Efficenter Kft. strana 5 z 27
vydavateľstvo
Dante Isteni Színjáték
Az Isteni színjáték (olaszul: Divina Commedia) Dante Alighieri elbeszélő költeménye, amelyen 1307-től egészen 1321-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. A Commedia címet maga a szerző a következőképpen indokolta: „A komédia a költői elbeszélés egy neme, mely minden egyébtől különbözik; anyagát illetőleg abban különbözik a tragédiától, hogy emez eleinte csodálatos és nyugodt folyású, végén szennyes, borzadalmas; a komédia ellenben valami visszással kezdődik és boldogan végződik. Hasonlóképp különböznek az előadás módjában is: a tragédia magasztos, fenséges hangon szól, a komédia egyszerű, alázatos hangon”.
Na stiahnutie
2,79 €
Lovakrul
Miért, ?hogy ma is a lovas társadalom bibliája Széchenyi István Lovakrul című munkája? Holott lassan két évszázada, 1828-ban jelent meg ez a „röpirat”-ként is aposztrofált mű. Mégpedig magyar nyelven! Német fordítása is csak két évvel ezután követte. Röpirat – lótartást, lónevelést és -futtatást (versenyzést) törekszik népszerűsíteni, mégpedig a legkorszerűbb közgazdasági ismereteket is összegző tanulmány igényével. Pontról pontra veszi sorra tanácsait, miként hozható magasabb színvonalra a hazai „lóállapot”: versenyek, pályadíjak, nyilvántartás, intézmények, nevelés, felkészítés, vásárok stb.
Na stiahnutie
2,79 €
Kaffka Margit regényei
Kaffka Margit nemcsak egy korszaknak, de a teljes magyar irodalomnak egyik legvonzóbb, legérdekesebb alakja, s egyben legtehetségesebb asszonyírója. Noha szinte valamennyi művében a nőkérdést – ezt az írói indulásával szinte egyidőben jelentkező, szenvedélyeket kiváltó, összetett társadalmi problémát – állítja fókuszba, hűvös józansága, okos, koncepciózus megfigyelései, életszeretete és szenvedélyes igazságkeresése mind regényeiben, mind pedig novelláiban a társadalom egészére adnak kitekintést, és éppen ezáltal tud alakjainak sűrű társadalmi közeget teremteni.
Na stiahnutie
0,99 €
A csókok éjszakája
A csókok éjszakája címmel huszonöt novellát és jelenetet gyűjtöttünk össze, a szerelem létélményének megannyi változatát. A színes történetek mindegyike bizonyság a XX. század sikerszerzőjének mély emberismeretére, elragadó stílusára és formaművészetére. A történetek, mint megannyi szerelemmozaik, a féltékenység, a reménytelen vágyakozás, az ifjúkor érzelmi ébredése, a csalódás, a magány, a férfiúi és női gyász, az érzelmi útkeresés és az izzó vágy őstípusait villantják föl. Novelláról novellára haladva kijárjuk végül az érzelmek iskoláját, s ha oktatónk vagy a leckék elsőre kissé ódivatúaknak tűnnek is, bizonyítványunk mégis időtálló. Akár megértjük, akár kikacagjuk ugyanis e novellák loknis, cilinderes hőseit: a vágyhajhászó uraságot, a szerelmi életében társadalmilag is fölkapaszkodó banktisztviselőt, az elbocsátott szeretőt, a magát halálra álmodó zenészt, az egy fiókot mindig zárva tartó lánykát, vagy az elhagyott férjhez visszatérő és vissza nem térő feleségeket – minden történetben többé-kevésbé magunkra ismerhetünk, tanúságul arra, hogy az idők ugyan változnak, de a szerelem évszázadok múltán is ugyanaz marad.
Na stiahnutie
2,79 €
Nietzsche aforizmák
Tanúk jelenléte. Még egyszer olyan szívesen ugrik utána az ember a vízbefúlónak, ha olyan emberek vannak jelen, akik ezt nem merik megtenni.
