Lazi könyvkiadó strana 26 z 31
vydavateľstvo
Néma küzdelem
Bizonyára nincs olyan magyar ember a világon, még a legmegveszekedettebb kozmopolita nézeteket vallók között sem, akiben legalább egyszer életében ne merült volna fel a kérdés: hogyan veszíthettük el Erdélyt? Mert az nem kérdés, hogy nem is annyira elvették tőlünk, mint inkább elveszítettük. Elveszítettük, mint egy pénztárcát, miközben részeg fővel hazafelé tántorogtunk a Monarchiához címzett kaszinóból, s amikor ránk virradt a reggel, másnaposan, sajgó fővel meredtünk magunk elé, és dühösek voltunk az egész világra, mely megcsalt és meglopott bennünket.
A hogyanra NyirŐ József izgalmas regénye, a "Néma küzdelem" adja meg a választ, mely megrázó egyéni és közösségi sorsokon keresztül ábrázolja azt a korszakot, amely a Trianonhoz vezető út utolsó szegmensét kikövezte.
Nyirő József e műve 1944-ben jelent meg először, mintha a szerző előre megérezte volna, hogy Erdély hovatartozása hamarosan ismét "forró téma" lesz. Az lett. Olyannyira, hogy hideg fővel még ma sem könnyű olvasni róla...
Vypredané
12,31 €
Első elefántom
A válogatás a vadászíró csupa olyan írását tartalmazza, amelyek csak régi újságokban vagy kéziratban voltak fellelhetők és könyv alakban még nem jelentek meg. Első részében afrikai vadászélményeiről, a bennszülött törzsek világáról, a másodikban magyarországi vadászatairól, az apróvadak életéről ír, és olvashatjuk bölcs vadászintelmeit is. A kötet végén pedig a kéziratban maradt önéletrajza olvasható.
Vypredané
10,00 €
Lacná kniha Teleny (-90%)
Vitathatatlan, hogy Oscar Wilde (1854-1900) igazi zseni volt, hiszen csak egy zseni tudja oly szélsőségesen megosztani a közvéleményt, mint ahogy tette ezt ő. A tragikus sorsú nagy deviáns bizarr, megrendítő, rejtelmes pályájú könyvével jelentkezik a kiadó, egy megdöbbentő művel forró erotikáról, szerelemről és megszállottságról. Pompás, szórakoztató, ugyanakkor igen szomorú szenvedélytörténet ez a homoerotikusnak is nevezhető regény, mely a már-már beteges rögződés és a nagyon is emberi hűtlenség drámája, s bizony olyan könyv is a Teleny, melyet a világirodalmi köztudat még pár évtizeddel ezelőtt is szégyellt és figyelmen kívül hagyott.
A történet elsősorban a Teleny és Camille Des Grieux között kibontakozó szerelmi kapcsolatról szól. Köntörfalazás nélkül, nyíltan mond ki a szerző olyan dolgokat, amivel megbotránkoztatja az olvasót. Érzékletesen ábrázolja a francia bordélyok duhaj mindennapjait, a különféle szeretkezések legintimebb pillanatait. Ám nem csupán ebből áll a mű, hiszen az író egyúttal lerántja a leplet kora társadalmáról is, görbe tükröt állítva a viktoriánus kor erkölcsi normái elé.
A fiatal Camille és Teleny mindent elsöprő szerelme meghiúsul, a társadalom bűnösnek tartja az ifjú szerelmeseket, az a társadalom, amely a valóságban sokkal nagyobb fertőben van, sokkal mocskosabb bűnök terhelik, az a társadalom, amely Wilde-ot is kivetette magából, s csak később ébredt rá, hogy egy kivételes művésszel, a 19. századi irodalom legnagyobb alakjával művelte ezt.
