Európa Könyvkiadó strana 42 z 143

Az ókori görög drámát tekintve Szophoklész a minta, sok esetben a mérce is. Műveinek hősei tragikus hősök: eszményeik, céljaik minden esetben világosak, bukásuk oka az, hogy egy náluk hatalmasabb erő velük ellenkező célra törekszik.

Gogol az orosz széppróza megteremtője, amelyből kisarjadt a következő évtizedek világhatású orosz realizmusa. A köpönyeg és az Orr című novellák már a XX. század szürrealizmusát előlegezik meg groteszkségükkel, a Revizor a drámatörténet egyik legjobb szatírája.

Ivan Szergejevics Turgenyev (1818-1883), az orosz kultúra "aranyszázadának" nagy alakja 1877 és 1882 között alkotta meg "őszikéit", amelyeket Seniliá-nak, öregkori munkáknak nevezett. Ez a prózaversciklus azóta is az orosz irodalom gyöngyszeme, nálunk azonban több mint fél évszázada jelent meg utoljára. Felejthetetlen portrék a feleségét gyászoló kocsislegényről, vagy Jegoruskáról, a "becsületes lélekről", aki még azt is megbocsátja, hogy ártatlanul felakasztják, rossz költőkről és gonosz kritikusokról; látomások a múzsáról, a halál közeledtéről, a világ végéről. A varázsigére, hogy "Feltámadott a nagy Pán!", nimfák, driádok és bakkhánsnők hada népesíti be az erdőt, egy régi verssor a rózsáról az első szerelmet idézi, az "azúr világ" virágos messzeségéből édes női hangok szállnak. Mulandóság és szépségek emléke, csüggedés és életöröm, vágy és lemondás, szeretet és barátság, élet és halál, zaklatottság és nyugalom - egy emberélet minden kérdése ott kavarog e költemények hol tökéletesen komponált, hol tört melódiáiban. A Senilia ötvennégy év után most új fordításban kerül a közönség elé.

A Föld teljes lakossága tisztában van vele, hogy az idegenek hajói úton vannak a naprendszerünk felé. Négyszáz év múlva fognak megérkezni, és akkor elözönlik és leigázzák a bolygónkat. Az idegenek földi segítőit már sikerült legyőzni, de itt vannak közöttük a sophonok. Ezeknek a szubatomi részecskéknek a segítségével a trisolarisiak mindent le tudnak hallgatni, így sebezhetővé válik az érkező flotta elleni védelmi terv is. Az emberi elme marad egyedül hozzáférhetetlen az idegenek számára - erre épül a falképző projekt. Négy kiválasztott ember megkap minden létező erőforrást, hogy egyenként előálljanak egy-egy titkos tervvel, melybe senkit sem avatnak be - nehogy a sophonokon keresztül az ellenség is megneszelje a részleteket. Mi jár a falképzők fejében? Azt még földiek sem tudhatják, hiszen csak így lehet megőrizni a bolygó biztonságát. A négy falképző közül hárman befolyásos államférfiak és tudósok, egyet azonban előzőleg senki se ismert. A kínai Luo Ji csillagász és szociológus számára hamar kiderül, hogy a négy falképző közül ő az egyetlen, akinek a trisolarisiak a halálát kívánják.

Orwell 1943-44-ben írott műve - amelynek a szerző a "Tündérmese" alcímet adta - ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm - Mr. Jones "Major"-ja - a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta "Állatfarm"-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket.## Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és - természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal - egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira.## A kezdeti jelszó pedig - "Minden állat egyenlő" - érdekesen módosul...

Szerepjáték, kiszolgáltatottság, féltékenység, aránytévesztés, érzékiség és dráma. Vajon ez már a főpróba vagy csak az élet próbája? Hatalmas botrány kavarja fel a leánygimnázium nyugalmasnak tűnő mindennapjait, amikor kiderül, hogy az iskola egyik tanára viszonyt folytatott egy kiskorú tanítványával. Felháborodás, aggodalom, nyugtalanság kíséri az esetet, és persze pletykák hosszú sora, hiszen egy felnőtt férfi és egy gyereklány kapcsolatáról mindenkinek megvan a véleménye. Mi táplálja ezeket az indulatokat? A düh? A félelem? Az irigység? Hány embert érint egy szerelmi viszony, és hány életet forgat fel fenekestül, ha fény derül rá? Mit lehet tenni, ha épp az iskola egyik legszigorúbb oktatójának nem áll érdekében, hogy elcsitítsa az esettől összezavarodott tanítványaiban tomboló féltékenységet és kíváncsiságot? Beláthatatlan következményekkel járó láncreakció indul el, ami tanárokból és diákokból egyaránt mélyen szunnyadó indulatokat és elfojtott érzelmeket hoz a felszínre. Az új-zélandi Eleanor Catton 2013-ban, huszonnyolc évesen jelentette meg A fényességek című regényét, amelyért Man Booker-díjat kapott, s ezzel a díj történetének legfiatalabb kitüntetettje lett. A próba Catton többszörösen is elismert első regénye, amely eredetileg 2008-ban látott napvilágot, és amely mit sem veszített aktualitásából az elmúlt tíz esztendőben.

