Napkút Kiadó strana 3 z 15

Az isztambuli Atatürk repülőtéren járunk 2005 nyarán... A regény a török társadalom keresztmetszetét mutatja be kicsiben. Ebben a tizenöt szereplős történetben génkutató tudós, németországi vendégmunkás, kurd taxisofőr, híres szobrász, vidéki vécépucoló, az építész kamara korábbi elnöke, görög származású egyetemi tanár, muszlim identitású fejkendős török nő sorsa fonódik össze a repülőtéren. A múlt évszázadban óriásira duzzadt Isztambulról is sok apró részletet megtudhatunk. Egy ízig-vérig török regény némi társadalomkritikával fűszerezve

"- Pipijja, pipijja! - Mi az, ki az? - riadt fel Nyámnyila, és azonmód kereket oldott volna, ha Ememem meg nem ragadja a lábát és csendre nem inti. - Csssst! - suttogta. - Nincs semmi vész, csak maradj csendben! Nyámnyila remegett, de már nem akart elszaladni. - Mi ez a hang? - kérdezte. - Sára beszél álmában. Felváltva motyog két szót, amit értek is - igaz, nem tudom, mit jelent -, meg egy csomó másikat, amiből viszont egy kukkot sem értek. - Pipijja, parisszija! Merköszömbevolnuzséte turemölé, pepejenci - motyogta újra Sára álmában. - Szerintem érthető. Azt mondja, mert köszön be volna húsétel a túra mellé a Jenő apukája - brillírozott Nyámnyila. - Mi van? Hogy kinek az apukája? - Én beszélem ezt a nyelvet. - Persze. Én is. Teve teveljeveseven mevegbovolonduvultávál? - Mi van a tevével? Nem értem, amit mondasz. - Pedig ugyanolyan halandzsanyelv, mint amit te beszéltél az előbb. - Én? Dehogy! - válaszolt nevetve Nyámnyila. - De inkább hallgassuk, hátha megértjük! - Pipijja, pipijja!" (részlet a könyvből)

Michel Onfray 1996-tól napjainkig öt kötetben, majdnem kétezer oldalon, százkilencvenöt esszében adta közre hedonista naplóját. Ezek közül választottunk tizenhat esszét a magyar olvasóknak. "Hedonista" napló, tehát nem hagyományos, amely lineárisan, időrendileg szabályosan, napról napra rögzíti az eseményeket. Hedonista, mert az örömről és a bölcsességről szól, élményközpontú, időrendje az élmények intenzitása, témája, tárgya bármi lehet, olvasmányok, műélmények, tárlatlátogatások, zeneművek elemzése, álmok, lelkiállapot, képzelet, emlékek, tehát nem az alkotó "külső" élettörténete, hanem "belső" lélektörténete. Ezért rendszertelenül, "összevissza" tetszés szerinti sorrendben is "fogyasztható". Montaigne és Nietzsche méltó követője hedonista naplójának olvastán a szépírás és bölcsészet különös, különleges, varázslatos ötvözetével találja magát szemben az olvasó.

Díszes társaság gyűlt össze Vénusz dombján. Lampionok, fáklyák alatt, bokrok között a karneváli forgatag, amelyben feltűnik, többek közt a Casanovának öltözött Újházy Jakab, kinek kabátzsebéből a pálos rendi Verseghy Ferenc Első egyesülés című vers-kézirata kandikál elő. S itt a hírhedett nőcsábásszal egyik szeretője, a kasztrált Bellino, avagy Teresa Lanti - aki mosócédulákra írogatja tömör létbölcseleti töredékeit, s ez a forgatagban nekünk fölöttébb mulatságos. Vagy mégsem? S: itt van/nak sziámi ikerként: Berda József Attila egy malackodó szonettbe öltözve. Feltűnik eme álarcos keringőzésben Vajda János, most karján a feleség, Bartos Róza, Rosamunda, aki sértett hitvesként kiteregeti verseiben a családi szennyest. S itt látható továbbá Vivian a varázsló Merlinnel, majd egy (névtelen) sámán a szellemlánnyal. Gyakorolnak éppen. Akárcsak a klaviatúrán ugráló lény, kit a könyv szerzője bennfentesen zongoralánynak nevez. S egy kísértet nyakában lógva: Czóbel Minka, ugyanis rövid időre medalionná változtatták. Itt látható a mitológiai Mars és e kötet dombjának névadója: Vénusz - most éppen elválaszthatatlan párként Vörösmarty vers-ritmusára táncikálnak-civakodnak; továbbá maskarás hőse e könyvnek Rim Erik és egy verses levéllel James Joyce. És még sokan mások. A svédasztalon meg: anagrammák, haikuk. Tessék, tessék!

