Napkút Kiadó

A kötet Szabó Magda változatos és gazdag írói pályájának állomásait és dokumentumait kívánja felidézni, a debreceni gyerekkortól kezdve a tanárkodás emlékein át egészen az írói pálya már a XXI. századba nyúló, nemzetközi elismertséget hozó beteljesüléséig.

Hivatásukat gyakorló és pályamódosító (kiugrott) katolikus papok beszélnek pappá alakulásuk folyamatáról, a cölibátus, a kötelező papi nőtlenség megéléséről, a körülötte - több mint másfél évezrede - dúló vitákról, vélekedésekről. Közben egyre fokozódó oldottsággal vallanak az állapottal kapcsolatos küzdelmeikről, sőt gyötrelmeikről, a magány és fokozottan a társtalanság néha botrányt gerjesztő, néha a hivatás feladásával járó következményeiről. Eközben - a nyíltság veszélyeit vállalva a papi sorsokon keresztül - olyan mélységek tárulnak fel, melyek eddig a nyilvánosság, "Isten népe" számára rendszerint rosszindulatú közvetítők vagy szűkszavú tényközlés formájában voltak hozzáférhetők. Szó esik még a katolikus egyház szexualitással kapcsolatos szemléletéről, a nők szerepéről az egyházban, az ökumenizmus megvalósulásának esélyeiről s még sok másról. És mindez egy-egy katolikus pap "szemüvegén" keresztül érzékelhető, egyes esetekben átélhető.

A kötet két Shakespeare-dráma új fordítását tartalmazza: a "Szeget szeggel" a Kolozsvári Állami Magyar Színház felkérésére készült és 2010 őszén került a közönség elé a világhírű német színházi rendező, Thomas Langhoff elképzelései szerint, a "Szentivánéji álom" pedig Báthori Csaba régi szívügye: a költő-műfordító fiatalkora óta tervezgette, hogy újra átülteti Shakespeare egyik legvarázslatosabb színművét.

"Yalvac Ural egy neves írónk, aki a gyerekeknek szentelte művészetét. Egy művében sem találkoztam olyan hangnemmel, ami ne egyenrangú félként közeledett volna a gyerekekhez. Munkássága révén ismét közelebb kerülünk ahhoz, hogy a világ meghallja a kissé eltávolodott hangunkat. Yalvac munkásságán kívül nincs számottevő gyerekirodalom hazánkban. Sem jó, sem rossz. Az utóbbi években mégis elkezdődött egy folyamat, ami a gyermekek nevelését célozza. A rossz fordítások komoly ellenállásba ütköznek. Ennek a kórusnak az élén áll Yalvac. Egy új kor kezdetét jelenti, ha ezt a hangot komolyan tudjuk venni. A rossz gyerekirodalom és az oktatás színvonala javításának a szimbolikus alakjává kezd válni Yalvac Mester. Ne felejtsük el, hogy ma a világon a gyerekek helyzete milyen állapotban van. A színvonalas gyermekirodalom részünkről hozzájárulás ennek a folyamatnak a javításához. Yalvac Ural barátom, gratulálok!" (Yasar Kemal)

A főnemesekkel való találkozásaim során leginkább az izgatott, ami túlmutatott az egyes családok, családtagok életén, sorsán, vagyis: mekkorát bukott az ország, a magyarság azon, hogy brutálisan kiitatták az arisztokráciát a társadalomból? Ebből aztán egy további kérdés következik: milyen feladat várható manapság a történelmi famíliák túlélő tagjaira a hon- és nemzetépítésben? Kilenc kérdést intéztem hét itthon élő főnemeshez 2010 áprilisában, májusában. Ezek a történelmi családok jelenére, múltjára és jövőjére vonatkoznak. A válaszok megmutatják az arisztokraták lelkiállapotát is.” (részlet a könyvből)

Az album a szegénységben élő gyermekek mindennapjainak bemutatására tesz kísérletet. Az albumban szereplő fotókat nem befutott művészek készítették, hanem olyan fiatalok, akik egy-egy hetet eltöltöttek az ország hátrányos helyzetű régióiban olyan kistelepüléseken, ahol a szegénység az emberek nagy részét sújtja.

