Najnovšie - História, vojnová literatúra strana 36 z 82

Létezett az ókori Egyiptom…?Az ókori Egyiptom tényleg régi…?A Rosetta-követ 1799. július 19-én fedezték fel. A történészek szerint ez volt az egyik legnagyobb felfedezés. A Rosetta-kő ókori egyiptomi hieroglifákkal és görögül íródott. Ez lehetővé tette az ókori egyiptomi hieroglifák olvasását, és így ismerjük az ókori Egyiptom történetétA történészek szerint 1799. július 19-e olyan nap volt, amely megváltoztatta a világotMiért 19?1799. július 19-e olyan nap volt, amely megváltoztatta a világtörténelmetVagy – megváltoztatták a világtörténelmet?Ez a könyv megvizsgálja a bizonyítékokat annak bizonyítására, hogy az ókori Egyiptom nem létezett, és nem más, mint egy átverés

A Mátrixban élünk?MI HA MONDNÁM EZT:A világon minden nagy hazugság.Sok kutató talált bizonyítékokat, amelyek azt mutatják, hogy a világot, amelyben élünk, egy ismeretlen hatalom megszállta és elfoglalta. Ez az ismeretlen hatalom bújik előlünk, és ez egy nagyon titkos hatalom, és több ezer ember dolgozik érte - szerte a világon.A kutatók bizonyítékokat találtak, amelyek azt mutatják, hogy a világban zajló események nagy részét egy ismeretlen titkos hatalom tervezte meg sok évszázaddal ezelőtt. A bizonyítékok azt mutatják, hogy ez az ismeretlen hatalom a világ számos részén eluralkodott. Még nem uralta teljesen világunkat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minden lehetséges módon teljesen uralja az emberiséget. A háború még mindig tart.

A világszerte nagyra becsült brit történész nagyszabású Európa-történetének második része.A 20. század első felének borzalmas eseményeit összegző, A pokolba és vissza című kötet után Sir Ian Kershaw az 1950-től 2017-ig tartó időszakot tekinti át. Ezek az évtizedek békét és legalább viszonylagos jómódot hoztak a kontinens népei számára. Európa arculatát immár nem a vérontás és a rombolás, hanem a gazdasági fellendülés formálta. A világháború hosszú árnyéka azonban a mind távolabbi múltból is rávetült a megosztott földrészre. A két világrend szembenállása, a nukleáris fenyegetés, valamint a felívelő és válságba zuhanó gazdasági ciklusok miatt az európaiak hullámvasúton érezhették magukat. Azt tapasztalhatták, hogy nem irányítói saját sorsuknak, csupán sakkfigurák az Egyesült Államok és a Szovjetunió hidegháborús játszmájában. A korszak végét mégis megdöbbentő sikerek jelölték ki: Európai pártállami diktatúrái eltűntek, a két Németország egyesült, a Szovjetunió megszűnt létezni. A gyorsuló globalizáció viszont újfajta kockázatokat, veszélyforrásokat nyitott fel. A 2008 után egymásba fonódó válságok egyértelműen figyelmeztetnek: nincs garancia a békére és a stabilitásra. Mértékadó munkájában Ian Kershaw széles panorámát mutat fel a világról, amelyben élünk. A Hullámvasút nemcsak a „nagypolitika” fordulatait elemzi a kontinens minden régiójára vonatkozóan, hanem rávilágít a hétköznapok történetére is, és mindezzel arra készteti az olvasót, hogy feltegye és meg is válaszolja a kérdést: mit jelent európainak lenni.    

