Európa Könyvkiadó strana 57 z 143

Sci-fi? Fergeteges komédia? A kommunizmus allegóriája? Bulgakov kisregénye mindez együtt, de legfőképpen üzenet 1925-ből: ne piszkáljunk bele az öntörvényű természetbe. A regénybeli professzor egy kóbor kutyába emberi szerveket ültet át. Vajon lehet-e kutyából szalonna, azaz ember? Irányíthatja-e az ember a történelmet és a biológiát? Bulgakov a forradalmat is erőszakos "szervátültetésnek" tartotta, amellyel Oroszország kétszáz éves elmaradását óhajtotta volna mesterségesen behozni - aminek csak tragikus következményei lehettek. Jóslatát a Kutyaszív-ben fogalmazta meg. Ezt a könyvet keresték, amikor házkutatást tartottak az írónál. A kézirat negyedszázaddal írója halála után titokban Párizsba vándorolt, és ott jelent meg először. Az orosz olvasó, akit közelről érintett, csak 1987-ben olvashatta el. Azóta pedig örök érvényű klasszikus: bármikor elővehető, hogy jót nevetve elborzadjunk rajta. "Ha valaki beszél, az még nem jelenti azt, hogy ez a valaki ember."

"Nosza, adok én teneked sok latint és kevés nőt, teológiát dögivel és vért, literszám, mint a Grand Guignolban, hogy te kifakadj: "Ez hamis, ez becsapás!" És ekkor kell a hatalmamba kerülnöd, beleborzonganod Isten végtelen mindenhatóságába, melynek a világ rendje semmi. És azután rájönnöd, ha ügyes vagy, hogy hogyan is húztalak be a csőbe, elvégre én minden egyes lépésnél szóltam neked, figyelmeztettelek, hogy a kárhozatba viszlek; csak hát az ördögi paktumokban épp az a szép, hogy az ember úgy írja alá őket, hogy nagyon is tudja, kivel paktál. Mi másért érdemelné ki a poklot? Mivel pedig azt akartam, hogy az egyetlen igazán izgalmas dolog, vagyis a metafizikai borzongás, kellemes hatást keltsen, nem maradt más hátra, mint hogy a legmetafizikusabb és legfilozofikusabb cselekménymintát: a detektívregényt válasszam."

Myriam, a francia-marokkói ügyvédnő úgy érzi, munka nélkül nem lehet boldog - így hát bébiszittert kell keresni a gyerekek mellé. Arról nem is álmodtak a férjével, hogy megtalálják a tökéletes dadát, Louise-t, aki udvarias, szolgálatkész, játszik a gyerekekkel, varázslatos esti meséket talál ki és énekel nekik, zsúrokat szervez, remekül főz, tisztán tartja a lakást, és zokszó nélkül marad akár estére is. Ez az eszményi dada a mi Édes Annánk mai párizsi mása. Saját elrontott, magányos, végleg kisikló külvárosi élete helyett egy jómódú család életébe éli bele magát, a tébolyig... A legelső mondatból - "A baba meghalt" - már tudjuk, mi fog történni, mégis hallatlanul izgalmas (és egyben rejtélyes) a folyamat, amely a gyilkossághoz elvezet. A marokkói születésű LEILA SLIMANI tizenhét éves kora óta él Franciaországban. Nagy sikert aratott már első regényével is (Dans le Jardin de l'Ogre - Az ogre kertjében), amely egy nimfomániás nő történetét meséli el, az Altatódallal pedig elnyerte a Concourt-díjat, amelyet 1914 óta ítélnek oda az év legjobb francia nyelvű regényének.

A nagy angol mesemondó talán legismertebb műve az 1843-ban írt és most is időszerű Karácsonyi ének. Szegénység és gazdagság örök ellentétét állítja szembe és oldja föl Dickens a szívtelen, gazdag Scrooge megigazulásának meseszerű történetében, amelynek adaptációival (több tucat megfilmesítés, hangjáték, színpadi változat) évről évre találkozhatunk karácsony táján. A mű első megjelenésétől fogva óriási népszerűségnek örvend, s részben ezért Dickens a következő huszonöt évben még sok más karácsonyi-újévi történetet írt. A Karácsonyi történetek címen ismert klasszikus összeállítás, amely a Karácsonyi ének mellett négy további történetet - Harangszó (1844), Házi tücsök (1845), Az élet csatája (1846), A szellem embere (1848) - tartalmaz, magyarul utoljára 1958-ban jelent meg egy kötetben. Most új fordításban adjuk közre ezt az örökzöld gyűjteményt.

