Európa strana 30 z 47

A TITOK HAZUGSÁG.A MEGOSZTÁS TÖRŐDÉS.A FÉLREVONULÁS LOPÁS. Mae, a huszonéves lány még csak pár napja dolgozik álmai munkahelyén, de máris teljesen átalakult az élete. Mihez kezdjen ezekkel a tapasztalatokkal? Dave Eggers sokkoló konkrétsággal rajzolja meg napjaink szép új világ-át. A Kör fiatalos, menő kaliforniai szoftvercég, amelyben nem nehéz ráismernünk a Facebookra vagy éppen Google-re. Lelkesedésük és profizmusuk pillanatok alatt elhozza a tökéletes modernizációt – de mi a helyzet a privát szférával és az egyéni szabadságjogokkal? A Kör dermesztő víziója közelebb van hozzád, mint gondolnád. „Este tízre Mae végzett a teljes céges üzenet- és felhívástömeggel, és áttért saját külső postafiókjára. Hat napja nem nyitotta ki, és most látta, hogy, csak az első napon száztizennyolc levele érkezett. Úgy döntött, ezen a sorozaton is átrágja magát, a legfrissebbektől visszafelé. A legújabb üzenetben egyik egyetemi diáktársnője számolt be arról, hogy gyomrára húzódott az influenza, majd hosszú levélfüzér következett, amelyben némelyek gyógymódokat ajánlottak, mások sajnálkoztak, megint mások fényképeket küldtek, hogy felvidítsák a beteget. Mae lájkolt két fotót, három hozzászólást, posztolta saját jókívánságait, és átküldte a Rókázó Sally című szám linkjét. Ez újabb ötvennégy megjegyzésből álló folyamot indított el a dalról meg az együttesről. Valaki azt írta, ismeri a banda basszusgitárosát, akit aztán be is vont az eszmecserébe. Damien Ghilotti, a basszusgitáros most Új-Zélandon hangmérnökösködik, de örül, hogy a Rókázó Sally még ma is megdobogtatja az influenzások szívét. Bejegyzése minden résztvevőt felvillanyozott, százhuszonkilenc új poszt jelent meg, amelyekben mindenki örvendezett, hogy az együttes basszusgitárosáról hall, és a láncolat végén meghívták Damien Ghilottit, hogy ha kedve van, játsszon egy esküvőn, vagy látogasson el Boulderbe, vagy Bath-ba, vagy Gainesville-be, vagy az Illinois állambeli St. Charlesba: ha bármikor arra jár, szívesen látják éjszakára meg egy házias vacsorára. St. Charles hallatán valaki megkérdezte, nem hallott-e valaki az ottaniak közül Tim Jenkinsről, aki Afganisztánban harcol; tudtak egy illinois-i srácról, akit agyonlőtt egy rendőrnek álcázott afgán felkelő. Hatvan üzenettel később a válaszolók kiderítették, hogy az egy másik Tim Jenkins, nem St. Charlesból, hanem az illinois-i Rantoulból. Általános volt a megkönnyebbülés, ám az üzenetláncot hamarosan az afganisztáni háború hatékonyságáról és általában az amerikai külpolitik&a

A Más bolygó egy nemzedék regénye: a nemzedéké, amelynek nemcsak az illúziói, de identitása is köddé vált. A Más bolygó a szív regénye: a szívé, amely konokul keresi a szerelmet a testen túl. A Más bolygó Kelet-Európa regénye: azé a Kelet-Európáé, amely Nyugattá akart válni, de az örök kelet-európai jelenben él. A Más bolygó az utazás regénye - párhuzamos roadmovie, amelyben, valahol mélyen, még ott dobog Kerouac szíve. A Más bolygó cinikus és kegyetlen regény: mintha egy magyar Bret Easton Ellis írta volna, ha Ellis lehetne magyar. A Más bolygó a kapitalizmus regénye - a gyönyörűséges, csábító kapitalizmusé, melyről örökre lekéstünk. A Más bolygó a tulajdonságok nélküli ember regénye, az örök alakváltó regénye. A Más bolygó az identitástalanság regénye, a semmilyenség regénye, a szakadatlan útkeresés regénye. A Más bolygó a Föld regénye, amely egyre lassabban forog. Mintha a nyúl üregébe, úgy utazunk kétszer Hegyeshalmon túlra, előbb a felnőtté válás küszöbén, a rendszerváltás hajnalán, amikor a stoppos road-történet még varázslatos, kenderfüstös társaskaland, majd húsz évvel később újra, amikor kívül-belül kietlen tájon menekül Wunder, az elbeszélő korhős. Fabricius Gábor Más bolygó című melankolikus disztópiájában a napfényes, csillogó, szabad európai táj besötétedik, és vészjósló homály borítja be Budapestet és Kelet-Európát. Nincsenek célok, csak az út a fontos, Nyugatra, múltba, jövőbe.

