Fapadoskonyv.hu strana 46 z 82

„A csavargó nem volt annyira rossz illatú, mint általában a fajtájabeliek, de sokkal veszedelmesebbnek látszott az elsőrangú revolver miatt, amivel játszott…. Ám az arca dagadt volt, és tele sebekkel. Egyik szemét alig tudta kinyitni, úgy bedagadt attól a hatalmas ökölcsapástól, amit egy kollégája utalványozott ki neki.”Nem volt szép látvány, de ez még nem ok arra, hogy a Vörös Szakáll meg a kis kövér ember, aki olyan gyorsan tud futni, és rettentő ügyesen hajigálja az éles késeket, mindenáron meg akarja ölni.

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (1887-1919) magyar író, orvos, zenekritikus. Kosztolányi Dezso unokatestvére.Bródy Sándor biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással. 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg elso novelláskötete, A varázsló kertje. 1909-ben orvosi diplomát szerzett, majd Budapesten az Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni. Idegorvosi munkásságának kiemelkedo alkotása az Egy elmebeteg no naplója, mely ? saját naplóját leszámítva ? egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás no kórképét írta meg, melyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. Csáth tudatosan rászokott a morfiumra, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi muvein erosen érzodnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. 1911-ben jelent meg a Délutáni álom címu elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.A leszokást elosegítendo falusi orvos lett Földesen, majd Regocén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelotte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Nem sokkal késobb pantopon-túladagolásban meghalt.Munkássága nagy hatást gyakorolt a késobbi írógenerációkra, így több követoje is akadt.(Forrás: Wikipédia)

Gyergyai Albert könyvének legnagyobb érdeme talán nem is értesüléseinek alapossága, érzékenységének fínomsága, ítéletének nyugodt megbízhatósága, jól felszerelt stílusának egyenletes ritmusa, ápolt és tiszta levegője, vagy az a bámulatos könnyedség, amellyel súlyos anyagán uralkodik és egyszerre át tudja tekinteni az egészet. A <it+ style="color: rgb(0, 0, 0); font-family: "Times New Roman"; font-size: medium; font-style: normal; font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal; widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px; background-color: rgb(255, 255, 238); text-decoration-thickness: initial; text-decoration-style: initial; text-decoration-color: initial;">Mai francia regény legnagyobb jelentősége a nálunk új irodalomszemlélet, amelyet a szerző nem magyaráz, amellyel nem hivalkodik. Nálunk a kritika, kevés kivételt leszámítva, «cselekmény»-ben és «jellem»-ben gondolkodik, «remekművek»-ben és «fércművek»-ben, az előbbieket ünnepli, az utóbbiakat megbélyegzi, de hogy ezek a remekművek és fércművek hogyan tartoznak össze egymással, miféle környezetben helyezkednek el, azzal igen keveset törődnek. Gyergyai könyvének újszerűsége a szociológiai látás, amely Franciaországban magától érthetődő és amely nem rendeli alá az irodalmat a nyers és közönséges életnek, hanem csak, mint a festő, térben rendezi és csoportosítja tárgyit. Ez a térszemlélet, amely nemcsak azt nézi, egy író milyen nagy, hanem azt is, mekkora helyet tölt be, egy kor irodalmának egészét tekinti, valamennyi bonyolult kölcsönhatásával egyetemben, számba veszi az írói ihlet valamennyi forrását s legelvontabb és legelőkelőbb eszméktől kezdve a leghétköznapibb üzleti számításig, - tudományos és egyben művészi látásmód, összeegyezteti az egyetemi kritika katedrális szigorát az író életábrázolásával, az örökkévalóság komoly szempontjait az olyan ember józan és okos látásmódjával, aki ismeri az irodalmi termelés és fogyasztás irgalmatlan törvényeit. Gyergyai könyvéből Proust és Gide neve mellett Dekobra, Clément Vautel és Claude Anet neve sem hiányzik, nem azért, mert a szerző eleget akar tenni valami elvont pártatlansági eszménynek, vagy mert «teljességre» törekszik, hanem mert, mint a shakespeare-i dráma a burleszket és a pátoszt, úgy követeli meg ez az irodalomábrázolás a maga «népségét és katonaságát», az irodalmi tér betöltését különböző rangú de egyformán törvényszerű írótípusokkal. Ez az irodalomszemlélet nem hirdeti az «élet» primátusát a gondola

