Kalligram strana 42 z 78

Aristoteles napísal spolu tri etiky: Veľkú etiku, Etiku Nikomachovu a jej inú verziu - Etiku Eudémovu. Aristoteles zakladá delenie spravodlivosti na zákonnú spravodlivosť a na spravodlivosť etickú. A práve etickej spravodlivosti sa venuje v diele Etika Nikomachova. Aristoteles ju považuje za spravodlivosť vo vlastnom zmysle slova, za rovnocennú s ostatnými etickými cnosťami (udatnosť, umiernenosť). To, čo má s nimi spoločné, je rovnosť, ktorej podstatu tvorí stred medzi dvoma krajnosťami. Ako udatnosť je stredom medzi strachom a smelosťou, ako je umiernenosť stredom medzi slasťou a strasťou, tak spravodlivosti patrí miesto v strede medzi páchaním krivdy a znášaním krivdy. Etická spravodlivosť patrí podľa Aristotela do oblasti dobrého a správneho konania, ktoré človeka vedie k jeho cieľu, plnému životu ako forme šťastia. Spravodlivosť teda nie je formou rozumovej cnosti ako schopnosti správneho teoretického poznania, nie je to cnosť, ktorá sa sprostredkúva učením a skúsenosťou. Je formou povahovej cnosti, ktorá sa získava nácvikom konania a privyknutím na konanie orientované na určitý cieľ.

Benjamin Nathaniel Cardozo (1870 – 1938) po skončení právnického štúdia na Columbijskej univerzite (1891) začal pôsobiť ako advokát v New Yorku a pomerne zavčasu aj ako sudca. Predstavy o úlohe sudcu a o pochopení toho, čím sa sudca riadi pri rozhodovaní prípadov, zhrnul v mimoriadne úspešnej sérii prednášok uverejnených v roku 1921 pod názvom Podstata súdneho procesu (The Nature of Judicial Process). Táto knižka sa stala jeho najúspešnejším titulom. Cardozo navrhol metódy, ktorých vzájomnou kombináciou by sa mala zaručiť vyváženosť medzi požiadavkou stability a pokroku. Sú to: metóda filozofie alebo logiky, historická metóda, metóda tradície a sociologická metóda. Príťažlivosť Cardozovej koncepcie spočíva v tom, že ponúka kompromis medzi prekonanou predstavou, že sudcovia by nikdy nemali tvoriť právo, mali by ho iba vyslovovať, a radikálnou predstavou niektorých predstaviteľov amerického právneho realizmu, že sudcovia sú tí, ktorí výlučne určujú právo.

Benjamin Nathaniel Cardozo (1870 – 1938) po skončení právnického štúdia na Columbijskej univerzite (1891) začal pôsobiť ako advokát v New Yorku a pomerne zavčasu aj ako sudca. Predstavy o úlohe sudcu a o pochopení toho, čím sa sudca riadi pri rozhodovaní prípadov, zhrnul v mimoriadne úspešnej sérii prednášok uverejnených v roku 1921 pod názvom Podstata súdneho procesu (The Nature of Judicial Process). Táto knižka sa stala jeho najúspešnejším titulom. Cardozo navrhol metódy, ktorých vzájomnou kombináciou by sa mala zaručiť vyváženosť medzi požiadavkou stability a pokroku. Sú to: metóda filozofie alebo logiky, historická metóda, metóda tradície a sociologická metóda. Príťažlivosť Cardozovej koncepcie spočíva v tom, že ponúka kompromis medzi prekonanou predstavou, že sudcovia by nikdy nemali tvoriť právo, mali by ho iba vyslovovať, a radikálnou predstavou niektorých predstaviteľov amerického právneho realizmu, že sudcovia sú tí, ktorí výlučne určujú právo.

Kniha Dubček kontroverzná osobnosť poodhaľuje mýtotvorné faktory súvisiace s osobnosťou Alexandra Dubčeka. Sústreďuje sa na nové, resp. málo známe informácie, ktoré čitateľovi umožňujú získať iný pohľad na naše historické udalosti, a to nielen v roku 1968. Autor ľahkým, čitateľným jazykom a na konkrétnych príkladoch objasňuje hranice socializmu s ľudskou tvárou, a tým presne definuje pozície, ktoré komunisti vedení Dubčekom nemienili opustiť. Pri analýze zákulisia vstupu vojsk Varšavskej dohody do Československa sa opiera o prepisy augustových telefonických rozhovorov medzi Brežnevom a Dubčekom. Tie spochybňujú Dubčekovu verziu a naznačujú, že veľa okolností stále čaká na objasnenie. Záver knihy patrí triezvemu hodnoteniu Dubčekovho pôsobenia počas normalizácie a jeho nejasnému politickému vstupu v Novembri 89. Autor spochybňuje čoraz populárnejší názor glorifikujúci Dubčekove osobné zásluhy o demokraciu či o pád totality.

