Napkút Kiadó strana 12 z 16

Azon az estén, amikor a Dragomir nevű fegyverkereskedőt egy Scorpion márkájú géppisztollyal szitává lőtték a Cairo kávézó előtt, M. Holló János Szivárvány Ervinékhez készült vacsorára, de indulás előtt még hozzáírt néhány mondatot az Izsakhárról szóló regényhez, most éppen könnyű kézzel ment neki az írás, bár nagyon meleg volt odakint, és pokoli meleg volt M. H. János negyedik emeleti lakásában is, majdnem olyan meleg volt, mint azokon a bibliai tájakon, azokban a bibliai időkben, amikor Izsakhár sivatagi és félsivatagi földjét próbálta felvirágoztatni.

A haszon nélkül való dolgokat Baras a központi vendéglő kerthelyiségében elmondott híres beszédében említette először, egy meleg júniusi délutánon. Zöldre festett székeken ültek, két összetolt bordázott asztalnál, csendben figyelték az izzadt hátú pincért, amint egy kancsó bort és meleg szódavizet rakott az asztalra, forgatták kezükben a poharakat, és ekkor Baras így szólt: – Itt maradunk heten, hogy erőnkhöz és tehetségünkhöz mérten megostromoljuk a tudomány bástyáit és megmásszuk a tudás meredek hegycsúcsait.

Heranuş ?Gadaryan története egyike azon több ezer örmény túlélőének, akik az első világháborúban a széthullás küszöbén álló Oszmán Birodalom történelmének egyik legsötétebb fejezetének számító 1915. évi borzalmakat csak az iszlám felvétele révén, muszlim családok örökbefogadott gyermekeiként, új identitással tudták átvészelni. Fethiye Çetin török ügyvéd az oral history hagyományába illeszkedő könyvében örmény nagyanyja szóbeli elbeszélésének fonalára fűzi fel a kényszerűen muszlimmá lett örmény túlélők sorsával kapcsolatos tűnődéseit. Idős nagyanyja egy nap nem tudja tovább magában tartani a gyermekkorából kísértetként visszajáró emlékeit, s meglepően tárgyilagos nyelven, pusztán a tények közlésére szorítkozva mesélni kezd. Felnőtt, török identitású unokájának váratlanul nemcsak nagyanyja örmény származásával, de még megannyi sötét, hosszú évtizedeken át titkolt történettel kell szembenéznie. Majd a saját válaszát megtalálnia minderre. Heranuş Gadaryané egyetlen történet a sok ezer közül, mely fénylő cseppként sűríti magába a tengernyi hasonló, kerékbe tört sorsot. A könyv megjelenésekor Törökországban bestseller lett, az elmúlt években tucatnyi nyelvre – köztük angolra, németre, franciára és olaszra – fordították le.

Néhány ?esszé, novella, könyvkritika után Gion Nándor regénnyel lepte meg olvasóit (Kétéltűek a barlangban, 1968), s bár e műve még magán viselte a regény szerkezetével való birkózás, kísérletezés jegyeit, kétségkívül sajátos prózaírói alkatot revelált. E felfelé ívelő írói pálya eddigi legjelentősebb állomása az ízig-vérig aktuális Testvérem, Joáb. Fókuszában mindennapjaink egyik jellemző, prózánkban mindeddig megörökítetlen jelensége áll: az önös érdekeknek az a szétverhetetlen láncolata, amely bizonyos embereket életre szólóan összekapcsol, tömöríti őket, akár lámpafény a rovarokat. Túl sokat tudnak egymás ügyeiről, húzásairól, s ezért maradéktalanul el kell fogadniuk a korrumpálódókra oly jellemző játékszabályokat, hiszen fennmaradásukat csakis a cinkosság szavatolhatja. E próza azonban mentes minden tételszerűségtől: nem jó és rossz erők megütközését, illetve ennek eredményét kínálja tanulságul, hanem csak fényt vet valóságunk egy részletére. A szerző tárgyilagos hangja, szándékosan szenvtelen stílusa következtében mindvégig élő, valós a regény, s mivel gondolati síkon semmi sem zárul le benne, elolvasása után még sokáig újabbnál újabb kérdéseket vet fel az olvasóban.  

Pedig szerettem élni, de semmi sem olyan – hallgat egy hosszasat magába mélyedve, majd rám emeli tekintetét és folytatja – ki tudja mi a jobb, ha azt hiszed, hogy akkor mindennek vége lesz, vagy ha van azon túl valami, vagy urambocsá’ Valaki? Ha nincs, akkor az gyötör, amit elmulasztottál, ha van, akkor az, amit megtettél. Pedig én készültem, de semmi nem lett olyan – suttogja, mintha titokba avatna be.

