Kossuth Kiadó strana 105 z 233
vydavateľstvo
Isten haragja
Ha ?az Al-Kaida megszerzi az atomfegyvert… José Rodriguez Santos negyedik regénye jelenik meg magyarul. Az Isteni formula, A hetedik pecsét és a 632-es kódex nagyszerű szerzőjének új sikerkönyve az iszlám világának és a Korán szövegeinek világába kalauzolja az olvasót. Egy teherautó gördül be késő éjszaka egy oroszországi nukleáris létesítmény területére. Az őröket meggyilkolják, egy kis csecsen csapat behatol a komplexumba. A betörők két doboz erősen dúsított uránnal távoznak. Megkezdődik az emberiség legújabb rémálma. A világhírű kriptoanalitikust, Tomás Noronhát keresi meg a CIA Tudományos és Technológiai Igazgatóságának vezetője, hogy fejtse meg azt a kódolt üzenetet, amelyet a CIA az interneten fogott el nemrég. Az üzenetet az al-Kaida küldte e-mailben. Az Isten haragja mai világunkról szól. A benne közölt információk a nukleáris bombákkal, illetve az iszlám fundamentalizmussal kapcsolatban egytől egyig hitelesek. A Korán-idézetek radikális olvasata segít megértenünk az iszlám fundamentalisták gondolkodását és motivációit. Megtudjuk, kik ők, mit akarnak és milyen komoly veszélyt jelentenek. A regény hitelességét még inkább alátámasztja, hogy egy volt al-Kaida-tag lektorálta.
„Pörgős regény hiteles információval!” – (Diário de Notícias, Portugal)
„José Rodriguez Dos Santos a történetmesélés nagymestere, vibráló realitással magyarázza el a iszlám radikalizmus okait és hatásait.” – (Il Messaggero, Italy)
„Egy történet, amelyben az iszlámról szóló eszmecsere lenyűgöző thrillerré válik […] egy regény a korról, amelyben élünk.” – (Metro, Italy)
„Nagyon aktuális téma gondosan felkutatva […] csavaros történet akciódús és szövevényes thrillerbe ágyazva, amely az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót.” – (Jornal de Letras, Portugal) "…
José Rodriguez Dos Santos visszavonhatatlanul elnyerte a Bestsellerek Királya címet az Isten haragja című regényével!" – (Expresso, Portugal)
Na stiahnutie
4,20 €
dostupné aj ako:
A Pöhöly család
Népies novellafüzér az árva legényről, Mari nénirõl meg Pista bácsiról, a két menyasszonyról, a dóci asszonyokról, valamint a Pöhöly családról.
Na stiahnutie
2,51 €
dostupné aj ako:
Valahol mélyen a szívemben
Nick fiatal, önfejű, elhamarkodott és féltékenykedő, de helyén van a szíve és jó versenyző. Nekifutásból, elsőre – azt hiszi, így kell győzni. Csak hosszú évek alatt tanulja meg, hogy a győzelem pillanatánál sokkal fontosabb az út, amit ki kell taposnia odáig, a mód, ahogyan teszi ezt, és az emberek, akik mellette állnak és segítenek neki. Nick nem csak attól lesz nagyszerű versenyző, hogy megtanul győzni a körülmények ellenére is, hanem attól, hogy rájön: nem kell egyedül járnia az úton. – Az emberek, akiknek helyük van a szívében, elkísérik.
Na stiahnutie
1,66 €
Az élő álarc
Komédia, históriai játék, tragédia, abszurd életrajz. Öt darab, négy műfaj – Fábri Péter, aki verset, regényt, mesét és dalszöveget egyaránt ír, a színházban is minden műfajt kipróbált. (Zenés színpadi műveit egy másik kiadványban találja meg az olvasó.)Rinaldo Rinaldini híres rablóvezér, aki valami nagy célt keres az életben. Hogy mire jut az idealista rablóvezér, kiderül a poéngazdag komédiából.A Zrínyi meglepő kísérlet: a szerző úgy tett, mintha a magyar színpadon is kialakult volna a históriás énekből lett dráma, úgy, mint pl. a japán kabukiban.Az élő álarc versben írt tragédia, amely az angol forradalom viharos éveiben játszódik.A Lipótváros alsó két pesti balek üzleti kínlódásairól mesél mulattatóan a huszadik század kilencvenes éveiben.A Liszt-faktor alkalmi műnek készült, a Liszt-évfordulóra, de aki ünnepélyességet keres benne, ne tegye. Ez az abszurd életrajz legalább annyira szórakoztató, mint amilyen meglepő – és pont attól meglepő, hogy hűséges a meglepő tényekhez.
Na stiahnutie
2,79 €
Arcmás
"Nem titok: valaha sokat vártam Orbán Viktortól. A leendő államférfit láttam benne; Antall József politikai örökösét, a liberális konzervativizmus megújítóját. Máig hiszem: megvolt erre az esély – ám úgy látom, elveszett. Véglegesen és visszavonhatatlanul. Hol, mikor, hogyan és miért siklott félre Orbán pályája – először, másodszor, végleg? Vagy eleve arra a szerepre determinálták őt a hajlamai, az alkata, a neveltetése, a tapasztalatai, a körülményei? A közeg: Magyarország, ahol működött, amihez alkalmazkodott, amit maga is formált? A rendszerváltozással született Magyar Köztársaság egyik építőjében kezdettől ott szunnyadt annak majdani lerombolója is? Törvényszerű volt, hogy – őt idézve – „a benne lakó jó és a benne lakó rossz harcából” végül az utóbbi kerekedjék fölül? Efféle kérdésekre keresek válaszokat ebben a könyvben. Jórészt azért fogtam bele, hogy magam is tisztábban lássam: mi történt; hogyan és miért. Mindebből már sejthető, hogy ez a munkám kevésbé lesz elfogulatlan. De őszintén hiszem: nem lesz kevésbé becsületes. Mert bár jót már alig tudok, hamisat semmiképp sem akarok írni Orbán Viktorról. Változatlanul érvényes számomra a Kemény Zsigmondtól származó mottó, amelyhez az előző három alkalommal is tartani próbáltam magam: Nem léphetek nagy ígéretekkel olvasóim elébe. