Najnovšie - Politológia strana 18 z 21

Közép-Európában ?- és különösen Magyarországon – évszázados a vágy az Európához való felzárkózásra, ami voltaképpen egy ezeréves és mégis aktuális történet, amit a társadalomtudományok a legutóbbi évtizedekben a fél-perifériáról a centrumba való átmenetként énekeltek meg a társadalmi élet valamennyi területén. Az Európai Unió manapság már a legfontosabb meghatározó tényező az európai tagországok társadalmi-gazdasági és politikai rendszerének kialakulásában, működtetésében és továbbfejlesztésében, közvetve és közvetlenül egyaránt, ezért vált az Európaizálás szinte mágikus kifejezéssé Európa fejletlenebb felében. Az ezeréves történet során Európa sokat változott, sőt maga az Európai Unió is rohamosan átalakul, így meg kell ismerkednünk mozgalmas-izgalmas, manapság is forrongó történetével. Az EU olyan, mint egy sebes sodrású folyam, maga alakítja a medrét és partvidékét. Az Unió egy mozgásban lévő szervezet, amely az „egyre növekvő integráció” fogalmával azonosítja magát. Az EU mindenkori definíciója ezért egy jövőre irányuló definíció, az uniós mozgócélpont meghatározása. A Unióba belépő országok el kell fogadják az egyre növekvő integráció elvét, azt, hogy nem egy „végleges”, hanem egy átalakuló szervezetbe lépnek be, vagyis eleve el kell fogadniuk az állandó változások sodrását.

Az ?egykori NDK háromszáz lakosú falvában Quitzowban élt egy evangélikus lelkész. Három gyermekének egyike, bizonyos Angela Dorothea Kasner 1968-ban, tizennégy évesen, kiemelkedő teljesítményt nyújtott az országos orosz nyelvi olimpiádén, s megnyílt előtte a világ: jutalomútra utazhatott Moszkvába… Huszonkét évvel később Angela Merkel néven ő az újraegyesült Németország legfiatalabb minisztere, majd a legnagyobb kormánypárt elnöke, 2005-től pedig – három egymást követő ciklusban – kancellár. E poszton az első nő, az első keletnémet.Kivételes képességek emelték hirtelen magasba a fiatalasszonyt – egy ugyancsak kivételes történelmi helyzetben. Magasba? „A demokráciában éppen az a szép, hogy a hatalmat csak egy időre kapja az ember, és annak gyakorlása világos szabályokhoz kötött” – vallja Merkel őszinte nyugalommal. Valóban a „hatalom” szó valahogy nem illik ahhoz az élvezettel végzett szolgálathoz, amely őt jellemzi. Hogyan boldogul hazája és Európa égető kérdéseivel, hogyan szerepel a világpolitika színpadán? Mit jelent számára kereszténynek, háziasszonynak és németnek lenni? A fotókkal illusztrált portrékötetben ezekre a kérdésekre keresi a választ Pietsc Lajos, aki az MTI volt berlini tudósítójaként közelről követte nyomon e különleges karriert.

A kiválasztottság a zsidó létezés lényeges tulajdonsága. Egyes társadalomkutatók vitatják, mégis megállapíthatjuk, hogy a kiválasztottság tudata megnövelte a zsidó közösségek összetartását és elősegítette túlélési stratégiájuk sikerre vitelét. A történelem során hozzájárulhatott a zsidó közösségeket sújtó hátrányos megkülönböztetés és az ebből fakadó alacsony önbecsülési szint leküzdéséhez is. Ma már ez veszített jelentőségéből, hiszen a zsidó közösségek világszerte az előnyös helyzetű társadalmi csoportokhoz tartoznak. Minden etnikai csoport közül a legmagasabb jövedelemmel rendelkeznek, és létszámukat felülmúló arányban foglalnak el fontos állami, társadalmi és gazdasági pozíciókat. Egyes csoportjaik pedig a világot irányító globális hatalmi elit szerves részét is alkotják. Megállapíthatjuk, hogy judaizmus és szemitizmus is létezik, és nagyrészt ez a szemitizmus váltja ki válaszreakcióként az antiszemitizmust. A szemitizmus mélyén a kiválasztottság tudata húzódik meg, amely kikényszeríti a kiválasztottak elkülönülését azoktól, akik nem kiválasztottak. A kiválasztottság történhet vallási-ideológiai, továbbá genetikai-etnikai elvek szerint, végül egy zárt érdekközösséghez tartozás alapján. A kiválasztott nép misztikus elképzelése központi helyet foglal el a zsidó hagyományban és liturgiában. Ezért a vallási alapon történő kiválasztottságot a judaizmus vagy szemitizmus egyik kulcsfontosságú meghatározó koncepciójának tekinthetjük. A mai napig megmaradt a zsidók és a nem zsidók közti viszony egyik központi elemének és gyúanyaggal teli pszichológiai, történelmi és teológiai problémájának. A kiválasztottság státuszáért folytatott küzdelem a világ és a zsidóság közti viszony történelmének az egyik hajtóereje volt, és ma is az. A kiválasztottság napjainkban az antiszemitizmus, valamint az Izrael állam támogatásával, területének nagyságával – Jeruzsálem hovatartozásával – kapcsolatos közel-keleti konfliktus egyik meghatározó eleme.

