Napkút Kiadó strana 11 z 16

– Gergián tényleg fel akarja építeni azt a vacak tornyot? – kérdeztem.– Fel fogja építeni. Megmondta, hogy felépíti, tehát fel fogja építeni. És én megígértem neki, hogy segítek.– Marhaság – mondta Hodonicki Oszkár. – Sokkal fontosabb dolgunk van…– A torony nagyon fontos – szögezte le még egyszer konokul Burai J. Aztán hadarni kezdett. – Okvetlenül kell a torony, hogy az ember felkapaszkodjon a magasba, egészen oda, ahol a darvak szállnak, aztán még magasabbra…

– Nézd, mit találtam – mutattam neki a golyókat.– Golyók?– Igazi puskagolyók.– Gondolod, hogy jók még?– Miért ne lennének jók?– Ki tudja, mióta hányódnak itt a padláson – mondta Burai J.– A golyó sohasem romlik meg – mondtam. – Akarod, hogy cseréljünk?– Nem – mondta Burai J. – Puska nélkül semmit sem érnek a golyók.– Lehet, hogy egyszer puskát is találunk.– Tulajdonképpen utálom a puskát – mondta Burai J., és övébe dugta a vadászkést. – A puska csak bajt hoz az emberre.– Ahogy akarod – mondtam csalódottan, és zsebre raktam a golyókat. Mondhattam volna, hogy a vadászkés is bajt hozhat az emberre, de Burai J. úgysem hitte volna el.

Burai J. és társai először évekkel ezelőtt jelentek meg egy novellában. Egy híd alatt ültek, lábukat a vízbe lógatták és főleg a pézsmapatkányok pusztításán sajnálkoztak. Később megjelentek még egy novellában, majd két ifjúsági regényt írtam róluk, A kárókatonák még nem jöttek vissza és a Sortűz egy fekete bivalyért címűt. Ezeknek a folytatása Az angyali vigasság. Igaz, Burai J. és társai most már nem ülnek a híd alatt és nem lógatják lábukat a vízbe. Túlságosan hideg van ehhez, meg aztán a folyóvizek is szennyezettebbek lettek azóta. Így hát ez a könyv elsősorban felnőtteknek és felnőttekről szól.

Márta teáscsészéket hozott ki a konyhából és lerakta elénk az asztalra. Fehér teáscsészék voltak, hosszú farkú, furcsa zöld színű festett állatok tekeredtek rajtuk.–?Ezek gyíkok? – kérdezte Szivel Sanyi.–?Sárkányok – mondta Zsuzsanna.–?Kínai porcelán – mondta Elvira.–?A kastélyban kínai tányérjaink is voltak, de a tányérokat összetörték a bőrkabátosok. Ordítoztak és a földhöz csapkodták a kínai tányérokat, Écskai Pistát meg elvitték a börtönbe, mert nem tudott nekik búzát és zsírt adni.–?Valakivel fel kell ásatni a kertet – mondta Zsuzsanna. – Hamarosan tavasz lesz, be kell ültetni a kertet, kár lenne parlagon hagyni. 

Emila, a kék bőrű szorizoni kislány egy űrhajóval elrepül a szülőbolygójáról, és izgalmas kalandokba keveredik. Találkozik szörnyekkel, apró állatkákkal, boszorkányokkal, egy varázslóval, és rengeteg érdekes dolgot tud meg az univerzumról, valamint sokat tanul saját magáról is. Ezen kívül még egy óriási meglepetésben is része lesz. Mi az a végtelen? Hogyan néz ki belülről egy űrhajó? Miért álmodunk rosszat néha? Hogyan keletkezett a világegyetem? Miért fontos, hogy odafigyeljünk másokra? Hogyan beszélgetnek egymással a fák? Mit keresnek bálnák az űrben? Többek között ezekre az izgalmas kérdésekre is választ kapsz a könyv olvasása során. Irány az űr!