Vypredané
0,73 €
7,33€
dostupné aj ako:
Heathcliff visszatér
1844 januárjának egy borongós napján Londonból Leeds felé tart a vonat. A hideg vasúti fülkében a hosszú úton megismerkedik két útitárs. Az egyik Charlotte Brontë kisasszony, aki friss csalódással a szívében tér haza Brüsszelből. A másik Lockwood úr akivel legutóbb mint az Üvöltő szelek egyik elbeszélőjével találkoztunk. Úti olvasmányuk pedig egy hosszú levél, amelyet évtizedekkel azelőtt írt valaki aki már nem él, valakinek, aki már szintén a sír lakója. A levél írója nem más, mint a rejtélyes és sötét Heathcliff, az Üvöltő szelek eszelős bosszúvágytól hevített hőse, aki a sírig és a síron túl is reménytelen, keserű szerelemmel szerette Catherine Earnshaw-t, aki viszont szinte kettétépte magát két szerelmese az angyali Edgar Linton és az ördögi Heathcliff között. Annak az időszaknak a történetét tudjuk meg Heathcliff leveléből, ami az Üvöltő szelekből kimaradt: mi történt vele attól kezdve, hogy sebzett szívű béreslegényként elszökik az Earnshaw-birtokról, és évek múltán gazdag és művelt, nagyvilági férfiként tér vissza, hogy magának követelje Catherine-t, aki azonban már Edgar Linton jegyese. Lin Haire-Sargeant amerikai írónő, irodalomtörténész, a Brontë nővérek világának tudós ismerője mesteri kézzel szövi történetébe nemcsak az Üvöltő szelek, de a Jane Eyre szereplőinek és szerzőinek életét is, és nagy beleérzéssel tölti ki a történet hézagait. Könyve méltó kísérője az Üvöltő szeleknek, de önmagában is érdekfeszítő, romantikus regény.
Vypredané
10,77 €
Lacná kniha Petneházy (-90%)
Tormay Cécile büszke volt magyarságára, és szívén viselte a magyar nép sorsát. Korának nemcsak irodalmi, de politikai szempontból is meghatározó alakja volt. E válogatáskötet huszonnégy olyan elbeszélését tartalmazza, amelyek a történelem, elsősorban a magyar történelem eseményeihez kapcsolódnak.
A címadó kisregény Petneházy Dávid kuruc ezredesnek állít emléket, aki részt vett a Buda visszafoglalásáért vívott 1686-os küzdelemben.
Vypredané
0,30 €
3,00€
dostupné aj ako:
Emberek a kövek között
Végzetes szerelem bontakozik ki Tormay Cécile első regényében, amely az igazi írói áttörést hozta meg számára. A főhősök, Jella és András között feloldhatatlan ellenét feszül: a nő a hegyvidék zabolátlan ösztönvilágát képviseli, szép és bűnös, "szemében a hegyek vad vihara" tombol, a férfi pedig az Alföld fia, akinek "ajkán a puszták nagy, mérhetetlen nyugalma hallgat". Titokzatos erők vonzásában és taszításában éli meg a szenvedélyt, a szédítő magasságok és sötét mélységek világa ez, "fájó gyönyörűség, gyönyörű fájdalom". A történet szívszorító, a végkifejlet drámai, hiszen "nincs nagyobb út a világon, mint amely az embertől az emberig vezet. Olykor átlátni felette, át is hallani a kimondott szót, de az utat megjárni sohasem lehet."
Vypredané
8,46 €
Teleny
Vitathatatlan, hogy Oscar Wilde (1854-1900) igazi zseni volt, hiszen csak egy zseni tudja oly szélsőségesen megosztani a közvéleményt, mint ahogy tette ezt ő. A tragikus sorsú nagy deviáns bizarr, megrendítő, rejtelmes pályájú könyvével jelentkezik a kiadó, egy megdöbbentő művel forró erotikáról, szerelemről és megszállottságról. Pompás, szórakoztató, ugyanakkor igen szomorú szenvedélytörténet ez a homoerotikusnak is nevezhető regény, mely a már-már beteges rögződés és a nagyon is emberi hűtlenség drámája, s bizony olyan könyv is a Teleny, melyet a világirodalmi köztudat még pár évtizeddel ezelőtt is szégyellt és figyelmen kívül hagyott.
A történet elsősorban a Teleny és Camille Des Grieux között kibontakozó szerelmi kapcsolatról szól. Köntörfalazás nélkül, nyíltan mond ki a szerző olyan dolgokat, amivel megbotránkoztatja az olvasót. Érzékletesen ábrázolja a francia bordélyok duhaj mindennapjait, a különféle szeretkezések legintimebb pillanatait. Ám nem csupán ebből áll a mű, hiszen az író egyúttal lerántja a leplet kora társadalmáról is, görbe tükröt állítva a viktoriánus kor erkölcsi normái elé.
A fiatal Camille és Teleny mindent elsöprő szerelme meghiúsul, a társadalom bűnösnek tartja az ifjú szerelmeseket, az a társadalom, amely a valóságban sokkal nagyobb fertőben van, sokkal mocskosabb bűnök terhelik, az a társadalom, amely Wilde-ot is kivetette magából, s csak később ébredt rá, hogy egy kivételes művésszel, a 19. századi irodalom legnagyobb alakjával művelte ezt.
