Pesti Kalligram Kft. 2015 strana 4 z 10

Egy regény mindenkiben benne van – állítja Péterfy Gergely új regénye, amely egy rendhagyó szerelem lebilincselő története. A lélek és az idő mélyébe vezető elbeszélés mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei. Van-e élet a szerelmen túl? Felülemelkedhetünk-e vágyainkon és ösztöneinken? Képesek lehetünk-e ellenszegülni a történelemnek? Lehetséges-e a szabadság a diktatúrák romjain? Ezekre a kérdésekre keresi a választ A golyó, amely megölte Puskint című regénye, amely a nagysikerű Kitömött barbár méltó párja.

„Letép ruhát, kombinét, közszemlére teszi a meztelen testet, hasonlóképpen, mint úrfelmutatáskor szokta a szent ostyát. Belemarkol a hajba, annál fogva forgatja a fedetlen teremtményt. Inganak összevissza a mellek. Lássa az anyja és az apja, lássa a lánya és fia, íme itt van, tényleg olyan halvány, mint az ostya, és nem védi már semmi. Lássák a nyilas testvérek és testvérnők! Ez a mai napra rendelt kinyilatkoztatás. Ebben a szégyenben kell megmerülniük, mielőtt külföldre viszik őket, és megnyílik alattuk az idegen föld. Ez Isten akarata! Lássátok!" Zoltán Gábor (1960) A Városmajor múltjával, az 1944–45 telén történtekkel és a XII. kerületi nyilasok tetteivel számot vető regénye, az Orgia 2016-ban jelent meg először.

"Luís de Camoes elsőrangú költő, szonettköltőként pedig csak a legnagyobbakkal említhető egy lapon, mint Shakespeare vagy Ronsard. Megérdemli, hogy időnként (nemzedékenként?) újrafordítsuk a verseit. A jelen válogatás 128 szonettet és 5 hosszabb költeményt tartalmaz. A verseket Rákóczi István válogatta, aki nagy szakértelemmel kereste ki az egyes témákat és motívumokat leginkább reprezentáló verseket, illetve segített értelmezni a helyenként kissé homályos szövegeket. Ezt ezúton is nagyon köszönöm neki. (...) Camoes tökéletesen ismeri a régi és az új költészet szabályait, a közönséges kliséket és szabályokat, de képes ezektől elvonatkoztatni, és talán ezért olyan nagy költő. A kor divatja szerint ír szerelmes verseket, rajong a hölgyekért, de érződik, hogy ezek a hölgyek nem egyszerűen a képzelet szüleményei, a kordivattal ellentétben van testi valójuk, és mélyen átélt érzelmek vannak a sorok mögött. És hiú és sértődékeny, és szeretne csillogó beszédével és tudásával felvágni a kiszemelt hölgy vagy éppen a potenciális versenytársak előtt. Nagyon lehet szeretni benne az embert a gyarlóságaival és a kérkedéseivel együtt. Hát hogyne értenénk meg azt az embert, aki egy zöld szempárért így tud lelkesedni! Mélyen emberi a hibáiban." (Mohácsi Árpád)