A párválasztás tulajdonképpen nem más, mint próbálkozás. Nem hiszek az örökké tartó szerelemben. Nem hiszek a nagy őben. Nem hiszek abban, hogy mindenkinek van egy ideális párja valahol ezen a bolygón. Dajka­mese. Shakespeare és Hollywood. Csak más fénytöréssel. A teát­rális önfeláldozás, az összejövés-megkedvelés-összeveszés-kibékülés-naplementébe utazás örök körforgása.Soha egy kurva szót nem szól senki arról, hogy mekkora szívás mindaz, ami az árnyékos oldalon várja az embert. Soha nem kerül szóba, hogy összeköltözünk, soha nem kerül szóba, hogy mindenkinek be kell dobozolnia a saját szarjait, soha nem kerül szóba, hogy ki viszi le a szemetet, hogy reggel büdös a szám, hogy túl sokat iszom, hogy kompromisszumképtelen vagyok, hogy nem tudok felelősséget vállalni másokért, hogy gyakran komor vagyok és kezelhetetlen, hogy fehér lovon vágtató fekete lovagnak gondolom magam, és arról sincsen soha szó, ha valaki önző, ha nem tudja, hogy mit jelent osztozkodni, soha nincsen arról szó, hogy egy szociopata vagy hogy szuicid hajlamú, soha nincsen arról szó, hogy egyébként a szülei gyökerek, hogy a gyerekkora egy rakás szar volt, hogy képtelen kötődni másokhoz, hogy nárcisztikus, hogy igazából emberek közé sem szabadna engedni, nemhogy egy másik ember szívét bízni rá, amit mániákusan újra és újra összetör.

A magyar apától és osztrák anyától származó, s ily módon kétnyelvűen felnőtt „perlekedő pacisfista” Andreas Latzko / Latzkó Andor (1876–1943) az első világháborúban előbb a 15-ös számú császári és királyi tüzérezredben harcolt az Isonzó-fronton mint hadnagy, mígnem 1915-ben – ahogy később maga is beszámolt róla – gránáttól származó légnyomást kapott: manapság ezt poszttraumás sokknak nevezik, annak idején pedig a „háborús reszketés” szakkifejezést használták rá. Amikor ezt követően az a veszély fenyegette, hogy parancsmegtagadás és dezertálás miatt hadbíróság elé állítják, 1917–18-ban a semleges Svájcban, egy szanatóriumban lábadozva írt egy sor novellát, amelyeket először újságokban adott közre, majd pedig könyv formában is megjelentette őket. Az első kötet, a Menschen im Krieg 1917-ben kapott nyilvánosságot (Emberek a háborúban, Napkút Kiadó, 2017), és világszerte nagy visszhangot keltett. A Max Rascher Kiadó ezért csakhamar (1919) előrukkolt egy másodikkal is, Friedensgericht címmel. Ez a több állandó figurát mozgató, műfaji meghatározásként „regénynek” nevezett Békebíróság az Emberek a háborúban-hoz hasonlóan szintén egy sor lazán egymáshoz illeszkedő novellából áll, s magát a háborút állítja irodalmi úton békebíróság elé.Ez a Romain Rolland-nak ajánlott regény a nyugati fronton játszódik; a szereplők katonák, akik követték hazájuk hősöket és hőstetteket követelő felhívását, hogy aztán egy év múltán a hadsereg barbár kényszereinek és a társadalom kusza elvárásainak való teljes kiszolgáltatottság legyen az osztályrészük. Gadsky, a harminchárom éves főhős, a szegény családból származó zongoraművész, igen problematikus figura. Attól a gyermeteg reménytől sarkallva, hogy majd „hősként, kitüntetésekkel teleaggatott tisztként s a sorssal kétszer is sikeresen megküzdő igazi férfiként” léphet nemesi származású színésznő kedvese, Mathilde elé, önként jelentkezik frontszolgálatra. Ő kétségkívül a leghallhatóbb, ugyanakkor nem a domináns hang ebben a könyvben. A hadigépezet egyik reprezentánsa, a magát jóindulatúnak tartó Stuff őrmester csak a gőgös művészt látja benne, akinek meg kell törni a csökönyösségét. A többi újonccal Gadsky nem tud mit kezdeni, mivel azok ellenkezés nélkül alávetik magukat a katonai élet szabályainak, s nemegyszer csak a ranglétrán való feljebb kerülést tartják szem előtt. Talál azonban olyan kivételeket is, mint a lírikus Weiler, aki következetes pacifista, és szintén hajlam

