Napkút Kiadó strana 2 z 18

Az Attila fiai egymással laza tematikus kapcsolatot tartó elbeszélésekből összeálló kötetkompozíció. A kohéziót az alternatív vagy fiktív történelmi témák lánca adja, ami új nézőpontokon vagy kevéssé ismert eseményeken keresztül teszi átélhetővé a történelmet és azon keresztül az örök emberi kérdések némelyikét - az egyén viszonya a közösséghez és a hatalomhoz, helytállás vagy megalkuvás dilemmája, a jövőkép fölötti gondolkodás több elbeszélésnek szervező ereje. Bár a kompozíció épít a történeti irodalom szöveghagyományaira, nem feltételez ebben az irányban elkötelezett olvasót. A szövegek gyakran átadják a megszólalás lehetőségét vagy akár a narrátori pozíciót a szereplőknek, hogy nézőpontjuk, meglátásaik, beszédstílusuk közvetlenül jellemezhesse őket.

Krisztusi korukba lépve érték meg a rendszerváltozás közeledtét az e könyvben szereplésre meghívott jelességek, az 1954-es év magyar szülöttei. Valahogy olyképp tehát, mint sokuknak a szülei 1956-ot. Olyasvalamit érezhettek nyilván akkor, mint felnőtt fejjel majd ők éreznek. Hiszen "a nemzeti kultúra sosem volt olyan erős és összetartó, ha tetszik, konstans, mint a rendszerváltás előtti években", ahogyan Fehér Viktor írja Timár Péter 1987-es, Moziklip című szkeccsfilmjét elemezve, amely (az Edda, a Bikini, az LGT, az Omega, Koncz Zsuzsa nélkül is!) 18 popzenei és újhullámos előadót összeboronálva állítja fel találó szövegeivel és snittjeivel a kihunyó szocializmus összképi látleletét. És bár a rokon 1954-es fészekaljakból kikelők előtt a rendszerváltással eladdig elképzelhetetlen tágassága nyílt meg a válaszutaknak, olyannyira, hogy két egyívású művész közül az egyik például az Őrségben rendezkedett be, a másik a palaui dzsungel szélén, kettejük kiérlelt credója is mégiscsak egybecseng: a napközbeni világot legnagyobb hülyeségei, az ego és a birtoklási vágy teszik tönkre. Gyermekkorukban sokuknak az autóbusz, utcai világítás, telefon csak álom volt. Még tudják, milyen volt internet nélkül élni, kályhával fűteni, lavórban mosdani. A Csoóri Sándor által "nomád nemzedéknek" nevezett generáció tagjait minden különbözőségük ellenére számos meghatározó jegy fűzi össze. Bevallott tökéletlenségük és határtalan tudásvágyuk, valamint az elszántság, hogy soha semmi sem késő. Vagy az, hogy ők azok, akiknek létfeladattá tehette életüket például a kisebbségi lét. Ők azok, akik keresték a menekülési útvonalakat, de dezertálni nem akartak. Akik örök életükre megismerhették egy pálca hajlíthatóságának szemléletes próbatételét. Akik keserves könnyhullatással is fölkapaszkodnak a világfára, és utána serpái lesznek másoknak a hazatérés kaptatóján. Akiknek fájni tud, hogy a világ nem egy. Akik tisztában vannak vele, hogy a fák csodálatos lények. Akárcsak az életvezető