Völgyi Anna kötete nem egy furcsa ételkülönlegességeket taglaló szakácskönyv, hanem egy szellemes, fiatalosan könnyed, néhol borúlátóan romantikus történet, amely a főhőst kíméletlenül szembesíti a rossz döntéseivel. Csongor elmeséli, hogyan ingázott a város és az agglomeráció, az egyetem és a borozó, költészet és valóság, szerelem és társtalanság között. Megtudjuk, hogy a versek mindent képesek helyrehozni és elrontani. Láthatjuk, hogy múzsának lenni sem könnyű, és egyáltalán: hogy lenni néha nehéz. Vajon a tragédiák közelebb hoznak két embert egymáshoz vagy szétszakítják őket? Milyen ízű a karamellás kétszersült? A regényben ezekre a kérdésekre is választ kapunk.

Csillagvölgy egy mesebeli kisváros, melynek keletkezése legendás: réges-régen, amikor még az idő másképpen telt, mint napjainkban, az ég a völgybe omlott, és a lezuhant csillagok porából emberek születtek, akik aztán csillagporból építettek maguknak utat, várost, házakat és egy patikát. Ebben a patikában gyülekeznek esténként a csillagvölgyiek, és beszélgetnek, vitatkoznak, vagy csak nézelődnek, miközben a mindenki által kedvelt öreg csillagvölgyi patikus színes főzeteit és leheletfinom porait készíti. A patikus napjai egyformák, életében az időnek nincs tétje. Soha nem történik vele semmi, soha nem megy sehová a patikán és az otthonán kívül. Eközben egy messzi füvészkertben egy fiatal, kék hajú lány pihen az égig érő fa tövében. Egyik nap levele érkezik a csillagvölgyi patikustól, akit addig csak hallomásból ismert. Levelezésük addig elképzelhetetlen események sorát indítja el. Nemcsak a saját életük, hanem a körülöttük élő emberek élete is kizökken a megszokott mederből, és mire rádöbbennek, hogy mi történik velük és körülöttük, addigra már minden megváltozott, és nincs visszaút.

Harminc szerző várja rémséges kalandokra vágyó olvasóját ebben az izgalmakat rejtő panoptikumban. Megtalálhatók köztük a rémtörténetek patinás nevű klasszikusai (Gustav Meyrink, Georg Heym, Jacob Elias Poritzky), a hátborzongatás veretes mesterei (A. de Nora, Leopold Günther-Schwerin, Karl Hans Strobl, Hans Watzlik, Bodo Wildberg), a hideglelés szorgos kisiparosai (Hans Bethge, Paul Busson, Heinrich Noeren) és más, még felfedezésre váró kiválóságok. Valamennyien a német romantika hálás örökösei, az előző századfordulón szárba szökkent fantasztikus-misztikus irodalom új hajtásai. Meghökkentő, ijesztő, csúfondáros vagy komor történeteikben hol metsző elmeél, hol a pengevékony holdsarló villan.

„A remény, hogy a barátja, a nagyon jó barátja, régi játszótársa, akivel együtt nevetett, lehet, hogy életben van. Talán mégsem halt meg. De hiszen látta, ott volt azon a szörnyű napon, meghalt. Érzi az arcán az esőcseppeket, látja a fényt, ami az autó felől jön, a meleget, a szagokat.A meleg, a fény nem a naptól van. Nem a parkot szegélyező fák vagy virágok illatát érzi. Az égő kocsi roncsából származó szagokat. Hiszen ott volt, egyedül ő élte túl, mindenki más, akit valaha szeretett, meghalt, örökre elment. És lám. Az apja él, itt van mellette. Igaz, kicsit megváltozott, az évek meggyötörték, megkínozták, de él, itt van vele. Látta, órákon át beszLehetséges lenne? S a régi jó barátja, akivel annyit játszott, akit annyira szeretett, ő is életben lenne? Túlélhette valami módon a balesetet?Ha megváltozott, ha az évek során más lett, akkor is a régi barátja, Annabelle. Franket ebben a pillanatban semmi és senki nem érdekli, kizárólag egyre tud csak koncentrálni, Annabelle-re.”