Sopianae, Fünfkirchen, Quinque Ecclesiae, Pečuh, Pečuj, Pécs: soknevű, soknemzetiségű kultúrváros, amelyben kibogozhatatlanul keveredik a római alapítók, a középkori egyetemváros, valamint a törökök Iremjének - földi mennyországának - emlékezete a tizenkilencedik századi prosperáló polgárváros hagyatékával. Pécset sokan jöttek meghódítani, de a város, amelyet a törökök szívrablónak mondanak a krónikáikban, szilárdan áll az alapítás óta a déli határvidéken. Régebbi, mint maga az ország. Péntek Orsolya negyedik regényének hősei egykori városlakók: Ulpia Ruca kelta-római asszony és leszármazottai, az egyetemen tanító Galvano da Bologna, a Mátyással élet-halál harcot vívó Janus Pannonius püspök és az itt élő, csodatévő Idrísz baba, a bektasi szent. De felbukkannak az egykori pestiskórház szakácsnői és sírásói is. A Zsolnayak, az Angsterek és a szomorú huszadik század megannyi figurája a szerb megszállóktól az '56-os forradalom után utóvédharcokat folytató mecseki láthatatlanokig. A Vénusz jegyében - Pécs regénye: városregény. Hol Apuleius, hol a reneszánsz krónikák, hol a török útleírások és mesék nyelvén megszólaló történet, amelynek főszereplője az örökké változó, mégis minden időrétegét őrző, immár közel két évezredes város: Pécs. "- Más itt a víz. Ízesebb. És talán ezért más a gyümölcs is, több benne az éjszaka, és több a hideg. Megcsípi a fagy a fákat, amelyek emlékeznek erre a fájdalomra, amikor a nap perzseli őket. Édesebb lesz a húsuk. Nehezebb a gyümölcsük, és szebb. A Száműzött gyakran beszélt Sopianaeról úgy, mintha egyszerre gyűlölné és szeretné. Egyszer azt mondta, nem tehet mást, az egész birodalomban ez az egyetlen város, amely Rómán kívül teljes egészében az ő születésekor is uralkodó Vénusz jegyében áll."

Éljen egykor egy herceg. Legyen a neve Glaukóma. Az érzékek nyelvét kutatja. Az érzékelés kapuit kitárja. A líra formáit a dologra zárja. A monológ a beszélőt mondja. A látás útjait kutatja. A képek bejárható világát. A test érzékelését, amely csupa rejtély. Glaukóma történetei a testekről szólnak. A testek az érzékelés kapui. Az érzékelés a halott világ rejtélye. A test rejtélye csupa érzékelés, mondja a herceg, akit Glaukómának neveztek. Borbély Szilárd Egy mások tekintete és elbeszélése által meghatározott élet történetét olvassuk a könyvben, annak az idegen tapasztalatnak a következetes ábrázolását, hogy hiába érezhetjük úgy, az élettörténetünk megalkotásában magunkra maradunk, a magányunk nagyon sok tekintet keresztmetszetében jön létre. Sőt, talán épp azért érezzük magunkat egyedül, mert végtelenül sok különböző tekintet elbeszélésének vagyunk kiszolgáltatva, amelyek nem feltétlenül tudnak egymásról. Külön érdekes, hogy egy férfi szerző egy férfi élettörténetét hangsúlyozottan női tekintetek által beszéli el, úgy, hogy a szövegekből mégis hiányzik a kortárs magyar irodalom nemváltó darabjainak néhol modoros mórikálása. A jelzetten nőies hangok empatikus imitálása nem enyhít a Glaukóma versvilágának szikár kíméletlenségén, az érzékelés zavarba ejtően precíz analízisein, éppen ellenkezőleg. Áfra Jánosnak sikerült megalkotnia egy olyan költészetet, amely bár rokon a kortárs magyar líra érzékeny, intellektuális versvilágával, mégis szuverén, komoly, másokkal össze nem téveszthető nyelven szólal meg. Turi Tímea Makói Medáliák-díjhoz írt laudációjából

„Az ő városa. Ő találta a Duna partján, de az is lehet: ő találta ki, hogy történetekbe foglalhassa, hasonlóképpen, mint Jorge Luis Borges, Umberto Eco és Grendel Lajos a maguk világait. Bár az is lehet, hogy a város talált magának egy írót, aki történetekbe foglalva valóságossá tette. Aki történeteket mesél, nem feltétlenül fordít hátat a valóságnak, és nem is mindig könnyed. A történelmi Magyarország szétdarabolásának traumájáról, a máig ható következményekről nem sokan írnak olyan hitelesen, mint Szalay Zoltán. És mert lehet, hogy valakit épp ez a kérdés foglalkoztat: a szerző a pozsonyi csatának sem mulasztott el emléket állítani. Pozsony jelenvalóvá és egyúttal örökérvényűvé válik e novellaciklus által." Zoltán Gábor

