E-knihy - Svetová beletria strana 300 z 327

Ady Endre irodalmunkba halhatatlan költőként vonult be, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy prózaíróként is maradandót alkotott. Ebben a kötetben remekbeszabott tárcáiból, karcolataiból és novelláiból nyújtunk át egy csokorra valót. Lángoló társadalmi érzékenységről tanúskodó darabok, a „kompország” kérlelhetetlen ostorozása mellett találhatunk gyengéd (és kegyetlen, szomorú) szerelmes történeteket, sőt önéletrajzi ihletésű, gyermekkorát felvillantó elbeszéléseket is olvashatunk. Ady, aki hamarabb lett (újság)író, mint költő, mestere volt az érzékletes leírásoknak és hangulatfestésnek, s prózai zsenijét most rövid, könnyen fogyasztató, ám mégis ízes és elgondolkoztató formában tárjuk olvasóink elé.

A félelmetes ereju magyar vitéz dicso tetteirol szóló történet évszázadokon keresztül szállott szájról szájra, apáról fiúra, vagy énekmondók sora vitte hírét Lajos király hu alattvalójának. Az igazáért, szerelméért, hazájáért lovagi becsülettel küzdo Toldi Miklós alakja elsok között Arany Jánost ihlette meg, Benedek Elek a trilógia nyomán kapott kedvet a legendás hos történetének feldolgozásához. #Ez az alig ismert könyv egyaránt érdekes lehet annak is, aki már olvasta Arany Toldiját, és annak is, aki még tanulmányai során most ismerkedik vele.

Bessenyei György (Tiszabercel, 1746 vagy 1747 – Pusztakovácsi (ma Bakonszeg), 1811. február 24.) író, költő, a magyar felvilágosodás egyik meghatározó egyénisége.1755-ig Tiszabercelen élt, majd 1760-ban Sárospatakon volt diák.1765. június 8-tól Mária Terézia magyar testőrségében teljesített bécsi szolgálatot.1768 végén és 1769 elején Olaszországba utazott.1773-ban betegsége miatt megvált a testőrségtől, és a protestáns ügyek bécsi képviselője lett.1775-ben megvonták tőle a fizetését. Ezért, hogy megélhessen, 1779. augusztus 15-én katolikus hitre tért, és az udvari könyvtárnál hivatalt, valamint évi 2000 forint díjat kapott, melyet később II. József császár megvont tőle.1782-ben visszatért a szülőfalujába.1785-ben átvette a Bihar vármegyei pusztakovácsi örökségét.1804-ig itt élt egyedül, mikor bátyjának leánya, Anna odaköltözött hozzá ápolónak. Végrendeletét 1810. november 27-én írta, ekkor már nagyon beteg volt.1811. február 24-ben meghalt.

Romantika ?és realitás, művészmorál és polgári sikervágy ellentmondásai feszülnek egymásnak a magyar századvég klasszikus karrier-regényében. Szereplői a stendhal-i, balzac-i hősök reményeivel és illúzióival lépnek színre – de energiájukkal már a kezdet kezdetén sem rendelkeznek: elképzeléseik álmatagabbak, kiábrándulásuk útja is kevésbé drámai. A regény kezdetén hárman ábrándoznak a jövőről, hírt, elismerést, nagy műveket, tudományos eredményeket, országos reformokat ígérnek maguknak. Hármójuk közül ketten érnek célba: Bem Gyula híres festő lesz, Robin Sándor nagyhatalmú politikus. Bem Gyulának későn jön a siker: halálos betegen érkezik a boldogság kapujába, nagy álmait, a ragyogónál ragyogóbb fehérrel borított vásznakat már nem tudja megfesteni. Robin Sándornak viszont túlságosan hamar hull az ölébe a hatalom: nem küzdött érte, jószerével nem is tudja, milyen sötét erők játszotak a kezére. Ártatlanságáért keservesen lakol; szerelmét, büszkeségét, életkedvét veszti el, hogy tisztességét úgy-ahogy megmenthesse. Védő és rontó géniuszként két nő áll a férfiak oldalán. A szelíd, jólelkű Piroska, lemondó szerelmével mindkettőjüket boldoggá teszi; a mindent tudó, mindent merő Hanna, húsevő szenvedélyével a magasba ragadja és a kétségbeesésbe löki Sándort. A regény végül mégis „jól” végződik. Sándor visszatalál Piroskához, hiteitől, álmaitól megfosztottan de tovább csiszolja az életét, fél-szívvel és fél-tisztességgel, ahogy lehet. Sorsának szomorú kontrasztja a kis Hirsyé. Az egykori barátok közül, a harmadik semmire sem vitte, s így, filiszteri naivitássá nyomorodva, benne megmaradhatott az ifjúság tovatűnt lelkesedése.