Agatha Christie a világ kedvenc krimiszerzője: művei kétmilliárd példányban keltek el eddig, csak a Biblia és Shakespeare előzi meg az eladási listákon. Könyveit legalább 103 nyelvre fordították le, amivel ő a csúcstartó. Ő az egyetlen, aki két felejthetetlen nyomozót is alkotott. A nagy bajszú belga és a kötögető vénkisasszony, vagyis Hercule Poirot és Miss Marple olvasók generációit hódította meg. Remekül egyénített szereplőket mozgat csavaros bűnügyekben, az olvasó szeme elé tárja az összes nyomot, és mégsem tudjuk megoldani a rejtélyt. Mindig becsap minket. Most egy kötetben, omnibusz-kiadásban jelentetjük meg Magyarország két legkedvesebb Agatha Christie-regényét. AGATHA CHRISTIE (1890-1976) hatvanhat krimi, tizennégy novelláskötet, két önéletrajz, hat romantikus regény, ismeretlen számú színdarab és egy karácsonyi mesegyűjtemény szerzője. Alapító tagja a Detection Club-nak, amelynek tízparancsolatát bármikor boldogan szegte meg: először nála bukkan fel a narrátor mint elkövető, hogy csak egyet említsünk a mostanra megszokottá vált megoldások közül. 1955-ben a Mystery Writers of America neki ítélte az első Nagymester-díjat. Az elmúlt tíz évben minden bűnügyi írása megjelent az Európa Könyvkiadó gondozásában. "Nem a költészet a legfontosabb dolog a világon... Szívesebben fekszem egy kád forró vízben savanyú cukrot szopogatva és Agatha Christie-t olvasva." Dylan Thomas

Háy János írja nagy sikerű könyvéről: " "Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, aztán gimibe Pestre. Ott aztán beleszeret a Napba, utána meg egy valódi lányba. Aztán lesz egy rockzenekara, az Originál láger, meg kiugrik az ötödiken a konyhaablakból, meg jól belecsőröznek a gyomrába az Egyetempresszó előtt, meg kirúgja egy lány Bécsben, mert ez a fiú külföldön már nem olyan nagy szám, mint Magyarországon. Na most ilyenekről szól ez a könyv, és lehet rajta nevetni, még az ember könnye is kicsordul tőle. Vagy azért, mert sírni kell." Ez egy tiszta, megbízható érzés. Ebben minden benne van különben, meg mindenki. Én is például. Aki ezt elolvassa, az biztosan tovább él. Azt most nem tudom, hogy mennyivel: egy vagy két évvel vagy tízzel, csak hogy tovább."

A "haladó vagy korszerű", "érdekes", "a hagyományt nem követő", "szokatlan", "divatos" vagy "praktikus" jelentéssel bíró "modern" jelzőt a háború után egyre nagyobb kedvvel alkalmazták magukra a nők, ha azt akarták kifejezni, hogy haladnak a korral, divatosak, fiatal(os)ak, szakítanak a tradíciókkal, dinamikusak, észszerűen gondolkodnak... A modern lány magától értetődőnek érezte, hogy középiskolába jár, még ha nem is feltétlenül szeretne továbbtanulni, a modern nő rúzsozta magát és nyáron fürdőtrikóban evezett a Dunán, hogy lebarnuljon, a modern anya akkor érezte magát biztonságban, ha kórházban szült, a modern úriasszony porszívót vett cselédjének... A korszellemhez igazodó, magát modernnek tartó asszony tehát hitt az önérvényesítésben, a társadalmi fejlődésben, az orvostudományban és a technikában - azaz a modern lét vívmányaiban. A modern budapesti úrinő (1914-1939) két nézőpontot - a város- és művelődéstörténészét, valamint a nőtörténet iránt elkötelezett íróét - alkalmazva arra vállalkozik, hogy korabeli naplók, memoárok és levelezések, egykorú újságcikkek és irodalmi művek segítségével, olykor statisztikákra és tudományos feldolgozásokra támaszkodva felvázolja az egyik háború kitörésétől a másikig azokat a történéseket, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták az adott korszakban a fővárosban élő középosztálybeli nők hétköznapjaira. Ismerteti a kor női sorsainak sajátos tendenciáit, a magánélet jellegzetes szokásait, azzal a szándékkal, hogy felkeltse a kutatók érdeklődését a számos, még feldolgozásra váró történelmi fehér folt iránt, legfőképpen pedig, hogy ráébressze az olvasót, hogy az életmódtörténetnek kijáró figyelemmel kezdje el magában felidézni közvetlen felmenői életét, hiszen az itt következő történetekben néha szüleink, nagyszüleink, dédszüleink sorsára is ráismerhetünk. Szécsi Noémi

