Napkút Kiadó strana 5 z 16

Sólyom Erika 11 napot töltött Dakarban, ott született meg a Szenegálom. A könyv egy speciális úti jegyzet, személyes dakari élmények, benyomások gyöngyfüzére, zenével, helyi ízekkel és kulináris kalandokkal kiegészítve. A könyvön átívelő történet mindegyik fejezetben Cheikh Lő nyugat-afrikai énekes körül mozog és/vagy hozzá tér vissza. Cheikh Lő először 2011 augusztusában látogatott Magyarországra, a Sziget Fesztivál fellépőjeként láthatta a közönség. A művész 2015 októberében Budapesten átvette a WOMEX világzenei expo művészeti különdíját. A könyv fejezeteinek során az olvasók betekintést nyernek a szenegáli mindennapokba rövid személyes történeteken keresztül, finom humorral fűszerezve, megismerve azt zenei stílust, illetve a helyi szúfi iszlám mozgalmat, a Baye Fall tradíciót, mely Cheikh Lő zenéjének és filozófiájának is szerves része.

Az alcím szerint M. Tóth Tivadar utazóknak szánja haikuit. Mintha az indulás és a célba érés köztesének, a hordalék időnek a kihasználására biztatna, amikor nem szívesen mélyedünk bonyolult gondolatokba, inkább csak nyomkodjuk a telefonunkat. Innen nézve az egyetlen pillantással áttekinthető haiku az érintőképernyő alternatívájává válik. Könnyű műfaj, vasúti olvasmány? Igen, és mégsem. Ha ráérzünk a versek tömör kerekdedséggel álcázott töredékességére, lezáratlan lezártságára, a füzéres szerkezet játékos komolyságára, az útvonal újra tervezésének önként vállalt kényszerére, akkor rájöhetünk, hogy a kötetnek vannak olvasófotelt kívánó megértési szintjei is. Meg hogy az utazó fogalma sem szűkíthető csupán a közlekedési eszközök köztes idejű vendégére. Szajbély Mihály

A 20. század első felének hazai szobrászatában jelentős szerepet játszott Lux Elek (1883-1941), akinek a nevét 1945 után ritkán említették. "A hagyományos szépség szobrásza volt" - írta róla Ybl Ervin 1941-ben. Sokrétű és termékeny életműve megérdemli a figyelmet. A művész pályája során nagyszámú kisplasztikát, kerámia- és porcelán-tervet, kiváló portrékat, számos köztéri alkotást, síremléket és hősi emlékművet, valamint egyházművészeti alkotást készített, de még az éremművészet terén is volt figyelemre méltó alkotása. A könyv bemutatja Lux Elek életművének legfontosabb állomásait és műveit. Fő műve a székesfehérvári Wathay-szobor, a pesterzsébeti első világháborús emlék főalakja és a hányatott sorsú budapesti Luther-­emlékmű. A művész hagyatékát a történelem vihara alaposan megtépázta, de a szerző több éves kutatómunkája eredményeként sikerült rekonstruálni a pályafutás legfontosabb állomásait. A könyvet számos archív fénykép illusztrálja, kiegészítve a jelenleg meglévő legfontosabb műalkotások színes fotóival. A gazdag jegyzetanyaggal kísért könyv alapvetően a Lux Elek alkotta műtárgyak ismertetését tartalmazza, emellett igyekszik szólni stílusukról, esetleges további sorsukról, más érdekességekről. Ha a szerzőnek volt a művekkel kapcsolatos személyes benyomása, nem hallgatta el, ugyanakkor nem kívánta az olvasóra erőltetni véleményét: igyekezett lehetőleg pártatlan, pontos képet adni az egyes alkotásokról. A kötet könnyebb használatát tárgymutató, helymutató, művészek névmutatója és a Lux Elek köztéri alkotásait tartalmazó függelék segíti.