Barcelona, ötvenes évek. Daniel Sempere, aki az Elfeledett Könyvek Temetőjében örökbe fogadta A szél árnyéka elárvult példányát, már felnőtt férfi, családapa. Az édesanyja emlékképét elhomályosító sötét titok azonban változatlanul nyomasztja. Hiába kerek az élete, rémálmai vannak. Az Elfeledett Könyvek Temetője című regényciklus első része, A szél árnyéka 2001-ben jelent meg spanyolul. A sorozat hamar a kortárs irodalom élvonalába került, öt világrészen hódít. További darabjai az Angyali játszma, A mennyország fogságában és a Lelkek labirintusa. A Lelkek labirintusa az előzményekhez hasonlóan önmagában is megáll, hiszen "egy történetnek nincs se eleje, se vége, csakis bejáratai". Az elbeszélő mesterien vezet végig bennünket az összes szereplő valamennyi megpróbáltatásán - nemcsak ebben a történetben, hanem az 1900-tól 1992-ig szőtt bonyodalmas história egészében is. Egyetlen fontos szálat sem hagy elvarratlanul. Ezúttal Daniel anyjának fájdalmas titkára is fény derül. A politika nagybani és kicsinyes játszmái, a dráma, a szerelem és a szakadatlan ármánykodás közt pedig a kellő pillanatban megcsillan a komikum: színre lép Fermín Romero de Torres. "Kópé ex machina." Carlos Ruiz Zafón Cervantes után világszerte a második legolvasottabb spanyol író. 2014-ben a Penguin Classics kiválasztotta a világirodalom történetének huszonhat klasszikusát (az angol ábécé mindegyik betűjéhez egyet-egyet), és a Z-t A szél árnyéká-nak ítélte. Carlos Ruiz Zafón így Charles Dickens, Jane Austen, Marcel Proust és James Joyce társaságába került. Az Elfeledett Könyvek Temetője mára egyetemes szimbólummá lett: az olvasás védőbástyája, az emlékezés záloga, menedék mindazok számára, akik hisznek a könyv által nyújtott teljességben.

Egy pávát formázó, élénklila és zöld tűzzománccal díszített, ékköves medál. Képzeljük hozzá a nőt is, aki egykor az ékszert viselhette, akinek lüktető nyakán, annak íves gödrében pihenve a medál lassan átmelegedett. Vajon a férjétől, az apjától vagy a szeretőjétől kapta ajándékba? Jack Wiseman, az amerikai hadsereg hadnagya 1945-ben az Aranyvonat őrzésével volt megbízva, amely a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét, devizatartalékait, és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta Nyugatra menekíteni. Akkor, Salzburgban ismerkedett meg és esett szerelembe egy tüzes temperamentumú, gyönyörű magyar nővel, Jakab Ilonával, aki a vészkorszak jogfosztottjaként mindenét elvesztette, de a családjából egyedüliként túlélte a koncentrációs tábort. És akkor lopta el a katona a vonat szállítmányából az ékszert? Wiseman hatvan év múltán, már a halálra készülve sem feledheti ezt a hajdani, fájdalmas emlékű románcot, és mivel váltig furdalja a lelkiismeret a medál miatt, megkéri unokáját, Natalie-t, hogy próbálja megtalálni az értéktárgy jogos örökösét. Az izgalmas nyomozás elvezeti Natalie-t Budapestre, Nagyváradra, Haifába; felbukkan egy ?Komlós-festmény?, sőt az 1910-es évek Budapestjén a nevezetes Weisz törpecsalád, Schwimmer Rózsa és a nőmozgalom is - végül pedig egy pszichiáter esettanulmányából megismerjük a nyakék ?igaz történetét?. A budapesti nyakék több, mint regény: valóságos kincses ládika. - Joyce Carol Oates

Húsz beszélgetés, amelyben Cseh Tamás, az előadóművész, évtizedek óta hűséges és karizmatikus kortársunk, elmeséli az életét. Mit csinált a tordasi kisgyerek az ötvenes években, hogyan történt meg az első fellépés a Kex együttes koncertjén, hogyan született meg az Indián ötlete… Ámulattal és élvezettel olvashatjuk a kalandokat, amik a rendszerváltás előtti idők kalandtalan állóvizében igenis megtörténtek, finom és érzékeny mesékben sorra felbukkannak további legendák, Jancsó Miklós és Viszockij, Bódy Gábor és Baksa János, és persze mindenekelőtt Bereményi Géza, az (alkotó)társ.

