Európa Könyvkiadó strana 22 z 143

Az először 1920-ban megjelent Fő utca című regény szatirikus és pontos rajza a kisvárosi Amerikának. Az 1910-es években játszódó történet középpontjában Carol Milford, a fiatal, tanult, haladó szellemű nő áll, aki nagy terveket dédelgetve, világjobbító szándékkal vág bele az életbe. A minnesotai St. Paulban dolgozik könyvtárosként, amikor megismerkedik Will Kennicott-tal, majd bele is szeret a fiatal orvosba, aki arról álmodik, hogy visszatérhet gyermekkora kisvárosába. Gopher Prairie-be költöznek, amely várost Sinclair saját szülővárosáról, a minnesotai Sauk Centre-ről mintázta. Gopher City, a tipikus amerikai kisváros, sivárságával, provinciális jellegével és szűk látókörű lakóival mély csalódást okoz Carolnak, de gondolkodása és mérhetetlen, már-már naiv optimizmusa arra sarkallja, hogy meggyőzze a várost: a változás nemcsak szükséges, hanem elkerülhetetlen is. Miközben szenvedélyes lelkesedéssel, lankadatlanul próbálja elfogadtatni progresszív értékeit, rendre falakba ütközik, de sokáig úgy tűnik, hogy a számos kudarc sem tudja eltéríteni nagyszabású terveitől. Sinclair Lewis nagyregénye, amely a magyar olvasókhoz először 1930-ban jutott el, izgalmas, szellemes történetben, mély iróniával mutatja be a változásra képtelennek tűnő, a múltban ragadt, a haladásnak minden erővel ellenálló századeleji provinciális Amerikát.

A mesés Kelet - ha tudod a varázsigét, akár Ali Baba barlangja is megnyílik előtted. A '70-es évek elején a családjával Amerikából Kairóba érkező művészettörténész Arnának végül több évtizedes egyiptomi kalandja során igencsak változatos, sokszor küzdelmes sors jut osztályrészül, mire a mindenhol jelen lévő sivatagi homok alatt sikerül - a végzet (kiszmet) által vezérelve - a valódi kincsre rálelnie. Vallástalan fehér nőként kell helytállnia az Ezeregyéjszaka dzsinnjeit sem nélkülöző, fantasztikus hiedelmekkel és szokásokkal teli, a nyomornegyedeket és a dúsgazdag kiváltságosok palotáit egyaránt magába foglaló, mindvégig idegen, muszlim arab metropoliszban. A félelmet és szabályokat nem ismerő taxisok, baksisért kezüket nyújtó utcai kéregetők, a házak felügyeletét ellátó núbiai boábok, szemétből és szemétben élő zabalinok bazári rengetegében oázisként tűnik fel számára a Nílus közrefogta sziget Zamalek városrészében működő kis antikvárium. Ahol a fáraók hagyatékán túl az élet csodás történeteivel is megismerteti a régiségkereskedő Koszta.

"Odanézz, hogy jár-kel, öröksége Evertell, s ükanyja Eleanor Dare." A világ sorsát gyakran egy lány kíváncsisága mozdítja előre. 1590-ben angol telepesek tűntek el az észak-karolinai Roanoke szigetéről. Az "elveszett kolónia" 117 lakosát - köztük sok nőt és gyermeket - sosem találták meg. Évszázadokkal később, 1937-ben valamivel messzebb egy vésett követ fedeztek fel, rajta a telepesek vezetőjének lánya, Eleanor Dare üzenetével. Ezt követően számos hasonló Dare-kő került még elő, ám sokáig kételkedtek a leletek valódiságában. Hogy mi történt Roanoke elveszett kolóniájával, az továbbra is rejtély maradt, de Eleanor Dare leszármazottai régóta tudják, hogy az igazság nem a kövekben, hanem sokkal inkább Eleanor naplórészleteket, álmokat és recepteket tartalmazó könyvében rejlik, amit tizenöt lánynemzedéken keresztül adtak tovább és tovább. Mikor a tizenhárom éves Alice lenne a soros, az édesanyja tragikus halála megtöri a láncot, a Dare-kő eltűnik, a könyvben feljegyzett történetek pedig elhalványulnak az emlékezetben. Alice a második világháború hanyatló napjaiban fiatal özvegyként azonban váratlanul megörökli a Savannah melletti elhagyatott családi házat, Evertellt, és ezzel váratlanul visszatér az elfeledettnek hitt múlt az életébe. Az édesanya az ingatlan eladását tervezi, hogy végleg megszabaduljon a múlttól és saját tizenhárom éves lánya, Penn jövőjét segítse. Ám amikor Penn kíváncsisága a család női felmenői, az elhallgatott titkok és a ház története felé fordul, megtalálják Eleanor könyvét, Alice pedig kénytelen elszámolni a döntései következményeivel, a szerelemért hozott áldozatokkal és Eleanor Dare lányainak felelősségével.