Gustave Flaubert-t elsősorban a halhatatlan Bovaryné mestereként ismeri a világirodalom közönsége. Ez érett kori mű. De Flaubert is volt fiatal, és ifjúkori remekművek egész sorát hagyta ránk - kiadatlanul. A November is ilyen, még romantikus prózaköltemény, amelyet húsz éves korában írt. A kötet lapjain a fiatal Flaubert és első szerelme lép elénk, élethű megformálásban. Maga Baudelaire szintén - mint Flaubert sok barátja - nagyra értékelte e kéziratot. A szerző egyszer így nyilatkozott: "Az igazi irodalmi műben az író úgy van jelen, mint Isten a teremtésben. Sehol sem látni, de mindenütt érezni őt." A Novemberben Flaubert még "látható", mert az írás számos önéletrajzi elemet tartalmaz, de már - legalábbis szándékát tekintve - igyekszik meghaladni az önéletrajziságot az igazi flaubert-i szenvtelenség esztétikájának útján, a művészi objektivitás irányában. Mert valóban ilyen íróvá lett, és e programot egyik levelében ekképp fogalmazta meg: "Egy regényírónak szerintem nincs joga elmondania véleményét e világ dolgairól. Alkotásában Isten teremtését kell utánoznia, azaz alkotni és hallgatni." A November és a Bovaryné két állócsillag. Közöttük fényévnyi a távolság. Flaubert minden egyes remekműve külön világ. Már e meggondolás önmagában is elég ahhoz, hogy minden írását kitüntető, feszült figyelemmel olvassuk. (Romhányi Török Gábor)

Mogyorósi László harmadik verseskötetében is egymással összeegyeztethetetlennek tűnő, ellentétes minőségekből gyúr egységes egészet. A józan polgári lét, család után áhítozó, abban megtisztulni vágyó költői én ellenpontja itt a bolyongás kilátástalan kapcsolatok útvesztőiben, a klasszikus szerzők transzformált sorai okozta rá- és felismerésé, a számítógép képernyője előtt bonyolódó, összekuszálódott párkapcsolatok. A szálak az Henri de Toulouse-Lautrec fiktív megnyilvánulásait letisztult harmóniájú sorokba foglaló versekben futnak össze, amelyek ezt az ambivalenciát a torz testű és beteg lelkű, bordélyházban lakó, alkoholfüggőként is rendületlenül alkotó XIX. századi francia festő költészetté csiszolt szavaiban oldják fel. A határozott kontúrú kötet kezdő és végpontja közt derűn és melankólián, illúziókon és illúzióvesztésen át ível az az út, mely közben az emberi lét potenciális értelmével és értelmetlenségével is szembesül.

Szobájának kulcsra zárt ajtaja mögött Emily olyan szövegeket ír, melyeknek szaggatott bája csak Rimbaud kristálytiszta prózájához mérhető. Mint valami égi varrónő, verseit előbb húszas csomagokban egymáshoz ölti, majd egy füzetben összegyűjtve a fiókjába temeti. "Eltűnni jobb." Ugyanabban az időben, amikor felölti fehér ruháját, Rimbaud az ifjúság dühöngő nemtörődömségével egy nyomdász pincéjében lemond varázslatos könyvéről, s a kába Keletre menekül. Arábia szegekkel kivert napsütésében és a szobában, mely Amherst városát négy falán kívülre rekeszti, a szépség e két aszketikus szerelmese azon fáradozik, hogy önmagát elfelejtesse.

"Fiatal koromban azt mondogattam magamban, hogy igazi regény az, amely lehetővé teszi a démon, a daimón átváltozását angyallá. Így tekintettem a regényre, és így tekintek ma is. Legfeljebb más kifejezéseket használok. A bennünk lévő sötét mélységek egyfajta erőt képezve előbb-utóbb világítani fognak. Ez a fényesség, teológiailag nézve, angyali jegyeket hordoz. Csak úgy jutunk el az angyalig, ha termékennyé tudjuk tenni sötét mélységeinket. Többnyire azonban, főleg a mai időkben, a túl komor alkotók nem tudják magukat megváltani." (a Szerző)

"A tündérmesék főhősei irracionális könnyedséggel vezetik az olvasót a cselekményekben gazdag világ megannyi útvesztőin, erdőrengetegein, a föld feletti és a föld alatti világon keresztül, míg végül el nem érnek a vágyvilág aranymennyországába. A Dráva menti horvát falvakban a gazdag repertoárral rendelkező horvát és cigány mesemondók még a huszadik század hetvenes éveiben is rendszeresen mondták történeteiket. Volt hallgatóságuk. Frankovics György évek hosszú során át jegyezte le e meséket és mondákat - közülük teszünk most közzé száztizenkettőt. (...)" (a Kiadó)

Halállal kezdődő életek, tragikus sorsú, száműzött, különböző kultúrákat magába szívó, a világban szétszóródva élő kurd kozmopolita értelmiség... A regény a kurdok egyik legjelentősebb gondolkodójának, Celadet Bedirhannak az életét mutatja be. Megismerjük isztambuli fényűző életét, száműzetésének körülményeit, damaszkuszi otthonát, majd a haláláig tartó nélkülözését. "A végzet kútja" egyúttal az olvasó elé tárja az első világháború éveit, a kurdok küzdelmeit, vereségeit, a magányt és a csalódottságot. Páratlan, hiánypótló mű, amely egy különleges kultúrát mutat be hitelesen.

