Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Jó közgazdaságtan a nehéz időkre


Miért ?lassul a gazdasági növekedés? Megoldás-e a feltétel nélküli alapjövedelem? Miért népszerűek a bevándorlásellenes politikusok? Elkerülhető-e a klímakatasztrófa? Milyen hatással lesz a robotizáció a munkaerőpiacra és a jólétre? Fokozza-e a társadalmi egyenlőtlenségeket a nemzetközi kereskedelem? Lustává teszi-e az embereket a pénzbeli támogatás? Hogyan kezeljük a migrációt? A világ legégetőbb kérdéseire és kihívásaira aligha lehet egy 140 karakteres Twitter-bejegyzésben válaszolni. A közgazdászok megosztottak, a politikusok többsége pedig az orrunknál fogva vezeti a szavazóikat. Egyre kevesebb időnk van a közös beszélgetésekre, értelmes vitákra, hogy valódi válaszokat keressünk az emberiség jövőjének legnagyobb kihívásaira. Mindez csak gerjeszti elégedetlenségünket és a bizalmatlanságunkat – úgy tűnik, szinte lehetetlen kitörni ebből az ördögi körből. Abhijit V. Banerjee és Esther Duflo – közgazdasági Nobel-emlékdíjas szerzőpáros − szerint minden szükséges tényező a rendelkezésünkre áll, hogy megoldjuk az emberiség előtt álló kihívásokat. Az erőforrások átgondolt elosztásához és felhasználásához azonban hiányzik egy jó közgazdaságtan. Rengeteg empirikus vizsgálatra építve meggyőzően érvelnek amellett, hogy olyan forradalmi szemléletváltásra van szükség a közgazdaságtanban, amely az emberek viselkedését, érzelmi és lelki reakcióit is figyelembe veszi. Meglátásuk szerint csakis az egymás kölcsönös tiszteletére épülő közös gondolkodással hidalhatjuk át a véleménykülönbséget, számolhatjuk fel a bizalmatlanságot, és bonthatjuk le a közénk emelt falakat. A tét elég nagy: ha sikerül, az utókor majd hálával gondol erre a korra, ha kudarcot vallunk, az felbecsülhetetlen veszteségekkel járhat.
Na stiahnutie
12,42 €

dostupné aj ako:

Szabadság és szabad akarat


A szeretet az, ami megengedi két embernek, hogy együtt legyenek, és szabadok legyenek. Mert ahol az egyik nem szabad, vagy egyik sem szabad, ott nincs szeretet. Feldmár András inspiráló, felszabadító gondolatai szabadságról, szabad akaratról – és a mögöttük sokszor nehezen felismerhető döntéseinkről és vágyainkról. A gyönyörű könyv válogatás a nagy műveltségű, szókimondó pszichoterapeuta a HVG Könyvek gondozásában eddig megjelent 15 kötetéből.
Na stiahnutie
6,34 €

dostupné aj ako:

How to Go No Contact with a Narcissist


In order to overcome a narcissistic relationship, there are two ways out: be discarded for the final time from the narcissist, or go no contact and cut yourself away from your abuser. Neither option is pretty, and I can't deny that both are painful. However, when you claim back your power by making the decision to go no contact, you give yourself the ability to leave the relationship with dignity, newfound self-respect and the makings of a solid foundation to build your future on. This book, penned from my own experience of leaving my abuser and implementing no contact, goes over the following: - Leaving a narcissist - How I left my abuser - How to implement no contact yourself - My first week of no contact - How to maintain no contact when you feel weak - Triangulation and my experiences with this - How to bounce back if you've broken no contact - Affirmations to help you stay strong and maintain firm boundaries This book can be your source of support to help you through the difficult and heartbreaking time you endure at the end of an abusive relationship. Most importantly, however, it will offer you the tools you need to stick with no contact and make sure you gain the strength you need to be consistent. 
Na stiahnutie
1,69 €

