Jaffa Kiadó strana 33 z 63

vydavateľstvo

Bipoláris


Bipoláris érzelmi zavar ? hangzik a kórházi pszichiáter diagnózisa? Gyógyíthatatlan mentális betegség. Péceli Rita megrémül: ezek szerint élete végéig ?bolond? marad? Rita kezdetben megpróbálja ott folytatni, ahol a diagnózis elõtt abbahagyta. Ám szélsõséges érzelmi hullámzásai alatt rossz döntéseket hoz, rossz kapcsolatokat köt, elveszíti szerelmét, és biztos állása, megélhetése is veszélybe kerül. Egy éven belül háromszor kell befeküdnie a pszichiátriára. Rita a sok szenvedés hatására végül úgy dönt, felveszi a kesztyût, és szembenéz a betegséggel. Vajon siker koronázza-e az erõfeszítéseit, és képes lesz-e együtt élni a betegséggel, ha megfogadja segítõi tanácsait? Élhet-e majd ezután is teljes értékû életet? S ami talán a legfontosabb: megtalálja-e a boldogságot? A regény igaz történet alapján íródott. ?? Talán én nem tettem meg mindent ? vallottam be halkan. ? És félek, nem is fogok tudni megtenni. Pedig nem akarok újra kórházba kerülni. ? Látja, most megfogalmazta a célját ? mosolygott a szemöldökét felhúzva Kamilla. ? Higgye el, sikerülni fog. Kételkedve sóhajtottam fel, de akkor és ott megmozdult bennem valami. Eltökéltem: mindent meg fogok tenni, nehogy megint a pszichiátrián kössek ki. ? Az elsõ lépés, hogy elfogadják magukat ? folytatta a pszichológus. ? Úgy, ahogy vannak. A betegségüket. Ne vádolják magukat érte, ne érezzék szégyenbélyegnek, ne tagadják el saját maguk elõl, ha baj van. Maguk ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más.
Na stiahnutie
5,32 €

dostupné aj ako:

Paleolit táplálkozás kezdoknek


A Paleolit táplálkozás kezdoknek azoknak szól, akiknek eddig nem állt módjukban vagy nem volt idejük alaposan elmélyedni a paleolit táplálkozás rejtelmeiben. SZENDI GÁBOR könyve arra vállalkozik, hogy röviden és lényegre töroen az o számukra is bemutassa a legfontosabb, legalapvetobb paleo ismereteket. Hiszen rendkívül sokan vannak, akik elfoglaltságaik, rohanó életük mellett is szeretnének lehetoséget kapni arra, hogy a természet rendje szerint táplálkozva megorizhessék vagy visszanyerjék egészségüket. A Paleolit táplálkozás kezdoknek kedvcsináló egy sorsfordító étrend bevezetéséhez és a témában való további elmélyüléshez. Megtudhatjuk, miért és hogyan okoznak a nyugati életmód által átalakított táplálkozási szokások olyan civilizációs betegségeket, amelyek a természeti népeknél ismeretlenek, hogyan okoz a túlzott szénhidrátfogyasztás szív- és érrendszeri megbetegedéseket, hogyan gyozhetjük le könnyuszerrel a paleolit étrend segítségével a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint hogy miként vezet a paleolit táplálkozás elveinek követése koplalás nélkül is gyors fogyáshoz és az egészséges testsúly folyamatos fenntartásához. SZENDI GÁBOR legújabb könyvében is a tole megszokott tudományos alapossággal foglalja össze kutatásainak eredményeit, hogy megértsük ezt a forradalmian új, minden tekintetben tudományosan megalapozott, az ember evolúciójára épülo táplálkozástant.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Bécsi kávé, pesti lány