Isztambulból Oxfordba, és vissza Isztambulba - lebilincselő történet hűségről és barátságról, hagyományról és modernségről, szerelemről és árulásról. Peri gazdag háziasszony, éppen vacsoravendégségbe tart egy impozáns isztambuli házba a tengerparton, amikor egy koldus kis híján kitépi a kezéből a retiküljét. A dulakodás közben kihullik a táskából egy régi fénykép - három fiatal nőt és egy egyetemi oktatót ábrázol. Egy olyan szerelem régi emléke ez, amit Peri a legszívesebben kitörölne az emlékeiből. Peri tizennyolc éves korában Oxfordba került egyetemre - ekkor járt életében először külföldön. Az ateista Shirin és a buzgó muszlim Mona lettek a legjobb barátnői, akikkel az iszlámról és a feminizmusról vitatkoztak, kedvenc tanára pedig a lázadó szellemű Azur, aki Istenről beszélt hallgatóságának. És volt egy botrány is, amely véget vetett minden jónak.

1988-ban ?kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

Joan Didion évtizedek óta a Nobel-díj várományosa, minden egyes új regényének megjelenése esemény, a tényirodalom körébe tartozó könyvei pedig az ezredvégi amerikai műveltség csúcsteljesítményei. Didion egész életét meghatározta házassága, amelytől ebben a drámai kötetben búcsúzik el. A mágikus gondolatok éve a férje halálát követő tizenkét hónapról szóló memoár, a gyászév intim és pulzálóan eleven krónikája. Didion fiatalon ismerkedett meg későbbi házastársával, John Gregory Dunne-nal, aki tíznél is több regényt és számos filmforgatókönyvet írt. Együtt utaztak, együtt dolgoztak, együtt gondolkodtak. Ennek a szimbiózisnak vetett véget John halála, amely egy szempillantás alatt érkezett el, váratlanul, miközben éppen vacsorához készültek kettesben. A haláleset időpontjában Didion és Dunne lánya kómában feküdt a kórházban. Joan Didiont mégsem zúzta össze a tragédia: "mágikus gondolataival" a saját hajánál fogva húzta ki magát a kétségbeesés mélységeiből. Szívbe markoló számvetése éppen annak bizonyítéka, hogy a legsúlyosabb megrázkódtatások idején is van vigasz, és Didion számára ezt az írás, a gondolkodás, a kultúra jelentette. 2007-ben Didion ezzel az azóta már klasszikussá vált, nagyhatású művével nyerte el az amerikai Nemzeti Könyvdíjat