Recuperándose del abuso narcisista


Últimamente pareciera que las personas están demasiado ensimismadas que no prestan ningún tipo de atención a las necesidades de los demás. El Trastorno de Personalidad Narcisista es un patrón de conducta mucho más habitual de lo que creemos, de hecho, el 1% de la población total lo padece y solamente entre el 2 al 16% de esa población está diagnosticada y recibe un tratamiento apropiado para su condición.Una persona narcisista es aquella que tiene un concepto de sí misma demasiado elevado, con una aparente autoestima que raya en lo obsceno y que es incapaz de preocuparse por las necesidades y los derechos de otras personas, pues exclusivamente vigila y satisface sus propios intereses personales.Alguien con las anteriores características puede resultar nocivo para sí mismo y para las personas que están a su alrededor, sean familiares, amigos, conocidos o pareja. En la peor de sus facetas alguien que sufre de Trastorno de Personalidad Narcisista puede abusar de una víctima, sometiendo a constantes atropellos y humillaciones, hasta mermar su autoestima, el (o la) narcisista lo hace con el objetivo de comprobar que es una persona mucho más valiosa, inteligente o hermosa que todas los demás. En “Recuperándose del abuso narcisista” encontrarás: - Características del Trastorno Narcisista de la Personalidad- Comportamiento narcisistas más comunes- Cómo es amar y vivir con un narcisista- Estrategias para superar el abuso narcisista- Tipos peligrosos de abuso narcisista- Secuelas del abuso narcisista en la vida de las víctimas- Estrategias para encontrar una salida y forjar tu propio destino- Origen de la conducta narcisista- Consecuencias de la crianza narcisista- Y mucho, mucho más... Este libro es una guía para superar el abuso narcisista, informando sobre todos los aspectos posibles de dicho trastorno, pues el conocimiento es poder y una persona informada es más capaz de hacer frente a todas las repercusiones que un narcisismo malsano tiene.
Na stiahnutie
2,60 €

Living Water


Do you have a spiritual thirst? Do you want to drink Living Water that only Jesus offers? Whether you are yet to take your first sip of Living Water or have been satiating your spiritual thirst for a long time, dig deeper into the Gospel of John to move forward on your spiritual journey.  Embrace John's—and Jesus's—recuring themes of eternal life, love, and the need to believe. It could—it should—change everything. Explore profound truths in Living Water, a devotional Bible study based on John's biography of Jesus.  In Living Water, lifetime student of the Bible and founder of the ABibleADay website Peter DeHaan, PhD, celebrates the poetic rhythm of the Gospel of John. In doing so he digs into the disciple's evocative writing to uncover profound spiritual truth and life-changing insights with eternal ramifications. You'll never look at John the same way. In Living Water, you'll discover:  - Why John's biography of Jesus is beloved by so many. - Jesus's gift of living water—so we'll never thirst again. - The power of Jesus's longest prayer and what it means for us today. - Jesus as the Good Shepherd who cares for us, his sheep. - The role of the Holy Spirit in Jesus's ministry—and in our lives. Learn more about Thomas's disappearing doubt, Peter's redemptive restoration, and Nicodemus's born-again confusion. Find out who Jesus's first missionary was, how Joseph of Arimathea risked everything for Jesus, and the truth about Mary Magdalene. Get Living Water today to celebrate Jesus's life and embrace his love.
Na stiahnutie
4,48 €

