Najnovšie - Odborná a populárno-náučná literatúra strana 497 z 500

Kultúrpolitikai írások.

Eljutván könyvem második feléig, hajlott őszre a meleg nyár is. Újra útnak indítom tollamat s vele egy időben készülődik a fecske is melegebb ég alá. Még egy pár hét s csöndes lesz az ereszalja. Minden nap gyülekeznek, órák hosszát tanakodnak, aztán megint szétröppennek, kiki a maga fészkébe, a maga házába. Ott bizonyosan számolgatják: hány nap s hány éjszaka lakhatnak még a maguk verte puha fészekben. Mennyi gonddal, fáradtsággal rakták ezt a kicsi fészket s most itt kell hagyniok! Vajjon úgy találják-e tavaszszal, amint elhagyták? A házépítést nem kell-e újra kezdeni? 

Kiss Tamás 1953. május 25-én született Szombathelyen. Fiatal kora óta ír rendszeresen verseket. Biológus diplomája ellenére költészettel, festészettel és  zenével is foglakozik. Gulyás Dénes professzor magántanítványa volt az Iparművészeti Főiskolán.  A botanikában, ökológiában Vöröss László Zsigmond, Soó Rezső és Borhidi Attila tanítványa. 1998-ban  Joseph Kadar, Párizsban élő festőművésszel megalapítja az „Ethic-Cards” mail-art folyóiratot.  Itt jelent meg a „Levelek Krétáról” című etikai esszégyűjteménye. Az Égei-tengeri kultúra és művészet  rajongója.  Számtalan hazai és külföldi tudományos és művészeti társaság tagja. Például: „Emily Bronte Society” –  Anglia, Pishwanton Természetvédelmi és Művészeti Projekt – Skócia, Scientific and Medical Network –  Anglia, Magyar Szociológiai Társaság és az ESA (European Association of Sociology), és tagja az  MTA Köztestületének.   1990-től a Pécsi Tudományegyetem docense, majd az ETK főiskolai tanára, és tanított a Nyugat-Magyarországi  Egyetemen is. Ökológiát, biológiát, filozófiát, humán ökológiát tanít, művészeti, irodalmi köröket tart.  A humánökológia magyarországi meghonosítója. Fiatal kora óta, számtalan európai egyetemen, így, többek  között Bradfordban, Leedsben, Münchenben, Regensburgban, Salzburgban, Bécsben meghívott előadó.  Tudományos fokozatai: egyetemi doktor, kandidátus, PhD – ökológia, és honoris causa DSc. Művei közül  kiemelendő az „Egy XX. századi ökológus beszélgetései” (Martineum), illetve a „Játék a biztonságért”  (Szaktudás Kiadó) könyvek, melyekben a „biztonság ökológiájának” tudományos és természetfilozófiai  alapjait rakta le. A „biofunkcionális filozófia” elméletének megalkotója, melynek elméleti bázisán,  az élővilág működésének egy új példatárát készíti el, egykori mesterével, Borhidi Attilával.

Hovanyecz László beszélgetőpartnerei között akad tudós, színművész, akadémikus, zenetörténész és festőművész egyaránt. Ami az interjúalanyokban közös, az nem más, mint hogy valamennyien a XXI. század társaság által alapított Hazám-díj kitüntetettjei voltak az elmúlt években. A rövidke e-kötetek a Kossuth Kiadó Értékteremtők sorozatában megjelent írásokat tartalmazza.

Az evolúcióelmélet klasszikus műve. Az evolúciós gondolat iránt a társadalomtudományok különböző területein mind nagyobb az érdeklődés. Darwin kritikus olvasása számos, ma újnak tűnő gondolat helyenként meglepően árnyalt bemutatását fedi fel magában az eredeti forrásban.

Három esztendő telt el a kubai forradalom győzelme óta. Három esztendő alatt hatalmas utat járt be Kuba népe: a nemzeti felszabadító mozgalomtól eljutott a szocialista forradalomhoz. Ezt az utat ismerjük meg Fidel Castro beszédeiből, melyeket úgy válogattunk össze, hogy a fokozatos fejlődést szemléltessék. A beszédeket rövidítve közöljük; elhagyjuk az ismétlődő részeket. A rövidítések nem csonkítják meg e beszédeket, azokat lényegében érintetlenül adjuk az olvasó kezébe.

