Fapadoskönyv Kiadó strana 7 z 13

A tea orvosságként kezdte, majd ital lett belole. A tizennegyedik századi Japánban a teafogyasztás afféle vájtfülű vallássá teaizmussá nemesedett. A teaizmus a mindennapi élet tisztátalanságai közt megjelenő Szép imádatán alapuló kultusz. Tisz taságot és összhangot, kölcsönös szeretetet, romantikus társadalmi békét sugároz. Valamennyi elkötelezettjét a kifinomult ízlés arisztokratájává emeli Okakura Kakuzónak a teaszertartásról írt, ma már klasszikusnak számító, örökbecsű művét nyújtjuk á t az olvasónak.

„Ha hazai kenyeret eszem, régi, elfeledett ízek csiklandják ínyemet. Ennek a kenyérnek nyilván megvan a maga receptje. De a receptet hiába adnám oda egy itteni péknek, az a kenyér, melyet így sütne, nem lenne ugyanaz, mint az , amit otthon ettem, sok- sok éven át. (…) Minden csipp-csupp dologban van valami rejtély. Az értelem, a képlet, a tudomány boszorkánykonyhája céltalanul igyekszik ellesni annak a titkát, amit évszázados, nemzedékekről-nemzedékekre öröklődő, öntudatlan hagyomány alapozott meg. (…) Vajon miben lakozik ennek az írónak a varázsa, aki utóbbi esztendőkben egyike a legolvasottabbaknak, legnépszerűbbeknek? Mindenek előtt abban, hogy nádi hegedűjén kedvesen ás természetesen tud játszani. Ismeri és megbecsüli a zeneszerszámát. Zenésze prózánknak. Ösztönösen tudja, hogy a magyar próza gyökerében és mivoltában népies, s más nem is lehet.” (Kosztolányi Dezső)

Kemény Zsigmond, magyargyerőmonostori báró (Alvinc, 1814. június 12. Pusztakamarás, 1875. december 22.), író, publicista, politikus.

A világsikerek írónője – akinek regényei angol, holland, portugál és japán nyelven is bestsellerek – ebben az új könyvében tíz kötetre való meglepetést nyújt fantáziájának gazdag tárházából. „A titok” könnyed, fölényes humorral indul, de mély tragikummal, filmszerűen pergő regénnyé válik. Hősnője, a szép Tilda, aki a kórus második sorában táncolt, most a nemzetközi társaság első sorában ragyog. Szíve azonban visszahúzza Pestre, a féltve őrzött titkához. A „Dráma a kastélyban” Magyarországon játszódik, a háború alatt, egy főnemesi család birtokán. Szerelem, gyűlölet, leküzdhetetlen vad vágy, a gyilkosságig menő bosszú… Az „Andrea” a New York-i Waldorf Astoria világában kezdődik, de a történet visszakanyarodik a hóborította balatoni fürdőtelepre, a különös száműzetésbe, ahová egy új érzés hoz lüktető izgalmat. A „Piri, a pesti rokon” remek életkép. Minden emigráns család túlesett már egy óhazai látogatón. Piri felülmúl minden elképzelést… „A hermelines hölgy”, melyről a kötet a címét nyerte, csodálatos kis novella. Judith férje, a fiatal orvos, egy eltévedt golyó áldozata lesz. Hosszú magány után bukkan fel életében George, aki nős ember. Frappáns fordulat, különös véletlen dönti el sorsukat. Még hét másik csattanós történet olvasható a kötetben – izgalom, kaland, romantika, humor. Igazi gyöngyszemek Claire Kenneth tollából.

E művében egész történelmi korszakot mutat be az író, egyetlen család sorsának tükrében. A család feje az öreg Ilja, maga a megtestesült őserő. Kezdetben vaskézzel fogja össze családját, s ő veti meg az Artamonov cég alapjait. Ám a család következő nemzedékeinek élete már nem úgy alakul, ahogy az apa elképzelte. A családi kötelékek fokozatosan fellazulnak, az utódok elsatnyulnak, és a család széthullásával egyben az öreg Artamonov dédelgetett álma, a cég is alapjaiban rendül meg, s széthull a forradalom tisztító viharában. Gorkij egy család merészen ívelő fölemelkedésével és tragikus széthullásával egyidőben a kor történelemformáló erejét is nagy művészi erővel ábrázolja ebben a regényében, amely magyarul 1926-ban a Nyugat-ban jelent meg először.