Jelen kiadás Kosztolányi Dezső első két novelláskötetének, az 1909-ben megjelent Boszorkányos estéknek és az 1911-es Bolondoknak az anyagát adja közre: az előbbiben huszonkilenc szöveg jelent meg, az utóbbiban tizenöt. Kiadásunk, miként a sorozat eddigi, rövidprózai írásokat közreadó darabjai, kötetelvű, azaz megtartottuk az eredeti kötetkompozíciókat, alapszövegnek az első kiadásokat tekintettük, ezt egészítik ki lapalji jegyzetekben az egyes változatok eltérései. Akad olyan novella, amelyet tucatnál is többször közöltek korabeli lapok, illetve az író saját kötetei. Jelen kiadás számos sajtótörténeti érdekességet is tartalmaz: a Boszorkányos esték és a Bolondok megjelenési idején, a Trianon előtti Magyarország területén számos lap működött, Kosztolányi pedig élt az e rendkívül gazdag hálózat kínálta lehetőségekkel. Kötetünk editio maior, a szövegközlést és az ahhoz tartozó jegyzetanyagot keletkezés-, kiadás- és recepciótörténet, tárgyi és nyelvi magyarázatok és tájékoztató bibliográfia egészíti ki.

Azt mondhatnánk tehát, hogy míg mi, emberek a paradicsom nyitott kapujában tipródunk, addig az állatok angyali nyugalommal járkálnak ki-be ugyanezen a kapun. (...) Az Édenkertbe csak ugyanazon az úton térhetünk vissza, amelyiken kijöttünk. A tudás útján. A vállalkozás reménytelennek tűnik, de eltörölhetetlen múltunkban mindig akad egy-egy inspiráló történet. Mert senki sem szolgálhatja a saját javát a jóról való tudás nélkül, mely tudás éppoly kevéssé hozzáférhető a puszta tényeken, mint a puszta csevegésünkön keresztül. (...) A tudós, illetve a társadalmi igazságosság harcosa (social justice warrior) a legjobb szándéka ellenére sem tehet jót velünk a természet, illetve az emberi természet valódi természetéről való tudás nélkül, mert csak ez a tudás teheti őket magukat jó emberré. Márpedig a klasszikus felfogás szerint jót csak az tehet, aki maga is jó.

Pető Hanga tehetséges grafikus, sikeres tervezőcégnél dolgozik. Férje meglepetésül Balira viszi az első házassági évfordulójukon. Amikor azonban az őserdőben anafilaxiás sokkot kap, amit csak kis híján sikerül túlélnie, el kell gondolkodnia, hogy minden rendben van-e az életében. Annál is inkább, mert ettől kezdve elveszíti magától értetődő biztonságérzetét, önmagába vetett hitét. Sorra jönnek a bizarr tünetek, lassan mindenre és mindenkire allergiás lesz, ki kell költöznie a saját házából is, ahol épp most kezdték férjével új, közös életüket. Hanga lassan minden civilizációs ingerre súlyos testi tünetekkel reagál, nem tud enni, nem érintkezhet senkivel és semmivel. Egyedül van, bezárkózva egy kis faházba, a kertjük végében álló fehér törzsű nyírfák árnyékában. Mihez kezd ezzel az elidegenedéssel és peremre szorultsággal valaki? Van-e visszaút a mindennapi emberi kapcsolódásokba?

Hogyan élünk mi itt Kelet-Közép-Európában? Milyen Nyugatra menni és visszatérni? Milyen nehéz örökségeket cipelünk? Hogyan is vagyunk egymással, szülők és gyerekek, feleségek és szeretők, testvérek és féltestvérek, élők és holtak, könyvek, emlékek, történelmi változások és egyéni vágyak? Mi szabja meg esendőségünk és szerethetőségünk határát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Mohácsi Árpád gazdagon hangszerelt, közvetlen hangon, élvezetesen elmesélt, sok szálon futó regénye. (Ja, és még azt is megtudjuk, kik azok a Merényiék.) "Ezen az ajtón nem lehet csak úgy kimenni" - olvassuk a regény egyharmada tájékán. Nem túl feltűnő mondat. De nagy ereje van. Aki leírta, az tud valamit az emberi létezésről. Azon belül: az 1960-as évek közepe táján született magyar emberek, férfiak és nők fiatalkoráról, 1989 előtt és után. Generációs regény, korrajz. Géza, Dóri (meghalt), Bella, Gabi, Jutocsa, Sanyi, és aki fiatalabb: Luca (Géza új barátnője) és aki idősebb: Piri néni (Géza édesanyja, szorgalmas ügynökijelentésíró) - ha elolvassuk az életükről, sorsukról szóló beszámolót, még sokáig velünk maradnak. - Márton László

