Fapadoskönyv Kiadó strana 6 z 13

Németh László így nyilatkozik könyvéről: Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel előttünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tőle. A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvéd-apa; a restauráció éveiben a patikus férj; a népi mozgalom, a második világháború, a „négy párt” idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut. Eszter legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetődik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülőhelyére, rokonok vagy véletlen köré vetődött emberek közé, ő mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követő, szép kis közösséget alakítson belőlük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet; a férfiak belátástalan, tetszetős eszmékbe öltöző, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése… Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszőni. A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sőt, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítéséről álmodik; a férj valóban a technika megszállottja; a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ők s a regény hozzájuk hasonló szereplői sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos „magyar” érdemük, őrültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban első perctől bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka – ezt fedezzük fel a hősnővel együtt – mélyebben van, mint a maguk természete.

1869-ben, tehát a kiegyezés után két évvel írta Jókai e regényt. Élményanyagul saját, eltörölhetetlen és egyre fényesedő emlékein kívül - ilyen akár a közelről látott bécsi forradalom, akár a Boksa Gergő alakjához hasznosított Rózsa Sándor - felhasznált leírt és elmesélt élményeket is, amelyeket főleg az 1860-61-ben mozgalommá szélesedő honvédemlékgyűjtés közben szedett össze. A szakirodalom természetesen igen sokat foglalkozott az író ezen sikeres és külföldön is igen kedvelt regényével. Eszerint a Jókai életének legfőbb élményforrását képező forradalom és szabadságharc mitológiai fenségű ábrázolását sikerült összeegyeztetnie a kor társadalmi életének fő ellentmondásait szerencsésen sűrítő családi bonyodalomrajzában.

William Shakespeare 1564. április 23. (?)(keresztelési dátum: 1564. április 26.) – 1616. április 23.(Juliánus-naptár) / 1616. május 3. (Gergely-naptár)angol drámaíró, költő, színész. Lapozzon bele!

Grendel Lajos 1948-ban született Léván író, publicista, esszéista, a Kalligram kiadó egyik alapítója. Pozsonyban él, a prágai egyetemen tanít. A kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb alakjaként tartják számon, egy-egy regényének, novellás- vagy esszékötetének megjelenése mindig esemény. Művei a szlovákon kívül angol, francia, olasz, német és lengyel fordításban is megjelentek. Számos elismerés mellett József Attila és Kossuth-díjas. Számos regény, novellás- és, esszékötet szerzője. Több kö nyvében az 1989 utáni társadalmi-politikai helyzettel foglalkozik. Grendel írásművészete a magyar prózairodalom radikális átalakulásának idején bontakozott ki, s ő pillanatokon belül e nagy mozgás centrumában találta magát - s e pozícióban nagyon j ól fel is találta magát. Ízig-vérig szlovákiai magyarként írja új regényeit, de oly módon, hogy szlovákiaisága az irodalomban tulajdonképpen csupán mint külső helyi meghatározottság (íróilag szólván: mint tematika) jelentkezik, s írásainak mind tarta lmisága, mind narrációja, mind retorikája túlmutat a regionális irodalom keretein. Olyan szerző ő a mai irodalomban, mint amilyen hajdanában, száz évvel ezelőtt Mikszáth Kálmán lehetett, akiről és akinek írásairól persze rögtön lehetett tudni, hogy m ilyen helyi meghatározottságúak (azaz hogy a szlovák-magyar együttélés területéről és történetéből származnak), de kinek irodalma eleve azt célozta meg, s azt is találta el, hogy a regionális területen kívüli minden érdeklődőnek, aki a modern irodalm iságban érdekeltnek is érzi magát, jelentőségteljes és élvezhető műveket produkáljon. írta Grendelről Margócsy István.