Bourse Pour Débutants


Apprenez a maîtriser votre premiere transaction boursiere aujourd'hui! Dans ce livre, nous allons nous concentrer sur l'essentiel du day trading. Cela signifie que nous allons discuter de ce que vous devez faire pour vous préparer a votre toute premiere transaction. Veuillez garder a l'esprit que le day trading nécessite une étude approfondie et un apprentissage précoce. Mais une fois que vous aurez pris la main du systeme commercial, il vous sera plutôt facile de naviguer dans les eaux du monde commercial. La partie la plus difficile du day trading est la recherche qui permet de déterminer les bonnes actions a choisir et quelles sont les meilleures options pour vous permettre de gagner de l'argent. Il est important de noter que tous les stocks ne sont pas créés égaux. Les actions dites «de premier ordre» appartiennent a des sociétés qui ont un excellent bilan. Ce sont des entreprises qui ont une réputation durable et des performances éprouvées. En tant que tels, ils sont chers et tres recherchés. Par conséquent, il est important que vous soyez prudent avec les penny stocks. Ce sont des sociétés dont le cours de l'action est inférieur a cinq dollars. Ces actions appartiennent généralement a des sociétés qui ont de graves problemes financiers ou administratifs mais qui n'ont pas encore été liquidées. Essentiellement, ils s'accrochent a une vie chere. Dans ce livre, vous apprendrez: ? Ouverture d'un nouveau compte de courtage ? Placement de vos premieres transactions ? Meilleur moment pour négocier ? Regles d'or de la gestion de l'argent ? Outils d'analyse technique de base pour les day traders ? Utilisation de la moyenne mobile pour entrer et sortir d'une transaction ? Compréhension les principes de base du Swing Trading ? La différence entre le Swing Trading et le Day Trading ? Les avantages et les inconvénients du Swing Trading ? Les outils d'analyse technique utilisés dans le Swing Trading ? L'utilisation de graphiques et de graphiques ? L'utilisation de la moyenne mobile (MACD) ? Le modele Head and Shoulders ? Triple Tops et Triple Bottoms ? Analyse des chandeliers ? Points d'entrée et de sortie «Timing» ? Gestion des risques dans le trading ? Se protéger contre le risque ? Psychologie du trading ? Stratégies de backtesting ? Caractéristiques d'un Day Trader ? Day Trading en tant que carriere a plein temps ? La différence entre le day trading, le swing et le trading de position ? Avantages du day trading ? Actions de day trading ? Options de day trading ? Day Trading FOREX ? Choisir les meilleures actions pour votre por tfolio ET BIEN PLUS! Laissez-vous atteindre vos objectifs des que possible! Récupérez votre exemplaire du livre des maintenant en cliquant sur le bouton ACHETER MAINTENANT en haut de cette page!
Na stiahnutie
6,14 €

The Egyptian Cobra


This eBook examines the Egyptian cobra, and provides an in-depth analysis of the snake’s general traits and characteristics.  This includes a discussion of the animal’s behavioral patterns, reproductive cycle, as well as its various prey and natural predators.
Na stiahnutie
2,53 €

A székely zászló a politikától a hétköznapokig


Egy közösség elképzelhetetlen saját szimbólumok nélkül. Ezek testesítik meg a kollektív identitást, és magától értetődően értékesnek és tiszteletre méltónak tartjuk őket. Még akkor is, ha sokszor szinte észrevétlenek, eredetük bizonytalan, történetük – vagy mindaz, amire emlékeztetnek – ellentmondásos. Ez a könyv a 2004-ben tervezett és eleve közösségi jelképnek szánt székely zászló történetén keresztül mutatja be, hogyan használjuk szimbólumainkat a nyilvános eseményeken és a hétköznapokban, illetve hogy milyen erőfeszítésekre van szükség az elfogadtatásukhoz. A szerző végigköveti a kék-arany színű, hagyományos székely jelképekkel díszített zászló létrejöttének körülményeit, a tervezését övező ideológiai megfontolásokat, majd elterjedésének különböző szakaszait, végül pedig a mindennapivá válását, vagyis azt a folyamatot, amely a székely zászlót a 2000-es években ismét felerősödő székelyföldi autonómiamozgalom egyik központi szimbólumává tette.
Na stiahnutie
8,45 €

