Fapadoskönyv Kiadó strana 5 z 13

Az Egy mindennapi élet hivatalnokának sima évei, szabályosan kiépülő pályafutása azt bizonyítja, hogy nincs hétköznapi élet, és nincsenek nyugalmas napok. A napok látszólagos egyhangúságát a pillanatok szenzációinak gazdag sorozata zavarja, s az élet megszokott zajlása mögött a tudat alatti ösztönökből érő, ismeretlen lelket megdöbbentésekkel, lidércfényekkel rejtelmes világ veszi körül. Egy rendes és rendszeresnek ismert ember halála előtt megírja élettörténetét, annak az életnek valóságát, ame lyet külsőleg egy szép hivatalnoki karrier, boldog házasság és hű honpolgárság jellemeznek. A nyugodt hivatal, a példás házasság látszata mögött a korán ébredt gyermeki ösztönöknek azok az ősi nyomai kerülnek felszínre, amelyek idővel a valóságos és a tudat alatti élet közötti szakadékot okozzák.

Nagyon sok elméleti munka jelent meg már nálunk a reinkarnációról, az előző életekbe való visszautazásról, gyakorlati vonatkozásukról azonban csak a betegségek megszüntetésével kapcsolatban került napvilágra néhány mű. Dávid Márta Barbara írása hiánypótló mű, mert a benne olvasható regressziós utazásokkal arra mutat rá, hogy zsákutcába jutott, megoldhatatlannak tűnő kapcsolatainkat (párkapcsolat, szülő-gyermek kapcsolat, stb.) miként tehetjük ismét harmonikussá azáltal, hogy az aktuális előző életünkbe való visszautazással megismerjük a kialakult helyzet valódi okát.

Karl May regénye szerves folytatása az író A Rio de la Plata mentén című munkájának, ám annak ismerete nélkül is tökéletesen érthető. A főhős (aki azonos a közel-keleti történetek Kara ben Nemszijével, az észak-amerikai kalandok Old Satterhandjével, ám itt Dél-Amerikában még nem tett szert megkülönböztető névre) ezúttal egy gonosz fehér embert üldöz, aki a telepesek vezetőjeként a benne bízókat jó pénzért kegyetlen indiánok kezére játssza. Ugyanez az ember kincsekhez vezető kipukat is zsákmányol, és ezeket is vissza kell szerezni tőle. Kaland kaland hátán, de - mint a May-regényekben általában - csak a leggonoszabbak bűnhődnek halállal, a többiek legyőzetnek ugyan, de meg is békíttetnek.

„…ha feltámadna halottaiból a nagy Széchenyi, s végigjárná ezt az országot! Ha látná a fényes fővárost, melynek Európa világvárosaitól nem kell szégyenkeznie, a Duna hátán tovasikló gőzhajók raját, a palotasorokat, melyek félszázad alatt mintegy varázsütésre szegélyezték a széles utcákat, a Vaskapu sziklamedrében biztosan közlekedő hajókat… a gyárak füstölgő kéményeit: hogy feldobogna a szíve a büszke örömtől… – Nem voltam rossz prófétája hazámnak, nem voltam rossz napszámosa a nemzetnek. Teljesedett mindaz, amit előre hirdettem a kétségbeesés napjában, bár okulnál belőle én édes nemzetem, tanuld meg belőle a munka, a kitartás mindenható erejét! Az ércszobor, mely ott áll a Lánchíd előtt, néma és komoly; de az a Széchenyi, kinek szelleme lebeg a haza felett, s ott él az elmék és szívek redőiben, olyan beszédes. Lelkesít minden szava, drága oktatás minden igéje. Az éltető eszme Széchenyi hazaszeretete, mely henye szó helyett tettben nyilatkozott. „Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében.”

A Pyreneus, fedélzetén Davenport kapitánnyal, szeretne kikötni Pitcairn-szigetén, ugyanis a hajója raktere lángokban áll. De sajnos, a sziget kikötésre nem alkalmas. McCoy, a sziget kormányzója felajánlotta a segítségét, hogy elkalauzolja a hajóját a Mangareva szigetére. Kiderül menet közben, hogy ez a McCoy azonos a Bounty McCoyjával. Az út tovább tart, mint sejtették, és rejtélyesebbnél rejtélyesebb dolgok történnek. A matrózok türelmüket vesztve lázadásra készülnek. Vajon megismétlõdik-e a Bounty tragédiája?