Hordubal, a kárpátaljai parasztember nyolc évig dolgozott egy amerikai bányában, aztán hazatért falujába. Felesége és kislánya elidegenedtek tőle, és egy napon az asszony meg a szeretője meggyilkolják. A rendőri nyomozás mindent kiderít és elítélik a bűnösöket. Čapeknek ez a regénye nem bűnügyi regény a szó szoros értelmében. Nem a gyilkosság momentuma és a nyomozás leírása a lényeges benne, inkább a falu légkörét, tragikus emberi sorsokat, az emberek lelkivilágát akarta ábrázolni az író ennek a történetnek a keretében.

A párbaj (1891) az orosz irodalomban Turgenyev óta ismert két életvitel, életeszmény összeütközésének története: Lajevszkij, az enervált, cselekvésre képtelen „fölösleges ember” és von Koren, az aktív, materialista tudós vitájából majd párbajából megszületik Lajevszkij felismerése: a menekülés az elrontott helyzetekből nem azonos a megváltással, s amikor ráébred arra az emberi felelősségre is, amivel élettársának, az elcsábított és megunt Nagyezsda Fjodorovnának tartozik, el tudja végre fogadni saját életét, s változtatni, alakítani is képes rajta.

Eötvös ?József első nagy epikus munkája A karthauzi (1839-41). A regény fontos, sőt talán legjelentősebb állomása a magyar szentimentalizmus és romantika prózájának. A kor egyik legdivatosabb életérzését, a világfájdalmat ábrázolja benne Eötvös, de nem elégszik meg az aforizmákban megfogalmazódó szentimentális bölcselkedéssel, hanem ifjú hőse, Gusztáv sorsán keresztül a saját nemzedéke problémáiról vall. A napló- és levélformában írt regény az arisztokrata Gusztáv és a polgárlány Júlia szerelmét mutatja be a francia polgár-királyság erkölcsi tartás nélküli világában. A romantikusan végletes bonyodalmak csalódást és kiábrándulást okoznak Gusztávnak, aki a világtól és önmagától megundorodva a karthauzi szerzetesek örök némaságával bünteti önmagát. Eötvös kitünően alkalmazza a vallomásregény kialakult mintáit, s az érzelmességből fakadó tiszta poézis – nehézkes filozofikus betétek ellenére – legjobb művei sorába emeli a regényt, amely a magyar prózában is korszakos jelentőségű. Gángó Gábor értő magyarázata a korban és Eötvös művei sorában segít eligazodni.

?Kinek egész élete nemzetének nagy küzdelmei között folyt le, s ki bizodalmát nem vesztve, azon meggyozodéssel néz a jövobe, hogy az ügy, melyért küzdött, gyozni fog, s hogy akkor a jövo nemzedékek hálával mondják el az o nevét is - az bármennyit áldozott, s bármi kevés elismerést talált életében, nem panaszkodhatik sorsa ellen."

Eötvös ?Józsefet elsősorban mint regényírót tartja számon az irodalomtörténetírás. Megbecsüléssel emlékezik meg emellett természetesen az állambölcselő és a költő, az államférfi és a politikai publicista teljesítményéről is. A szónokról azonban hallgatni szokás. A műfajok hierarchiáját meglehetősen szűkkeblűen értelmező hazai gyakorlat a szónoklatot általában amúgyis kiiktatja az irodalom köréből, de Eötvös beszédeit az átlagosnál is jobban sújtja a meg nem érdemelt feledés. Szónoki műveit összegyűjtve hetven esztendeje adták ki utoljára, behatóbb elemzésüket nemcsak az összefoglaló irodalomtörténetek mellőzték, de a róla készült tanulmányok, sőt monográfiák is. Napjaink hazai olvasója így aligha sejti, hogy benne legnagyobb és – főbb elveit tekintve – máig időszerű hazai szónokaink egyikét is tisztelhetjük. Az Eötvös-beszédek iránti közöny az ellenforradalom negyedszázadában alakult ki: azok tartalma, a szabadság, a jogegyenlőség és főképp a testvériség eszmevilága merőben idegen volt a Horthy-rendszer szélsőséges nacionalizmusától. A személyi kultusz felfogása pedig az író európaiságában talált kivetnivalót, s még inkább a beszédek hangsúlyozott liberalizmusában. E polgári ideológiát sokáig csupán mint a szocializmus ellentétét szemlélte a marxista irodalomtudomány – hogy nem csupán ellenpárja, de előzménye, előkészítője, illetve egy kiváltó katalizátora is volt az utóbbinak, arról jobbára megfeledkezett.