mesemondók, akik életben tartják a lelket és utat mutatnak. Mert ha az ember tud valamit, ami kicsit is értékes és megőrzésre méltó, azt tovább kell adnia. Azok, akik megtanulták, hogy az leszel, amiért megküzdesz. Akiknek életük mértéke, hogy a "kötelező egy mérföldre" ráadásnak a dupláját vállalják. Az itt megszólalók egyedi utazásuk részeseivé teszik vallomásaik olvasóit. Komor valóságunkra utalóan jelképesnek is tekinthető, hogy 1954 évnyitó és évzáró magyar szülötte könyvünkben egyformán külhoni, akik nemzetbelijeiktől oly távol még egymás honfitársai voltak az egykori Szovjetunióban, azóta pedig az előbbi szülőhelye ma (egymástól távolodóban) ukrán, az utóbbié orosz föld. Az ő összetartozásuk magyarságukban azonban konstans, és egybeszólítja őket e tablón. (A szerkesztő) aatoth franyo grafikus, festőművész - Ádám Tamás költő, szerkesztő, újságíró - Ambrus Asma színművész, bohócdoktor - Babits Antal vallásbölcselő, bibliakutató, zeneszerző, klarinétművész - Balogh István Vilmos / Steven Balogh festőművész - Balázs F. Attila író, költő, műfordító - Bartosiewicz László archaeozoológus - Bodó Imre József agrármérnök, múzeumalapító, helytörténész - Boros János filozófus - Béres János szobrászművész - Csemiczky Miklós zeneszerző - Daróczi Ágnes kulturális menedzser, kisebbségkutató - Dippold Pál író, újságíró - Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező, lapszerkesztő - Dénes Imre képzőművész, performer - Dér András filmrendező, operatőr - Filep Sándor festő, grafikus, zenész - Finta Éva költő, író, irodalomtörténész - Frankl Aliona fotóművész, tanár - Fábián Éva előadóművész - Fülöp Zoltán színművész - Gazdag Katalin pedagógus, helytörténész, néprajzkutató - Gera Judit irodalomtörténész, műfordító - Géczi János költő - Hahner Péter történész - Halmy György / Nagymedve film- és színházi rendező - Hegedűs Endre zongoraművész - Hollós Máté zeneszerző - Hornokné Uhrin Erzsébet nemzetiségkutató, nyelvész, tanár - Horváth Kornél ütőhangszeres előadóművész - Jánosi Zoltán irodalomtörténész - Karsai Ildikó grafikusművész - Khell Zsolt díszlettervező - Kincses Károly fotótörténész, fotómuzeológus - Kiss Árpád gyógyszerész, műfordító, afrikanista - Klemm József újságíró - Kocsis András Sándor könyvkiadó, szobrász, festőművész, fotográfus - Kovács Ildikó szöveggondozó - Kovács Sándor honismereti író, fotós, térképszerkesztő - Kovács Zsuzsanna táncművész, táncpedagógus - Kozma Kecskeméti György író, grafikus, dramaturg, kántor - Kozák Csaba művészeti író - Káplán Géza nyugalmazott filmrendező és filmszínész, képzőművész, megfáradt performer - és kéretlenül is aktív költő - Lakner Tamás karnagy, zenetanár - Lukácsy Katalin színművész, dalszerző, szövegíró, előadóművész, író - Lévay Jenő grafikus, képzőművész - Masszi Péter