Magyarországon 2009-ben – a pénzügyi világválság kellős közepén a magyar bankrendszer nyeresége a duplája volt a nyugati országokban realizált profitnak. Miért nem engedik meg az államnak, mint tulajdonosnak, hogy beleszóljon a pénzrendszer irányításába, ha a bankrendszer már a válság alatt tőle várta a segítséget? Kiderült, hogy Kínában, ahol az állam irányítja a központi bankot, a legnehezebb időszakban is meg tudták tartani az egyensúlyt: nincs infláció, és 10%-kal növekszik a gazdaság. A felmerülő problémák kezelhetőnek bizonyultak. Vissza kellene vonni az MNB függetlenségét a saját tulajdonosától, hiszen a Monetáris Tanács tagjai csak kinevezett bürokraták, akik nem tartoznak politikai felelősséggel a választópolgároknak. Az Európai Unió a pénzuralmi világelit saját intézménye. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Európai Unió fölösleges intézmény. Európa népeinek nincs szükségük egy elbürokratizálódott, költséges birodalmi struktúrára. Az unióból származó előnyöket – a termelés, az áruk, az információ és eszmék szabad áramlása, a határok fellazítása – birodalmi vízfej nélkül, a nemzetállamok közötti két- vagy többoldalú együttműködéssel is hatékonyan megvalósíthatják, elérhetik. Az EU-ra nem Európa népeinek, hanem a világuralmi elitnek van szüksége. Az államok feletti hatalmat gyakorló transznacionális pénzkartell akar mindenáron szabadulni a nemzetállamoktól, mert azok a szuverenitásigényüknél fogva bármikor kiléphetnek a pénzuralmi világrendből.

Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban a rákényszerített háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. A magyar társadalom már 1848-ban is az adósságba kényszerítési kísérlet elutasítása miatt kényszerült háborúzni Ausztriával. A XIX. század második felében a rendszeresen ismétlődő válságokat a rejtőzködő, nemzetközi pénzkartell és a pénzügyeket háttérből irányító érdekcsoport idézte elő. Magyarország csak a külső kényszerek hatására lépett be az I. világháborúba, amelyet a nemzetközi pénzkartell készített elő és robbantott ki. A két világháború között Magyarország szintén a nemzetközi pénzvilág kamatgyarmata volt. A II. világháború után a Szovjetunió és a kommunista diktatúra fosztogatta az országot. 1989 után a magyar nemzet közös vagyonát pénzügyi technikákkal beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. Az adósságcsapdába szorított Magyarország ily módon az egyetlen szuperhatalom, a globális pénzimpérium tartományává vált. A pártállami nómenklatúra pénzügyi technokratái, a pénzimpérium jelenlegi magyarországi kiszolgálói beállították és működtetik a világelit számára a pénzügyi szivattyúkat. Emiatt a magyar nemzeti jövedelem kiáramlik az országból. Földgolyónk egyre zsúfoltabb, a világnépesség évszázadunkban már ötven év alatt a felével növekszik. A várható élettartam is hosszabb. Harmonikus világrendben azonban, ahol a túlhatalommal járó visszaélések megszüntethetők, ez nem okozhat problémát. Olyan világban élünk, ahol a kultúra, a gazdaság és a demográfiai helyzet napról napra gyorsuló ütemben változik. Sokszínűsége, sokarcúsága ellenére világunk szerves egészet alkot, ezért a korszakváltást, a harmonikus világrend új történelmi korszakának létrehozását csak az egész emberiség összefogásával lehet és kell megvalósítani. A válságba jutott emberiség csak így küzdhet meg sikeresen a világméretű kihívásokkal. Fel kell hagyni azzal az önzésen alapuló nézettel, hogy nem lehetnek igaz barátaink, ha nincsenek igazi ellenségeink, továbbá ha nem gyűlöljük azt, amik nem vagyunk, nem szerethetjük azt, amik vagyunk.