"Közérthető és vicces, ugyanakkor alapos és intelligens: csak Jorge és Daniel képes megteremteni ezt a finom egyensúlyt." Carlo Rovelli, a Hét rövid fizikalecke és A valóság nem olyan, amilyennek látjuk szerzője Mindenkinek vannak kérdései. Ettől vagyunk emberek. Fajunk egyedeiként sok mindenben nem értünk egyet egymással: mást gondolunk a politikáról, más a kedvenc focicsapatunk... Egy dolog azonban egészen biztosan közös bennünk: a tudni akarás. Mindannyian kíváncsiak vagyunk, és mélyen legbelül ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak bennünket. Érdekel minket, hogy miért nincs visszaút az időben, van-e belőlünk másik valahol, hogy micsoda a tér és a nehézkedés. A válaszok itt vannak, ebben a kötetben. Jorge Cham, a kutatóból lett karikaturista és Daniel Whiteson fizikaprofesszor mesterei a tanításnak: úgy magyarázzák el a tudományos eredményeket (vagy azok hiányát), hogy mindenki érti. Akárcsak előző könyvük, a Halványlila gőzünk sincs: Tutikalauz az ismeretlen Univerzumhoz lapjain, most is röviden, szórakoztatóan és rengeteg vicces rajzzal illusztrálva lebbentik fel a fátylat a testünket alkotó részecskékről, a legtávolabbi galaxisokról és mindarról, ami a kettő között van. Akinek kérdése van az Univerzummal kapcsolatban, az itt megtalálja a válaszokat. Megtudjuk, miért nem tudunk teleportálni és hogy építhetünk-e térhajtóművet, hogy meddig él a Föld és meddig a Nap. Kalandra fel: vár minket az egész világmindenség!

1947. február 12-t írtuk, és Párizsban, a Montaigne sugárút 30.-ban bemutatták Christian Dior első kollekcióját, amely New Look néven vonult be a divattörténelembe. Soha nem volt még olyan ruhakollekció, amely ekkora változást hozott volna: a női test vonalait követő és kiemelő vonalvezetés, a felhasznált anyagok mennyisége és minősége, a kidolgozás precizitása forradalmasította a divatot, és kiragadta fásultságából a háború miatt meggyötört embereket. Christian Dior zsenije beragyogta a divat egét, és alig több mint tízéves divattervezői pályafutása alatt olyan életművet hozott létre, amely a mai napig élteti a márkát. Marie-France Pochna átdolgozott és kiegészített életrajzában végigkövethetjük, hogyan lett a kertért és a virágokért rajongó, a helyét sokáig nem találó normandiai fiúból a divat egyeduralkodója, kibontakozik előttünk a század első felének bohém Párizsa, bepillanthatunk a divattervezés kulisszái mögé, és ráláthatunk egy kicsit egy ösztönös zseni munkamódszerére és belső küzdelmeire.

Jerome David Salinger (1919-2010) a huszadik századi amerikai irodalom egyik legjelentősebb írója. A második világháborúban katonaként részt vett a normandiai partraszállásban, majd a koncentrációs táborok felszabadításában. Világhírre a nyilvánosságot egész életében kínosan kerülő író az 1951-ben megjelent Rozsban a fogó című regényével tett szert. A sokáig egyszerre tiltott és ajánlott nemzedéki kultkönyv a tizenhat éves, jómódú New York-i családból származó Holden Caulfield története, aki szabadszájúan meséli el újabb iskolai kicsapatását követő tétova, cél- és útkereső hányattatásait a metropolisz éjszakai életében. A családi tragédia árnyékolta, mégis biztonságos gyerekkor iránti nosztalgia, a felnőtté válás ijesztő bizonytalanságának érzete és az értelmes emberi életre vágyakozás kivételes nyelvi elevenségű ábrázolása nemzedékformáló erejű művé avatta a regényt. A Time magazin a legjobb száz angol regény közzé sorolta, megjelenése óta pedig több mint 65 millió példányban kelt el világszerte. 1964-ben jelent meg először magyarul, Zabhegyező címmel, 2015 óta pedig Barna Imre új fordításában olvashatjuk. Frankón.