Kertai Csenger második kötetének versei ott kezdődnek el, ahol az angolparkok sétányai véget érnek, a rózsakertek mögött halomba rakott, felgyújtásra váró gesztusok körül. Az imákba forduló monológok és beszélgetésbe forduló imák tájékán, egy kibogozhatatlan csomó sötétjében. Ráadásul mintha a szemünkbe nézve is mindig valaki máshoz beszélnének ezek a versek, egy ismeretlenhez, aki épp a hátunk mögött áll. Nem figyelni rájuk mégis lehetetlenség.Kertai Csenger versei beszámolók, vagy még inkább: finom részletekkel teli nagyképek és miniatűrök és panorámák, arról a részről, ahol kint és bent súlyos színekkel mosódik egybe. Mondatokba óvatosan elrejtett, nem felejthető pillanatok. Mellékesen szimpatikusan élőek. Mellékesen lenyűgözően gazdagok. Mellékesen újra és újra felmutatnak valami fontosat. Utazás ez a könyv, zarándoklat egy ismeretlen horizonthoz – minél többször olvassuk, annál jobban átírja a tájat. És közben csak figyelni lehet, csak csodálkozni tudunk. És ez mennyire jó. Simon Márton

Ruxandra Cesereanu Angelusa amellett, hogy számos kérdést vet fel mai átformálódó társadalmunkkal kapcsolatban, lehetséges megoldási javaslatokat (vagy legalább hipotéziseket) is ad a szentség felszínre hozatalára és a szimbolikus mélységekhez való visszatérésre egy elavult imaginációjú és racionális-pragmatikus szempontból hipertrófiás (poszt)humanitás keretében.Andrej Rubljov Szentháromságának ikonográfiai modelljét követve Ruxandra Cesereanu e parabolikus regényében a következő kérdéskörtől indul el: mi történne, ha három angyal váratlanul alászállna egy tetszőleges Metropoliszba? A regény tehát három angyalnak egy városban való, Bulgakov ördögeit idéző felbukkanását mutatja be, akik megjelenésükkel felkavarják a társadalom egész életét. Az Angelus posztmodern válasz Mihail Bulgakov A Mester és Margaritájára. Míg Bulgakov regényében egy csapat játékos és ironikus ördög száll alá a fundamentalistán pogány metropoliszba (Moszkva), hogy (őrületek és megvilágosodások által) hívőkké formálja az ateistákat, Ruxandra Cesereanu regényében a szent a szó klasszikus értelmében foglal teret a Metropoliszban (e város bármely kelet-európai fővárossal megfeleltethető), és mégis: a hatóságok és a hominidák többsége e szentséget nem ismeri fel. Marius Conkan

Az ember természetének velejárója bűnök elkövetése. Lehet gondolattal, szóval, cselekedettel vagy akár mulasztással. És ahol felüti a fejét a bűn, az embernek meg kell küzdenie annak súlyával. A külső büntetést a mindenkor érvényes jogrend szabja meg, a belső büntetést a lelkiismeret rója ki.A Találkozás az ördöggel egy dalmáciai nyaralás során játszódik. A házaspár egy furcsa gyilkossági ügybe keveredik. Csakhogy ki az áldozat, és ki a tettes? Erre a kérdésre keres választ a regény, a krimik megszokott világától eltérő módon, a szépirodalom eszközeivel. Az Alattunk a pokol szobrász főhőse az embert szeretné megmintázni. De milyen az ember, milyen módon ragadható meg valódi természete? Ennek a művészi töprengésnek az útján – többszöri kudarcot követően – végül egy járvány idején vállalt önkéntes munka során jut el ahhoz a tapasztalathoz, amelynek hatására formálódik az anyag a keze alatt: íme, az ember!