"Sehol sem vagyok. Ezeket a szavakat nem kell szó szerint érteni: ebben a pillanatban épp hátradőlök a KLM légitársaság Amszterdam-New York járata üzleti osztályának kényelmes ülésében. Előttem a hosszú késő őszi éjszaka. 1999 novembere, elenyészik lassan a második évezred Krisztus után. Besötétedett: alattunk a maga nyugtalanságában láthatatlan Európa, amely oly régóta szenvedi egyesülését. Szemben ezzel az Európával az ország, amelyben születtem és felnőttem, pillanatok alatt hullott szét, annak ellenére, hogy európainak hitték. Nincs többé. Önállósult tagjai ottmaradtak a Balkánon, hogy mindegyik egyedül csússzon-másszon a jövője felé." (a Szerző)

Egy történészprofesszor, a bevándorlás szakértője, eltűnik egy amerikai fiktív megalopolisz (Santa Barbara) tanszékéről. A mai Bizánc környékére indul ősei nyomait kutatva, aki 1045-ben ment el az első keresztes hadjárattal a Szentföldre. Közben Santa Barbarában - amely a mai világ nagyvárosainak minden bűnét hordozza - szekták, maffiák, dühöngnek, kábítószer, gengszterháború pusztít, ráadásul egy sorozatgyilkos öldös, aki a fektetett 8-as, a végtelen jeléeél bélyegzi meg minden áldozatát. Julia Kristeva regényeinek állandó szereplői, Rilsky főfelügyelő és a fiatal újságírónő, Stéphanie Delacour vetik magukat a kegyetlen gyilkos nyomába. Julia Kristeva enciklopédikus esszéregényt alkotott. Egyfelől izgalmas detektívregénnyel van dolgunk, másfelől az írónő összefoglalja filozófiáját, hatalmas történelmi képeket fest, társadalomkritikát gyakorol, és pszichoanalitikai jártassága is megjelenik előttünk. Célkitűzésének nemes egyszerűsége: segíteni akar az embereken. Egy híres francia kritikus írta a könyv megjelenésének alkalmából: "Umberto Eco A rózsa neve című regénye óta nem született ilyen irodalmi csoda, mint ez a könyv."

Tavasz, nyár, ősz, tél – négy évszak gyermekverseit tartja kezében a kedves Olvasó. A Pettyes katicám című kötetet elsősorban óvodás és kisiskolás korú gyermekek könyvespolcára ajánljuk. A kötet ritmusos versei alkalmazkodva a korosztály életkori sajátosságaihoz rendkívül könnyen tanulhatók, a nagyobb betűméret pedig megkönnyíti és örömtelivé varázsolja a hat és hét éves gyerekek számára az olvasást. A facebookos szerzői oldalán Rímtündérként ismert költőnő verseit óvónők és tanítónők százai tanítják, olvasók ezrei követik határainkon innen és túl. A Pettyes katicám kötet versei egyszerre játékosak és líraian szépek, Virágtündér, Meseváros, Tökhintó, Télbefőtt és Hapci király mind-mind a mesék birodalmába varázsolják kis olvasóikat.

Petőcz András regénytrilógiájának végleges formáját tartja kezében az olvasó. A három egybefüggő történet, az Idegenek, a Másnap, az Aysa mostani kiadásunkkal lett teljes. "Hazudni anyám tanított", mondja a Trilógia első részének elején az elbeszélő, egy nyolcéves kislány. Majd így folytatja: "azért azt el kell mondanom, hogy ez a történet nem a hazugságról szól. Az anyám megtanított hazudni, hogy életben maradjak. Ennyi. Nem tudom, minek kellett életben maradnom. (...) Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. (...) Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek." Mint Orwell 1984 című műve, Petőcz regénye is a képzelet világában játszódik. A történet maga egy lehetséges háború előzménye, folyamata és vége. Különleges könyv. Úgy beszél a valóságról, hogy olvasás közben tudjuk, mindez nem a valóság. És úgy beszél el kitalált történetet, hogy olvasás közben érezzük: mindez nem kitalált történet. A Trilógia első része több nyelven megjelent. A lengyelországi kiadás kapcsán írta Krzysztof Varga, a Gazeta Wyborcza ismert kritikusa: "Ez a könyv Európa bizonytalan, félelmet keltő jövőjéről szól. Olyan történet, amelynek valójában minden hozzánk közel álló ország részesévé válhat." Az elbeszélés ideje majdnem száz év. Ezt jelzi az alcím: "egy évszázad története". Hogy pontosan mikor játszódik a regény? És helyileg hol? Nem tudjuk. A Trilógia egy lehetséges világot mutat meg nekünk, amely világ, reméljük, nem létezik.

