E-knihy - Politológia strana 6 z 17

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének világa egy lengyel újságíró szemével. Szczerek (ejtsd: Scserek), a lengyel újságírás fenegyereke 2015 és 2019 között keresztül-kasul bejárta Magyarországot és a vonzáskörzetét, a helyi turistalátványosságok helyett a magyarok (és a tágan értelmezett Közép-Európa) lelke után kutatva. Felcsúton többször is bekukucskált egy bizonyos ház kerítésén, megpróbált utazni a kisvonaton, Trianon történetétől lesújtva részegen bolyongott Budapest mellékutcáin, és nemzeti rockot hallgatott, hogy a szövegekből magyarul tanuljon. Kószált a vidéki Magyarországon, cikkcakkban végigjárta a szlovák-magyar határt, végigdöcögött Kárpátalja kátyús útjain, bámészkodott Erdélyben és örömmel beszélgetett bárkivel, aki csak szóba állt vele. Bárhol is járt, mindenütt a dicső múlt egyre fakuló és az illiberális jelen egyre erősebben kivehető nyomaival találkozott, amiről saját szülőföldje és annak sorsa is időről időre az eszébe jutott. Az pedig, hogy útközben néha a honfitársaiba ütközött, nem is csoda, elvégre "Polak, Węgier - dwa bratanki..." Ugyan a Via Carpatia elsősorban a lengyel közönség számára készült, mégis, a magyarok története iránt érzett mélységes empátiájával, egyéni látásmódjával, illetve a lövészárkokat madártávlatból szemlélő külső nézőpontjával a magyar olvasók számára is számos érdekességet tartogat. Ziemowit Szczerek (1978) lengyel újságíró, a Gazeta Wyborcza és a Polityka munkatársa, író, Hunter S. Thompson lengyel fordítója. Jogot és politológiát végzett, és az európai szeparatizmusokat és regionalizmusokat kutatta. Újságíróként a kelet-európai térség geopolitikai, történelmi, kulturális "különlegességeinek"" szenvedélyes kutatója és szakértője. Magyarul eddig egyetlen könyve, a már-már kultikus státusznak örvendő Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története jelent meg 2016-ban a Typotex kiadó gondozásában.

John J. Mearsheimer (1947–) amerikai politikai gondolkodó. Fő területe a nemzetközi viszonyok. Korábbi nagy sikerű könyvei: The Tragedy of Great Power Politics (2001), The Israel Lobby and U.S. Foreign Policy (2007) és Why Leaders Lie (2011). A könyv Fukuyama tételének – miszerint a liberális demokrácia feltartóztathatatlanul terjed a Földön, és ez egybeesik a Pax Americanával – az elutasítása. Azt mondja el, hogy miért téved veszélyesen az amerikai liberális geopolitika.A szerző úgy véli, a nemzetközi politikában a cselekvőket három világkép motiválja: a liberalizmus, a realizmus és a nacionalizmus.A könyv első felében Mearsheimer elmondja, hogy a liberális emberkép, mely szerint az ember racionális és jó szándékú, ellentétes a liberális demokrácia gyakorlatával, amely a liberális elveket a főhatalom révén érvényesíti. Ezzel szemben a nemzetközi politikában nincs főhatalom, és mivel az államokat a saját érdekeik – amelyek közül a legfontosabb a fennmaradás és a szuverenitás megőrzése – vezetik, a konfliktusok elkerülhetetlenek köztük. De nemcsak a nacionalizmus konfliktusforrás, hanem a világképét és vele a Pax Americanát terjeszteni igyekvő liberalizmus is: bár békét ígér,az oda vezető utat végtelen háborúk kísérik, ami miatt a liberális geopolitika célellentéte. Ráadásul a harcias liberális demokrácia egyre kevésbé lesz liberális és demokrácia a folytonos háborúk miatt, ezért a hazai liberalizmus fenntartásának legjobb módja a realizmus a nemzetközi kapcsolatok terén.

