Najnovšie - Literatúra strana 5 z 6

At that time I was but ten years old, my brother Lorand sixteen; our dear mother was still young, and father, I well remember, no more than thirty-six. Our grandmother, on my father's side, was also of our party, and at that time was some sixty years of age; she had lovely thick hair, of the pure whiteness of snow. In my childhood I had often thought how dearly the angels must love those who keep their hair so beautiful and white; and used to have the childish belief that one's hair grows white from abundance of joy.It is true, we never had any sorrow; it seemed as if our whole family had contracted some secret bond of unity, whereby each member thereof bound himself to cause as much joy and as little sorrow as possible to the others.

A magyar származású amerikai újságíró Kati Marton új könyve műfaja szerint memoár, angol alcíme szerint ,,love story", valójában szerelmi vallomás, szerelmeinek története. Fordulatokban gazdag életének szinte minden fontos eseménye Párizshoz kötődik: itt járt egyetemre 1968-ban, itt szövődött romantikus kapcsolata első nagy szerelmével, gyermekei apjával, Peter Jenningsszel, a közismert amerikai tévés újságíróval, válása után itt alakult barátsága mély és tartós szerelemmé későbbi férjével, Richard Holbrooke amerikai diplomatával. Holbrooke halála után ebben a számára egyszerre idegen és varázslatosan otthonos városban küzd a veszteség fájdalmával és keresi a veszteség utáni élet lehetőségét. Regényszerűen izgalmas könyve megejtően személyes korrajz, a ma már történelminek minősülő események sűrűjében élő újságíró, író és diplomatafeleség hiteles „tudósítása" diáklázadásról, háborúkról, ismert és kevésbé ismert közszereplőkről, a világpolitika hétköznapjairól.Fordította: Csáki Judit

Reprezentatívna publikácia Pocta Pavlovi Dobšinskému k 180. výročiu narodenia Pavla Dobšinského a 150. výročiu slovenských povestí, ktorá vychádza v edícii Signum. Svoje názory na Dobšinského život a dielo vyjadrujú popredné osobnosti slovenského literárneho života (M. Rúfus, O. Sliacky, V. Mináč, D. Podracká, Ľ. Feldek, P. Glocko, Š. Moravčík a iní). Knihu zostavil O. Sliacky.

1901-ben az akkor már Nagyváradon újságíróskodó Ady Endre kritikus hangú jegyzetet írt az úgynevezett kanonok sor épületeiben elzárkózó és ott dőzsölő katolikus papok életviteléről, életmódjáról, de valójában a klérus ellen. Az egyház, az egyház nevében, ezt követően őt beperelte. Több mint két év telt el, amikor is végrehajtható ítélet született, amely Adyt háromnapos elzárásra ítélte. Bevonult. Éttermek versengtek azért, hogy ellátását biztosítsák. Az irodalomtörténet és a mai krónikusok számára sokáig hozzáférhetetlen volt az a dokumentum, amely most titokzatos úton előkerült. Hála és köszönet Tóth János muzeológusnak és Péter I. Zoltán írónak, akik feldolgozták, újabb ismeretekkel egészítették ki a csaknem százéves, eltűntnek hitt dokumentumot.

Hol vannak? Mi? Hogy itt? Akkor miért nem látom? – kérdezed Te, tolem a vaktól. Manapság a környezetünkben több látássérült – köztük a vakok is – olyan szinten élnek a társadalomban, hogy akik látnak, pont ok nem látják oket. Na nem azért, mert nem akarják látni, mert jobb lenne, ha… Hanem azért, mert életvitelük, felfogásuk és beilleszkedésük – ha lassan is – olyan szintre kezd emelkedni, hogy apróbb eltérésekkel, de ugyanolyanok, mint mindenki másé. Jönnek-mennek, dolgoznak, szórakoznak, élnek és éltetnek. Meg persze van olyan is, aki otthon kuksol… Viccelodnek, segítenek, utaznak és folytathatnám. Persze mindezt egyéntol függoen. Ha nem figyelsz fel a fehér botjukra, mert magaddal vagy elfoglalva, ok akkor is felszállnak egy buszra. Ha te azon morogsz, hogy egy hipermarketben az árak számait nem látod, mert azok annyira kicsik, a gyengénlátó az orrával olvas, de ezen nem hökkensz meg, mert betudod ugyanannak, mint a te problémád. Ebben a könyvben több felvonásos pillanatképet kaphat az olvasó arról, hogy mint látássérült, hogyan élem a mindennapjaimat; miképp teszem a dolgomat, hogyan oldok meg helyzeteket. Mint ahogy Shakespeare, aki egyszerre volt színész és író, én ugyanúgy játszom és rendezem a saját életemet Mindezt gondolataim áradatával, sajátos véleményemmel és meglátásaimmal. Ha csak mesének olvasod, az sem baj. De ha megtaníthatlak pár dologra, vagy feltárhatok benned néhány fekete lyukat, akkor jó érzéssel teszem le a tollat.