A Vadfarkas című háromrészes regény Csörsz István legterjedelmesebb alkotása. „Meg kellene írni a magyar rendszerváltás korát egy rendes nagy regényben. Mit vesz elő az utókor, ha ezekre az átmeneti évekre kíváncsi?” – emlegette sokszor az író. Az 1997–1998-ben írt Vadfarkas ezt a tervet nagy műgonddal teljesítette. Nem akart a társadalom egészéről képet adni, de a főváros környéki kisvárosi-falusi világnak igen részletes, illúziómentes leírását kapjuk. Az 1990-es évek egyrészt még a kádári világ hatása alatt áll, öregedő szereplők keresik új önmagukat vagy próbálják átmenteni hajdani kapcsolataikat, tekintélyüket. Másrészt a berobbanó vadkapitalizmus egy új nemzedéket is váratlan, néha irracionális lehetőségekhez juttat. Történetek burjánzásához ad színpadot ez a korszak, amelyet izgalmasan átszőnek az üzleti és politikai érdekek, a provinciális módon kibomló (ál)fogyasztói társadalom, a kétféle rendszer áldozataként hányódó, gyakran jobb sorsra érdemes tehetségek sorsa. A hol krimiszerű, hol társadalmi szatírára emlékeztető regényben két jó barát, Kili és Kerekes sorsát követhetjük, mellettük felvillan a gondterhelt Bakos őrmester alakja, az újgazdag villában lakó neurotikus fiú, ukrán maffiózók, egy nyugdíjas ávós, egy nyugdíjas tanár, újdonsült vállalkozók, külföldre vágyó bolti eladónők. Hősei furcsa, néha „barkács” módszereikkel szállnak szembe a külvilággal. Kényszercselekvők, de nem passzívak, ahogy ellenfeleik sem. Újjáépítés bontott téglából – talán ez lehetne a mottójuk; eddig ér egyelőre a takaró, amelyben nyújtózkodni tudnak. A Vadfarkas a saját korában nem jelenhetett meg, ma valóságos palackpostának érezzük: egy olyan átmeneti világot mutat be enciklopédikus részletességgel, ahol minden ismerős. A szórakoztató, kesernyés tónusú nagyregény bizonyára sokakat megszólít majd. Reméljük, olyanokat is, akiknek az 1990-es évek már a történelem részét jelentik. Csörsz Rumen István

„A regényem témája az, hogyan éli meg mindennapjait a görögországi bolgár kisebbség a második világháború után. Történelmileg ez roppant szövevényes, bonyolult helyzet, hiszen a problémák és konfliktusok nem a világháborúkkal kezdődtek, hanem a tizenkilencedik század végén Bulgária függetlenné válásával, a török megszállás alóli felszabadulással. […] A bolgár kisebbség sorsa Görögországban rendkívül nehéz, rendívül traumatikus az érintettek számára, hiszen nem csak arról volt szó, hogy Görögországból Bulgáriába száműztek sokakat, hanem arról, hogy ezeket az embereket az akkori bolgár kommunista vezetés, az anyaország akkor képviselői nem fogadták be, hanem továbbtoloncolták őket az egykori Jugoszláviába, pontosabban Macedóniába. Megtagadták tőlük azt az esélyt, hogy egyáltalán bolgároknak vallhassák magukat. Így ezek az emberek nagyon rövid időn belül két traumát is megéltek, a kiűzetést Görögországból, és az anyaország elutasítását, hiszen hatalmi szóval elvették bolgár identitásukat és rájuk erőltették a macedón identitást.”Veszela Ljahova az identitásvesztés és az otthontalanság fájdalmának letisztult hangú megszólaltatója.

Miért áll egy pályakezdő újságíró hirtelen biciklis ételfutárnak? A letekert kilométerekkel vajon saját múltját is maga mögött hagyhatja? Vagy egy ilyen kaland szükségszerűen karambollal végződik?Löki Viktor első regénye Debrecen ikonikus helyszínein vezet végig bennünket, egyszerre bolyongva a város és az érzelmek kanyargós utcáin. A történet főhőse egy fiatal férfi lendületével dübörög végig egyik címtől a másikig, a Turmixtól a Tallérosig, vagy épp Esztertől Kitty albérletéig. Mindennapjainak monotonitása és a városi lét különböző nehézségei azonban újra és újra megkérdőjelezik ezt a pozíciót, olyan kérdéseket felszínre hozva, amelyek nem kizárólag az övéi, hanem egész generációját foglalkoztatják. Az Isten átnyúl a farmeron fiataljai látszólag maguk hozzák a döntéseiket, így maguk is felelnek az akadályokért, amelyeken a másik képtelen áthatolni. A felnőtté válás gyomorszorító tapasztalata viszont éppen azzal szembesíti őket, mennyire nehéz azok között a keretek között megtalálni a helyünket, amelyeket a legkevésbé sem mi határozunk meg.