"Misima Jukio (1925-1970) neve a nagyközönség számára leginkább a hozzá fűződő botrányoktól, mítoszoktól cseng ismerősen. Jóval gyakrabban emlegetik állítólagos szélsőséges nacionalizmusát, biszexualitását, szamuráj-őrületét, azt, hogy megtámadott egy laktanyát és hogy harakirit követett el, mint műveinek kifinomult szépségét, folyondárként ágazó bizarr szóképeinek gazdagságát. Pedig Madame de Sade című darabja - az irodalmárok egybehangzó állítása szerint - a XX. század legtökéletesebb japán színpadi alkotása, mely hamar világhírűvé vált, csakúgy, mint remekbe szabott modern nő-drámái. Klasszikus japán nyelven írt kabuki-darabjaihoz még csak hasonlót se volt képes alkotni neki kortársai közül. Írt modern kjógent, kabuki-krimit, de a nyugati stílusú drámában, a singekiben is tökéletesen otthon volt. Életében három ízben terjesztették fel irodalmi Nobel-díjra, s ha nem él tragikusan rövid életet, idővel bizonyára megkapja azt. Darabjai közül a halála óta eltelt több mint negyven évben csak néhányat fordítottak le és mutattak be Magyarországon, így bátran nevezhetjük hiánypótlónak kötetünket, mely Misima minden fontos színpadi művét tartalmazza." (a Kiadó)

"Huszonöt éve élek Budán. Lassú folyamat volt az, ahogyan egy pesti emberből fokozatosan kialakul az a budai polgár, aki most vagyok. Máraitól megtudtuk, hogy Budán lakni világnézet, és most Pest az a hely, ahová kirándulni járok. Ott már egy kicsit úgy érzem magam, mintha külföldön ... Folytatás ›› lennék, és csodálkozva szemlélem a város nyüzsgését, furcsa, nagy épületeit, zajos utcáit. Sokáig azt hittem, hogy már ismerem Budát. Aztán találkoztam Verrasztó Gábor könyveivel, elolvastam számos fejezetet a Budai históriákból, és csodálkozva, elismeréssel állapítottam meg, hogy ez az ember Buda jó ismerője, valóságos krónikása. Ez az új könyve is ilyen. Színes, változatos és élvezetes az a kép, amely a budai titkokról kialakul az olvasóban. Hogyan tükrözik az épületek a politikai változásokat? Milyen sorsa lehet egy palotának? Még egy ház is áldozhatja az életét egy török szerzetes sírjának megóvásáért! Milyen szerelmek szövődtek, milyen álmokat álmodtak, kik éltek és haltak a budai házakban? A könyvben szereplő írások egy-egy mozaikot jelentenek. Ezekből áll össze mindaz, amit így nevezünk: Buda története. Vagy így: az életünk. Őszintén csodálom szerzőjüket: a szívével lát. És ami a leendő olvasókat illeti: ezt ők is megtanulhatják." (Tábori László) A(z) Az eltékozolt palota (Könyv) szerzője Verrasztó Gábor.