Afganisztán ?legfiatalabb női polgármesterének, emberi jogi harcosának szívszorító és inspiráló vallomása Zarifa Ghafari hároméves volt, amikor a tálibok kitiltották a lányokat az iskolákból, így ő is csak titokban folytathatta alapfokú tanulmányait. Hétéves korában megkezdődtek az amerikai légi csapások, majd a demokratizálási törekvések nyomán a lányok előtt új lehetőségek nyíltak meg. Huszonnégy évesen lett a wardaki Maidan Shar polgármestere – az egyetlen női polgármester az országban. Hatszor követtek el merényletet ellene és próbálták megölni. Rádióműsoraival, személyes kiállásaival igyekezett felemelni a vidéki afgán nőket. Amikor a tálibok 2021-ben elfoglalták Kabult, az utolsó repülőjáratok egyikén sikerült elmenekülnie az országból. Nemrég azonban visszatért szülőföldjére, hogy a saját szemével lássa, milyen körülmények között élnek a nők. Zarifa könyve megdöbbentő memoár, amely páratlan betekintést nyújt Afganisztán véres közelmúltbeli évtizedeibe. Őszintén, fájdalommal, ám töretlen reménnyel írja le, hogyan próbált segíteni másoknak, és hogy az aktivizmus miként változtathatja meg a nők életét szerte a világon. Mesél az afgán nők sorsáról és arról, hogyan lehetne változtatni az életükön egy vallási fanatizmussal és konzervativizmussal terhelt országban. Beszámolója egyszerre tanúságtétel és felhívás arra, hogy ne feledkezzünk el Afganisztánról.

Amerika ?természeti erőforrásokban páratlanul gazdag ország, ahol kivételes személyiségek igyekeznek kivételes eszmék jegyében kivételes politikai társulást fenntartani. A jobbítási, kaland-, hatalom- és nyereségvágytól fűtött vezetők a gyakorlati észszerűség alapján alakítják a szabadság, a törvény előtti egyenlőség és az igazságosság politikai rendjét. Ez a rend lehetőségeket kínál mindenkinek, aki elfogadja a teljesítménykényszert és a haszonelvűséget. És valóban, az ország lenyűgöző anyagi-technikai teljesítménye páratlan vonzerővel bír a világban.A szerző az Amerika teljesítménye mögött rejlő állandó és maradandó szellemi jelenséget és lelki örökséget, az amerikai géniusz mibenlétét és történetét vizsgálja. Az amerikaiak a szabadságot tekintik a legfőbb emberi jónak, s az amerikai géniusz drámája éppen akörül forog, hogy mi is a szabadság célja? Ez a feszültség mutatkozik meg az ideáloknak gyakran ellentmondó gyakorlat és igazságtalanságok racionalizálását célzó kognitív disszonanciában.A vallomással is felérő esszé mégis hitet tesz amellett, hogy az amerikai ideálok kifejezik azt a reményt, mely szerint az ember a közösségének tagjaként kibontakoztathatja tehetségét, élvezheti szorgalma gyümölcsét, és van értelme az életének és erőfeszítéseinek.Vigyázó szemünket Amerikára vessük! Csák János Zoltán közgazdász-szociológus, címzetes egyetemi tanár, 2011–2014 között Magyarország nagykövete az Egyesült Királyságban. Országok és szervezetek jövőképességét és stratégiáját megalapozó értelmezési és szervezési képességekkel foglalkozik. Pályafutása során számos cégben dolgozott elnöki, vezérigazgatói pozícióban, illetve igazgatósági tagként az energia-, távközlési, bank- és akadémiai szektorban Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában. 2009–2010 között a washingtoni The Heritage Foundationnél és a Grand Rapids-i Acton Intézetben volt vendégkutató. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa.