Régen minden jobb volt


Annyi hajlakkot fújtak ki az 1980-as években, amennyi kilyukaszthatta az ózonpajzsot, de a kulturális környezetszennyezés sem volt kisebb. Ma mégis aranykorként gondolhatunk rá, hiszen a röhejes metálzenekarokat a fekete halálként végigsöprő eurodance követte az 1990-es években, majd mátrixos bőrkabátok váltották fel a bikiniket a 2000-es évtizedben, a 2010-es évek DJ-diktatúrájában pedig csoda, hogy nem lett szamizdat kiadvány a Rolling Stone magazin. Ha Nietzsche élne, a rockzenéről is kiállítaná a halotti bizonyítványt, a zene nélküli Music Television és a Marvel-filmeket sorozatgyártó Hollywood mellett. Valahol utat vesztettünk, hogy hol, azt nyomozza a Tilos Rádió Régen minden jobb volt című műsorának BRAVO-ösztöndíjas fiúbandája. Visszatérő hőseikkel egy egész univerzumot építenek, akár George Lucas, kritikáik pedig Lukács Györgyöt idézik, miközben a zene-, film- és televíziótörténet emblematikus produkcióit, legjobb és legrosszabb alkotásait listázzák olasz minőségben, a Miami Vice-tól a Közjátékig, a Varjúdombi meséktől a G. I. Joe-ig, Sabrinától Nicky Minajig és David Hasselhofftól Alekoszig. Traumatikus pillanatok, amelyektől máig rémálmaink vannak, akcióhősök, akiknek a mozdulatait utánoztuk, és jelenetek, amelyek hatására a kocsmai nézeteltérések rendezésének első számú eszközévé vált a nuncsaku. Kultúrtörténeti kalauz és generációs kiáltvány egy kötetben, leöntve jó sok ketchuppal.
Na stiahnutie
8,45 €

Kívül/Belül


Amikor politikáról gondolkodunk, akkor általában a szegények és gazdagok, a hatalom és a nép, az erősek és gyengék, a tőkések és a munkások közötti hagyományos szembenállásokból indulunk ki. A könyv fő tézise szerint azonban teljesen más megközelítésre van szükségünk, amennyiben a következő évtizedek közéleti eseményeit várhatóan a rendszerek nyújtotta előnyökön belül lévők és az azokon kívül rekedtek küzdelmei határozzák majd meg. Az új globális konfliktus megjelenésére utalnak a világszerte épülő falak és kerítések éppúgy, mint az egymást érő migrációs hullámok útjában magasodó szögesdrótok, a koronavírus idején lezáruló határok és karanténok, vagy a Brexit, az EU bővítés felfüggesztése és a nemzetállami nosztalgia felerősödése. A változás hátterében a posztmodern kapitalizmus éleződő ellentmondásai állnak. A szerző bemutatja, hogy a tőke miképpen szabdalja gazdasági, társadalmi és kulturális zónákra a Földet és hogyan emelkednek ki a most kialakuló kulturális kapitalizmus oázisai a globalizáció sivatagából. Ezekkel a folyamatokkal összefüggésben elemzi többek között a jelen szorongó és konzervatív korszellemét, a populizmus veszélyeit vagy magyar politikai elit versengését. Kiemelten foglalkozik a 21. század radikális-forradalmi baloldali mozgalmainak esélyeivel – különös tekintettel az autonomista, feminista és ökológiai irányzatokra. A kötet a politikaelmélet és a kultúrkritika nézőpontjának eredeti egyesítési kísérlete, amely alapos szembenézésre sarkallja olvasóját.
Na stiahnutie
8,45 €

A szuperintelligens gyermek


A Túl tehetséges ahhoz, hogy boldog legyen szerzőjének új könyve! Szuperintelligensnek lenni nagy adomány, ugyanakkor a különbözőség számos problémát rejt. Ráadásul erről a különbözőségről szülők és tanárok egyaránt keveset tudnak. Mit jelent, ha egy gyerek szuperintelligens? Mennyiben más az ilyen gyerek személyisége? Mennyiben más a gondolkodásmódja? Hogyan támogassuk érzelmi fejlődésében? Hogyan beszéljünk neki „a koraérettségéről”? Hogyan éljünk vele a mindennapokban? Siaud-Facchin könyve elmagyarázza, milyen kritériumok alapján jelenthetjük ki egy gyerekről, hogy szuperintelligens, és gyakorlati tanácsokkal is szolgál, hogyan segítsük őt képességei kibontakoztatásában. „Kik ezek a gyerekek, akik nem olyanok, mint a többiek? Mit éreznek? Hogyan élik meg különbözőségüket? A legtöbb szuperintelligens gyerek nem akar szuperintelligens lenni, borzasztóan szenved a többi gyerek agresszivitásától, és bizony a felnőttek agresszivitásától is. Hiszen a másság zavaró, és félelmet ébreszt. Így aztán még mindig a visszautasítás a legösztönösebb reakció. Hogyan éljenek, hogyan váljanak felnőtté, ha a többi ember éppenséggel személyiségük leglényegét nem fogadja el, sőt támadja?”
Na stiahnutie
7,32 €