Az az írás, amely „A Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei” néven vált ismertté, a körülötte máig zajló tudományos és politikai vita, valamint egyértelműen bizonyítható hamisításai dacára a világtörténelem egyik legfontosabb dokumentumává vált. Ezt azzal vívta ki magának, hogy tanulmányozóinak jelentős részét ma is meg tudja győzni egy titkos szövetség világuralomra törekvő stratégiájának a létezéséről. Tartalma az ember és az emberi természet mély megértéséről tanúskodik. Szemléletesen írja le azokat a módszereket, amelyeket ez a titkos szövetség uralmának megteremtése érdekében kíván alkalmazni az emberiséggel szemben. Ezért ez a dokumentum nem csak híres, hanem hírhedt is. Kiváló felkészültségű tudósok bizonyították be róla, hogy csaló hamisítvány. Más kutatók viszont azt állítják, hogy a Jegyzőkönyvek hamis volta ellenére valóságosan létező összeesküvésről ad hírt, s a szerzőséget azért tulajdonítják hazug módon a zsidóknak, hogy igazi szerzői rejtve maradjanak. Többen rámutattak, hogy a Jegyzőkönyveknek valójában nincs köze a judaizmushoz, és csak a megrögzött antiszemiták állítják ennek az ellenkezőjét. A világ lakóinak a fejlett ipari országaiban élő 20%-a fogyasztja el a világ erőforrásainak a 86%-át, míg a világ többi lakójának jut az erőforrások 14%-a. Ez az aránytalanság még növekszik is a kamatautomatizmus miatt. Világunk tehát krízishelyzetben van, küszöbön áll a pénzrendszer összeomlása, és új status quo kialakulása. Az új helyzetre fel kell készülnünk. Az együtt gondolkodást kívánja elősegíteni ez a könyv. „A látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése.”THEODORE ROOSEVELT, az Egyesült Államok 26. elnöke A világ szupergazdag pénzdinasztiái által létrehozott, és több száz éves múltra visszatekintő HÁLÓZAT olyan sok rejtett szállal, sűrűn egybekapcsolódó hierarchia, amely a háttérből irányítja az időközben globálissá növekedett pénzhatalom széles körű intézményrendszerét. A pénzvagyon-tulajdonosoknak ez a magánkézben lévő világrendszere napjainkban már uralja a fejlett ipari államok politikai rendszerét, és csekély kivételtől eltekintve a világgazdaság egész&eacut

