Najnovšie - Svetová beletria strana 128 z 453

A regény a magyar reformkor atmoszféráját kívánja érzékeltetni, szereplőinek sorsa azonban nem fűződik szorosan a társadalmi törekvéshez. A könyv megírásának célja a szerző utószava szerint: Kárpáthy Zoltán növekedése, magára találása közben végigkövetni a gyermekkori nevelés eredményeit -, tehát fejlődéslélektani rajzot ad. A főhős azonban már szinte az első oldalakon teljes a tökéletességben, mintahogy ő sem kételkedik sohasem önmagában

Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a magyar irodalom egyik legtökéletesebben megformált paraszti alakja, a megtaposott, elnémított nép legjobb tulajdonságainak megtestesítője, a népi vágyak összesítője egy személyben, valóságos mesehős bátor igazságtevő, hibátlan férfi, gáncstalan gavallér. Ezért számíthat mindig a nép támogatására, ha másra nem, hát cinkos hallgatására. És ezért szólnak róla népdalok, ezért dicsőítik minden tettét, eszményítik alakját. Lelkesítő, ihlető népi hős, s az író mesélő kedve is talán ebben a regényben bontakozik ki a legszebben. Varázslatosan örökíti meg a természetet, csodálatosan szép csínekkel festett tájakon, vad nádasokban, végeláthatatlan mezőkön bonyolódik az izgalmas, eseményekben, kalandokban gazdag cselekmény. S minden alakját utolérhetetlen művészettel mintázza meg, a hős betyárvezért éppúgy, mint az esett szegényparasztot, a furfangos polgárparasztot éppúgy, mint a finomkodó urat vagy a bárdolatlan dzsentrit.

A fáklya a tehetetlen indulat regénye. Főhőse, Matolcsy Miklós, a debreceni református teológia jeles diákja, tiszta lobogással érkezik egy kis Szatmár megyei parókiára. Fáklyája akar lenni népének: mintaközösséget akar falujából teremteni, de már az első napon zátonyra fut a lekesedése. Észreveszi: nincs ereje a feladathoz.

Nyilas Misi szorongó kiskamasz, aki nem találja a helyét a debreceni kollégium falai között. Szerencsétlen véletlenek folytán a felnőttek olykor kegyetlen világával is kénytelen idejekorán szembesülni. A nyakába szakadt felelősség súlyát addig-addig hordozza magában, míg végül rá kell jönnie: Én nem akarok debreceni diák lenni tovább! Móricz Zsigmond társadalomkritikájával ugyan elsősorban a felnőtteket akarta megszólítani, pontos gyerekkarakterei és az egész könyvből áradó humanizmus miatt azonban máig az egyik legfontosabb magyar ifjúsági regényként olvassuk és szeretjük Misi történetét.

Vannak versolvasó emberek, akik a magyar költészet gazdag egészéből Kosztolányi Dezsőt szeretik legjobban; még olyan is akad, aki azt állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak azután mások, akik azt mondják, hogy Kosztolányi költészete csupán egy szín a Nyugat-nemzedék pompás skáláján, de Kosztolányi prózája a magyar regény- és novellairodalomnak legalábbis az egyik csúcsa. Ismét mások elámulnak a nagy szorgalmú műfordítón, aki a világirodalom évezredeiből százszámra és kötetszámra ontotta a bravúros, óriás nyelvtechnikájú – bár nem túlságosan hűséges – magyar változatokat. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy kitűnő és mindig érdekes esszéíró, lebilincselően csevegő újságíró – akkor mindenképpen meg kell állapítani, hogy ha rajongói olykor túloznak is, egy igen jelentékeny és nagyon vonzó irodalmi nagy alakkal állunk szemben, aki nagyon is alkalmas arra, hogy bizonyos pillanatokban kedvenc költője vagy írója legyen az olvasó embernek.

Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei – kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia – régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát – könnyű kézzel, halálos biztonsággal – ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.

A dolgos és szabadságára büszke Münster városában az 1530-as évek elején egyre nagyobb lett a felekezeti feszültség. Előbb a katolikusok és a lutheránusok álltak szemben egymással, később az új tanok hívei között dúltak a harcok, végül az anabaptisták megalapították az Új Jeruzsálemet. A forradalmi változásokat, a terror mindennapjait és a téboly színeváltozásait egy szemtanú visszaemlékezésén keresztül ismerhetjük meg: Liza, a néma cselédlány mindent lát és mindent hall, s mivel nem tud beszélni, előtte őszintébbek az emberek, és figyelme van a rejtett összefüggésekre is. Az idők jelei a történelmi kataklizmák és az emberi kiszolgáltatottság komor dimenzióit tárja fel, azt, ahogy egy város magára zárja az egész világot. A groteszk részletek iránti érzékenység és a szikár líraiság Kemény Zsigmond és Mikszáth Kálmán történelmi regényeihez hozza közel Rakovszky Zsuzsa münsteri krónikáját.