A kötet a következo színmuveket tartalmazza: #A bor ? Annuska #? Fehér Anna #? Falusi verebek #? Szentjánosbogárkák

A ?regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében. Az arany ember már milliomosként kéri meg a „szegény” török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat tőle Tímár. „Alabástrom szobor” felesége és az üzleti pálya ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda, ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett. A főhős kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton) gyönyörködtetőek.

Úgy, ahogy a török által leíratott: lábai, szőrös tehénlábak, hátán összekötött bivalybőr, homlokaiból két hátrahajló szarv nőtt elő, mely vad, ijedelmes tekintetett adott különben oly szelíd arcnak, melynek vonásain e pillanatban még örömöt, még mosolyt, még emberi vágyakat is lehete látni. 

Donna Isabel árva volt; atyját, a Rettenetes Pedrót és anyját, a szigorú arcú, halvány donna Blancát csak festett képeikről ösmerte; s hajdani tápláló dajkája, duenna Agneda öltöztette most: kövér, ügyes ujjaival vörösszőke, dús háját tornyozva és langyos balzsamfürdővel fürösztve arcát, vállait és kezét. Közben egyre fecsegett madre Agneda; míg úrnője lehunyt szemmel tűrte dolgát, de néha türelmetlenül, kurtán szisszentve sóhajtott.- Te leszel a legszebb, te leszel az első! Hiszen rokonod a kegyelmes kardinális, Gonzales de Mendoza, a mai bál patrónusa! És ő bizonnyal jó szemmel nézi melletted Alvaros de Lunát, a guadalajarai lovagot.- Meghúztad a hajam!? (részlet)

Züllötten élt, egy szerinte züllött hazában, amelyet úgy szeretett, amilyen volt, anyagi boségével és erkölcsi aszályával# a züllésben pedig csöppet sem érezte rosszul magát. Önként választott kénköves úton ballagott, szívében nem volt félelem, lelkiösmeretében megbánás. Egyetlen igazi rokona Don Juan, a kárhozott lovag, aki borzalmas görcsök közt, de száraz szemmel szállt alá a pokolra. S azzal a fanyar goggel, hogy csak intenie kellene, csak a kisujját kellene megmozdítania, s még az emészto lángokban is akadna asszony, aki felajánlkozna helyette a kínokra. Cs. Szabó László

Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. ? Budapest, 1933. május 12.) író, hírlapíró

Mindenkinek ad a sors fiatalkorában olyan kalandot, amire még öregen is szívdobogva emlékszik vissza. Az én fiatalságomnak az volt felejthetetlen kalandja, hogy egy esztendeig inasiskolai tanító voltam. Álmomban még ma is megesik, hogy az vagyok, s olyankor mindig átverejtékesedik a fejem alatt a kisvánkos. Fiatal újságíró voltam akkoriban, s elég emberségesen megfizettek: kaptam egy hónapra száz koronát. Ez sokkal több volt ugyan, mint amennyit öreg újságíró koromban keresek, de azért el lehetett költeni ezt is. Rám fért volna még valami mellékstallum. Legalább olyan, amelyiknek a jövedelméből részletfizetésre megrendelhettem volna a Klasszikus Regénytárt. (Havi részlet öt korona.) (részlet)

Most, visszatérvén, ím, e nagyjai,Bár jone haddal a három világrész,Mi visszaverjük. Amíg hu maradMagához, Ánglia nagy és szabad. #(részlet)

