Európa strana 30 z 47

Román anglického spisovateľa Geralda Bissa (1876 - 1922) Kliatba vlkolaka je stavebným kameňom hororového subžánru s témou lykantropie a pre čitateľov v anglosaskom svete je čímsi ako "vlkolačou bibliou". Mesiac v splne môže v niekom spúšťať romantické chvenie v hrudi, či potrebu písať zádumčivé verše, no ľudia so záľubou v temných príbehoch spozornejú. Najmä ak voskový mesačný svit začne prepožičiavať okolitému svetu mŕtvolný nádych... a do toho sa ešte nebodaj ozve zavýjanie odporných chlpatých beštií. Vtedy nastáva nebezpečný čas a poučený človek vie, že bez striebornej munície neradno vystrčiť z dverí čo i len prst - romantika by sa ľahko mohla zvrhnúť na krvavé orgie... Popri Frankensteinovi (1818) z pera Mary Shelleyovej a Draculovi (1897) z dielne Brama Stokera je táto kniha dôležitým inšpiračným zdrojom veľkej nesvätej trojice kultových monštier, ktoré preslávila dodnes neprekonaná séria amerických hororov filmovej spoločnosti Universal z tridsiatych rokov 20. storočia.

Stefan Grabiński (1887 - 1936) je podnes najznámejším poľským autorom hororovej fantastiky, respektíve weird fiction, ako znie anglosaský termín pre tento žáner. I keď Grabińského - najmä mimo jeho domoviny - s obdivom prezývajú "poľský Poe", vypovedá to skôr o žánrovom zaradení jeho diela, pretože jeho tvorba na poli weird fiction je značne originálna. Bol majstrom poviedky (práve túto časť jeho tvorby vysoko oceňoval Stanisław Lem), zovretej kratšej prózy s pozvoľna hustnúcou temnou atmosférou, s gradovaním tajuplných úkazov a vyhrotenou pointou. Zároveň však napísal štyri vynikajúce romány: Salamander (1924), Tieň Bafometa (1926), Kláštor a more (1928) a Ostrov Itongo (1936). Ani v nich neopustil svoj milovaný žáner - strašidelnú fantastiku či, ako ju sám nazýval, "psychofantáziu". Literárnej slávy v Poľsku i za hranicami sa tento modernistický spisovateľ dočkal až po smrti - veď predsa bol, ako ho nazval spisovateľ Karol Irzykowski, "špecialistom na záhrobie". Jeho diela preložili do mnohých cudzích jazykov a štyri z jeho príbehov sa dočkali filmového spracovania.

Antiutopický román inšpirovaný hrôzami sovietskeho Ruska. Vydanie je doplnené o doslov známeho rusistu Valerija Kupku. Román My - pochmúrna vízia totalitného systému založeného na obludnom etatizme, krajnom racionalizme a mechanizovanom, totálnom kolektivizme - je doslova epochálnym literárnym dielom. Ovplyvnené fantastikou H. G. Wellsa, neorealistickým videním skutočnosti a intuitívne pochmúrnou predtuchou negatívneho vývoja civilizácie vyústilo do varovnej satiry, ktorá aj po rozpade Sovietskeho zväzu a odhalení zverstiev totalitných režimov, ktoré Európu ovládali v 20. storočí, nestráca svoju aktuálnosť. Dielo varuje pred odľudštením, mravným vákuom, umŕtvením myslenia a spoločenským úpadkom, ktorý musí zákonite viesť ku koncu modernej civilizácie. Zamiatin svojím románom výrazne ovplyvnil evolúciu žánru science-fiction a inšpiroval preslávené antiutópie Aldousa Huxleyho a Georga Orwella.

Kniha klasika holandskej literárnej moderny Frederika van Eedena (1860-1932) Malý Johannes je filozofickou rozprávkou pre dospelých. Dej sa odohráva v Holandsku približne v čase, keď žil autor; malý chlapec Johannes odchádza z domu, aby žil v prírode so zvieratami a mýtickými postavami. Tento chlapčenský sen sa mu však postupom času začne meniť na nočnú moru. Jediný možný spôsob, ako jej uniknúť, je vrátiť sa k "princípu reality" - a dospieť. Eedenom jednoducho vyrozprávaný príbeh chlapca, ktorý sa zmenší a načas splynie s prírodou, je iniciačnou prózou a zároveň veľkou dobovou polemikou o vzťahu človeka a prírody v časoch postromantizmu a druhej priemyselnej revolúcie. Hľadanie pravdy, krásy a šťastia ako základné smerovanie ľudského života je tu vsadené do rámca životných filozofií, umeleckých a prírodovedeckých názorov belle epoque a presvitá z neho silná tendencia k symbolizmu. Filozofický antimaterializmus, antinaturalizmus a idealizmus viedol autora k vysoko imaginatívnemu a v zásade symbolickému chápaniu prírody a vzťahu človeka k nej. V próze sa objavujú náznaky secesného vnímania sveta, prírody a kultúry, jej jazyk je prostý vo svojej pomenúvacej priamosti, avšak bohatý na výrazové prvky. Próza Malý Johannes patrí k základnému kánonu moderného holandského písomníctva.

Slávna novela klasika svetovej literatúry Kniha Moje univerzity je knihou mučivých otázok o láske, milosrdenstve, pokore, násilí človeka na človeku, zmysle života a hľadaní odpovedí na nich. Gorkij ukazuje, že život sám ponúka konfrontáciu názorov a viac ako knihy reálne dokazuje pravdivosť niektorých a idealistickosť iných. Mrazivo výstižne znie názor jedného z múdrych ľudí, s ktorými život Gorkého na chvíľu spojil: "Škoda, že tento ľud zabíja svojich najlepších! Človek má pocit, že sa ich bojí. Nepasujú mu, ako tu vravia." Toto je jedna zo strašných právd, ktoré Gorkému odhalila jeho živá univerzita, možno jedna z tých, čo ho viedli k výberu pseudonymu Gorkij - Trpký. Je to pravda, ktorou sa vlastne končí novela Moje univerzity a ktorá vyháňa mladého Alexeja Peškova na putovanie po Rusku, keď sa začína najšťastnejšie obdobie jeho života. "Nepochybne jeden z najsilnejších literárnych textov v svetovej literatúre. Pri čítaní Gorkého knihy vnímame podivuhodne reálny obraz života v Rusku na začiatku 20. storočia a je to skutočne prazvláštny zážitok..." Romain Rolland "Vždy som sa čudoval, ako to všetko zvláda: deň čo deň je medzi ľuďmi - buď sa zhromaždia uňho, alebo je on na nejakom zhromaždení, občas celé hodiny rozpráva bez prestávky, pije, koľko len chce, fajčí sto cigariet denne, spí najviac päť, šesť hodín - a píše tým svojím veľkým, pevným písmom román za románom, jednu hru za druhou! Veľmi bol rozšírený názor, že vôbec nevie písať a že mu rukopisy ktosi opravuje. Ale on písal úplne správne (a celkovo ako neuveriteľne skúsený spisovateľ, a to od samého začiatku). A koľko čítal, večný polointeligent, školomet!" Ivan Bunin "Gorkého majstrovstvo sa od všetkých ostatných odlišuje práve tým, že je to spisovateľ z ľudu, strašne vážny a úplne naozajstný. ... Je to človek, pre ktorého umenie predstavuje spôsob nadobudnutia životnej múdrosti." Anatolij Lunačarskij

