Fapadoskönyv Kiadó strana 5 z 13

A közel hatvanéves Achab kapitány a Pequod nevű hajón indul el útjára, melynek valódi célját a hajó tulajdonosai és a személyzet előtt is eltitkolja: meg akarja ölni Moby Dicket, a Japán-tenger híres fehér bálnáját, "aki" előző útján leszakította a kapitány lábát. Szerződött kötelességeit elhanyagolva útján mindent alárendel a Moby Dick elleni rögeszmés harcnak. Tisztjei már az út elején fölfedezik a kapitány őrült rögeszméjét, Starbuck meg is akarja ölni, mivel azonban a bálnavadászat Moby Dick keresése közben is folyik, mind a tisztek és szigonyosok, mind a hindu legénység elnyomja félelmét, s bár lelkük mélyén tudják, hogy kapitányuk halálba kormányozza hajóját, az utolsó pillanatig teljesítik parancsait. A fehér bálnával vívott harc leírása végül a világirodalom nagy csatajeleneteihez hasonló szenvedélyes vadsággal idézi fel az ámbrás cet alakjában megtestesült pusztító természeti erők hatalmát. A hajó elsüllyed és a szinte hihetetlenül megmenekülő elbeszélő kivételével mindenki a tengerbe vész.

A XIX. századi lengyel irodalom klasszikus remekét, a „lengyel Iliász”-t, Mickiewicz emigrációban írta. Távol hazájától tehát, s távol az 1830-as tragikus felkeléstől, melynek leverése mélységesen kétségbe ejti. Ekkor, a gyász, a fájdalom napjaiban érik meg benne a gondolat, hogy megírja a lengyelek nagy nemzeti eposzát, megörökítse a régi szép idők mindennapjait, mindazt, ami már visszahozhatatlan: mert az a világ, melyben az ifjú Tadeus bűbájos szerelmi históriája zajlik, immár az emlékezetben él csupán. Gyermekkorának nosztalgikus fényében ragyognak a szülőföld tájai, a háborítatlan ősvadonok, a csendet kürtszóval fölverő medvevadászat, a kisnemesi falvak sajátos embertípusai, a lakomák, az összecsapások, szablyák suhanása, mordályok füstje, szerelem és hazaszeretet kitörései – a nemzeti viseletek, a jellemek, melyek egyképp viselik magukon az európai romantika s a lengyel-litván vonások jegyeit. Eposzt írt Mickiewicz? Verses regényt? A kettő keverékéből csinált valami újat? Egy bizonyos: tapintható gyönyörűséggel és szerethető iróniába mártott tollal ábrázol, minden során, minden leírásán, legyen az bozótos erdőé, nemesi udvarházé, felejthetetlen naplementéké, táncoké, „eposzi harcoké”: mindenen ott érezni a megjelenítés örömét, művészi gyönyörűségét. Az örömet és élvezetet, aminek talán fő része van benne, hogy valóban sikerült remekművet alkotnia, mely elsősorban abban homéroszi, hogy végtelenül természetes. A Pan Tadeus-t, mely Sebők Éva fordításában 1957-ben először jelent meg magyarul, most Rónay György fordításában adjuk közre.

A Stadium Széchenyi elképzeléseinek összegzése, ame­lyet 1831-ben írt, és befolyásolni szerette volna vele az 1832/36-os országgyűlést. Ezt azonban nem sikerült megvalósítania, mert műve nem jelenhetett meg, csak 1833-ban, akkor is Lipcsében. Széchenyi az előszóban kifejti, hogy a nemzetnek válasz­tania kell előrehaladás és helyben maradás között. Az előrehaladást azonban csak az elavult alkotmány meg­változtatásával lehet elérni. Az alkotmány ugyanis rossz, mert nyolcszázezer nemesre alapoz, egymillió ember he­lyett. Ahhoz, hogy valamit is lehessen tenni, először fel kell ismerni a rossz helyzetet, és tudatosítani kell, hogy a helyzet megváltoztatását nem a kormánytól kell várni, hanem magunktól. Hogy hogyan lehet a jelenlegi helyze­tet megváltoztatni, arra próbál meg választ adni Széche­nyi a könyvében.