"Hohó, kiskutya - mondják gépies elragadtatással a látogatók, mert kiskutyának illik és lehet önzetlenül örülni. A kiskutya általában kedves valami. Mindenki ért a kiskutyához. Fanyar kedélyek is felengednek, amikor megpillantják a kiskutyát. Nem kerül semmibe, ha az ember kedves a kiskutyához. S mert a kutya gazdája mindig örül, ha kellemeset hall a kiválasztott élőlényről, s mert kis figyelmességek mélyítik el a barátságot, s mert ez a legolcsóbb: a kiskutya első fellépésének visszhangja van a világban. A bemutatkozás sikerült. Neves és hivatásos színházi ítészek elismeréssel nyilatkoznak játékmodoráról s mozdulatai kelleméről, dicsérik hangját... Úgy is mondhatjuk, Csutorának jó sajtója van." Márai egy pulihoz való viszonyon keresztül ismerteti meg közelebbről az embert a maga korlátaival: hogyan viselkedik akkor, amikor szemben találja magát a feltétlen szabadságot (el)ismerő (ösztön)lénnyel, választhatja-e ő maga is ezt az utat, vagy számára a rend marad az életben tartó erő? Mit lehet tenni egy kutyával, ami nincs tekintettel a szentnek tekintett napirendre, ünnepekre, önmagán kívül lényegében semmire? Ebben az összefüggésben vetül rá a fény a polgárságra Csutora és gazdája példázatán keresztül, mely rend és ösztönösség, megtartó értékek és kiürült szokások kettősségét is felveti. Mészáros Tibor

Folytatódik Karl Ove Knausgard Évszakok-sorozata, amelyben megmutatja a világ szépségeit és nehézségeit lányának, Annénak. A Télben olyan hétköznapi csodák kerülnek fókuszba, mint a születésnap vagy az első hó, olyan minden háztartásban fellelhető tárgyak, mint a fültisztító pálcika vagy egy szék, és még a Harcomban megismert szereplők is felbukkannak. Knausgard egy gyermek kíváncsiságával és egy felnőtt bölcsességével fordul a környezete felé, ismét megmutatja, milyen remek megfigyelő, és nem riad vissza az olyan meghökkentő témáktól sem, mint hogy mi köze a szexnek a kannibalizmushoz, és miért nincsenek a koporsóknak ablakai. A könyvet Lars Lerin illusztrációi teszik teljessé.

Cserna-Szabó András Fél négy című első könyve 1998-ban, a Fél hét című második kötete 2001-ben, a Félelem és reszketés Nagyhályogon című novellaciklusa 2003-ban jelent meg. A szerző első három könyve – melyet nemcsak a címek első három betűjének azonossága, de közös atmoszférájuk is egybefűz – először jelenik meg egyetlen kötetben.

Örkény István kötetével 1968 ünnepi könyvhetén elindult hódító útjára az egyperces novellák műfaja, új korszakot nyitva a rövidtörténetek irodalmában. Ám az Egyperces novellák egyúttal a magyar könyvművészet emlékezetes darabja is: illusztrátora Réber László volt. Jó néhány írónk (például Lázár Ervin, Janikovszky Éva, Békés Pál) kötetei elmaradhatatlanul az ő rajzaival idéződnek föl előttünk, s látásmódjával, karikaturisztikus filozofikumával Örkénynek is társszerzője lett. Szöveg és kép (mintegy hatvan grafika!) együttes hatása ma is fölkavaró.  Mostani kiadásunk hűen követi a ’68-as megjelenést, két változtatással: későbbi gyűjteményeiben az író A szén utolsó bekezdését elhagyta (sokkal erősebb lett), így közöljük mi is; a Professzorok a bíróság előtt „szócikkeit” utóbb ugyancsak gyomlálta, egyet azért tartottunk meg, mert Réber azt illusztrálta. Társszerzőnek lenni nem mindig könnyű mesterség…

„David Mitchell egy hullámvasútra csábítja olvasóit, akik először vonakodva szállnak fel, de miután belevágtak a kalandba, nem akarják, hogy véget érjen az út. Velem legalábbis ez történt.” – A. S. Byatt, Guardian. David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. A könyvben kibontakozó történetek, a zaklatott életű ifjú zeneszerző Felhőatlasz szextettjének hangszereihez hasonlóan, hat különböző hangon szólalnak meg, mindegyik „a maga sajátos kifejezésmódján, hangsorán, hangszínén”. Ahogy a zeneműben a hangszerek, a könyv első részében „a szólók sorra megszakítják egymást”, majd a másodikban „sorra befejezik szólamukat”. Mindegyik történet önmagán túlmutatva keresi a választ az élet nagy kérdéseire. Ki irányítja a sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltban, az előző életek során elkövetett hibákból? Az összefonódó sorsok szólamait a keresztutalásokkal és visszatérő motívumokkal átszőtt Felhőatlasz tökéletes harmóniaként szólaltatja meg az olvasóban.

