Fapadoskonyv.hu strana 55 z 82

?A nappalitól a tölgyfa lépcson lement a garázsba, hogy felhozza a porszívót. A vasajtót tárva-nyitva találta. Felkattintotta a villanyt. A Kadett a helyén állt, tisztán, mintha nemrégen mosták volna le. A kazánházban is tökéletes volt a rend. Amikor belépett a barkácsmuhelybe, azt hitte, hogy menten szívszélhudést kap az eléje táruló látványtól. Még arra sem futotta erejébol, hogy felsikoltson. Tarczali Tibor a satupad elott, a muanyag padlón feküdt, homlokán véres lyuk tátongott, feje körül száradt vértócsa. A muhely jobb falánál a vasállvány félre volt húzva, mögötte a falban egy nyitott páncélszekrényt vett észre??

Ambrus Zoltán (Debrecen, 1861. február 22. - Budapest, 1932. február 28.) magyar író, kritikus, műfordító, az MTA levelező tagja. Középiskoláit Nagykárolyban, majd Budapesten végezte.  1877-1881-ig Budapesten jogot tanult. 1885-1886-ban a párizsi Collége de France-ban, és a Sorbonne-on francia nyelvtörténeti és irodalmi előadásokat hallgatott. Később A Hét munkatársa lett. Írásokat közölt a Borsszem Jankóban is. 1900-tól az Új Magyar Szemle című lapot szerkesztette. 1917 és 1922 között a Nemzeti Színház igazgatója volt. Művei (regények és novellák) mintegy tizenhat kötetet tesznek ki.

?Ezt a kis könyvet még 1916-ban, Shakespeare halálának háromszázadik évfordulójára, mint szóbeli elõadásaim hevenyészett írásbeli megrögzítését akartam megjelentetni, de ez a vad háború azzal az állandó nagy nyomással, mellyel lelkünket megüli, szinte észrevétlenül egészen elveszi szabad erõnket. A hallgatóság elõtt még valahogy összeszedjük magunkat# az íróasztalnál, magunkra hagyatva, vesszük észre nagy ernyedtségünket. Majd a háború után, ezzel szeretünk minden ilyféle dolgot elhalasztani. De nagy tévedés azt hinni, hogy a háború után jó dolgunk lesz, hogy nagyon fogunk örülni és új erõérzet szállja majd meg lelkünket. Túl soká tart ez a háború, nincs az a lélek, melynek rugalmasságában kárt ne lenne. Egyetlen egy mentség van: nem engedni az elernyedésnek. Engem az rázott föl, hogy úgy éreztem: ha most nem írom meg, soha többé nem tudom megírni. Midõn pedig erre azt feleltem magamban: mit árt az, ha ez a könyv meg nem íródik, annyi van ilyen, könnyû volt elhatároznom magam. Az összes szellemi állásfoglalások közt a cinizmus a legundorítóbb. Nem az író dolga ítéletet mondani a maga dolgáról, de fõleg nem, mielõtt a dolgát elvégezte. A dolgát pedig vegye komolyan, különben ne fogjon tollhoz, de még a száját se nyissa ki. Majd az idõ tesz igazságot minden dolgunkban.? (Alexander Bernát)

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

A Cseresznyéskert (1903) írói szándék szerint ?mulatságos? alkotásnak készült. A komikus elemek ellenére mégis alapvetoen tragikusság és líraiság jellemzi a darabot.Egy létezo világ fájdalmas szétesése a humoros felhangokkal és szituációkkal együtt mindenképpen szomorú. Ami volt, nincs többé! Értékes vagy értéktelen?Akármilyen ? elmúlt. A mu valóságos cseresznyéskertje szimbólum is. Érvényes minden emberi életre, törekvésre, érvényes családi életre, érvényes bármilyen életforma megszunésére. De legfoképp érvényes mint szimbólum, a korabeli Oroszországra.

Nagy feltűnést keltett megjelenése idején Gyergyai Albert első szépprózai műve, az Anyám meg a falum. Annyi tanulmány és esszé tudós írója, a francia irodalom fordítója és nagy tehetségű professzora váratlanul önmagáról kezdett szólni, bár igaz, hogy személyessége megint csak modellhez kötődött: csakhogy ezúttal nem irodalmi modellhez, hanem szülőföldjéhez.A falutól a városig ennek a vállalkozásnak a folytatása. Első ciklusa közvetlenül kapcsolódik az előzményhez; a gyermekkor nevezetes szereplői, a falu életének meghatározó figurái, többségükben okos, életvitelükben, konyháikban, ruháikban és olvasmányaikban igényes nők bukkannak elő az emlékezet mélyéről. S a legmegrázóbb közülük az író nővérének Szép Ilonkának regényes, boldogtalan lénye.A második részben a diákévek kisvárosa idéztetik meg, például a kisváros életének egy különös komponense: a francia vagy német nevelőnők jóvoltából műveltséget és európaiságot – legalábbis annak igényét – nyújtó csöndes délutánok.A harmadik rész – napló. A háború után, a kisvárosban és a faluban tett látogatások tapasztalatait őrzi. A negyvenes évek hangulatát, amikor az emberek többsége idegzetében még a múltat őrzi, félve, sokszor ügyetlenül kóstolgatja az újat. S ott élnek a vagyonukat vesztett arisztokraták, s közülük néhány szép méltósággal viseli sorsát.Gyergyai Albert előadásmódja a klasszikus próza nyugodt ritmusán, részletező technikáján iskolázott. De nemcsak ezért jó olvasni. Azért is, mert tárgyilagos szemlélet és személyesség példamutató egységbe forrt e művében, de talán helyesebb úgy fogalmazni: íme, egy őszinte könyv.