A pénz- és korporációs oligarchia csaknem teljessé vált pénzkibocsátási, hitelezési és kamatszedési monopóliuma révén el tudta érni, hogy ma már ő rendelkezik a világ termelő vagyonának a túlnyomó része felett is. A hitelpénzrendszer pénzügyi diktatúrát valósít meg. Feltalálói, irányítói és haszonélvezői azonban elrejtőznek a demokratikus formák és eljárások kulisszái mögé. Más szóval ez a rendszer belső lényegét tekintve kemény diktatúra, amely azonban demokratikus formákat használ a politikai élet látható terében a választópolgárok megtévesztése céljából. Ezért a demokratúra olyan elfajzott alibidemokrácia, amelynek legfontosabb funkciója e rendszer haszonélvezőinek az elrejtése és védelmezése a hátrányos helyzetűekkel szemben. Ennek az elkorcsosult hibridnek azért „demokratúra” a neve, mert olyan politikai-társadalmi-gazdasági rendszer, amely röviden megfogalmazva belül diktatúra, kívül pedig látszetdemokrácia. A hitelpénz-monopólium agresszív terjeszkedése tette lehetővé a világdemokratúra rendszerének globális térnyerését. A fasizmussal rokon világdemokratúra olyan rendőrállami és pénzuralmi módszerekkel irányított politikai-gazdasági rendszer, amelyben a pénzmonopóliumot kisajátító uralkodó réteg megszerzi magának az államhatalmat is. A globális hatalomgazdasági diktatúrában a kormányzást az állam intézményeibe beépült, azokkal fuzionált – magántulajdonban lévő – pénzügyi, kereskedelmi és ipari kartellek-korporációk veszik át. A demokratúra integrált vezető rétege (amelyet nemzetközi pénzügyi közösségnek, pénzoligarchiának, befektető bankároknak, plutokráciának, pénzügyi és korporációs elitnek is neveznek) gyakorolja a pénzügyi és gazdasági élet feletti uralmat. Lényegében a szervezett közhatalom (az állam), és a fölébe nőtt szervezett magánhatalom összeolvadásáról van szó.

Mészáros Tamás könyve időrendi eseménytörténet, de nem is szakad el a konkrét sztoriktól, amelyek meglehetős pontossággal rajzolják meg az Orbán-rezsim természetét. Új könyvében a szerző nem az ismert ügyek leltárát végzi el, hanem tematikai csomópontokat keres. Ilyenek például az alkotmányozás (annak jellege, módja, szellemisége), az Európai Unió és a magyar kormány viszonya, a külpolitika zsákutcái (keleti nyitás, az amerikai kapcsolat, a németekkel való konfrontáció), az unortodox gazdaságirányítás eredményei, a szociális krízis, a kulturális rombolás és a többi.Mészáros Tamás könyve nem a politikatudomány, és nem is a szociológia, avagy közgazdaságtan szakmai igényével lép fel; az elemzések egy sokat publikáló, népszerű közíró vállaltan szubjektív eszmefuttatásai.

Václav Havel a 20. század egyik legkiemelkedőbb alakja volt: tekintélyromboló értelmiségi, közismert drámaíróból lett politikai disszidens, egy egyesült, s azután két részre bomló nemzet elnöke, mindemellett elkötelezett emberi jogi aktivista. Egész életében kívülállónak látta magát – ennek gyökerei kiváltságos prágai gyermekkorába nyúlnak vissza, ám szemléletmódja tovább erősödött, amikor családja az 1948-as kommunista hatalomátvétel után feketelistára került. Ifjúkorában az elszigeteltségből és számkivetettségből bontakozott ki költészete, s ez indította el esszé- és drámaírói pályáján is – Havel abszurd drámákat kezdett írni társadalomkritikaként. Mivel részt vállalt a prágai tavasz eseményeiben, műveit szigorúan cenzúrázták, emberi jogi tevékenysége miatt pedig ötévi börtönbüntetésre ítélték. Havel vakmerő és látnoki képességű férfi volt, személyiségében súlyos ellentétek feszültek, gyakran mardosták kételyek, és hajlamos volt az önostorozásra. Ám mindig minden körülmények között hű maradt önmagához. A Charta ’77 élén betöltött pozíciója, a kiszolgáltatottak hatalmába vetett lankadatlan hite és felvillanyozó személyisége 1989-ben kulcsfontosságú szerephez juttatta a bársonyos forradalom egyik vezetőjeként. A következő 13 esztendő folyamán Havel Csehszlovákia utolsó, majd a Cseh Köztársaság első elnökeként nemcsak az országon belüli megbékélést szorgalmazta, hanem a szomszédokkal való jó viszonyt is. Žantovsky Havel egyik legközelebbi barátja volt, akivel a későbbi elnök még a demokratikus ellenzék tagjaként ismerkedett meg a kommunizmus idején. Havel első hivatali éveiben Žantovsky látta el mellette a sajtófőnök, tanácsadó és politikai igazgató tisztségét, és barátságuk egészen 2011-ig, Havel haláláig töretlenül folytatódott. Žantovsky e rendkívüli életút kisszámú avatott szemtanúinak egyikeként megvilágosító erejű – egészen közeli és személyes – portrét fest Havel emberléptékűnél nagyobb alakjáról és a zűrzavaros időkről, amelyekben győzelemre vitte ügyét.