A bájos, vörös hajú Répássy Rebeka szereti a magas sarkú cipõket, a drágaköveket és a bécsi kávét. Nem szereti viszont a tenger gyümölcseit, a tolakodó pasikat és a feltûnést. A sors szeszélye folytán mégis egyik pillanatról a másikra az osztrák tévé képernyõjén találja magát, és a Kísérletkastély címû valóságshow ígéretes szereplõjeként egy ország kíséri figyelemmel minden mozdulatát. A tét Rebeka számára százezer euró, a hírnév, és váratlan ráadásként a szívfájdítóan jóképû producer, Marcus szerelme. A Bécsben dolgozó magyar lány igyekszik megállni a helyét a kereskedelmi tévék számára ismeretlen világában, ahol semmi sem az, aminek látszik: az ellenfelek barátnak álcázzák magukat, a segítség kerülõ utakon jár, és még az igazi szerelem is álruhába bújik. Vajon ki mozgatja a szálakat a háttérben? Mi a szerepe az eseményekben a titokzatos újságírónõnek, Fräulein Lemkének? És vajon megtartja-e Rebeka kezdeti elhatározását, miszerint nem hajlandó szerelmeskedni a kamerák elõtt? Aki a rokonszenves Rebekához hasonlóan kedveli az osztrák fõvárost, a karácsonyi hangulatot és a bécsi kávét, az különösen élvezni fogja PALOTÁS PETRA izgalmakban és fordulatokban nem szûkölködõ regényét.
Na stiahnutie
5,61 €

Kapcsolatok szivárványa


Voltak olyan korok, amikor az azonos nemûek szerelme elfogadott volt. Vajon hogy lehet, hogy most, a 21. században mégse tudunk mit kezdeni ezzel a dologgal? Miért van az, hogy sokan még ma is csak a különbségeket akarják látni, legyen szó akár vallásról, bõrszínrõl vagy szexuális orientációról? Sokan óvtak attól, hogy megírjam ezt a könyvet. Azt mondták, nem olyan világban élünk, hogy ilyenekrõl beszélni lehessen. Én mégis azt hiszem, hogy az emberi érzéseknek, az emberi életek tanulságainak, az ember drámáinak, dilemmáinak és örömeinek mindig és mindenkor helye van, mert talán ezek a legfontosabbak az életben. Remélem, hogy ez a könyv sokaknak jelent majd segítséget, kapaszkodót és ad erõt, hogy mindenbõl, a legnehezebb élethelyzetekbõl is van kiút. Fenntartásokkal vettem kezembe ezt a könyvet. Nem szeretem a klikkesedést, és vallom, hogy akkor lesz majd jó világ, ha nem kell olyan könyveknek születnie, mint ez a mostani. De sajnos még kell. Érzõdik a hangomban a sértettség? Talán én is sebzett vagyok? Nem tagadom. Nem egyszerû mindennap úgy kimenni az utcára, hogy legalább egyszer ne azt halljad: ?Ott jön az a buzi a tévébõl!? Én mégis mindenkinek azt tanácsolom, hogy inkább ugorjon össze a gyomra egy beszólástól, minthogy egész életében ökölbe szoruljon a fel nem vállalt élete miatt? Amikor elkezdtem olvasni ezeket az interjúkat, beszippantott, sõt beindított a sok különbözõ hang. Egyre inkább úgy éreztem, hogy az egész rólam szól. Mondatok, gondolatok, apák, anyák, hülye helyzetek, szorongások, szépségek, a vágy titokzatos tárgyai, szex, szemétség, szerelem, szatíra? Heterók, biszexek, melegek és egyéb állatfajták egyaránt megtalálják a saját mondataikat ezekben a sztorikban korra, nemre való tekintet nélkül. Lenyûgözõ, hogy megismételhetetlen életeink mennyire összeforrnak a többiek sorsával, mások történetével. Ez villanyozott fel igazán! Mert eszembe jutott az elsõ ?barinõm? az oviból, meg az ?ikernõvérem? a gimibõl, akivel csókolóztam, és megrémültem, mert tudtam, hogy egészen másra gondolunk csók közben. És bevillant a tornaöltözõ, ahol hideg verejtékben fürödtem kövér kisfiúként, miközben a nyolcadikos srácok elõttünk öltöztek át, és disznó vicceket mesélve röhögtek. És persze elõbújt az emlékeim közül a jelenet, amikor Spanyolországba költöztem, és apám a gyorsforgalmi úton a reptér felé megkérdezte, hogy akkor végül is meleg vagyok-e. És persze az anyámnak írt levél Madridból, mert neki mégis inkább tartoztam ezzel a vallomással. Aztán az elsõ látogatásom a picike melegbárban, biológiakönyvemmel a k
Na stiahnutie
5,61 €

