Európa Könyvkiadó strana 56 z 143

vydavateľstvo

Papé Satan


A L'Espresso című olasz hetilapot három évtizeden át sok olvasó kezdte a végén: a tárcarovatát olvasták el először, hogy megtudják, mi jutott az eszébe azon a héten Umberto Ecónak ország-világ és az univerzum viselt dolgairól. A levélgyufa-hátoldalnyi kis remekművekből 1999-ben kötet, és ennek nyomán, Gyufalevelek címmel, egy magyar nyelvű válogatás is jelent már meg. Most pedig íme, a folytatás: a 2000 és 2016 között írt, csaknem négyszáz újabb gyufalevél legjava. Hátterük, a posztmodern előzetes után, immár a mindent átható válság, az a "cseppfolyósodás", amelyben sem az egyén, sem a társadalom számára nincsenek többé kapaszkodók. Eco azonban érti - értette mindhalálig - a módját, hogy ezt a baljós helyzetet hajszálpontosan látva és láttatva is bármelyik pillanatban rámutasson, milyen derűsen is nézhető, vagy ha úgy tetszik: mennyire nevetséges is tud lenni mindez. A kötet címe Dante-idézet, a Pokol negyedik körének őre, Plutus mondja a Pape Satan, pape Satan, aleppe szavakat. "Halandzsaként hatnak" - mutat rá Eco -", és mindenféle huncutságra jók. Kapóra jöttek hát címnek ehhez a nem is annyira miattam, mint inkább korunk miatt igencsak összevissza gyűjteményhez, mely tücsköt és bogarat összehord?" Tücsköt és bogarat tehát, igen. A mindenáron látszani akarásról és az internetről, a mobilról és a gonosz mostoháról, a templomosokról és Verne Gyuláról, az izraeli latinistákról és a derékszögről, Proustról és a jó öreg Holdenről, a Véletlenről és az Intelligens Tervezésről, a dugóhúzóforma térről és a Nagy Testvérről, a jópofa Arisztotelészről és az ismeretlen asztaltársról, Berlusconi "daddy"-ről és a kis Marináról, a médiapopulizmusról meg a hülyékről, és arról is, persze, hogy Napóleon nem létezett. Így, a megszokott ecói gesztussal tartva hű tükröt e rémes világ elé, de - az olvasó szerencséjére - megannyi támpontot, kapaszkodót is kínálva ezzel mégiscsak, addig is, amíg.
Vypredané
14,19 €

Titkos nővérek


A tizenegy éves Madeline és Daphne a legjobb barátnők: titkos nővérek. De egy éjszakán olyan szörnyűség történik velük, aminek hatására Madeline nagymamája az USA egyik végébe menekíti unokáját, Daphne édesanyja meg a másikba a lányát. Mindkét kislány tudja, arról, ami történt, soha nem szabad beszélniük. Tizennyolc évvel később Madeline-t felhívja annak az éjszakának az ötödik tanúja. A titok kipattant. Madeline két emberben bízhat csak: titkos nővérében, akit majd két évtizede nem látott, és Jackben, a biztonsági szakértőben. Ahhoz, hogy a titkok titkok maradjanak, egyre több embernek kell meghalnia. Jack és Madeline visszatér az eredeti szörnyűség helyszínére és hiába a gyilkossági kísérlet, a robbantás, a megfélemlítés, nem adják fel: kiderítik az igazságot. Pedig ehhez szembe kell nézniük nemcsak a múltjukkal, hanem saját magukkal és egymás iránti, egyre hevesebb szerelmükkel is. Mire megy egymással egy férfi, aki nem tud jövőt ajánlani, mert kapcsolatai rövidek és sikertelenek, és egy nő, aki nem bírja a testi közelséget? Jayne Ann Krentz szokás szerint mesterien keveri a krimit és a szerelmet ebben a regényében is.
Vypredané
11,29 €