A tájékozott politikusok, közéleti személyiségek és társadalomtudósok által is tényként kezelt nagy összeesküvés létezése kötelességünkké teszi a rendszerben, a társadalomban, a civilizáció egészében való gondolkodást. A XXI. század sorsa már nemcsak egyes emberektől és embercsoportoktól függ, hanem azoktól a rendszerektől is, amelyek meghúzták a cselekvés koordinátáit nem csak nemzetállamok, de az egész világ vonatkozásában. A rendszerhez kötődő társadalmi igazságtalanságok egyes emberek vagy embercsoportok elleni küzdelemmel nem változtathatóak meg. A pénzuralmi világrend egészét kell gyökeresen átalakítani ahhoz, hogy ennek a rendszernek a létrehozói és haszonélvezői ne fejezhessék be sikeresen a nagy összeesküvést, az egy központból irányított pénzhatalmi világrendszer bebetonozását, visszafordíthatatlanná tételét.  A pénzuralmi világrendben a pénzrendszernek rendelődik alá minden emberi tevékenység. Ez a rendszer az emberiség közös alkotása, de létrehozásában és a világra kényszerítésében meghatározó szerepe volt és van a szupergazdag bankárdinasztiáknak, akik ennek a rendszernek a legfőbb haszonélvezői. Ahol ez a pénzrendszer működik, ott ebben a kultúrában kifejlődött egydimenziós értékrendszer a meghatározó. A pénzrendszer veszi át a kalmár szellemiség és értékrend közvetítését a társadalmi lét minden szférájában. Kikényszeríti, hogy mindenki ennek a pénzben és kamatban gondolkodó értékrendnek megfelelően éljen és cselekedjen. Ma ez a pénzrendszer a szemitizmus legfőbb megtestesítője. A pénzuralmi világrendben élni kénytelen társadalmakban ez az értékrend – mint kikerülhetetlen szabályozó erő – zsidó embertársaink fizikai jelenléte nélkül is jelen lehet.

A XXI. században csaknem kétmilliárd keresztény és 800 millió mohamedán él Földünkön. A magukat zsidónak vallók száma mintegy 12–14 millió. Ebből is látható, hogy a zsidóság egésze létszámát tekintve egy viszonylag kis vallási és népi közösséget alkot, amely kevesebb, mint a Földünkön élő hétmilliárd ember egynegyed százaléka.A zsidóság, a judaizmus és a zsidó szervezetek befolyása azonban nem mérhető a zsidó öntudattal rendelkezők számával. Milton Himmelfarb amerikai zsidó író ezt így fejezte ki:„Minden zsidó tudja, hogy mennyire átlagember önmagában. Ha viszont együtt vesszük számításba őket, akkor nagy dolgokra képesek, és megmagyarázhatatlanok… A zsidók száma a világon kisebb, mint egy pici hiba a kínai népszámlálásban. Mi mégis nagyobbak vagyunk, mint a létszámunk. Nagy dolgok történnek körülöttünk és velünk.” A különböző országokban élő zsidó közösségek államot alkotnak az államban, és csak azt engedik be maguk közé teljes jogú tagként, aki genetikailag, etnikailag, vérségileg is hozzájuk tartozik. Szigorúan számon tartják, hogy saját törvényeik szerint ki számít zsidónak, és ki nem. Amikor a zsidó közösségek elkülönülnek, lényegében kizárják maguk közül mindazokat, akiket ők nem tartanak zsidónak. Vagyis szigorúan kirekesztő magatartást tanúsítanak. Ugyanakkor viszont a befogadó népektől elvárják, hogy azok ne tartsák számon azt, hogy ők zsidók, és őket minden szervezetbe pontosan ugyanolyan feltételekkel bocsássák be, mint ahogyan azt megtehetik a befogadó nemzethez tartozó személyek. Az emancipációnak és az integrációnak a legkisebb korlátozását is kirekesztésként ítélik el. De nemcsak a többség tudja kirekeszteni a kisebbséget, a kisebbség is ki tudja rekeszteni magából a többséget. Ezért ma már a maximálisan megszerveződött zsidó közösségek kvázi államot alkotnak az államban, amelynek a polgárai olyan privilégiumokat élveznek, amelyeket a többségi befogadó nemzet átlagpolgárai nem élvezhetnek.