Párizsban járunk, Lajos Fülöp idején. A város porondján a nemesi és napóleoni világ romjaira újfajta palotákat emel a pénz: bankokat és kéjtanyákat, tozsdét, vasútállomást, éjjeli mulatót, találkahelyeket. A vér és arany démoni ereje mozgatja a mindenkinél kívánatosabb és romlottabb Valérie-t, a letunt idok elegáns Hulot báróját, s kereskedosegédbol tokepénzessé nott Crevelt és a többieket is. Csak egyetlen noalak emelkedik ki tisztán e forró, szennyes, lükteto, felorlo kavargásból: a romantikusan eszményített Adeline, Valérie mennybéli ellenpárja. Mellettük a harmadik foszereplo, Betti néni, a Bosszú istennojének képében jelenik meg ijeszto arcával, indulataival és pusztító makacsságával. Közöttük hányódnak a gyarló férfiak, gyönyört és vagyont hajhászva.

A mu alapjában véve egyetlen nagyszabású anekdota elbeszélése epizódfüzéreken keresztül. A nábob, Kárpáthy János, aki régi magyar nemesség tipikus képviseloje, egy durva, kegyetlen névnapi tréfa hatására megpróbálja levetkozni régi önmagát, társadalomra haszontalan, féktelen, kicsapongásokba menekülo énjét. A reformkor fellendíto ereje, a körülötte megjeleno nagyszeru figurák, és a hozzá menekülo polgárlány, Mayer Fanny segíti hozzá, hogy elinduljon a haladó magyar nemesség útján, és élete végén példaképszeru, fenséges aggastyánként jelölhesse ki újszülött fiának, Zoltánnak az emberhez egyedül méltó hazafiúi pályáját. Unokaöccse, Abellino, aki rossz tréfája és a nábob megtérése miatt elesik a hatalmas örökségtol, a külföldön tékozló életet élo, hazafiatlan arisztokrácia képviseloje: gúnyosan, szatirikusan bemutatott figurája képezi az ebben a regényben is nagy szerephez jutó jókais héroszok alakjához a sötét hátteret. A számos epizódfigura, a pünkösdi királyságot elnyero Kis Miska, a részeges kurtanemes kompánia tagjai, az aranyifjak és a pesti irodalmi világ jellemzo képviseloi, a prostituálódott Mayer lányok, a derék iparos Boltai és nevelt fia stb. nemcsak hallatlanul feldúsítják a regény társadalomképét, de egyúttal a legjobb, legjellemzobb zsánerfigurái is a magyar irodalomnak. Jókai meditatív líráját, elégiai prózaköltészetét Fanny, a reménytelenül szerelmes fiatalasszony képviseli a muben. Az o figurája révén vált át Jókai a regény cselekményszintjérol a szimbolikus, metaforikus síkra, szinte huszadik századi regénypoétikai minoségeket elolegezve muvében.

Tájakhoz, városokhoz fűződő emlékeit, utazásélményeit gyűjtötte képeskönyvébe Illés Endre. Lőcsétől Bangkokig járva a világot, benyomásait néhány erőteljes, jellegzetes vonással rögzítve alkotta meg tollrajzait, amelyekben a „kőbe és márványba építkező hivatalos történelem” dómjai, várai, kápolnái és palotái előterében tevékenykedő ember hétköznapjai jelentik az igazi csodát, s válnak az írói ábrázolás legfontosabb elemévé, tárgyává. Illés Endre emberszeretete és alkotói pontossága sajátos élménymegközelítéssel tárja fel a környező és a távolabbi tájak, népek ismerősebb és különösebb világát, arculatát. A megfogalmazás módjában és műfajában is sokrétű könyv az Igézet: novellisztikus és esszészerű írások váltakoznak benne pár mondatos „noteszlapokkal”, feljegyzésekkel. Mindezek egységességét Illés Endre szemléletének következetessége biztosítja, a nem hivalkodó, a részleteket önmagukban is fontosnak tartó, azokat felemelő realizmus, az apró életmozzanatok megbecsülésének melegsége.

