Fapadoskönyv Kiadó strana 11 z 13

„Lekísértem õket az állomáshoz, azután kiszálltam a kis város utcáin, s végül visszatértem a szállóba, ahol elnyújtózkodtam a pamlagon s igyekeztem belemélyedni egy regénybe. De a mese oly sekélyes volt s oly jelentéktelen ahhoz a mély titokhoz képest, a mellyel foglalkoztunk, hogy figyelmem a képzelet országából folyton a valóságra terelõdött. Végül el is dobtam a könyvet s belemerültem teljesen a mai nap eseményeinek lefolyatásába. Föltéve, hogy ez a szerencsétlen fiatalember színigazat beszélt, vajon micsoda pokoli dolog, miféle teljesen váratlan, rendkívüli esemény történhetett, azalatt a rövid idõ alatt, amely eltelt, míg távozott atyjától s míg kiáltására újra visszarohant hozzá? Rettentõ dolognak kellett történnie! De minek? Vajon a sérülések nem árulhatnának-e el valamit orvosi tapasztaltságomnak? Csöngettem, s bekértem a helybeli hetilapot, amely szó szerint közölte a nyomozás eredményét. Az orvos vallomása megállapította, hogy a bal koponyafalcsont hátsó harmadát és a nyakszirtcsont balfelét bezúzta valami tompa fegyvertõl eredõ súlyos ütés. Megjelöltem a leírt helyet a saját fejemen. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen ütést csak hátulról mérhettek az áldozatra.”

Senki nem vallotta nálánál fennebben művészete tiszteletét, s érezte mélyebben az irodalom méltóságos rangját. Egyetlen szenvedély, az írásé, töltötte be életét, utolsó napjáig. Szinte dühödt szerelem volt ez, abszolút és kizárólagos... (Guy de Ma upassant) Flaubert már a megfigyelésnek és analízisnek is igen nagy jelentőséget tulajdonított; még fontosabbnak vallotta azonban a kompozíciót és a stílust. Szerinte ez a két erény teszi legfőképpen halhatatlanná a könyveket. Kompozíció alatt ő a zt a megfeszített munkát értette, mely egyedül a lényegét igyekszik kifejezni a cselekményeknek, amint egy életen belül egymásra következnek, csupán a jellemző vonások kiválogatásával és csoportosításával, úgy kombinálva őket, hogy a legtökéletesebb módon jussanak el a szándékolt hatásig, azonban mindennemű tanulságféle nélkül. Semmi sem ingerelte föl jobban, mint a kritika őrtállóinak a morális vagy tisztes művészetről hirdetett elméletei... (részlet)

Hordubal, a kárpátaljai parasztember nyolc évig dolgozott egy amerikai bányában, aztán hazatért falujába. Felesége és kislánya elidegenedtek tőle, és egy napon az asszony meg a szeretője meggyilkolják. A rendőri nyomozás mindent kiderít és elítélik a bűnösöket. Capeknek ez a regénye nem bűnügyi regény a szó szoros értelmében. Nem a gyilkosság momentuma és a nyomozás leírása a lényeges benne, inkább a falu légkörét, tragikus emberi sorsokat, az emberek lelkivilágát akarta ábrázolni az író ennek a történetnek a keretében. A Meteor a képzelet és a valóság regénye. A realitáshoz az a vékonyka, laza kapocs fűzi, amit a lezuhanó repülőgép egyetlen utasa zsebében találnak, s amire az orvosok csak a halott testi felépítettségéből következtethetnek . A képzeletből, a meséből feltörő valószerűségnek diadalát maga az író igazolja, amikor a lezuhant pilóta halála után érkező sürgöny tudatja, hogy a regényhős, akinek életregényét a vad Antillákra, cukornádplantázsok rabszolgatelepeire álmodta, való ban kubai volt. Sorsa, egyénisége útjai elől menekült az ismeretlen utas. Az Egy mindennapi élet hivatalnokának sima évei, szabályosan kiépülő pályafutása azt bizonyítja, hogy nincs hétköznapi élet, és nincsenek nyugalmas napok. A napok látszólagos egyhangúságát a pillanatok szenzációinak gazdag sorozata zavarja, s az élet megszokott zajlása mögött a tudat alatti ösztönökből érő, ismeretlen lelket megdöbbentésekkel, lidércfényekkel rejtelmes világ veszi körül. Egy rendes és rendszeresnek ismert ember halála előtt megírja élettörténetét, annak az életnek valóságát, amelyet külsőleg egy szép hivatalnoki karrier, boldog házasság és hű honpolgárság jellemeznek. A nyugodt hivatal, a példás házasság látszata mögött a korán ébredt gyermeki ösztön öknek azok az ősi nyomai kerülnek felszínre, amelyek idővel a valóságos és a tudat alatti élet közötti szakadékot okozzák. Karel Čapek regénytriológiája az új európai regényirodalom nagy értéke. Világsikere bizonyítja, hogy a kis népek irodalma rést ütött a nyugati nagy irodalmak falán.

Én nem feledtem el a város közelében - Én nem feledtem el a város közelében,/ Hol állt fehér tanyánk törpén, de csöndbe szépen;/ Ott kis kopott lugas rejtette az avitt/ Gipsz Vénusz, s Pomona mezitlen bájait./ És esténként a nap csobogo tüzben égve,/ Mig az ablakon megtört a büszke kéve,/ Nézte, mint tágranyilt, kiváncsi égi szem,/ Hogy folyik vacsoránk hosszan és csöndesen,/ S rezgett a bö sugarviasz viszfenye enyhén/ Az olcsó abroszon, a függöny tarka selymén - (Tóth Árpád fordítása)

Minden irodalmi műfaj s egyben minden voltaire-i műfaj közül a magánlevél látszik a legkevésbé igényesnek és a legkevésbé irodalminak, s mégis, a francia szellem és irodalom nagy géniuszát éppen levelezése teszi számunkra ma is elevenné és rokonszenv essé. Voltaire levelezésében az egész Voltaire-t megtaláljuk: az embert és az alkotót, a költőt, a filozófust és az emberbarátot, egy egész hosszú, szenvedélyes, harcos életet. Levelei mindvégig kísérik és kiegészítik káprázatosan sokoldalú és szinte kimeríthetetlen tevékenységét; levelei tükrözik legtisztábban egész létét, jellemét, érzés- és gondolkodásmódját, irodalmi életműve bennük kerekedik egységgé. Leveleinek világánál úgy látjuk ma is a nagy varázslót, ahogy kezében kis méccsel, a tiszt a értelem fényességével megy előre merészen, gomolygó árnyékok, százada babonái között, oszlik a sötét, és az egyre terjedő világosság örök fénybe vonja törékeny alakját.