Drogma


?Fehér alapon vörös betûk. Sokáig úgy éreztem, hogy a kíváncsiságom vezérel, ma már tudom, hogy az csupán eszköz volt. A fehér számomra a tisztaság, a belsõ béke jelképe. A tisztaságot és a belsõ békét azonban csak harccal és fájdalommal lehet elérni: ezt szimbolizálják a vörös betûk. Ez a könyv a lángolásról, a szenvedélyrõl, a hitrõl és a belsõ békérõl szól. Korábbi változata ? amelyet 8 évvel ezelõtt írtam ? az életrõl vallott gondolataim durva megfogalmazása volt. Ez a bõvített és átdolgozott új Drogma egy önkritikus, öniróniával teli könyv, sokkal érettebb írás, amelyben az is benne van, hogy hogyan lehet mindezeket megszerezni. Mindannyian függõk vagyunk, mégpedig a félelmeinktõl. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik mindezt már megfogalmazták maguknak?? A DROGMA nem csak a szenvedélyrõl és a szenvedésrõl szól, hanem magáról a függésrõl. A ?Narkósról?, aki lehet drog-, gyógyszer-, alkohol-, játék-, társ-, vagy akár Csernus-függõ is? Arról, hogy mit lehet tenni, ha valaki végképp elveszítette a kontrollt, és zsákutcába kormányozta magát. A DROGMA hét nap története. DR. CSERNUS IMRE hét napjáé, amelyeken különös sorsok bontakoznak ki az olvasók elõtt. Hét nap, amelynek eseményeihez Dr. Csernus két egykori betege fûz megjegyzéseket ? hol õszinte szeretettel, hol metszõ cinizmussal. Hét nap, amelyeknek sikeréért újra és újra meg kell küzdeni. A DROGMA ma már kultuszkönyv. Nyolc évvel ezelõtt született, mégis aktuálisabb, mint valaha. A szerzõ ezúttal tükröt tart önmaga elé, és a szöveghez fûzött kommentárjaiban kegyetlen õszinteséggel néz szembe egykori önmagával.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Pusztító angyal


Velence, 1407. A város urai korlátlan hatalmat élveznek a tengereken, és õk szabják a törvényeket. Az ott élõk sosem érezhetik magukat biztonságban: démonok és holt lelkek árnyai kószálnak az utcákon, és a hírhedt õrjárat tartja rettegésben a városlakókat. Ám a sikátorokban leselkedõ veszélyek közül talán a herceg bérgyilkosainak, az Assassini tagjainak van a legfélelmetesebb híre: vértõl piros kanálisok jelzik útjukat, ahol csak felbukkannak? Velence fõhercege, a gyengeelméjû Marco csak névleg uralkodik: valójában nagybátyja és nagynénje osztoznak a hatalmon, és mozgatják saját érdekük szerint a politika szövevényes szálait. Mégis kénytelenek egyesíteni erõiket, amikor a herceg fiatal unokahúgát, Giuliettát idegen kalózok rabolják el otthonából. És a szöktetés hamarosan jó okot ad a háborúra is? Eközben Atilo, a herceg bérgyilkosainak mór vezére egy különös fiúra bukkan Velence ódon házai között: ezüstös haja, borostyán pettyezte szeme és angyalarca megbabonázza, s elhatározza: megszerzi magának a vérrel táplálkozó, titokzatos lényt, hogy tanítványává fogadja, és átadja neki mestersége minden csínját-bínját. Velence sorsát hamarosan gyilkos nagyhatalmi játszmák keresztezik, és mind többen kívánják a város pusztulását. Azoknak, akik képesek megzabolázni a legsötétebb erõket, most nem csupán kíméletlennek kell lenniük, de a szerencsére is nagy szükségük lesz?
Na stiahnutie
5,61 €

