Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Hogyan történt?


„Hogyan történt? Ezt kérdezi ma minden magyar zsidó és nem zsidó, aki ismerni akarja az utolsó esztendők tragédiájának történetét.” Munkácsi Ernő a katasztrófa után alig két évvel megjelent visszaemlékezése a magyar zsidóság deportálásának nehéz, ellentmondásos nézőpontból megírt krónikája. Munkácsi a Horthy-korszakban a neológ zsidó közösség főtitkára, jogász, 1944-től pedig a német nyomásra létrehozott, a német és magyar hatóságokkal kooperálni kényszerülő budapesti Központi Zsidó Tanács főtitkára. A Hogyan történt? a holokauszt tragédiájának fontos korai összegzése és értelmezése, Munkácsi személyes számvetése a Zsidó Tanács felelősségével, válasz az ellenük felhozott vádakra, és helyenként elkeseredett kísérlet a szervezet felmentésére. Ez a Bohus Kata, Csősz László és Laczó Ferenc történészek jegyzeteivel és kísérőtanulmányaival, valamint korábban nem közölt forrásokkal kibővített új kiadás arra tesz kísérletet, hogy hetvenöt év távlatából visszatekintsen a magyar holokauszt tragédiájára. Munkácsi és a zsidó elit tragikus, valódi döntési szabadságot nélkülöző pozíciója fontos példája az olyan radikális helyzeteknek, amelyben választás és felelősség fogalma értelmezhetetlenné válik, noha súlyuk változatlan terhet ró minden résztvevőre. „A kora délutáni órákban Budapest zsidósága letépte magáról a sárga csillagokat és elözönlötte a körutakat, ahol hatalmas tömegek sétáltak az őszi nap hanyatló fényében. Budapest zsidó népe azt hitte, hogy megnyerte az életet, pedig soha nem volt közelebb a halálhoz. Négy óra felé elhalkultak a rádiók katonanótái, gyanús híreket közvetítettek, és amikorra az est szürkülete ránehezedett a városra, Budapest zsidósága megtudta, hogy a nácik és nyilasok karmai közé esett.”
Na stiahnutie
9,29 €

Csernobil 01:23:40.


1986. április 26-án, 01:23:40-kor Alekszander Akimov megnyomta a vészleállító gombot a csernobili négyes reaktorblokkban. Ami történt, azóta történelem - Csernobil fogalommá vált, az események pedig évtizedeken át egymásnak ellentmondó, eltúlzott és pontatlan történeteket szültek. A szerző ötéves kutatómunkának eredménye egy átfogó és olvasmányos beszámoló arról, mi is történt valójában. A reaktorok működését is közérthetően bemutató könyv egyben a szerző saját, hirtelen jött utazásának története is, amellyel a még mindig elhagyatott Pripjatyba és a tágabb csernobili zónába vezeti az olvasót. A mintegy 32 oldalnyi, a mai Pripjatyról készült fotókkal és az erőmű műszaki ábráival kiegészített Csernobil 01:23:40 a világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófájáról készült lebilincselő, új beszámoló. A grafikus és fotografikus szerző Angliában él a családjával. 2011-ben járt először Csernobilban, és megszállottja lett a nukleáris katasztrófa történetének. Könyve világszerte hatalmas siker lett.
Na stiahnutie
9,01 €

Az európai irodalom története


Nem rendszeres irodalomtörténet, hanem esszék a szerző olvasmányairól.
Na stiahnutie
2,82 €

Jézus, a názáreti


Jézus neve legalább három, egymástól jól elkülöníthető fogalmat idéz fel bennünk. Az egyik a názáreti próféta, a történelmi személy. A másik a vallások Krisztusa, a felhőkön trónoló Fiú-Isten. A harmadik egy szellemi erő, hasonló a lelkiismerethez, amelyik a keresztény emberek életét irányítja. Ez a könyv az elsőről, a történeti Jézusról szól. Mi történt Jézussal azután, hogy keresztre feszítették? Hogyan parancsolt Jézus a démonoknak? Milyen kapcsolat fűzte őt a nőkhöz? Ki volt az apja? Mit tanított az igazságról? Ki volt Barabbás, és miért fontos ez a név? Jeruzsálemben két barlangot tisztelnek Jézus sírjaként. Most találtak egy harmadikat. A negyedik Indiában van. Melyik az igazi? Készült róla hiteles festmény? Melyik az? Mit írnak Jézusról a titkos zsidó források? Mi az, amit tudni lehet: ki volt ő? A szerzőről Szunyogh Szabolcs 1950-ben született Budapesten. Tanárként végzett, de elsősorban újságíróként, lapszerkesztőként, rádiósként dolgozott. Ifjúsági és ismeretterjesztő könyvek, hangjátékok szerzőjeként is ismert. Munkájáért többek között Radnóti-díjjal és Várhegyi György-díjjal tüntették ki.
Na stiahnutie
7,01 €

Vicious Circle


Fires are spreading around the globe; the world is at its most precarious moment since 1939. NATO and the European Union are on the brink of war; tensions are rising near the shores of Taiwan. Europe and the United States are in disarray, while Russia and China are each waiting for the other to make the first direct move against the Western alliance system.The sequel to Bonfire, The Fury of the Tsar: Vicious Circle, shows why the American grand strategy of the last three decades is a failure, and why both neoconservative and liberal foreign policy are complete dead ends. It gives an unparalleled look into the mind of the Tsar, Vladimir Putin, as well as his fears, plans, and thirst for vengeance for what he sees as the humiliation of Russia. This is a story of Russian false flag operations across Europe and a story of nationalist conflicts. In the pages of Vicious Circle, history is alive.Author’s personal note: The Fury of the Tsar: Vicious Circle was published in softcover in 2021, based on the Hungarian original of 2018. It describes the covert actions Russia could take to divide the European Union and NATO, but does not describe the war against Ukraine. A coming Russian invasion of Ukraine, however, is mentioned several times in its pages; these were not edited out of the book. While Vicious Circle goes deep into Vladimir Putin’s mind and explains some of his actions as rational, it in no way condones the blatant and open Russian aggression against Ukraine. Whatever grievances President Putin may have had, whether real or imagined, nevertheless under his leadership Russia launched an inexcusable war of conquest against a neighbor. This book is a warning that without understanding geopolitics and history, and without healing the ethnic fault lines of Central and Eastern Europe as well as the Balkans, Europe will remain an easy target for aggression.“Terrorism spreads across Romania and Hungary: Two NATO allies! Who steps in? Vladimir Putin, master of geostrategic opportunity.” Victor Gaetan (American Spectator)“David Autere brings us again on a trip through Eastern European ethnonationalism, ringing a disquieting alarm bell on the future of Europe. But Book Two also gives the reader a peek into Russo-Chinese power plays.”Dario Quintavalle (Limes)
Na stiahnutie
1,97 €

Russia Ukraine, Putin Zelenskyy


In this comprehensive all-in-one guide, including references from 27 experts, academics and professionals; You will gain an in-depth understanding of the Russia Ukraine history and war.Quickly grasp key analysis of the background debate and context behind the conflict, so you can confidently explain what started this war.Here's what you'll discover in Russia Ukraine, Putin Zelenskyy, Your Essential Uncensored Guide To The Russia - Ukraine History And War:Learn The Historical Relationship Between Russia and Ukraine.The Soviet UnionPost-Soviet UkraineRelations Between Russia and Ukraine After The Fall of The USSRGain intricate Background Details Of Earlier Russo-Ukrainian Conflicts.The Ukrainian Revolution of DignityThe Russian Annexation of CrimeaThe War in DonbasGet Expert Analysis On The Critical Factors That Led To The Escalation Of This War.Russian Movements Close To UkrainePro-Russian Movements Within UkrainePutin Against The Growing Influence of NATOKnow The Key Steps And Developments Of The Invasion.Russia AttacksUkraine Fights BackThe World RespondsUnderstand The Important Role of Modern Media and Propaganda.War in the Age of Social MediaRussia’s Massive Disinformation and Propaganda MachineryHow Traditional and Digital Media is Shaping Public Perception of the ConflictDiscover The Worldwide Economic Impacts Of This Crisis.Global Economic Upheavals World Community Places Sanctions on RussiaWhat the Short-Term and Long-Term Effects Will BeAs a bonus, this book will also cover:The Challenges Of The Current Situation.The Human TollWill China Side With Russia?How The Conflict Can Be Resolved, At Least TemporarilyWould You Like To Know More?If you want to firmly grasp the essentials of the Russia Ukraine history and war, get started by clicking the BUY NOW BUTTON at the top of this page!
Na stiahnutie
3,92 €

Olümposzi hősnők


Ravaszok, csábítóak, rettentőek, erényesek – akár isteni lények, akár halandók, a nők alapjaiban formálják a görög mitológiát, mégis régóta elhomályosítják őket a férfialakok. Ideje, hogy az ő történeteik is napvilágra kerüljenek! Az Olümposzi hősnők a görög mitológia ötven lenyűgöző nőalakjának történetét meséli el, köztük olyan istennőkét és nimfákét, mint a fenséges Athéné, a háború istennője; a bosszúálló Nemeszisz, a megtorlás istennője; és a harcos amazonok királynője, Hippolüté. De találkozunk halandókkal és félistenekkel is, amilyen a hosszú szenvedést megélő Andromakhé, a gyilkos Klütaimnésztra, vagy a vidám Iphisz. Minden történethez rövid portré, megkapó ábrázolás és az adott nőalak mitológiai szerepének magyarázata tartozik. Dr. Ellie Mackin Roberts ókortörténész alapvető munkája napjaink szemszögéből enged betekintést ezeknek az emberfeletti nőknek a világába.   
Na stiahnutie
8,99 €

dostupné aj ako:

Divatszalon Auschwitzban


„Divatszalon ?Auschwitzban? Már a gondolat is viszolygást kelt és ellentmondást hordoz.” Az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborban huszonöt, többségében szlovák és magyar származású zsidó nő elegáns ruhákat varrt a náci elit asszonyai és lányai számára. A varroda sokáig a szögesdróttal körbezárt rettenetes világ közvetlen szomszédságában, a táborparancsnok villájában működött. Az idilli kert, a takaros szobák, a finom anyagok és a különleges szabásminták mind-mind éles kontrasztban álltak azzal, hogy az itt dolgozó varrónők, nyomorúságos ellátás és kíméletlen bánásmód mellett, valójában az életükért varrtak. Lucy Adlington történelmi forrásokra és a túlélőkkel készített interjúkra támaszkodva mutatja be ezeket a bátor nőket, akik eredeti szakmájuknak és bajtársiasságuknak köszönhetően, szoros családi és baráti kapcsolataikból merítve élték túl fogvatartóik kegyetlenkedéseit, és többen részt vállaltak a tábori ellenállási mozgalomban is. Könyvében rávilágít a Harmadik Birodalom kétszínűségére, embertelensége és a holokauszt eddig ismeretlen fejezetével ismerteti meg olvasóit.
Na stiahnutie
13,18 €

Tartaria - Koponya és Csontok


Több ezer koponya és csont rejtőzik a föld alatt számos templom és katedrális pincéjében – Miért? Megettek embereket a templomokban? Ittak vért a templomokban? Az emberi vér ivása… 200 évvel ezelőtt általános volt Európában – miért? Emberevés – a kannibalizmus 200 évvel ezelőtt általános volt Európában – miért? Európában általános volt az élő emberek főzése Hány embert ettek Európában a középkor alatt és után? Az igazság a vámpírokról és a kereszténységről
Na stiahnutie
13,49 €

100 years ago...


100 years ago... is a book about two people fighting through world wars, and eventually falling in love with each other. They go through psychological changes, for love, their motives change, one keeps on fighting for their homeland to guard and to finish war, while the other fights and travels to see them again, but the events change their whole psychee too. Their personality traits differ, thus when they go through different types of sadness and even depression, they show different results. The goal of this novel is not to achieve a happy ending, but to create the atmosphere, and ask life questioning philosophies, to show how different people act in both mutual and different situations, and how they can be there for each other, to be understanding, argue maturely, or even solve the problems they face, so the final goal is to teach readers to show how one can be a better person even if only minimally.
Na stiahnutie
7,04 €

Tartaria - Tatár Város


Az ókori Kína története hazugság A nagy fal nem régi - nemrég épült Mi az a Tatár Város? Hol van Tatár Város? Miért nem hallott senki Tatár Városról? Ez a könyv Tatár Város bukásának és pusztulásának történetét vizsgáljaAz ókori Japán és Kína története hazugság.
Na stiahnutie
13,49 €