Magyarország – a szovjet blokk nyitott zárt országa – a kötetben vizsgált időszakban, vagyis a Helsinki Záróokmány aláírása és a rendszerváltás között nemcsak intézményei, hanem művészei, tudományos kutatói és állampolgárai révén is részese volt a szovjet blokk és a nyugati világ közötti személyi és információáramlás mind gazdagabb rendszerének. A Churchill fultoni beszéde nyomán elhíresült vasfüggöny metaforája helyett a történetírás ma már a nejlonföggöny vagy a félig áteresztő hártya képével igyekszik leírni ezt a bonyolult kapcsolatrendszert, e sok tekintetben zárt társadalmak intenzívebbé váló, de az állampártok által továbbra is felügyelt, cenzúrázott részvételét a globális áramlásokban. A kötet tanulmányai amellett érvelnek, hogy a nyitás és a rendszerek közti párbeszéd és vita gyökerei az 1950-es évek közepén kezdődő desztalinizációig nyúlnak vissza, az 1970-es és 1980-as évekre pedig már olyan szintet értek el, amelyben az irányított és felügyelt mozgások mellett mind nagyobb tér nyílt a spontán törekvéseknek. A tanulmányok többsége azt hangsúlyozza, hogy az utazás, tájékozódás és kapcsolatépítés szempontjából kiváltságos helyzetben lévő tudományos elitek – legyenek azok történészek, szociológusok vagy közgazdászok – nemegyszer sajátos módon egyszerre kapunyitóként és kapuőrként éltek is a lehetőséggel, horizontjuk tágítása mellett képesek voltak nemzetközi hálózatokhoz kapcsolódni. Számos hatás érte azokat a tömegeket is, akik jóval szűkebb utazási, tájékozódási lehetőségekkel rendelkeztek. Mindez nemcsak a tájékoztatási politika – 1960-as évektől tetten érthető – formálódásán mérhető le, hanem a nyugati kulturális hatások növekvő mennyiségén és változó minőségén, amelynek alapján a korszak Magyarországán – természetesen megszorításokkal, de – nem indokolatlan kulturális amerikanizációról beszélni.

Ha elhaladunk az Anker közben a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját – ma már csak az egykori második emeleti klubhelyiséget jelző, belső emléktábla látható. Mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel kapcsolatban. Miért? 1919 után a radikális szabadkőműves páholyok támogatását élvező diákegyesületre elsősorban a Tanácsköztársaság funkcionáriusainak „keltetőjeként” emlékeztek, és bár a Galilei Körből valóban kikerültek kommunista népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok, de a diákegyesület 1908-as alapításakor hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra felesküdő társaságként indult útjára, amely az oktatás világiasodásáért és korszerűsítéséért állt ki. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körhöz, Jászi Oszkár pedig abban bízott, hogy ők vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”. Csunderlik Péter levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és a korabeli sajtóanyagra építve mutatja be a nemzetközi hírű tudósok sorát adó, mégis démonizált szabadgondolkodó diákegyesület történetét.

Anne Frank utoljára 1944. augusztus 1-én írt a naplójába. Három nappal később felfedezik rejtekhelyét az amszterdami házuk hátsó traktusában, és letartóztatják a vele bujkálókkal együtt.Apja, Otto Frank 1945. január 27-én szabadul föl Auschwitzban, és rögtön kutatni kezdi, mi történhetett feleségével, Edithtel, két lányával, Annéval és Margottal, valamint a másik négy bujkálóval: Hermann és Auguste van Pelsszel, azok Peter fiával és Fritz Pfefferrel.Beletelik néhány hónapba, amíg bizonyosságot szerez: a nyolc bujkáló közül ő az egyetlen, aki túlélte a német lágereket.

Legutolsó forradalmunk mára, mondhatni, az emlékezetpolitikai csatározások áldozata lett. Ez a könyv segít megérteni, mi történt '56-ban, mindezt úgy, hogy nem a fegyveres harcokra koncentrál, hanem a munkásság autonómiatörekvéseit vizsgálja a forradalom kitörésétől az annak leveréséig tartó időszakban.

Tinódi Lantos Sebestyén, a polgársorból származó, majd krónikási-énekmondói érdemei révén nemessé avanzsált deák 1555 novemberében Nádasdy Tamáshoz érkezik Sárvárra, hogy Cronica című művét felajánlja a nádornak. A vár ura azonban nem tartózkodik otthon, így rá várakozva a híres lantos belefog, hogy elmesélje kalandos élettörténetét egy Mári nevű szolgálólánynak. Tinódi száján életre kel a három részre szakított ország minden nyűge-baja, elbeszéléseiben, verses dalaiban megelevenednek az urak és jobbágyok hétköznapjai, a végvári kapitányok dicső győzelmei, a magyar vitézek törökverő portyái és párviadalai. Magyarhon históriáját felidézve Sebestyén deák személyes élményeit, a fehérnéppel való pajzán kalandjait is bele-beleszövi megemlékezéseibe - mindezt Cselenyák Imre a korabeli beszédmódhoz igazított, kifinomult stílusában. 

