Európa Könyvkiadó strana 51 z 143
vydavateľstvo
Gyilkosság a karácsonyi expresszen
"Kérjük, fejezzék be a felszállást, az ajtók záródnak!"
Senki sem sejti, hogy a vonat a pokolba tart, és többeknek nincs visszaút!
Karácsony előestéjén a Londonból a Skót-felföldre induló éjszakai, hálókocsis vonat utasai már erősen ünnepi hangulatban múlatják idejüket, mikor a hófödte hegyek között kanyargó szerelvény kisiklik, egy csapásra hazavágva a hazatérni készülők hangulatát. Ha ez még nem volna elég, az ismert influenszert holtan találják a fülkéjében, majd egy másik útitársuk is elhalálozik. Aztán még egy…
Az unokája születésére a lányához igyekvő Roz Parker nyugalmazott detektívnek nemcsak a hideggel, az egymást vádló utasokkal és a rejtélyes bűntettekkel kell megbirkóznia, hogy gátat szabjon a további gyilkosságoknak, de saját gyötrő emlékeivel és lelkiismeretével is meg kell küzdenie, hogy minden tekintetben épségben szálljon le a halálvonatról.
A könnyeden és lendületesen, mégis élesen-tüskésen fogalmazó Alexandra Benedict, miközben komoly társadalmi problémákat is belesző karamellától ízes és kvízes karácsonyi krimijébe, nem felejti el leróni tiszteletét a műfaj királynője, Agatha Christie előtt.
LMBTQ tartalom
Vypredané
12,95 €
Az elme trükkjei
Torzítások, fóbiák, sztereotípiák, kognitív disszonancia: elménk folyamatosan trükköket játszik velünk, jó és rossz értelemben egyaránt.
Miért gondoljuk gyakran, hogy igazunk van, amikor pedig épp tévedünk? Miért rettegünk egy apró, ártalmatlan póktól? Miért félünk nyilvánosan beszélni, ha nem vagyunk veszélyben? Miért ragadnak meg fejünkben az információk?A sokrétű és összetett valósággal szembesülve sokszor becslésekre és megérzésekre támaszkodunk, és sokszor illúzióknak vagy tévedéseknek vagyunk kitéve. Ezek az agyi mechanizmusok szükségesek a koherens világkép felépítéséhez, ám túlságosan gyakran arra késztetnek bennünket, hogy elveszítsük tisztánlátásunkat, magunkba zárkózzunk, elforduljunk másoktól.Az elme trükkjei a mindennapi életből és a szociálpszichológia tapasztalataiból származó gazdag példaanyagon ismerteti az idegtudomány legújabb felfedezéseit, és hatékony eszközöket kínál arra, hogy az agyunkat szövetségesünkké tegyük egy olyan világban, melyben az álhírek a mindennapok részeivé lettek, a stressz és a szorongás népbetegségnek számít, a média és a fogyasztói társadalom a tudatalattinkat manipulálja, a politika pedig az eszünk helyett gyakran csakis az ösztöneinkre játszik.
Vypredané
14,08 €
A rózsa neve
Az olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el a még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk. Most először a szerző eredeti rajzaival.
Vypredané
22,53 €
dostupné aj ako:
A Pál utcai fiúk
"A grund - kiáltotta - az egy egész birodalom! Ti azt nem tudjátok, mert ti még sohasem harcoltatok a hazáért!"
Minden idők legismertebb magyar regényének szereplői (Nemecsek, Boka, Áts Feri, a Pásztorok és persze Geréb) messze túlélték korukat. Kortársainkká váltak és azok is maradtak. Einstandolni, gittegyletezni, kisbetűkkel írni valakinek a nevét vagy együtt énekelni, hogy legyen szabad a grund - immár a közös szótárunk és kultúránk része. A Füvészkert és a Pál utca ugyanolyan kedvelt célpont a Budapestre látogató külföldi turisták körében, mint a Hősök tere. Molnár Ferenc regénye önálló életre kelt, és 1906-os első közlése óta generációkat tanít arra, hogy az árulóknak nincs bocsánat, az álmaink pedig mindennél fontosabbak.
Az Európa Diákkönyvtár sorozat klasszikus kínálatában.
Az elrabolt nyugat - avagy közép-Európa tragédiája
A Débat 1983 novemberi számában megjelent és rövid időn belül a legtöbb európai nyelvre lefordított írás egyszerre volt védő- és vádbeszéd.