Bohumil Hrabal (1914-1977) cseh író a gyerekkorát egy sörgyárban töltötte. Igazán sokat köszönhet neki a cseh söripar és a főváros, kedvenc prágai sörözőjében felkereste a cseh és az amerikai miniszterelnök. Magával ragadó humorú regényeiben olyan pontos kíméletlenséggel mutatja be az őt körülvevő világot, hogy a szocialista cenzúra nem is engedte mindegyik művét megjelenni. Mára a világ minden pontján ismerik áradó mesélőkedvét, finom humorát, iróniába forduló - soha véget nem érő - mondatait. Halálhírének részleteiről sokan azt hitték, egy Hrabal-novellát olvasnak: az idős szerző ugyanis galambetetés közben kiesett (kiugrott?) kórházi szobája ablakából. A Házimurik-ban a szerző női szerepbe bújik: a feleségét teszi meg narrátornak. A férfi és a nő eleinte egymás mellett futó, majd összefonódó története ez. A tehetős polgárcsalád jogi doktorátust szerzett, félig-meddig önkéntes proletárrá züllött fia és a kitelepített nagypolgári famíliából származó lány ugyan mindent elvesztett a második világháborúban, mégsem boldogtalanok, mert a legapróbb, a legrútabb dolgokban is képesek meglátni a szépet.

Elhagyja az anyja, átvágja a barátja, megcsalja a szerelme - a nagykorúvá serdült Áron úgy érzi, egész addigi élete csakis hazugságokra épült. Ideje tehát újat felépítenie - és tűzre a régivel! Egy világhírű pszichiáter segítségét kéri, hogy talpra álljon, s hamarosan már maga is lelki tanácsokat osztogat a rászorulóknak. Most már ő az, aki hazug módon hasznot húz mások hiszékenységéből. De minél feljebb emelkedik a ranglétrán, annál mélyebbre merül a drogok világába, amely a terápiájának alapvető része. Mit tehet a család, a barátok, ha a tévúton járót menteni akarják - akár saját magától is? Hanthy Kinga egyértelműen fogalmazó, mégsem ítélkező, nyelvi humorral is átszőtt regénye egy kiszolgáltatottá vált, szeretetéhes fiatalember tragikus története.

Mihail Bulgakov (1891-1940) orosz író, drámaíró. A 20. századi irodalom egyik legjelentősebb szerzője. A Mester és Margarita újraíródó kéziratait az író többször tűzre vetette, tartva a sztálini rendszer retorzióitól. A korszakalkotó regény végül csak 1966-67-ben jelenhetett meg a Szovjetunióban - akkor is durván megkurtítva, folyóiratközlésként. Az eredeti kéziratot kimenekítették az országból, és könyvként 1968-ban Párizsban látott először napvilágot. A szatirikus, fantasztikus és groteszk elemekkel tarkított mű az emberi jóság és gonoszság, a hatalom, az igazság és a humanizmus kérdéseire keresi a válaszokat. Teszi ezt három, egymással összetett viszonyban lévő cselekményszál által: a Sátánnak a '30-as évek Moszkvájába való érkezésével, Jézus és Pilátus történetének értelmezésével, valamint az ez utóbbi művet író Mester és Margarita szerelmi kalandjával. A regény 1969-ben jelent meg először magyarul az Európa Könyvkiadónál - méghozzá csonkítatlanul! Az író özvegye ugyanis kalandos úton - a fehérneműjébe rejtve - átcsempészte a kéziratot Budapestre. A mű töretlen népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy ez a mostani a 24. kiadása.