Petőcz András regénytrilógiájának végleges formáját tartja kezében az olvasó. A három egybefüggő történet, az Idegenek, a Másnap, az Aysa mostani kiadásunkkal lett teljes.„Hazudni anyám tanított”, mondja a Trilógia első részének elején az elbeszélő, egy nyolcéves kislány. Majd így folytatja: „azért azt el kell mondanom, hogy ez a történet nem a hazugságról szól. Az anyám megtanított hazudni, hogy életben maradjak. Ennyi. Nem tudom, minek kellett életben maradnom. (…) Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. (…) Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek.”Mint Orwell 1984 című műve, Petőcz regénye is a képzelet világában játszódik. A történet maga egy lehetséges háború előzménye, folyamata és vége.Különleges könyv. Úgy beszél a valóságról, hogy olvasás közben tudjuk, mindez nem a valóság. És úgy beszél el kitalált történetet, hogy olvasás közben érezzük: mindez nem kitalált történet.A Trilógia első része több nyelven megjelent. A lengyelországi kiadás kapcsán írta Krzysztof Varga, a Gazeta Wyborcza ismert kritikusa: „Ez a könyv Európa bizonytalan, félelmet keltő jövőjéről szól. Olyan történet, amelynek valójában minden hozzánk közel álló ország részesévé válhat.”Az elbeszélés ideje majdnem száz év. Ezt jelzi az alcím: „egy évszázad története”. Hogy pontosan mikor játszódik a regény? És helyileg hol? Nem tudjuk.A Trilógia egy lehetséges világot mutat meg nekünk, amely világ, reméljük, nem létezik.

Petőcz András regénytrilógiájának végleges formáját tartja kezében az olvasó. A három egybefüggő történet, az Idegenek, a Másnap, az Aysa mostani kiadásunkkal lett teljes. „Hazudni anyám tanított”, mondja a Trilógia első részének elején az elbeszélő, egy nyolcéves kislány. Majd így folytatja: „azért azt el kell mondanom, hogy ez a történet nem a hazugságról szól. Az anyám megtanított hazudni, hogy életben maradjak. Ennyi. Nem tudom, minek kellett életben maradnom. (…) Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. (…) Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek.” Mint Orwell 1984 című műve, Petőcz regénye is a képzelet világában játszódik. A történet maga egy lehetséges háború előzménye, folyamata és vége. Különleges könyv. Úgy beszél a valóságról, hogy olvasás közben tudjuk, mindez nem a valóság. És úgy beszél el kitalált történetet, hogy olvasás közben érezzük: mindez nem kitalált történet. A Trilógia első része több nyelven megjelent. A lengyelországi kiadás kapcsán írta Krzysztof Varga, a Gazeta Wyborcza ismert kritikusa: „Ez a könyv Európa bizonytalan, félelmet keltő jövőjéről szól. Olyan történet, amelynek valójában minden hozzánk közel álló ország részesévé válhat.” Az elbeszélés ideje majdnem száz év. Ezt jelzi az alcím: „egy évszázad története”. Hogy pontosan mikor játszódik a regény? És helyileg hol? Nem tudjuk. A Trilógia egy lehetséges világot mutat meg nekünk, amely világ, reméljük, nem létezik.

Van egy vírus, amely telefonon terjed, de a felhasználóra hat. Van egy város, ahol a saját gyerekedben sem bízhatsz. Ha jót akarsz, talán magadban sem. Érdekel? Az Infected Monstrumtól megkapod. Menő lehet egy rejtélyes járvány kitörésekor utolsó vérig kaszabolni a zombikat, közben heroikusan küzdeni a lelkiismerettel és a kilátástalansággal. Mindezt túlélni pedig kétségtelenül epikus. Na de terápiás csoportban feldolgozni a történteket? Ez nem túl menő, még csak nem is hősi. Ez maradt. Kipróbálod? Böszörményi Márton regénye a túlélőkkel kezdi freakshow-szerű tárlatvezetését, de hogy ki kit figyel valójában, az legalább annyira kérdés, mint az, hogy szabadulhat-e, akit egyszer már megfertőzött ez a megfoghatatlan, mégis mindenhonnan szivárgó monstruozitás, amely szinte ártalmatlanul sűrűsödik, csak néha türemkedik elő az események felszínén.