Vypredané
7,33 €
Madéfalvi veszedelem
Nyirő József e kitűnő történelmi regényében a sokat próbált székelység talán legnagyobb tragédiájának állít emléket. Annak a tragédiának és annak a kornak, amely végzetesen befolyásolta a százötven évvel későbbi, nagy trianoni számvetést is...
Vypredané
12,31 €
Petneházy
Tormay Cécile büszke volt magyarságára, és szívén viselte a magyar nép sorsát. Korának nemcsak irodalmi, de politikai szempontból is meghatározó alakja volt. E válogatáskötet huszonnégy olyan elbeszélését tartalmazza, amelyek a történelem, elsősorban a magyar történelem eseményeihez kapcsolódnak.
A címadó kisregény Petneházy Dávid kuruc ezredesnek állít emléket, aki részt vett a Buda visszafoglalásáért vívott 1686-os küzdelemben.
Vypredané
3,00 €
Korinthoszi szerelem
Nem véletlenül nevezi Hankiss János "Nagy-görögország magyar poétájának" Tormay Cécile-t. Ez a válogatás is bizonyítja, hogy az írónő szívesen és biztos kézzel nyúlt az antik témákhoz, és csodálatos, szívszorító történeteket szőtt belőlük. Ahhoz, hogy ilyen jellegű és szépségű művek születhessenek, az ide vonatkozó műveltség és felkészültség mellett a női megközelítés, a női látásmód is rendkívül fontos.
Történetiségüket tekintve e romantikus mesék az antik görögök mitikus világában játszódnak, majd átvezetnek abba a korba, amikor az új hit legyőzte a régit. Ami közös és leginkább hangsúlyos ezekben az elbeszélésekben, és ami biztosítja a folytonosságot régi és új világ között, az a nő, a nőiség meghatározó jelenléte. Aphrodité és a Boldogasszony egy, "öröktől fogva egy, aki a fiatal földnek szépséget és szerelmet adott, és az elaggott világnak reménységet...".
Az örök nő egyszerre ártatlan szent szűz, ragyogó, érett, szerelmes, asszony, bölcs és boldog anya. Mert az örök nő története e könyv, a rabszolga és az istennő, a táncosnők és a naiád, a hetéra és a szűz története... - és persze az örök szerelemé.
Vypredané
8,46 €
Találkozás alkonyatkor
TalálTormay Cécile bár sohasem volt férjnél, mégis sokat tudóan, ugyanakkor rendkívül magával ragadóan írt a szerelemről és az asszonyi sorsokról: a szépségről és annak múlandóságáról, a szenvedély felizzásáról és elhamvadásáról, a gyermekszülés után
i vágyról, a házasságban unatkozó, szerelemről ábrándozó feleségekről, féltékenységről, hűségről és megcsalatásról, öregségről és halálról.
Ezekben az elbeszélésekben a boldogság mellett szükségszerűen teret kap a boldogtalanság is, ahogyan a fényt k
öveti az árnyék. A boldogságért mindenkinek fizetnie kell az "időtlen boltban", és "a boldog napokat csak egyszer éljük át, a boldogtalanokat pedig: ezerszer". Mégis sokszor vállaljuk a szenvedést, ha csak a leghalványabb reményünk is lehet a röpke b
oldogságra, hiszen noha a szeretet gyakran fájdalommal jár, nélküle üres az életünk. "Csak addig él az ember, amíg szeret..." - vallja a vak festő is az És nem múlt el az idő című novellában. A gyűjtemény utolsó írásában, egy gyönyörű szerelmi költem
ényben pedig Az erdei lak jelképébe foglalja össze az írónő a titkolt boldogság valamennyi szépségét. Az erdei lakban találkoznak azok, akik máshol nem találkozhatnak, akik évekig nem láthatják egymást, és ilyen erdei lakja bizonyára mindnyájunknak v
an...
kozás alkonyatkor
Vypredané
9,23 €
Mi újság Wagner Úr?
A kötet tematikus merítés a rejtői világból: a vicces beszólásoktól, párbeszédektől, kifacsart aforizmáktól a filozofikus gondolatokig, a fanyar humorú életszemlélet megnyilvánulásaitól a jellegzetes rejtői figurák és jelenetek leírásáig: a becsület és bűn, élet és halál, a légió és a kikötő, a nők és a szerelem témaköreit ölelve fel.