Kezedben az univerzum


„Miből áll az univerzum? Mi van közel a Földhöz? És távolabb? Milyen messzire tudunk ellátni? Lehet-e tudni valamit a világegyetem történetéről? Van-e egyáltalán története?” Christophe Galfard nemzetközi hírű francia fizikus csodákban és meglepetésekben bővelkedő utazásra hív bennünket az univerzum múltjába, jelenébe és jövőjébe, miközben ki sem kell mozdulnunk otthonunk kényelméből. A Kezedben az univerzum korunk legizgalmasabb tudományos területei és témái - kvantumfizika, általános relativitáselmélet, időutazás, párhuzamos valóságok, multiverzumok - közül jár körül néhányat, és teszi ezt úgy, hogy megígéri: a híres einsteini E = mc2-en kívül más egyenletet nem kell megismernünk. A Kezedben az univerzum élvezetes és közérthető bevezető mindazok számára, akiket érdekel csodálatos világegyetemünk. „Könnyed és közvetlen stílusa tökéletesen megfelel azoknak az olvasóknak is, akik nem feltétlenül rendelkeznek tudományos előismeretekkel. A Kezedben az univerzum rámutat, hogy miképp hoz közelebb bennünket a modern tudomány a valóság végső megértéséhez." - The New York Times. „Vakmerő utazás téren és időn át." - Jordan Ellenberg, a Hogy (ne) tévedjünk. A mindennapi élet rejtett matematikája szerzője. Christophe Galfard (1976) francia elméleti fizikus, író. A Cambridge-i Egyetemen szerzett PhD-fokozatot, ahol 2000 és 2006 között Stephen Hawking professzor diákjaként a feketelyuk-információs paradoxont kutatta. A 2015-ben megjelent Kezedben az univerzumot eddig 21 nyelven adták ki.
Na stiahnutie
8,45 €

Mama utolsó ölelése


Frans de Waal holland főemlőskutató és etológus négy évtizede tanulmányozza az állatok viselkedését. Korábbi könyve, az Elég okosak vagyunk, hogy értsük, milyen okosak az állatok?, az állatok intelligenciájával foglalkozott, a Mama utolsó ölelése gazdag érzelmi életükről mesél lenyűgöző történeteket.  A könyv a csimpánz mátriárka, Mama halálával kezdődik, aki szoros kapcsolatban állt Jan van Hooff biológussal. Amikor Mama már haldoklott, Van Hooff felkereste őt a ketrecében. Búcsújuk, melyet videóra vettek, felrobbantotta az internetet. Emberek milliói lehettek tanúi annak, ahogy Mama széles mosollyal üdvözli, majd megöleli a professzort. Nem az ember az egyetlen faj, érvel De Waal, amely képes szeretni, gyűlölni vagy szégyenkezni, örömet, undort vagy empátiát érez.  A Mama utolsó ölelése segít felismernünk, milyen sokféle módon kapcsolódnak egymáshoz emberek és állatok, elolvasása után új szemmel tekintünk majd a környező világra.  „Egy hónappal Mama ötvenkilencedik születésnapja és két hónappal Jan van Hooff nyolcvanadik születésnapja előtt érzelmes találkozásra került sor a két idős emberszabású között. A lesoványodott, halálán lévő Mama a világ egyik legidősebb állatkerti csimpánza volt. A hófehér hajú Jan pedig biológusprofesszor, aki valamikor régen a disszertációm témavezetője volt. Ők ketten több mint negyven éve ismerték egymást.  A szalmaágyán magzati pózban kucorgó Mama fel sem pillant, amikor a hálóketrecébe belépő Jan néhány barátságos mordulást hallatva közeledik hozzá. Mi, akik az emberfélékkel foglalkozunk, gyakran utánozzuk a hangjukat és gesztusaikat: a halk mordulások megnyugtatóak. Amikor aztán Mama végre felébred szunyókálásából, eltart néhány pillanatig, mire rájön, mi történik. Akkor azonban mérhetetlen örömet fejez ki, amiért Jant közelről, a maga testi valójában láthatja. Arca eksztatikus vigyorba húzódik, arcának felét az óriási mosoly foglalja el, miközben halk, a különösen érzelmes pillanatokra jellemző rikoltásokat hallat. A felé hajoló Jan fejéhez nyúl. Finoman megsimogatja a haját, aztán átfogja a férfi nyakát, és közelebb húzza..."  „Újabb lenyűgöző könyv Frans de Waaltól. Alapos és elmélyült gondolkodásra késztet az állati érzelmek valódi természetéről."  Desmond Morris, A csupasz majom szerzője
Na stiahnutie
9,29 €