A közel hatvanéves Achab kapitány a Pequod nevu hajón indul el útjára, melynek valódi célját a hajó tulajdonosai és a személyzet elott is eltitkolja: meg akarja ölni Moby Dicket, a Japán-tenger híres fehér bálnáját, "aki" elozo útján leszakította a kapitány lábát. Szerzodött kötelességeit elhanyagolva útján mindent alárendel a Moby Dick elleni rögeszmés harcnak. Tisztjei már az út elején fölfedezik a kapitány orült rögeszméjét, Starbuck meg is akarja ölni, mivel azonban a bálnavadászat Moby Dick keresése közben is folyik, mind a tisztek és szigonyosok, mind a hindu legénység elnyomja félelmét, s bár lelkük mélyén tudják, hogy kapitányuk halálba kormányozza hajóját, az utolsó pillanatig teljesítik parancsait. A fehér bálnával vívott harc leírása végül a világirodalom nagy csatajeleneteihez hasonló szenvedélyes vadsággal idézi fel az ámbrás cet alakjában megtestesült pusztító természeti erok hatalmát. A hajó elsüllyed és a szinte hihetetlenül megmenekülo elbeszélo kivételével mindenki a tengerbe vész.

A Tizenkét szék kalandregény, melyben egy bútorgarnitúra egyik darabjába rejtett drágakövek után folyik a hajsza, amit két üzlettárs, Vorobjanov, a ?nemesi marsall? és Osztap Bender, a minden hájjal megkent, nagystílu szélhámos folytat. A székek egy árverésen szanaszét szóródnak a Szovjetunió területén, és a székek keresése szolgál ürügyül a szovjet valóság karikatúraszeru bemutatásásra: bürokraták, kisvárosi összeesküvok, férjfogó özvegy, parazita értelmiségi, hivatlanokok, kispolgárok, társbérletek és egy eldugott kisváros egész sakkozó kollektívája. A szerzok kifogyhatatlan leleménnyel teremtenek harsány nevetésre ingerlo helyzeteket, melyek a korszak szatírájával emelik a regényt. Mindezt a húszas évek Szovjetuniójának odesszai tolvajnyelvén elbeszélve, melybe gyakran keveredik irodalmi pátosz. Ilf és Petrov olyan erovel leplezi le és gúnyolja ki a kor visszásságait, hogy epizódfiguráik többsége nemsokára fogalommá vált (Emberevo Ellocska, a Nagy Kombinátor, Kard és Sas Szövetsége). Nyelvi leleményeik szintén szállóigévé lettek. A szerzokrol: A világirodalomban egy névvé összeforrt, álnéven író szerzopáros, Ilf-Petrov egy szatirikus muvel, a Tizenkét székkel (1928) vált ismertté. A muvet eredetileg trilógiának tervezték, de a második kötet, az Aranyborjú megjelenése után már nem folytatták. Illja Ilf és Jevgenyij Petrov odesszai születésuek, de Moszkvában ismerkedtek meg, ahol munkatársak voltak a Gudok c. lapnál (ott dolgozott többek közt Bulgakov és Olesa is). Szatirikus látásmódjuk és gyulöletük a NEP-korszak visszás jelenségei iránt csakhamar barátokká tette oket. A regényt a szovjet rendszer paródiájaként olvasta a kelet-európai közönség, mi magyarok már 1934-tol# ekkor jelent meg ugyanis eloször Gellért Hugó kituno fordításásban.

