Fapadoskonyv.hu strana 12 z 80

A mu alapjában véve egyetlen nagyszabású anekdota elbeszélése epizódfüzéreken keresztül. A nábob, Kárpáthy János, aki régi magyar nemesség tipikus képviseloje, egy durva, kegyetlen névnapi tréfa hatására megpróbálja levetkozni régi önmagát, társadalomra haszontalan, féktelen, kicsapongásokba menekülo énjét. A reformkor fellendíto ereje, a körülötte megjeleno nagyszeru figurák, és a hozzá menekülo polgárlány, Mayer Fanny segíti hozzá, hogy elinduljon a haladó magyar nemesség útján, és élete végén példaképszeru, fenséges aggastyánként jelölhesse ki újszülött fiának, Zoltánnak az emberhez egyedül méltó hazafiúi pályáját. Unokaöccse, Abellino, aki rossz tréfája és a nábob megtérése miatt elesik a hatalmas örökségtol, a külföldön tékozló életet élo, hazafiatlan arisztokrácia képviseloje: gúnyosan, szatirikusan bemutatott figurája képezi az ebben a regényben is nagy szerephez jutó jókais héroszok alakjához a sötét hátteret. A számos epizódfigura, a pünkösdi királyságot elnyero Kis Miska, a részeges kurtanemes kompánia tagjai, az aranyifjak és a pesti irodalmi világ jellemzo képviseloi, a prostituálódott Mayer lányok, a derék iparos Boltai és nevelt fia stb. nemcsak hallatlanul feldúsítják a regény társadalomképét, de egyúttal a legjobb, legjellemzobb zsánerfigurái is a magyar irodalomnak. Jókai meditatív líráját, elégiai prózaköltészetét Fanny, a reménytelenül szerelmes fiatalasszony képviseli a muben. Az o figurája révén vált át Jókai a regény cselekményszintjérol a szimbolikus, metaforikus síkra, szinte huszadik századi regénypoétikai minoségeket elolegezve muvében.

A ?regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében. Az arany ember már milliomosként kéri meg a „szegény” török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat tőle Tímár. „Alabástrom szobor” felesége és az üzleti pálya ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda, ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett. A főhős kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton) gyönyörködtetőek.

A regényben két vállalkozó áll egymással szemben: Berend Iván, a bondavölgyi kis bányaüzem vezetoje, és Kaulmann Félix részvénytársasága. Kaulmann minden erovel - foleg Sámuel apát segítségével - igyekszik megszerezni Berend üzemét és a környezo nagybirtokot, a Bondaváry grófok tulajdonát. Berend - bármennyire kiváló tulajdonságok és nagy ésszel rendelkezik, s bármilyen példásan vezeti is a kis üzemet - hamarosan elbukna az egyenlotlen versenyben, ha nem segítené egy romantikus véletlen. A cselekmény elején Kaulmann Félix Bécsbe csalja a gyöyöruszép munkáslányt, Evilát. Volegénye, Szaffrán Péter - aki szintén Berend munkásai közé tartozik - bosszúból felrobbantja a részvénytársaság tárnáit. A Kaulmann-féle vállalkozás összeomlik, s az égo szénréteget csak Berend Iván korszakalkotó találmányával tudják eloltani. A végkifejletet számos romantikus fordulat elozi meg: a pesti társasági életbol vett jelenetek, Berend Iván társasági sikereinek mozzanatai, a Bondaváry grófok története, Evila sorsának alakulása, Kaulmann Félix és Sámuel apát vagyonszerzo törekvéseinek akciói.

A francia forradalomban kivégzett királyno, Marie Antoinette kislányát orzi, rejtegeti a Ferto tó partján álló kastélyban, a Névtelen várban a regény fohose, egy Magyarországra menekült emigráns francia gróf. Jókai egyik legromantikusabb regénye a Névtelen vár, teli titokkal, cselszövénnyel, Bourbon-liliomos misztikával, szuzies-éteri szerelemmel (mert a fogoly kis királylány persze beleszeret nemes védelmezojébe, aki persze nem viszonozhatja vágybeli királynoje érzelmeit). De egyben az egyik legszebb Jókai-regény is a mu: a Ferto-vidék csodás huségu leírása, a régi magyar élet felejthetetlen tablója, a táblabírás, osi nemesi, megyei világ nagyszeru felidézése, sajátos ragyogásának, provinciális bájának halhatatlan megörökítése.