Putyin trolljai


„2017 februárjának végén menekültem el hazámból, Finnországból. Két és fél éve profi fenyegetések és mocskolódó cikkek céltáblája voltam. Az internet álhírportáljaiból áradó agymosás még a régi barátaimat is ellenségeimmé tette.  Névtelenül posztolt sztorikkal próbáltak bűnözőnek, hazugnak és elmebetegnek beállítani. Ismeretlenek mindenféle módszereket ajánlgattak, hogyan legyek öngyilkos. Amikor csak bekapcsoltam a számítógépet, vagy elővettem a telefonomat, futószalagon érkeztek a halálommal kapcsolatos fantáziadús elképzelések.  A pszichológiai támadások a Kreml propagandagyárának konstruktőreire utaltak. Féltem, hogy mindez bármely pillanatban átfröccsenhet az internetről a fizikai valóságba." Jessikka Aro.  Jessikka Aro, finn újságíró darázsfészekbe nyúlt 2014-ben, amikor az orosz információs hadviselés után kezdett el nyomozni. Szentpéterváron igazi trollokkal készített interjúkat, leleplezve az egyik „trollfarm" működését. Azonnal rászállt az orosz titkosszolgálat: halott édesapja nevében küldtek neki ijesztő sms-eket, vagy a vonal túloldalán pisztolylövést hallott. Minden fronton támadták az oroszok által fizetett aktivisták, elképesztő hazugságokat terjesztve róla.  Ebben a könyvben a saját története mellett még nyolc másik, a Kreml által ellenségnek tekintett ember viszontagságait írja meg. Van köztük volt magyarországi litván nagykövet, rejtőzködő ukrajnai önkéntes, aki a donyecki orosz hadműveletekről tudósított, vagy az az oknyomozó blogger, aki leleplezte, mi okozta az Ukrajna fölött lezuhant maláj utasszállító gép katasztrófáját.  Jessikka Aro (1980) finn oknyomozó újságíró, a finn közszolgálai Yleisradio munkatársa.Szakterülete a közösségi médiában folyó dezinformálás. Kutatásaiért 2016-ban megkapta a svéd Bonnier Újságíró Díjat. 2019-ben az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztérium augyan kitüntette az International a Bátor Nők Nemzetközi Díjával, de az átadási ceremónia előtt nemsokkal törölték a nevét a listáról, mert kritizálta az USA akkori elnökét, Donald Trumpot.
Na stiahnutie
9,01 €

Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?