Lovik Károly Európa szerte ismert lótenyésztő, a magyar lovassport első, nemzetközi tekintélyű szakírója, aki angliai szaklapokban is publikált. Író, újságíró, versenylovak és vadászkutyák avatott szakembere volt. A tizenkilencedik, huszadik század fordulóján nem igen akadt angol lord, aki Mr. Charles Lovik nevét ne hallotta volna. Mindezek mellett Lovik Károly Puskin, Turgenyev és Csehov első magyar szakavatott értelmezője, Oscar Wilde fordítója, a magyar novella egyik legnagyobb formaművésze volt, nem mellesleg szólva kifogástalan úriember.

– Ma kaptam édesapámtól az első lapot – újságolja Feri –, pedig már elég régen odavan. – Nem volt szabad írniok. Nehogy idehaza megtudják hol, merre járnak. – A család csak tudhatja! – Senki sem! Az hadititok! A hadititok szóra elhallgat Feri, a titkot tisztelni kell, nekik is mindig volt, amíg katonásdit játszottak. Amióta kinőttek a katonásdiból, cserkésztitkuk van, az meg éppenséggel komoly dolog! – Azt írja édesapám, hogy lötyög rajta a nadrág. Alig kapnak valami ennivalót. Úgy lefogyott szegény, hogy ha ráül egy egykoronásra, húsz fillér kilátszik alóla… Mindhárman nevetnek, de nincs a nevetésüknek zamatja, mint az árnyékban ért gyümölcsnek. – A te édesapád legalább tiszt. Tisztek mégis jobb falathoz jutnak. – Csakhogy a volt magyar tisztek nem kapták vissza a rangjukat. Aki magyar, az csak közlegény lehet! (részlet a regényből)

Kedves olvasónk Oscar Wilde, a századforduló nagy ír?angol írójának hat varázslatos novelláját kapja kézhez ebben a kötetben. Ezek közül az elso négy (Az ifjú király, Az infánsno születésnapja, A halászlegény és a lelke, A csillagok fia) mese, a szó klasszikus értelmében, Wilde az egzotikumhoz, a Kelethez, az allegóriához való vonzódásának bájos és érto kézzel megrajzolt gyönyöru lenyomata. A W. H. arcképe izgalmas irodalmi nyomozásba enged bepillantást, amely talán megoldja Shakespeare szonettjeinek legnagyobb rejtélyét. A záró Savile Arthur lord bune pedig immár a Wilde-tól megszokott humoros, csipkelodo szatíra az angol arisztokráciáról: fohose olyan komolyan veszi a tenyerébol megjósolt gyilkosságot, hogy puszta kötelességtudatból igyekszik azt elkövetni.

Hédervári Kont, a Zsigmond király korában lefejezett nemesúr föltámad poraiból 1911-ben. A történet több pontján erősen érződik Mikszáth Kálmán Új Zrínyiászának hatása.

– Nem megyek többé iskolába!– Nem? Miért? – lepődött meg Nancy asszony.– A tanító bácsi mondta, hogy kár iskolába járnom, mert úgysem ragad rám semmi. Még tönkre is tehetek valamit, és csak elrablom az időt. – Így panaszkodott édesanyjának Thomas Alva Edison, akit háromhónapi tanulás után ki is vettek az iskolából. Otthon is nehezen boldogultak ezzel a látszólag figyelmetlen, szeles, különös kisfiúval, akiből mégis tudós, több száz találmány szerzője, az elektromosság alkalmazásának és továbbfejlesztésének zászlóvívője lett, és akinek a nevét világszerte ismerik. Száva István regénye a kis Alva első botladozásaitól kezdve mutatja be az ünnepelt tudós kalandos, gazdag életét.

A kínai taoizmus legfontosabb tanítása harmóniát találni a természet erõit mozgató teremtõ õserõvel, elérni a ?nem-cselekvés? (wu-wei) állapotát, és ezáltal megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást. A világegyetem mozgató erõje, a taoizmus szerint, maga a Tao, mint teremtõ õserõ. A Tao mindenekelõtt az öröké mozgó, változó világ végsõ egységének. A taoizmus legnagyobbnak tartott mestere, Laozi (Lao-ce), a hagyomány szerint megvalósította ezt az állapotot, s miután a Dao De jing tanításait lediktálta egy õt kérlelõ határõrnek, elhagyta a civilizált világot, és halhatatlan remeteként élt tovább egy ismeretlen helyen. Laozi (Lao-ce) Az Út és Erény könyve kétségkívül a klasszikus kínai irodalom és filozófia legtöbb fordításban és a legtöbb kiadásban megjelent mûve magyar nyelven. A kínai taoizmus legmeghatározóbb mûvét Ágner Lajos elsõként tolmácsolta magyar nyelven tudományos igénnyel, az eredeti klasszikus kínai szöveg ismeretében. Éppen ezért jelen kiadványt legalább annyira tekintjük a Dao De jing egy újabb, sokadik kiadásának, mint tisztelgésnek Ágner Lajos emlékének.  

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.