Fapadoskönyv Kiadó strana 7 z 13

"Hol, mikor itt jártam, a porhanyó földben Fürge lépteimnek mindig nyoma maradt, Főlehajtva járok búsan, törődötten, Zúzmarás faágak zörögnek fölöttem, Csikorog a fagyos föld égő talpam alatt. Oda tartok most is a szőlőlugasba. Dús gerezdek helyén kopár vesszők állnak, Száraz kötelékük zord szél lobogtatja, Koszorúja lehullt, csak emlékszalagja S jeltelen fejfája áll a termő nyárnak..." - (Gyóni Géza: A puszta kertben)

Házasodjanak-e a papok? Helyénvaló és Istennek tetsző-e a papi nőtlenség, vagy pedig nem egyéb, mint a természet megcsúfolása? – teszi fel a kérdést a századforduló idején játszódó regényében Erdős Renée. S hogy mennyire igaz módra és helyesen felel rá, bizonyítja a „Santerra Bíboros” mindmáig el nem évülő sikere. Santerra bíboros szerzetes szeretett volna lenni, de tehetsége, kiváló képességei miatt már fiatalon a Vatikánba került, és az Egyház diplomatái között vívott ki magának tiszteletreméltó helyet. Példamutatóan tiszta élete, jellemessége és emberi jósága miatt hívei valóságos szentnek tartják és minden­ki úgy véli: erősen esélyes a pápaságra. Ekkor ismerkedik meg Lavínia Tarsinnal, a gyönyörű és rendkívül tehetsé­ges fiatal orosz szobrásznővel, egyetlen, hajdani szerelmé­nek lányával. Lavínia igen eredeti, önálló egyéniség, aki művészetének rendeli alá egész életét, így a szerelmet is. A bíboros kezdetben meg akarja téríteni a hitetlen Lavíniát, kettőjük kapcsolatából azonban szerelem lesz: olyan szere­lem, ami egyszerre ostromolja az eget és a földet, amely­ben vallás és emberi értékek csapnak össze, s amelyben az érzelmek magas hőfoka szinte kibírhatatlan. Ennek a nagy szerelemnek megrendítő ábrázolása felejt­hetetlen emlékeket hagy az olvasóban. Lavínia és a bíboros története ma is élő és aktuális kérdést feszeget, amely napja­inkban ismét az egész világot foglalkoztatja. Az írónő magával ragadó regénye a szenvedő lelkek vergődését és felemelkedését ábrázolja nagy erővel.