Európa legfiatalabb állama alig 500 kilométerre fekszik Magyarország röszkei határátkelőhelyétől. Az egykori jugoszláv autonóm tartomány – évtizedes ENSZ-igazgatást követően – 2008. február 17-én egyoldalú függetlenségi nyilatkozattal kivált a Szerb Köztársaságból, és belépett az önálló államok sorába. Koszovó helyén nem volt semmilyen középkori vagy újkori államalakulat, területe birodalmak része volt a történelem során. A terület egészére vagy egy részére hivatkoztak Dardánia, „Vuk földje”, Metóhia és Dukagjini néven is. Maga a Koszovó elnevezés csak a 19. század második felétől használatos mint az Oszmán Birodalom egyik vilájete. Koszovó területének története a szerb és az albán nemzet történelméhez egyaránt szorosan kapcsolódik. Bizonyos pontokon részévé vált a bolgárok, montenegróiak, bosnyákok, törökök és osztrákok múltjának is. A magyar történelemben is felbukkan, ennek legismertebb pillanata Hunyadi János 1448-as rigómezei ütközete az oszmán sereggel. A fiatal állam történetén keresztül egyben fény villan az egész Balkán-régió múltjára és etnikai ellentétekkel terhelt jelenére. Magyarország egykori prishtinai nagykövetének történeti összefoglalója régi hiányt pótol a magyar szakirodalomban.

Ahogy a tanulmánykötet szerkesztője, Simon János vallja, a „múltat ismernünk kell, hogy a jelenben tudjunk gondolkodni, és jobb jövőt tudjunk építeni”. Ezen építőmunkához kívánnak segítséget nyújtani az immár két évtizede ötévenként megrendezett évfordulós konferenciák, amelyeknek résztvevői időről időre számot vetnek a diktatúra örökségével, a rendszerváltás folyamatával és az azóta eltelt időszak történéseivel. A világjárvány ellenére sem szakadhatott meg ez a hagyomány 2020-ban, ugyanakkor rendhagyó módon csupán írásban, e kötetbe foglalva adhatják át gondolataikat a szerzők: jogászok, közgazdászok, újságírók, történészek, politológusok, szociológusok és filozófusok.Ajánljuk a kötetet minden, a demokrácia megismerése és építése iránt elkötelezett gondolkodó számára.

Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete, a 2018 májusától alkalmazandó GDPR a magánélet védelmének ünnepelt és világszerte ismert jogszabálya.Az unió tagállamai büszkék arra, hogy a többi szabályozási megoldással összehasonlítva itt érvényesül a legmagasabb szintű védelem.De vajon mi alapján tudjuk összehasonlítani a különböző védelmi szinteket és az ezek mögött álló szabályozások minőségét? Mi teszi a védelmet erőssé, vagy éppen gyengévé? Milyen szempontok segítenek annak megítélésében, hogy előrelépés, vagy éppen visszalépés történt?A kötet ezekre a kérdésekre keres és ad választ az adatvédelmi gondolkodásban újszerűen ható védelmi lépcső elméletével. Egyszerű, de mégis szemléletes kísérlet a védelem minőségének és szintjének mérésére, amely a jogi szabályozás jövőbeni lehetséges fejlesztésének távlatát is megnyitja.

Csejtei Dezső (1951–) filozófiatörténész, műfordító, hispanista, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa. Fő kutatási területe a spanyol és a német filozófia története, valamint a filozófiai tanatológia. Nicolás Gómez Dávila (1913–1994) kolumbiai filozófus élete java részét magánkönyvtárában töltötte, Bogotában. Főművét az a több mint tízezer széljegyzet jelenti, melyeket élete során öt kötetben publikált. Önmagát „reakciós” gondolkodónak tartotta.Jelen kötet két szerző, Gómez Dávila és Csejtei Dezső „együttműködésének” terméke. Egyrészt bő válogatást kínál azokból a széljegyzetekből, melyekben a kolumbiai gondolkodó a baloldalisággal, a liberalizmussal és a forradalommal, haladással kapcsolatos nézeteit fejti ki gyakran szellemes formában. Másrészt a széljegyzetekhez kapcsolódnak Csejtei Dezső kommentjei, a szabad képzelőerő és a személyes megfogalmazás termékei. Ezek tömörségben éppúgy igyekeznek felvenni a versenyt a széljegyzetekkel, mint az ironikus, olykor humoros hangvételben, s az a mélységeskeserűség is átdereng rajtuk, mellyel a két szerző a modernitás világát szemléli. Ezen „együttműködés” következtében széljegyzetek és kommentek olyan szimbiózisba lépnek, amely az olvasót további töprengésre ösztönözheti.A kötetet Dávila munkásságát röviden elemző előszó teszi teljessé.

