Fapadoskonyv.hu strana 56 z 82

William Makepeace Thackeray (1811-1863) A világirodalom egyik legjelentősebb írója. Dickens mellett az angol társadalmi regénynek a legnagyobb klasszikus művelője. A maga korában roppant népszerű művei a kapitalizmus életformájának, erkölcseinek kegyetlen szatírái. ,,Lelenc volt-e Thomas Newcome, ama falu menhelyén nevelt gyermek, mely nagy ipari várossá fejlődött, és jelenleg az ő nevét viseli? Ezt híresztelték róla a legutóbbi választás alkalmával, mikor Sir Brian a konzervatív oldalon indult harcba a kerületért; Mr. Yapp, az ízig-vérig liberális jelölt, városszerte plakátokat ragasztatott ki, melyeken a menhely képe szerepelt, s azt hirdette a Newcome család pályafutásának kiindulási pontjaként, továbbá ironikusan arra szólította fel a szabad polgárokat, szavazzanak Newcome-ra a céh.továbbá szavazzanak Newcome-ra az egyházkerület érdekében etcetera. De ugyan ki törődik az efféle helyi botrányokkal? Nagyon keveset számít ama szerencsések szemében, akik a meghívottak listáján szerepelnek Lady Ann Newcome estélyei alkalmával, hogy szépséges leányai csak nagyapjukig tudják-e visszavezetni a családfájukat, vagy legendás ősük, a borbélysebész révén hitvalló Edward király állához kapcsolódnak..."

„Azt beszélik – közelít Jókai regényének hősnőjéhez – hogy ez a nő elárulta nemzetét. Az első és egyetlen nőalak a magyar történelemben, aki nemzetáruló volt. És ugyanez a Ghéczy Juliánna később, mint önfeláldozó vértanúja a magyar szabadság ügyének, tűnik el a láthatáron. Jön, mint egy üstökös, leszáll, mint egy csillag… Hol a megoldás, ez ég-pokol különbségű ellentmondás egy nő jellemében? Két lelke volt-e ez asszonynak?… A múltnak árnyait csak a költőnek van joga felidézni: mit tettek, miért tették? A lőcsei asszony majd megfelel arra.”Megfelel-e valójában? S az igazsághoz híven?

Szenvedély, szerelem, a vagyon mániákus féltése, a regényben politikai és emberi indulatok is összecsapnak, s ahogy Berkesi Andrásnál lenni szokott, izgalmas fordulatokkal vezeti regényét a drámai megoldásig.

Ifjabb Ábrányi Emil (Pest, 1850. december 31. - Szentendre, 1920. május 20.) költő, műfordító, újságíró. Tanulmányai befejeztével íróként dolgozott több lapnál, mint tárcaíró és színi bíráló.  Első verse 1866-ban jelent meg.  1885-ben a Koszorú című hetilap szerkesztője. 1873-tól a Pesti Napló munkatársa. 1876-tól a Petőfi Társaság tagja, majd 1880-1890 között másodtitkára. 1879-tõl a Magyarország munkatársa.  1885-től a Kisfaludy Társaság tagja,  1885-ben a Koszorú című hetilap szerkesztője. 1889-ben a keceli kerület országgyűlési képviselőjévé választották.  1896-tól a Budapesti Napló-nál helyezkedett el. 1904-1907-ig A Nap belső munkatársa. Számos műfordítása jelent meg, melyek ma is klasszikus értékűek.    

Bölöni Farkas Sándor a felvilágosult szabadgondolkodó 1830 és 1832 között Béldi Ferenc gróf útitársaként nagy utazást tett Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Az utazás alatt naplót vezetett, feljegyzéseket készített, élményeinek könyvformában való megjelentetése foglalkoztatta. A végül 1834-ben sajtó alá rendezett útinapló célja a polgárosodó társadalom gazdasági valamint kulturális eredményeinek példaállítása. # A nyelvezetében könnyed, olvasmányos munka a Függetlenségi Nyilatkozat fordítása mellett foglalkozik az amerikai iparral, iskolarendszerrel, gazdasági intézetekkel, börtönökkel, sajtóval és választásokkal. Igazi reformkori bestseller, amit a mai olvasó is érdeklodéssel lapozhat.