Ma azért folyik az elkeseredett küzdelem, hogy kié Magyarország és kié a magyar állam. A pénzkartellé és hálózatáé, vagy pedig a magyar nemzet érdekeit a választók túlnyomó részének akaratából képviselő nemzeti kormányé? 2010-ben a nemzetközi pénzkartell szolgálatában álló kozmopolita-komprádor-kollaboráns pénzügyi technokrata réteg, amely a Kádár-korszak pártállami nómenklatúrájának utóda, internacionalista-kommunistából kozmopolita-globalista lett. Ez a posztkommunista hatalmi csoport egyelőre elveszítette a politikai szféra irányítását. A politikai döntéshozatal átkerült ahhoz a magyar nemzeti középosztályhoz, amely még rendelkezik kellő felkészültséggel és nemzettudattal, hogy érvényesíteni tudja a magyar nemzet megmaradásához szükséges érdekeket és értékeket. Ez a nemzeti elkötelezettségű középosztály a rendkívül erős belső és külső ellenállást leküzdve látott hozzá az égető magyar sorskérdések megoldásához. Miközben a magyar munka termelékenysége átlagban eléri a nyugat-európai munkaerő termelékenységének a 70 százalékát, addig a magyar munkaerő átlagbére mindössze a nyugat-európai munkaerő átlagbérének 20–30 százaléka. Kérdés: ki teszi zsebre a 40–50 százalék teljesítménykülönbség után járó munkabért? Ebből az extraprofitból a multinacionális cégek magántulajdonosainak (végső soron az államok feletti pénzkartellnek mint végső tulajdonosnak) fel kellene emelnie a magyarországi béreket. A nagyobb bérek növelnék nemcsak az állam bevételeit, de olyan fizetőképes keresletet jelentenének, ami mozgásba hozhatná az egész magyar gazdaságot, annak minden szektorát.

Az Egyesült Államok – amely 1914 óta nemzetközi bankárok által irányított szuperkorporációként működik, és amelynek vezető politikusait e szuperkorporáció éppen hivatalban lévő menedzsereinek tekinthetjük – 2001. szeptember 11-ét arra használta fel, hogy beindítson egy vég nélküli háborút általa tetszés szerint kiválasztott államok ellen azért, hogy felgyorsítsa az egy központból kormányzott új világrend kialakítását. Másrészt arra is kihasználta ezt az alkalmat, hogy korlátozza az amerikaiak alkotmányosan rögzített emberi jogait és politikai szabadságjogait. Ezt a terrorizmus elleni harccal és a nemzetbiztonság védelmével próbálta igazolni. A nemzetközi bankárok szuperkorporációjának a kongresszus (az amerikai törvényhozás) megkerülésével, elnöki rendeletekkel és utasításokkal bevezetett rendőrállami módszerekre volt szükségük ahhoz, hogy az Egyesült Államok szilárdan a háttérhatalom ellenőrzése alatt álljon. Ez ugyanis az egyik fontos előfeltétele annak, hogy az immáron háromszáz éve folyamatban lévő világstratégiai programjukat a következő két évtizedben befejezhessék. A felgyorsításhoz egy Pearl Harbor-szerű sokkhatásra volt szükség, így lehetett rávenni a békés beállítódású és jó szándékú amerikaiakat arra, hogy támogassanak a hidegháború végeztével egy újabb – immáron vég nélküli – háborút, a „war on terror”-t, amelyhez egyébként semmilyen érdekük sem fűződik. A hivatalos fedőtörténetet az afganisztáni és később az Irak elleni háború igazolására használták, elősegítve így az egy központból irányított globális világdiktatúra megvalósítását. A kommunisták által a nemzetközi munkásmozgalom ünnepévé tett május elseje azért volt kitüntetett nap, mert ezen a napon alakult meg Adam Weishaupt irányításával az illuminátusok titkos társasága 1776-ban. Az sem véletlen, hogy a kommunisták az ötágú csillagot, a pentagramot használják a saját jelképüknek. Ugyancsak az sem merő véletlen, hogy az immáron kommunistának nevezett illuminátusok a vörös színt is átvették saját forradalmi mozgalmuk szimbolizálására. A vörös szín bensőséges kapcsolatban állt azzal a nagy befolyásúvá vált nemzetközi bankárdinasztiával, amely a vörös színt a nevébe is felvette. A szupergazdag Rothschild (Vörös címer) család immáron több mint 200 éve hatalmas befolyást gyakorol nemcsak Európa pénzügyi, gazdasági és politikai életére, de az egész vil&aa