Hérakleitosz óta tudjuk, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. András László új regényének szereplői mégis megpróbálják a lehetetlent. A vörös korona a korrupció könyve - a gazdasági és a szellemi korrupcióé. A korrupció pedig olyan folyó, amelybe tényleg csak egyszer léphet az ember, második lehetőségre esély sincs, ahhoz túl erős a sodrás. Aki nem fullad meg útközben, elér a tengerig. A tengervíz viszont ihatatlan. Ritka szövésű, társadalmilag érzékeny és pontos, mégis könnyed, a mai valóságunkról szóló mű. Ha úgy akarjuk: krimi. Ha úgy: tényregény. Ami biztos: akarjuk vagy sem - az életünk. (Babiczky Tibor)

„Ez a kötet az irodalmi idegenségről szól, személyes tapasztalatok nyomán. E tapasztalatok többsíkúak. Egyaránt idetartozik, történeti sorrendben, 1956-os emigrálásom, franciaországi egyetemi tanári pályám, azzal párhuzamos magyar nyelvű szépírói tevékenységem, majd 1990-től kezdve a bizonyos mértékű új elszigetelődéssel járó kapcsolatteremtésem a hazai irodalmi berkekkel. Úgynevezett migráns gondok jóformán sohasem gyötörtek, leginkább szabad elhatározásaimat követtem: szerettem idegennek lenni. Megtanultam, hogy az idegenek velem kapcsolatos észrevételeit nem egyszer érdemes megszívlelni, és nem méltatlan tőlem sem, ha olykor elfogulatlanul idegen pillantást vetek magyar jelenségekre. Érdekelt az idegenség lélektana, vonzódtam az idegenségben alkotó írókhoz, pepecseltem az elidegenítő honosítás, azaz a fordítás problematikájával. Ezekből a témákból készült az alábbi válogatás. A cím nem szójáték: csakugyan másként hangzik a magyar szó, ha külhonból beszélik.”

"A mai magyar társadalom ideológiai alapon (is) végletesen megosztott. A szemben álló két tábor egyaránt meg van győződve, hogy minden jó tőle való, minden rossznak pedig a másik a forrása. Orbán versus Gyurcsány, egyszerűsíthetnénk még tovább. Időnként felbukkan egy nem kevésbé sommás harmadik magyarázat, a nép, amely génjeiben hordozza a szabadságszeretetet, avagy a feudalizmusból örökölt jobbágyi magatartást. Megelégszünk ennyivel? Minden náció számára elengedhetetlenül fontos a múlttal való szembesülés és szembenézés, ezért nem kerülhető meg annak alaposabb gazdasági-politikai vizsgálata, mi történt Magyarországon az elmúlt ötven évben. Kelet-Európa hajdanvolt "legvidámabb barakkjából" hogyan lett mára a régió egyik sereghajtója? Vajon elegendő-e néhány kiemelt személyre fókuszálni, hogy megértsük a közelmúltunkat? Milyen tényezők és lépések sorozata vezetett idáig? Miről árulkodnak az adatsorok és mutatók? És ami még fontosabb: az összefüggések és egymásra következések fölvázolása után le lehet-e vonni olyan következtetéseket, amelyek segítenék a kilábalást a jelenlegi helyzetből? Erre a csaknem lehetetlen feladatra próbál - személyes tapasztalataimat és közgazdaságtudományi ismereteimet is felhasználva - egy lehetséges választ adni ez a könyv." (Gegesy Ferenc)