Výberom poviedok Oči Maxa Carradosa sa nášmu čitateľovi po prvý raz predstavuje jeden z klasických veľkých detektívov, ktorí hojne zaľudňujú príbehy detektívneho žánru - nevidiaci detektív Max Carrados anglického autora Ernesta Bramaha (1869 - 1942). "Prečo nemať slepého detektíva? Naozaj slepého..." napadlo Ernestovi Bramahovi, keď v divadle sledoval jednu mizernú detektívnu hru, v ktorej sa vyšetrovateľ správal ako hlupák. Jeho slepý detektív Max Carrados vidí najviac, pretože vidí inak: očami svojho rozumu a ostatných nadmieru vyvinutých zmyslov. Môže robiť obhliadku miesta činu aj za absolútnej tmy. Vidiace oči možno zaslepiť ilúziou alebo oklamať - no nie Carradosov sluch, čuch či hmat. Max Carrados vyrieši prípad zdanlivo nemožnej krádeže vzácnej knihy na aukcii, logickým postupom uvažovania odhalí ducha v Massinghamskom činžiaku či bude pátrať po zmiznutom dievčatku. Jeho triezvo racionálnym prístupom neotrasie ani kaluž krvi, tajomne postupujúca po schodoch k obeti, na ktorú má dopadnúť kliatba v Dunstanovej veži, ani druidský oltár. A je oprávnené presvedčenie pána Enniscorthyho, že na divadelných doskách nevystupuje slečna Roscastleová, hoci zamestnanci divadla tvrdia opak? V Prípade nezvestnej herečky rozlúskne Max Carrados aj túto bizarnú záhadu, ktorej začiatok nám pripomenie neuchopiteľne snovú atmosféru hitchcockovských filmov. Carradosove riešenia záhad bývajú vskutku nečakané... Max Carrados, podobne ako Sherlock Holmes, vyšetruje skôr bizarné, čudesné záhady než vraždy, i keď nejaká mŕtvola na čitateľa číha aj v tejto knižke... ... "Ak by Sherlock Holmes a slečna Marplová mali spolu syna, volal by sa Max Carrados." Agatha Christie "Ernest Bramah je posledný veľký autor holmesovského obdobia detektívneho žánru." Howard Haycraft "Od čias Edgara Allana Poea a spolu s tvorbou Arthura Conana Doyla a R. Austina Freemana sú Oči Maxa Carradosa jediné detektívne poviedky, ktoré sa oplatí čítať znovu a znovu." George Orwell

Starobylé, rubášom noci zahalené domy a hrady mávajú svoje tajomstvá. V každom sa zaručene nájde nejaký duch, lenže v niektorých vyčíňajú aj omnoho nebezpečnejšie prízraky a monštrá... Z komnát sa tam za nocí ozývajú desivé zvuky, zo stropov kvapká krv a niekto, alebo niečo práve prudko rozrazilo dvere a zahasilo všetky sviece. V podobných prípadoch môže zasiahnuť jedine znalec okultných úkazov a zároveň detektív. Presne takým je Thomas Carnacki vyšetrovateľ paranormálnych záhad, ktorého začiatkom 20. storočia stvoril anglický spisovateľ William H. Hodgson. Bol jedným z prvých svojho druhu v literatúre a vďaka prezieravému pohľadu na svet tušil, že občas sa za zdanlivými prízrakmi nehmotného sveta môže v skutočnosti skrývať aj človek s temnými úmyslami. Ale čo je vlastne väčšie zlo? Zapáľte oheň v krbe, usaďte sa do pohodlného kresla a vydajte sa spolu s lovcom duchov, Thomasom Carnackim do sveta, kde sú hranice reality a nadprirodzena takmer nepostrehnuteľné...

A mindmáig töretlen népszerűségű Robert Merle-nek szinte valamennyi műve megjelent már magyarul. Egyik utolsó nagy adósságunkat törlesztjük most ezzel az 1986-ban, tehát a hidegháborús korszak végén, de a nagy világváltozásokon még innen íródott regénnyel. Merle az izgalmas technikai részletek mellett hiteles képet fest benne a haditengerészek közel három hónapra összezárt, szigorú hierarchia és munkarend szerint élő közösségének mindennapjairól, az együttélés nehézségeiről, a külvilágtól elzárt katonák és a kisegítő személyzet gondjairól, örömeiről. Arról a természet közepén, az óceán mélyén természetellenes módon, de nagyon is létező világról, ahová soha nem jut el a napfény, ahol nincsenek ünnepek, és a napszakokat csak a változó színű neonvilágítás különbözteti meg egymástól. A regény egyúttal felhívja az olvasó figyelmét a nukleáris energia veszélyeire és a nukleáris háború szörnyű eshetőségére is. Annak a hidegháborúnak vége immár, de Merle több mint 25 éve megfogalmazott aggodalmai – sajnos – ma is aktuálisak.