Anyósom, a drága


Szinte minden párkapcsolatban élõ nõnek van anyósa, s ha már van, vele együtt gyakran a problémák is felütik a fejüket. A gyanútlan nõ olykor már a bemutatkozáskor megsemmisítõ pillantásokban részesül, máskor csupán az esküvõ vagy az elsõ gyermek születése után áll be az általános feszültség. De vajon miért olyan nehéz az anyós és a meny kapcsolata? LÁSZLÓFI ROZI könyvében egy anyóstudományokban elmélyült kárvallott kalauzolja végig olvasóit az anyósuniverzum veszedelmei között. Bemutatja az anyósfajtákat, felsorolja a veszélyes anyósok ismérveit, meghatározza az anyóssal fenntartható kapcsolat fokozatait, és feltérképezi a két nõ között folyó harc frontvonalait. Szót ejt az állítólagos ártatlan áldozatok ? férfiak, gyerekek, egyéb családtagok ? szerepérõl is, és megvizsgálja a hatalmi harcok módszereit a csendes fojtogatástól kezdve az érzelmi zsaroláson át egészen a bûnbakképzésig. És a végén talán az is kiderül, miért lehetetlen, és miért lehetséges mégis megtalálni a közös hangot azzal a drága anyóssal? Lászlófi Rozi könyvét vejeknek és természetesen gyakorló anyósoknak is ajánljuk! ?Az anyósok többségének a kora viktoriánus erkölcs tájékán van belõve a tûrésszintje, ha a fia párjára tekint. Nem szeretik az elvált nõket, a gyerekkel rendelkezõ nõket, a fiuknál idõsebb nõket, a túl csinos, túl fiatal vagy gyanús foglalkozást ûzõ nõket. (Mi a gyanús foglalkozás? Bármi az lehet!) Gyanakvást kelthet a rokonságunk, a vagyoni helyzetünk, a baráti körünk, vagy bármi. Egy morzsányi információból is nagy, kövér összeesküvés-elméleteket lehet gyártani, ha más támpontunk nincs az ismeretlen vagy felületesen ismert személyt illetõen. Ha elhatározták, hogy nem ölelésre tárt karral és szeretettel fogadnak minket, akkor bármibe belekapaszkodhatnak, hogy kitalálják, miért törünk a fiuk vagy az egész család életére
Na stiahnutie
5,61 €

El Camino


Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük elõtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg, ám akkor általában már késõ. Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét ? még idõben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt... Megismerhettem a lényeget... Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belõle. Egy olyan ?bûnért?, amit nem is tudtam, hogy elkövettem. Amit itt leírtam, nem a képzelet szüleménye. Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettõl, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.
Na stiahnutie
5,61 €

Utak egymáshoz


Vajon mennyire meghatározóak nemi szerepeink a mindennapi érintkezések során? Mik a kiegyensúlyozott és örömteli párkapcsolatok kialakulásának alapkövei? Mitõl tud hatékonyan mûködni a kommunikáció két ember között? Napjainkban az emberi kapcsolatok ? amelyek talán a legfontosabb erõforrást jelentik az életünkben ? mind gyakrabban mondanak csõdöt? A válások száma folyamatosan nõ, és a hosszú távú párkapcsolatok mûködtetésébe is sokan buknak bele. BELSÕ NÓRA könyve alaposan, ugyanakkor kellõ érzékenységgel járja körül a témát, és rámutat: a legtöbb embernek az érzelmi kapcsolatok kezelése jelenti a fõ problémát. Férfiak és nõk élnek egymás mellett, gyermekeik vannak, dolgoznak, pénzt keresnek ? de nem képesek egymásra odafigyelni, nem érzik és nem értik egymást. A rossz kérdések rossz válaszokat szülnek, és ezt gyakran már õk maguk sem veszik észre. A szerzõ kérdésfelvetései, gondolatai, pszichiátriai praxisából hozott, vagy épp személyes, bensõséges történetei, illetve a hétköznapi társas helyzeteket elemzõ sorai új megvilágításba helyezik a generációkon átívelõ problémákat, és mindenkinek segítenek eligazodni a párkapcsolati érintkezés útvesztõiben.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Vér a véremből