"Ez itt az egész életem" - mondja Charlotte Salomon 1942-ben, miközben átnyújt bizalmasának egy képekkel teli bőröndöt, életműve legjavát, pedig huszonöt éves még csupán. Az élete azonban egy gázkamra felé tart, és ott nemsokára véget is ér. Megmaradni csak a képek maradnak, azok pedig - illetve ihletésükre most az új Foenkinos-regény lapjai - erőteljes színekkel és kendőzetlen őszinteséggel beszélik el Charlotte történetét. Gyerekkorát a húszas évek Berlinjében, anyja korai, tragikus halálát, családjához való furcsa viszonyát, belépőjét a berlini művészkörökbe, akadémista éveit és pályakezdését. Majd pedig: menekülését a nácik elől Dél-Franciaországba, a háborús hányattatások közepette is felcsillanó remény és szerelem pusztulás előtti utolsó, rövid időszakát. "Úgy éreztem, muszáj soronként írnom, hogy levegőhöz jussak" - szól ki az olvasóhoz furcsa, ám annál látványosabb nemzetközi sikerű regényéből a nálunk eddig jobbára inkább vidám könyvei alapján jól ismert francia szerző. Annyi bizonyos, hogy ez a könyv nem csupán egy rendkívüli nő nagyszerű portréját, egy tragikus sors markáns ívét tárja elénk, hanem egy nyomozás torokszorító történetét is.

John Lukacs (Lukács János, 1924-) Széchenyi-nagydíjas történészprofesszor 1946 óta az Egyesült Államokban él, műveit angol nyelven írja. A párviadal az egyik legismertebb, számos nyelvre lefordított könyve. Arról a küzdelemről szól, amely Hitler és Churchill között zajlott 1940. május 10. és július 31. között - vagyis attól a naptól fogva, amikor Churchill Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Hitler pedig megkezdte villámháborúját, majd alig hat hét alatt bekebelezte jóformán a teljes kontinentális Európát. Így kezdődött a "párviadal" a két államférfi között, akiknek a kezében volt akkor a nyugati civilizáció sorsa. A szerző korábban kimerítetlen forrásokra támaszkodva írja le az eseményeket, és ebben a könyvében is felcsillantja kivételesen vonzó elbeszélőtehetségét. Nem éri be a történelmi tények feldolgozásával: alapos és részletes elemzést nyújt mind Churchill, mind Hitler személyiségéről és pszichológiájáról. A "Függelék"-ben pedig John Lukacsnak a magyar kiadás számára magyar nyelven írt esszéi olvashatók, "Hitler és Magyarország", illetve "Churchill és Magyarország" címmel.

Az űrhajós Kev egyszer csak egy elhagyott katonai bázison találja magát, hozzáláncolva egy cölöphöz, és valami fura alak kérdéseket akar feltenni neki. Azt mondja, ismerik egymást (mint kiderül, egy egyetemre jártak), és nem akar semmi rosszat, csak megérteni a dolgokat. Mert nem bír úgy élni, hogy minden egyre érthetetlenebbé válik számára az országában. Például az is, hogy Kev miért nem repülhet fel a Holdra. Arra miért nincs pénz, ha Amerika közben mindenféle fölösleges háborúkat tud vívni távoli országokban? Így kezdődik az egyik legnépszerűbb mai amerikai író feszes, felkavaró regénye, amelyben a szerző - emberrabló hősével, az átlagamerikai Thomasszal - a mai amerikai társadalom keserves kérdéseire keres választ. S ha átérezzük ennek a zavart elméjű fiatalembernek a küszködését, talán azt is jobban megértjük, hogy az amerikaiak miért olyan embert választottak elnöküknek, mint Donald J. Trump, és miért szeretnének "újból naggyá válni".