„Megszületünk, meghalunk, nem? Csak a fontos, hogyan?” Anita túlélte a huszadik század legnagyobb emberi traumáját, a koncentrációs tábort. Tizenöt éves, árva, elveszett. Kapaszkodik a maradék rokonai által feléje nyújtott szalmaszálba: a magyarországi árvaházból nagynénje Csehszlovákiában élő családjához menekül. Nagynénje a férjével, a kicsi gyerekével és a sógorával egy frissen kitelepített szudétanémet család otthonában él, és sok-sok számkivetett sorstársával együtt az Ígéret Földjére készül. Anita álma is Palesztina, de ő ahhoz még gyerek, hogy a kezébe vegye a sorsát. A rokonok felkarolják, érte küldik Magyarországra az élveteg sógort, akinek rögtön megtetszik a szép gyereklány... Hány csepp van az óceánban? Hány csillag az égen? Az emberiség fejin hány hajszál van? S hány gonoszság szívében? Ez a Petőfi-vers segíti át Anitát életének történelmi és női sorsfordulóján. A regényből Anita B címmel olasz-magyar-cseh koprodukcióban film készült, 2014-ben került forgalomba. Bruck Edith elismert és sikeres olasz író, költő, műfordító. Egy Tisza-parti kis magyr faluban született. Még jóformán gyerek volt, amikor 1944-ben családostul deportálták. Túlélte Auschwitz, Dachau, Bergen-Belsen lágereit. Felnőttként Olaszországban talált hazára.

A végén nem marad más, csak a sötétség. A Cold Mountain fegyház E blokkjában, a siralomházban, néhány rab várja, hogy elérkezzen az idő, amikor végig kell mennie a halálsoron, melynek a végén ott magasodik a villamosszék, az Öreg Füstös. Mindnyájukat – Eduard Delacroix-t, a keszeg kis franciát, „Vad” Billy Whartont, az eszelős fiatalembert, és John Coffeyt, a hatalmas termetű, folyvást könnyező négert – főbenjáró bűnért, többszörös gyilkosságért ítélték halálra. Paul Edgecombe, a blokk lelkiismeretes főfoglára azonban bizonyos meglepő, mondhatni, csodás események hatására úgy érzi, néhány dolognak utána kell járnia. Lehet, hogy a három halálraítélt közül az egyik ártatlan? S ha igen, vajon módjában és hatalmában áll-e tennie is valamit ez ügyben? Hisz Paul tudja, milyen óriási kockázatot vállal megbízható munkatársaival együtt, nemcsak az állásukat veszíthetik el, de ők maguk is börtönbe kerülhetnek. Amikor megtudja az igazságot, nincs sok választása… Stephen King letehetetlenül izgalmas, feszes regényéből nagy sikerű film készült Tom Hanks és Michael Clarke Duncan főszereplésével.

"Ez még szerető, az már feleségez még feleség, az már szerető.Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szeret, az már nem emlékszik, ez még nem emlékszik, az már szeret. Ez még vadászik, az már megfőzte,ez már megfőzte, az még vadászik... Ez már, az még és ez még, az már, de végül mindegyiket megette a halál." Háy János elbeszéléskötetében – melyet az Európa most új, kötetben eddig publikálatlan írásokkal bővítve jelentet meg – olyan kedvelt darabok is olvashatók, mint a Budapesti tavasz, A harmadik fiú, a Világörökség része vagy a Szilveszter, amely a Dzsigerdilen című regény valós történetét meséli el. Férfiakat és nőket ismerhetünk meg, házasságokat és szétesett kapcsolatokat, megalázott feleségeket és szeretetlenségben élő férjeket, Budapestet és az agglomerációt. A novellák nyelvezete egészen más, mint amit a Háy-prózáktól megszokhattunk. Itt nem találkozunk sem a regények meseszerűségével, nagy ívű leírásaival, sem A bogyósgyümölcskertész fia kedélyes gyermeki beszédmódjával. Az új novellák szűkszavúak, kerülik a felesleges magyarázkodást, felesleges írói futamokat. A mondatok mindig a pontosságra törekszenek, s arra, hogy a lehető legkevesebb információval tudják az olvasó számára meghatározni a helyet, a helyzetet, a jellemeket és a sorsokat.