Románia ?1918–1945 közötti történelméről II. Károly, az ország 1940 szeptemberében elűzött királya A Sátán jegyében címmel írt könyvet – részben, hogy „megvonja az események mérlegét”, részben, hogy „tisztázza magát a történelem ítélőszéke előtt.” Közben – Mircea Eliade kifejezésével élve – elszabadult a „történelem terrorja”. Túlzóak ezek a megfogalmazások? Miskolczy Ambrus könyvét olvasva úgy érezhetjük, egyáltalán nem. „Az önpusztító háborút önpusztító béke követte, amely megalapozta az újabb önpusztító háborút” – a szerző lakonikus leírása pontos jellemzés Nagy Románia születése és a második világháború között az ország történetének alakulásáról. A Vasgárda megalakulása és működése, a romániai zsidóság sorsa, fasiszta és kommunista csoportok szerveződése, az uralkodó botrányai és elűzetése: csak néhány azok közül a témák közül, amelyek elemzésére Miskolczy vállalkozik. A jelen könyv szerzője nem ítélkezik, történelmünk összetettségére hívja fel a figyelmet, arra, hogy annak a Romániának, amely az első világháború legnagyobb nyertese lett, milyen belső és külső problémákkal kellett megküzdenie.

Különös legendák keringenek a Tündérfürt utca egyetlen épülete, egy elhagyatott szélmalom körül. Egyesek szerint ha tizenkétszer körbeszaladod, a malom tündérei valóra váltják a kívánságodat. A falubeli gyerekek vágyai pedig sorra teljesülnek is. Szilágyi Filkó bármit megtenne azért, hogy bizonyítékot találjon a tündérek létezésére, és végre elhallgattassa kételkedő ikertestvérét, Kelement. A nyomozásnak újabb lendületet ad a malomba költöző új jövevény, aki bátorrá tevő gumicsizmájában fenekestül felforgatja a fiúk mindennapjait. De vajon tényleg tündérek teljesítik a kívánságokat? Mi van akkor, ha egy kívánság örökre kívánság marad? Szegődj a tündérek nyomába Bertivel, Filkóval és Kelemennel, hogy megtudd a választ!

Gion ?Nándor regényhősei nem hivatottabbak többre, mint ami kijár nekik, vagy amennyit elvégezhetnek az életben, egy-két balul végződő kiruccanás a megszokottból, pontosan (szakszerűen) lebonyolított szeszcsempészés, néhány megvesztegetés, gyilkosság, börtön, látszólagos biztonsággal hozott döntések a jövőt illetően… Valahol azonban mégis – szándékosan – kibicsaklik ez a „tiszta” próza, és a regényírásnak egy másik, talán vonzóbb térségébe lép át, a közvetettség felé. Az a világ, amelyet a szerző az új regényében megformált, valóban az utópia egy változata, de nem negatív utópia, mint az várható elnne, hanem ironikus utópia. A Börtönről álmodom mostanában ironikus visszájára fordított, eltorzított regényvilág. Újromantikus és lírai túlzásain ezért üthet át szinte elementáris erővel a szorongás, az életrajzokba rejtett félelem, a menekülés vágya; olyan értékek, amelyeknek a közlésére valójában csak az irónia tetszik mostanság alkalmas eszköznek. Gion választása egyúttal a közvetetség választása, ami a modern prózaírás régóta kialakult területe, és ezen a területen használta ki a szerző a lehetőséget arra,hogy fokozott mesélőkedvét a valóban újszerű irodalmi kifejezésmódok felé irányítsa.