"Aki kézbe veszi Szini Gyula Jókai életéről szóló munkáját, ne számítson szigorú irodalomtörténeti és kritikai értekezésre a regények keletkezéséről. Író ír íróról - szinte romantikába hajló életrajzot, ami, a Nagy Mesemondóról lévén szó, igencsak indokolt.Szó szerint bölcsőtől a sírig követhetjük Jókay Móric (eredetileg erre a névre keresztelték) tanulmányait, pályakezdését, sikereit és tévedéseit, egyszóval: életútját. Természetesen megtaláljuk benne az azóta legendaként közismert, történészek által többször megkérdőjelezett, sőt cáfolt motívumokat: kokárdatűzés, a Múzeum lépcsői, a szigorú és határozott Róza asszony helytállása férje mellett. S a jó barát, Petőfi alakja és a vele való konfliktus is kirajzolódik. (Na de kivel nem volt összetűzése Petőfinek?!) Bár Nagy Endre a Nyugatban úgy fogalmazott: „Szini Gyulának Szini Gyula a legméltóbb olvasója" - azért a mai érdeklődő számára sem mindennapi élmény végigtekinteni a 19. századnak ezen a széles freskóján."

Az ?emlékező, az egykori színésznő, Harmos Ilona nem férje révén ismerte meg Karinthyt, éppen ellenkezőleg, Karinthy „szólította le” egyszer az utcán, s mutatta be később barátjának, Kosztolányinak. A kötetben többé-kevésbé megtaláljuk Karinthy életének főbb állomásait. A szerző igyekezett felderíteni gyermekkorának legfontosabb eseményeit, bemutatni a népes Karinthy-családot, majd ezután első és második házasságának történetéről, a svédországi agyműtétről, s végül halálának körülményeiről olvashatunk. A közbeeső részeket anekdoták, ugratások, emlékfoszlányok (néha csak egy-egy mondat, jó bemondás) töltik ki, Karinthy megjelent műveiből vett idézetekkel tűzdelve. Az előforduló kisebb tévedéseket a szerkesztők a jegyzetekben korrigálták.Bár néhány új történettel kiegészíthetjük a kötet nyomán a Karinthy-sztorik hadát, lényegesen újat nem tudunk meg a szereplőkről. Meglehetősen félrevezető a szerző szélsőségesen elfogult ellenszenve Karinthy feleségei, de főként Bőhm Aranka iránt, melyet visszaemlékezéseiben egyáltalán nem rejt véka alá. Élhetünk a gyanúperrel, hogy életében, szemtől szembe sokkal kedvesebb volt az asszonnyal.Kellemes, könnyű olvasmány, ha eltekintünk attól, hogy az írónő nem kifejezetten stílusművész, s így előadásmódja kissé száraz, mondatai monotonon koppannak, éles kontrasztban a Karinthytól vagy Kosztolányitól származó idézetekkel. Az viszont dicséretére válik, hogy mindvégig mértéktartóan a háttérben marad, sőt még a férjét sem emlegeti a kelleténél többször, így a kötet csakugyan Karinthyről szól.

Krúdy ?Gyula világa álom és valóság, múlt és jelen, költészet és látomás különös, varázsos elemeiből épült. Századunk magyar irodalmának egyik legszuverénebb költői világa ez, mely lélekrajzban, időkezelésben, nyelvileg és formailag sok mai prózatörekvést megelőzött. Csillogóan lírai, humorosan groteszk, ironikus és keserűen szatirikus, rajongással és lemondással teljes, szándékoltan ódivatú és merészen modern. Krúdy izgalmas szerepet teremt magának: az elkésett lovag vagy a huszadik században ittmaradt „utolsó gavallér” szerepét, biedermeier idillt játszik, s titkon dantei pokolkörökben jár, pénzzel, itallal, szerelemmel, halállal viaskodik, mint Ady. Képzelete arabeszkjeibe, bűvösen zsongító stílusába bújtatva hitelesen idézi a való életet is: A nyíri csend pusztuló dzsentrivilágát vagy a századvég-századelő korrupt, mulató-züllő éjszakai Pestjét. Hősei többnyire hajótöröttek, mélyen átérzik a kor minden nyomorúságát, s félmúltba süllyedő, réveteg jelenükben valami sohanemvolt életforma boldogságát keresik. Vitalitása, bohémsága, látszólag problémátlan termékenysége ellenére Krúdy íróként is gyötrődő ember, már-már zavarbaejtően bonyolult jelenség, s életében és művében annyi a vélt és valódi ellentmondás, hogy igazi megértéséhez és méltányolásához fokozott gonddal kell megnéznünk: honnét és hogyan indul, mit hoz magával, milyen tényezők alakítják életét és művészetét. Szabó Ede könyve ezzel a „fokozott gonddal” készült: pontos, alapos életrajz és összefüggő életműelemzés, nélkülözhetetlen dokumentumanyag és nagyszerű esszé.