Egy gépjármű hátrahagyott nyomai, az áldozat élettelen teste és az ütközés törmelékei az emlékezet gödrében. Az elhallgatás és a megmutatás szárnycsapásai, fészek mélyéről feltörő hangok. A kötetcímként megjelenő irracionális szám, a pi, a legtökéletesebb kétdimenziós alakzat kerületének és átmérőjének hányadosa, e könyvben ugyanakkor egy név jelölője is. De vajon az emberi létezés leírható-e matematikai törvényszerűségek alapján? Az életek sorát egységbe rendezhetik-e a számok, vagy csak a madárhangként elgondolt költészet képes összefüggő körökké szervezni az egymást keresztező útvonalakat, mondjuk egy apáét és a fiáét? Juhász Róbert versei mintha egy elhallgatásra késztető történet középpontja körül gravitálnának, az atyai éj sűrű és anarchikus álomködében. Áfra János

A szlovén kisregény, amelyet az olvasó a kezében tart, egy újszülött nyúlnak, Agninak az életeseményeit követi nyomon. Az ő szemével követhetjük a regény többi szereplőjének életét, szerelmi bonyodalmait, a rácsokon innen. ’Agni’ az ógörögben tisztát, szüzet jelent, latin megfelelője az agnus, az (áldozati) bárány, akit az emberi világba vetnek. A hindu vallásban a tűz istennője, aki a testi és kozmikus tudat szimbolikus egyesítője. Műfaját tekintve nagyon sokszínű a kisregény, megtalálhatók benne az idillikus falusi élet elemei és a szerelem motívumai egyaránt, a vad ösztönök világa, a horror és a borzalmak, valamint a krimi nyomai is. A magyar olvasót talán kimondhatatlanul is egy megíratlan „József Attila-i regényre” emlékeztetheti, amelyben a ketrec rácsai között Agni (vagy bárki) képzelhet egy kis szabadságot magának, és ahol az elme tudomásul veszi az ösztönöket idebent. És épp e kettő (az ösztönök és szabadság) a regény mozgatórugói. Lukács Zsolt

Doncsev Toso írásai minitörténeteket rejtő novellák, de ha más megvilágításba helyezzük őket, egyből rövid terjedelembe zárt esszéket kapunk. A töprengések nem öncélúak, a bölcseletek nem felvett szerepből érkeznek; az emberbaráti szeretet, a józan ész és az ártatlan humor vezeti őket. A három kötetből összeállított több mint 250 írás rövidformai, valamint az önazonosság jegyében felépített tartalmi szerkezete kiemelt szándékról tesz tanúbizonyosságot: a szerző nem szeretne megfelelni semmiféle trendnek. Ami a szívén, az a száján, írhatnánk. És ez így van jól – különben mit sem érnének a finomabbnál finomabb bolgár–magyar ételek, az agglegénynek szánt konyhai trükk, vagy akár a napjaink valóságát bemutató miniesszék, rövid novellák.

Korzenszky Richárd bencés szerzetes 1941-ben született Csornán. Magyar–orosz szakos diplomát szerzett az ELTE-n. A bencések győri, majd pannonhalmi gimnáziumában tanított, tíz éven át igazgatója volt a pannonhalmi középiskolának. Oktatott a rend főiskoláján, s kiemelkedő pedagógiai tevékenységét már 1990 előtt országosan elismerték. Később felkérésre részt vállalt az oktatáspolitika alakításában. 1994-ben rendje megbízta az időközben visszakapott ősi tihanyi bencés apátság életének szervezésével és vezetésével. Rövidesen széles körben ismert szellemi és spirituális központ jött létre az I. András király által 1055-ben alapított monostor körül. Számos könyve jelent meg, jegyzetek, esszék, elmélkedések műfajában adja közre gondolatait, s figyelemre méltó fordítói munkássága is. Richárd atya 2018-ban, életkorára tekintettel, lemondott perjeli megbízatásáról.Az Ajándékként fogadom el című interjúkötetben Richárd atya megismertet élettörténetével, közben kifejti a szerzetességgel, papsággal, tanári hivatással kapcsolatos gondolatait. Következő szavai életprogramként is fölfoghatók: „Az ember élete zarándokút, amelyen előbb-utóbb el kell jutnia abba az állapotba, amikor képes megkülönböztetni a lényegest és a lényegtelent, függetleníteni tudja magát a fölösleges zajoktól. Ez mindenképpen fegyelmet igényel.”

