Efficenter Kft. strana 4 z 27

Kalandos vakációnk a nyáron kellemes és szórakoztató volt. Nagyon jól tudtuk, hogy egy nyolcnapos sítúra a tiroli Alpokban sokkal komolyabb és nehezebb vállalkozás. Éppen ezért Müllert itthon akartuk hagyni. Müller alapító tagja a Felfedezők Társaságának és nagyon jó fiú, nagyon szeretjük. De amelyik vállalkozásban a Müller keze benne van, az a vállalkozás botránnyal végződik. Márpedig háromezer méter magasan a legkisebb botrány egy lavina. Szüleink amúgyis nehezen egyeztek bele, hogy Tirolba menjünk. De mindannyian ezt kértük karácsonyi ajándékul. Azonkívül Kecskéssy tanár úrral megyünk, aki az ország egyik legelső sípedagógusa.

Aki örökké bujdosott, az egy francia katona a napóleoni hadseregből. Többedmagával orosz fogságba került, végigszenvedte a cári börtönöket, megszökött, bujdosott, kirabolták, megverték, eladták rabszolgának, Törökországba került, ott háremőr lett, és harminc év múltán hosszas hánykódások után Magyarországon át került vissza hazájába. Aki mindezt lebilincselően érdekes módon megírta, a századvégi magyar irodalom egyik kiemelkedő, de máig méltatlanul mellőzött alakja, Eötvös Károly. Nyelve friss, erőteljes és szemléletes, mesebonyolítása mesteri, lendülete sodró és magával ragadó. Az érdekes, kalandos regényhez Albert Gábor írt értő és eligazító utószót. A rajzok Lipták György munkáját dícséri.

– Én már nagyon megkomolyodtam, nekem nincsenek többé viszontagságaim. Hanem van egy pár új kis barátnőm, azok szakasztott úgy járnak mindegyre, mint ahogy én hajdan!… Ezeket majd elmesélem a néninek, ha akarja. Például a Lánczy Zsuzsika esetét: hogyan szerzett vőlegényt – haboskávéval!… Mintha csak velem történt volna!… A Cilike eszméje megtetszett nekem. – Nagyon jó lesz – mondtam helyeslőleg. – Hát csak mesélj, Cilike. Sőt, felkérjük az olvasóinkat, írják meg ők is nekünk levélben, ha valami Cilike-baleset történik velük, s ezt mind megírjuk egy nagy könyvben: Cilike bajtársai címmel!

Kedves fiatal barátaim, ti nem szoktatok ujságot olvasni, nem is tudjátok, mennyi szerencsétlenség történik a világon. De ha nagyobbak lesztek és olvastok ujságot is, jusson mindig eszetekbe, hogy úgy, mint a hogy nappalból éjjel, az éjjelből nappal lesz: a szerencsétlenség sem külön magában álló dolog, hanem szerencséből lesz és ismét szerencse is lesz belőle. Csakhogy az ujságok az összefüggést nem tudhatják, mert egy-egy eset mindig magában áll előttük. A nagy szerencsét leírják s nem tudják, mikor lesz forrásává a nagy szerencsétlenségnek, s megírják a szerencsétlenséget s nem láthatják, miből lett, vagy nem lett-e nagy szerencse okozója vagy éppen iskolája.

Ellentmondásos időkben, 1943-ban jelenik meg Nyirő József „Az elszántak” című novelláskötete. Az újságíró, publicista szerző kitörő örömmel ünnepli Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérését, a művész, a szépíró viszont mind nagyobb aggodalommal figyeli a háború veszedelmét. Ebben az ugyancsak sajátos helyzetben novellái két érzelmi véglet között hullámzanak, egymás után kerül ki tolla alól a drámai sűrítettségű, balladai tónusú elbeszélés, meg a nem felhőtlenül derűs, inkább könnyes-mosolyos, góbéskodó novella. Nyirő alaptézise, elbeszéléseinek kiindulóhelyzete ezúttal is az, hogy az isten által oly jónak, nemesnek teremtett székelységet a kemény-kérlelhetetlen történelem folytonos megpróbáltatásoknak teszi ki, egy-egy hősének olyan sorscsapásokat kell elszenvednie, amennyit szerencsésebb nemzetek generációk alatt sem élnek át.

Az Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom Babits Mihály 1933-ban megjelent regénye. A mű – Babits utolsó regénye – egy állandó háborúban élő, kilátástalan világról szól. Az események egy meghatározatlan társadalomban játszódnak, ahol a nők is katonai szolgálatot teljesítenek.

„Ez a költemény harmadik felvonása egy készülő mesedrámának, amellyel talán valamelyik színházunk is kísérletet tehet. A mese, mely egészen sablónos, egy balatoni mondán és a jó Garay ismert versén alapul a kecskekörmökről és a tihanyi ekhóról. Az első felvonásban a dalos pásztor „aranyszőrű kecskéket őriz Tihany fokán”, míg a király meghallja bűvös énekét és elhívja őt a beteg királylányhoz, hogy dalával felvidítsa. Ez ama véletlenség, mely minden dalos életében egyszer előfordul. A második felvonás azt adja elő, hogyan gyógyítja meg a pásztor dalával a beteg királylányt. Hősiesen, mert sikertelenség esetén a halál vár rá, mint minden dalosra. A harmadik felvonásban a pásztor már ifjú király és a királylány férje. Így látjuk őt viszont.”