Na stiahnutie
2,68 €
Az Északi Park felfedezése
Kalandos vakációnk a nyáron kellemes és szórakoztató volt. Nagyon jól tudtuk, hogy egy nyolcnapos sítúra a tiroli Alpokban sokkal komolyabb és nehezebb vállalkozás. Éppen ezért Müllert itthon akartuk hagyni. Müller alapító tagja a Felfedezők Társaságának és nagyon jó fiú, nagyon szeretjük. De amelyik vállalkozásban a Müller keze benne van, az a vállalkozás botránnyal végződik. Márpedig háromezer méter magasan a legkisebb botrány egy lavina. Szüleink amúgyis nehezen egyeztek bele, hogy Tirolba menjünk. De mindannyian ezt kértük karácsonyi ajándékul. Azonkívül Kecskéssy tanár úrral megyünk, aki az ország egyik legelső sípedagógusa.
Na stiahnutie
2,79 €
Aki örökké bujdosott
Aki örökké bujdosott, az egy francia katona a napóleoni hadseregből. Többedmagával orosz fogságba került, végigszenvedte a cári börtönöket, megszökött, bujdosott, kirabolták, megverték, eladták rabszolgának, Törökországba került, ott háremőr lett, és harminc év múltán hosszas hánykódások után Magyarországon át került vissza hazájába. Aki mindezt lebilincselően érdekes módon megírta, a századvégi magyar irodalom egyik kiemelkedő, de máig méltatlanul mellőzött alakja, Eötvös Károly. Nyelve friss, erőteljes és szemléletes, mesebonyolítása mesteri, lendülete sodró és magával ragadó. Az érdekes, kalandos regényhez Albert Gábor írt értő és eligazító utószót. A rajzok Lipták György munkáját dícséri.
Na stiahnutie
2,79 €
Cilike bajtársai
– Én már nagyon megkomolyodtam, nekem nincsenek többé viszontagságaim. Hanem van egy pár új kis barátnőm, azok szakasztott úgy járnak mindegyre, mint ahogy én hajdan!… Ezeket majd elmesélem a néninek, ha akarja. Például a Lánczy Zsuzsika esetét: hogyan szerzett vőlegényt – haboskávéval!… Mintha csak velem történt volna!… A Cilike eszméje megtetszett nekem. – Nagyon jó lesz – mondtam helyeslőleg. – Hát csak mesélj, Cilike. Sőt, felkérjük az olvasóinkat, írják meg ők is nekünk levélben, ha valami Cilike-baleset történik velük, s ezt mind megírjuk egy nagy könyvben: Cilike bajtársai címmel!
Na stiahnutie
2,79 €
A kis Kelemen története
Kedves fiatal barátaim, ti nem szoktatok ujságot olvasni, nem is tudjátok, mennyi szerencsétlenség történik a világon. De ha nagyobbak lesztek és olvastok ujságot is, jusson mindig eszetekbe, hogy úgy, mint a hogy nappalból éjjel, az éjjelből nappal lesz: a szerencsétlenség sem külön magában álló dolog, hanem szerencséből lesz és ismét szerencse is lesz belőle. Csakhogy az ujságok az összefüggést nem tudhatják, mert egy-egy eset mindig magában áll előttük. A nagy szerencsét leírják s nem tudják, mikor lesz forrásává a nagy szerencsétlenségnek, s megírják a szerencsétlenséget s nem láthatják, miből lett, vagy nem lett-e nagy szerencse okozója vagy éppen iskolája.
Na stiahnutie
2,79 €
Az elszántak
Ellentmondásos időkben, 1943-ban jelenik meg Nyirő József „Az elszántak” című novelláskötete. Az újságíró, publicista szerző kitörő örömmel ünnepli Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérését, a művész, a szépíró viszont mind nagyobb aggodalommal figyeli a háború veszedelmét. Ebben az ugyancsak sajátos helyzetben novellái két érzelmi véglet között hullámzanak, egymás után kerül ki tolla alól a drámai sűrítettségű, balladai tónusú elbeszélés, meg a nem felhőtlenül derűs, inkább könnyes-mosolyos, góbéskodó novella. Nyirő alaptézise, elbeszéléseinek kiindulóhelyzete ezúttal is az, hogy az isten által oly jónak, nemesnek teremtett székelységet a kemény-kérlelhetetlen történelem folytonos megpróbáltatásoknak teszi ki, egy-egy hősének olyan sorscsapásokat kell elszenvednie, amennyit szerencsésebb nemzetek generációk alatt sem élnek át.