When Leopold Pospíšil first arrived in New Guinea in 1954 to investigate the legal systems of the local tribes, he was warned about the Kapauku who reputedly had no laws. Dubious that any society could exist without laws, Pospíšil immediately decided to live among and study the Kapauku. Learning the language and living as a participant-observer among the Kapauku, Pospíšil discovers that the supposedly primitive society possesses laws, rules, and social structures that are as sophisticated as they are logical. Having survived the Nazi occupation of Czechoslovakia and fled the Communist regime, Pospíšil has little patience for the notion that so-called advanced civilizations are superior to the ‘stone age’ society in which he now lives. On the basis of his research and experiences among the Kapauku – he would stay with them five times between 1954 and 1979 – Pospíšil pioneered in the field of legal anthropology, holding a professorship at Yale, serving as the anthropology curator of the Peabody Museum of Natural History, and publishing three books of scholarship on the Kapauku law. As Jaroslav Jiřík and Martin Soukup write in their afterword, however, “His three previously published works are about the Kapauku; this one is about the anthropologist among the Kapauku.” The memoir is filled with charming anecdotes and thrilling stories of trials, travels, and war – told with humor and humility—and accompanied by a wealth of the author’s personal photos from the time.

Hogyan vettek részt a magyar női aktivisták a szüfrazsett mozgalomban, és miként befolyásolta Teleki Pál az iraki-török határkonfliktust? Hogyan lett bevett vallássá Magyarországon az iszlám, és mikor alapították az ország első jógaiskoláját? Mi kapcsolja össze Horthy Miklóst az egyiptomi Gamal Abdel Nasszerral és a chilei gazdasági reformokat a Bokros-csomaggal? Kik voltak a magyar maoisták, és hogyan készülhetett Coca-Cola a szocialista Magyarországon? Milyen okból látogatott Che Guevara Budapestre, és miként lett a kubai születésű Carlos Pérez a kézilabda-vb magyar gólkirálya? Miért hozott létre autógyárat a japán Suzuki Esztergomban, és minek hatására szerveződtek mozgalommá a magyar környezetvédők? A könyv nagyszabású kísérlet Magyarország elmúlt másfél évszázadának újragondolására. Szerzői - történészek, irodalmárok, néprajztudósok, közgazdászok, politológusok és szociológusok - az ország és lakosainak határokon átívelő kapcsolataiból és globális beágyazódottságaiból indulnak ki. Meghatározó jelentőségű, de mégis csak kevésbé ismert vagy nem kellően tudatosított történeteket elemeznek tudományos színvonalon, ugyanakkor közérthető stílusban. Érdemben bemutatják, hogy az elmúlt másfél évszázad során az ország milyen módokon volt a globális történelem némileg sajátos, ugyanakkor nagyon is integráns része. 

"Az Afganisztán-iratok Amerika ostoba közép-ázsiai beavatkozásának boncjelentése. Vádirat az amerikai elbizakodottság ellen, egyben figyelmeztetés jövendő vezetőknek."Kevin Maurer, A Bin Laden-akció társszerzőjeA vietnámi és iraki háborúkkal ellentétben az Afganisztán ellen 2001-ben indított amerikai támadásokat a közvélemény szinte egyhangúlag támogatta. A célok eleinte világosak voltak: legyőzni az al-Káidát, és megakadályozni, hogy a szeptember 11-i terrorcselekmény megismétlődhessen. De nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei elűzték a hatalomból a tálibokat, a küldetés letért az eredetileg kijelölt útról.Az amerikai katonaság gerillaháborúba bonyolódott egy olyan országban, ahol semmilyen téren nem tudott tájékozódni. Sem Bush, sem Obama, sem Trump nem ismerte be, hogy a háború kudarcot vallott, sőt egyre több katonát küldtek Afganisztánba.Az Afganisztán-iratok több mint ezer olyan személlyel - fehér házi tisztségviselők, a Pentagon vezetői, frontvonalakon tevékenykedő katonák - készült interjún alapul, akik tudták, hogy a kormány a valóság helyett az események torzított, olykor teljességgel légből kapott változatát tárta a közvélemény elé. Craig Whitlock könyve döbbenetes tényfeltáró munka, új megvilágításba helyezi mindazt, amit eddig az afganisztáni háborúról tudtunk és gondoltunk.Craig Whitlock (1968) a The Washington Post oknyomozó riportere. 2001 óta külföldi tudósítóként, a Pentagonba akkreditált újságíróként és nemzetbiztonsági szakértőként ír a lapba a terrorizmus elleni globális háborúról. Több mint hatvan országból tudósított, és háromszor is jelölték Pulitzer-díjra. Az Afganisztán-iratok, amely a megjelenése után rögtön a The New York Times bestsellerlistájának első helyére került, az első könyve.