Kaffka Margit nemcsak egy korszaknak, de a teljes magyar irodalomnak egyik legvonzóbb, legérdekesebb alakja, s egyben legtehetségesebb asszonyírója. Noha szinte valamennyi művében a nőkérdést – ezt az írói indulásával szinte egyidőben jelentkező, szenvedélyeket kiváltó, összetett társadalmi problémát – állítja fókuszba, hűvös józansága, okos, koncepciózus megfigyelései, életszeretete és szenvedélyes igazságkeresése mind regényeiben, mind pedig novelláiban a társadalom egészére adnak kitekintést, és éppen ezáltal tud alakjainak sűrű társadalmi közeget teremteni.

A csókok éjszakája címmel huszonöt novellát és jelenetet gyűjtöttünk össze, a szerelem létélményének megannyi változatát. A színes történetek mindegyike bizonyság a XX. század sikerszerzőjének mély emberismeretére, elragadó stílusára és formaművészetére. A történetek, mint megannyi szerelemmozaik, a féltékenység, a reménytelen vágyakozás, az ifjúkor érzelmi ébredése, a csalódás, a magány, a férfiúi és női gyász, az érzelmi útkeresés és az izzó vágy őstípusait villantják föl. Novelláról novellára haladva kijárjuk végül az érzelmek iskoláját, s ha oktatónk vagy a leckék elsőre kissé ódivatúaknak tűnnek is, bizonyítványunk mégis időtálló. Akár megértjük, akár kikacagjuk ugyanis e novellák loknis, cilinderes hőseit: a vágyhajhászó uraságot, a szerelmi életében társadalmilag is fölkapaszkodó banktisztviselőt, az elbocsátott szeretőt, a magát halálra álmodó zenészt, az egy fiókot mindig zárva tartó lánykát, vagy az elhagyott férjhez visszatérő és vissza nem térő feleségeket – minden történetben többé-kevésbé magunkra ismerhetünk, tanúságul arra, hogy az idők ugyan változnak, de a szerelem évszázadok múltán is ugyanaz marad.

Tanúk jelenléte. Még egyszer olyan szívesen ugrik utána az ember a vízbefúlónak, ha olyan emberek vannak jelen, akik ezt nem merik megtenni.

Bródy hősei még ismerik a nagy illúziókat, a soreli nagyságvágyat, de ennek már tere nincs; a pénz, a pozíció átvette a hatalmat, s ennek értéktörvényeit már nem eszmékkel mérlegelik. A nagy klasszikus, cselekvő hősök helyébe a maupassant-i töltésű alakok lépnek; egy önző, élveteg kort, s annak romlott hőseinek egymásra találását éri tetten az író ezekben a ma is eleven történetekben. A lehetetlenséget élik át hősei, azt az érzést, amiről majd később Ady zsoltárt ír; a szent lehetetlenség zsoltárát, hiszen akár így, akár úgy, mindenütt a lehetetlenség képe elevenedik meg, s torlaszol el minden utat az igazi, cselekvő, illúziókkal teli pályák előtt

… valahányszor új regényt akarok írni a szegényekről, akiké a mennyeknek országa, mindig találkozom a HÉT POFONNAL, amint különböző díszes álöltözetben jön szembe azután kényszeríti, hogy foglalkozzam vele. Eddig mindig sikerült valami kifogással sikátorokon s átjáróházakon megszöknöm előle. De most itt ül velem szemben s meséli, hogyan villanyozta fel angol, német, amerikai s másnemű olvasóit történetének frappáns fordulataival…

A biedermeier Pest ködös-párás Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk: a nagy gazdagságot szerző, kemény és elszánt építőmesteré, a vagyonnal és az érzelmeivel egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa, valamint a tékozló unokáé, Ulwing Kristófé. A család históriája mégsem egyszerűen egy feltörekvő, majd romlásba vesző polgárdinasztia története. Titkos, ki nem mondott, meg nem élt szerelmek itatják át a regény lapjait, amelyből – amikor minden elvész – egy asszony odaadó hűsége és szeretete ad reményt a fennmaradásra. A felszínen a vagyon megszerzése, megtartása és az elszegényedés megfékezése mozgatja a szereplőket, a mélyben azonban leányok utáni be nem teljesült vágyak, vagy a mástól elvett asszonyok iránti hűség hajtja előre mindhárom generáció férfitagjait. Egy elhallgatott női név kísért az idős Kristóf és testvére, Sebestyén viszonyában is: Borbáláé, az asszonyé, aki az erősebb férfié lett.

Cilike története folytatódik. Most már igazi nagylány, menyasszony lett, s igazi önérzettel, jogos büszkeséggel készül a házasságra, asszonyi életére, hivatására. Persze, ő most is csak Cilike. Minden igyekezete ellenére szokásos balesetei most sem kerülik el. Ezek a kedves, megmosolyogtató, mulatságos történetek végigkísérik egész mátkaságát, s a szülei, sőt a vőlegénye is kénytelenek belátni: Cilike férjhezmenetelével jobb még várni…

A Cymbeline, William Shakespeare darabja, amely az ókori Nagy-Britanniában (i.sz. 10–14)[ játszódik, és legendákon alapul, amelyek részét képezték Nagy-Britannia ügye a korai történelmi kelta brit király Cunobeline kapcsán. Bár az Első Folioban tragédiaként szerepel, a modern kritikusok gyakran romantikának vagy akár vígjátéknak minősítik a Cymbeline-t. Az Othellohoz és a Téli meséhez hasonlóan az ártatlanság és a féltékenység témáival foglalkozik.

Az író alteregója – Harghitay József – nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit eltarthassa. Már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy hazudja hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmél rá, valójában székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot. Átéli a faluban a háború kitörését, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult ki falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a nép naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán a végleges katasztrófát, a román impériumot, a magyar sors veszendőségét. (…)