Petőfi Sándor életregényét tartja kezében a tisztelt Olvasó, azét a költőét, akit valamilyen mértékben mindannyian ismerünk már. Tudjuk, hogy értékrendjében első helyet foglalt el szabadságvágya és hazaszeretete, valamint az is, hogy szerelméért képes volt áldozatot hozni. Ez a regény Petőfit, az Embert mutatja be vívódásaival, örömeivel, sikereivel, rövid életének minden kínjával. Barátai is, olvasói is a kiszámíthatatlan, de szókimondó zsenit tisztelték és tisztelik benne ma is.

Petőfi Sándor életregényét tartja kezében a tisztelt Olvasó, azét a költőét, akit valamilyen mértékben mindannyian ismerünk már. Tudjuk, hogy értékrendjében első helyet foglalt el szabadságvágya és hazaszeretete, valamint az is, hogy szerelméért képes volt áldozatot hozni. Ez a regény Petőfit, az Embert mutatja be vívódásaival, örömeivel, sikereivel, rövid életének minden kínjával. Barátai is, olvasói is a kiszámíthatatlan, de szókimondó zsenit tisztelték és tisztelik benne ma is.

Dénes ?Zsófia: "Felkutattam mindent, hogy az Adyra vonatkozó, még nem ismert emlékezésekből megszólaltassam a kor hangját Adyról, a vele egy időben élők tanúságtételét. Valahogy azt éreztem: lecsengetés előtt ezek az utolsó percek. És sok minden járt eközben fejemben. Arra gondoltam, mennyi kutatással, találgatással jár manapság egy-egy múltbeli nagy költőnk – nagy emberünk – belső vagy akár külső élete adatainak, élményeinek felderítése… Lehet róluk eleget följegyezni? Eszembe jutott: nem igaz, hogy ami halandó, annak semmi köze a halhatatlansághoz… Így gyűjtöttem egybe az itt következő emléksorozatot, a fiatal Ady történetét, aki "kárhozottan" kóborol a "váradi éjben" majd a későbbiét is, aki ugyan eltávozott, de vissza-visszatért – utoljára 1918-ban – szeretett városába, Váradra. Az összeillesztett mozaikkövek – ha ezt kerestem, ha nem – szerelmek születésének, fejlődésének, elhalásának képét mutatják a szellemi élettel párhuzamosan; Váradon, Párizsban, Csucsán, mert "Akkor a hársak épp szerettek"

A Babits-szexregény szerzője, Onagy Zoltán tudatában van annak, hogy az a vád érheti: „igazságtalan Babitscsal”, hiszen ez a könyv nem „a költő nagyságát, életművét” tárgyalja. A prózaíró Onagy Zoltánt a Babits Mihály és felesége, Török Sophie közötti viszony érdekli: „hisz a korszak irodalmának fontos párosáról van szó, mindannyiunk érdeke, hogy egy-egy bővebben árnyalt epizód közelebb vigye a valósághoz az utópiateremtésben kiváló kedves olvasót”. Az foglalkoztatja „hogy Babits miképpen húzott le húsz évet akár boldogan, akár boldogtalanul egy ennyire mélyen (…) intellektualizált nővel, mi lehet ennek az oka”; „milyen szerződést köt Tanner Ilona, hírnévre vágyó költőcske és Babits, a mindenható szerkesztő, a kor egyik irodalmi etalonja”; „Tanner Ilonkának kiszolgáltatott Babits életén átok az akarnok, becsvágyó Török Sophie?”