Mi tette Európát a világ egészét meghatározó tényezővé? Mi Európa érteke, melyek történelmének legkiemelkedőbb sarokkövei?  A világhírű történész, John Hirst az európai civilizáció történetének rövid áttekintésére tesz sikeres kísérletet. Hirst értelmezésében Európa a görög-római klasszikus műveltség, a kereszténység és a germán törzsi kultúra három, merőben eltérő és felettébb szokatlan elegyéből jött létre. Az évszázadok során ez a különös keverék számos furcsaságot adott a világnak: jámbor lovagokat és harcias pápákat meg folklórt feldolgozó romantikusokat, hogy aztán a 20. századra mindaz, amit európai értéknek véltünk, alapjaiban rendüljön meg.  A képekkel és térképekkel bőségesen illusztrált Európa legrövidebb története világos, szellemes és gondolatébresztő összefoglalás földrészünkről, egy példátlan civilizációról.  „Nagyszerűen és takarékosan megírt, mégis részletgazdag, szellemes, érdekfeszítő és szórakoztató” - James Button.  „Okos, megvilágító erejű könyv” - Peter Craven, The Sydney Morning Herald.  „Világos, gondolatébresztő szöveg... Remekül képes fenntartani az elemzés és a leírás, az általánosítások és a konkrét esettanulmányok közötti egyensúlyt” - Wilfrid Priest, Australian Book Review. 

"Naplókat, rejtjeles levelezést és titkos iratokat tesz vizsgálat tárgyává. Egy lenyűgöző intellektus nagyszerű teljesítménye." - Cees Nooteboom, a Szertartások szerzője Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, "istenáldotta" házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv.

„Hordozunk egy csomagot tele olyan dolgokkal, amelyeket a múltból, a történelemből, a folklórból kaptunk. Aszerint éljük az életünket, amit másoktól tanultunk, és amit a szüleink, az ő szüleik, és azok szülei a szüleiktől átvettek.”Irene Solá

Világszerte sokan felfedezték, hogy néhány generációval ezelőtt dédnagyszüleik árvák voltakSok bizonyíték támasztja alá, hogy ezen árvák közül sokat elraboltak családjuktól és eladtakEladták a gyerekeketSzándékosan indítottak háborúkat, hogy árvákat teremtsenek?A kutatók nem hiszik el, amit a történészek mondanak ezekről az árvákról, és sok kutató úgy véli, hogy a gyerekeket elrabolták vagy erőszakkal elvették a családjuktól.Ez a könyv bemutat néhány tényt, amelyeket a kutatók megemlítenek – és fényképes bizonyítékokkal igazolják, hogy David Ewing Jr megfelelő kutatást végzett annak ellenőrzésére, mit mondanak a kutatók erről az ügyről.

„A ?birkenaui munkatáborból írok neked, ahol jelenleg tartózkodom. Egészséges vagyok, dolgozom, és várom a híreidet.” A II. világháború alatt a haláltáborok foglyai a Briefaktion propagandaprogram szigorú előírásait követve leveleket küldhettek haza. Az 1942 és 1945 között született több ezer üzenetre a címzettek szintén szabályozott módon válaszolhattak. Karen Taieb történész huszonkét fogoly történetét eleveníti fel, bemutatva a háború előtti életüket, családjukat, elfogásuk körülményeit. A cenzúrán átcsúszott levelek alapján képet ad arról, hogyan élték meg a deportáltak a mindennapos kínzásokat, a nélkülözést, és miként merítettek erőt abból, hogy a számukra fontos személyek minden valószínűség szerint biztonságban vannak. A felszabaduláskor született sorokból pedig testközelből értesülhetünk a túlélők feldolgozhatatlan fájdalmáról, a szeretteik elvesztése nyomán érzett mérhetetlen bűntudatáról és a nácik ellen fellángoló dühéről. E levélváltások egy kegyetlen, embertelen korban születtek, mégis az emberi kapcsolatok különleges, szívszorító lenyomatai.