Védőbeszéd azért, mert a mellett a Közép-Európa (Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia) mellett emelte fel a szavát, amely a kulturális hagyományait tekintve a kezdetektől fogva mindenestül a Nyugathoz tartozott, és amelyből ez utóbbi akkoriban kizárólag a politikai rendszerét volt hajlandó érzékelni, és így csak a keleti blokk egy térségét látta benne, pedig ez a kultúra nem egy szűk elit kiváltsága, hanem egy olyan élő és ható érték, amely képes maga köré gyűjteni az embereket.
Vádbeszéd pedig azért, mert ennek a "kis nemzeteket" összefogó és önnön esendőségét tisztán látó térségnek a tragédiája valójában magának Európának a tragédiája, annak az Európának, amely nem vesz tudomást erről az egységről, sőt az eltűnését sem érzékelte.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mindez nem Európa megszűnésének az egyik jele-e.
A szöveg értékét nem csupán a meggyőző ereje adja, hanem a szerző, a korszak legnagyobb európai írói között számontartott Milan Kundera személyes, szenvedélyes és nyugtalan hangja.
Ezt az írást adjuk most kötetben is közre Pierre Nora bevezetőjével a fiatal Kundera által az 1967-es csehszlovák írókongresszuson előadott, a prágai tavasz szellemiségét tükröző beszédével együtt, amelyhez Jacques Rupnik írt előszót.
Vypredané
9,86 €
A lét elviselhetetlen könnyűsége
Milan Kundera világhírű, Jeruzsálem-, Herder- és Franz Kafka-díjas cseh író - aki 1993-tól francia nyelven publikálja műveit - 1929-ben született Brnóban. Az 1965-ben megjelent, a kommunista személyi kultuszt kifigurázó Tréfa című regényének hatalmas botránya, majd szerepvállalása a "prágai tavasz" során párizsi emigrációra kényszerítette, 1981 óta francia állampolgár.
A lét elviselhetetlen könnyűsége 1982-ben született, s az író talán leghíresebb, filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatásokkal tarkított, ma sem halványuló népszerűségű regénye. Főhőse egy jó nevű sebész, a nagy szoknyabolond Tomáš, aki egy szép napon beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem hajlandó lemondani. Mindehhez háttérül az 1968-as "prágai tavasz" eseményei, majd drámája, az orosz invázió, az első napok euforikus gyűlölete és a "normalizáció" éveinek megaláztatásai szolgálnak.
Miféle sors, milyen jövő várhat a szerelmi sokszög szereplőire? Megoldás-e, ha az emigrációval minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá? Vagy ez a könnyűség lenne a lét legsúlyosabb drámája?
Vypredané
9,67 €
A gyűrűk ura I-III.
A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig - legalábbis terjedelmét tekintve - alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak.
Göncz Árpád
Vypredané
51,61 €
Hamnet
Az 1580-as évek Angliájában, a pestisjárvány idején egy ifjú latintanár beleszeret egy rendkívüli, különc fiatal lányba, Agnesbe. A titokzatos nő kesztyűben, sólyommal járja családja földjét, jobban érti a növényeket és a bájitalokat, mint az embereket, rendszeresen fordulnak hozzá gyógyfüvei miatt.
Miután összeházasodnak, Agnes központi szerepet tölt be a londoni színpadon felfelé ívelő karriert befutó fiatal férfi életében. Három gyermekük születik: Susanna, és az ikrek, Hamnet és Judith.
Hamnet 1596-ban, tizenegy évesen váratlanul meghal egy hirtelen fellépő láztól. Apja négy évvel később megírja a Hamlet című darabot.
A díjnyertes írónő, Maggie O'Farrell könyve ennek a házasságnak a ragyogó portréja, egy gyásztól és veszteségtől sújtott család és egy csodálatosan erős nő megrázó története. Közben gyengéden megidéz egy fiút, akinek az életét mára ugyan elfeledték, de nevét a világirodalom egyik legünnepeltebb darabja őrzi.
Vypredané
14,84 €
dostupné aj ako:
Háború és béke 1-2.
Nagy tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakok – egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, hacsak egy nem: az Iliász szerzője.
Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke bő hét esztendejében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve „csak írónak, semmi másnak” vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen.
Mr IKEA - Így lehet belőled világhírű milliárdos
Johan Stenebo húsz éven át volt az IKEA egyik vezető igazgatója.