Idegenbe szakadt hazánk lányai


A könyv a két világháború között a Szovjetunióban élt magyar emigráció nőszempontú vizsgálatát vállalta fel, nem azért, mintha létezne külön férfi és külön női emigráció, hiszen nemre való tekintet nélkül mindannyian ugyanabban a Szovjetunióban éltek, de a nők emigrációs életeseményei, tapasztalatai, látásmódja és egyáltalán a helyzete számos dologban különbözött férfitársaikétól. A szerző elemzi a nők emigrációját leginkább motiváló tényezőket: az 1918/1919-es forradalmi aktivitás többük számára brutális következményeit, a kommunista eszme iránti elkötelezettséget, a kilátástalan élethelyzeteket és a családok egyben tartásának szándékát. Az emigrációt választó nők a várható nehézségek ellenére is éltek a számukra felkínált lehetőséggel, bizakodtak a jövőben, és egy új, a korábbinál sokkal jobb életet reméltek. Hogy ez mennyire volt a megfelelő döntés, az csak később derült ki. A kötet tartalmaz egy esettanulmányt is, az Arvale lányok történetét. A hat lánytestvér jellegzetes típusai azoknak a 19. század végén, 20. század elején született középosztálybeli lányoknak, akik modern nőknek tartották magukat, és úgy is próbáltak élni. Felnőtté válásuk és politikai szocializációjuk a nagy háború és a forradalmak rendkívül intenzív időszakához köthető. Mindannyian csatlakoztak a kommunista mozgalomhoz, közülük négyen kerültek ki a Szovjetunióba politikai emigránsként. Megszenvedték a sztálini terrort, és jóllehet mindannyiuknak sikerült visszatérniük Magyarországra, de csak nagy személyes veszteségek árán. A könyv igyekszik bemutatni a magyar nők szovjetunióbeli életének körülményeit és a szovjet típusú nővé válás folyamatát, nem feledve azt, hogy mindez nagyban függött a szovjet gazdasági és társadalmi helyzet változásaitól. Foglalkozik a sztálini törvénysértések és a nagy honvédő háború következményeivel, felhasználva e nők személyes börtön, láger- és háborús tapasztalatait, külön fejezetben tárgyalva a háború utáni hazatérés nehézségeit és buktatóit.
Na stiahnutie
11,27 €

Őszi középkor


Ahogyan a tél és a nyár ellentéte sokkal határozottabb volt akkor, mint a mi életünkben, olyan éles volt a különbség fény és sötétség, csend és zaj között. A mai város alig ismeri a zavartalan sötétséget és az igazi csendet, egy árván pislákoló fény vagy egy távoli magányos kiáltás hatását. E szüntelen ellentétekből következett, és a formák tarkaságából - mert minden ezek közvetítésével tolult be a szellembe -, hogy a mindennapi élet valósággal árasztotta magából az ingereket és a szenvedélyes szuggesztiók tömegét; ez nyilatkozott meg abban, hogy a középkori városi élet a nyers féktelenség, az ádáz kegyetlenség és a bensőséges megindultság hangulatai között ingadozott." Huizinga azt mondja, hogy a modern ember nem ismerheti meg a késő középkori burgundi világot a középkori embereket mozgató mélységes szenvedély és az ösztönöket megzabolázó szimbolikus formák megértése nélkül. Ehhez kitágítja az akadémikus tudomány módszereit, a művészeteket és az irodalmat is bevonva eleveníti meg a mindennapokat átható pompát és egyszerűséget, a lovagiasság eszméjét, a szerelmi konvenciókat, a kegyetlenséget, a vallásos életet, a halálvíziót és az udvari krónikások, művészek, államférfiak gondolkodását. A rituálék, vágyak és érdekek működésének szuggesztív ábrázolása olyan erővel ragadja magával az olvasót, hogy sokak tudatába ez a kép égett bele a középkorról. Hatásának titka, hogy Huizinga sokoldalú tudósi felkészültsége mély emberi érzékenységgel és személyes érintettséggel párosul. Könyve úgy olvastatja magát, mint a legnemesebb irodalom. Sugárzik belőle az alkotó szellem függetlensége, amely minden korban példát ad a gondolkodás bátorságából. A mű első magyar kiadása, A középkor alkonya egy rövidített angol változat alapján készült. Most, első megjelenése után egy évszázaddal először tarthatja kezében az olvasó a könyv teljes holland eredetijének fordítását.
Na stiahnutie
12,11 €