"...[A] földrengés tördelte padlózathoz hasonlatos kövek közt egyszer csak görnyedt hátú, kaftános-föveges, ősz kecskeszakállat viselő ármányos rabbinusok vegyülnek el, és támaszkodnak-dőlnek maguk is a düledező sírokra, girbegurbán sűrűsödő kísértetsokaság az éjben. S középen annak a Löw rabbinak a sírja, aki a XVI. században életre keltette a Gólem nevű szörnyet, hogy az álljon bosszút a zsidóság nevében mindenért. Jobb ez, mint Dumas, jobb, mint a jezsuiták..." - képzel kívánatos ellenséget a "holdvilágos boszorkányéj-hangulatú" helyszínre Simonini kapitány, és munkához lát. Simonini a fantázia szülötte, de nagyon is valószerű gazember. Tőrbotra támaszkodó idegen- és főleg nőgyűlölő haspók, magányos nyomorult létére fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító ő, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző, és merényleteket szervez. Az persze csak a regényes képzelet műve, hogy Simonininek mindenhez és mindenkihez köze van: a "görbe lábú gnóm" Garibaldi körül szaglászó piemonti besúgóhálózathoz, a kocsmák abszintgőzében szervezkedő alvilági bombagyárosokhoz, a párizsi kommün zavarosában halászó francia és porosz hírszerzéshez, Dreyfus kapitány feljegyzéséhez és a muzsikokat ördögi félnivalóval biztató cári Ohranához éppúgy, mint a Charcot-klinika "Fro?de doktor" nevű hipnotizőrgyakornokához, vagy épp a fekete miséket celebráló sátánista Boullan abbéhoz. A szereplők és a tények, az ügyek és a "dokumentumok" azonban (egészen a hitleri haláltáborok kiagyalóit "megihlető" Cion bölcseinek jegyzőkönyvei-ig) mind-mind vérfagyasztóan igaziak. S a képzelt Simonini is csupa olyasmit tesz, amit valakik valamikor csakugyan véghez vittek. Ráadásul... ki tudja? Egy XIX. századias kalandregény lapjain akár titokzatos hasonmása is támadhat az embernek. És utószavában talán nem tréfából jegyzi meg Eco professzor: "bizonyos értelemben azért mégiscsak létezett ő. Sőt az az igazság, hogy mindmáig itt van köztünk."

1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina. A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg... A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete. Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik. Ruiz Zafón fantáziájának ezúttal semmi sem szab határt (legkevésbé a valóság). Szívfájdító és félelmetes mesét írt, amelyről a bevezetőben bevallja, hogy a legnehezebben kategorizálható és egyben a legszemélyesebb regénye.

Végérvényesen kivágta a biztosítékot a Szovjetunió cseh helytartóinál, amikor a száműzetésben élő szerző regénye 1979-ben francia nyelven, majd nem sokkal később angolul is megjelent. A nevetés és felejtés könyve nem a szokatlan szerkezete, vagy a képzelet és a valóság - itt-ott a mágikus realizmust idéző - kevercse miatt bosszantotta fel a pártapparátust. Sokkal inkább az egykori Csehország elvesztésének sajátosan elbeszélt krónikája fájt nekik, különös tekintettel az 1948-as kommunista hatalomátvétel és a '68-as orosz megszállás eseményeinek nyomatékos felidézésére. Milan Kunderát megfosztották cseh állampolgárságától, a mű is csak egy emigráns torontói kiadónál láthatott napvilágot 1981-ben. A regény hét különálló fejezete - akár egy zenemű variációi - mind-mind ugyanazt a témát járják körül: a felejtés természetét a mindennapokban, a kultúrában, a politikában, a történelemben, az életben. Egy szülőhazájából menekülni kényszerült író különös, fanyarul derűs fájdalmával, mely a nevetés angyali eredetét véli lépten-nyomon felfedezni az emberi boldogságvágy mozgatórugói között. Ám ne feledjük, az angyalok nevetését nem tudjuk megkülönböztetni az ördögétől!