Farkas Gábor számos kötetben foglalkozott már irodalomesztétikai, művelődéstörténeti, társadalomtudományos szempontból is a határon túli, köztük az erdélyi, moldvai, csángómagyar kultúrával, történelemmel, irodalommal. A legtöbb szakterületet átfogva igyekezett már eddig is feltárni és a moldvai, csángómagyar kultúrát teljes vertikumában elemezni, bemutatni: vagyis a nyelvi-nyelvészeti, historiográfiai, demográfiai, szociológiai, néprajzi, etnográfiai, nép- és magasművészeti, költészet- és lírakritikai, széptani szempontok egyidejű és sokoldalú alkalmazásával. Most e hányatott és sorvadó népcsoport főként egyház- és vallástörténeti, ekkléziasztikai és irodalomtörténeti hagyományainak az összefoglaló értelmezésére vállalkozik. Összmagyar nemzeti-önismereti és kultúrafenntartó törekvések szempontjából és érdekében is döntően fontos, hogy a magyarság eme szórványhelyzetbe taszított részéről, töredékéről minél autentikusabb képet kapjunk. Az eddigi kutatások természetesen bőséges eredményekkel szolgáltak már kitűnő erdélyi és anyaországbeli tudósaink jóvoltából, de Farkas Gábor igényes gondolati, intellektuális, mondhatni poétikai érzékenysége, párosulva rendkívüli egyháztörténeti erudíciójával és hivatástudatával – s az egyes legkiválóbb alkotók és történelmi személyiségek pályáját árnyalatosan megrajzoló témaszeretetével – kétségtelenül biztosítja e gazdag tanulmánygyűjteményének impozáns értékét és lelki-szellemi szükségességét. Bertha Zoltán

Láng Henrik 1827-ben született Aszódon, egy Türingiából betelepedett tímár fiaként. Tanulmányait Petőfi iskolatársaként ugyanitt folytatta. 1842-ig tanult, majd apja mellett tímárként dolgozott. A szabadságharc idején tüzérként szolgált. A bukás után a császári hadseregbe sorozás elől Bukarestbe szökött. Innen indult keleti útjára, melynek során eljutott Konstantinápolyba, Rodoszra, Jeruzsálembe, Betlehembe és az egyiptomi Alexandriába. 1853–1858 között Párizsban tartózkodott. Ezután hazatért, s úgy tűnt, hogy gyökeret ver Aszódon. A postamesterség azonban nem biztosított számára kellő megélhetést, így kivándorolt Amerikába. A polgárháború kezdetéig nagyrészt Brooklynban élt és New Yorkban dolgozott. Az Egyesült Államok jelentette számára az ideális államot, ahol a törvények valóban a nép szabadságát, boldogulását és jólétét szolgálják, s amikor ezt veszélyben forogni látta, kész volt fegyverrel is védelmére kelni. 1861-ben belépett 48. New York-i gyalogezredbe, melynek kötelékében részt vett a Pulaski erőd és Charleston ostromában, majd – már őrmesterként – az olustee-i csatában megsebesült és fogságba esett. Rabsága alatt megjárta a déliek hírhedt fogolytáborait: Andersonville-t és Millent. Szabadulása után újra csatlakozott ezredéhez, ahol századossá léptették elő. A háború után visszatért a civil életbe, s tíz éven át New York-i gyárak vezetője volt. 1875-ben jött haza Budapestre, ahol nyelvtanárként és postamesterként dolgozott 1907-ben bekövetkezett haláláig. Az itt közölt írásaikban megelevenedik a 19. század közepének színes, mozgalmas, ám éles kontrasztokat mutató világa. A szövegek olvasása által bepillantást nyerhetünk a török rabszolgapiac életébe és a rabszolgaság felszámolását is célul tűző amerikai polgárháború eseményeibe. Láthatjuk a szentföldi arabok szegényes kunyhóit és Párizs előkelő mulatóját, a konstantinápolyi kézművesek műhelyeit és a nagy New York-i gyárakat, a vallási fanatizmust keleten és a szekularizáció eredményeit nyugaton, a felszínen legalábbis békésnek mutatkozó társadalmi együttélést a Szentföldön és az ír bevándorlók által Amerikába importált felekezeti konfliktus megnyilvánulásait. Mindezt egy olyan, több nyelven beszélő, tájékozott és tapasztalt utazó lencséjén át, aki még a reménytelennek látszó helyzetekben is optimista, törekvő és előítélet-mentes.