Sem különös örömmel, sem túlságos büszkeséggel nem tölt el az a tudat, hogy ebben az órában, amikor ezeket a sorokat írom, én vagyok az egyetlen ember, aki a sors csodálatos akarata folytán ismerem dr. Szerdai Miklós barátom érthetetlen regényét. Hogy mi történt ezzel a tehetséges fiatalemberrel, Dr. Venczel professzor titkárával és könyvtárosával, azt e pillanatban nem sejti senki más, csak én, aki kilenc év múltán elolvashattam Szerdai Miklós naplóját, olyan izgalommal és fölzaklatottsággal, amilyenhez hasonlóra nem is emlékszem. Mielőtt ezt a példátlan naplót átadnám a nyilvánosságnak, el kell mondanom az eset előzményeit, valamint körvonalaznom kell azt a barátságot, amely Szerdai Miklóshoz fűzött.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, amelyek nélkül, valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel "termelték" a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Nyerges ?András ebben a regényben korábbi műve, a Szigorúan bizalmas történet hőseinek sorsát írja tovább, ezúttal a hatvanas évek második felének közegében.A színhely a Vidáts utca 13. ahol éppen új lakást kap (titkos megbízatás teljesítése fejében) Magyar Ede, az egykori káderes. Számára az élet megállt az ötvenes évek légkörénél és lózungjainál, mely utóbbiakban ő komolyan hisz, és vakbuzgalommal tartja magát hozzájuk. A házat, melynek közösséggé formálását és felvirágoztatását egyszerre tűzi ki céljául, szétzilálja és tönkreteszi, groteszk kalandok sorába keveredik, és megint keresztezi Nesztorék életét, csak ezúttal már nem az apa, hanem a hatvannyolcas újbaloldali áramlatának vonzásába került ifjabb Nesztor lesz gyanakvásának célpontja. A fiatalember, aki szociológiai tanulmányt ír arról a házról, melyben ő is, Magyar Ede is lakik, utóbbi éberségének köszönhetően még a belügy Gyorskocsi utcai hírhedt épületébe is behívót kap. A regény pesti ház egy ház mikrostruktúráján keresztül a hatvanas évek magyar társadalmának keresztmetszetét adja, politika, szerelem, kulturális élet, a hétköznapok mulatságos furcsaságai szövődnek benne egyetlen, lendületes történetté.

Az 1860-as években, a nagy USA-t átszelő vasútvonal építésekor játszódik. A földüket védő sziú indiánok lemészárolják egy békésen haladó karaván minden utasát. Vérfürdő már a kezdet kezdetén. Allie, a 16 éves fiatal lány azonban csodálatosképpen megmenekül. Hogy mi mindent tartogat még a sors számára? Szerelmet és féltékenységet, rettegést és önfeledt, boldog perceket, nélkülözést és életmentő aranyrögöket.

Ma a mesterséges holdak korában minden iskolás gyerek ismeri a Kepler-törvényeket, de felfedezőjük életéről nem sokat tud. Számunkra, mai technikai eszközeink és tudományos műszereink birtokában, szinte elképzelhetetlen, milyen teljesítmény volt szabad szemmel megállapítani a bolygók járásának pontos törvényeit Mert Keplernek hosszú ideig nem állt más műszer a rendelkezésére, és később is csak a legkezdetlegesebb távcsővel figyelhette az eget. De még a tudományos kutatás nehézségeinél is súlyosabbak voltak azok a viszontagságok, amelyeket az ellenreformáció és a harmincéves háború megrázkódtatásai miatt kellett elviselnie. Mégis ő állapította meg a modern csillagászat három alaptörvényét, amelyek ismerete nélkül a mai űrhajók sem tudnának útjukra indulni. Száva István ennek a zseniális matematikus-csillagásznak az életét mutatja be.

Önéletírásának elso kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bovelkedo éveit idézi. Jókedvuen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hossé avató magyarázkodást elkerülve mesél ?lodörgéseirol?: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerosrol. Kalandozásainak fobb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elso számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentoje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból ? merész váltással ? az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hosszerelmes. Koszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereploit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismeroseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.