?Küküllõi Dénesnek egyszer csak nem is annyira fájni, mint inkább elaludni készült a szeme. Zsibbadt volt. Könnyezett s néha nyilallás szaladt végig rajta. Mind a kettõn egyszerre s lassan, fájdalmasan. Küküllõi különben is igen-igen rossz szemû ember volt. Nagyon vastag szemüveget hordott az utcán s még vastagabbat tett föl otthon, a mikor irt. Író volt tudniillik. Nem népszerû, kapós, hanem töprengõ, józan és lelkiismeretes ember. Azzal a két rossz szemmel mindennek a mélyére nézett. - A mikor elõször észrevette, hogy a papiroson maga elõtt nem látja a betût s voltaképpen csak találomra ír, végigsuhant a lelkén a hideg. Egy kis katonasipka hevert az asztalon, a kisebbik fiáé, a hogy pedig fölállott, kis takaréktûzhelybe botlott bele, körül szétszórva hevertek a fazekak meg lábosok, tepsik, tortaformák, a legkisebb lányának a játéka. - Rémülten kérdezte: - Mi lesz ezekkel? Mi lesz ezekkel? - Aztán járta a tanárokat s egyszer, a mikor délben tapogatva vak módjára kereste maga elõtt a kést az abroszon, elszólta magát:- Én vakon nem élek, fiam. Ezt nem követelheti tõlem senki. Ha nem tudnak segíteni rajtam, agyonlövöm magam.A felesége hebegve, lélek nélkül felelt:- Dehogy nem tudnak.? (részlet a címadó novellából)

Ez az erdélyi falu az újdonságok tárházát tárta ki elõttem. Itt ettem először valódi kürtőskalácsot, sőt a varázslatos technológiát is megcsodálhattam, ahogy a művészi gonddal dorongra tekert tészta a kemence izzó ölébe nyomul. Kis szobában ültek este a lányok, legalább negyvenen, egy öregasszony felügyelete alatt, és dalolva fonták szalmából a kalapot, ujjaik eleven kötőtűkként cikáztak. Egy másik házban bált is láttam, persze viseletben, fantasztikus lendületű, szenvedélyű és kultúrájú kavargást. Hagyomány szabta meg a táncrendet, ahogy a figurákat, a gesztusokat, a mosolyokat is szilaj hagyomány szabályozta. Ismertem már színpadról ezeket a lépéseket és mozdulatokat, ezt a képtelen fizikai és ritmikai bravúrt, de eddig legfeljebb teljesítményként csodáltam, mint Velence utcáit, a soha-vissza-nem-térő múlt káprázatos kövületeit. A nézőtérrõl, városi világból, városi aggyal és szívvel, hazugnak éreztem, számítón romantikusnak mindazt, ami előttem kavargott: mintha ál-bölényeket hajtottak volna a fizető vadász kötelességszerűen káprázó szeme elé. Itt azonban, ebben a faluban, ebben a bálban nem jutott a táncosok eszébe, hogy művészetet produkálnak, nem élték át, hogy az idő végvári vitézei ők, jól érezték magukat a megszokott ruhában, hagyományban, a megszokott zene forgószelében. (Részlet a Vilmos c. írásból)

A szerző eddigi műveiben is az egyén és a társadalom viszonyát, a kiszolgáltatott ember erkölcsi kérdéseit, a kisebbségi lét alaphelyzeteit és életstratégiáit ábrázolta. Ennek a regénynek az élményanyagát az 1989. évi rendszerváltás eseményei adják, amelyeknek Grendel aktív részese volt. Ám nem csupán a forradalmi események sajátos alulnézetből ábrázolt képe a mű – amely időközben német, francia és szlovák fordításban is megjelent –, hanem egyben szatirikus-ironikus leszámolás is a szocializmussal, negyven év történelmi zsákutcájával.