Madonna prémkabátban


Egy minden normát felrúgó, lefegyverzően őszinte nő és egy zárkózott, török fiatalember szerelme az 1920-as évek szabadon pezsgő Berlinében. "Egy nap azután minden véget ért. Olyan egyszerűen és olyan durván, hogy első pillanatban fel sem fogtam a súlyát. Csak meg voltam lepve, kicsit szomorkodtam, de nem gondoltam, milyen nagy és megváltoztathatatlan hatást gyakorol az egész hátralévő életemre." Ez a meglepően modern, romantikus török kisregény több mint 70 évvel a születése után idén váratlanul, de megérdemelten vált néhány hónap alatt világsikerré: több mint 20 nyelven most adták ki először, milliós példányszámban fogy. Törökországban is reneszánszát éli, mai "Rómeó és Júlia" történetként rajonganak érte. A finom szerkezetű mű korát messze megelőzően tekint az úgynevezett "férfias" és "nőies" jellemvonásokra, így gender-regényként is olvasható. "Én másféle szerelemre várok. Az minden logikát nélkülöző, leírhatatlan és megmagyarázhatatlan valami. A szerelem szerintem ellentmondást nem tűrő kívánás! - fordult hozzám Maria Puder. De másféle embernek kellett volna lennem, hogy másképp tudjam csinálni."
Vypredané
10,64 €

dostupné aj ako:

Beren és Lúthien


A Beren és Lúthien Tolkien legszemélyesebb története, melyet felesége iránt érzett szerelme ihletett. Talán éppen ezért nem adatta ki élete végéig. Most, 100 évvel a mű születése után, végre nyomtatásban olvashatjuk fiának, Christophernek köszönhetően. Az ember és a tünde közötti szerelem történetén túl azt is megismerjük, hogyan változott Beren és Lúthien legendája Tolkien élete folyamán. Egy része már megjelent A szilmarilok-ban, de megírta próza, elbeszélő költemény, vázlat formájában is. Egy kötetben összegyűjtve viszont most találkozhatunk először a történettel, amit Edith Tolkien tánca ihletett a yorkshire-i erdőben, és amely életük végéig elkísérte őt és férjét. A legenda szerint Berennek egy szilmarilt kell szereznie Morgoth, a gonosz szellem vaskoronájából Thingol királynak, a lánya kezéért cserébe. Lúthien pedig követi szerelmét, és segítségére siet a küldetés végrehajtásában. De Beren ember, Lúthien pedig tünde, így választania kell: halhatatlan marad és túléli a férfit, vagy emberré lesz, és meghal vele együtt.
Vypredané
14,19 €

4 3 2 1


A világ sosem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt." Mi lenne, ha másképp döntenénk, és a dolgok másképpen alakulnának? Az ember életében sokszor felmerül ez a banális, de nagy horderejű kérdés, és erre épül fel ez a nagy ívű regény. A kiindulópont 1947. március 3., New Jersey-ben orosz-zsidó származású szülők gyerekeként megszületik Archie Ferguson, pontosabban négy Archie Ferguson, akiknek az élete fokozatosan eltávolodik egymástól. A négy Archie nagyon hasonló - a testi adottságuk, az érdeklődésük, a sportszeretetük -, ám a sorsukat másfelé terelik a véletlenek, azaz a jó vagy balszerencse, a saját döntéseik és az emberekkel-környezettel való kapcsolatuk. A regény négy különböző szemszögből mutatja be Archie viszonyát a szüleivel, a barátaival és szerelmeivel, felvonultatva az érzelmek széles, olykor mégis elégtelen skáláját. Az emberi kapcsolatok okos és szellemes ábrázolása mellett az Amerikát, sőt a világot megrengető történelmi események is hullámot vetnek a történetszálakban. Auster új regénye egyedi fejlődésregény, eddigi legötletgazdagabb és legalaposabban megszerkesztett műve. Szenvedélyes realizmus jellemzi, valamint heves érdeklődés a történelem és maga az élet iránt. A 4 3 2 1 egy nagy író életművének koronája.
Vypredané
19,35 €

Noktürnök


Ishiguro első novelláskötete ugyanazzal a rendkívüli pontossággal és finomsággal építkezik, mint amit a Nobel-díjas szerző regényeiben már megszokhattunk. Ő maga úgy jellemezte könyvét, mint egy öt felvonásból álló zeneművet. És valóban, bár különálló történeteket olvashatunk, a kötet úgy ragad magával, akár egy lelkünknek kedves dallam: érzelmek, humor, szívfájdalom és érzelmek rétegződnek egymásra tökéletes harmóniában. "Egy kedves, bölcs könyv az idő múlásáról és azokról a pillanatokról, melyek megszépítik az életet." (The Independent) Kazuo Ishiguro 1954-ben született Nagaszakiban, hatéves kora óta él Angliában. 2017-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Hét regény szerzője, amelyek közül hat olvasható magyar fordításban. A Noktürnök az első novelláskötete.
Vypredané
11,93 €

dostupné aj ako:

Budapest 1900 - A város és kultúrája


John Lukacs, az Egyesült Államokban élő kiváló magyar történész ezzel a könyvével elsősorban a külföldiek érdeklődését akarta felébreszteni szülővárosa, Budapest iránt, de olyan nagyszerű várostörténetet írt, amely a magyar olvasóknak is maradandó élményt nyújt. "A város és kultúrája"- jelzi a könyv alcíme, hogy ez a Budapest-portré a várost benépesítő sok, különféle rendű és rangú ember életét is bemutatja. Mégpedig a századfordulón, 1900-ban, amikor Budapest fejlődésének csúcspontjára és fordulópontjára jutott: Berlin mellett Európa szellemi központjává vált. Itt volt a világ legnagyobb parlamentje, Európa első földalatti vasútja; sorra épültek a pompás, eklektikus épületek; a polgárság prosperált; és színre lépett egy nemzedék, amely az irodalomban, képzőművészetben, zenében hirtelen az európai élre ugrott. "Bármilyen méretű is az érdeklődés 1900 Budapestje iránt, mégsem a nosztalgia késztetett a Budapest, 1900 megírására - bocsátja előre a szerző. - Volt akkoriban (és van ma is) valami kettősség ennek a városnak az életében. Jellegének egyik - visszatekintve színes és vonzó - eleme, hogy életteli, olykor majdnem nyers provincializmusa megfér az urbánussággal, olyan műveltséggel, amely különös módon egyszerre magyar és kozmopolita." Ez a mindvégig láttató, érzékletes, sőt olykor költőien ihletett stílusban megírt könyv nemcsak egy város fénykorának állít emléket, hanem méltó helyére állítja Magyarországot Európában.
Vypredané
12,90 €

A párviadal


John Lukacs (Lukács János, 1924-) Széchenyi-nagydíjas történészprofesszor 1946 óta az Egyesült Államokban él, műveit angol nyelven írja. A párviadal az egyik legismertebb, számos nyelvre lefordított könyve. Arról a küzdelemről szól, amely Hitler és Churchill között zajlott 1940. május 10. és július 31. között - vagyis attól a naptól fogva, amikor Churchill Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Hitler pedig megkezdte villámháborúját, majd alig hat hét alatt bekebelezte jóformán a teljes kontinentális Európát. Így kezdődött a "párviadal" a két államférfi között, akiknek a kezében volt akkor a nyugati civilizáció sorsa. A szerző korábban kimerítetlen forrásokra támaszkodva írja le az eseményeket, és ebben a könyvében is felcsillantja kivételesen vonzó elbeszélőtehetségét. Nem éri be a történelmi tények feldolgozásával: alapos és részletes elemzést nyújt mind Churchill, mind Hitler személyiségéről és pszichológiájáról. A "Függelék"-ben pedig John Lukacsnak a magyar kiadás számára magyar nyelven írt esszéi olvashatók, "Hitler és Magyarország", illetve "Churchill és Magyarország" címmel.
Vypredané
12,90 €

A boldogság: feladat


Minden egyes szó megválasztása erkölcsi kérdés, a mondat pedig nemcsak a gondolat kifejezése, hanem a befejezése is - mondja John Lukacs történetíró és tanár. Írói termékenységét és 94 évének gazdag élettapasztalatát ismerve természetes, hogy könyvei szép számmal tartalmaznak olyan lelki táplálékot adó meglátásokat és bölcsességeket, amelyek környezetükből kiragadva is megállják a helyüket. Mondatai dialógust kezdeményeznek az olvasóval, és csak a befogadón múlik, ki milyen tanulságot, útmutatást lát meg a sorok között.
Vypredané
9,67 €