Fieldingnek kevesen hódoltak tiszta szívvel az elmúlt két évszázadban. Műveivel halála után is számtalan ellenséget szerzett magának. S ami még különösebb: követői irigyelték a legsóvárabban.Talán nem is a tehetsége – korának levegője, lehetőségei és illúziói után vágyakoztak utódai vagy csodálói: Scott, Thackeray, Dickens, Bernard Shaw, vagy a mi Szabó Dezsőnk. A polgárság írói soha többé nem szemlélhették oly napfényes derűvel az életet, mint Fielding. Sohasem „szólhattak ki” a regényből azzal a kedves közvetlenséggel, amellyel Fielding. Hőseiket se ábrázolhatták már bátornak, győzedelmesnek. Mert ők a polgári korszak hanyatlásának voltak áldozatai és tanúi. Fielding, a szerencse fia, azonban ott volt az új rend alapjainak lerakásánál.

,,Túl vagyunk a határon, s valami ünnepélyes megkönnyebbülést érzek'' Így kezdődik ez a harmincas években írt útinapló, amely a szerzőnek a zágrábi és a dalmáciai utazásáról szól, a kalandozásról az apai és az anyai emlékek között, a családtörténeti fölfedezésekről, az adriai tájak élvezetéről, de arról az utazásról is, amelynek során megtalálta saját énjét, tisztázta saját gondolatait.

Ez ?a könyv nem irodalomtörténeti szakmunka, nem monográfia. Ez a könyv nem mutatja be Csáthot, mint remek esszéistát, kiváló hírlapírót és zenei szakírót. Ugyancsak nem foglalkozik, még érintőlegesen sem más műfajokba (képzőművészet, zene) tett termékeny kirándulásaival. Akkor hát micsoda? Sem több, sem kevesebb, mint egy kísérlet, hogy Csáth Gézát, az élvező és szenvedő magánlényt állítsa elénk. A rendszerváltás után ugyan újra napvilágot láttak szinte összes művei, naplói, feljegyzései (még lappanghatnak kiadatlan szövegek), írta is róla szép számmal tudományos vagy esszéisztikus dolgozatokat, ám személyiségének épp azon oldala maradt árnyékban, amely tragikusan példázza egy univerzális tehetségű zseniális ember szomorú sorsát. Nők és drog. Lányok, asszonyok, mámorok. Ópium, pantopon, morfium. Házasság és gyermek, gyilkosság és öngyilkosság. Katasztrófa – felemelkedés nélkül. Valóban így lenne? Nincs mentség a számára? Nem ítélkezünk. Döntse el az olvasó, részesülhet-e Csáth Géza, született Brenner József az utókor kegyelmében.

Kálmán Mikszáth (1847-1910), generally held to be the leading Hungarian novelist of the late 19th-century, is still widely read today. Writer, journalist, and politician, he was a master story teller with a sound psychological insight and a taste for irony, which he applied to his beautifully crafted stories and novels. His main achievement was the portrayal of the decaying gentry whose tenuous grip on power he treated with a mixture of sharp-witted satire, amazement, often compassion. The Town in Black, his last novel published after his death in 1911, lays before the reader a world split into the village gentry and the town bourgeoisie, the former possessing rank but lacking money, the latter in possession of money, but lacking rank. A heady mix of unforgettable characters, social criticism and politics intricately interwoven with a love story, The Town in Black makes for enjoyable and entertaining reading.

Az Egy eredendő bűnös vallomásai a memoárirodalom kiemelkedő teljesítménye. Nem klasszikus önéletrajz, inkább szellemi öntörténet: egy eredeti gondolkodó értékrendjének, jellegzetes írásmódjának és világnézetének kikristályosodásáról.1990-ben megjelent könyvében John Lukacs a rá jellemző árnyalt stílusban idézi fel ifjúkorát, a második világháború és Budapest ostroma alatt átélt élményeit, emigrálását és az Újvilág felfedezését. És mindeközben sorra jellemzi és véleményezi a XX. század minden jelentős eszméjét, a fasizmust, a kommunizmust, a demokráciát, az antiszemitizmust..."A történelem alapja az, amit az emberek gondolnak és hisznek"JOHN LUKACS (1924-2019)Nekünk, magyaroknak: Lukács János.Amerikai-magyar (vagy magyar-amerikai) történész és író. Budapesten született; átélte Budapest ostromát, majd a háború után a kommunisták elől Nyugatra emigrált. 1947-től Pennsylvaniában élt.Több mint 30 könyve jelent meg, életművének nagy része magyarul is olvasható. Világszerte a XX. század egyik jelentős történészeként tartják számon; népszerűségét nem annyira új kutatási eredményeinek, mint inkább a történészszakmában ritka szépirodalmi stílusának köszönheti.Munkásságát többek között Corvin-lánccal (2001) és Széchenyi-nagydíjjal (2014) is elismerték.