Na stiahnutie
2,79 €
Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom
Az Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom Babits Mihály 1933-ban megjelent regénye. A mű – Babits utolsó regénye – egy állandó háborúban élő, kilátástalan világról szól. Az események egy meghatározatlan társadalomban játszódnak, ahol a nők is katonai szolgálatot teljesítenek.
Na stiahnutie
2,79 €
A második ének
„Ez a költemény harmadik felvonása egy készülő mesedrámának, amellyel talán valamelyik színházunk is kísérletet tehet. A mese, mely egészen sablónos, egy balatoni mondán és a jó Garay ismert versén alapul a kecskekörmökről és a tihanyi ekhóról. Az első felvonásban a dalos pásztor „aranyszőrű kecskéket őriz Tihany fokán”, míg a király meghallja bűvös énekét és elhívja őt a beteg királylányhoz, hogy dalával felvidítsa. Ez ama véletlenség, mely minden dalos életében egyszer előfordul. A második felvonás azt adja elő, hogyan gyógyítja meg a pásztor dalával a beteg királylányt. Hősiesen, mert sikertelenség esetén a halál vár rá, mint minden dalosra. A harmadik felvonásban a pásztor már ifjú király és a királylány férje. Így látjuk őt viszont.”
Na stiahnutie
2,79 €
Báróné ténsasszony
Szegény báróné ténsasszony! - mondják sokan, mikor báró Hunyadi négy lovas, csillogó hintaján kirobog a nagy emeletes Lászlópalotából, s mint egy római isten, a kivel senki sem bir, - végig suhan a Hunyadi-utczán, s kimegy üdülni - a szép szentjakabi pusztára! - Ah a nyomorult! - A hitvány! - hangzik úton-útfelen.
Na stiahnutie
1,27 €
Játék a kastélyban
Vígjáték három felvonásban - Turai és Gál, a sikeres színműíró-páros Ádám Alberttel, a fiatal zeneszerzővel váratlanul érkezik meg az itáliai kastélyba. Meglepetést akarnak okozni, és ők lepődnek meg: a fülig szerelmes Ádám a menyasszonya melletti szobát kapja, ám épp mikor a három barát készül kinyitni a szobákat elválasztó ajtót, szenvedélyes párbeszédre lesznek figyelmesek, ami a gyönyörű színésznő és egykori kedvese, Almády között zajlik. Ádám csalódottsága kétségessé teszi Annie-val készülő házasságát és az új operett premierjét is. Turai megpróbálja helyrehozni a dolgokat, a fikcióhoz igazítja a valóságot, így lesz színjáték a kastélyban. A Játék a kastélyban nem csupán az egyik legeredetibb és legbravúrosabb Molnár-színdarab a megannyi világsiker között, hanem az egyik legszemélyesebb is, a varázsló tehetségű drámaíró ars poeticája, rezignált vallomás az élet hazugságairól és a színpad igazságairól.
Na stiahnutie
1,97 €
Színészvér
Bródy hősei még ismerik a nagy illúziókat, a soreli nagyságvágyat, de ennek már tere nincs; a pénz, a pozíció átvette a hatalmat, s ennek értéktörvényeit már nem eszmékkel mérlegelik. A nagy klasszikus, cselekvő hősök helyébe a maupassant-i töltésű alakok lépnek; egy önző, élveteg kort, s annak romlott hőseinek egymásra találását éri tetten az író ezekben a ma is eleven történetekben. A lehetetlenséget élik át hősei, azt az érzést, amiről majd később Ady zsoltárt ír; a szent lehetetlenség zsoltárát, hiszen akár így, akár úgy, mindenütt a lehetetlenség képe elevenedik meg, s torlaszol el minden utat az igazi, cselekvő, illúziókkal teli pályák előtt
Na stiahnutie
0,99 €
Hét pofon
… valahányszor új regényt akarok írni a szegényekről, akiké a mennyeknek országa, mindig találkozom a HÉT POFONNAL, amint különböző díszes álöltözetben jön szembe azután kényszeríti, hogy foglalkozzam vele. Eddig mindig sikerült valami kifogással sikátorokon s átjáróházakon megszöknöm előle. De most itt ül velem szemben s meséli, hogyan villanyozta fel angol, német, amerikai s másnemű olvasóit történetének frappáns fordulataival…
Na stiahnutie
1,55 €