Umberto Eco azt mondta, a Casablanca nem film, hanem filmek. A világ kedvenc szerelmes filmje. A világ kedvenc háborús filmje. A világ kedvenc Bogart-filmje. Ez mind a Casablanca. Két amerikai színdarabszerző ötletéből egy amerikás magyar rendezte, és legalább tíz náció vett részt az elkészítésében. De mitől ennyire népszerű a mai napig egy olyan film, amelyet lóhalálában forgattak, a közreműködői közül egy sem járt soha a helyszínen, és amelynek a főszereplője addig főleg rosszfiúkat játszott? Noah Isenberg filmtörténész a bemutató hetvenötödik évfordulójára megpróbálta megfejteni a titkot. Egy soha be nem mutatott darab bekerült az álomgyárba, és sok kézen ment át, míg kialakult a forgatókönyv. A forgatáson hemzsegtek a nácizmus elől menekülő európaiak. Két híres színész komoly fenntartásokkal vállalta azt a szerepet, amely aztán szupersztárrá tette őket. Egy 178 centis, kopaszodó amerikaiból szexszimbólum lett, és állítása szerint ehhez csak annyi kellett, hogy Ingrid Bergman szerelmesen nézzen rá. Egy fiatal svéd színésznő a bemutató után évtizedekre megtestesítette az eleganciát és tisztaságot. Egy pikáns arcú lány a francia ellenállás arca lett, pedig Hollywoodban élt. Rengeteg fotóval, rengeteg sztorival varázsolja el az olvasót ez a könyv, amely minden filmrajongónak létfontosságú.

Kundera műve stílusbravúr. Irodalmi esszé - regényformában. Az egyes tanulmányokat, a virtuális regény kilenc fejezetét a bennük újra és újra felbukkanó, egymás útját keresztező hősök kötik össze. Sztravinszkij és Kafka, különös barátaik társaságában, Ansermet és Brod, Hemingway és életrajzírója, Janáček és cseh honfitársai, Rabelais és szellemi örökösei. A letűnt századok és a modern kor nagy regényírói és muzsikusai. A kötet legfőbb, valódi hőse azonban maga a regény művészete: a gargantuai szellem, a humor, amelyből született, rejtélyes rokonsága a zenével, három idősíkon zajló története, a harmadik s eddig utolsó kor (a modern regény) esztétikája, egzisztencialista bölcsessége. E "bölcsesség" fényében veszi szemügyre, elemzi Kundera korunk és kultúránk nagy helyzeteit és konfliktusait. A század művészete, Céline és Majakovszkij művészete ellen indított morális pereket, a múló, eltűnő-eltűnt időt, amely bizonytalanná teszi az "én", a ma és a tegnap énjének önazonosságát, az emlékezést mint a felejtés egy formáját, a szemérmet mint az egyénre épülő korszak alapfogalmát, a napjainkban szokássá és szabállyá váló indiszkréciót, amely az individualizmus alkonyát vetíti előre, a halál akarásának misztikus erejét, a ránk hagyott és megtagadott szellemi testamentumokat, Európa, a művészet és a művészek elárult testamentumait.

"A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig -legalábbis terjedelmét tekintve- alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében - vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak. Különös világ ez az emberfölötti -vagy emberalatti- lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs." (Göncz Árpád)

1918. július 17. Négy fiatal nő lesétál annak a jekatyerinburgi háznak a pincéjébe, amely egy ideje már az otthonuk és börtönük. Közülük a legidősebbik huszonhárom, a legfiatalabb mindössze tizenhét éves. Szüleikkel és öccsükkel együtt valamennyiüket brutális módon meggyilkolják. Bűnük csak annyi, hogy minden oroszok cárjának és cárnőjének a lányai. Helen Rappaport, a jeles életrajzíró az eddigi leghitelesebb beszámolót tárja elénk e könyvében Olga, Tatyjana, Marija és Anasztaszija nagyhercegnőkről. A lányok saját leveleiből és naplóiból merített, eleven képet fest életükről a Romanov-dinasztia végnapjaiban. Úgyszólván ez az első alkalom, hogy végigkövethetjük életútjukat a roppant kiváltságos, mégis erősen zárt világban, a jórészt egyszerűen eltöltött gyermekévektől kezdve a fiatal nővé érlelődésig, miközben megismerkedünk első romantikus szerelmeikkel, reményeikkel és álmaikkal, legvégül a forradalom és rettenetes következményei okozta traumával. Ez a lebilincselően olvasmányos, alapos kutatásokra épülő és mélységesen megindító könyv valósággal megszólaltatja a lányokat, és történetükkel csaknem egy évszázaddal a haláluk után is megrendíti az olvasókat.