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (18281910). A z orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója, "legragyogóbb lángelméje", a realista orosz próza mestere.

A klasszikus francia író nagyszabású történelmi regénye 1862-ben jelent meg. A történelmi háttér Karthágó harca saját zsoldosai ellen, akik a rómaiakkal vívott háború után gyűlöletüket felfogadójukra, a dúsgazdag, büszke városra zúdítják. Az író nagy körültekintéssel gyűjtött tudományos dokumentáció felhasználásával kelti életre évezredes romjaiból a káprázatos várost, amely a cselekmény kibontakozása során az alantas emberi indulatok összecsapásának arénája lesz. A regénynek egyáltalán nincs po zitív pólusa, a humán szó értelmében vett emberiességet egyetlen figurája sem képviseli.

Hordubal, a kárpátaljai parasztember nyolc évig dolgozott egy amerikai bányában, aztán hazatért falujába. Felesége és kislánya elidegenedtek tőle, és egy napon az asszony meg a szeretője meggyilkolják. A rendőri nyomozás mindent kiderít és elítélik a bűnösöket. Capeknek ez a regénye nem bűnügyi regény a szó szoros értelmében. Nem a gyilkosság momentuma és a nyomozás leírása a lényeges benne, inkább a falu légkörét, tragikus emberi sorsokat, az emberek lelkivilágát akarta ábrázolni az író ennek a történetnek a keretében. A Meteor a képzelet és a valóság regénye. A realitáshoz az a vékonyka, laza kapocs fűzi, amit a lezuhanó repülőgép egyetlen utasa zsebében találnak, s amire az orvosok csak a halott testi felépítettségéből következtethetnek . A képzeletből, a meséből feltörő valószerűségnek diadalát maga az író igazolja, amikor a lezuhant pilóta halála után érkező sürgöny tudatja, hogy a regényhős, akinek életregényét a vad Antillákra, cukornádplantázsok rabszolgatelepeire álmodta, való ban kubai volt. Sorsa, egyénisége útjai elől menekült az ismeretlen utas. Az Egy mindennapi élet hivatalnokának sima évei, szabályosan kiépülő pályafutása azt bizonyítja, hogy nincs hétköznapi élet, és nincsenek nyugalmas napok. A napok látszólagos egyhangúságát a pillanatok szenzációinak gazdag sorozata zavarja, s az élet megszokott zajlása mögött a tudat alatti ösztönökből érő, ismeretlen lelket megdöbbentésekkel, lidércfényekkel rejtelmes világ veszi körül. Egy rendes és rendszeresnek ismert ember halála előtt megírja élettörténetét, annak az életnek valóságát, amelyet külsőleg egy szép hivatalnoki karrier, boldog házasság és hű honpolgárság jellemeznek. A nyugodt hivatal, a példás házasság látszata mögött a korán ébredt gyermeki ösztön öknek azok az ősi nyomai kerülnek felszínre, amelyek idővel a valóságos és a tudat alatti élet közötti szakadékot okozzák. Karel Čapek regénytriológiája az új európai regényirodalom nagy értéke. Világsikere bizonyítja, hogy a kis népek irodalma rést ütött a nyugati nagy irodalmak falán.

Hordubal, a kárpátaljai parasztember nyolc évig dolgozott egy amerikai bányában, aztán hazatért falujába. Felesége és kislánya elidegenedtek tőle, és egy napon az asszony meg a szeretője meggyilkolják. A rendőri nyomozás mindent kiderít és elítélik a bűnösöket. Čapeknek ez a regénye nem bűnügyi regény a szó szoros értelmében. Nem a gyilkosság momentuma és a nyomozás leírása a lényeges benne, inkább a falu légkörét, tragikus emberi sorsokat, az emberek lelkivilágát akarta ábrázolni az író ennek a történetnek a keretében.