Mikael


Mikael zabigyerek, a turkui boszorkány neveli. Szent Mihály arkangyalról keresztelték el, talán ezért is érez papi elhivatottságot. A helybeli kolostorban tanul. Naiv lélek: mióta az eszét tudja, a "legfőbb jót", a "legnagyobb tudást", az egyetlen üdvözítő utat keresi, de botladozva halad. Rossz ómen, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, és egy egyházi ünnepen a karzatról leköpi az érsek süvegét. Később belekeveredik egy politikai összeesküvésbe, és menekülnie kell Turkuból. A forrongó Európában már a reformáció szelét érezni, az emberek németül, Luther fordításában olvassák és értelmezik a Bibliát, az Úr nevében véres háborúkat vívnak. Mikael fél Európát bejárja, történelmi események szemtanúja lesz, megismeri kora leghíresebb művészeit, tudósait: Paracelsust, Dürert, Luthert, Erasmust. Szeret, csalódik, háborúzik, megcsömörlik - de az igaz utat nem találja. Inkább deákos ábrándokat kerget, mintsem hasznos tudást, ellentétben bajtársával, a nagy erejű, józan parasztemberrel, Anttival. Spanyolországból egy tanult mór így bocsátja el: "A legnagyobb tudás az ember önnön szívében szunnyad, de az ember mindig túlságosan későn bukkan rá, csak amikor már kihűlt a vére, és az élet minden jó ajándéka a hiábavalóság porává száradt a kezében." Vándorlása során valószínűleg ez a vén alkimista adta neki a legbölcsebb útravalót. A Mikael történelmi tabló az inkvizíció és a vallásháborúk idejéről, a reformációról, a német parasztháborút és a gyarmatosítás kezdetét átélő Európáról. Waltarinak a Szinuhe mellett világszerte a legnépszerűbb regénye.
Vypredané
19,35 €
  • 5 /5

A Legyek Ura


Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk. A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól - amely talán éppen elpusztul -, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek. Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben - eleinte szinte észrevétlenül - sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát. "A Legyek Ura az egyik kedvenc könyvem. Nagy hatással volt rám tinédzserkoromban, azóta kétévenként újraolvasom." (Suzanne Collins, Az Éhezők Viadala szerzője) "Most is ugyanolyan izgalmas, időszerű és elgondolkodtató, mint az első megjelenésekor." (Stephen King)
Vypredané
12,46 €

A jó feleség


Anna Benz amerikai, a negyven felé közeledik, és bankár férjével, Brunóval és három gyermekükkel Zürich egyik gazdag negyedében él. Annának látszólag mindene megvan, amire csak vágyhat, mégis úgy érzi, hogy hiányzik valami az életéből. Új élményekkel próbálja felrázni magát: németnyelv-órákkal, jungi analízissel és számtalan szexuális kalanddal, amelyekbe olyan könnyedén megy bele, hogy az még őt magát is meglepi. Rá kell jönnie azonban, hogy kilépni belőlük már sokkal nehezebb. Életében egyre több a stressz, hazugságai lassan maguk alá temetik. Miután átlépett egy erkölcsi határt, nincs visszaút. Jill Alexander Essbaum átütő erejű első könyve felejthetetlen történet házasságról, hűségről, szexről, erkölcsről és legfőképpen az énről. Anna Karenina, Bovaryné, A lány a vonaton - valahogyan mind szerepelnek ebben a történetben.
Vypredané
11,75 €

A fantomok - Pax. 5.


Közeleg a Luca-nap, csakhogy senki nem sejti, miféle borzalmas fordulatot vesz majd az ünnepség. Egy ártatlan játék ugyanis életveszélyessé válik, amikor megnyitja egy földöntúli világ kapuit, és Mariefredben elszabadulnak a fantomok! Hogy megfékezzék őket, Alrik és Viggo kénytelenek összeállni a mágiában járatos Irisszel, ami egyáltalán nincs ínyükre. Amikor pedig Fafej-Thomas is bekeményít, Viggo furfangos bosszút eszel ki... A fantomok a Pax-sorozat ötödik része.
Vypredané
10,68 €