Egészen rendhagyó Lovas Sz. Judit pályakezdése. És épp ilyen rendhagyó, sőt zavarba ejtő a verseiből áradó különös szépség és energia. Annyi más metafizikus költőhöz hasonlóan Lovas Sz. Judit is párkapcsolati dilemmákon keresztül beszél az ember egzisztenciális számkivetettségéről. Az én és a te mögött mindig felsejlik az ő – még ha ez az ő egy fehér folt, egy nem létező kapaszkodó is. A versekben a költői én helyzete egészen zavarba ejtő. Lovas Sz. Judit radikálisan szakít a hagyományos költői szerepmintákkal, az ő beszélője nem hősökkel vagy tragikus vesztesekkel azonosul, hanem a mindenkori becsapottakkal, megalázottakkal, hallgatásra ítélt szolgákkal. Nem azonosul, hanem azonos. Ő nem Romulus, hanem Remus. Nem hős, hanem imposztor. Nem gazda, hanem vadászkutya. „A póráz általában bosszantó, / mert csak beleakad az ember, / akkor is, ha megszökni nem akar.” A némaságra ítélt élet – „könyvespolcomon úgy hányódik a szájpecek, mint másén a mobiltöltő” – fényében roppant megrendítőek azok a vallomások, melyekben arról vall, amiről nem vallhat sosem.Lovas Sz. Judit elképesztő bölcseleti anyagot mozgat a verseiben. Az intertextuális utalásháló és a kötet minden sorát átjáró könyörtelenség kontrasztja zavarba is hozza a befogadót. Az „Apám háromszázezerért csinált ketrecet” szonettfolyam viszont másként iszonyatos. Itt a maga pőreségében jelenik meg a társadalmi kiszolgáltatottság, ámbár a gonosz apa figurája és a fiú szenvedése itt is túlmutat a konkrét élethelyzeten.Bánki Éva

Nóra, Mira és Brigi nem ismeri egymást. Pedig Nóra, Mira és Brigi valaha együtt éltek. A harmincas éveiben járó Nóra egyszer csak arra ébred, hogy egyedül maradt és fázik, és semmi sem olyan, amilyennek a húszas évei elején elképzelte.És miközben próbálja kitalálni, hogy mi siklott ki, lever a polcról egy dobozt, amiből előgurul egy pendrive, amiből előgurul egy csomó hangfelvétel, amiből előgurul Nóra, Mira és Brigi hangja. És a harmincas éveiben járó Nóra visszahallgatja a húszas éveik elejét, hogy rájöjjön, mi romlott el. És a diktafon kegyetlen, mert olyan dolgokat is rögzít, amiket az ember nem akar, hogy rögzüljenek. És ezeket a dolgokat olyanok is meghallgathatják, akiket az ember nem akar, hogy meghallgassák. És innentől minden nagyon gyorsan romolhat el. A kérdés, hogy helyre lehet-e hozni bármit is tizenkét évvel később.Ivánovics Beatrix első regénye két párhuzamos cselekményszálon fut – ez a prózatechnika megengedi az olvasónak, hogy betekintést nyerhessen három, művészeti területen elhelyezkedni kívánó fiatal lány felnövéstörténetébe és jelenlegi életükbe is. A regény mindeközben erőteljes társadalomkritika is: foglalkozik az alkotók nehézségeivel a kapitalista társadalomban, az emberi kapcsolatok elinflálódásából következő elmagányosodással, valamint azzal, hogy milyen áldozatokat követel világunk azoktól, akik beilleszkedni próbálnak, és hogyan veszi el a levegőt azoktól, akik különböznek.Szűcs Anna Emília

Milliók élik át, milyen újszülött, friss nagyszülőnek lenni; egy új világ fölfedezése, amelyet sokan talán a rácsodálkozás öröme nélkül élnek át. A babanapló jellemzően a szülők műfaja, nem a nagyszülőké. Győri László viszont számtalan verses és prózai kötet után könnyű tollal vállalkozik a nagyapai kiindulópont megmutatására; az olvasó vele együtt újra átélheti a nagyszülő örömeit, örömmel teli aggodalmait. Témaválasztása mellett a váltakozó nézőpontok teszik különlegessé a kötetet. A szerző a lírai koncepcióitól megszokott erős képiséget ötvözi prózai szövegeinek gördülékeny nyelvhasználatával, ennek eredményeképp pedig nem pusztán szubjektív naplót kapunk a nagyapai örömökről és kétségekről, hanem két olyan perspektíva vetülhet egymásra a fikciós térben, amelyeket másként aligha láthatunk egymás metszéspontjában.