A világ megfakult, elcsúnyult, nem is annyira szomorúságot árasztott, hanem idegenséget. Félelmetes lett, majdhogynem riasztóan ellenséges (és az a pompás velencei szezon csak most kezdődik), évek múltán visszaemlékezve azokra a napokra, amikor először hallotta a bombák detonációját, és a légvédelmi ütegek válaszát, mindig az volt az érzése, hogy ez volt az a pont, amitől kezdve az óra más időt mutatott. Az ablak keretében feljöttek a csillagok, amikor Naumek visszaért. Most bátran a Szent Márk terük deszkahídjára lépett, kezében a hegedűje, és mindannyian megbabonázva elhallgattak, megérezve, hogy itt valami olyan fog történni, amit senki sem várt. Gurulnak az országúton, amelyet még a háború előttről, negyvennégyből és negyvenötből igen jól ismer, nem is kell az utat jelző táblákat figyelnie. Tehát először jön Winniki, Gaje, Kurovychi, Przemyślany, majd le a Złota Lipa völgyébe...

"Radnóti Miklós és Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni - "drága Fif" - a sors által sajnos nagyon szűkre szabott közös élettörténete lírai, epikai, drámai, hétköznapi és hétköznapokon túli csodákban gazdag. Igazán átélni közös sorsukat, tudatosan vállalt sorsközösségüket legméltóbb módon csak a tükrök befelé fordításával, kettejük párhuzamos megszólaltatásával lehet. Vagyis egy lírai napló készítésével - egy felvonásban. A magam Fanni-naplójának megírására abban a hitben és reményben vállalkoztam, hogy annak további részeit-részleteit az olvasó a saját sorstörténetének kérdéseivel, tapasztalataival egészíti majd ki. A hétköznapok történéseinek hiteles forrása volt Radnóti Miklós Naplója, melyhez e könyv minden tekintetben igyekezett hű maradni, s mely tényekből a Radnóti házaspár hétköznapjainak minia­túrái megszülettek. Ez az írás személyes feldolgozása kettejük sorsának. Összefonódásuk egyszerre közeli és távoli mozdulat-kópiája. Megközelíteni csak a felszálló északi termikek segítségével, kéménymagasságból lépve, madárszárnyakon lehet." (a Szerző)

A regényt(?) simán be lehetne sorolni meglévő és remekül működő kategóriákba – úgy mint időutazás, nosztalgikus visszatekintés, humoros önéletírás –, de természetesen egyik „sapka” sem lenne teljesen igaz rá. Íróját lehetne jó nevű szerzőkkel párba állítani, ám felesleges, hiszen mindből van benne egy csipetnyi, de ettől még teljesen más. A regény mint műfajmegjelölés is kérdéses, hiszen voltaképpen lazán összefűzött novellák, apró történetfüzérek egybeszerkesztett változatát olvassuk. És itt rögtön leszögezhetjük: nem holmi technikai parádéról, nyelvi-szerkesztési b(m)űvészkedésről van szó, amikor az idősíkokat váltogatja, nem, ilyen az emlékezet, voltaképpen egy nagy katyvasz, amelyben ezúttal – valami belső ösztönnek, tehetségnek engedve – az író rendet vágott. Kínosan reális, már-már zavaró módon őszinte és pontos.

Egy kolozsvári származású, iszlám hitre tért magyar megalapítja az első nyomdát az Oszmán Birodalomban. Ibrahim Müteferrika kalandos életéről szól ez a történelmi regény, amelyen sok szó esik a törökországi emigrációban élő magyar fejedelemről, Rákócziról. Az olvasók megismerhetik a korabeli szultáni udvart, az ottani miniatúrafestő-műhelyeket, átélhetik a XVIII. századi Isztambul lüktetését -a gyakran pusztító tűzvészekkel, a pezsgő diplomáciai élettel. Szabadkőművesek beavatási szertartása, kerengő dervisek rituális tánca és még sok érdekes és titokzatos kép gazdagítja a meseszövést. A könyvben mindvégig együtt van jelen Kelet és Nyugat, Ázsia és Európa.