  Gárdonyi Géza (született Ziegler Géza) (Agárd, 1863. augusztus 3. ? Eger, 1922. október 30.) író, költo.

A gazdagon illusztrált kötetből nemcsak azt tudja meg az olvasó, hogyan élt és harcolt Dózsa György az 1514-es magyar parasztháborúban, hanem azt is, hogyan élt tovább neve és szelleme a magyar irodalomban – Taurinus, Petőfi, Jókai, Ady, Illyés, Szabó Pál, Gergely Sándor, Juhász Gyula, Kiss József,Várnai Zseni, Rónay György, Juhász Ferenc írásaiban, Derkovits Gyula rajzaiban.

A kínai kommunizmus, a maoizmus szent könyve először 1964 áprilisában látott napvilágot. A kínai Nagy Kulturális Forradalom alatt, 1966 és 1976 között a Vörös Könyvecske mintegy 500 kiadásban és 50 nyelven jelent meg, összesen 5 milliárd példányban. Ezzel a mennyiséggel minden idők második legnépszerűbb bestsellerének számít a Biblia után. S bár majd négy évtizede magyar fordítása is létezik, magyar kiadása mindezidáig nem jelent meg. A mű igazi kultúrtörténeti kuriózumnak és hiánypótló kordokumentumnak számít.

A ?híres vígjáték sokágú cselekményének, főhőse a IV. Henrikben megismert Sir John Falstaff. A hercegi, illetve királyi kegyből kikopott hordóhasú „kedves csirkefogó” elképesztő tervet agyal ki: elhatározza két tisztes, már nem éppen menyecske korú windsori polgárasszony, Fordné és Pagené egyidejű elcsábítását, hogy rajtuk keresztül csapolja meg alaposan férjeik pénzesládáit, saját, állandóan égető anyagi gondjait enyhítendő. Az ötlet szépséghibája – a lovag cseppet sem vonzó küllemén túl – csak az, hogy hamarosan mind a négy érintett tudomást szerez róla, bár más-más módon reagál. Míg a nők méltó bosszút forralnak, és látszatra belemennek a játékba, addig a féltékenységre egyébként is hajlamos Ford egy pillanatig sem kételkedik neje hajlandóságában, és máris a leleplezés érdekében kezd el alakoskodni. Így válik ő is az agyafúrt asszonyok furfangjának „terven felüli” áldozatává, amikor a pohos széptevő felsüléseivel egyben rendre kisiklik tettenérésre éhes üldözője karmai közül, aki ezáltal maga is újra és újra nevetségessé válik. A sziporkázó ötletességgel (bonyolított események a drámafejedelemnek három jellemtípus klasszikus megörökítésére nyújtottak lehetőséget, amelyek közül a visszatetsző vonások sajátos módon kizárólag a férfiaknak jutottak. Az önkritika már-már beteges hiányában szenved Falsftaff, aki tivornyában hatalmasra dagadt termetére, élemedett korára való tekintet nélkül úgy képzeli, férfiúi erényeivel még (páros) diadalt és pénzt arathat. Ugyancsak elvakult, csak éppen másokkal szemben, a bizalomból, emberismeretből elégtelenre vizsgázó, hisztérikusan féltékeny Ford. Az ő gyarlóságaikkal áll szemben az asszonyok kiegyensúlyozott kedélye, derűs bölcsessége, amelynek segítségével alaposan lóvá teszik a teremtés szűk látókörű, jobb sorsra nem érdemes „koronáit”. Bár a komikus helyzetek sokasága, a comimiedda dell'arte elemeinek hangsúlyos szerepe folytán a darab elsősorban színpadon nézve élvezhető maradéktalanul, a szellemes szójátékoknak, a búvópatakként fel-felbukkanó lírai soroknak köszönhetően olvasmányként is pompás élményt kínál.