"Kosztolányi Dezső egyik 1925-ös novellájában bukkant fel először Esti neve; 1929-től nőtt meg az Esti-szövegek száma; s bár 1930-ban fölmerült már a kötetté formálás teve, csak 1933 tavaszán valósult meg. A kortársak elismerő szavakkal, de értetlenü l fogadták. Csak a későbbi irodalmi fejlődés ismeretében tárultak fel igazán az Esti Kornél-történetek valódi erényei, korát megelőző műfaji újításai, merész szemléleti nyitásai. Az 1933-as "Esti Kornél" kritikai kiadását tartalmazza kötetünk. Mintho gy Kosztolányi az egyes fejezetek alapjául szolgáló novellákat sokszor publikálta, közöljük valamennyi változatukat és ezek valószínűsíthető sorrendjét is. A tárgyi magyarázatok között bemutatjuk, hogy kik voltak a mintái a századelő irodalmi életét megrajzoló ötödik fejezet kulcsfiguráinak. Kötetünk szöveggyűjteményként tartalmazza az "Esti Kornél"-ról szóló gazdag irodalmat 1933-tól 2010-ig, s kitér arra a jelentős hatásra is, amit Kosztolányi műve az ezredforduló szépprózájára gyakorolt." (a Kiadó)

A szerző nevelési regényében egy beteg és orvosa viszonya, a gyógyulási folyamat áll központban. A kötetet olvasva azonban eldönthetetlen, hogy álom, hasadt tudat vagy a regény valósága szüli-e a skizofren pszichiáter alakjait. Azt vesszük észre, hogy nevelődés helyett sokkal inkább az álom és a terápia körül kialakuló szövegháló, az alatta és felette nyíló, hátborzongató,mályvaszínű világ az, ami meghatározó, s az ez körül burjánzó nyelv.

Mi történik egy országban, ahol a hatalom az autoriter politika és az oligarchikus „demokrácia” közötti állandó súrlódás tárgya? A kötet a magyar demokrácia, bürokrácia és piacgazdaság válságának története.

A könyv a markánsan autokratikus jegyeket mutató orosz demokráciamodell kialakulásának logikáját, a ténylegesen leválthatatlan uralmi elit tíz év elteltével is kétharmados társadalmi elfogadottságának okait, főképpen pedig magát a működő rendszert kívánja bemutatni a magyar olvasónak.

A Szegedy-Maszák Mihály válogatott munkái sorozat ötödik kötete a szerző magyar és összehasonlító világirodalmi tanulmányait tartalmazza – mindvégig azt az elvet követve, hogy az újraolvasás egyben újraértelmezést jelent. Korábbi ízlés- és értékítéleteink felülvizsgálatát, az öröklött hagyomány átrendezését és megőrzését.

Mitől vagyunk magyarok? Hogyan lehet idegenben is megőrizni az elveszített haza emlékét? A szerző érdeklődése Fiumétól a Szepességig, időben pedig a XVIII. század végétől a 2. világháborúig terjed. A kötetet fényképek illusztrálják.

Király Kinga Júlia második prózakötete a test tapasztalatainak érzékien pontos megidézése. A nő teste éppen csak annyira domborodik ki az őt behálózó történetekből, amennyire képes magába fogadni a rá váró történeteket.

György Norbert sikeres regénye után novelláskötettel jelentkezik, melyet a nyelvi érzékenység, helyenként a szarkasztikus humor és a teremtő fantázia jellemez.Az egyes szövegek hol tematikailag,hol stílusukban ellenpontozzák, írják felül egymást, s alakítanak ki egy szöveglabirintust,melynek mélyén talán ott lapul a titokzatos elbeszélő,vagy talán csak Bügyi bácsi, a novellák visszatérő, esendő hőse.

A kötet írásai arra próbálnak emlékeztetni, hogy az újraolvasott történelemfilozófiai írások szerzői a jelent rég túlélt beszélgetőtársaink. Szövegeik újabb olvasata talán más kontextusba helyezi a klasszikus történelem- és tudományfilozófiák utáni, az ész és szabadság maradék kapaszkodási pontjait, s közös történetünk tétjét és árát kereső irodalom egy részét is.

V duchu ballekovského označenia by sa mohol román Hraničný prípad od Pétera Hunčíka nazvať ďalšou, no zároveň inou knihou o Palánku, svojráznom meste na južnej hranici. Teda vlastne o Šahách, ktoré v čase románového príbehu boli miestom mnohých kom ických i tragických situácií zasahujúcich do ľudských osudov - maďarských i slovenských. Hunčík je bytostný rozprávač s darom irónie aj humoru, okoreneného silou detského údivu pri vnímaní komplikovanej reality mnohonárodnostného priestoru v časoch druhej svetovej vojny, povojnového vysídľovania, mierových zmlúv, ale aj ponižovania ľudsk ej dôstojnosti. Postavy Hunčíkovho mesta - Slovákov aj Maďarov - spája spoločná história aj vzájomné ľudské vzťahy. Vnímanie spoločnej minulosti aj prítomnosti je však neraz odlišné - aj preto je pravda jedných pre tých druhých často nepochopiteľná. Hraničný prípad je prvým beletristickým dielom Pétera Hunčíka, ktorý sa v ňom predstavuje ako brilantný a otvorený, bezbariérový rozprávač.

Abszurd és banális sorközökben mérhető távolsága, mindennapi helyzetek és problémák, álhelyzetek és álproblémák, s egy sikeresen megkomponált nyelv – Veres István bemutatkozó kötetének kínálata tizennyolc szóban.

Különleges könyv. A tehetséges és sokoldalú elsőkötetes szerző paradox módon nem próbál kortárs lenni. Letűnt korok nyelvét, gondolkodását éleszti újjá prózakötetében – játékosan, búsan, humorral, költőien.