„Ezek tényleg állatok. De mitől vagy olyan kurvára biztos benne, hogy ettől mi emberek leszünk?” Amerikát totális diktatúra uralja, a renitens polgárokat különítmény hurcolja el. A tizenéves fiúk számára egyetlen kiugrási lehetőség kínálkozik: a minden évben megrendezett Hosszú Menetelés, amelyet országszerte százezrek figyelnek, és a tévé is közvetít. Száz fiú indul útnak a megadott útvonalon, amelyet gyalogszerrel, legalább négy mérföld per órás átlagsebességgel kell teljesíteni. Csak egy győztes lehet, a lemaradókat ott helyben katonák végzik ki. Stephen King korai, álnéven írt gyöngyszeme az Éhezők viadalá-hoz hasonló, kegyetlen, kétségbeesett világot mutat be. Stephen King Richard Bachman álnéven írt regénye.

A család híre és túlélése azon múlik, viszik-e, veszik-e a csilipaprikával ízesített lóbabpürét. Márpedig a pürét veszik és viszik, hiszen Szecsuánban vagyunk, ahol a bors mellett ez a másik alapvető hozzávaló, amely minden ételbe kell. Nem is a pürével adódik bonyodalom, hanem amiatt, hogy a családban senki nem mondja ki, amit szeretne. Mindenki szerepet játszik, mindenki meg akar felelni, legalábbis szavakban, a többiek elvárásainak. Most pedig ráadásul ki akarnak tenni magukért, hiszen nyolcvanéves a "nagyi", aki anyacsászárnéként erős kézzel, már-már kíméletlenül mozgatja a szálakat, és irányítja a szereplők életét. Meg kell szervezni a születésnapi ünneplést, és eközben - ha csak képletes értelemben is - kiborul a rotyogó kondér, és minden családtag szennyese közszemlére kerül. A Szecsuáni csípős lapjain Pingle, a képzeletbeli kisváros valós színekben, egzotikus kavalkádja teljességében elevenedik meg - ugyanakkor tele van olyan figurákkal, akik akár a szomszédunkban is élhetnének, akik akár mi magunk is lehetnénk. Éppolyan pletykásak, falánkak és kapzsik, és ugyanúgy rejtegetik jellembeli fogyatékosságaikat, mint mi. Ez garantálja, hogy a fiatal szerző csípős, groteszk műve bármely ország bármely olvasóját szíven találhatja.Yan Ge 1984-ben született Kína Szecsuán tartományában. A Szecsuáni csípős a harmadik regénye, 2013-ban hazájában elnyerte vele „A Legígéretesebb Új Tehetség” díjat. A világ most kezdi el felfedezni, egyszerre számos országban készül a regény fordítása.

Misztikum, nők, sötét családi titkok... Él egy furcsa török család Isztambulban, négy generáció, és csupa nő - köztük földrajztanárnő, csendes őrült, városszerte híres jósnő, tetováló-művésznő -, a férfi tagok ugyanis sajnálatosan rendre korán elhaláloznak. Egy másik furcsa család San Franciscóban él; ők örmények, és nem tudnak, nem is akarnak szabadulni annak emlékétől, hogy Törökországban 1915-ben deportálták és lemészárolták az örményeket. A két családot a köztük lévő hatalmas földrajzi távolság ellenére szoros szálak kötik össze, ám ők erről mit sem tudnak. A tizenkilenc éves, amerikai örmény Armanoush a családi történetek hatására Isztambulba utazik, hogy felkutassa és megismerje a gyökereit. Ott összebarátkozik a vele nagyjából egyidős Asyával, a címbeli fattyúval. Asya sok szempontból Armanoush ellentéte: múltjához nem kötődik, gyökértelenül lézeng, rajong Johnny Cashért, és a francia egzisztencialistákat olvassa. Beszélgetéseikben önmagukat és az igazságot keresik, s mindeközben misztikus módon tárul fel a sötét titkokban bővelkedő múlt. A kényelmesen hömpölygő, szövevényes és felettébb izgalmas történet végén sok egyéb mellett az is kiderül, megszakad-e az isztambuli család férfi tagjait sújtó átok.A Szerelem, A város tükrei, a Becsület, a Bolhapalota és Az építészinas szerzője az egyik legnépszerűbb török írónő hazájában és a világon, műveit több mint harminc nyelvre lefordították. Az isztambuli fattyú egyik szereplőjének kijelentése miatt Törökországban perbe fogták „a török nép megsértésének” vádjával.