Mi a sorsa egy lázadó pulykakakasnak? Mi jár annak a mackónak, aki elcseni a télire eltett lekvárt? Milyen veszélyes kalandokba keveredik három unatkozó hangyagyerkőc? Hogyan köt egy polip a csipeszhallal barátságot? Miként szerzett magának a sarki róka piros csizmákat? Hogyan reguláz ... Folytatás ›› meg egy kisegér két rakoncátlan elefántot? Ez a mesekönyv ilyen történeteken keresztül kalauzol el bennünket az állatok birodalmába. Kalandozásaink során - a meghatározott szempontok szerint csoportosított állatvilágban - a mesék, a humorral átszőtt versek, játékos nyelv- és fejtörők segítenek bennünket eligazodni. Aki ezt a könyvet kezébe veszi, hamar rádöbben majd arra, hogy a benne lévő mesék, versek kis hősei, szereplői nem csak állatok. Barátság, testvérféltékenység, hiúság, irigység, szeretet, kalandvágy - mind-mind olyan emberi tulajdonságok, amelyekkel már gyermekkorunkban is elég korán találkozunk. Talán éppen ez teszi a történeteket őszintévé, izgalmassá, tanulságossá; s mivel gyermekeknek íródott, humorossá is. Persze az anyukák, apukák se csodálkozzanak, ha egy-egy kis figurában saját éppen romboló-tomboló korszakát élő csemetéjükre ismernek. A(z) Van egy cicám: Tejfel (Könyv) szerzője Tóth Marianna.

Csiperi, a gombakislány egy viharos éjszakán rosszat álmodik. Szerencsére barátai a segítségére sietnek. Susulykával és Galóca Vilivel útra kelnek, hogy megkeressék Csiperi rossz álmának okozóit. Kalandos útjukon sok meglepetés várja őket. Titokzatos hegyi barlangot fedeznek fel. ... Folytatás ›› Vajon kivel találkoznak itt? Ki fél kitől? És ki kinek tud segíteni? A(z) Csiperi és Susulyka - A Gombamese - Csiperi rosszat álmodik (Könyv) szerzője Hétvári Andrea.

A különféle csavargóhősök köré szerveződő pikareszk történetekben eleve bővelkedik a magyar irodalom, de van egy olyan, jobbára rejtekutakon vándorló csavargója is a magyar múltnak, akinek az alaposabb megértésére eddig még várnunk kellett. Toót-Holló Tamás néhol esszébe hajló értekezései ezen a helyzeten változtatnak, s a folklórhagyomány emlékeit és a modern magyar irodalom remekeit egyaránt segítségül hívják ahhoz, hogy tanulmányokat közöljenek az eddig leginkább rejtve rejtező magyar spirituális hagyományról, a garabonciások által őrzött ősi tudásról. A tanulmányok meggyőzően bizonyítják, hogy a garabonciásoknak legalább annyi közük van a táltoshithez, mint az ősi magyar csillagvalláshoz, valamint az alkimista tradíció hermetikus tanításaihoz. Nem csoda hát, hogy ez a sárkányokat lovagló, viharfelhőket az égre parancsoló, bűvös könyvéből pedig fantasztikus varázslatokat kiolvasó alak a népi mesemondók fantáziáját legalább annyira megmozgatta, mint a modern írókét és a költőkét. A néphagyományban a Mátyás-mondákat csakúgy áthatja a garabonciás motívuma, mint a magyar Faust, Hatvani István legendakörét. A magyar folklórtudomány már Ipolyi Arnold óta kutatja ennek a rejtélyes alaknak a rokonságát, a magyar nyelvészek egyszerre többféle szószármaztatással is felfedezni vélik a garabonciás szó eredeti jelentését, a magyar regényirodalomban pedig Krúdy Gyula és Weöres Sándor, a költészetben pedig szintén Weöres Sándor, Pásztor Béla és Nagy László nevéhez fűződnek a garabonciások mítoszát a legbravúrosabban megörökítő alkotások. Toót-Holló Tamás mindezeket a néprajzi és irodalmi emléknyomokat követve arra jut, hogy a garabonciás körül kialakult hiedelemköröket tekintve vitathatatlanul a garabonciások könyve az a varázslatos tárgy, amelyik a mai szemlélő figyelmét a leginkább felkeltheti. Hiszen tudjuk, mire jó a garabonciáson a hosszú út porából vett sötét köpeny, mit keres a garabonciás kezében a szelek és a felhők járását eligazító nyírfaág, s miképp zabolá zza meg a garabonciás a vele fellegeket hasítani képes sárkányt. De ha mindezt tudjuk, akkor még mindig épp csak kapiskálni kezdhetjük azt, mit olvashat ki a garabonciás abból a bűvös, fekete könyvből, amelyik az egyik leginkább féltve őrzött kincse, s amelynek bűvös igéiről, ráolvasásairól csak kósza megjegyzések formájában szokás említést tenni. Mintha azt a titkot még máig is érdemes lenne megőrizni, hogy az igéző hatású könyvből kiolvasott események hogyan válhatnak rendre valósággá. Toót-Holló Tamás tanulmányai megtörik a hallgatást erről az őshagyományról, s nemcsak a garabonciások könyvéből kiolvasható bűvös igékről, hanem a garabonciások megváltást hozó szerelméről is számos újdonságként ható megállapítással szolgálnak.