Joseph de Maistre (1753–1821) jogász, diplomata és író. A savoyai–piemonti politikai elit tagja. A francia katolikus konzervatív gondolkodás meghatározó alakja. Magyarul megjelent művei A pápáról (1867) és az Elmélkedések (2020). A harmadik fontos műve a most közreadott Szentpétervári beszélgetések. A jelen kötet de Maistre két fontos művét tartalmazza. A Szentpétervári beszélgetések és az Az áldozathozatalról 1809 táján keletkezett, amikor a szerző Szentpéterváron volt a Szardíniára visszaszorult piemonti dinasztia nagykövete. A két mű írásakor de Maistre vagyonától, könyveitől megfosztva, jövedelem, ország és család nélkül élt az emigrációban. Mindkét mű máig nagy hatást gyakorol. A tilsiti béke (1807) után írt platonista Beszélgetések közvetlen célja a forradalom és Napóleon sikerének megértése: miért engedi ezt Isten. Témája a Gondviselés, büntetés és teodicea problémája. A másik nagy figyelmet kapott eleme e szövegnek az erőszak kérdése. A forradalom és a napóleoni háborúk nem a felvilágosodás optimizmusát igazolták. A felvilágosodás paradox barbarizmusa abban áll, hogy a filozófusai és követői vakok az ember erőszakos hajlamára, s eközben a korábbiakat felülmúló, példátlan és tömeges erőszaktevéseket, háborúkat igazolnak. Az áldozathozatalról a katolikus–protestáns vita témáját, a francia katolikus szentségimádás hagyományát folytatta, azonban az áldozat/áldozás társadalmi integratív hatására terelte a figyelmet. Azóta a szociológiában és a kulturális antropológiában számos munka foglalkozott a témával követve a de Maistre által először megfogalmazott gondolatot.