Létezik egy exkluzív társkereső klub, amely borsos tagsági díj ellenében garantálja, hogy bárki számára megtalálják a tökéletes partnert. Nagy reményekkel ide jelentkezik Jonas Faraday, a jóképű, sikeres üzletember és szexmániás nőbűvölő, aki azt tekinti legfőbb küldetésének, hogy minden nőt, akit ágyba visz, eljuttasson a csúcsra. Kisvártatva üzenetet kap a Klub egyik munkatársától, aki elárulja, hogy még sosem volt része a teljes gyönyörben. Jonas megszállottan keresni kezdi, és mindent megadna, hogy bizonyíthasson. Sarah: „Amikor elolvastam Jonas Faraday brutálisan őszinte önvallomását, kis híján elélveztem... ott, az íróasztal mellett. Őrültségnek tűnhet, hogy képes voltam kockára tenni az állásomat, de képtelen voltam ellenállni a kísértésnek, hogy kapcsolatba lépjek vele. Tudtam, hogy a vallomásommal elhúzom a mézesmadzagot az orra előtt, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy hajtóvadászatot indít utánam.”Jonas: „Szóhoz sem jutottam a megdöbbenéstől, amikor megkaptam a felvételi ügynököm e-mailjét. A megjegyzéseimet puszta szeszélyből fűztem hozzá a jelentkezésemhez, nem számítottam rá, hogy választ kapok rájuk, méghozzá ilyen elképesztő választ. Az üzenet olyan csábító, olyan ellenállhatatlan, hogy attól a perctől fogva csak egy dolog érdekelt: megtalálni azt, aki küldte. Mi a neve? Hogy néz ki? Találkoznom kell vele, mindenáron!” A Klub, ahol ártatlan szórakozást keresett, a zabolátlan szenvedély, az emésztő vágy és a szerelmi bánat terepévé válik hősünk számára.

Serena Stone harmincéves, és ő is háborús fotóriporter, akárcsak az apja volt: a híres apa, akinek halála arra készteti Serenát, hogy átgondolja az életét. Otthagyja a munkáját, a háborút, a frontvonalat, és elhatározza, hogy nem is megy vissza soha többé. Egy év telik el a nagy döntése után, amikor főnöke arra kéri, segítsen az afgán hadszíntérről frissen hazatért fotósnak, Zachary Northnak meggyógyulni. Zac sem enni, sem aludni nem tud, amióta otthagyta a háborút. Serena nem örül a kérésnek: apja halála után szakított Zackel, és a sebek még frissek mindkettőjükben. Aztán persze győz a nagylelkűsége, és mindent megtesz, hogy a férfi kigyógyuljon poszttraumás stressz szindrómájából. Lehet, hogy mégis egymásnak szánta őket a sors, ahogy már az édesanyja is megmondta? Serena azonban egyszer csak egy furcsa fényképre bukkan apja archívumában. Egy olyan fényképre, amely alapjaiban kérdőjelezi meg, amit magáról és családjáról tud. Több évtizedes titkok nyomába ered az arab tavasz hadszínterein, de eleinte csak még több veszteség éri... Manhattan, Velence, Tripoli: Barbara Taylor Bradford hősnőjével ismét bejárjuk a világot, és végül a titkokra is fény derül.