Elég egy váratlan hajnali telefonhívás és egy rég nem hallott a hang a vonal másik végén, hogy Myron Bolitar, a keményöklû játékosügynök ismét egy elsõ ránézésre megoldhatatlan rejtély kellõs közepén találja magát. Nyolc éve, hogy utoljára találkozott a gyönyörû Terese Collinsszal, aki most arra kéri, utazzon Párizsba. Myron sejti, hogy nem csupán egy romantikus randevú várja a szerelem városában, ám amikor a repülõtérre érve rendõrök fogadják, majd hamarosan kiderül, hogy Terese az elsõ számú gyanúsítottja egy gyilkosságnak, úgy érzi, zsákutcába került. Nem ismeri sem a nyelvet, sem a szokásokat, így aligha tud bármit is kinyomozni. De mielõtt alaposabban végiggondolhatná a helyzetet, történik valami, ami új megvilágításba helyezi az ügyet? ?Ekkor borítottam rá az asztalt. Amint leült mellém, azonnal végiggondoltam a lehetõségeket. Már tudtam, mirõl van szó: emberrablás. Ha beszállok a furgonba, nekem lõttek. Hallották már azt a nagy bölcsességet, hogy az emberrablásoknál mindig az elsõ negyvennyolc óra a legkritikusabb? Amit nem szoktak hozzátenni ? talán mert annyira nyilvánvaló ?, hogy minden másodperccel csökken az esélye annak, hogy valaha is megtalálják az áldozatot. Itt ugyanez volt a helyzet. Ha beszállok abba a kocsiba, túlélési esélyeim a minimumra csökkennek. Ha felállok, és elindulok a furgon felé, szintén romlanak a kilátásaim. Ráadásul Sebhelyes Fej nem számít korai ellencsapásra. Azt hiszi, szépen begyakorolt kis monológját hallgatom. Nem jelentek fenyegetést. Így hát a meglepetés erejére építettem. Egy pillanatra õ is odanézett, hogy meggyõzõdjön, valóban ott áll-e a kocsi. Ennyi elég is volt. Az asztal peremét már korábban megmarkoltam. Lábizmaim megfeszültek. Úgy pattantam föl, mintha dobbantóról ugranék. Az asztallap egyenesen az arcába csapódott.? Harlan Coben napjaink egyik legnépszerûbb krimiírója. Regényeit a mûfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különbözõ nyelvre fordították le, és közel 50 millió (!) példányt adtak el belõlük világszerte.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Fegyencedzés


A legtöbb testedzéssel foglalkozó rendszer a "megszelídített" embertípusnak szól, azaz olyanoknak, akik viszonylagos biztonságban élik az életüket, erejüket büszkeségből ápolják, teljesítményt látnak benne, és nem a túlélés feltétlen szüksége hajtja őket. A profi sportoló azért edzi a testét, hogy jól tejesítsen egy sporteseményen, nem pedig azért, hogy biztonságosan kerüljön ki egy élet-halál küzdelemből. Még a katonák és a rendőrök is inkább a fegyvereik nyújtotta biztonságra támaszkodnak a győzelem eléréséhez, nem pedig saját nyers erejükre. Egyetlen olyan hely van a világon, ahol a nagyobb erő az élet és halál közti különbséget jelentheti: ez pedig a jól őrzött börtön. Ebben a környezetben - ahol a megfélemlítés napi gyakorlat- a ragadozó egy pillanat alatt végezhet a gyengébbel. A börtön kegyetlen világában az ember vagy hivatásos áldozat lesz, vagy megszerzi a túléléshez szükséges félelmetes erőt, ami azt jelzi a ragadozóknak: jobb, ha nem próbálkozik.
U dodávateľa
16,13 €

Jókedvet adj!