"Hol, mikor itt jártam, a porhanyó földben Fürge lépteimnek mindig nyoma maradt, Főlehajtva járok búsan, törődötten, Zúzmarás faágak zörögnek fölöttem, Csikorog a fagyos föld égő talpam alatt. Oda tartok most is a szőlőlugasba. Dús gerezdek helyén kopár vesszők állnak, Száraz kötelékük zord szél lobogtatja, Koszorúja lehullt, csak emlékszalagja S jeltelen fejfája áll a termő nyárnak..." - (Gyóni Géza: A puszta kertben)

Világ, vagyis felvilágosító töredékek némi hiba, s előítélet eligazítására. Hogy küzdelmeiben Széchenyi magát és az országát is nagyon egyedül érezte az bizonyos. Az egye­düllét érzete ma sem ismeretlen, történelme folyamán a magyar ezt nagyon sokszor érezte, „bőrén tapasztalta”. Tudta ő is, hogy a magunk erejéből építhetjük csak fel a nemzet jövőjét. „... senki a tágos világon rajtunk segíteni nem fog, ha értelmi súlyunk s férfiúi tenyerink nem; s így az értelmi súlyt, mely megint Nemzetiségünket ne­mesíteni s emelni fogja, jobban-jobban kifejteni s a ha­zánkban lévő számos henye kezet egyesítni; szóval: a nemzeti tétek rugósságát, vagy a közlelket felébreszteni, az amit akarunk.” (Világ, 327-328, vagy egy más megnyi­latkozásban: „...nemzetnek erénye s felsőbbsége csak annyiban van, amennyiben lehető legtöbb tagja ugyan­csak betölti saját helyét férfiúlag és szeplőtlen.”

A gyűjtemény az utóbbi évek humoros tanár-diák párbeszédeiből, elszólásaiból nyújt szórakoztató válogatást.

Németh László így nyilatkozik könyvéről: Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel előttünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tőle. A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvéd-apa; a restauráció éveiben a patikus férj; a népi mozgalom, a második világháború, a „négy párt” idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut. Eszter legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetődik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülőhelyére, rokonok vagy véletlen köré vetődött emberek közé, ő mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követő, szép kis közösséget alakítson belőlük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet; a férfiak belátástalan, tetszetős eszmékbe öltöző, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése… Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszőni. A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sőt, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítéséről álmodik; a férj valóban a technika megszállottja; a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ők s a regény hozzájuk hasonló szereplői sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos „magyar” érdemük, őrültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban első perctől bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka – ezt fedezzük fel a hősnővel együtt – mélyebben van, mint a maguk természete.

Az arany ember mindmáig Jókai legnépszerűbb alkotásai közé tartozik. Szerzőjének is kedvence, becézettje, mégis mintha magányosan állana testvérei között.

Az elsodort falu szellemi hatása egészen a máig ér. Voltak idők, amikor a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely természetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső mindig is legfőbb munkájának tartotta Az elsodort falut, a magyar társadalom egészéről akart benne képet adni, hite szerint e művével egészen új korszakot kezdett a magyar elbeszélő irodalom történetében. Egyszerre törekedett arra, hogy regénye alapos szociológiai analízis és a magyar társadalom további fejlődését kijelölő eszmék panorámája legyen. Valóban összegző alkotás, amely számot vet a kiegyezé s utáni korszak történelmi tapasztalataival, kifejezi a háborúba taszított magyarság szenvedéseit, és előkészíti azt a magyar forradalmat, amelyre a háborús összeomlást követő forradalmi átalakulásban csalódva Szabó Dezső oly nagyon vágyakozott.

Senki nem vallotta nálánál fennebben művészete tiszteletét, s érezte mélyebben az irodalom méltóságos rangját. Egyetlen szenvedély, az írásé, töltötte be életét, utolsó napjáig. Szinte dühödt szerelem volt ez, abszolút és kizárólagos... (Guy de Ma upassant) Flaubert már a megfigyelésnek és analízisnek is igen nagy jelentőséget tulajdonított; még fontosabbnak vallotta azonban a kompozíciót és a stílust. Szerinte ez a két erény teszi legfőképpen halhatatlanná a könyveket. Kompozíció alatt ő a zt a megfeszített munkát értette, mely egyedül a lényegét igyekszik kifejezni a cselekményeknek, amint egy életen belül egymásra következnek, csupán a jellemző vonások kiválogatásával és csoportosításával, úgy kombinálva őket, hogy a legtökéletesebb módon jussanak el a szándékolt hatásig, azonban mindennemű tanulságféle nélkül. Semmi sem ingerelte föl jobban, mint a kritika őrtállóinak a morális vagy tisztes művészetről hirdetett elméletei... (részlet)