Most kíméletlen őszinteséggel írja le, milyen módszerekkel vezette Kamprad a svéd vidéki áruházból felépített vállalatot, hogyan fanatizálta rosszul fizetett munkatársait, hogyan tett szert rendkívüli nyereségekre. Kitér Kamprad náci kapcsolataira, bemutatja összetett, Stasi-mintára épülő, kémekkel operáló üzleti kultúráját, leleplezi, hogyan használta fel a médiát, valamint a Greenpeace-hez és WWF-hez hasonló szervezeteket az IKEA környezetvédelmi botrányáinak eltussolására.
Cégvezető még sosem tárta ilyen kendőzetlenül a nyilvánosság elé vállalatának rendkívüli sikereit és kudarcait - és valószínűleg soha nem is fogja.
Vypredané
11,29 €
dostupné aj ako:
Római lakás haszonélvezettel
A magyar származású Edith Bruck regényének hőse, maga a Rómában élő írónő, egy nap levelet kap a háztulajdonostól. Valójában hivatalos értesítés: felmondják az általa bérelt és otthonaként szeretett lakást. Pánikba esik, mert úgy érzi: nyugalma, egész életformája került veszélybe, nem egyszerűen másik lakást kell keresnie, hanem új életet is. Érzelmi kiszolgáltatottságában jóakarókon keresztül sodródik ahhoz az állítólagos svájci idős asszonyhoz, aki a lakását életfogytig tartó haszonélvezettel árulja. Miközben egyre jobban megtetszik neki az eladó lakás és környéke, akarata ellenére élete részévé válik a – mint kiderül – német származású özvegy. Ekkor azonban végzetes örvénybe kerül.
A lány, a nő, a többiek
A lány, a nő, a többiek a kortárs brit nők egymással összefonódó közösségének megindító és reményteli története, és a jelenkori Nagy-Britannia egyszerre szórakoztató és megrázó tablóképe. A sokhangú regény tizenkét szereplője nagyon eltérő életet él: Amma leszbikus színházi rendező éppen élete nagy lehetőségére, darabjának premierjére készül a Nemzeti Színházban; régi barátja, Shirley tanár, több évtizedes munka után is london egyik pénzhiányos iskolájában rekedt, egyik volt hallgatója, Carole mégis sikeres befektetési bankár lesz. Bummi takarítóként dolgozik, és nyilvánvaló eredményei ellenére aggódik, hogy lánya végképp elszakítja nigériai gyökereit. Az észak-angliai tanyán élő 93 éves GG viszont nehezen lép túl a múlt árnyékán. Míg LaTisha a három különböző férfitól származó gyerekének keresi a megfelelő apát, Megan a nemi identitásában bizonytalan, és a közösségi médiában próbál válaszokat találni. Csupa felejthetetlen karakter, akik számos ponton keresztezik egymás életét, a rokonságban, szomszédságban, vagy éppenséggel a különböző problémákban, a szexualitástól a társadalmi helyzetig. Evaristo rendkívüli érzékenységgel mutatja meg egy emberi élet sokféleségét, sokszínűségét és hogy senki nem fekete-fehér – még akkor sem, ha azt történetesen mi gondoljuk annak. Azokra a dolgokra emlékeztet bennünket, amik összekötnek minket az ismerőseinkkel és a szomszédainkkal, még azokban az időkben is, amikor arra biztatnak bennünket, hogy inkább forduljunk el egymástól.
Vypredané
16,13 €
dostupné aj ako:
Mi, németek
A Mi, németek valójában egy hosszú levél, amelynek szerzője Meissner, a Wehrmacht egykori katonája, a levélírás idején egy elegáns németországi idősotthon lakója. Címzettje pedig az unokája, a Skóciában élő Callum, aki már jó ideje kérleli, unszolja nagyapját, hogy elevenítse fel háborús emlékeit. A levél csak a nagyapa halála után kerül Callumhoz, aki saját reflexióival kiegészítve „közreadja”. A keleti fronton megélt szörnyűségek felidézése nemcsak a nagyapát készteti szembenézésre, de Callumban is felvet alapvető kérdéseket a háború természetéről, a „rossz oldalon” harcoló katona felelősségéről, az embertelen viszonyok között meghozott döntések súlyáról. A négyéves katonai szolgálat pokláról, az élet-halál harc brutális kegyetlenségéről szóló részletes beszámolóból felkavaró történet bontakozik ki, valamint nagyon izgalmas, érdekes – és a két generáció két különböző nézőpontjából megfogalmazott – gondolatok formálódnak bűnről, bűntudatról, felelősségvállalásról.