Román anglického spisovateľa Geralda Bissa (1876 - 1922) Kliatba vlkolaka je stavebným kameňom hororového subžánru s témou lykantropie a pre čitateľov v anglosaskom svete je čímsi ako "vlkolačou bibliou". Mesiac v splne môže v niekom spúšťať romantické chvenie v hrudi, či potrebu písať zádumčivé verše, no ľudia so záľubou v temných príbehoch spozornejú. Najmä ak voskový mesačný svit začne prepožičiavať okolitému svetu mŕtvolný nádych... a do toho sa ešte nebodaj ozve zavýjanie odporných chlpatých beštií. Vtedy nastáva nebezpečný čas a poučený človek vie, že bez striebornej munície neradno vystrčiť z dverí čo i len prst - romantika by sa ľahko mohla zvrhnúť na krvavé orgie... Popri Frankensteinovi (1818) z pera Mary Shelleyovej a Draculovi (1897) z dielne Brama Stokera je táto kniha dôležitým inšpiračným zdrojom veľkej nesvätej trojice kultových monštier, ktoré preslávila dodnes neprekonaná séria amerických hororov filmovej spoločnosti Universal z tridsiatych rokov 20. storočia.

Stefan Grabiński (1887 - 1936) je podnes najznámejším poľským autorom hororovej fantastiky, respektíve weird fiction, ako znie anglosaský termín pre tento žáner. I keď Grabińského - najmä mimo jeho domoviny - s obdivom prezývajú "poľský Poe", vypovedá to skôr o žánrovom zaradení jeho diela, pretože jeho tvorba na poli weird fiction je značne originálna. Bol majstrom poviedky (práve túto časť jeho tvorby vysoko oceňoval Stanisław Lem), zovretej kratšej prózy s pozvoľna hustnúcou temnou atmosférou, s gradovaním tajuplných úkazov a vyhrotenou pointou. Zároveň však napísal štyri vynikajúce romány: Salamander (1924), Tieň Bafometa (1926), Kláštor a more (1928) a Ostrov Itongo (1936). Ani v nich neopustil svoj milovaný žáner - strašidelnú fantastiku či, ako ju sám nazýval, "psychofantáziu". Literárnej slávy v Poľsku i za hranicami sa tento modernistický spisovateľ dočkal až po smrti - veď predsa bol, ako ho nazval spisovateľ Karol Irzykowski, "špecialistom na záhrobie". Jeho diela preložili do mnohých cudzích jazykov a štyri z jeho príbehov sa dočkali filmového spracovania.

Antiutopický román inšpirovaný hrôzami sovietskeho Ruska. Vydanie je doplnené o doslov známeho rusistu Valerija Kupku. Román My - pochmúrna vízia totalitného systému založeného na obludnom etatizme, krajnom racionalizme a mechanizovanom, totálnom kolektivizme - je doslova epochálnym literárnym dielom. Ovplyvnené fantastikou H. G. Wellsa, neorealistickým videním skutočnosti a intuitívne pochmúrnou predtuchou negatívneho vývoja civilizácie vyústilo do varovnej satiry, ktorá aj po rozpade Sovietskeho zväzu a odhalení zverstiev totalitných režimov, ktoré Európu ovládali v 20. storočí, nestráca svoju aktuálnosť. Dielo varuje pred odľudštením, mravným vákuom, umŕtvením myslenia a spoločenským úpadkom, ktorý musí zákonite viesť ku koncu modernej civilizácie. Zamiatin svojím románom výrazne ovplyvnil evolúciu žánru science-fiction a inšpiroval preslávené antiutópie Aldousa Huxleyho a Georga Orwella.