?René Longuemare elso osztályú katonai segédorvos szónokolt így a kertben, a nyári lak tövében. Elotte kis gyepágyás, tavacska, mesterséges barlangocskával, egy judeafa, magyalbokrok a kerítés mentén. Messze, túl a rácsos kerítésen, szép folyóvölgy, haloványzöld partok között ott kanyargott bal felé a Szajna, jobbról viadukt fehér vonala szelte át, majd tovatunt háztetoknek, tornyoknak, dómoknak abban a tömkelegében, aminek Párizs a neve. A ködlo messzeségben a fény az Invalidusok aranyozott kupolájára hullt, és sugárkévékben verodött vissza róla??(Részlet: Iokászté)?A Montmartre tetejére vezeto sáros úton velük együtt kaptatott felfelé, fekete öltözékébe burkolózva, Godet-Laterrasse úr. Régi viharok tépte s a szélben nagy, sebesült madár szárnyaként imbolygó esernyoje alatt magasan hordta Godet-Laterrasse úr a fejét. Mibe sem került az, hogy az arca vízszintesen álljon: állkapcsa eloreugrott, homloka behorpadt, szemét sem kellett felemelnie ahhoz, hogy kiláthasson a taftkelme lyukain át a koromszínu égre??(Részlet: A sovány kandúr)

Stendhal palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a kettosség teszi, hogy ez az éles szemu katonatiszt és precíz tisztviselo, szenvedélyes, olaszos mukedvelo és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülrol szemléli, és muvészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét.A Vörös és fekete foszereploje Julien Sorel, a szegény sorból származó, becsvágyó fiatalember, aki tudatosan egyházi pályára készül, de nem vallási meggyozodésbol, sokkal inkább érvényesülési vágytól vezérelve. A történet magvát Sorel szerelmei és lelki vívódása adja.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel ,,termelték" a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat. 

A császár arcképe jelent meg képzeletében, a hullámos, szőke haj, a halvány rózsaszínű gyöngyházarc, a sötétkék szem, a bájos mosoly, a gyermekes ajak. Zsófiához hasonlított, mintha fivére lett volna.Néha ez a kép álmában is megjelent előtte. Ilyenkor nem tudta megkülönböztetni, hogy az ifjút vagy a lányt látta-e. Mindkettőt szerette. Valamikor egész Oroszország szerelmes volt a szép ifjúba.– Szeretném, ha minden ország köztársaság lenne. Ez az államforma felel meg legjobban az emberi jogoknak – szokta mondani Sándor, gyermekesen mosolyogva. A csugajevói vérfürdő után pedig, amikor tizenkétezer embert korbácsoltak véresre, Arakcsejev keblére omolva zokogott. Andrejics Alexis, barátom, tudom, hogy milyen nehezére esett ez érzékeny szívednek!

Ha önkéntelen feltámad lelkünkben a kíváncsi kérdés: mely népek lakták hazánk földjét a magyarok bejövetele elott, még természetesebb abbeli kíváncsiságunk: hol, merre volt oseink bölcsoje, s mely népekkel volt atyafiságban. A régi krónikák szerint, Kelet-Ázsia pusztaságain volt a magyarnak oshazája, s a mongol vagy török-tatár népcsaládnak vérbeli ivadéka a magyar. Ezt a rokonságot vallja történetünk több jeles búvára ma is. Viszont több tudós vitatja a finn-ugor népcsaláddal való rokonságot, a nyelvi hasonlatosság alapján. Némelyek legújabban a mai Baskiriát, mely az Erdos-Urál és a Káma, s Bjelala folyók közé eso terület, tartják a magyarok oshazájának s vallják, hogy a magyar a baskírral egyazon nép.Íme, tehát többféle a vélekedés a magyarok eredetérol, atyafiságáról, bölcsojérol. Tökéletes, világos bizonyosságunk nincs sem ebben, sem abban az irányban.