Bill Gates egy évtizedet töltött azzal, hogy a fizika, a kémia, a biológia, a mérnöki tudományok, a politikatudomány, valamint a közgazdaságtan területén tevékenykedő kutatók és szakértők bevonásával feltárja a klímaváltozás okait és vázolja a lehetséges következményeket. Az ügy ugyanis mostanra halaszthatatlanná vált. Így Gates nemcsak a zéró emisszió fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem azt is részletezi, hogy mit kell tennünk e fontos cél elérése érdekében.  A könyv tárgyilagosan és közérthetően szembesíti az olvasót a velünk szemben álló társadalmi, környezeti és tudományos kihívásokkal. Kiderül, milyen forradalmi innovációk szükségesek ahhoz, hogy megújítsuk azokat az ágazatokat, amelyek leginkább felelősek a jelenlegi helyzetért. Gates az egyén szintjén érvényes cselekvést és a karbonsemlegességet érintő, kormányokon átívelő javaslatokat egyaránt fontos szempontnak tekinti, ebben a szellemiségben elemzi a jelenleg tomboló világjárvány, valamint a 2020-as amerikai elnökválasztás lehetséges hatásait is.  A karbonsemlegesség elérése nem lesz egyszerű, gyökeres változások szükségesek. Bolygónk jövője a tét, de ha követjük a könyvben ismertetett tervet, a cél teljesíthető.
Na stiahnutie
7,32 €

Légy víz, barátom!


Bruce Lee-t, a 20. század egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb harcművész mesterét, népszerű kung-fu filmek sztárját szinte mindenki ismeri. Azt azonban már nem mindenki tudja, hogy Lee kimondottan filozofikus alkat volt, és erőteljesen vonzódott a kínai bölcseletekhez és a taoizmushoz. Számára a harcművészet sokkal több volt, mint egyszerű küzdősport – olyan életforma, amelyben megvalósíthatja az intellektuálisan megértett alapelveket, törvényszerűségeket. Ezek az alapelvek azonban nemcsak a harcművészetekre, hanem az élet más gyakorlati területeire is átültethetők. Bruce Lee lánya, Shannon – aki a legautentikusabb képviselője Lee szellemi hagyatékának – fejezetről fejezetre veszi a „légy víz!”- filozófia tanításait, azt, hogy a víz folyékonyságát, megfoghatatlanságát, alaktalanságát felhasználva hogyan legyünk erőteljesebbek, hatékonyabbak a mindennapi életünkben, és hogyan kerüljünk egyre közelebb esszenciális belső természetünkhöz, az igazi szabadság forrásához.
Na stiahnutie
6,48 €

A fény kialszik


„Briliánsan megírt könyv arról, miért került zsákutcába a modern liberalizmus. Financial Times. Az 1990-es évek elején magasra szárnyalt a remény, hogy a liberális demokrácia eszméje a közép- és kelet-európai országokat is meghódítja. Ám a régió politikai-társadalmi átalakulása a liberalizmus keserű kritikájához és elutasításához vezetett. Ivan Krasztev és Stephen Holmes ragyogóan megírt könyve ezt a folyamatot mutatja be, értelmezi és elemzi. A kommunizmus bukása, érvelnek, úgy tűnik, az autokrácia korának kezdetét jelentette. Rámutatnak, hogy a Kelet-Európában kibontakozó illiberalizmust az a sértettség táplálja, amelyet 1989 után a nyugati intézményeknek, értékeknek és mintáknak a Nyugathoz való felzárkózás érdekében megkövetelt utánzása váltott ki.„Amikor véget ért a hidegháború, a közép- és kelet-európaiak közös missziója a versenyfutás volt a csatlakozásért a Nyugathoz, ama vasfüggöny mögötti, idealizált cél felé. A nyugati minták lelkes másolását, amit a szovjet csapatok kivonása kísért, eleinte úgy élték meg, mint felszabadulást. De két zaklatott évtized után az imitáció politikájának árnyoldalait már nem lehetett letagadni. Felizzott a sértett dac, megnőtt az illiberális politikusok népszerűsége, és Magyarországon, Lengyelországban hatalomra is kerültek."
Na stiahnutie
8,45 €