Nietzschét sokan tekintették szellemi elődjüknek. Életművével közel négyezer mű foglalkozott, gondolatait a legszélsőségesebben értelmezték, sokszor aktualizálták. Az itt közreadott válogatás arra törekszik, hogy a sokat vitatott életműből azt mutassa be a magyar olvasóközönségnek, ami számunkra ma érdekes és értékes lehet. Az érett, de szellemileg még egészséges Nietzsche írásait tesszük közzé, amelyek a bevezető tanulmánnyal együtt hozzásegítik az olvasót egy helytálló Nietzsche-kép kialakításához.

Szellemi ?életünkben nemzedékek sora köszönheti Gyergyai Albertnek világirodalmi tájékozottságát; kiváltképpen a francia irodalom megismerésében vagyunk mindnyájan adósai. Ez a tanulmánykötet, mely a kortárs magyar irodalommal foglalkozó írásait tartalmazza, minden olvasóját ráébreszti majd arra, hogy a világirodalom nagy jelenségeivel való fél évszázados, termékeny írói munkája közben mennyi eleven érdeklődést, alkotó energiát őrzött meg Gyergyai Albert szűkebb szellemi hazája, a magyar irodalom számára. Milyen izgatottan kísérte, és kíséri ma is figyelemmel a magyar irodalom napi eseményeit éppúgy, mint a korszakos folyamatokat; az irodalom szerény munkásait ? filológusokat, szerkesztőket, műfordítókat ? éppúgy, mint a modern magyar művészet legnagyobb alkotó egyéniségeit.Talán a legvonzóbb tulajdonsága a kötetnek, hogy egymás mellett szerepelteti az ifjúkori, Nyugatban megjelent írásokat, s a közelmúltban vagy éppenséggel ma születetteket, s így az Idő állandóan jelen van a lapokon, személyes üggyé lényegíti át a kritikát, és irodalomtörténeti-esztétikai koordinátákat ad a legszemélyesebb emlékeknek is.Az a fél évszázad, melyben Gyergyai életének java része eltelt, kétségtelenül a Nyugattól kapta meg művészi karakterét, a Nyugattól, mely híveit is, ellenfeleit is megvilágította és beárnyékolta. A Nyugatnál indult Gyergyai Albert kritikusi-esszéírói pályája is, a kötetben szereplő írásainak igen nagy része ott jelent meg, a később írottak sem szakadnak el a folyóirattól: mesteri tanulmányok és emlékezések idézik meg a Nyugat-kor tagjait. Természetesen a Nyugat inkább ihletője, mint tárgya e tanulmányoknak és emlékezéseknek; Gyergyai nem „feldolgozza”, hanem „újraéli” a kort, a folyóiratot, a művészek barátságát és tiszteletét, melyet ifjúkora óta megőrzött irántuk.„A Nyugat sokunk számára nemcsak folyóirat volt, hanem otthon ? írja bevezetőjében Gyergyai Albert ?, s a kávéházi márványasztal, ahol Osvát hol egyedül, hol Gellért Oszkárral a jobbján, egyforma grandezzával fogadott minden kezdőt és minden hírességet, vagy Babits Reviczky utcai, majd Attila úti lakása, s maga a nyomda vagy a redakció több meleget árasztott ránk, több védelmet biztosított a rossz évek sérelmei és megaláztatásai ellen, mint bármily gőgös intézmény, akármilyen hatalmas érdekszövetség ? s addig is, míg lesz valaki köztünk, aki egyszer megírja a Nyugat nemcsak irodalmi, hanem szellemi történetét, hadd függesszem emlékkövére e könyv szerény ex-votóját.”