A rózsa neve


"Nosza, adok én teneked sok latint és kevés nőt, teológiát dögivel és vért, literszám, mint a Grand Guignolban, hogy te kifakadj: "Ez hamis, ez becsapás!" És ekkor kell a hatalmamba kerülnöd, beleborzonganod Isten végtelen mindenhatóságába, melynek a világ rendje semmi. És azután rájönnöd, ha ügyes vagy, hogy hogyan is húztalak be a csőbe, elvégre én minden egyes lépésnél szóltam neked, figyelmeztettelek, hogy a kárhozatba viszlek; csak hát az ördögi paktumokban épp az a szép, hogy az ember úgy írja alá őket, hogy nagyon is tudja, kivel paktál. Mi másért érdemelné ki a poklot? Mivel pedig azt akartam, hogy az egyetlen igazán izgalmas dolog, vagyis a metafizikai borzongás, kellemes hatást keltsen, nem maradt más hátra, mint hogy a legmetafizikusabb és legfilozofikusabb cselekménymintát: a detektívregényt válasszam."
Vypredané
14,81 €

Sisi udvarában - A múltam. Emlékiratok


Wallersee-Larisch grófnéról az újságolvasó közönség számontartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet unokahúga, de egyben az 1889 januárjában lejátszódó mayerlingi tragédiának, Rudolf trónörökös és Mary von Vetsera bárónő rejtélyes öngyilkosságának is egyik koronatanúja. A tragédia után kegyvesztett lett, és a bécsi előkelő társaság kiközösítette. A sokféle közvetett adatot összegereblyéző kutatók egy része súlyosan elmarasztalja őt, kerítőnek tekinti, aki romlott, pszichésen is beteg unokaöccse cinkosaként visszaélt a benne őszintén megbízó, fiatal bárókisasszony naivságával és szerelmi bódulatával. Mások szerint azonban ő csupán akaratlan közreműködő, sőt maga is áldozat volt, akit Rudolf - akinek persze szintén megvolt a saját végzete és rejtelmes tragédiája - ügyesen manipulált, és semmiképp sem tekinthető felelősnek azért, amit Mary von Vetsera a maga felnőtt akaratából és elhatározásából végül megtett. Ha az előbbi igaz, akkor Marie Louise megérdemelte, hogy a társaság kitaszítsa köreiből - ám ha az utóbbi, akkor ez a büntetés túlzó volt és igazságtalan. Akit igazságtalanul bántanak, persze még nem kap felmentést, hogy ha emlékiratot ír, abban csúsztasson, manipuláljon, netán hazudjon. Mentség nincs - de van magyarázat, ami némiképp világosabbá teheti a hátsó szándékokat, belső motívumokat, mégiscsak növelve valamiképp a megértést az iránt, aki ha torz eszközökkel is, de talán valódi méltánytalanság ellen tiltakozik. Mert hát ezért is fogott tollat a kezébe az, akiről a pletyka és a bulvár a mayerlingi tragédia után már csak így volt hajlandó tudomást venni: "Az a Larisch grófné, aki..." ...aki ezzel az emlékirattal megpróbált szembeszállni az igazságtalannak érzett kirekesztettséggel és bosszút állni császári rokonságán. Csorba László
Vypredané
14,28 €

dostupné aj ako:

Kutyaszív


Sci-fi? Fergeteges komédia? A kommunizmus allegóriája? Bulgakov kisregénye mindez együtt, de legfőképpen üzenet 1925-ből: ne piszkáljunk bele az öntörvényű természetbe. A regénybeli professzor egy kóbor kutyába emberi szerveket ültet át. Vajon lehet-e kutyából szalonna, azaz ember? Irányíthatja-e az ember a történelmet és a biológiát? Bulgakov a forradalmat is erőszakos "szervátültetésnek" tartotta, amellyel Oroszország kétszáz éves elmaradását óhajtotta volna mesterségesen behozni - aminek csak tragikus következményei lehettek. Jóslatát a Kutyaszív-ben fogalmazta meg. Ezt a könyvet keresték, amikor házkutatást tartottak az írónál. A kézirat negyedszázaddal írója halála után titokban Párizsba vándorolt, és ott jelent meg először. Az orosz olvasó, akit közelről érintett, csak 1987-ben olvashatta el. Azóta pedig örök érvényű klasszikus: bármikor elővehető, hogy jót nevetve elborzadjunk rajta. "Ha valaki beszél, az még nem jelenti azt, hogy ez a valaki ember."
Vypredané
4,61 €