Slávna novela klasika svetovej literatúry Kniha Moje univerzity je knihou mučivých otázok o láske, milosrdenstve, pokore, násilí človeka na človeku, zmysle života a hľadaní odpovedí na nich. Gorkij ukazuje, že život sám ponúka konfrontáciu názorov a viac ako knihy reálne dokazuje pravdivosť niektorých a idealistickosť iných. Mrazivo výstižne znie názor jedného z múdrych ľudí, s ktorými život Gorkého na chvíľu spojil: "Škoda, že tento ľud zabíja svojich najlepších! Človek má pocit, že sa ich bojí. Nepasujú mu, ako tu vravia." Toto je jedna zo strašných právd, ktoré Gorkému odhalila jeho živá univerzita, možno jedna z tých, čo ho viedli k výberu pseudonymu Gorkij - Trpký. Je to pravda, ktorou sa vlastne končí novela Moje univerzity a ktorá vyháňa mladého Alexeja Peškova na putovanie po Rusku, keď sa začína najšťastnejšie obdobie jeho života. "Nepochybne jeden z najsilnejších literárnych textov v svetovej literatúre. Pri čítaní Gorkého knihy vnímame podivuhodne reálny obraz života v Rusku na začiatku 20. storočia a je to skutočne prazvláštny zážitok..." Romain Rolland "Vždy som sa čudoval, ako to všetko zvláda: deň čo deň je medzi ľuďmi - buď sa zhromaždia uňho, alebo je on na nejakom zhromaždení, občas celé hodiny rozpráva bez prestávky, pije, koľko len chce, fajčí sto cigariet denne, spí najviac päť, šesť hodín - a píše tým svojím veľkým, pevným písmom román za románom, jednu hru za druhou! Veľmi bol rozšírený názor, že vôbec nevie písať a že mu rukopisy ktosi opravuje. Ale on písal úplne správne (a celkovo ako neuveriteľne skúsený spisovateľ, a to od samého začiatku). A koľko čítal, večný polointeligent, školomet!" Ivan Bunin "Gorkého majstrovstvo sa od všetkých ostatných odlišuje práve tým, že je to spisovateľ z ľudu, strašne vážny a úplne naozajstný. ... Je to človek, pre ktorého umenie predstavuje spôsob nadobudnutia životnej múdrosti." Anatolij Lunačarskij

Výberom poviedok Oči Maxa Carradosa sa nášmu čitateľovi po prvý raz predstavuje jeden z klasických veľkých detektívov, ktorí hojne zaľudňujú príbehy detektívneho žánru - nevidiaci detektív Max Carrados anglického autora Ernesta Bramaha (1869 - 1942). "Prečo nemať slepého detektíva? Naozaj slepého..." napadlo Ernestovi Bramahovi, keď v divadle sledoval jednu mizernú detektívnu hru, v ktorej sa vyšetrovateľ správal ako hlupák. Jeho slepý detektív Max Carrados vidí najviac, pretože vidí inak: očami svojho rozumu a ostatných nadmieru vyvinutých zmyslov. Môže robiť obhliadku miesta činu aj za absolútnej tmy. Vidiace oči možno zaslepiť ilúziou alebo oklamať - no nie Carradosov sluch, čuch či hmat. Max Carrados vyrieši prípad zdanlivo nemožnej krádeže vzácnej knihy na aukcii, logickým postupom uvažovania odhalí ducha v Massinghamskom činžiaku či bude pátrať po zmiznutom dievčatku. Jeho triezvo racionálnym prístupom neotrasie ani kaluž krvi, tajomne postupujúca po schodoch k obeti, na ktorú má dopadnúť kliatba v Dunstanovej veži, ani druidský oltár. A je oprávnené presvedčenie pána Enniscorthyho, že na divadelných doskách nevystupuje slečna Roscastleová, hoci zamestnanci divadla tvrdia opak? V Prípade nezvestnej herečky rozlúskne Max Carrados aj túto bizarnú záhadu, ktorej začiatok nám pripomenie neuchopiteľne snovú atmosféru hitchcockovských filmov. Carradosove riešenia záhad bývajú vskutku nečakané... Max Carrados, podobne ako Sherlock Holmes, vyšetruje skôr bizarné, čudesné záhady než vraždy, i keď nejaká mŕtvola na čitateľa číha aj v tejto knižke... ... "Ak by Sherlock Holmes a slečna Marplová mali spolu syna, volal by sa Max Carrados." Agatha Christie "Ernest Bramah je posledný veľký autor holmesovského obdobia detektívneho žánru." Howard Haycraft "Od čias Edgara Allana Poea a spolu s tvorbou Arthura Conana Doyla a R. Austina Freemana sú Oči Maxa Carradosa jediné detektívne poviedky, ktoré sa oplatí čítať znovu a znovu." George Orwell

