Najnovšie - Svetová beletria strana 436 z 453

Poe rendkívüli, hátborzongató történeteivel a detektívregények atyjává vált. Művészetét, amely tömör és egységes próza kortársai elismerését nem vívta ki, viszont mára Poe regényei, elbeszélései méltó közönségre találtak. Az amerikai romantika világirodalmi alkotóját sajnálatos módon a hajsza, a boldogtalanság , az alkohol és az ópium mindössze negyven évesen elvitte. Az Elbeszélések olyan klasszikusokat tartalmaz, mint Az aranybogár, Az áruló szív, A kút és az inga, Az ovális arckép, Az ellopott levél, A fekete macska és a Morgue utcai gyilkosság.

Ki ne ábrándozott volna még arról, hogy milyen jó lenne egy bűvös tárgy, amely valóra váltja minden kívánságát? Raphaël de Valentinnak szerencséje van. Utolsó fillérjét is eljátszotta a Palais Royal játékbarlangjában, s nem lát más kiutat, csak az öngyilkosságot. Ekkor egy régiségkereskedőtől különös ajándékot kap – egy bűvös bőrt, amely tulajdonosa minden kívánságát teljesíti, de minden kívánságára összezsugorodik. És fogyásával együtt fogy hősünk élete is.

1876-ban íródott a regény. Bár Jókai Mór 50-70-évek között volt legtermékenyebb és legsikeresebb, hiszen ebben az időben az ő regényei tartották életben a magyar népet, mégsem szabad megfeledkezni az ezt követő időszakról. Az élet komédiásai egy kedélyes hangvételű humorral teli, de csöppet sem komolytalan mű. Jókai Mór ezt a művét ő császári és királyi felségének Erzsébet ausztriai császárnénak, Magyarország koronás királynéjának legmagasabb kegyteljes engedelmével, legmélyebb hódolattal ajánlotta.

A regény fõhõse, Nana, egy párizsi kokott. A regény III. Napóleon korában játszódik. A regényen keresztül betekintést kapunk az elõkelõ kurtizánok világába, pénzarisztokrácia életébe, francia társadalom züllöttségébe. Nana örömét leli gazdag szeretõinek a tönkrejuttatásában, de önmaga is a francia társadalom egy áldozata.

„A kortárs magyar irodalom valamiféle kis tükrét tartja kezében az olvasó. Én tartom elébe. Pontosabban mi, vagyis mintegy hetven hazai szerző. Sajnos, hárman időközben elhunytak. Hetven író portréjáról, bizonyos köz- és magánügyeiről hull le a lepel. Személyes kis tükör ez. Elfogult, de azért remélhetőleg nem torzít. Öt éven át beszélgettem a hazai irodalom aprajával-nagyjával, kétheti rendszerességgel. A helyszín (egyetlen kivétellel) az Alexandra Könyvesház Nyugati téri áruháza volt, a negyedik emeleti panorámaterem.Az eszmecseréket rögzítette és műsorra tűzte a Pax és a Duna tévé. Hetvennégy beszélgetés, mert a legkedvesebb kollégákat kétszer hívtam meg. Természetesen rövidítésre, szerkesztésre kényszerültem, hogy beleférjünk két kötetbe, kisimítgattam az élő beszéd írásban nem jól festő lazaságait, de igyekeztem megtartani a természetességét, és kinek-kinek jellegzetes stílusát. Emiatt számomra érdekes írói munkának bizonyult a szövegek formálása. Bízom benne, hogy olyasféle közös mutatvány a végeredmény, mint az artistáké, én a mértékletes untermann szerepét próbáltam játszani. Boldogít, ha lehetővé tehettem, hogy kartársaim fölrepüljenek.A Kedves kollégák megjelenése lezár egy korszakot az életemben. Hatvanéves vagyok, ideje átengednem az irodalmi kérdező szerepét alkalmas fiatalabbaknak. Sokat tanultam e beszélgetésekből, az alkotó ember, az irodalmi hétköznapok, a szavakkal vívott küzdelem és az írók családi életének felemelő nehézségeiről, örömeiről. Azt hiszem, olyan tudás ez, amire az olvasók is kíváncsiak. Ha a kérdezett szerzők egyik-másik könyvéhez is kedvet támasztunk, az már a hab a tortán. Tartsanak meg minket jó emlékezetükben.” (Vámos Miklós)

Simon egy vidéki esküvőre indul a feleségével, aki nem felhőtlenül boldog, hogy a férje testvérei is velük utaznak. A két lány, Garance és Lola, teljesen mások, mint ő, és mindent meg is tesznek azért, hogy érezze, sosem léphet be közös titkos világukba. Ám az ezt követő eseményt még álmában sem feltételezné... Amikor megérkeznek és megtudják, hogy a negyedik testvér, Vincent nem vesz részt az unalmasnak ígérkező szertartáson, köszönés nélkül faképnél hagyják a násznépet és Simon feleségét, hogy hármasban abba a kastélyba ruccanjanak, ahol Vincent dolgozik. Életük fordulópontja lesz ez a kaland. Mind a négy testvér érzi, hogy ez a lopott alkalom az utolsó nagy találkozás, mely lezárja a fiatalkorukat. A Kis kiruccanás Anna Gavalda elbűvölő stílusában mesél a gyermekkori kötelékekről, melyek egész életünket meghatározzák.

A kötet az elmúlt évben a sajtóban megjelent 22 prózát közöl Boldizsár Ildikó és Sárközy Bence válogatásában.A körkép további kötetei:Körkép 2012  

Fejes Endre írói világának sokszínűségét reprezentálja novellás kötete. Hősei nehéz, küzdelmes sorsú munkások, a Józsefváros szűk utcáin, sötét terein élnek. Szűkre mért életükből a képzelet szárnyán, szivárványos álmok segítségével próbálnak kitörni. De meséik nem csupán a prózai valóságot szépítő hazugságok, hanem egy másfajta, emberibb élet utáni vágyakozást is kifejezik. A bukástól, a kudarctól akarja védeni szeretett hőseit az író, értük, velük perel lírai realizmussal telített írásaiban.

Életében ?kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a – korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.

"Salinger Kilenc történet-e kilenc novellát tartalmaz, közülük az első, az Ilyenkor harap a banánhal, Seymour Glass öngyilkosságát beszéli el. A Glass család Salinger visszatérő témája, a szűkre szabott életmű fókuszában Seymour áll, a megközelíthetetlen, ám testvéreihez igen közel álló Művész, kinek történeteit Salinger alteregója, Buddy Glass, az Író meséli el. Salinger minden történetében ugyanarra koncentrál: a meg nem értett másság problematikájára, az intellektus olyan szárnyalására, melyet az átlagelme fel nem foghat, meg nem közelíthet, valamint a másság érzelmi kivetülésére – mely mások számára ismételten rejtély marad. A legnagyobb rejtély pedig a halál, mely - valamilyen abszurd és alig felfogható módon, de mégis - logikusan következik a karakterből.” (Limpár Ildikó)

Ördögh Silveszter megkisérli megérteni Júdást. Nem védeni, nem vádolni, nem elítélni, nem fölmenteni, szeretni, nem gyűlölni, nem átkozni, nem áldani. Megérteni. Krimi izgalmasságú időutazásra hív. (Fejes Endre)

Tóth Árpád versei „a tündéri látásnak és a merengő harmóniának, a szépségnek és a bánatnak, az ünnepien gazdag verszenének, az ízlésnek, a kultúrának, a belső fegyelemnek a művésze, minden becsületes akaratnak és haladásnak, igaz emberségnek a hitvallója volt, eleinte az idill és még inkább az elégia ragyogó, majd mindjobban elboruló, sötétedő és egyszerűsödő klasszikusa.” (Szabó Lőrinc)

A ?Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. „Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a „toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett.Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán, mert átérezzük a mű „örök érvényű” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…”

A költőóriás életművében való tájékozódás segédletének szánt zsebkönyv méretű kötetke a 19. századi magyar líra nevezetes, legismertebb, legszebb és többnyire a tananyagban is szereplő „nagy verseit” közli keletkezésük kronológiájában. A válogatás tehát kirajzolja a költői mű egésze mellett a pálya ívét – az Alku a természettel című, 1823-as keltezésű költeménytől a búcsú, a vég keserű költeményeiig, A vén cigányig vagy a Fogytán van napodig. Nemkülönben kijelöli a mű csúcsait, legnagyobb hatású darabjait (A búvár Kund; Szózat; A Guttenberg albumba; Fóti dal; Országháza; Előszó stb.). A mindenfajta tájékoztatást, jegyzeteket nélkülöző, csupán a versek keletkezési helyét és idejét föltüntető, nem egészen nyolcvan művet közlő kötetke – példányszám-kiegészítésre szolgálhat.