A ?velencei kalmárt Shakespeare 1596-ban, legtermékenyebb darabírói korszakában, a nagy vígjátékok és nagy tragédiák korszakában írta. A saját korában vígjátéknak játszották, a 19. századtól tragédiának, ma a regényes színművek közt tartják számon. Shakespeare-ben az a jó, hogy olyan, mint az élet – nehezen szorítható korlátok közé.A darab a virágzó tengeri kereskedelem központjában, a nyitott, nyüzsgő, karneválos Velencében és Belmont zárt mesevilágában játszódik. Antonio, a velencei kalmár szereti Bassaniót, aki könnyelműen elszórta az örökségét. Bassanio szerencsét akar próbálni Belmontban a gazdag, szép és erényes Portia kezéért. Ehhez pénzre van szüksége, és kihez forduljon, ha nem Antonióhoz? Antonio minden vagyona a tengeren, ezért kölcsönt vesz fel Shylocktól, a zsidó uzsorástól, akivel gyűlölik egymást. Shylock hajlandó a kölcsönre, még kamatot sem kér. Egy kikötése van: ha Antonio nem fizet időben, kivághat egy font húst a kalmár testéből. Az üzletet lakomával pecsételik meg. Amíg Shylock a keresztények nemszeretem vacsoráján időzik, a lánya, Jessica megszökik szerelmével, Lorenzóval, egy velencei nemes úrral. A hozományról sem feledkezik el. Bearanyozza magát apja pénzével és ékszereivel. Belmontban kérők sora verseng Portia kezéért, de apja végakarata értelmében csak ahhoz mehet feleségül, aki három ládika: az arany, ezüst és ólom közül helyesen választ. Aki nem a megfelelő mellett dönt, nemcsak Portiát nem nyeri el. Soha nem nősülhet meg. Portia szereti Bassaniót, halogatná a döntést, hogy minél tovább együtt lehessenek. Bassanio túl akar lenni rajta, kockáztatós fajta. Ahogy Antonio is. Üzletben és szerelemben egy pillanat alatt mindent nyerhet, vagy veszíthet az ember. Bassanio azt a ládikót választja, amelyen a felirat: Engem választ, aki mindent kockára tesz. És jól választ. Övé Portia és a vagyona. Szüksége is van rá, mert Antonio mindenét elvesztette a tengeren. Bíróság előtt áll. Shylock követeli a neki járó egy font húst. És hajthatatlan. A törvény mellette áll. A dózse tehetetlen. Az idegen Shylock ügyében egy idegen törvénytudót hív segítségül. Ki lesz a bíró? Egy jó? Egy rossz?

Az Othello a megcsalt bizalom, a torbe ejtett nemes gyanútlanság halhatatlan tragédiája. A gonosz Jago ármánykodása azért tudja végzetes féltékenységbe sodorni a színes boru hadvezért, mert Othello Desdemona szerelmében a világba s az emberi tisztaságba vetett bizalmának zálogát látta. Husége azért volt fontosabb számára mindennél.Desdemona ezen az estén szomorúan és balsejtelmekkel tele készül lepihenni. Féltékeny férjének durva viselkedése elszomorította, de iránta való feltétlen odaadását nem csökkentette. Elszenderül már, amikor a mór gyilkos szándékkal hálótermébe ér. És Othello nem hisz a rémülten védekezo, ártatlanságát bizonygató Desdemónának: könyörtelenül megfojtja imádott, gyönyöru hitvesét.Emília fedezi fel úrnoje halálát, és fellármázza az egész erodöt, vádolva a mórt, bár Desdemona utolsó szavával is szeretett urát védte: tagadta, hogy o a gyilkos. Emilia most már látja, milyen jóvátehetetlen vétket követett el, amikor férjének átadta asszonya kendojét. Leleplezi Jago ármányait# az vak dühében leszúrja.Othello ráébredt tragikus tévedésére: emberfeletti fájdalmában megtisztulva visszanyeri az orjöngo féltékenységtol mostanáig eltorzított eredeti emberi nagyságát. Örömkönnyeket sír, hogy Desdemonát ismét ártatlannak tudja, nem várja meg Velence ítéletét, hanem összefoglalva tragédiáját: nem okosan de nagyon szeretett - egy torszúrással bevégzi életét. A gonosz Jago kínpadon bunhodik iszonyú vétkeiért.