A regény hátterét az 1980-as évek Törökországa, a katonai junta hatalomátvétele utáni, félelemmel terhes időszak adja. A Trabzon környéki hegyi tanyák népe keserves elszántsággal igyekszik kiigazodni az események zűrzavarában. A fekete-tengeri régió havasi fennsíkjait régmúlt időkön kesergő, fájdalmasságában is felemelő hangon öleli körbe a pásztorfurulya, az ősi kaval dallama. Alkonyatkor hallgatag, szilaj csordapásztorok néznek farkasszemet a több ezer méteres hegycsúcsok mögött lebukó nappal. Ezen a vidéken az asszonyok csókja sárga havasszépe illatú, és egy kisfiú szíve most készül megszakadni az első szerelemtől. Éjszakánként farkasüvöltés veri fel a fennsík csendjét, fütyül a szél a zsindelytetőkön, mialatt botladozva fut a hóban a cigarettát kolduló falu bolondja. Az öreg Kut bá falába kísértetiesen kopog a csöndben, ahogy lassan biceg a dzsámi előtti tér felé. Ő az egyetlen ember a faluban, aki „látta Németországot”, így nagyobb tisztelet övezi, mint amekkora a legmagasabb gyertyánfa lombja. A cifra káromkodásokkal kivarrt, babonáktól szorongatott szegénységnek búcsút intve egy fiatal élet megindul fölfelé a meredélyen, hogy mindenki és minden ellenére kikovácsolja a saját szerencséjét. A szerző ebben az autofikciós regényében drámai képekben eleveníti fel az íróvá válása útján megtett legelső lépéseit.

Élt egyszer országunkban a 2020-as évek elején egy fiatal lány, aki néhány nehéz csalódás után gondolt egyet, és a koronavírus-járvány tombolásának rövid szünetében, több százezer társa nyomán, elindult észak felé, új életet keresni.Ebben az időben már egyedül éldegélt az országban egy tisztességben megőszült idős asszony, Ezüsthajú. Ő is elindult világgá. Útra kelt a fiait követve, amikor a világban már minden összedőlni látszott, útra kelt a méltóbb halál reményében.A két ember egy idegen országban találkozik: beszélgetéseikből megismerhetjük a múltjukat és vágyaikat, örömeiket és csalódásaikat.Ebben a bizonytalan élethelyzetben formálódik egy másik találkozás is, a lány és az asszony fiának találkozása. A fiatalok óvatos, szép szerelmének kibontakozását követhetjük végig a regényben, hogy egy reményteli új élet születhessen meg Ezüsthajú elkerülhetetlen halálának árnyékában.

Összegyűjtött elbeszélések, 1967–1997A kötet Csörsz István elbeszélői életművének legjavát közli. A csaknem fél évszázada megjelent novelláskötetek teljes anyagának újraközlése mellett helyet kap az antológiákban és folyóiratokban közölt összes novella is. A kötet egyharmadát máig kiadatlan novellaciklusok és önálló elbeszélések alkotják, amelyek az író hagyatékában, gépiratos tisztázatban maradtak fenn, tehát közreadásukat maga is tervezte, némelyikük novellapályázaton is szerepelt. A könyvkiadás lehetőségei az 1980-as években némileg beszűkültek számára, s az akkor eltervezett retrospektív kötet(ek) anyagából csupán egy-két novella jelent meg, így voltaképp csak most juthatnak el az irodalomkedvelőkhöz.