"Úgy, ahogy a török által leíratott: lábai, szőrös tehénlábak, hátán összekötött bivalybőr, homlokaiból két hátrahajló szarv nőtt elő, mely vad, ijedelmes tekintetett adott különben oly szelíd arcnak, melynek vonásain e pillanatban még örömöt, még mosolyt, még emberi vágyakat is lehete látni."

Anton Pavlovics Csehov (Taganrog, 1860. január 29. Badenweiler, 1904. július 15.) orosz író, drámaíró. A 19. századi orosz irodalom egyik legnagyobbja. 1876-ban Csehov családja apja eladósodása miatt Moszkvába menekült. Iskolái befejezése miatt Csehov még három évig szülőfalujában maradt. Ez idő alatt, hogy megélhetését biztosítsa, házitanítóként és ruhagyári munkásként dolgozott. 1879-ben a gimnázium elvégzése után beiratkozott az állami egyetem orvosi szakára. 1882 őszétől a szentpéterv ári Oszkolki lap szerzője lett. 1884-ben megszerezte orvosi diplomáját és praktizálni kezdett, majd másfél évvel később hosszú időre felhagyott az orvosi gyakorlattal. 1886 elején rendszeres munkatársa lett a Novoje Vremja (Új Idő) című lapnak. Az e lkövetkező két év alatt több mint száz novellát írt, ez idő alatt megjelent két novelláskötetével elnyerte az országos elismerést jelentő Puskin-díjat. 1880-as évek közepén jelentkeztek nála kezdődő betegsége (tbc) első tünetei. 1889 nyarán tuberkuló zisban meghalt bátyja. 1892-ben Moszkvától kb. 100 km-re, Melihovo faluban birtokot vásárolt, és szüleivel együtt odaköltözött. Felújította az orvosi praxisát, de e mellett sokat írt. Itt írta 6-os számú kórterem, a Szahalin-szociográfiát, a Három év és az Életem című kisregényt, valamint drámáját, a Sirályt. A Sirály valamint Az erdő szelleme című darab megbukott. Emiatt nem akart többé drámát írni, de később a moszkvai Művész Színház vezetőivel való találkozása megváltoztatta elhatározását. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, és ez a színház vitte sikerre a Ványa bácsi (1899), a Három nővér (1901) és a Cseresznyéskert (1904) című műveit is. 1897 tavaszán betegsége súlyosbodott, és orvosai tanácsára így szeptembertől nyolc hónapig Nizzában volt, a következő télen a Krím-félszigeten, Jaltában tartózkodott. Itt telket vásárolt, és utána már saját házában töltötte a téli hónapokat. 1900-ban Csehovot az akadémia tiszteletbeli tagjává választották. 1901-ben Csehov f eleségül vette Olga Leonardovna Knipper színésznőt, aki nagy sikerrel játszott a szerző darabjaiban. 1904-ben, amikor Jaltából Moszkvába érkezett, hirtelen rosszul lett, feleségével gyógykezelésre, külföldre utazott. Németországban, Badenweiler tüdős zanatóriumának szállodájában halt meg. --------------------------------------------------------------------------------

E művében egész történelmi korszakot mutat be az író, egyetlen család sorsának tükrében. A család feje az öreg Ilja, maga a megtestesült őserő. Kezdetben vaskézzel fogja össze családját, s ő veti meg az Artamonov cég alapjait. Ám a család következő nemzedékeinek élete már nem úgy alakul, ahogy az apa elképzelte. A családi kötelékek fokozatosan fellazulnak, az utódok elsatnyulnak, és a család széthullásával egyben az öreg Artamonov dédelgetett álma, a cég is alapjaiban rendül meg, s széthull a forradalom tisztító viharában. Gorkij egy család merészen ívelő fölemelkedésével és tragikus széthullásával egyidőben a kor történelemformáló erejét is nagy művészi erővel ábrázolja ebben a regényében, amely magyarul 1926-ban a Nyugat-ban jelent meg először.