Daron Acemoglu és James A. Robinson nagyon egyszerű, de annál fontosabb alapkérdéseket feszegetnek: Miért gazdag az egyik ország, és miért szegény a másik? Mivel magyarázható a nemzetek eltérő fejlődése: kulturális különbségekkel, vagy a földrajzi, éghajlati adottságokkal? Világsikerű könyvükben új megvilágításba helyezik eddigi elképzeléseinket a világ egyenlőtlen fejlődéséről. Tizenöt éves közös kutatásuk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a nemzetek társadalmi-gazdasági jóléte vagy elszegényedése elsősorban az intézményi, hatalmi struktúrától függ. Számos történelmi példát vonultatnak fel, a Római Birodalomtól kezdve a maja városállamokon, a középkori Velencén, a Szovjetunión, Latin-Amerikán, Anglián, Európán és az Egyesült Államokon át egészen Afrikáig, hogy igazolják új politikai gazdaságtani elméletüket. A történelmet, a politikatudományt és a közgazdaságtant remekül ötvöző, magával ragadó mű mindannyiunk számára tanulságokkal szolgál a fejlődés kérdéseiről.

Magyar ?Bálint 2001-ben Magyar polip – a szervezett felvilág címmel írt cikket az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. Akkor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a szervezett felvilág, a maffiamódszereket alkalmazó állam és a politikai családtagok voltak. 2010-ben azonban a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségével jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítést már a társadalom egészén alkalmazza. A rendszert leíró új fogalmi keret az elmúlt hónapokban revelációként hatott sok politológusra, szociológusra és közgazdászra. Felmerült a gondolat, hogy ezen az új nyelven lehetne modellszerűen értelmezni a jelenlegi magyar gazdasági és társadalmi viszonyokat. A kötet szerzői – mindenki a maga szakterületén – erre tesznek kísérletet. A téma és az annak feldolgozását szolgáló fogalmi keret nemcsak Magyarország, hanem az autokratikus kísérleteknek szintén kitett kelet-európai országok esetében is fontos és időszerű, hozzájárulhat a volt Szovjetunió utódállamaiban végbemenő folyamatok megértéséhez is.

The New Horizons of the Cohesion Policy

„Napjaink ?magyar társadalmában a Fidesznek jutott a "pillanat hőse” szerep. Tegyük tüstént hozzá, a történelmi pillanatok felettébb képlékenyek, olykor hetekig-hónapokig, máskor évekig-évtizedekig tartanak. Bármennyi szó esett is az elmúlt években a Fidesz történetéről és útjáról a kétharmadig, a hatalom osztatlan birtoklásáig, bármily sokféleképpen mérlegelték az érintett szakemberek azt az alig negyedszázados utat, amely a rendszerváltás lázában született ifjú csapatot eljuttatta a hatalom csúcsaira, valójában ennek az útnak számos részletét homály fedi.2011. nyarán adtam közre a XXI. század első évtizedének egyes honi fejleményeiről szóló társadalom-lélektani esszékötetet. De ekkor még nem állt rendelkezésre elegendő anyag és kellő tapasztalat ahhoz, hogy átfogó mérleget vonhassunk a Fidesz-világról, erről a sajátos, új pártállami rendszerről. Az alábbiakban valójában arra vállalkozunk, hogy kissé alaposabban szemügyre vegyük ezt a különös jelenséget, ezt a minden ízében hungarikumnak nevezhető képződményt…" (a Szerző)