Az élet csodaszép


Igazán bátor szerzővel van dolgunk: arról írt rövid, olvasmányos, mégis mélyen elgondolkodtató könyvet, hogy mi az élet értelme. Nemcsak fölteszi a kérdést, de még válaszolni is merészel rá! Nehéz ezt megemésztenünk, hiszen ahhoz szoktunk, hogy a filozófusok óvatosan fogalmaznak és részproblémákkal szöszmötölnek (na jó, Szókratész vagy Nietzsche nem). Erre ez a srác, aki lehetne a kedves fiú a szomszédból, kiprovokálja létezésünk legfontosabb kérdéseit - amelyekkel ritkán, vagy egyáltalán nem szoktunk foglalkozni. És miközben magunkban vitatkozunk vele, ellenérveket keresünk, példákat sorolunk, bizony elkezd járni az agyunk: mi van, ha mégis igaza van? Ha tényleg az az élet értelme, amit ő állít? Igazat adhatunk neki a végén, vagy gondolhatunk akár teljesen mást, már önmagában az óriási eredmény, hogy Martela elérte: foglalkozzunk a kérdéssel.És hogy az élet tényleg csodaszép lenne? Igen, bizony, még akár ez is lehetséges!
Na stiahnutie
7,04 €

dostupné aj ako:

Dupla X


Linda Scott közgazdász. Az általa megalkotott, a dupla X gazdasága fogalom új elméleti kereteket ad a gyakorlati tapasztalatoknak; hogyan zárják ki rendszerszinten a nőket a világ pénzügyi döntéshozatali folyamataiból. Könyvében számos példán keresztül szembesít olyan igazságtalan gazdasági hátrányokkal bíró eljárásokkal, amelyek világszerte a nőkre kényszerített élethelyzetekből adódnak. Apák, akik a lányukkal kereskednek, férjek, akik miután felélték a hozományt, elégetik asszonyaikat. Férfiak, akik elveszik a nők keresetét, az özvegyek földbirtokát. Bankok, amelyek diszkriminálják a kölcsönért folyamodó nőket. Vállalatok, ahol a férfi kollégákénál kevesebb bért fizetnek a nőknek, egyes kormányok, amelyek nem teszik elérhetővé a megfizethető gyermekfelügyelet lehetőségét, élethelyzetükből adódóan szintén túlnyomórészt nőket diszkriminálva, és még sorolhatnánk. Scott cáfolhatatlan tényekkel, józanul, saját tapasztalatait is segítségül hívva érvel amellett, hogy nemi identitástól függetlenül mindenki nyertese lehet annak, ha egyszer a megkövesedett korlátokat és keretrendszereket végre lebontanánk. Scott meggyőződése, hogy a probléma orvosolható: konkrét cselekvésekre tesz javaslatot; arra buzdítja olvasóit, hogy lépjenek, csatlakozzanak a nők gazdasági erejének növelését célzó, napról napra nagyobb teret nyerő globális mozgalomhoz. Linda Scott az Oxford University Entrepreneurship and Innovation programjának DP World professzor emeritája, többek között a Global Business Coalition for Women's Economic Empowerment főtanácsadója, akit a Prospect (Egyesült Királyság) korunk huszonöt legjelentősebb globális gondolkodója közé sorolt 2015-ben. Scott nemzetközi vállalatoknál, ügynökségeknél, nemzeti kormányoknál és globális civil szervezeteknél készít elő és felügyel olyan projekteket, amelyek a nők nagyobb részvételét teszik lehetővé a világgazdaságban. „Linda Scott rávilágít a nők alapvető, ám gyakran láthatatlan hozzájárulására a világgazdasághoz - éleslátást, elemzőkészséget, interdiszciplináris kimutatásokat latba vetve érvel lenyűgözően a nők gazdasági erejének felszabadítása mellett." - Melinda Gates, A nő helye - Változtassuk meg a világot a nők erejével szerzője. „Mint Virginia Woolf, Scott is a nők gazdasági erejének növelését tartja kulcsnak a szabadsághoz. A koronavírusjárvány kitörése csak még időszerűbbé teszi Scott mondandóját... A levegő frissül, de a haragot is szítja. Olyan világban, ahol legtöbbünk beéri azzal, hogy páholyból bírálja a status quó-t, lelkesítő olyan szerzőt olvasni, aki kész életszerű megoldásokkal előállni. Kérdés, hogy hallgatnak-e rá?" - Caroline Criado Perez, The Observer (London)
Na stiahnutie
9,86 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.