A japán irodalom egyik legnagyobb alakjának, Nacume Szószekinek a verseiből összeállított kötetet tart kezében az olvasó. A modern realista regényeiről világszinten ismert íróról csak kevesen tudják, hogy a haikuköltészet terén is jelentőset alkotott. A fordító elsőként vállalkozik arra, hogy magyar nyelven ismertesse meg a közönséggel Szószeki verseit. Százhúsz költeményét gondosan összeválogatva, öt évszak szerint tagolva mutatja be eredeti, időnként meghökkentő és humoros, hagyományos és modern elemekben is bővelkedő stílusát. A versek japán nyelven, kiejtés szerinti magyar átírásban és magyar fordításban olvashatók.

A harmadik évezredből visszatekintve régmúlttá lesz lassan a XX. század, akár a törökveszedelem. Ki tudja, vajon mi járhatott a tizenkét éves kamasz fejében Budán 1945 telén, míg a Fő utca 66. szám alól a Toldy Gimnázium felé igyekezett. Számtanlecke, latin szószedet vagy a kötelező versek? Saját versében így ír később: "lovak döglöttek, én lóhúson nőttem, anyám, mert ketten voltunk, sokszor félt, talán ő tudta, hogy miért, én még nem" A versek azonban ritkán jutnak el a közlésig. Vajon a gondolatban, fiókban őrzött költemények valódi létezők? És létezik-e a költő hallgatásra ítélten? "ki válaszolhat itt amikor én sem tudom mi az amiért éltem sőt halálom sem bizonyítható" A földi lét tornácáról elszakadt hang egy évtized múltán, 1992 ben szólalhat meg először, de a poszthumusz válogatás korántsem az életmű teljessége. A kiadónk gondozásában most megjelenő összegyűjtött versek annak igazolására tett kísérlet, hogy a mű nem pusztul el - utat tör magának, jelet hagy. "- mert sorsa lesz a meg nem rontott szavaknak, s fényük száll a glóbuszon, talán itt más, - és más értelmük volt ott, a csendülés örök. Arra hivatkozom."

Posztmodern írónak tekinthetjük Esterházyt? Magyar Miklós kötete erre a máig vitatott kérdésre keres lehetséges válaszokat. Következésképpen nem lehet és nem is kíván a téma minden kétségen felüli lezárása lenni. Sokkal inkább - összhangban azzal, ahogyan Esterházy maga is elhatárolódik alkotóművészetet merev kategorizálásától - olyan értelmezési módozatokat kínál, amelyeken keresztül az írói munkásság annak árnyaltságában, rétegzettségében tárulhat elénk. Az egyes fejezetek az intertextualitás, a humor, a sajátos olvasási lehetőségek, a nyelv egyszerre mesteri és játékos birtokba vételének kérdéseit tematizálják, miközben külön-külön és együttesen is közelebb vihetnek bennünket ahhoz, ki is az az Én. Én. Én. Én. Esterházy. "Pinta szerepként mondta: - Ezek a nők! Örömükben el-eltörik a mécses. Hát igen: napfény, patak, a sok kedves háziállat. Nagy a kísértés. - A természet öle - dörmögtem. - Öl - mondta fölösen valamelyikőnk. Fancsikó vészjóslóan forgatta el egymásion két kis virágkezét. - Megkértek, hogy holnap reggel 8-ig lennénk ha szívesek elhordani az irhánkat. - Hát hordjuk el - vonta meg a vállát Pinta, és alamuszin meglökte az asztalt. (Mit remélt?)"