„Ne vegye tőlem rossznéven, hogy oly ritkán és oly sokára írok. Kétannyi a dolgom, mint amennyi az időm: a lappal való foglalatosságok elveszik annyira egész nap az időmet, hogy csak estefelé pihenhetek meg – pihenésnek nevezem pedig azt, amikor leülök írni.” 1853-ból datálódik e levélrészlet, melyet Jókai Mór írt édesanyjához. A pihenésképpen írott regény pedig az Egy magyar nábob volt. És valóban: olyan belefeledkező kedvvel, édes színeket szőve meséjének szövetébe, annyi természetes, üde bájjal, humorral adja azt elő, mint talán egyetlen regényét sem. A regény keletkezéséről több változatot ismer az irodalomtörténet; a szerző maga kétízben is megemlítette, hogy az alapötletet, „az első akkordokat” feleségétől kapta. Hogy így volt-e valóban, nem tudjuk, aminthogy az sem eldöntött, ki szolgált a regény főhősének, a nábobnak modelljéül. Talán – legalábbis így mondotta később Jókai – Józsa Gyuri, a hirhedt alispán, akiről adomák sora keringett akkor a két hazában. Mikszáth Kálmán szerint a regény valóságos történelmi alapja Kékkő várurának, báró Balassának története, aki hetvenéves korában egy fiatal, szegénysorsú lányt vett feleségül. Bennünket persze sokkalta jobban érdekel, hogy Kárpáthy János személyében Jókai a magyar középnemesség halhatatlan típusát alkotta meg, kinek öregkori megifjodása mintha távolról azt a másik, nagy változást is példázná, ahogyan egész Magyarország megújult a reformkor éveiben. Valóságos történelmi személyek rejtőznek Szentirmay Rudolf, István gróf, Miklós báró figuráiban is. E férfiak a reformkor vasakarattal, izzó értelemmel küzdő hősei; nem nehéz felfedezni bennük Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst. Hogy ösztönösen vagy tudatosan – nem fontos –, de Jókai egy ígéretesen tündöklő, gyönyörű korszak eszméit elevenítette fel az 1853-as esztendő szomorú Magyarországában.

Franciaországban valójában XIV. Lajos halálával kezdődött a XVIII. század, vagyis az, amit francia felvilágosodásnak szokás nevezni. A természettudományok ugrásszerű fejlődése tudományos gondolkodásra ösztönzi az írókat, jogi, társadalom- és államfilozófiai kérdések elemzésére, s az előző nemzedék bájosan cikornyás rokokó ízlésének ellenhatásaként lényegre törőbb fogalmazásra. A nagy század első író-gondolkodó nemzedékének legnagyobb alakja Montesquieu. A Perzsa levelek-en kívül még két nagy művét tartja számon az irodalom és a filozófia: A rómaiak nagysága és hanyatlásá-t és A törvények szellemé-t. A Perzsa levelek a levélregény műfaj legtekintélyesebb őse, hat évvel a Napkirály halála után jelent meg, és fergeteges sikert aratott. Ötletes formája nemcsak arra jó, hogy Montesquieu két okos idegen friss szemével bámultassa meg a korabeli francia viszonyokat, hanem arra is, hogy a kor kelet felé forduló érdeklődését egzotikus és egzotikusan erotikus részletekkel vonzza mind beljebb erkölcsi világképéről, állameszményéről szóló fejtegetéseinek sűrűjébe.

Balzac izgalmas regénye melyet Rónay György kitűnő fordításában közlünk méltán aratott világsikert filmvásznon is. Egy cinikus világfi, Henry de Marsay a főszereplője, aki olthatatlan szerelme lobban a titokzatos, a mindenki elől zárt és rejtege tett aranyszemű lány iránt, az életét teszi kockára, valahányszor találkozni kíván vele, és ez a szenvedély átformálja egész egyéniségét, szeretni és szenvedni képes emberré tesz. Ez a tiszta érzelmi és érzéki lobogás ragyogja be Balzac remek lélek rajzú regényét, s a két főszereplő útját ismerkedésüktől utolsó végzetes találkozásukig.

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (Szabadka, 1887. február 13. – Kelebia és Szabadka közelében, 1919. szeptember 11.) magyar író, orvos, zenekritikus. Kosztolányi Dezső unokatestvére.

Két ártatlanul kicsapott kisdiák kalandjait beszéli el a neves író ebben a művében. Pali és Ákos nehéz szívvel válik meg az egri kollégiumtól, hogy gyalogszerrel elinduljon haza, a távoli Szatmárba. Hamarosan egy himpellér mutatványos keríti őket hatalmába, és késhajigáló artistának tanítja ki a fiúkat. Egy gazdag úr megvásárolja a két gyereket; azok most egy csapásra a legnagyobb jómódba csöppennek. Nincs azonban maradásuk, és megszöknek. Sok kaland után egy csodálatos völgykatlanba jutnak, ahol a robinsoni élet megpróbáltatásai és szépségei várnak rájuk. S amikor a katlan sziklakapuja végül feltárul előttük: a szabadságharc vitéz honvédei fogadják őket. A két egri diák boldogan csap fel katonának, hogy a magyar szabadságért harcoljanak.