Úgy, ahogy a török által leíratott: lábai, szőrös tehénlábak, hátán összekötött bivalybőr, homlokaiból két hátrahajló szarv nőtt elő, mely vad, ijedelmes tekintetett adott különben oly szelíd arcnak, melynek vonásain e pillanatban még örömöt, még mosolyt, még emberi vágyakat is lehete látni. 

Eppur si muove! Mikor Galilei ezt az emlékezetes mondást tevé, megdobbantá lábával a földet# éppen csak ezt a kis darabját a földnek felejté el megrúgni, ami itt a Kárpátoktól a Dunáig kikerekítve fekszik# az egész föld mozdult, hanem ez az egy darab állva maradt. Körülötte minden oldalon a nálánál boldogabb országok elore, a boldogtalanabbak hátrafelé, de valamerre mindnyájan csak haladtak# egyedül Magyarország állt egy helyben, és az volt a virtus, az volt az állambölcsesség, az volt a tudomány, hogy helyébol ki ne mozduljon. Életföltétele volt a vis inertiae# a tétlenség ereje: ?Aki jól alszik, annak jó lelkiismerete van# akinek jó lelkiismerete van, az jó ember: tehát aki jól alszik, az jó ember.? Azután akadtak nyughatatlan emberek, akik azt gondolták, hogy ez a mély álom mégis nagyon közel rokon a halálhoz, s megkísérték a fölébredést. Egy ilyen nyughatatlan embernek a történetét írom le, aki meg akarta próbálni, hogyan lehetne az álló földet mozdulásra bírni. E küzdelemben o maga összetört, semmivé lett, de mégsem tett le a hitrol, hogy ?eppur si muove!? Tisztesség adassék emlékezetének!

A rossz társaságba keveredett, korhelykedő lovag úrfit egy fogadalma jó útra téríti. Rádöbben arra, mivel tartozik hazájának, és meg is tesz Erdélyért mindent, mind a közéletben, mind a csatamezőn. Derekasságáért el is nyeri három asszony és egy lány szerelmét. A törökellenes harcok és a lovagi párbajok hősének a szíve azonban Krisztierna fejedelemasszonyé… Hogyan áll helyt a szilárd jellemű, vitéz nemesifjú ebben a minden eddiginél veszélyesebb helyzetben? Hogyan sietnek segítségére szerelmei, ezek az áldozatos szívű, kitűnő teremtések? Nem kétséges: a kedves, szép, romantikus történet ma is szórakoztat, és tanulságul szolgál, számíthat a fiatal olvasók érdeklődésére. Hiszen valamikor – csaknem százötven éve – hatalmas sikert aratott, és nemzedékek nevelkedtek rajta egy évszázadon át. Most felújított és megfrissített szövegével ismét népszerű olvasmánya lehet közönségünknek.

Juhász ?Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) tanár, költő, hírlapíró. „A magyar vidék legtisztább szavú lírikusa” – ahogyan Simon István nevezte. Apja Juhász Illés érettségizett postai távírótiszt, édesanyja Kálló Matild, az egyik utolsó szegedi gombkötő lánya volt. Apja halála után igen szoros lelki kapcsolat alakult ki a fiú és az édesanyja között. Mivel a költő családot nem alapított pszichés betegsége miatt, ennek súlyosbodásával anyja gondoskodására szorult, a túlzó aggódás rátette lelki terhét a kapcsolatra. Az érettségi előtt régóta érlelődő elhatározással elhagyta Szegedet és a piaristák váci noviciátusába került papnövendéknek. Lelki problémáin az aszkézisbe meneküléssel próbált segíteni, azonban kiderült, nem neki való ez a világ. 1900-ban távozott Vácról, élményeit később „A tékozló fiú” című művében írta meg. Ebben az összefoglaló kötetben megismerhetjük Juhász Gyula egyetemi társait, tanárait, kortársait – Babits Mihályt, Ady Endrét, Kosztolányi Dezsőt, Oláh Gábort… –, jóízű emlékeit azonban átszövi a melankólia, elbeszélései gyakran végződnek öngyilkossággal, halállal. A könyv önéletrajzi hitelessége az egyik legerősebb a magyar prózairodalomban.