Hitler apja


Szenzációs lelet változtatta meg radikálisan a képet, amelyet eddig Adolf Hitler apjáról, Alois Hitlerről és a Hitler családról alkothattunk: az apa kötegnyi, megsárgult levele egy padláson vészelte át a "Führer" személyes dokumentumait eltüntető náci időket, s került a történész szerző, Roman Sandgruber kezébe a közelmúltban.A 31 kézírásos levélből teljesen új szemszögből ismerhetjük meg a fiára oly nagy hatást gyakorló Alois Hitler személyiségét. Ugyanakkor némi fény derül a Hitler család mítoszok, kitalációk és feltételezések terepévé vált mindennapjaira is. Mindmáig sokakat foglalkoztat ugyanis a kérdés: vajon miként lehetséges, hogy egy felső-ausztriai porfészekből származó, kudarcos, jobbára autodidakta gyerek pályája ilyen magasra íveljen?
Na stiahnutie
11,83 €

Trianon másodszor


"A trianoni békeszerződés területi előírásainak visszaállítása nem volt eleve elrendelt szükségszerűség. Abban, hogy az 1946-os párizsi békekonferencián végül mégis ez a döntés született, több tényező játszott közre. Meghatározó szerepe - az első világháború utáni helyzethez hasonlóan - ebben is a győztes nagyhatalmaknak volt. Az ő döntésüket viszont nemcsak saját elveik és érdekeik, hanem Magyarország és riválisainak második világháborús szereplése, valamint a háború utáni diplomáciájuk is jelentősen befolyásolta." A második világháborút lezáró, 1947. február 10-én aláírt magyar békeszerződés egyetlen apró eltéréssel visszaállította Magyarország 1938 előtti, a trianoni békeszerződésben megállapított határait. Életműsorozatának újabb kötetében Romsics Ignác ezt a második világháború alatt kezdődött és 1947-re befejeződött döntéshozatali folyamatot, a párizsi békekonferencia előzményeit és döntéseit, a magyar delegáció működését és a különböző bizottságok vitáit rekonstruálja a rendelkezésre álló magyar és külföldi szakirodalom felhasználásával, valamint új forráscsoportok bevonásával. A kötet a korábban Az 1947-es párizsi békeszerződés címmel megjelent könyv újrakiadása.
Na stiahnutie
10,14 €

A sah visszatér


1839 tavaszán a britek első ízben rohanták le Afganisztánt. Közel húszezer főnyi katonaság özönlötte el az országot, és állította vissza Sáh Sudzsá al-Mulk uralmát. Ám kétesztendei megszállás után véres lázadás tört ki; az afgán nép a dzsihád hívó szavára fegyvert ragadott. A hófödte hegyeken át visszavonuló brit katonákat az afgán törzsek harcosai szinte mind egy szálig lemészárolták – ez volt a 19. század legszégyenteljesebb katonai veresége. William Dalrymple korábban publikálatlan afgán és indiai forrásokból merítve lebilincselően eleveníti fel a brit birodalmat megrendítő egyik legsúlyosabb katasztrófát. Szemléletes példázattal szolgál gyarmatosító törekvésekről, kulturális konfliktusokról és végzetes elbizakodottságról. A sah visszatér történelem a javából – égetően aktuális és könyörtelenül lényeglátó. „2006 telén Nyugat-Afganisztán megszállásának kísérlete kezdett baljós fordulatot venni, s nekem az az ötletem támadt, hogy megírom az ország leigázására tett nevezetes első brit próbálkozás krónikáját, amikor a könnyű hódítás és egy nyugatpárti báburalkodó beiktatása után a rezsim szintén egyre hevesebb ellenállással találta magát szemben. A történelem, íme, így ismétli önmagát.”
Na stiahnutie
10,98 €

Adventures in the Stone Age


When Leopold Pospíšil first arrived in New Guinea in 1954 to investigate the legal systems of the local tribes, he was warned about the Kapauku who reputedly had no laws. Dubious that any society could exist without laws, Pospíšil immediately decided to live among and study the Kapauku. Learning the language and living as a participant-observer among the Kapauku, Pospíšil discovers that the supposedly primitive society possesses laws, rules, and social structures that are as sophisticated as they are logical. Having survived the Nazi occupation of Czechoslovakia and fled the Communist regime, Pospíšil has little patience for the notion that so-called advanced civilizations are superior to the ‘stone age’ society in which he now lives. On the basis of his research and experiences among the Kapauku – he would stay with them five times between 1954 and 1979 – Pospíšil pioneered in the field of legal anthropology, holding a professorship at Yale, serving as the anthropology curator of the Peabody Museum of Natural History, and publishing three books of scholarship on the Kapauku law. As Jaroslav Jiřík and Martin Soukup write in their afterword, however, “His three previously published works are about the Kapauku; this one is about the anthropologist among the Kapauku.” The memoir is filled with charming anecdotes and thrilling stories of trials, travels, and war – told with humor and humility—and accompanied by a wealth of the author’s personal photos from the time.
Na stiahnutie
15,00 €

dostupné aj ako:

„A Sátán jegyében”, avagy „a történelem terrorja”


Románia ?1918–1945 közötti történelméről II. Károly, az ország 1940 szeptemberében elűzött királya A Sátán jegyében címmel írt könyvet – részben, hogy „megvonja az események mérlegét”, részben, hogy „tisztázza magát a történelem ítélőszéke előtt.” Közben – Mircea Eliade kifejezésével élve – elszabadult a „történelem terrorja”. Túlzóak ezek a megfogalmazások? Miskolczy Ambrus könyvét olvasva úgy érezhetjük, egyáltalán nem. „Az önpusztító háborút önpusztító béke követte, amely megalapozta az újabb önpusztító háborút” – a szerző lakonikus leírása pontos jellemzés Nagy Románia születése és a második világháború között az ország történetének alakulásáról. A Vasgárda megalakulása és működése, a romániai zsidóság sorsa, fasiszta és kommunista csoportok szerveződése, az uralkodó botrányai és elűzetése: csak néhány azok közül a témák közül, amelyek elemzésére Miskolczy vállalkozik. A jelen könyv szerzője nem ítélkezik, történelmünk összetettségére hívja fel a figyelmet, arra, hogy annak a Romániának, amely az első világháború legnagyobb nyertese lett, milyen belső és külső problémákkal kellett megküzdenie.
Na stiahnutie
5,07 €

Pompeji


A ?Vezúv Kr. u. 79-es kitörése során eltemetett dél-itáliai város, Pompeji romjai és a közöttük lenyűgöző bőségben megtalált régészeti leletek egyedülálló bepillantást nyújtanak a Római Birodalom mindennapjaiba. A szerző, a televíziós ismeretterjesztő műsorokból is jól ismert Mary Beard cambridge-i ókortörténész professzor számos forrás és kép segítségével, óriási anyagismerettel, rendkívül olvasmányosan és eleven, személyes stílusban, sok-sok egyedi történeten keresztül mutatja be Pompeji életének számos vonását. Az utcákat és épületeket, a lakóházak díszítését és a falfestményeket, a város politikai és társadalmi szerkezetét, a szórakozási formákat a gladiátorjátékokkal és színházi előadásokkal, „a test gyönyöreit” az étkezési szokásoktól a szexuális kultúrán át a fürdőkig, valamint az istenek tiszteletének formáit. Mindeközben a kötet leszámol számos mítosszal és tévhittel is, kezdve rögtön a kitörés időpontjával (mely valószínűleg későbbre esett, mint azt a történészek gondolták), és a kitörés követelte áldozatok számával (mely feltehetőleg kevesebb mint tíz százaléka volt a város összlakosságának, tekintve, hogy a többségnek sikerült elmenekülnie). A szerző legfőbb célja, hogy amennyire csak lehet, közel hozza a mai olvasóhoz a Pompejiben egykor élt embereket, akiknek életét nyomon követve meglepően sokszor magunkra ismerünk.
Na stiahnutie
11,24 €

dostupné aj ako:


Kategória odbornej literatúry história a vojnová literatúra poskytuje informácie o historických udalostiach, kultúrach, politických konfliktoch a vplyve vojen na spoločnosť.

História je dôležitou súčasťou našej identity a chápania sveta. Tieto knihy poskytujú podrobné informácie o rôznych obdobiach, sociálnych, hospodárskych a politických dejinách. Vojnová literatúra sa zameriava na vojenské konflikty, vojenskú stratégiu, zbrane a ich vývoj, a osudy vojakov a civilistov.

K najznámejším autorom patria Stephen E. Ambrose, Antony Beevor, Doris Kearns Goodwin, Antoine de Saint-Exupéry, Anne Applebaum či slovenskí autori ako Dušan Kováč alebo Vojtech Zamarovský.