A kilenc mese szürrealizmusba hajló világa mesei elemeket és a mese szabadságát használja fel a valóság ábrázolására, s így azt a hétköznapoktól elemelten, egy más dimenzióban képes láttatni. Alapvetően két téma köré csoportosulnak az írások. Az els ő négy történet a hatalom, a kapzsiság, a gátlástalan gonoszság, s mindezek által az élő természet kifosztásának problematikájával foglalkozik. A másik négy írás a női sorskérdéseket veti fel, költői hangulatú és erősen meseszerű környezetben. Ez a varázslatos keret teszi izgalmassá a végletes szenvedélyek, áldozatok fájdalmas vállalásának megfogalmazását, ahol döntően a hűség-hűtlenség kérdése áll a középpontban. Női szemszögből írt történetek, ahol a nőt áldozata, szerelme minden tévedés és szenvedés fölé emeli. Az utolsó mese vizet pici borral ivó szamara derűs bölcsességet és szeretetet ad az olvasónak búcsúzóul. Csilléry Orsolya remekbeszabott míves illusztrációi gazdagítják a kötetet.

A könyv a maga nemében unikum. Az énekművész-riporter, aki korábban a néprajzban is jeleskedett (Ünnepeink, 1999), nem csupán faggatta az írókat különféle témákban, hanem meg is tisztelte őket a szívükhöz legközelebbi népdal eléneklésével. Tehát egy-egy, a szülőföldélményről, a hagyományról, az indulás nehézségeiről és a gyermekkor örömeiről, a kétnyelvűségről, a Trianon utáni történelmi helyzetről stb. tanúskodó beszélgetésesszé után fölhangzott az énekhang is, mintegy bezárva azt az érzéskört, amit a töprengő írói vallomás oly szépen megfogalmazott.

Haikukat ír iránytalan vonaton Nem talál haza - s találja meg így olvasóit újra a költő - Tudni kellene a lét grammatikáját Nem kérni Adni