Kniha klasika holandskej literárnej moderny Frederika van Eedena (1860-1932) Malý Johannes je filozofickou rozprávkou pre dospelých. Dej sa odohráva v Holandsku približne v čase, keď žil autor; malý chlapec Johannes odchádza z domu, aby žil v prírode so zvieratami a mýtickými postavami. Tento chlapčenský sen sa mu však postupom času začne meniť na nočnú moru. Jediný možný spôsob, ako jej uniknúť, je vrátiť sa k "princípu reality" - a dospieť. Eedenom jednoducho vyrozprávaný príbeh chlapca, ktorý sa zmenší a načas splynie s prírodou, je iniciačnou prózou a zároveň veľkou dobovou polemikou o vzťahu človeka a prírody v časoch postromantizmu a druhej priemyselnej revolúcie. Hľadanie pravdy, krásy a šťastia ako základné smerovanie ľudského života je tu vsadené do rámca životných filozofií, umeleckých a prírodovedeckých názorov belle epoque a presvitá z neho silná tendencia k symbolizmu. Filozofický antimaterializmus, antinaturalizmus a idealizmus viedol autora k vysoko imaginatívnemu a v zásade symbolickému chápaniu prírody a vzťahu človeka k nej. V próze sa objavujú náznaky secesného vnímania sveta, prírody a kultúry, jej jazyk je prostý vo svojej pomenúvacej priamosti, avšak bohatý na výrazové prvky. Próza Malý Johannes patrí k základnému kánonu moderného holandského písomníctva.

Starobylé, rubášom noci zahalené domy a hrady mávajú svoje tajomstvá. V každom sa zaručene nájde nejaký duch, lenže v niektorých vyčíňajú aj omnoho nebezpečnejšie prízraky a monštrá... Z komnát sa tam za nocí ozývajú desivé zvuky, zo stropov kvapká krv a niekto, alebo niečo práve prudko rozrazilo dvere a zahasilo všetky sviece. V podobných prípadoch môže zasiahnuť jedine znalec okultných úkazov a zároveň detektív. Presne takým je Thomas Carnacki vyšetrovateľ paranormálnych záhad, ktorého začiatkom 20. storočia stvoril anglický spisovateľ William H. Hodgson. Bol jedným z prvých svojho druhu v literatúre a vďaka prezieravému pohľadu na svet tušil, že občas sa za zdanlivými prízrakmi nehmotného sveta môže v skutočnosti skrývať aj človek s temnými úmyslami. Ale čo je vlastne väčšie zlo? Zapáľte oheň v krbe, usaďte sa do pohodlného kresla a vydajte sa spolu s lovcom duchov, Thomasom Carnackim do sveta, kde sú hranice reality a nadprirodzena takmer nepostrehnuteľné...

Na počiatku štúdia problematiky obsiahnutej v tejto práci stojí konštatovanie Sigmunda Freuda, že fantázie neurotikov sa podobajú mýtom a kozmogóniám starých národov. Eseje zhrnuté do diela Totem a tabu predstavujú pokus o aplikáciu psychoanalýzy na problematiku etnológie, etnografie, antropológie a náboženstva. Freud sa vracia k fenoménu totemizmu ako nábožensko-sociálnej sústavy a jeho funkcie v regulácii sociálnych vzťahov v primitívnych spoločnostiach. Originálny je však jeho prístup pri analýze tabu a jeho podobnosti v správaní nutkavých neurotikov, popis vzniku svedomia a citovej ambivalencie. Podobnosti a odlišnosti tabu a neurózy nachádza aj pri skúmaní všemohúcnosti myslenia a vzniku oidipovského komplexu u detí. Hypotéza totemickej hostiny ako pripomenutia otcovraždy na úsvite dejín sa stáva Freudovi východiskom pre skúmanie nielen totemizmu ale aj vzniku náboženstva ako sociálneho javu. Názorom, vysloveným v tejto knihe môžeme veriť, alebo k nim pristupovať skepticky, nenechajú nás však ľahostajnými a nútia k zamysleniu nad problémami človeka a jeho duševného života. Originálne a podnetné myšlienky autora pôsobia inšpiratívne až po súčasnosť a sú predmetom neustálych diskusií nielen v oblasti psychoanalýzy ale aj ostatných humanitných vied.