A Három tucat szuvenír egyfajta irodalmi útikönyv. A szerző idegenvezetőként Európa szinte összes országát bejárta, ezért hiteles szuvenírek a könyvben olvasható novellák, az egyes helyek jellemzőivel festve. Egyszer egy idősebb házaspár norvégiai útjáról olvashatunk, aztán egy budapesti idegenvezető tapasztalataiba nyerünk bepillantást, néhány oldallal később pedig egy másik párt kísérhetünk Grazba, akik a harmincadik házassági évfordulójukat ünneplik az úton. A kapocs a világ, a váratlan történések metszéspontja, az utazás élményszerűsége. A könyv kézzelfogható utazástörténet: töredékek, emlékek és érzések másolata. Izgalmas vonása, hogy nem tudni, mit merített valós tapasztalatokból a szerző és mely történetek építkeznek inkább fantáziából, mégsem keressük a különbséget. Egy biztos: mindegyik helyszín él, színes polaroidként elevenedik meg a lapokon. A kötet olyan időszakban született, amikor a globális viszonyok miatt az utazás többnyire csak ábránd, a vágy harca a lehetősséggel. Akiket vonz a horizontra feszített út ígérete, azok biztosan a szívükbe zárják a Három tucat szuvenír – többnyire – könnyed hangvételű, rövid kalandjait, amelyek a fotelturizmus jegyében – tetszőlegesen egy csésze kávéval vagy egy laza fröccsel kísérve – csábítják utazásra az olvasót. Bájer Máté újságíró, slammer

Tükör és Hold boldog vándor utadban e tócsa tenyérnyi sekély de tudd zivatar maradéka e- zért ne zavard a nyugalmát sőt engedd hogy a végtelen ég így mérje meg éjjel mérlege fénylő tálká- jában az árdeli Holdat

Az ezredfordulót néhány álmosan nyújtózó esztendővel már meghaladtuk, amikor egy tavaszi napon túl korán ébredtem, és ha már így alakult, felkerekedtem, hogy friss, kemencemeleg pékárut zsákmányoljak reggelire. A Keleti pályaudvar hajnali szürkületében a vadászmező, akarom mondani, pékség felé lopakodtam, amikor ismerős alak bukkant fel előttem. Többször megdörzsöltem a szemem, az észlelés azonban nem változott: ő az, a matematikus, könyvtáros, tanár, szakfordító, szolgálatmegtagadó, lelki vezető... Akivel eddig szinte mindig csak a Reáltanoda utcai kutatóintézet könyvtárának villany világította labirintusában találkoztam, amint a polcok közötti másfél méteres szakaszokon cirkál... A turista. Mert a mozgásán és felszereltségén egyértelműen látszott, hogy nem hirtelen ötlet lódította útnak, hanem rutinszerű tevékenység végzésére indul. Közel húszévnyi ismeretség után tudtam meg, hogy Merza József szakmai berkekben jól ismert teljesítménytúrázó, és írói munkássága felöleli túráinak elmesélését is. Milyen szerencsés vagyok, gondoltam, hogy ismerhetek egy embert, aki a reáliák Csendes-­óceánja mellett legalább olyan otthonos a humán beltengerekben, aki a lelki kérdések aggályos boncolása (megszenvedése) mellett, lám, a testét is próbatételek elé állítja, aki a próbatételek előtt és után (és közben!), lám, oda tudja magát adni az élet örömeinek - milyen gyakran ismétlődik MJ beszámolóiban a szófordulat, "és élveztem az életet"! -, és aki a nehézségek-kellemetlenségek és boldog pillanatok széles amplitúdójának bejárása közepette is figyelmes segítője az oldalán caplató társaknak. A túrós táska hamarabb fogyjon el, mintsem kihűl... Igen, mindannyian úton vagyunk, szeretnénk teljesíteni egy általunk vagy mások által kitűzött távot - az időjárásról ne beszéljünk, és ne felejtsük el élvezni az életet! Kállay Kotász Zoltán