Magyarországon Kövér László házelnök 2015-ös beszéde révén került be a genderőrület kifejezés a köztudatba. Németországban ez akkor már bevett fordulat volt, az Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországnak (AfD) párt és az új jobboldali Junge Freiheit folyóirat kampányai, valamint Birgit Kelle publicista-aktivista írásai révén. De mi is az a genderőrület? Ha hihetünk a jobboldalnak, egy totalitárius ideológiáról van szó, amely felszámolná a nemek különbözőségét, lerombolná a férfi és nő házasságán és gyerekvállalásán alapuló családformát, terjesztené a homoszexualitást és a transzneműséget, és elbizonytalanítaná a gyerekeket szexuális orientációjukban és nemi identitásukban. Ez az aggodalom a 2010-es évek közepe óta számos országban, köztük Németországban és Magyarországon is, áthatja a radikális jobboldal beszédmódját a „gender” fogalmával kapcsolatban. De miért került napirendre ez a téma? És van-e ennek az aggodalomnak bármi alapja? A kötet ezekre a kérdésekre keresi a választ. Arra kíváncsi, hogy a németországi és magyarországi radikális jobboldal – az AfD, illetve a Fidesz–KDNP és értelmiségi holdudvaruk – miért és hogyan használják a „gender”-t a politikájukban. De arra is, hogy a „gender” válságnarratívába helyezése a jobboldal részéről hogyan függ össze a nyugat-európai és észak-amerikai ún. progresszív szereplőknek a gender fogalmára hivatkozó politikai követeléseivel: legyen szó férfiak és nők, különnemű és azonos nemű párok egyenlőségéről, vagy éppen a 2010-es évek dereka óta szakpolitikai szinten egyre inkább testet öltő transz- és queer-követelésekről. Vajon ezek hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy a jobboldal „genderőrületet” kiált? A kötet ezt a jelenséget igyekszik feltárni, a genderőrületet különféle jelentésekben – vádként, ellenségképző diskurzusként és létező gyakorlatként. A kötet állítása szerint az ellenzékből politizáló AfD (és a német új jobboldali értelmiség), valamint az alkotmányozó többséggel bíró Orbán-rezsim szinte azonos diszkurzív stratégiát követ a „gender”-rel kapcsolatban: az eltérések nem ideológiaiak, hanem a szereplők hatalmi pozíciójából fakadnak. Megfigyelhető az is, hogy ami az egyik országban történik, az a másik ország jobboldali „gender”-politikájában hivatkozási alappá válik. Az Orbán-rezsim belpolitikailag hasznosítja a centrumországokban – köztük Németországban – megjelenő LMBT-mozgalmi követeléseket, polarizáló retorikájának és válságnarratívájának alátámasztására. A német új jobboldal számára pedig az Orbán-rezsim a bizonyíték, hogy „van alternatíva”. A kötet az ún. progresszív szereplők politikai követeléseire is kitér: bemutatja, hogy ők hogyan törekszenek hegemóniára a „gender” kérdéseiben, és az hogyan biztosít termékeny talajt a jobboldal genderellenes üzeneteinek.

Nógrádi György új könyvében a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjainak, államfőinek és külügyminisztereinek politikai pályáját tekinti át az ország 1949-es létrejöttétől napjainkig. A kötet bemutatja azokat a személyiségeket, akik a háborús vereség romjaiból néhány évtized alatt felépítették Európa és a világ egyik legsikeresebb gazdasági és politikai nagyhatalmát, amely meghatározó szerepet játszott a megosztott kontinens egyesítésében. A könyv azonban nem sikertörténetek szakadatlan sora. A szerző előrebocsátja, hogy Angela Merkel kivételével – sokszor személyes okok, máskor kivédhetetlen politikai erőhatások miatt – valamennyi német kancellár megbukott. Ez a szándékosan és bevallottan szubjektív könyv – a szerzőtől jól ismert módon – rávilágít a színfalak mögötti történésekre, intimitásokra is.

Az egykori CDU/CSU-frakcióvezető, Friedrich Merz meghatározó személyisége napjaink németországi politikájának. Karizmatikus, ötletekkel és energiával teli politikus, aki szókimondásával és közvetlenségével üde színfoltja a német politikai palettának. Míg az elmúlt években a német közéletben jellemzően háttérbe szorultak a konzervatív hangok, Friedrich Merz letisztult, polgári szemléletével mégis nagy népszerűségre tudott szert tenni a szavazók körében. Politikai javaslatait a német közönség számára 2020-ban megjelent Új idők – új felelősség című könyvében foglalta össze, amely egyben a CDU pártelnöki pozícióra történő jelölése programjának tekinthető.

Vajon hogyan vonul majd be a történelemkönyvekbe a tizenhat év kancellárság után leköszönő Angela Merkel: óriásként vagy álóriásként?Philip Plickert, e kötet szerkesztője immár másodszor kért fel rangos szerzőket – ismert társadalomtudósokat, kommunikációs szakembereket, szociológusokat, történészeket, újságírókat, közgazdászokat – arra, hogy értékeljék a német kancellár örökségét, elemezzék politikai tevékenységét és személyét. Az első alkalommal 2017-ben megjelent könyv átdolgozott és bővített kiadásában huszonnégy professzor és publicista vonja meg a Merkel-korszak mérlegét, az euróválság és az energiarendszer elkapkodott átrendezése alatti manőverezéstől kezdve az ellenőrizetlen tömeges migráción keresztül a koronaválság ideje alatti mulasztásokig. Konklúziójuk pedig az, hogy Merkel olyan problémákat hagy maga után, amelyek még hosszú ideig súlyos gondokat okoznak majd Németországnak.