Vélemények a könyvről a kiadó honlapjáról: "...Bertalan Tivadar könyve maga a megvalósult, együttélő, sziámi ikrekként összenőtt implicit-explicit rend... -...Azt is mondhatnám, Bertalan Isten pedikűröse. Levágja a nagy öreg körmeit s a levágott köröm elkezd ragyogni, és már nem köröm, már Isten implicit rendjétől fénylő öröm..." (Hernádi Gyula író) "...Bertalan Tivadar bizarr, szép álmot rajzol elénk, hogy játékos képzeletének leleményeivel díszítse, gazdagítsa emberi létünk küzdelmekkel és feszültségekkel teli hétköznapjait...-...A művészeknek hol jobban, hol rosszabbul sikerül megvalósítaniuk az interdiszciplináris műalkotás eszményképeit. Bertalan Tivadar esetében egy olyan alkotót ismerhetünk meg, aki ezt az eszményt ábrázolni tudja..." (Legéndy Péter konceptuális művész - művészeti író) "...Bertalan Tivadar nem csak írja és illusztrálja köteteit, de maga is tervezi a könyveket, a borítókat, maga tipografizálja a szöveget. Arra tesz kísérletet, milyen lesz a könyv, ha teljes egészében egyetlen ember műve...-...A kötet képei és a leírt történet egyszerre beavatás a művészi gondolkodásba, az alkotás legbenső titkaiba, ugyanakkor izgalmas, érdekfeszítő, igazi ezredvégi abszurd is..." (Sipos Lajos irodalomtörténész) "...Az elmélet (szellemi alkotás) és a gyakorlati kivitelezés mestere, Bertalan Tivadar egyike a világ legjobb Art Directorainak..." (Jean Delannoy, a francia filmakadémia elnöke) "...Különös, szinte elvarázsoltan összetett jelensége kortárs művészetünknek Bertalan Tivadaré...-...Kitűnő tolla van, amelyet persze egy nagyon erősen gondolkodó agy vezérel...-...Bertalan Tivadar tömören fogalmaz, láttatóan ír s a képtelen helyzetet nagyonis képes valóságosnak érzékeltetnie." (Feledy Balázs művészettörténész) "...Bertalan Tivadar ?extrémséges? víziói hol meghökkentően játékosak, hol hátborzongatóan félelmetesek..." (Osztovits Ágnes író-esztéta) "...Bertalan Tivadar képeit nézve, könyveit olvasva az jut eszembe, mennyire nem véletlen, hogy gazdag anyanyelvünkön a "kép", "képzelet", "képtelenség", "képesség"... s még sorolhatnám, mind egy tőről fakad...-...Festő-rajzoló e igazából Bertalan Tivadar, avagy inkább különleges szarkazmussal, bölcsességgel, gyermeki merészséggel eszmélkedő, "speciális" író?...-...Vajon lesz, lehet e követője, léteznek e netalán többen is, akik nyomába lépnek? Nehéz elképzelni..." (Széles Klára, az irodalomtudományok nagydoktora) "Senki nem tudja jobban, mint Bertalan Tivadar, hogy az élet nem női budoár. A rianások, repedések, horhosok járhatatlan útjait járja, s onnan hoz figyelmeztető üzeneteket." (Hegedűs Imre János író, esszéista)

Egy nagy szerelem, három felvonásban: Pokol, Purgatórium, Paradicsom. A Pokol Magyarország a 70-es években, egy magas rangú pártfunkcionárius és egy ellenzéki lány szerelmi históriája. Mert amint Déry Tibor mondta volt: mindenki mindenkibe beleszerethet... A szerelem kölcsönös ("- Aranyos lány vagy. Egy kicsit bolond... de nagyon örülök, hogy megismertelek!" "- Én meg úgy érzem, ha nem ismertelek volna meg, nem lett volna értelme, hogy megszülettem!"), de a Pokol-ban nincs happy end. Az író nem tud beletörődni szeretett hőseinek kudarcába. Imádkozik hát értük, s imája meghallgatásra talál: a szerelmesek hatvan év múltán életre kelnek újra, s korábbi létezésükről mit sem tudva, tiszta lappal indulnak egymás keresésére a sarkaiból kifordult világ Purgatórium-ában. A magára valamit adó modern író igyekszik elkerülni a boldog végkifejletet, nehogy műve bóvlinak minősüljön (ha nőíróról van szó, lányregénynek). Ám ezúttal hiába az ódzkodás: a Paradicsom-ban nincs más, csak happy ending.

"Nagyon ritka, hogy ilyen sokáig tudjunk maradni. Ahhoz már komoly logisztika, komoly előkészületek kellenek. Általában rövid, nyúlfarknyi hétvégekre ugrunk csak haza, rohanás van, mert csak későn lehet elszabadulni a munkából, és aztán meg valamiért mindig sietni kell vissza, iskola a lánynak, egyebek... Valódi felüdülés nekem egy-egy ilyen alkalom. És feltöltődés is egyben. S elképeszt, amikor azt látom, hogy szembe akarnak állítani bennünket: otthon maradottakat és áttelepülteket." (részlet a könyvből)

A haikukötetet a Fibonacci-számok sorozata ihlette; a műegész hatalmas metafora: a szavak kozmikus tű hegyeként tartanak az Egy felé, utána már az absztrakt 0-t csak a csenddel lehet kifejezni...