Ha ?az olvasó találkozott a szerző A magyar irodalom arcképcsarnoka című könyvével, akár úgy is tekintheti, hogy most annak második kötetét tartja a kezében. Hiszen amiként abban, úgy ebben is kereken száz magyar író és költő arcképvázlatát ismerheti meg; s minthogy ez a könyv később jelenik meg, mint amaz, tehát sorrendben: ez a második kötet. Holott mégsem az, és nagyon kérem az olvasót, ne is tekintse annak. Először is: itt szó sincs semmiféle időbeli folytatás­ról, itt is nagyon régiekkel – XVI. századbeliekkel – kezdődik a névsor, és nemrég elment kortársakkal végződik. De még csak azt sem lehet mondani, hogy okvetle­nül értékrendbeli különbség van a két könyv felidézte íróművészek között. Egy­szerűen arról van szó, hogy itt most azokról beszélek, akik ezért vagy azért nem fértek el abban az Arcképcsarnokban. Mert az ugyan igaz, hogy irodalmunk legvitathatatlanabb klasszikusairól a szerző – mármint én, aki e sorokat írom – az előző kötetbe írta-vázolta azokat a bemutató mondatokat, amelyekkel jelezni kívánta, hogy őbenne milyen fővonásokkal rajzolódnak ki ezek a legnagyobbak, ámde ezeknek a kétségtelenül legnagyobbaknak, legjelentékenyebbeknek a száma alig-alig haladja meg a tucatot. Hogy őmelléjük kik kerültek abba az Arcképcsar­nokba, azt nagymértékben meghatározta a szerző saját ízlése, olvasói emlékeinek követelőzése vagy egyik-másik alak életrajzi érdekessége. És mivel négy-öt író­gépelt oldalnál rövidebben nemigen lehet valamelyest is szemléletes képet vázolni egy-egy íróról, száz ilyen vázlatnál több pedig nem fér még egy viszonylag terjedel­mes kötetbe sem – tehát a kerek százas szám varázsa (amely Dantét is igézte, hogy Isteni színjátéka éppen száz énekre terjedjen, és Boccacciót is arra csábította, hogy száz novellából állítsa össze Dekameronját, és még a mi Szerb Antalunkat is ösz­tönözte, hogy száz versből építse fel a szerintem mindmáig legszebb magyar nyelvű költői antológiát) nekem is azt az egyáltalán nem irodalomtörténeti, hanem iro­dalmi játéknak tekinthető komponáló igényt adta, hogy kereken száz ugyanolyan hosszú – illetve ugyanolyan rövid – arcképpel igyekezzem vágyat ébreszteni az olva­sókban kimeríthetetlen kincsestárunk, a magyar irodalom minél teljesebb birtokba vételére.

"Ábrahám ?vezér, akit Isten barátjának neveztek, az özönvíz látta Sém atya ivadéka volt. A bölcs pásztor-családfő hosszú és felettébb kalandos életében, ha kellett, harcias vitéz volt, ha lehetett, akkor békesség-teremtő.Valamikor négyezer évvel ezelőtt élhetett: a Tigris és Eufrátesz közötti ősvárosok világából indult, és Kánaán pusztaságain vezérelte népét. Évezredek emlékezete szerint ővele kezdődik az Egy-Isten-hit, amelyet szakadatlanul őriz a zsidó, a keresztény és a mohamedán vallás. A zsidó nép és az arab nép egyként őt, Ábrahámot tudta ősapjának. Csodákkal teljes történetét az Ó- Testamentum legelső részében Mózes Első könyvének XII-XXV. fejezete örökítette nemzedékről nemzedékre. – Ebből a bibliai regéből a legrégebbi, pásztorkorszaki hőstörténet bontakozik ki az olvasó előtt. Ábrahám hőstetteit hajdanán bizonyára ugyanúgy vándorénekesek vitték pásztortüzektől pásztortüzekhez, mint a sok mindenben hasonló sumér és akkád eposzokat az asszír és babiloni dalnokok, és a homéroszi énekeket a görög rapszodoszok. – A mai költő megpróbálta elképzelni azt a nagyon régi hőskölteményt, amelynek hősét és kalandjait az Ó- Testamentum őrizte meg és örökíthette miránk. És ahogy elképzelte mai tudással, mai nyelvezettel, de híven az emberiség e nagy közös örökségéhez, fogalmazta krónikás énekké Ábrahám regéjét. – A költő úgy érzi és véli, hogy csupán alázatosan újramondja a mostani olvasónak az immár négy évezredes közös örökséget."

Herman Ottó írta magáról: ?Az angolok egyik legnagyobb tudósa, Faraday könyvköto volt, most az angol tudomány büszkesége. Ohm lakatosmuhelybol indult. És sorolhatnám egy óráig azokat, akik a karzatról hallgatták a tudományt, és végtére a katedrára kerültek.? Ezek a sorok nagyon ráillenek az utolsó magyar polihisztorra is, aki pályáját géplakatosként, fényképészként kezdte, és ma a néprajz, az osrégészet, a madár- és rovartan, a nyelvészet jelentos hazai úttörojének számít. Ízes, szép magyarsággal írott munkái manapság is hatnak, és kedvet ébresztenek a gyujto-kutató munkára. Ez a válogatás elsosorban a kisiskolás gyermekek számára készült.