Oskar ?nagyapa egyik szokása az volt, hogy megszámolta a közvetlenül az állomás mögött álló ház erkélye alatt elzúgó tehervagonokat. A nagyapa egykor a közeli üzemben öntötte az alumíniumot, ami Olaszországba, onnan pedig az egész világba eljutott. Ezzel szemben az ő legtávolabbi utazása egy svájci kisvárosig, Einsiedelnig tartott. A távoli, félreeső kis hegyifaluban, ahol az utcácskák olyan szűkek, hogy a gyerekek a háztetőkön ugrálva is átkelhetnek rajtuk, magányosan éldegél a nagymama, aki mindig másik életről álmodott, és éjjelente verseket írt. Már régen elmúltak azok az idők, amikor a meredek hegyoldalon létrákon szállították az árut. Manapság Subaruval szokás bevásárolni a Placette-ben minden szombaton. Amikor egy februári napon nagyapa megkéri az unokáját, hogy kísérje el a szőlőbe metszeni, mindketten tudják, hogy nem csak a szőlő napjai vannak megszámlálva. Rolf Hermann első elbeszéléskötete valódi irodalmi újdonság. Gyermek- és ifjúkorára pillant vissza, amit egy égbe nyúló hegyekkel körülölelt völgyben töltött a svájci Wallis tartományban. Három generáció életterét ábrázolja az idők változásában, melegséggel és érzelemmel teli gazdag képleírással, sajátos nyelvezettel. Csendes vágyódásokról és halk búcsúzásokról mesél – gyengéd melankóliát, néhol éles fájdalmat váltva ki az olvasóban. És az írásról, arról a tevékenységről, ami a tárgyaknak és az azt kedvelő embereknek halhatatlanságot kölcsönöz.

A ?tizenkilenc tanulmányt magában foglaló kötet a Nobel-­díjas Albert Camus életét és életművét mutatja be. Az első ember című posztumusz, önéletrajzi ihletésű regényéből megismerjük a kivételes képességekkel rendelkező, ám mély nyomorban élő, apa nélkül, írástudatlan anya és zsarnok nagymama mellett felcseperedő gyermek iskolás éveit. Tanítója és jótevője, Louis Germain nyitotta meg előtte a továbbtanulás lehetőségének útját. Sor kerül az író magánéletének ismert és kevéssé ismert részleteire, számos hazai és külföldi útjának irodalmi vonatkozásaira, bonyolult és viharos szerelmi életére, szoros kötődésére a festészethez. A tanulmányok sokoldalú megközelítéssel elemzik ­Camus első, megtagadott művét, a Boldog halált, valamint világhírű regényeit, Az idegent, A pestist és A bukást, rávilágítva a ­camus-i életmű eszmei, etikai és esztétikai kérdéseire. Nem maradhatott ki a kötetből barátjával és munkatársával, Jean-Paul Sartre-ral való ellentmondásos kapcsolata és barátságuk megszakítása sem. Szívünkhöz különösen közel áll az a Camus, aki az 1956-os forradalom mellett egyedülálló módon kiállt, és aki megrendítő hitvallást tett A magyarok vére című írásában: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában.”

A bálnák tudják, de nem mondják el, csak énekelnek disztópikus igényű krimi, amely a Körzetbe vezeti olvasóját, hogy ott a rideg, kopár, kegyetlen vidéken végül elengedje kezét és nyomozásra buzdítsa annak lakóival együtt. Wesz Péter második regényének szereplői az olvasóval együtt válnak nyomozóvá, amikor valaki gyilkolni kezd otthonukban. Mikor úgy tűnik, a dolgok végre rendeződnek és a gyilkos nyomára bukkantak, az újra lecsap. Ekkor érkezik meg Tropio, a nyomozó és segédje, Encián, akik kézbe veszik az irányítást, miközben mégis pusztulást hoznak magukkal.Wesz Péter regényvilága sötét, mágikus, egyszerre humoros és realista. Tűpontosan kidolgozott karakterei és regényvilága tükröt tartanak társadalmunk elé, iróniája képes elmosni a határokat a fikció és a valóság között, mégis e kettő mezsgyéjén egyensúlyozni a regényt.

A Sárgaházi etűdök két férfi találkozása egy elmegyógyintézet udvarán. Emlékeik lassú kibontakozása, kavarogva térben és időben. Történetek a rendszerváltás előtti Bulgáriából és Magyarországról, emlékfoszlányok háborúkról, menekülésről, elveszettségről. Egy nagymamáról, a szexizmus ellen folytatott harcáról, és magányos anyaságának történetéről. Arról, miként is nézhetünk szembe a korábbi generációk vétkeivel.Nagy Kiril első regénye ironikus éleslátással tart tükröt elénk, benne pedig akarva-akaratlanul meglátjuk saját világunk egyszer humoros, másszor tragikus elcsúszásait. Mágikus realizmus a fikció és történelmi valóság hajszálvékony mezsgyéjén.