"Perintfalvi Rita ebben a könyvben bátran kiáll a bántalmazottakért. Megszólalhatnak végre szégyen nélkül azok, akiket nem csak bántottak, hanem elnémítottak, kiközösítettek, mélyen megsértettek. Itt nem gyógyulásról van szó, itt nincs betegség. Itt árulás, aljas kihasználás, tárgyiasítás, igazságtalanság, a szeretet nélküli hatalom kegyetlensége fortyog. Aki rosszul bánik a másikkal, az nem beteg. Az nem őrült. Az rossz. Ez a könyv a szeretet jegyében fogant meg, szerintem arra jó, hogy megszüntessen minden titkot, minden erőszakot, minden szégyent és traumát, mielőtt megtörténne. Tegyük lehetetlenné az efféle bántalmazást. Vigyázzunk magunkra és egymásra, ne tanítsuk gyermekeinket engedelmességre, ne söpörjük szőnyeg alá egy katasztrófa jeleit." (Feldmár András) Perintfalvi Rita katolikus teológus, doktori fokozatát a Bécsi Egyetemen szerezte. Jelenleg a Grazi Egyetem posztdoktori oktatója. Élénk közírói tevékenységet folytat, írásaiban a katolikus egyház megújítását és megtisztulását szorgalmazza. Főbb kutatási területei: jobboldali populizmus és a vallási fundamentalizmus összefüggései, antigenderizmus. Első könyve: Amire nincs bocsánat. Szexuális ragadózók az egyházban, melyben a papok által elkövetett szexuális abúzusok áldozatainak történetét és ezen bántalmazások egyházstrukturális okait kutatja.

„Ez a könyv elsősorban tudományos munka, de talán nemcsak az irodalmároknak szól, hanem azoknak is, akik tudni szeretnék, milyennek látnak minket, magyarokat a szlovákok. És hogy milyennek látják a magyarok a szlovákokat. Nem mindig kellemes ez a kép. De kapcsolat nélkül nincs egyéniség, érintkezés nélkül nincs ugyan sebesülés se, de simogatás és fejlődés sincs. A tükörtől pedig csak a gonosz mostoha várta el, hogy mindig a legszebbnek mondja a világon, de az a mese aztán a mostohára nézve elég kellemetlen véget ért” – írja könyve bevezetőjében a szerző. Marta Fülöpová / Fülöp Márta (1982) a pozsonyi Comenius Egyetem tanára. Szakterülete a 19. századi szlovák irodalom és annak magyar kapcsolatai, az irodalmi nemzetképek és a nacionalizmus kutatása.

Az idén 70 esztendős Kukorelly Endrének utoljára épp tíz éve jelent meg verseskötete (Mennyit hibázok, te úristen, Kalligram, 2011): idei könyve, az Istenem, ne romolj sorrendben a kilencedik (ha a Mind, átjavított, újabb, régiek című gyűjteményt nem számoljuk). A kivételesen nagy formakultúrával megírt, végletekig csiszolt, klasszikusnak számító, egyszersmind az avantgárd felé is (vissza)mutató versek leginkább a halált-elmúlást-elromlást-fonnyadást tematizálják, ám a dikció hangütése, bája-üdesége, (ön)iróniája, a játékosság mintegy "kioldja" a téma olykori komorságát. Az olvasás során a befogadó meghökken és elmosolyodik, a bravúros szóelválasztások, rímek a legnehezebb-fajsúlyosabb témát is milyen "könnyeden" prezentálják. Az első három könyve (A valóság édessége Magvető, 1984, Maniere, Magvető, 1986, Én senkivel sem üldögélek, Pannon, 1989) után szabályosan tíz évenként önálló kötettel jelentkező szerzőnek (Azt mondja, aki él, Pécs, Jelenkor, 1991, Kicsit majd kevesebbet járkálok, Pécs, Jelenkor, 2000) minden bizonnyal ez a legerősebb költői munkája.