Don Juan előrenyújtotta kezét, mely valami ruhacsomóba ütközött. A csomag olyan nehéz volt, hogy mindkét kezével meg kellett fognia, hogy el ne ejtse. Mire magához tért, a kapu becsukódott előtte. Ott állott tanácstalanul az utca közepén, kezében ma ga sem tudta, hogy mivel. De abban a pillanatban a csomag elkezdett sírni, úgy, mint egy csecsemő. Don Juan nem tudta, hogy mihez kezdjen, olyan zavarban volt. Mit csináljon, kitől kérjen tanácsot? Visszamenjen és zörgessen a kapun? Ha ezt megteszi, bajba keveri a gyermek anyját, ha otthagyja, akkor a gyermeknek lesz valami baja. Mit csináljon? Nincs a városban egy olyan barátja vagy ismerőse sem, aki segíthetne rajta. Ha hazaviszi, ott sem tudnak vele mit csinálni. A végén mégis csak elhatározt a, hogy hazaviszi és otthagyja a gazdasszonyánál, azután visszatér, mert biztosan szüksége lesz rá a gyermek anyjának. Nem sokáig töprengett tehát, hanem hazasietett. Don Antonio akkor már nem volt otthon. Bement a lakásba és hívta a gazdasszonyt. Me gnézték a csecsemőt, akinél szebbet keveset láttak. A ruháról, melybe be volt burkolva, arra következtettek, hogy a szülei gazdagok lehetnek.

Levél Apámhoz: ez a cím nem Kafkától származik. A szerző nem adott címet művének. Egyszerű okból: nem szánta műnek, csak közönséges levélnek. Hogy a terjedelmes levél mégis a "mű irodalmi rangjára emelkedett, ezt nemcsak művészi ábrázoló eszközeinek vagy jellegzetes Kafka-stílusának köszönheti, hanem mindenekelőtt sajátságos tartalmi értékeinek. Kafka világképének különösen becses dokumentuma ez a közvetlen vallomás, méltóképpen sorakozhat fel az irodalmi igényű alkotások, a "közvetett vallomások mellé. Kafka 1919-ben írta meg ezt a különös vádiratot apja ellen. "Írásaim Rólad szóltak – írta apjának, mintha azoknak akarna ezzel is igazat adni, akik az "apa-komplexusban keresik meghasonlott világképének egyedüli okait. A félelmetes apa csupáncsak része, de egyben óriássá nőtt szimbóluma is annak a világrendnek, mellyel az író meghasonlott, s szabadulni mégsem tudott tőle soha. A levél sokféle tanulságot rejteget, néhol még Kafka oly sajátosan abszurd képalkotásának is nyomára vezet. Csak egyetlen példa: a legjellemzőbb Kafka-novellák egyikében, Az átváltozásban az elbeszélés hőse arra ébred, hogy féreggé változott, s így éli tovább életét, megtaposva a családban. Ez a novellában egyetemes érvényűvé avatott kép az apjához írt levélben is megismétlődik, ezúttal reális, élményszerű értelmezésben: "eltávolodtam Tőled egy darabon, önállóan, még ha ez kissé arra a féregre emlékeztetett is, amely a hátulról rátaposó láb alól teste elejével kivergődik… Szabó Ede

A nagy hazafi, a lánglelkű szónok, Magyarország volt kormányzója, a későbbi hontalan bujdosó Kossuth Lajos ott pihen már a Kerepesi temető gyönyörű mauzóleuma alatt. De neve itt él minden honfiajkon, emlékét kegyeletes tisztelettel ápolja e haza minden fia és élni fog addig, amíg hazájukat, szabadságukat szerető emberek, amíg a nagy jellemek és nagy lángelméket tisztelő népek lesznek e földön. Mert Kossuth Lajos oly tündöklő, páratlan jelenség volt, hogy az egész művelt világ tisztelni fogja emlékében azt, ami benne kiváló, jeles, emberi, ez az ország pedig, amelynek viharos időkben Kossuth Lajos mindene volt, örökre szeretni fogja, s le fog borulni az előtt, ami ebben a ritka férfiúban magyar volt. Azt a kapcsot, mely Kossuth személyét és emlékezetét a magyar nemzethez és történelemhez fűzi, széttörni emberi erőnek, sőt magának az időnek sem fog sikerülni. ?