Vypredané
8,46 €
Halhatatlan élet
Az élet halhatatlanságára utaló faluregény a munka, a családiasság, az összetartás eposza. A regény a székely falu idilli képét rajzolja meg, a csavaros eszű és mindig tréfálkozó Bojzás Küs Dani és Péter Anikó szerelmének hátteréül. Dani jókedvű, mó
kás, furfangos, tréfacsináló kolontos, igazi Uz Bence-féle góbé. Az ő legénnyé serdülése, szerelme, házasságkötése, apává válása adják a regény vezérfonalát, amelyet vidám és szomorú történetek váltakozva tarkítanak, ahogyan Dani küzd a mindennapi k
enyérért és megélhetésért, vagy éppen a román hatalom helyi képviselőivel.
Nyirő az egyszerű falusi élet mindennapjaiban kívánja felmutatni az élet szépségeit és erejét. A mű középpontjában - címének megfelelően - a halhatatlan életáll, a szület
és és halál körforgása, amely örök és elpusztíthatatlan. A regény amolyan könnyű, szórakoztató olvasmány, a szereplők állandóan tréfálják egymást, a konfliktusok vígjátékba illően megoldódnak, csupán az utolsó oldalakon komorul el a történet, amikor
kitör a háború és Danit behívják katonának.
A tragikumot sejtető vég ellenére az író mégis azt mondja, hogy az egyes ember elpusztulhat, a nemzet, a székely-magyar nép elpusztíthatatlan. Nyirő írói eszköztárának egész gazdagsága felvonul: remek je
lenetező képessége és dramaturgiai hajlama, panteista életimádata, mélyen átélt istenhite, a székely népi misztika ismerete, természetet megszemélyesítő hajlama, pazar élőnyelv-imitációja, finom lélektani megfigyeléseinek árnyaltsága, nyelvi jellemáb
rázoló tehetsége, természetfestő ereje, melyek kifogyhatatlan mesélőkedvvel és népszeretettel párosulnak.
Vypredané
9,62 €
Sylvia szerelmei
A kelet-angliai gazdálkodó család gyönyörű lánya, Sylvia gondtalanul éli az ifjú leányok derűs hétköznapjait, mígnem hirtelen elveszíti édesapját. A lány gyászában titkos jegyese, Charley nyújthatna vigaszt, de ő rejtélyes körülmények között eltűnik, s a kisváros lakói úgy vélik, a tengerbe veszett. Sylvia immár kettő gyászát egyedül az érte régóta epedő boltoskereskedő, Philip képes feledtetni, akinek hosszú évek reménytelen várakozása után ki is mondja a boldogító igent. Miből is gondolhatná, hogy Philip sötét titkot rejteget, egy olyan titkot, amelyre, ha idejében fény derül, teljesen más irányt vett volna a leány élete. A kisvárost feldúló toborzókülönítményeknek ugyanis valószínűleg nem csupán az apja halálához van közük.
Sylviának végül marad az elhagyottak egyetlen vigasza, a kicsi Bella, akivel - ahogy a gyermek születése előtt is - egyre a végtelen tengert bámulva várja, hogy háborgó lelke nyugalomra leljen.
Szerelem, hűség, vezeklés és megbocsátás mélyen emberi drámája bontakozik ki Elizabeth Gaskell újabb remekművéből.
Vypredané
15,35 €
Lacná kniha Az ösi küldött (-70%)
A szerző e regényben a tragikus magyar sors nagyregényét írta meg. A mű a középkori Magyarországon, a tatárjárás korában játszódik. A IV. Béla idején élt Ung, fiatal magyar vitéz lelkében szerelmének tragikus elvesztése és a tatárpusztítás rémségei fölélesztik a kétségbeesés diktálta kötelességtudatot: mindent megpróbálni a hazáért. Megkísérli a magyar ősvallás nyomait fellelni, és a csüggedt magyar népet ahhoz visszavezetni. Kísérlete meghiúsul, belátja tévedését, szerzetes lesz, és megérti, hogy a szenvedéssel Istennek céljai vannak...
A kötet az alábbi írásokat tartalmazza:
-A csallóközi hattyú
-A túlsó parton
-A fehér barát
Vypredané
3,69 €
12,31€
dostupné aj ako:



