A tea orvosságként kezdte, majd ital lett belole. A tizennegyedik századi Japánban a teafogyasztás afféle vájtfülű vallássá teaizmussá nemesedett. A teaizmus a mindennapi élet tisztátalanságai közt megjelenő Szép imádatán alapuló kultusz. Tisz taságot és összhangot, kölcsönös szeretetet, romantikus társadalmi békét sugároz. Valamennyi elkötelezettjét a kifinomult ízlés arisztokratájává emeli Okakura Kakuzónak a teaszertartásról írt, ma már klasszikusnak számító, örökbecsű művét nyújtjuk á t az olvasónak.

A Gyász a magyar irodalomnak egyik legszámottevőbb lélekrajzi írása. Főhőse, Zsófi egész életét a gyásznak rendeli alá gyászolja férjét és gyermekét, eltaszít magától mindenkit, azokat is, akik a részvét, a vigasztalás szavaival fordulnak hozzá. Gy ászának azonban nincs érzelmi tartalma, mert Zsófiból alapvetően hiányzik a szeretet, sohasem szerette igazán sem férjét, sem pedig gyermekét. Csupán a gyász igézetében tetszelgett, kifelé és önmagának is. Olvasás közben kialakul a véleményünk Zsófir ól. Semmi esetre sem rokonszenvezünk vele, nem értjük meg visszataszító ridegségét. Nem értjük, nem tudjuk fölfogni, hogy egy fiatal teremtés miért áldozza föl egész életét egy hazug emberi magatartásért. A regényben nincs sok esemény, mégis érdekfes zítő olvasmány. Az író egy olyan világot tár elénk, amelybe csak kevés szerencséseknek van alkalmuk bepillantani.

Balzac izgalmas regénye melyet Rónay György kitűnő fordításában közlünk méltán aratott világsikert filmvásznon is. Egy cinikus világfi, Henry de Marsay a főszereplője, aki olthatatlan szerelme lobban a titokzatos, a mindenki elől zárt és rejtege tett aranyszemű lány iránt, az életét teszi kockára, valahányszor találkozni kíván vele, és ez a szenvedély átformálja egész egyéniségét, szeretni és szenvedni képes emberré tesz. Ez a tiszta érzelmi és érzéki lobogás ragyogja be Balzac remek lélek rajzú regényét, s a két főszereplő útját ismerkedésüktől utolsó végzetes találkozásukig.

Európa elmúlt életében három nagy forradalom szabott határokat: az olasz renaissance, a német reformáció és a francia forradalom. A reformáció és a nagy forradalom véres szabadságharcok, népek és nemzetek kitörései, míg a renaissance a gondolat, az é letöröm, a művészet feltámadása, egy kicsiny városnak, Firenzének halhatatlan műve volt Athén testvére Firenze, és mint az antik világon át a hellén város, most a toscan város vezeti Európát az eszmék útjain A gondolkodó fő elveti a középkor ércsis akját, nehéz neki. A csaták kora lejárt, s a háború oly óvatosan lépked, hogy nem tapossa el többé a firenzei tavaszt. Idegen zsoldos katonák űzik a hadimesterséget és a fiatal urak bársonyzekében halál helyett virágokat keresnek a mezőkön. A világ e lőtt megjelenik ifjú szépségében a firenzei patrícius, s a firenzei asszony, aki elejtette az orsót és felvette a könyvet. Művelt, mint a férfi, ismeri a görög és latin klasszikusokat, szellemesen társalog, de asszony marad. A világ szeme Firenzére t ekint, valóra vált Bonifácius pápa mondása: A tűz, a víz, föld és levegő mellé egy ötödik elem szegődik: a firenzei! Európának gondolat és művészet kell, a virágok városa bőkezűen ontja magából, Európának pénz kell, a dúsgazdag Firenze adja a kölc sönt, Rómában consilium van, tizenkét állam tizenkét követet küld és valamennyi firenzei