Howard Campbell, Jr. náci háborús bűnösként várja tárgyalását egy izraeli börtönben. De vajon tényleg bűnös? Vagy igazából második világháborús amerikai kém, aki csak álcázta magát náci propagandistának?Az akasztófahumorral átszőtt briliáns regényben Vonnegut a feketét és fehéret a szürke egy egészen hátborzongató árnyalatába forgatja…A regény elején Vonnegut azt írja: „Ez az egyetlen történetem, amelynek tisztában vagyok a mondanivalójával.” Mi, olvasók viszont törhetjük a fejünket, hogy mi az, már azon túl, hogy „azok vagyunk, aminek kiadjuk magunkat, így hát vigyáznunk kell, minek adjuk ki magunkat”.De így van ez jól: törjük a fejünket! És gondolkodjunk az íróval együtt azon, hogyan is volt lehetséges a nácizmus… vagy épp bármilyen totalitárius, tömeggyilkos rendszer.KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai regényíró és esszéista, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára, sikere azóta is töretlen. Kimeríthetetlen fantáziáján, őrült ötletein, társadalomkritikáján, kíméletlen őszinteségén és szarkasztikus – vagy fekete – humorán generációk nőttek fel.

A gyermek Heathcliffet a skót felföld lápos vidékén találják. Mr. Earnshaw szíve megesik az elhagyott fiún, és hazaviszi házába, ahol lányával, Cathyvel és fiával, Hindleyvel él együtt. Heathcliff az évek múltával beleszeret Cathybe. Ám a féltékeny Hindley mindenáron tönkre akarja tenni, ezért azon a napon, amikor Mr. Earnshaw meghal, az istállóba száműzi Heathcliffet. Nem sokkal később Cathy is elhagyja a házat, feleségül megy a szomszéd birtokos fiához, Edgar Lintonhoz. Heathcliff pedig szépen, lassan kiterveli rettenetes bosszúját...Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor megírta a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét.Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és szelídség furcsa szövedéke ez a történet, egy romantikus írói lélek vallomása a szenvedélyes szerelemről.

"És abban sem voltam biztos, hogy a szerelem egyáltalán létezik, legalábbis abban a formában, ahogy számon van tartva. Gyerekkorban a Mikulásban, a Jézuskában, a Fogtündérben és a Rézfaszú Bagolyban hiszünk, később meg olyan fogalmakban, mint például a szerelem. Pedig ezt is csak kitalálták, hogy az unatkozó úri kisasszonyok fűzővel megnyomorított testében megfelelően keringjen a vér. A szerelem csupán vágyálom, bájos verejtékezés, romantikus formába öltött igyekezet, mézzel töltött, gömbölyű, puha hólyag, ami elnyomja a józan észt és a kritikai szellemet, miközben egyre csak dagad, dagad és dagad... A legősibb és legravaszabb marketingfogás, hogy ne legyen kedved felhúzni magad az első fára, hogy elhidd, van értelme a létnek, még annak ellenére is, hogy a legtöbbször pont a szerelem miatt szemezel a legvastagabb ággal, ami elbírja a szenvedéssel terhelt seggedet." Szonja, a fővárosba költözött alföldi lány az apjának mesél az életéről. Ami nem olyan egyszerű, ugyanis egyéves volt, amikor a férfi elhagyta a családját, és csak annyit tud róla, hogy szerette a Rolling Stonest. Hogyan lehet a legintimebb titkainkat is megosztani egy olyan szülővel, akit hiába szeretnénk közel tudni magunkhoz, teljesen idegen nekünk? Hogyan próbálhatjuk megismerni önmagunkat egy ismeretlen emberen keresztül, ha az ráadásul úgysem válaszol semmire, akár kérleljük, akár szidjuk? Miközben a Stones zenéjétől kísérve Szonja rajongva habzsolja a szépséges Budapestet, és egyik balszerencsés szerelmi kalandból a másikba evickél, mégis mesél, őszintén és szókimondóan: csalódásokról és örömökről, bizarr élményekről és sorsfordító találkozásokról, de még arról is, hogy a szexuális élete finoman szólva sem problémamentes. "I can't get no satisfaction..." - Ám egy talpraesett fiatal nőnek semmi sem lehetetlen, főleg, ha van egy őrangyala, aki időnként átsegíti az effajta gondokon... Szilágyi Zsófia Emma regénye kínzó hiányokkal - elsősorban az apa és a szerelem hiányával - vet számot, és teszi mindezt játékosan és szórakoztatóan. A Szonja izgalmas ötletek magával ragadó áradata, ahol a privát szorongások a mindennapok kollektív abszurdjával keverednek, és a legválságosabb pillanatokat is áthatja a boldogság akarása és az (ön)ironikus humor.