Kabos Ede neve nem igazán ismert, még a magyar irodalomtörténet iránt oly fogékony bölcsészhallgatók körében sem. Hacsak Az Érdekes Újság Dekameronja kapcsán nem. Ez a tízkötetes mű, amely 100 kortárs (20. század eleji) novellistát mutat be egy-egy írásukon s rövid életrajzukon keresztül, Kabos szerkesztői munkáját dicséri. Elsősorban tehát újságíró volt - több lapnak munkatársa, szerkesztője. Amellett, álnéven, színdarabokat is írt. Hídként szokták emlegetni Vajda János és Ady között, mivel ő hívta fel jó barátja és a nyugatosok figyelmét Vajda költészetének modern vonásaira. E kötetben található elbeszélései a nagyvárosi élet, valamilyen okból a mindennapok fölé emelkedő, apró történéseinek éles megfigyeléséről adnak tanúságot. Egy idősödő színész korábbi felelőtlen kalandjának következményei, utóélete a féltékenység színeváltozásai szépreményű fiatal lány önfeladása mások boldogulásáért - egyszerű emberek hétköznapi tragédiái, s a pénz, a vagyon utáni, mindent elsöprő sóvárgás víziója, fantomképe elevenedik meg a lapokon. 

Kabos ?Ede (Nagykároly 1864 – Abbázisa 1923) Író és hírlapíró. Középiskoláit elvégezve Budapesten bölcsészeti előadásokat hallgatott, de a tanári pálya helyett a hírlapíróit választotta. Előbb az Egyetértésnél dolgozott, majd a Pesti Naplónál, Mikszáth Országos Hírlapjánál és a Budapesti Naplónál (melynek szerkesztője is volt) mint tárcaíró és az országgyűlési rovat vezetője. 1913-ban Az Érdekes Újság c. hetilap szerkesztője lett. A Pesti Hírlap egyik vezércikkírója. A Petőfi Társaság 1902-ben megválasztotta tagjának. Regényeket, elbeszéléseket és drámákat írt; mint a naturalisták tanítványát szigorú tárgyilagosság jellemzi, s inkább a jellemzés élességére, mint a cselekvény érdekességére törekszik; világfelfogása kissé komor. Sziverics Borbála, a megejtett nemesbolvári tanítónő naplója ez a könyv. Magáról így ír benne: „Hát mit keresek én még ebben az országban? Azt a hat lépést, amennyivel átlépem ezt az országot, egyszer megtettem. Kezdjem elölről? Menjek visszafelé? Már nem is érdekel. Két különös ember pillanatokra megkapta a lelkemet: egy halandó gnóm, s egy halhatatlan férfi. Már nincsenek. Éppen csak ők nincsenek. Akik mellett elhaladtam, élnek; akiknél megálltam, meghaltak. Jobb nekem meg nem állni. Nem akarok elérzékenyülni, nem idézem lelkem elé az egyiknek üveges tekintetét, a másiknak utolsó mosolyát, nem akarok emlékezni, visszanézni – megyek… utazom messzire, nagyon messzire. – Ott van, arra messze, a világ. Mondd meg, hogy kimentem a világba, ahol elférek. A világban sem fogok elveszni, mert mindenütt az maradok, aki vagyok: Sziverics Borbála.”

  Kaffka ?Margit elbeszélésekkel kezdte prózaírói pályafutását, s a műfajhoz haláláig hű maradt. Elbeszéléseiben a korszakváltás nyugtalanságainak teljes térképét megrajzolja, s az új életérzéshez, mely egyidejűleg forradalmas újat-akarás és gyógyíthatatlan nosztalgia régi, semmibe-tűnt harmóniák után, a műfajt is hozzáigazítja. Írásai megtelnek színnel, fénnyel, hangulati elemekkel s az emberi nyugtalanság soha ki nem fejezett motívumaival. Kivételes írói érzékenyésge minden fontos külső és belső jelzést felfogott, s törekedett is az élet új törvényeinek és sorsszerű változásainak művészi fölfedezésére. Egyik méltó utóda, Kádár Erzsébet írja, hogy „az összefüggések fonalait követve a kor minden nagy kérdése felé a szerző és a nyugtalan lélek mohóságával kinyújtotta a kezét”. A változásokat mindenekelőtt az emberek életében és sorsában méri föl, beteljesült vagy beteljesületlen szerelmeken, felbomló vagy szövődő kapcsolatokon, elfojthatatlan lázadásokon vagy kényszerű megalkuvásokon, új vágyak hatalmán és emlékek vonzásán, válságok előtti és válságok utáni állapotokon, s mind azon, ami az életet gyötrelmes valódiságával és nyugtalanító szépségével teljessé teszi.A Csendes válságok Kaffka Margit elbeszéléseinek minden eddiginél teljesebb gyűjteménye.