Kik a kannibálok és mi az a kannibalizmus? Természetes jelenségről van szó, vagy civilizációs perverzió egy másik ember gyomrában végezni életünket? Mi lehet az oka ennek a keresztény kultúrában oly borzalmasnak és gusztustalannak tekintett jelenségnek? Egyes népek rendkívüli történeti korokban kényszerűségből (éhínség, háborúk), vagy vallási meggyőződésből, esetleg a táplálkozás egyik megszokott formájaként, avagy puszta élvezetből ették meg embertársaikat? Jóízű-e az emberhús? E kérdések hallatára sokan undorral fordulnak el, míg mások hátborzongatóan izgalmasnak, és az emberi természet egyik rejtélyének tartják a kannibalizmust. Pivárcsi István könyve kísérletet tesz a jelenség sokoldalú körüljárására, a rettenettel szembeni kíváncsiságunk kielégítésre.

Keresztények:MaronitaGörögkeletiGörög katolikus Muzulmánok:SzunnitaSzitaDrúz „Ötezer méter Libanon – nyersen:Egy baalbeki oszlop terül rá egy bejrúti Renault csomagtartójában elhelyezett drogériára; egy muzulmán kollégiumban tanító maronita apáca némán tátog egy húsvéti dalt; síita paraszt (soha nem fogom megtudni, jobb- vagy baloldali-e) kapálja hasisföldjét; a majd’ kétszáz politikai párthoz tartozó hatvanhárom fegyveres szervezet közül mindössze kilenc került lencsevégre, de utóbbiak közül is kettő csíkos, homályos lett a kép szélén. Így nem tudom, hogyan fogom mindenre kiterjedő alapossággal ábrázolni a libanoni helyzetet…”

Mi is a műfordítás? Mesterség-e vagy művészet? Mi a szerepe, jelentősége egy nemzet irodalmában? Van-e tökéletes fordítás? Hány nyelven tudhat a műfordító és milyen fokon kell tudnia az idegen nyelvet? Mit és milyen határig képes befogadni, adekvált formába önteni az anyanyelv? Miféle bűvölet ejti rabul a fordítót, nem kerget-e csalóka délibábot, amikor azt hiszi, hogy magyarul megszólaló műve egyenértékű lehet Dante, Shakespeare, Tolsztoj eredeti remekével? Szükségszerű-e, hogy a fordítás – ahogy Kosztolányi szellemesen bizonygatta – „ferdítés” legyen? Folytathatnánk még: ezernyi a kérdés, és mindenre könyvünk sem válaszolhat. Mégis: tán vakmerőnek látszó vállalkozásunk nálunk először próbál meg a „műhelytitkokra” is kiterjedő képet adni a műfordítás izgalmasan szép, művészi mesterségéről. Reméljük: élvezhető formában és némi haszonnal, tanulsággal azok számára, akik nemcsak a remekműveket, de azok nyelvi varázsát is szeretik.

Az Aranyszamár latin irodalom egyetlen nagy regénye, az örökké kíváncsi, nyugtalan és titkokat feszegető ember tragikomédiája. Lucius, a regény hőse, Thessaliába, a mágia és a varázslat hazájába utazik. Madárrá szeretne változni, de végzetes tévedés következtében szamárrá változik. Most ez az emberi értelemmel megáldott vagy megvert szamár a kalandok egész sorát szenvedi végig, míg végre visszaváltozik emberré. Ezt a regényt filozófus írta, Apuleius, i. sz. második századának derekán, Észak-Afrikában, ahol közben egy boszorkánypernek is hőse volt. Apuleius regényének alapgondolata mélységes igazságokat hordoz, maga a regény azonban minden ízében mulattató. Ebben a filozófusban egy ragyogó író is lakott; írói művészetének remekei a novellák, amelyek Boccaccio Dekameron-ján keresztül a világirodalomba is utat találtak. De a regény legszebb virága Amor és Psyche története, a Hamupipőke meséjének ókori változata, a földöntúli szerelem sugárzó költészete.