„Három kisregény került ebbe a kötetbe. Az Én és én egészen ifjúkori munka, húszas éveim végén írtam (1979), miután eltöltöttem egy szűk hetet Bábolnán, az akkori szocializmus kiemelt állami gazdaságában, mely állattenyésztésre szakosodott, sorozatgyártott boldogtalan csirkétől sikeres versenylóig. Az Emily néni szakálla címűt tizennégy évvel később írtam (1993). Angoltanfolyamra jártunk Kepes Andrással, mely nagyjából a kisregényben olvasható módszerrel próbált középfokú tudáshoz juttatni bennünket, egy hónap alatt. Nem bentlakásosan, csak bejárósan. A siker elmaradt. Eléggé filmszerűnek éreztem a témát, és egy darabig fontolgatta az Objektív Stúdió, hogy lecsapjon rá, végül ez elmaradt, már nem emlékszem rá, miért. Az, hogy miképpen zajlott az ilyesmi a magyar filmgyártásban, a következő kisregény egyik fejezetében valamelyest körvonalazódik. A Márkez meg én újabb tizenegy év múltán született (2003-4). Ez volt az első szemérmes kísérlet valamiféle önéletrajzi szöveg létrehozására. Ihletője a spanyol nyelv volt, melyet nagy erőkkel igyekeztem magamba szívni, mert el akartam olvasni eredetiben a Száz év magány című regényt. Sikerült. Gabriel García Márquezt közeli szellemi rokonomnak éreztem és érzem. Képe a konyhában lóg, azon a falon, ahol a családtagjaim fotói...” (a Szerző)

2035. Több mint húsz évvel az utolsó háború után a világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat.Artyom, aki korábban megmentette a Metró lakóit a „feketéktől”, tudja, hogy nem hőstettet követett el, hanem óriási hibát. Mert azok a lények nem szörnyetegek voltak, hanem egy új értelmes faj képviselői... Az öreg Homérosszal együtt, aki meg akarja írni „hőstettének” történetét, Artyom elindul arra az állomásra, ahol valaki állítólag kapcsolatba lépett más túlélőkkel. S amit talál, immár a felszínen, az minden képzeletét felülmúlja... Glukhovsky története, amely az atomháború utáni világot írja le, valójában nagyon is a mi mostani világunkról szól: hidegháborúról, menekültválságról, új diktatúrákról. Dmitry Glukhovsky 1979-ben született; az orosz populáris irodalom legnagyobb sztárja. A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett. A Metró 2035, a trilógia záró darabja részben a már korábban elkészült, Metro Last Light című számítógépes játék ötleteiből született meg.

A jövő ezekben a percekben születik, és mindannyiunk sorsát felforgatja. A kongói dzsungelben az amerikai kormány által toborzott zsoldosok hajtanak végre titkos küldetést, egy negyvenfős pigmeus falut és a velük lakó amerikai antropológust kell megsemmisíteniük. Küldetésüket nehezen értelmezhető kitétellel egészítik ki: ismeretlen élőlénnyel fognak találkozni a pigmeusok közelében, ezt is öljék meg. A különös megfogalmazás nyugtalanítani kezdi a négy zsoldost, idegen létformákkal kapcsolatos sejtéseket ébreszt bennük. A különítmény vezetőjének, Yeagernek beteg a kisgyereke, végső stádiumú tüdőszklerózisban szenved. Japánban egy hirtelen elhunyt kutatóorvos egyetemista fia, Kento megtalálja apja utasításait, amelyekből kiderül, hogyan folytathatja a félbeszakadt gyógyszerkísérleteket. A kifejlesztendő orvosság éppen arra ad esélyt, hogy Yeager gyermeke meggyógyulhasson. Kento próbálja megvédeni a tudományos eredményeket, de egyre többen üldözik. Vajon sikerül-e kiderítenie, mit tartalmaz a régi szakértői jelentés, amelyet az FBI titkosított? „Sokkolóan brutális.” – Financial Times

