Trubadúr Kiadó strana 9 z 16

"Mit választasz? A halált vagy az életet? Csak három pillanatig gondolkozhatsz, mert mindennek meg kell történnie, mielőtt az őrjárat visszatér."

"Meg kellett kísérelnem kétségbeesett helyzetemben, hogy egy fehér és egy fekete énre hasítsam öntudatomat, ha nem akartam összeroppanni a szörnyű csönd súlya alatt."

Csak nem kezdesz el bőgni? Az ember sohase mutassa ki a bánatát. Annak csak örülnek a többiek.

A varázsló, egy harmincon aluli férfi, akinek arca már egészen szomorú, ráncos és kisgyerekes volt a sok ópiumtól, cigarettától és csóktól - hamvazószerdán kora hajnalban haldoklott.

Weöres Sándor a vásári bábjátékok és a klasszikus népmesék hagyományát ötvöző színjátéka az igaz szerelemről, a boldogságkeresésről és a felnőtté válásról szól. Pávaszem, a magyar fejedelem lánya titokban a holdbeli csónakosba szerelmes, ezért mind a négy nagy hatalmú és gazdag kérőjét visszautasítja, magára vonva ezzel a kérők haragját. Hogy mentse országát és édesapját a pusztulástól, Medvefia, a lapp királyfi és barátai segítségével elbujdosik. Több országot bejárva, a számos mesés kaland végén Pávaszem Medvefia oldalán megtalálja az igaz szerelmet és boldogságot. A költő bábjátékát a népszerű gyermekíró, Berg Judit dolgozta át. A kötetet Keresztes Dóra illusztrációi díszítik.

"Ne vádolj senkit! Ha teheted, igazítsd helyre azt, aki hibázott, ha nem teheted, hozd helyre legalább a hibát. Ha ezt sem lehet, mire jó még a vádaskodás?"

Azt hittem, hogy a postánál nagyobb csapás már nem érhet, erre most itt vagy te.

"Könyörögve kérem még utoljára, búcsúzóul, higgye el legalább azt, hogy az ördög létezik! Többet nem is kérek öntől."

"Utánam, olvasó! Ki állította, hogy nincs a földön igaz, hűséges, örök szerelem? Megérdemli, hogy kitépjék a hazug nyelvét!"

Aki megőriz magában annyi fiatalságot, hogy felnőtt korában is szívesen olvassa Jókai regényeit, annak Stevenson is nagyon kedves marad. Szerb Antal

Woody nem nyugszik. Kilencvenhez közel is rendez, fújja a klarinétot és ír, idén épp egy új novelláskötete jelent meg Súlytalanság címmel. Ha valaki arra számít, hogy íróként Woody ilyen idősen az elmúlásról filozofál, élet és halál nagy kérdéseit boncolgatja, akkor ez a valaki téved, mert szerzőnk nem tesz mást, mint humoros történeteket mond el, ha úgy tetszik, vicceket mesél, miközben a halál ott ül a szomszéd asztalnál. Igaz, ezt tette egész életén át, ő mindig is így filozofált az elmúlásról. Persze azért ezek sem habkönnyű történetek, mindegyikből érezhető, hogy ironikus távolságtartással szemléli, olykor gyilkos humorral vagy az örkényi groteszkkel rokonítható módon ábrázolja közvetlen környezetének szereplőit. Woody az öniróniában is mindig jeleskedett, ez talán egyik legemberibb vonása, és százával sorolhatnánk a filmjeleneteket, melyekben bátran teszi magát közmulatság tárgyává. A kötet egyik novellájában nem kegyelmez magának, s minden korábbi önarcképnél előnytelenebb vonásokkal ruházza fel a szereplőjét

Ha megmondaná nekik, hogy mi a bűnük, és miért veri őket, akkor csak azok a polgárok félnének, akik hasonlót cselekedtek. Ne tudják! És féljen mindenki kint a világban, bűnös és ártatlan egyaránt!

"A mai uralmi rendszereket az jellemzi, hogy hazugságaikat nem is akarják feltétlenül elhitetni, csak feltétlenül elfogadtatni.

"Persze az intézetről egészen más leírást kell adni, egy szót se a magas hangú, velőtrázó sikolyról, amit elmenőben, az egyik rácsos ablak mögül hallottak, s amitől remegni kezdtek, és a fogukat csikorgatták."

"És én már tudom, mit érez egy gyilkos. Egy pillanatra szinte megdicsőül. Aztán visszahull a mélybe. És aljasnak érzi magát."

"Persze akinek sok akadályt kellett legyőznie, az hajlamos azt hinni, hogy messzebbre jutott. Tévedés. A harc még nem haladás."