„Az vagyok, akinek megismertetek: dacos, igazságokért vérző, szókimondó, aki sohasem lesz hozzátok hűtelen. Ma is az a célom, hogy a mezők népe ne lehessen a tervtelen gazdaság prédája. Ma is az a jelszavam, ami a múltban: szabadság, jog, munka, föld, kenyér!” Drozdy Győző (1885–1970) ars politicája ez. Vajon ma melyik pártnak lenne, lehetne a tagja „ez az örök bajkeverő”, „aki mindig csak viaskodott”, és több mint nyolcvan éves élete során „tíz-húsz párt biztosan kiszunnyadt” mellőle?   Történelmietlen találgatások helyett a tények: a tanító, újságíró, író, a sikeres vállalkozó, laptulajdonos, szónok és mindenekelőtt egész nemzetét képviselő politikus meggyőződéses demokrataként egyforma vehemenciával és következetes, kivételes bátorsággal szállt szembe a fehér terrorral ugyanúgy, mint a vörössel – minden politikai szélsőséggel. Magyarország ezer évig fölfelé ívelő élete Drozdy szerint két tőmondattal befejeződött (1918 októberében): „A háborút elvesztettük!” és „Ántántbarátok vagyunk!”. Drozdy Győző könyve 1918 és 1921, illetve 1944 és 1946 közötti politikatörténetünk nélkülözhetetlen forrása. De a hullámzó tükörkép csalóka: a gazdag nyelv, a sugárzó szellem, az intellektuális és politikai bátorság mégiscsak egy sírhalomba süppedő nép végóráit színezi, láttatja. A ma politikusaitól elvárhatók-e olyan mondatok, amelyek békében és atlanti szövetségben visszagörbítik ezt az ívet?    

Kémek, ?titkos ügynökök, fegyvercsempészek és intrikusok hemzsegnek ebben a hollywoodi szuperfilmeket megszégyenítően izgalmas regényben, és űzik kockázatos, sokszor veszedelmes játékaikat az új világ hajnalán. A kába és talajvesztett Kelet-Európában járunk a nyolcvanas évek fordulóján. Mindenki gyanús, mindenki mindenkiről jelent, mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti a rendszerváltás ürügyén. Ezt teszi Szmirnov tábornok is, akit egy urali hadiipari centrum parancsnokává neveznek ki. Volt beosztottjának fia, Pável Mihejev pedig az ő ajánlására kerül a KGB drezdai kirendeltségére, ahol végigéli a német újraegyesítést és a körülötte dúló titkosszolgálati háborút. Közben megteszi azt is, amit egy hírszerzőnek nem szabad: viszonyba keveredik a vörösesszőke és csinos Corneliával, akiről nem is sejti, hogy egyszerre három hírszerző szolgálat ügynöke. A rendszerváltozás után mindketten Oroszországba kerülnek, ahol az emberi élet olcsóbb, mint valaha, a szovjet rendszer halódását kihasználó oligarchák cselszövései pedig már nemcsak az ország, hanem egész világ biztonságát veszélyeztetik. Ha csak mellékszereplőként is, megjelenik a regény Drezdában játszódó epizódjaiban Vologya Putyin, a KGB egyik ottani munkatársa, a későbbi orosz elnök is, annak bizonyságaként, hogy a nagy kelet-európai földindulás politikai túlélőinek a legveszélyesebb szituációkban volt módjuk megtanulni, hogyan őrizzék meg hidegvérüket. Közben a német titkosszolgálat Waspe (Darázs) és Anker (Horgony) fedőnevű ügynökei utolsó nagy feladatukat hajtják végre Oroszországban. A cél az, hogy megakadályozzák három Uralból induló hatalmas fegyverszállítmány elrablását, s ezzel a Mihail Gorbacsov elleni puccsot is. Az pedig, hogy ki a Darázs, legyen meglepetés az olvasó számára, nem szólva Ankerről, akinek kilétét több száz oldalon át lesz módja találgatni. A szerző, aki A spanyol grófnőben már bemutatkozott a politikai kalandregény mestereként, megint nagy empátiával varázsolja elénk a közelmúlt történetének sorsfordító eseményeit.