Vypredané
12,90 €
Bridget Jones naplója
A 20. század tíz legmeghatározóbb regénye közé sorolta a The Guardian a Bridget Jones napló-ját. Az 1996-ban megjelent első rész és az 1999-ben ezt követő Bridget Jones naplója 2. – Mindjárt megőrülök! 40 országban jelent meg és több mint 15 millió példányban kelt el: világszerte több millió olvasó szívét ragadta el Bridget Jones önironikus naplójegyzeteivel – modern, dolgozó nőként, túlzott alkohol- és kalóriabevitelével, nikotinfüggőségével, állandóan az Igazi Nagy Őt keresve. Helen Fielding hősnője által igen csak rátapintott az egyedülálló, harmincas éveit taposó nők problémáira, s nagy érzékenységgel, egyben kacagtató humorral ábrázolta csetlés-botlásaikat, küzdelmeiket a mindennapok zűrzavarában. A 2013-ban kiadott harmadik rész – Bridget Jones naplója 3. – Bolondulásig – a második legnagyobb eladású regény volt abban az évben az Egyesült Királyságban, összesen 26 hétig állt a Sunday Times bestsellerlistájának első helyén, és több mint kétmillió példányban kelt el 36 országban. A kritikusok is rajongtak érte: Fieldingnek sikerül még mulatságosabbá, még érdekesebbé tennie Jonest. Ami aztán jócskán meg is mutatkozott a filmvásznon a 2016-os Bridget Jones babát vár című, a sorozat újabb kötetéből készült filmben – amely már Hugh Grant nélkül, de Patrick Demsey-vel és Emma Thompsonnal készült – Zellweger alakításában. Az ezredforduló legszórakoztatóbb tetralógiájának humora mit sem kopott az első kötet megjelenését követő negyed évszázad során, ahogy szeretetteljes életvidámsága is csak úgy sugárzik – a jubileumi összkiadás, ha lehet, ezt még inkább kihangsúlyozza. Külön bizonyíték erre a bónuszként szolgáló koronavirális napló.
Vypredané
22,58 €
Minél véresebb
Stephen King legújabb kötetében ezúttal négy lenyűgöző kisregény kapott helyet. A Mr. Harrigan telefonja a fiatal Craig és a magának való, idős Mr. Harrigan barátságát meséli el. Miután a fiú elveszti és eltemeti öreg mentorát, különös üzenetek érkeznek a telefonjára, amelyek végérvényesen megváltoztatják az élét. A Chuck életé-ben a világ összeomlani látszik, az internet leáll, az emberek kétségbeesetten próbálnak túlélni, csak egy bizonyos Chuckot éltetnek a városban mindenfelé. A kötet legformabontóbb és legmeglepőbb írásából megismerhetjük a titokzatos idegen életét. A Minél véresebb kisregényében gyanús körülmények között bomba robban egy iskolában. A híradásokat figyelve Holly Gibney gyanús nyomokat vesz észre és a tettes nyomába ered, miközben fény derül az évek óta lappangó, félelmetes titokra. King ebben az írásában a Mr. Mercedes és A kívülálló világába tér vissza, a folytatásból pedig megtudhatjuk, hogyan alakult a magánnyomozó további élete. A patkány hőse a kiváló novellista, Drew Larson, aki egy váratlan ihlet hatására családja erdei házába vonul, hogy megírja élete első regényét. A munka azonban lassan halad, ráadásul a férfi lázas betegen a hegyen reked egy viharban. Az ítéletidőben végül megment egy patkányt, és a váratlan látogatóval töltött éjszaka után hihetetlen erőre kapva befejezi élete fő művét. A sikernek azonban ára van, és Drew kénytelen szembenézni a következményeivel. A népszerű és legendás szerző csodálatos karrierje során újra és újra visszatér a rövidebb lélegzetvételű művekhez, és bizonyítja, hogy mind a mai napig képes különleges alkotásokkal meglepni olvasóját.
Vypredané
15,16 €
dostupné aj ako:
Carrie (HU)
A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai - főként a lányok - gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom. Végül elérkezik az érettségi bál estéje, ami felejthetetlen lesz mindenki számára, és örökre megváltoztatja a város életét.
A Carrie Stephen King sorrendben negyedik regénye, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket - kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amelyet a Rosemary gyermeke és az Ördögűző című filmekkel állítanak párhuzamba.
Vypredané
12,95 €
dostupné aj ako:





