A Kossuth-díjas költő ezt írta új verseskötetéről:Sokáig, hét évig írtam ezt a könyvet, pedig a pillanatról szól. Arról, amit nem lehet kikerülni, de mintha örökké tartana, meg arról, amelyik fölvillan és eltűnik, hiába kapaszkodsz bele. Néha úgy érzed, sikerült megállítanod, megjelölnöd, sőt, ott maradni benne valameddig, de máris jön a következő, amely magával sodor vagy lehagy. Nem emlékszem már, hogy hosszabb szabadverseim (hosszúkáim) írása közben miért vetettem papírra az első tizenkét sorost. Talán azért, mint bárki más, aki feljegyez egy-egy fontosnak vélt gondolatot, hogy el ne felejtse. Talán azért, mert azt, hogy ,,halálmély égő toronyban utazol"" nem lehetett leírni másként, de le kellett írni, mert a New-York-i ikertornyok lerombolásának az első évfordulója volt. Leírni akkor is, ha elsősorban magamra gondoltam csak. Mert a hetvenedik esztendő holdudvarában egyre gyakrabban éreztem úgy, ,,mintha már pénteken vasárnap, sőt szerdán az lenne. Bizony."" S hogy mit tehetek, tehetek-e valamit, ha a test jelzéseiből (kudarcaiból, ,,hetvenkedéseiből"") azt olvasom ki, hogy ,,ott se vagy még, itt se vagy már"", ,,valaki más"" meg (a lélek?, a szellem?) úgy viselkedik bennem, mintha én húznám a vonatot. Mondjam azt, hogy ezt követően, miközben egyik kezemmel a vészféket keresgéltem, a másikkal a tizenkét sorosokat írtam? S egyszer csak hetvenöten lettek?Pillanatkák, így hívom őket. 

A Szép versek immáron negyvenhat éve megjelenő kortárs magyar költészeti antológia, melyben idén hatvanegy költő közel kétszáz verse olvasható Péczely Dóra válogatásában.

A nagy katonacsászár Diocletianus idejében játszódik ez a remekül megírt történelmi regény, Móra egyik legsikeresebb, legnépszerűbb alkotása. Az utolsó keresztényüldözések és a római birodalom dekandeciájának korában vagyunk: tanúi leszünk régi és új harcának, a rabszolgatartó erkölcs és a keresztényi humanizmus összeütközésének. A nagy körkép központi alakja egy fiatal pár, az ő finom eszközökkel elmesélt szerelmi történetük alkotja a mű cselekményének fő vonalát, de körülöttük ott lüktet az egész óriási birodalom élete. A császári palotától a társadalom perifériáján tengődő nincstelenek viskójáig mindenhová betekinthetünk – vezetőnk egy nagy író, aki egyben az ókor tudósa is. A kötet végén valóságos kis lexikon segíti elő a történelmi mitológiai és filológiai utalásokban gazdag mű megértését.

Otthon, ?az én hazámban, szikkadt és száraz a föld, nem álmodik a paradicsomról, és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég. Otthon, az én hazámban nem virágzanak kaméliafák, nem nevezik el a tereket a megváltásról, és nincsenek megváltott emberek, akik kacagva csókolódzanak az élettel, csak lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberek vannak.Otthon, az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni,a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.Otthon, az én hazámban, az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rozák, kézen fogják a Péterkéket és Marikákat, és föláradt homokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában, lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan.

Móricz ?Zsigmond „fáradt”, „lassú” éveinek termékeként tartja számon az irodalomtörténet a Rab oroszlánt. Valóban nem tartozik a legkiemelkedőbb, legérettebb remekek közé, de kétségkívül jó regény, amely iránt az is fokozhatja az érdeklődést, hogy talán e művében vallott legmélyebben, legőszintébben első feleségével való konfliktusairól, a Janka-házasság belső pokláról, amely végül is az asszony öngyilkosságába torkollott. A regény persze objektiváltan, idegen szereplőkbe vetítve adja üzenetét, az önéletrajzi, vallomásos jelleg azonban félreismerhetelen. A főhős, Vágrándy tanácsos vidéki dzsentriszármazék, aki csendeskén, a rangot tartva, mégis szűkösködő anyagi körülmények közt él feleségével a fővárosban. Gyerekük nincs, életüket a férfi hivatalba járása és az otthoni mindennapok töltik ki; úgy tűnik fel, így lesz ez már kései öregségükig. A tanácsos hivatali szobájába azonban a miniszter ideiglenesen beköltöztet egy ifjú hölgyet, akinek valamiféle felmérést kellene elkészítenie – persze a tanácsos úr segítségével. Az üde, „modern”, felszabadult fiatal nő megbolondítja Vágrándyt. Nem történik ugyan semmi, de az idősödő férfi nem tudja eltitkolni szenvedelmét odahaza, az asszony pedig – korábban a szelídség, alázat, feleség-úrinői méltóság megtestesítője – vad hisztérikává, fúriává válik. A házaspár veszekedésekkel, kibékülésekkel, tettlegességgel, öngyilkossági kísérletekkel pokolivá tett napokat-heteket él át. Egész életük felfordul, és e változások fényében Vágrándy arra is rádöbben, hogy a környezete hasonló emberi tragédiákkal van aláaknázva, hogy sorsa miben sem különbözik sógoráétól, hivataltársaiétól. A leányt végül elveszi egy Vágrándy-korú államtitkár, a házaspár „kibékül”, ám a korábbi harmonikus élet már sohasem térhet vissza. A kölcsönösen adott-kapott sebeket immáron életük végéig hordozniuk kell. Az emberi drámán túl a regény mint a húszas évek Budapestjének, a miniszteriális hivatali életnek hű tükre is figyelmet érdemel.