"[Az Apák könyve] ...családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál "egynevűsítve", hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyanannak a "nemzetségnek" (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is. Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők "aktívumából". Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De - az én mércém szerint - azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva. Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán "normális" az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső) Az Apák könyve Vámos Miklós leghíresebb, legsikeresebb, legtöbb nyelvre fordított regénye, s mint Bodor Béla is hangsúlyozza: főműve. 2000-ben jelent meg először, azóta idehaza még két tucat kiadást ért meg. Minthogy elfogyott, az Európa új kiadással és új borítóval áll elő. "E regény viharként söpört át Európán. Pompás családtörténet, mely az olvasót minden erőlködés nélkül húzza át három évszázad magyar történelmén. A főszereplők magukkal ragadóak, Vámos írásmódja igazán nagyszerű, hibátlan elegye a személyesnek és az általánosnak." (Kate Saunders, (London) Times) "Vámos pontosan tudja, hogyan viccelhet tragikus történetekkel, és azt is, hogyan alakíthat humoros jeleneteket szomorúakká, miközben nem tesz mást, csak a figuráit ábrázolja... A Csillag család tagjai történetük folyamán több halált is elkönyvelhetnek a magyar szabadságért, mégis a magyarok küldik őket haláltáborba és munkaszázadba. Egyetlen túlélőjük groteszk gesztussal az apák könyvét pusztítja el." (Thomas Meissner, Frankfurter Allgemeine) "Mondj gyorsan egy magyar regényírót. Arthur Koestler: 1 pont. A Nobel-díjas Kertész Imre: 2. Esterházy Péter: 3. Koestler szenvedélye a politika, Kertész leghíresebb regénye egy tizenéves fiú auschwitzi kalandjairól szól, Esterházy szlengjátékos és modernista. Most itt van Vámos Miklós, 14 regény szerzője, írt filmet, színdarabot, novellákat, tudósította a Nation- és a Washington Post-ot is. Talán ugyanannyira idegesíti, mint engem, hogy még csak az Apák könyvé-t fordították angolra. Remek kezdet!... Irodalmi fegyvertára képes fönntartani érdeklődésünket egyik elátkozott nemzedéktől a másikig. Ellentmondásos jellemek virtuóz portréit adja, világuk és történelmük érzékletes ábrázolásával egyetemben... Üzenet amerikai kiadójának: Kérünk még!" (Jane Smiley, New York Times Book Review) "Az ember úgy érzi, mintha Márquez elveszett kisöccse írta volna, akit titokban száműztek Kelet-Európába. Boldogok lehetünk, hogy ez a kiváló szerző és az Apák könyve végre megjelent az USA-ban is." (Tama Janowitz)

Miután életem nagy részében dalszerző voltam, rövid, rímes versszakokba sűrítettem gondolataimat és érzéseimet, és zenét írtam hozzájuk, sohasem jutott eszembe, hogy könyvet írjak. De amikor eljutottam a számvetésre késztető ötvenéves korba, azt vettem észre, hogy most először kedvem támadt hosszú prózai szövegeket írni, ami éppannyira ösztönzőnek és izgalmasnak bizonyult, mint amilyen a dalszerzés volt valaha is. És így kezdett formát ölteni a Széttört zene. Ez a könyv életem korai szakaszáról szól, a gyerekkoromtól a serdülőkoromon át majdnem egészen a Police-szal aratott sikereim kezdetéig. Ezt a történetet nagyon kevés ember ismeri. Nem volt kedvem a hagyományos önéletrajzok szabályai szerint mindent elmesélni, ami valaha történt velem. Ehelyett az vonzott, hogy megvizsgáljak bizonyos pontokat, egyes embereket és kapcsolatokat, konkrét eseményeket, amelyek ma is nagy erővel rezonálnak bennem, miközben próbálom megérteni a gyereket, aki voltam, és a felnőttet, aki vagyok.

Kifut a tengerre egy hajó, fedélzetén egy gyilkossal... 1859-ben járunk. Patrick Sumner, miután a brit hadseregből dicstelenül menesztették Indiában, elszegődik egy bálnavadászhajóra, amely a sarkvidékre indul. A hajóorvosi állás kis fizetséget jelent, Sumner azonban ebben a helyzetben nem lehet válogatós. A vadászexpedíció eleve baljós jelekkel indul, s aztán egymást követik a szerencsétlenségek. Már messze kihajóztak a nyílt tengerre, amikor felfedezik, hogy az egyik hajósinast brutálisan meggyilkolták. Sumnernek mint hajóorvosnak muszáj tennie valamit... De a veszedelem, amellyel szembekerül, még gonoszabb és elkerülhetetlenebb, mint Delhi ostromának borzalmai, ahonnan alig sikerült ép bőrrel elmenekülnie. Ian McGuire idegborzoló, naturalista kalandregénye díjak és nevezések sorában részesült, köztük a 2016-os év Man Booker-díjának listájára is felkerült. Felnőtteknek való sztori, amelyet azzal a borzongó lelkesedéssel olvashatunk, mint kölyökkorunk kalóztörténeteit vagy indiánkönyveit.

Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című, 1908-ban megjelent regényének alapötletét hírlapi szenzáció szolgáltatta: a századfordulón egy milliomos bácskai polgár leányát megszöktette egy dzsentri fiatalember. Miután az ifjú hölgyet ily módon "kompromittálták", az apa látszatra beleegyezett a házasságba, az esküvő napján azonban külföldre küldte leányát, s a hozományvadász hoppon maradt. Az ilyen néven nem létező, de nagyon is valóságos Bontó vármegyében \(ahova Mikszáth szerint "a francia forradalom szele még mostanáig sem fujt be") élő, szerteágazó rokoni kapcsolatokkal rendelkező Noszty család egy szépreményű sarja, Feri is hozományvadászatra indul. Ez a "vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas és nagy kártyás" ifjú ember előbb nyalka huszár hadnagyként egy dúsgazdag felvidéki polgárlány kezét akarja elnyerni, ám egy váltóhamisítás miatt el kell tűnnie a színről. Másodjára az Amerikából multimilliomosként hazatért Tóth Mihály leányára veti ki a horgot. A dologba be van avatva a Noszty család összes öregasszonya, akik szövik-fonják a szálakat: minden részletében kimunkált haditervet készítenek, különös tekintettel arra, hogy Tóth Mari gyanakvó természetű, s az a rögeszméje, hogy mindenki csak vagyonáért akarja feleségül venni. Már majdnem sikerül nyélbe ütni a dolgot, amikor a véletlen - amely eddig mindig segítségükre volt - közbeszól: Feri egykori ezredparancsnoka leleplezi a könnyelmű, sőt a becstelenségtől sem visszariadó fiatalember múltját. S most, hogy a család praktikái csődöt mondtak, Feri is a "kompromittálás" bevált módszeréhez nyúl. A dzsentrivilág íratlan törvényei szerint immár szabad az út a milliókhoz. Tóth Mihály, a kemény gerincű polgár azonban közbelép, úgy véli, itt az ideje, hogy szakítson "ezzel a korhadt elvi tétellel..." A jegyzeteket Osztovits Szabolcs készítette.

Hercule Poirot a Közel-Keletről tér vissza Londonba. A legalkalmasabb közlekedési eszköznek az Orient expressz ígérkezik, Isztambultól Calais-ig. De legnagyobb megrökönyödésére már nincsen szabad hálófülke a közvetlen kocsiban. Pedig tél derekán nem szoktak ennyien utazni. És milyen különös társaság gyűlt össze! Orosz hercegnő, olasz utazó, magyar gróf, angol katonatiszt - és egy kellemetlen amerikai férfi. Vajon hova tartanak? Lehet-e köztük bármiféle kapcsolat? A Balkánon aztán egy éjjel elakad a vonat egy hófúvásban. És gyilkosság történik... Még szerencse, hogy Poirot-nak szerzett ágyat régi barátja, M. Bouc. Ezért, mire az expressz továbbindul, sikerül felgöngyölíteni az egyik legrejtélyesebb esetet, amely Agatha Christie tolla alatt született.

Ez az írásom krónika: anyámról, apámról és nagybátyámról szól. Amíg a való világban voltak, olyan erősen fogták le írógépem billentyűit, hogy nem rajzolhattam meg életük költészetének grafikonját. Ma már senki sem fogja a kezem, és én ámulattal rá-rádöbbenek, hogy nem vagyok már fiatal, s hogy a mulasztás veszélye fenyeget, mert immár egyedül én adhatok hírt a sörgyárról, arról a városkáról, ahol megállt az idő..." Hrabal ebben az 1970-ben írott könyvében megidézi a már akkor is nagyon távoli múltat - amikor ő maga még nem is élt -, hogy megjelenítse a letűnt, mozdulatlanná dermedt időt, hogy varázsos szövegébe elmentsen egy körülrajongott, rendkívüli asszonyt, és hogy emléket állítson művészete igazi múzsájának: zseniálisan szószátyár bácsikájának, Pepinnek. Krónika. Költészet. Idill. A szépség, a derű, az életöröm és a komikum utánozhatatlan elegye.