"Ursule jobb kezében az imakönyvet, a másikban meg napernyőjét tartva, keresztapjába karolt azzal a természetes bájjal, amellyel a szép nők szép női mesterségük legnehezebb feladatait is megoldják. Ha igaz, hogy a gondolkodás mindenben visszatükröződik, joggal mondhatjuk, hogy ez a magatartás isteni egyszerűséget fejezett ki. Ursule hálóköntös módjára szabott, s kék szalagokkal díszített fehér muszlinruhát hordott. Gallérját, amelyet a ruháéhoz hasonló szalagcsokrok kapcsoltak egybe, ugyancsak kék színű széles szalag szegélyezte véges-végig, s alatta észrevehető volt felsőtestének szépsége. A sok kék, a szőkék szépítőszere, varázslatosan kiemelte nyakának tompa-fehér színét. Hosszú, lebegő végű kék öve karcsú, de hajlékonynak tűnő alakra engedett következtetni, ami tudjuk, a női nem egyik legcsábítóbb varázsa. Szalmakalapját ugyancsak kék szalagcsokrok díszítették, de nagyon takarékosan, s szalag erősítette állához, ami egyrészt kiemelte a kalap vakító fehérségét, másrészt cseppet sem homályosította el a szőke szépség arcbőrének makulátlan tisztaságátᦙ3;\"

Szindbád Krúdy szívéhez nőtt s nagyon úgy tudja csinálni, hogy mi is kedveljük. Vele tartsunk, mikor tengerentúli útjairól megérkezik, s a szárazföldön tovább álmodja álmait. „Semmit nem írtam csak színhazugságot”, vallja egy helyütt. De hát ki keresi az ő írásaiban a színigazságot, vagy akár valamely befejezett kikerekített történetet? Azt az elandalító hangulatot kapja meg, melyet az íróban a múltak ólomöntésszerűen elővarázsolt eseményei keltenek.

Eötvös regénye fontos állomása a magyar szentimentalizmus és romantika prózájának, a magyar társadalmi regény kezdete. A karthauzi még nem politikai regény: saját kétségeinek, saját bánatainak, bontakozó életfilozófiájának megfogalmazása. A kor Európájának egyik jellemző életérzését, világfájdalmát ábrázolja; ifjú hőse, Gusztáv sorsán keresztül saját nemzedékének problémáiról vall. A napló- és levélformában írt regény a francia polgári királyság díszletei közt mondja el az arisztokrata ifjú és a polgárlány Júlia szerelmét. A romantika irodalmára jellemző végletes bonyodalmak eredményeként Gusztáv megundorodva önmagától és a világtól a karthauzi szerzetesek örök némaságával bünteti magát. Az olykor nehezen követhető filozofikus betétek ellenére a vallomásos regények jellemzőire építő mű saját kora megkerülhetetlen, népszerű olvasmánya volt.

Az arany ember mindmáig Jókai legnépszerűbb alkotásai közé tartozik. Szerzőjének is kedvence, becézettje, mégis mintha magányosan állana testvérei között.

1869-ben, tehát a kiegyezés után két évvel írta Jókai e regényt. Élményanyagul saját, eltörölhetetlen és egyre fényesedő emlékein kívül - ilyen akár a közelről látott bécsi forradalom, akár a Boksa Gergő alakjához hasznosított Rózsa Sándor - felhasznált leírt és elmesélt élményeket is, amelyeket főleg az 1860-61-ben mozgalommá szélesedő honvédemlékgyűjtés közben szedett össze. A szakirodalom természetesen igen sokat foglalkozott az író ezen sikeres és külföldön is igen kedvelt regényével. Eszerint a Jókai életének legfőbb élményforrását képező forradalom és szabadságharc mitológiai fenségű ábrázolását sikerült összeegyeztetnie a kor társadalmi életének fő ellentmondásait szerencsésen sűrítő családi bonyodalomrajzában.

A regénynek középpontjában egyetlen hős sorsának alakulása áll: Kovács Lajos fiatal parasztlegény, aki a falusi életet megunva a fővárosba indul szerencsét próbálni. Vágyai szerények, az ígéret földjétől csak munkalehetőséget és egy kicsit érdekesebb életet vár. A harmincas évek Budapestjére érkezik, tolvajjá lett állástalan diplomások, fillérekért dolgozó, becsapott munkások közé. A 20. század mesebeli parasztlegénye vakon botorkál a számára teljesen érthetetlen világban. Kudarcot vallott próbálkozások, csavargás és éhezés után bejut ugyan egy budai villa építkezésére, de tudja, ha elkészül a ház, hányattatásai újra kezdődnek. Otthon, emberi közelség után vágyódó kitaszítottságában cselédlány húgának életformája, a „fix hely” jelenti számára az irigyelt megoldást, az urak világa azt a magasabbrendű életet, amelyre csak a legnagyobb tisztelettel mer felnézni. A villatulajdonosnő mellé szegődik, vállalja a munkások megvetését, hogy a háznál maradhasson….