Öt évszázadon át uralkodtak Róma császárai a Rajnától Észak-Afrikáig és Britanniától az Euphratészig terjedő óriási birodalmuk fölött. Volt olyan, akinek ez csak néhány hónapig, másoknak több évtizeden át sikerült. Egyesek neve a béke jelzőjeként maradt fenn a történelmi emlékezetben (pax Augusta = az augustusi béke), mások, mint Nero, vérengző zsarnokként jelentek meg még a magyar irodalomban is (Kosztolányi: Nero, a véres költő). De Augustust valóban csak a béke szeretete jellemezte? Tudjuk, az őt korlátlan hatalommal felruházó senatus korántsem békés fegyverek fenyegetése közepette emelte a birodalom élére, előbb consulként, utóbb princesként. A római arisztokrácia által megvetett és mélységesen elítélt Nero alakjában - halála után - hamis Nerók álltak az elégedetlen keleti tömegek élére, amelyek áldották uralmát, és ennek nyoma maradt a világirodalomban is (Feuchtwanger: A hamis Nero). Milyenek voltak hát a Római Birodalom császárai? Tacitus, Suetonius, a Historia Augusta császáréletrajz írói, akiket éppúgy olvasni lehet magyar nyelven is, mint a görög és latin történetírók számos művét vagy az ifjabb Plinius leveleit, adnak egy gazdag információt tartalmazó, ám sokszor igen szubjektív képet hőseikről. Könyvünk megkísérli a minden uralkodó elődje, Julius Caesar, majd Augustus, Tiberius, Caligula, Claudius, Nero, Vespasianus, Traianus, Hadrianus, Marcus Aurelius, Commodus, Diocletianus és Constantinus életrajzán keresztül bemutatni a felsorolt császárok reális portréját, tükröztetve a modern történettudomány eredményeit. Egy terjedelmesebb függelékben pedig közöljük az összes római császár életének legfontosabb adatait.

Idén tavasszal volt 780 éve, hogy a Nagy Mongol Birodalom hadai kivonultak Magyarországról, miután kis híján örökre elsöpörték a föld színéről a középkori keresztény Magyar Királyságot.  A kötet elsősorban hazai szerzőgárda segítségével, de a térség országainak saját tudományos irodalmára támaszkodva, a lehető legtágabb eurázsiai kontextusban kívánja bemutatni a tatárjárás eseményeit.  A tanulmányok sora éppúgy átfogó és részletes képet ad a világuralomra törő Mongol Birodalomról, mint a meghódítani kívánt Európa politikai viszonyairól, katonai erejéről és szokásairól is a 13.század derekán, a sajátosságokat egy-egy jelentősebb csata felvillantásával érzékeltetve. A viszonylag jobban ismert magyarországi hadiesemények mellett részletesen áttekinti a többi hadszíntér történéseit is, valamint az 1242. évi magyarországi visszavonulás okait és a mongolok európai támadásának tartósabb következményeit Oroszországban és a Balkánon.

Martyn Rady nem kisebb feladatra vállalkozik könyvében, mint a Habsburg dinasztia közel ezer éves történetének bemutatására. Szellemes, olvasmányos stílusban veszi sorra a Habsburg uralkodókat és a dinasztia nevezetesebb képviselőit. A könyv lapjain feltárul előttünk Európa utóbbi ezer évének történelme, a történelmi konfliktusok teremtette válaszutak, valamint a Habsburg királyok és császárok döntései, amelyek nem ritkán évszázadokra meghatározták alattvalóik életét. A mű egyik nagy erénye, hogy miközben átfogó képet nyújt erről az időszakról, olyan kevésbé ismert anekdotákat és érdekességeket is belesző a Habsburgok történetébe, amelyek közelebb hozzák és sok esetben esendő emberként mutatják be az uralkodókat.A szerző bevallott célja „rehabilitálni” a Habsburgok uralmát, és közel egy évezredet felölelő munkáját ezekkel a sorokkal zárja:„Több mint kilenc évszázad alatt a Habsburgok produkáltak tökfilkókat és álmodozókat, mágiával és szabadkőművességgel foglalkozó kontárokat, vallási fanatikusokat, népeik jóléte iránt elkötelezett uralkodókat, művészetek patronálóit és a tudomány támogatóit, nagy kastélyok és templomok építőit. Némelyik Habsburg a béke híve volt, míg mások meddő háborúkat indítottak. Ennek ellenére, a közép-európai politika egyre elkeserítőbb helyzetét látva, nehéz nem arra a konklúzióra jutni, hogy a magyar történésznek [Kosáry Domokosnak] igaza volt – egy Habsburggal sem jártak volna rosszabbul.”