Egy huszonnyolc éves fiatalember áll a kivégzőosztag előtt. Ő a stanleyville-i belga konzul, túsztárgyaló. Az ékesszólásán eddig több mint ezer belga állampolgár élete múlott, akiket a kongói fegyveres lázadók tartanak fogva. Most tizenkét katona fegyvere szegeződik rá. Vajon a halála előtti másodpercekben lepereg előtte az élete? A gyermekkora, amikor fiatalon özvegyen maradt édesanyja helyett, akinek szeretetére hiába sóvárgott, a nagyanyja nevelte. Bársonyruhába, csipkegalléros selyemingbe öltöztette, tejben-vajban fürösztötte. Míg tábornok nagyapja úgy nem találta, hogy a fiúcska puhány, meg kell edződnie. Elküldte hát apai nagyapjához, az Ardennek sűrű erdeiben megbúvó, hajdan pompázatos, mostanra már szépségét vesztett, huzatos kastélyba, hogy kijárja az élet iskoláját. És Patrick, a nagymama dédelgetett kis kedvence, egy vad, féktelen gyerekbandába kerülve megtapasztalja a nélkülözést, a túlélésért meg az elfogadásért való küzdelmet. És a néha káoszba forduló, ám határtalan szabadságot, amely egy életre megjelöli... A fiatal diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja. A világhírű francia írónő harmincadik, a rangos Renaudot-díjat elnyert, egyes szám első személyben megírt fejlődésregényében neki állít emléket, végtelen szeretettel, hamisítatlan eleganciával és ugyanakkor megkapó humorral rajzolva meg a portréját. De nemcsak az övét, hanem az elszegényedett arisztokrata Nothomb família számos tagjáét. Így teljesedik ki ez az intim, rövid próza, amelyben a szerző önnön gyökereit kutatja, pontos társadalmi hátteret, sorsfordító történelmi eseményeket felfestő izgalmas családregénnyé.

George Orwell (szül. Eric Arthur Blair, 1903-1950) a 20. század egyik legnagyobb hatású írója. Az Indiában született, majd Angliában nevelkedett szerző egyetemi ösztöndíj híján utazott vissza szülőföldjére, hogy a burmai rendőrségnél dolgozzon, ám 1927-re végleg megundorodva az angol gyarmati politikától, kilépett a szervezetből. Az itt szerzett tapasztalatai a hatalom működéséről és az elnyomottak helyzetéről, majd a szegénynegyedekben töltött keserű hónapok, és végül a második világháború tragédiája vezetett Orwell és a 20. század egyik legismertebb műve, az 1984 megírásához, amelyet megérdemelten emlegetnek a világirodalom klasszikusai között. "Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából" - írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2 x 2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Az 1984 örök emlékeztető a 20. század totalitárius hatalmainak működéséről, ugyanakkor kegyetlen szatíra és figyelmeztetés is a jövőre vagy éppenséggel a jelenre nézve, hiszen ma is zsigereinkben érezhetjük a diktatúrák örökségét. A mai napig közszájon forgó kifejezések mellett ugyanakkor a regény által jobban érthető a 21. század különböző technológiákkal átszőtt terekben létező társadalmának működése is, a köztéri kameráktól kezdve a közösségi médián át az álhírekig.

Olga Ravn (1986) dán prózaíró és költő, akinek már a húszas éveiben megjelent első verseskötete is jelentős kritikai visszhangot váltott ki. 2015 és 2019 között feminista előadóművészeti csoportot és íróiskolát vezetett Hekseskolen néven. Az Alkalmazottak a nem túl távoli jövőben, de több millió kilométerre a Földtől játszódó történet, melyben a hatezredik hajó legénysége születettekből és teremtettekből áll. Vannak az emberiek, és vannak az emberszerűek. Azok, akik születnek, és azok, akik teremtetnek. Azok, akik meg fognak halni, és azok, akik nem. Azok, akik el fognak múlni, és azok, akik nem, de ugyanarra vágynak: melegségre és meghittségre. A legénység tagjai fokozatosan új megvilágításban látják magukat, és minden alkalmazott kénytelen feltenni magának a kérdést, folytatható-e egyáltalán ugyanúgy a munkája, mint korábban, és mit is értünk valójában élet alatt. Olga Ravn tanúvallomásokból összeállított regénye egyszerre dermesztő és megindító, izgalmas és vészjósló, de végig vicces. Érzelmekkel teli prózája azt vizsgálja, mit jelent embernek lenni, miközben a munka és a termelékenység logikája által irányított életről is éles kritikát fogalmaz meg. A regény felkerült a Nemzetközi Booker-díj, valamint a rangos Ursula K. Le Guin-díj rövidlistájára. A Time magazin beválogatta a 2022-es év legfontosabb könyvei közé.

A Legyek Ura 1954-ben jelent meg először. Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában, amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a 20. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának - ma éppoly időszerű, mint a megírása idején volt. A 21. század elején éppúgy megdöbbenti olvasóit az emberi lélek különös kegyetlenségével. A regény tizenéves szereplői egy repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, s megpróbálnak maguknak új társadalmat kialakítani. Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel. Ám a játék elfajul.