A lélektani elemzés módszerét kibontó regény a Színek és évek folytatása. Laszlovszky Mária történetét mondja el, aki már az állásban lévő modern nő szemével, más törvények szerint él és ítél, mint a korábbi nemzedék lányai. Diplomát szerez, tanári állást kap, önálló, szabadabb életre készül, de hamarosan rádöbben, hogy a kisváros nyomasztó légkörében nem sikerül saját lábán megállnia, magányos marad. Az álmokba kapaszkodó, magányos lélek a halálba menekül.

Donna Isabel árva volt; atyját, a Rettenetes Pedrót és anyját, a szigorú arcú, halvány donna Blancát csak festett képeikről ösmerte; s hajdani tápláló dajkája, duenna Agneda öltöztette most: kövér, ügyes ujjaival vörösszőke, dús háját tornyozva és langyos balzsamfürdővel fürösztve arcát, vállait és kezét. Közben egyre fecsegett madre Agneda; míg úrnője lehunyt szemmel tűrte dolgát, de néha türelmetlenül, kurtán szisszentve sóhajtott.- Te leszel a legszebb, te leszel az első! Hiszen rokonod a kegyelmes kardinális, Gonzales de Mendoza, a mai bál patrónusa! És ő bizonnyal jó szemmel nézi melletted Alvaros de Lunát, a guadalajarai lovagot.- Meghúztad a hajam!? (részlet)

A ?Mahajána-buddhizmus tanítómesterei szerint a halál óráján, amikor a testet alkotó elemek egymásba omlanak, nem ér véget az élőlények útja. A tibeti, lámahitű buddhizmus úgy tartja, hogy a hús-vér test elhagyása után az eszmélő lény szellem-, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékában, szurdokában. Több napon át tart ez az állapot, legtovább hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig, s az eszmélő onnan csak úgy szabadulhat, vagy legalább kerülheti ki a Rossz Ösvények, gonosz utak csapdáit, önnön teste, szíve, szava tévedései, vétkei hatását, a Rossz Tetté, ha még életében avatott mestertől szerzett intelembe, tanácsba, a nemtudás és balgaságot szüntető Tudásba fogódzva szembesül önnön jelenéseivel, és megérti, hogy mindezek-istenek, szörnyek, mennyek és poklok- önnön elméjének szülöttei.Ha életében nem jutott volna kellő ismerethez, avatott tudáshoz, akkor most, a köztes lét napjaiban kell szellem-fülébe juttatni a tanácsot, és az intelem révén szembesíteni őt önnön jelenéseivel, önmagával, hogy -ha meg nem is szabadul-elkerülje a legrosszabb lehetőségeit. Ha végképp nem sikerül a születés kapuját berekesztenie, szerezhet még jobb születést, mindenekelőtt emberi sorsot, „kincses emberi testet” amelyben a legtöbb esélye van a megvilágosodásra, a Törvény megismerésére, megszabadító Tudás, intelem szerzésére.

A kötet a következo novellákat tartalmazza:Az ütközet# Esik a hó# A dárda# Ballada a néma férfiakról# Géniusz# Találkozás egy fiatalemberrel# Barabbás# A cirkusz# Két hajó# Az ellenség# Beszélgetés egy jó emberrel# Északi szél# A lift feljebb megy# Példázat a halálról# Az égo ház# Novella a delejes halálról# A halál és a favágó# Erzsébet színházba megy# Akták# Reménytelen szerelem# Dódi# A magány# Február# Én és énke# Kacsapecsenye# Festék# A gyémánt# Szemét# Férfibecsület# Az inkarnátor# Röntgenország# Hasmutét# Új Iliász# Tibor# Skarlát# Hajdusek

A regény valóságosan megtörtént eseményekrol, személyes tapasztalatokról szól: saját agymutétének körülményeit beszéli el az író. Muvészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem o, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegteto mutét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz... Különlegesen izgalmas, nagyszeru az elbeszélés csúcspontja: a mutét leírása, melyet egyszerre szenved belülrol, és szemlél kívülrol az író. Az operáció utáni, téren és idon kívüli állapotból, a szürkeségbol a fényhez, az élethez visszatéro ember örömével, büszkeségével zárul a mu.