GÁLVÖLGYI JÁNOS kötetében az olvasó átfogó képet kaphat a népszerû komikus színész egész életpályájáról, a gyerekkori indíttatásoktól kezdve a sorsfordító Ki mit tud?-on át egészen a jelentõsebb színpadi alakításokig és a paródiák kulisszatitkaiig. Gálvölgyi könyve egyben fõhajtás a nagy mesterek és példaképek elõtt is. Tõlük idézünk most: ?Egy jó whisky, egy finom szivar és ez a könyv. Mi kellhet még?? Winston Churchill ?Én a hazám szolgálatáért adtam fel a színészetet. Gálvölgyi színészként szolgálja hazáját. Ha ide születik, ma õ lenne az Egyesült Államok elnöke.? Ronald Reagan ?Amikor esténként forgatókönyvet írtam és elfáradtam, letettem a tollat. Ezt a könyvet nem tudtam letenni.? Charlie Chaplin ?Elfogulatlanul mondom: a Rómeó és Júlia, az Othello és a Sok hûhó semmiért után a legjobb könyv, amit valaha olvastam. William Shakespeare ?Gálvölgyi egy arany ember.? Jókai Mór ?Elõítéletekkel vettem kezembe ezt a könyvet. Aztán mosolyogtam, majd kacagtam.? Teréz anya ?Most sajnálom igazán, hogy Kennedyt ismertem, de Gálvölgyit sajnos nem.? Marilyn Monroe ?Aki ezt a könyvet nem olvassa, legyen az az õ tragédiája.? Madách Imre ?Nem tudtam, hogy kétszáz oldal is elég egy remekmûhöz.? Lev Tolsztoj
Na stiahnutie
5,61 €
  • 5 /5

Felnőtt húsleves


Dr. Csernus Imre asztalánál ülve sokszor felmerülnek ezek a kérdések, és miközben barátai körében ízekről, ételekről, borról, hagyományról esik szó, időről időre előkerülnek az emberi problémák is, amelyekkel mindannyian szembenézünk, ha úgy döntünk, hogy az élet napos oldalán szeretnénk élni. A szerző személyes története, amelyet ebben a könyvben elmesél, világosan bemutatja, hogy neki magának is saját árnyaival kellett megküzdeni az őszinte mosolyért. Hiszen mindenki csak azt eszi meg, amit megfőz...
Na sklade 1Ks
11,26 €

A tudatállapotok szivárványa


Szűk két évtized telt el azóta, hogy 1992 szeptemberében Feldmár András, a Vancouverben élő magyar pszichoterapeuta először tért vissza szülőhazájába, hogy egy meghívásnak eleget téve két előadássorozatot tartson a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A pszichoterápia lehetőségeiről, a gyógyulás módjairól, a tudat természetéről, és még sok más, ma is aktuális témáról folyó, hatalmas érdeklődéssel kísért beszélgetések, azóta szinte legendává nemesedtek, az előadásokból készült kötet pedig az évek során valóságos kultuszkönyvvé vált - ennek javított és a szerző által átdolgozott kiadását veheti most kezébe az olvasó. "Mindannyian hipnózis alatt állunk, és a tudatállapotok szivárványának színei közül egy korlátolt kis sávba vagyunk hipnotizálva. Ezt a sávot nevezzük normálisnak, és akkor érezzük jól magunkat, amikor ezen belül élünk. Ha véletlenül bármelyik irányba kijjebb megyünk, akkor nagyon megijedünk, és megijesztjük azokat is, akik körülöttünk élnek, és véletlenül észreveszik, hogy nem a normális tudatállapotban vagyunk."
U dodávateľa
12,12 €