A politikai manipuláció / varázslat / az, ami egy országban különösen befolyásolja az emberek életviszonyait. Áttekintve a helyzetet minden jel arra mutat, hogy ha ma, 2020-ban akarna Magyarország belépni az Európai Unióba nem vennék fel. Nyugati sajtóorgánum szerint az egyik alapprobléma az, hogy bár az Európai Unió a csatlakozási folyamat közben vizsgálja, hogy a jelölt országok megfelelnek-e a közösség normáinak, de azzal nem számolnak, hogy egy tagország már a csatlakozás után vált irányt, ahogy ez történt Magyarország  esetében. Tehát most nem vennék fel hazánkat, mert a 2010-ben hatalomra került – Fidesz-KDNP szövetség- Orbán Viktor és csapata lebontotta a jogállamot, korlátozza a szólásszabadságot, a demokrácia intézményeit elfoglalva kizárólagos hatalmat gyakorol, ami ellenkezik az uniós normákkal. /megjegyzem saját un. Alaptörvényükkel is/ Minden napos a kérdés: hogyan jutottunk idáig? Erre és ehhez kapcsolódó kérdésekre kerestem a választ, kutakodva a sajtó és más fellelhető dokumentumok körében.  A korábban megjelent - „Hazudott-e Gyurcsány” és a „Kell-e nekünk demokrácia” c. - könyveimnek mintegy folytatásaként- ebben a könyvben XVI fejezetben kísérlem meg bemutatni azt.

Molnár Tamás Az értelmiség bukása című műve a szerző legalaposabban megírt, legnagyobb terjedelmű munkája. Témája a társadalomalkotó értelmiségi felfogások elméleti és történeti kudarca, képviselőik visszatérően látványos bukása. A szerző éles szemű kritikája szerint az európai felvilágosodás, a marxizmus, de a liberális és a konzervatív értelmiség egyaránt arra törekedett és részben törekszik ma is, hogy a politikum sajátosságát felülírva ideológiai meggyőződések szerint formálja át az embert és társadalmait. E felfogások kritikája kiterjed az Amerikai Egyesült Államok vezetőinek ma is érvényes önértelmezésére. Noha 1961-ben jelent meg először, kiindulópontja pedig gyakran az akkori publicisztikai, közéleti, politikai és kulturális helyzet, a mai olvasó megállapítások sokaságában ismerhet rá a 21. század számos rokon fejleményére, különösen az 1990 után bekövetkezett magyarországi változások egyes jellemzőire. A kötet korábban megjelent német, olasz és spanyol fordításban, valamint magyarul is 1996-ban. Az első magyar fordítást a jelen kötet minden részletében átnézve és javítva közli, és kiegészíti a Molnár Tamás Összegyűjtött Művei sorozatszerkesztőinek többszáz tételből álló jegyzetanyaga, amely megvilágítja a szöveg egyes utalásait, idézeteit, kiemeli a ma már kevésbé ismert személyiségeket. A Hoppál Bulcsú és Mezei Balázs által gondozott kötethez Pogrányi Lovas Miklós írt utószót. A mű tanulmányozásával az olvasó jobban megértheti a kort, amely a klasszikus európai kultúra összeomlása nyomán formálódik a szemünk előtt. A kötetet fordította: Mezei Balázs

Noam Chomsky új kötetének témája az emberiségre leselkedő klímakatasztrófa és a nukleáris háború réme, két olyan fenyegetés, amelyet mi magunk hoztunk létre. A szerző eddig még egyetlen figyelmeztető és tettekre felszólító írásában sem fogalmazta meg ilyen világosan és meggyőzően érveit és gondolatmenetét. Chomsky eredeti módon követi nyomon, hogy a nukleáris fegyverek és a klímaváltozás miként fenyegetik létezésünket. Bemutatja például, miként bontakoztak ki ezek a veszélyek, és hogyan kapcsolódtak össze egymással. Chomsky szerint nagyon sürgősen klíma- és leszerelési megállapodásokat kellene kötni, illetve arra is rámutat, mennyi mindent tehetnek a civilszervezetek annak érdekében, hogy a civilizációnkat fenyegető veszélyekkel való szembenézésre késztessék a kormányokat. 