A Roger Moore által megformált legendás „Angyal” figuráját alig­ha kell bárkinek is bemutatni. A karakter megalkotója a félig kínai, félig angol származású Leslie Charteris (1907-1993) író, forgató­könyvíró volt, akinek a 30-as években megjelenő történetei igen korán eljutottak hazánkban is. Érdekes példája ennek jelen „An­gyal-történet” is, melynek fordítója a kalandregényeiről ugyan­csak ismert, fiatalon elhunyt nagyszerű író Aszlányi Károly (1908-1938). „Simon Templar” – akit a világ minden részében „Angyal” néven csúfoltak és tiszteltek – huszonhét éves volt. Magas, fekete hajú kék szemű férfi, éles metszésű arccal. Ez persze hiányos leírás. Nem tellett bele hosszú idő: Baycombe észrevette őt. Legendák fonód­tak magas alakja köré. Ez már ottlétének első két napján történt és be kell vallanunk, hogy Simon elég alapot adott a suttogásra…”

„Milton nem is sejtette, mily borzasztó következése lett e szavainak. Hadüzenete lőn ez Cromwellnek, aki megkezdte az irtó háborút írek és katolikusok ellen, melyről saját véres tudósításait nem lehet borzalom nélkül olvasni. A presbiteriá­nusok a hosszú parlamentben túlsúlyra vergődvén, ugyanazon türelmetlenséget gyakorolták, mint a püspökiek s 1644-ben törvényt hoztak, melynek értelmében minden nyomtatott könyv kibocsátására engedélyt kellett kieszközölni.”

A híres vígjáték sokágú cselekményének, főhőse a IV. Henrikben megismert Sir John Falstaff. A hercegi, illetve királyi kegyből kikopott hordóhasú „kedves csirkefogó” elképesztő tervet agyal ki: elhatározza két tisztes, már nem éppen menyecske korú windsori polgárasszony, Fordné és Pagené egyidejű elcsábítását, hogy rajtuk keresztül csapolja meg alaposan férjeik pénzesládáit, saját, állandóan égető anyagi gondjait enyhítendő. Az ötlet szépséghibája – a lovag cseppet sem vonzó küllemén túl – csak az, hogy hamarosan mind a négy érintett tudomást szerez róla, bár más-más módon reagál. Míg a nők méltó bosszút forralnak, és látszatra belemennek a játékba, addig a féltékenységre egyébként is hajlamos Ford egy pillanatig sem kételkedik neje hajlandóságában, és máris a leleplezés érdekében kezd el alakoskodni. Így válik ő is az agyafúrt asszonyok furfangjának „terven felüli” áldozatává, amikor a pohos széptevő felsüléseivel egyben rendre kisiklik tettenérésre éhes üldözője karmai közül, aki ezáltal maga is újra és újra nevetségessé válik. A sziporkázó ötletességgel (bonyolított események a drámafejedelemnek három jellemtípus klasszikus megörökítésére nyújtottak lehetőséget, amelyek közül a visszatetsző vonások sajátos módon kizárólag a férfiaknak jutottak. Az önkritika már-már beteges hiányában szenved Falsftaff, aki tivornyában hatalmasra dagadt termetére, élemedett korára való tekintet nélkül úgy képzeli, férfiúi erényeivel még (páros) diadalt és pénzt arathat. Ugyancsak elvakult, csak éppen másokkal szemben, a bizalomból, emberismeretből elégtelenre vizsgázó, hisztérikusan féltékeny Ford. Az ő gyarlóságaikkal áll szemben az asszonyok kiegyensúlyozott kedélye, derűs bölcsessége, amelynek segítségével alaposan lóvá teszik a teremtés szűk látókörű, jobb sorsra nem érdemes „koronáit”. Bár a komikus helyzetek sokasága, a comimiedda dell'arte elemeinek hangsúlyos szerepe folytán a darab elsősorban színpadon nézve élvezhető maradéktalanul, a szellemes szójátékoknak, a búvópatakként fel-felbukkanó lírai soroknak köszönhetően olvasmányként is pompás élményt kínál.