Medárdus, a takarító férfi a boldog Északon él feleségével és három gyerekével, a negyediket várva. A dolgos és zsúfolt hétköznapok akkor billennek ki először a helyükből, amikor Medárdus két kislányával együtt karambolozik: bár senki sem sérül meg, az események mégis láncreakcióként indítanak el változásokat a külvilágban éppúgy, mint a szereplők lelkében. Ki a titokzatos színes bőrű idegen, aki feltűnik Kakashalmon, és akit Medárdus kislánya rögtön a bizalmába fogad? Hogyan és miért jutunk el Norvégiából Haitire, és miféle titkokat rejt a hőseink családi háza alatt húzódó barlangrendszer? Kun Árpád regénye öntörvényű szépséggel ötvözi a valóságot és a fantáziát, és bár önállóan is olvasható, sok szállal kötődik a Boldog Észak és a Megint hazavárunk című regényekhez.

Jane Austen hatodik, egyben utolsó regénye már halála után, 1818-ban jelent meg először. A történet Sir Walter Elliotról és három lányáról szól, akik közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez. A legidősebb, Elisabeth hiába vár gőgösen somersetshire-i kastélyukban rangos házasságra, a középső testvért, a regény főhősét, Anne-t pedig, lebeszélték arról, hogy házasságot kössön szerelmével, a fiatal, vagyontalan Wentworth tengerésztiszttel. Az egykori szerelmesek nyolc év után véletlenül újra találkoznak, ami azért is érdekes, mert az idő múlásával aztán fordult a kocka: Sir Walter pazarló életmódja miatt kénytelen bérbe adni a birtokát, és elköltözni, az azóta kapitányi rangra emelkedett korábbi udvarló viszont fényes pályát futott be, meggazdagodott, és most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet... csak Anne Elliot nem...  Hosszas bonyodalmak, kölcsönös büszkélkedés és féltékenykedés után vajon végül újra egymásra találnak hőseink?  A Meggyőző érvek a legérettebb - és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott - Austen-regény, amit nem az erény és a hűség felemelő példái tesznek maradandóvá, hanem a karikaturisztikusan jellemzett, hiú, üresfejű, páváskodó, csacska alakok pompás galériája.

A trilógia második részében Darius Kopp maga mögött hagyta a nagyváros jól szervezett társadalmát, ahol kudarcot kudarcra halmozott. A végső lökést szeretett felesége, Flora halála adta, hogy elinduljon kelet felé, és addig bolyongjon, míg a Kaukázusba, kontinensünk határára nem ért.A harmadik rész elején Cataniában, az Etna oldalában látjuk viszont. Pizzát süt, turistabuszokat vezet. A vulkán kráterének peremén végre arra a helyre is rátalált, ahol Flora hamvait szétszórhatta. Úgy tűnik, elégedett, vagy legalábbis belenyugodott a sorsába. Ekkor azonban felbukkan tizenhét éves unokahúga, és Koppnak felelősséget kell vállalnia. Visszatér Berlinbe, baráti segítséggel, kölcsönpénzből, minden garast a fogához verve próbál a felszínen maradni. Vajon sikerülhet-e újra megkapaszkodnia?A rokonszenves és kissé esetlen Darius Koppot érzelmek és vonzalmak önkéntelen impulzusai irányítják, a késő kapitalizmus „tulajdonságok nélküli embere” ő.

Ismered a viccet, amiben a negyvenes szingli nő megismerkedik egy pasival, majd mellrákot diagnosztizálnak nála, és alighogy meggyógyul, a pasi rákos lesz, aztán kilenc hónap múlva meghal? Nem? Nem csoda, mert ez nem vicc.  Azt mondják, a legjobb történeteket az élet írja, kérdés, hogy ez vajon egy jó történet? Lehet jó, egy olyan sztori, ami azzal kezdődik, hogy az egyik főhős meghal? Fel lehet dolgozni egy daganatos betegséget, a hűtlenséget, a párunk halálos diagnózisát, majd a gyászt? A Kárrendezés a szerelem és a búcsú regénye, kíméletlenül őszinte, megható és felemelő. Vincze Ágnes regényei eddig Lana Millan írói álnéven jelentek meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. Amikor a szerző beteg lett, épp egy fantasytrilógián dolgozott. Ha nem szól közbe az élet, vagyis a halál, most ennek a sorozatnak a befejező részét tartanánk a kezünkben, nem a Kárrendezést.