Felnőtt húsleves


Lucifer ellenõrzést tart a pokolban? Bevezetik egy hatalmas terembe, ahol óriási üstökben rotyognak az emberek. Az elsõ mellett egy felirat: ?Kimászni tilos?. Lucifer kérdésére azt felelik, ezek a németek, akik mindig betartják a szabályokat. A következõ üst mellett állig felfegyverzett ördögök vigyázzák a rendet. Itt vannak az oroszok, akiket csak így lehet visszatartani, mondják ezúttal. A harmadik üstnél végül meglepõdve tapasztalja, hogy se tábla, se õrség, mégis minden rendben van. ?Ezek itt a magyarok. Ha valamelyikük megpróbálna kimászni, a többi úgyis visszahúzza?? Miért nem szeretünk jól élni? Szenvedéllyel, hittel, okosan, mosolyogva? Miért nem szeretünk jókat enni? Lassan, jóízûen, odafigyeléssel, megadva a módját? Miért nem szeretünk jókat beszélgetni? Felszabadultan, õszintén, jóról és rosszról egyaránt? Dr. Csernus Imre asztalánál ülve sokszor felmerülnek ezek a kérdések, és miközben barátai körében ízekrõl, ételekrõl, borról, hagyományról esik szó, idõrõl idõre elõkerülnek az emberi problémák is, amelyekkel mindannyian szembenézünk, ha úgy döntünk, hogy az élet napos oldalán szeretnénk élni. A szerzõ személyes története, amelyet ebben a könyvben elmesél, világosan bemutatja, hogy neki magának is saját árnyaival kellett megküzdenie az õszinte mosolyért. Hiszen mindenki csak azt eszi meg, amit megfõz?
Na stiahnutie
7,01 €

Útmutató szoptatáshoz


Ina May Gaskin, az Útmutató szüléshez nagy sikerű szerzője ezúttal a szoptatásról írt lebilincselően érdekes könyvet. A szerző ismét széles körű és gazdag ismeretanyaggal közelít a témához, és miközben hatékonyan átadja a szoptatási ismereteket és technikákat egy olyan szemléletet is igyekszik kialakítani, amely a természetes anyai készségeket bátorítja és erősíti, növeli a szoptatást választó kismamák önbizalmát, és megerősíti őket döntésükben. Gaskin ugyanis meggyőző erővel bizonyítja az olvasóknak, hogy a szoptatás nem egyszerűen egy jó ötlet, hanem hosszú és rövid távú hatásai révén a gyermek táplálásának egyetlen ésszerű módja. A szerző egyformán hangsúlyt helyez a szoptatás élettanára és pszichológiájára, és feltárja a szoptatás anya és gyermek kapcsolatában, korai kötődésében játszott kiemelkedő szerepét. Megismerhetjük a szoptatás pótolhatatlan előnyeit a koraszülöttektől kezdve az egyévesnél idősebb gyermekekig. A világhírű bába ugyanakkor bemutatja a szoptatáson túlmutató, de azt jelentősen befolyásoló tényezőket is: a neveltetést, a kulturális különbségeket, vagy éppen a születési/szülési élményeket, mindemellett a szoptatást társadalmi jelenségként is vizsgálja: a bababarát skandináv országoktól egészen a fóbiáktól terhes Egyesült Államokig. Mindenki által megélt, hétköznapi tapasztalatokra támaszkodó, közvetlen hangvétel, az egyszerre tudományos tényekkel alátámasztott, mégis olvasmányos stílus, valamint a szoptató anyák által elmesélt megható és izgalmas történetek olyan egyedülálló kézikönyvvé teszik Gaskin művét, amelyet már a tinédzserek kezébe is érdemes odaadni, leendő szülők számára pedig nélkülözhetetlen.
U dodávateľa
13,42 €