A tudós kelet-római Priszkosz rétor fiaként neveli fel Zétát, akit a rabszolgasorból emel ki, majd felszabadít. A fiú a császári követség tagjaként Atilla udvarába kerül, és beleszeret a hun Csáth leányába, Emőkébe. Zéta, hogy szerelméhez közel legyen, hűtlenné válik nevelőjéhez, és Csáth szolgálatába szegődik; újra rabszolgasorba kerül. Amikor Csáth értesül hűtlenségéről, félholtra veri a fiút. Hónapok múlva gyógyul fel, és csatlakozik a hunok seregéhez, harci sikere révén remélve, hogy magasabb rangra kerülhet, s így elnyerheti Emőke kezét. Reményeiben azonban csalatkozik, súlyosan megsebesül, és amikor Atilla győztes csatáiból visszatér, Zétát a szolgák közt ugyan elsővé teszi, de fel nem szabadítja. Atilla váratlanul meghal, s temetésén - Zéta helyett - a csuklyás halottkísérők közé kéredzkedett Emőkét is lenyilazzák. Kiderül, hogy Emőke olthatatlan, reménytelen szerelme Atilla volt. Végül Zéta is megbékél, s elfogadja az őt régóta szerető görög leány, Dzsidzsia szerelmét. Gárdonyi e nagy ívű, mozgalmas történeti regényében a hun-magyar rokonságot szándékszik bizonyítani, s a hunok romlatlanságát, becsületességét, szerénységét erkölcsi példaként állítja elénk.

William Shakespeare 1564. április 23. (?)(keresztelési dátum: 1564. április 26.) – 1616. április 23.(Juliánus-naptár) / 1616. május 3. (Gergely-naptár)angol drámaíró, költő, színész. Lapozzon bele!

1786 szeptember harmadikáról negyedikére virradó hajnalon, a születésnapját ünneplő baráti körtől búcsút sem véve, indul útnak Karlsbadból az új német költőnemzedék elismert vezére, az ekkor már Európa szerte csodált Goethe – a régen vágyott Itália felé.„Szolgálatban és udvari életben töltött első tíz weimari évem alatt jóformán semmit sem csináltam, Itáliába a kétségbeesés hajtott, s ott új teremtő kedvvel vettem kézbe Tasso történetét, hogy e hozzám illő tárgy feldolgozása közben szabaddá tegyem magamat attól, ami fájdalmas és terhes weimari benyomásaim és emlékeim közül még mindig hozzám tapadt” – írja a költő.Az itáliai naplókat, feljegyzéseket és leveleket Goethe saját kezűleg rendezte később egységes egésszé. Művének legszebb, a mai olvasót leginkább érdeklő részeit gyűjtötte össze e kötet a kiváló fordító, Rónay György tolmácsolásában.

"Úgy, ahogy a török által leíratott: lábai, szőrös tehénlábak, hátán összekötött bivalybőr, homlokaiból két hátrahajló szarv nőtt elő, mely vad, ijedelmes tekintetett adott különben oly szelíd arcnak, melynek vonásain e pillanatban még örömöt, még mosolyt, még emberi vágyakat is lehete látni."

„Ne vegye tőlem rossznéven, hogy oly ritkán és oly sokára írok. Kétannyi a dolgom, mint amennyi az időm: a lappal való foglalatosságok elveszik annyira egész nap az időmet, hogy csak estefelé pihenhetek meg – pihenésnek nevezem pedig azt, amikor leülök írni.” 1853-ból datálódik e levélrészlet, melyet Jókai Mór írt édesanyjához. A pihenésképpen írott regény pedig az Egy magyar nábob volt. És valóban: olyan belefeledkező kedvvel, édes színeket szőve meséjének szövetébe, annyi természetes, üde bájjal, humorral adja azt elő, mint talán egyetlen regényét sem. A regény keletkezéséről több változatot ismer az irodalomtörténet; a szerző maga kétízben is megemlítette, hogy az alapötletet, „az első akkordokat” feleségétől kapta. Hogy így volt-e valóban, nem tudjuk, aminthogy az sem eldöntött, ki szolgált a regény főhősének, a nábobnak modelljéül. Talán – legalábbis így mondotta később Jókai – Józsa Gyuri, a hirhedt alispán, akiről adomák sora keringett akkor a két hazában. Mikszáth Kálmán szerint a regény valóságos történelmi alapja Kékkő várurának, báró Balassának története, aki hetvenéves korában egy fiatal, szegénysorsú lányt vett feleségül. Bennünket persze sokkalta jobban érdekel, hogy Kárpáthy János személyében Jókai a magyar középnemesség halhatatlan típusát alkotta meg, kinek öregkori megifjodása mintha távolról azt a másik, nagy változást is példázná, ahogyan egész Magyarország megújult a reformkor éveiben. Valóságos történelmi személyek rejtőznek Szentirmay Rudolf, István gróf, Miklós báró figuráiban is. E férfiak a reformkor vasakarattal, izzó értelemmel küzdő hősei; nem nehéz felfedezni bennük Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst. Hogy ösztönösen vagy tudatosan – nem fontos –, de Jókai egy ígéretesen tündöklő, gyönyörű korszak eszméit elevenítette fel az 1853-as esztendő szomorú Magyarországában.