Újból és újból fölfedezzük Sebők Zsigmondot és az ő emberi tulajdonságú állatfiguráit. Joggal, hiszen az 1861-ben született szerző, az ifjúsági és gyermekirodalom meghatározó személyisége komolyan veszi olvasóit. A millennium és az első világháború közötti - boldog békeidők - mindennapjaiban él Mackó Muki úr, a jómódú máramarosi erdőbirtokos és méztermelő, akinek, nem mellesleg, az utazás a szenvedélye, s aki, ahogy a pillanatnyi helyzet kívánja, hol emberi, hol medvei vonásaival kérkedik. Kalandjain keresztül nemcsak hazánk földrajzi, történelmi, építészeti, néprajzi nevezetességeihez kerülünk közel, de némi ironikus társadalomkritikát is kapunk a kor ábrándos nacionalizmusáról, hurrázó hazafiságáról. Mackó úr, akár a Tiszán tutajozik le az Alföldre, akár Esztergom várhegyéről pillant át Párkány felé (ez egyébként az író szülővároskája), minduntalan megállapítja, hogy a világon a legszebb hely Magyarország. 

A ?tabáni vendéglők kispolgári miliőjében kezdődik a történet, s ez a színhely a befejezésben visszatér, keretet alkotva Druzsba tanár úr elbeszéléséhez. A Fehér Pávát Jahodovszka asszony vezeti. Vendégeinek kedvence nevelt lánya, Sipsirica. A családias bensőségességet egy rejtélyes előkelőség felbukkanása bolygatja meg, majd Sipsirica eltűnése dúlja föl.„Szóval, jó, víg „spéci” volt, aki díszt és népszerűséget hozott a Pávának. A Páva most élte aranykorát. Mert másrészről a Sipsirica szórt rá fényt, aki megtelt vállban egy kicsit, de amellett nyúlánk és harmatos maradt. Lássa meg az ember, mi lesz a kis gubóból! Egy-két vonáson ide-oda igazított valamit az utolsó hat-nyolc hónap – nagy piktor az idő –, s a kecses, takaros leánykából rendkívüli szépség lett. Nem mehetett el anélkül az emberek közt, hogy minden szem meg ne akadjon rajta. „Mintha egy szarvas menne végig a Mályva utcán” – mondták a szomszédasszonyok, akik pedig talán sohasem láttak a Mályva utcán ele­ven szarvast végigmenni.”

Collier ?1921-ben íródott műve máig az egyik legalaposabb és a legtöbbet hivatkozott szakkönyvnek számít, amely a kínai és ázsiai eredetű kutyák eredetével, s azok kultúrtörténeti jelentőségével foglalkozik. A szerző klasszikus kínai és korabeli nyugati beszámolók hatalmas forrásanyagát, régészeti leletek dokumentációt feldogozva, tesz kísérletet arra, hogy az olyan kutyafajtáknak, mint pl. a pekingi palotakutyácska, a shi-tzu, a chow-chow, a mopsz, a tibeti masztiff, a japán chin stb. eredetét, kialakulását és európai megjelenését feltárja. Ma már páratlannak számító dokumentumok, történeti művek, úti beszámolók alapján elsőként tisztázza a kínai kutyák tenyésztésében elsődleges szempontnak számító oroszlánnal történő kapcsolatot, de szemérmesség nélkül tudósít a kínaiak kutyaevési szokásáról is, valamint a kutyákhoz fűződő hiedelmekről és babonákról. Jól lehet, a könyv címe csupán a kínai eredetű kutyákra utal, mindemellett Collier máig kiváló műve az ázsiai eredetű kutyák kultúrtörténetének is nélkülözhetetlen kézikönyve.