Egy bámulatos kisfiúnak, egy egészen különleges kutyának és kettejük eltéphetetlen barátságának igaz története. Megváltástörténet arról, hogy mire képes a feltétel nélküli szeretet, a bizalom és a megbocsátás. 2012 januárjának egy hideg éjszakáján valaki fejbe vert egy kölyökkutyát, és a vasúti sínre fektette. A mozdonyvezető látta a bűbájos, öt hónapos anatóliai juhászkutyát, de a vonatot megállítani már nem tudta. Nem sokkal ezután egy másik szerelvény is elrobogott fölötte. A kutya, mely később a Haatchi nevet kapta, csodával határos módon túlélte a gázolást, csak az egyik hátsó lábát és a farkát kellett amputálni. Megmentői, egy állatmentő szervezet tagjai a Facebookon kerestek neki otthont, itt talált rá a fényképére egy kutyaszerető pár. Belenéztek a szemébe, és rögtön tudták, hogy nekik kell ez a kölyök, ők ugyanis egy nem hétköznapi kisfiú mellé kerestek társat. A nyolcéves Owen, akit a családban csak Kicsi Pének, Kispajtásnak szólítanak, ritka, veleszületett betegségben szenved, amely szinte állandóan kerekes székbe kényszeríti. Korábban emiatt szorongás gyötörte, nehezen barátkozott, de mióta a sors összehozta Haatchival, mindkettejük élete mindörökre megváltozott.Ez a megható könyv e barátság kialakulásának és nehézségeinek igaz történetét meséli el.

A Mr. Mercedes-ben bemutatkozó hősök eklektikus hármasának főszereplésével itt a mesteri, lélegzetelállító folytatás egy olvasóról, aki túlzásba viszi a rögeszmés rajongást egy emberkerülő íróért. "Ébresztő, géniusz!" - így kezdődik Stephen King letehetetlen új regénye egy bosszúvágyó olvasóról. Az ébresztő John Rothsteinnek, az ikonikus írózseninek szól, aki megteremtette az imádott és világhírű Jimmy Goldot, de többé már nem publikál. Morris Bellamy pedig őrjöng, nemcsak Rothstein hallgatása miatt, hanem azért is, mert a nonkonformista Jimmy Gold eladta magát a karrierért a reklámszakmában. Morris megöli Rothsteint, és igen, a pénzt is kipakolja a széfjéből, de az igazi kincset azok a noteszok jelentik, amelyekben lehet még legalább egy Gold-regény.Alighogy elrejti a pénzt és a noteszokat, Morrist nemi erőszakért bevágják egy szigorított fegyházba. Évtizedekkel később egy Peter Saubers nevű kamasz, akinek az apja súlyosan megsérült a Mr. Mercedes-merényletben, megtalálja a kincset, úgyhogy a Bill Hodges-féle csapatnak most Pete-et és családját kell megvédenie az egyre eszelősebb és vérszomjasabb Morristól, aki harmincöt év után kiszabadult, és követeli vissza a noteszait meg a pénzét.King a Tortúra óta nem foglalkozott az olvasóval, aki addig bálványozza az írót, amíg baj nem lesz belőle. Az Aki kapja, marja nemcsak vérfagyasztó, bravúros krimi, de azt is bemutatja, hogyan formálja az irodalom az életet - jól vagy rosszul, most és mindörökké. Fordította: Bihari György

Kontroll. Káosz. Sötétség. Egy pangó közép-nyugati kisvárosban, a fagyos kora hajnali órákban munkanélküliek százai állnak sorban az állásközvetítő előtt. Egyszer csak egy magányos sofőr a tömegbe hajt egy lopott Mercedesszel, visszatolat, majd újra gázol, aztán elmenekül a helyszínről, nyolc halottat - köztük egy csecsemőt - és tizenöt sérültet hagyva maga után. Brady Hartfield alkoholista anyjával él a szülői házban. Vágyik a mámorra, amit a Mercedes volánja mögött, a halálosztó szerepében érzett, ezért újabb, még ördögibb merényletre készül. Amikor Bill Hodges, a nyugdíjas zsaru levelet kap a Mercedeses Gyilkostól, reaktiválja magát, hogy meghiúsítsa az immár ezrek életét fenyegető, őrült tervet, és innentől hajmeresztően izgalmas versenyfutás kezdődik az idővel... King, a "horrorkirály" legújabb regénye kemény krimi, amely a klasszikus receptet követve jó és gonosz küzdelmét állítja elénk, s közben félelmetes bepillantást nyújt egy megszállott, gyilkos elme működésébe. Bill Hodges pedig hamarosan ismét színre lép, a szerző ugyanis két további regényt tervez a főszereplésével. Fordította: Bihari György