E könyv főszereplője, a szociáldemokrata Ágoston Péter élete három, egymással többnyire összefonódó szálon pereg le az Olvasó előtt. Az egyik szál a tudós tevékenysége a jogtudományi tanulmányoktól a történeti és közéleti problémákat taglaló munkákig. A másik a politikába betévedt jó szándékú értelmiségi vergődését követi a merész és kudarchoz vezető vállalkozások mentén. Kezdődött ez a történet a belügyi államtitkársággal (Berinkey kormány), folytatódott a külügyi népbiztossággal, (Tanácsköztársaság) és befejeződött a külügyminiszteri poszttal (Peidl-kormány), hogy elvezessen az ellene is indított büntető perhez és a halálos ítélethez. A pályaív végállomása a „moszkvai menedék”, illetve a szabadulás a szovjet rendszertől a brit Munkáspárt fellépésének hatására. A harmadik szál egy megejtő szerelem története, amely ezt az embert a feleségéhez, Buzárovits Augusztához fűzte házasságuk 25 éve alatt.A személyes történeten átrobog – eleinte támogatja, majd tragikusan megtöri –- az ország története. A világháború, amely gondolkodását az országmentés kötelezettsége felé tereli, Nagyvárad, saját tevékenységi színterének román megszállása, ami miatt menekülnie kell. Az őszirózsás forradalom, és a tanácsköztársasági hatalomátvétel, amelyektől az ország megmentését vagy legalább sorsának enyhítését várta.E korszaknak millió számra voltak áldozatai, de kevesen, akik – tévedéseik ellenére – oly tiszta tudattal és erkölcsileg oly épen vészelték át, mint Ágoston Péter.

A kötet esettanulmányokat közöl, amelyek Budapest XVIII. kerületéhez kötődnek; az előzmények, a fontos történések mellett főként a megtorlás időszakára összpontosít. Mennyiben volt más egy peremkerület az ötvenes években és 1956-ban, mint a belső városrészek vagy a vidéki városok? Melyek voltak a meghatározó események? Miért itt alakult az első nemzetőrség? Kik voltak a forradalom helyi vezetői? Kik segítették és kik akadályozták a megtorló gépezet munkáját? Miért mentették fel a forradalmi bizottsági per vádlottjait? A válaszok túlmutatnak a kerület határain.1956 történelméről még nem zárultak le a viták. Az elemzések újabb és újabb kérdéseket vetnek fel, új szempontokkal gazdagítják a történettudományt. Az esettanulmány olykor többet láttat a történtekből, mint egy-egy általános értékelés, közelebb van az emberi drámákhoz, a tragédiákhoz, a törvényszerű mellett jobban érzékeli a véletlent. Többet mondhat a szereplők, a résztvevők motivációiról, jelleméről, arról, hogy ki hová állt, hova került, merre sodródott. A mikrotörténetben személyesebb történelemlátást kapunk; a vizsgálat nagyítóján keresztül apró, mégis fontos részletek kerülnek látószögünkbe.

Magyarország 20. századi történetéről – különösen a két világháború közötti időszakáról – nem lehet reális képet alkotni a szociáldemokrácia történetének objektív, alapos és árnyalt ismerete nélkül, miként a budapesti várospolitikáról sem az annak formálásában, alakításában részvevő szociáldemokrata frakció tevékenységének megismerése nélkül.A kötet a szociáldemokraták által leginkább preferált területeken végzett, hatékony gyakorlati várospolitikai tevékenységről ad átfogó képek és értékelést, időben a két világháború közötti időszakra koncentrálva.

Hahn professzor műve kiemelkedő jelentőségű és színvonalú munka. Sokrétűen mutatja meg az egyes vallások keletkezésének történetét - a primitív népek ősvallásaiból kiindulva egészen az Iszlám kialakulásáig - hasonlóságaikat, különbségeiket és összefüggéseiket koruk társadalmi viszonyaival. Feldolgozza a legújabb kutatások eredényeit is, amelyek közül nem is egy saját felfedezése. A könyv erénye, hogy nem vész el a részletekben, nem akar mindenről beszélni, csak a leglényegesebb, és tegyük hozzá, a legérdekesebb kérdésekről. Mindezt csiszolt, a szépirodalmi művekével vetekedő, világos, közérthető stílusa teszi mindennki számára nemcsak tanulságos, hanem élvezetes olvasmánnyá is.