A hiánypótló magazin célja, hogy egy abszolút rangsort állítva bemutassa a száz legjobb magyar középiskolát (4-6-8 osztályos gimnáziumok, szakközépiskolák, technikumok), amely az általános kíváncsiságon túl, hasznos segédanyagként szolgálhat az iskolaválasztáshoz az elsődleges célközönségnek tekintett, felső tagozatos gyerekek szüleinek. Ebben a tekintetben a kiadvány unikális, hiszen ilyen, átfogó szempontok alapján felállított iskolai rangsor korábban nem létezett. További célközönség az érintett középiskolák iskolák diákjai, azok szülei, tanárok stb. , valamint a közoktatással kapcsolatban érzékeny érdeklődő laikusok és szakemberek. A rangsort a Szerkesztőség többféle szempontot alapján állította össze, törekedve a lehető legteljesebb objektivitásra. A bárki számára elérhető, december óta publikus rangsort, amely a középiskolákban végzett kompetenciamérések eredményein, a tanulmányi versenyeken való részvétel, helyezés, továbbtanulási és nyelvvizsga arány alapján állítottak össze, a Szerkesztőség szakértők bevonásával egészítette ki, árnyalta és finomította. A végső rangsor kialakításához egy olyan kérdőíves vizsgálat segített, amelynek kérdéseire az érintett középiskolák vezetői válaszoltak. Így a rangsor kialakítása során a Szerkesztőség olyan adatokat is figyelembe tudott venni, mint például a kollégiumi lehetőségek, a speciális fakultációk, az oktatott idegen nyelvek száma, szakkörök, nemzetközi kapcsolatok stb. Az informatív kiadvány számos olyan adatot tartalmaz, olyan tendenciákat és szempontokat tár fel az érintett iskolák oktatásával, tevékenységével, körülményeivel kapcsolatban, melyek a legtöbb esetben még az intézmények honlapján sem szerepelnek.

Dénes Zsófia párizsi naplója a már felfedezett dolgokkal, emberekkel való újratalálkozásról ad számot, s a minden írásában annyira megkapó őszinteséggel a számadással együtt mérleget is csinál: mi változott itthon és mi ott, művészek és művek értékelésében, hatásában. Ez az objektivitás, a maradandó szépség igaz megértése és ezzel együtt a művészettel kapcsolatban álló emberek mércére állítása - ez adja meg Dénes Zsófia művének is azt a friss, izgalmas-érdekes hangulatát, amely minden írásában dominál. Kitűnő ízléssel és érzékkel válogatja meg interjú-alanyait és beszámolóinak tárgyát, helyszínét. Meglátogatja otthonában Simone de Beauvoirt, de felkeresi fiatalsága imádott művészeinek alkotásait is. Mindenről vall, és minden vall neki: Pimodan Hotel: erről írt Ady, itt élt Baudelaire, Gautier, Courbet, Delacroix; Párizs hófehérre mosott házai: beszél Marlaux-ról és Chagallról, aki az államminiszter megbízásából festette meg a nevezetes operakupola-freskót. Van Gogh és Gauguin képei láttán feleleveníti a két festőóriás barátságát, s elzarándokol Gachet doktor és a festő auvers-i házába, hogy meghallgassa és leírja a róluk szóló, még ma is élő legendákat. Dénes Zsófia Párizsi körhintája nemcsak rendkívül élvezetes, kitűnő stílusban megírt útibeszámolót, hanem maradandó irodalmi-művészeti élményt jelentő olvasmányt ad az olvasónak.