Megtarthatja-e világhatalmi pozícióit Oroszország az olajfegyver és az atomfegyver segítségével? Ez az igazi tétje az orosz-ukrán háborúnak. Vlagyimir Putyinról sokan tudják, hogy KGB akadémiát végzett. Sokkal kevesebben azt, hogy kandidátusi disszertációját a kőolajról írta és hogy egész politikai pályája a fekete arany körül forgott, ahogy az utóbbi száz év világtörténelme is.  Drámai fordulatokkal és vérrel teli könyvében az orosz és az amerikai hatalmi ambíciókat is közelről ismerő szerző érdekes, néha kimondottan rémisztő epizódok sokaságát mutatja be az olajipar történetéből. Lehet, hogy ha Winston Churchill 1911-ben nem állítja át olajtüzelésre a brit flotta hajóit, akkor az Antant elveszíti az első világháborút? Ha a németek 1943-ban elfoglalják Bakut, vagy akár csak megnyerik a balatoni csatát, akkor a második világháború is másképpen ér véget? Lehet, hogy a mai Amerikát még mindig nem az elnök, hanem „a hét nővér” irányítja?Az első pennsylvaniai olajláztól a Mexikói öbölkatasztrófán átívelő olaj-história másik kulcskérdése az autóipar, a közgazdász, a politikus és a gépkocsivezető számára: vajon meddig tartanak ki a föld kőolajtartalékai? Tíz-húsz évig, mint a radikálisok állítják, vagy akár még további ötszáz évre elegendők...?

Mindmáig ?vitatott, hogy a kádárizmust és a kádáristákat háttérbe szorító 1988-as pártértekezleten a fogadott fiú, vagyis Grósz Károly valóban „az apa”, Kádár János ellen fordult-e, vagy a változást igénylő közhangulat egyszerűen elsöpörte a harminckét éve hatalmon lévő főtitkárt. Kádár a tanácskozás után mindenesetre azt mondta: „a Brutusok megjelentek”. Vajon Grósz tényleg Kádár Brutusává vált? Az öregedő Kádár János hosszú éveken keresztül kereste, ki lehetne az utódja. Voltak, akikre ő maga gondolt, és akadtak önjelöltek is. Ahogy egyre sürgetőbbé vált az utódlás, Kádár húzta-halasztotta a döntést, majd Grósz Károlyt választotta ki és emelte maga mellé. A könyv Kádár és Grósz drámáját követi végig levéltári források, visszaemlékezések és személyes interjúk segítségével. A történet két politikus bonyolult viszonyáról szól, de ez a két ember a kommunista diktatúra két utolsó magyarországi vezetője volt. Kapcsolatuk – noha mélyen emberi jelenségeket illusztrál – a magyar történelem része. Ránk is tartozik, mert meghatározta az életünket, vagy a miénket, vagy a szüleinkét, nagyszüleinkét.

Szétporladt a hidegháború vége óta ismert világunk. Az előző évek kihívásai világossá tették, hogy lehetetlen a kitaposott úton továbbmennünk. Fel kell ismernünk, hogy egy új rend új típusú próbatételeivel állunk szemben. Ehhez alkalmazkodnunk létszükséglet. Nem halogathatjuk tovább, hogy megfejtsük, mégis hogy jutottunk idáig, és ami ennél is fontosabb: hogyan tovább? Schmidt Mária esszékötete ehhez nyújt támpontot. Nincs sok időnk: korszakhatárhoz érkeztünk.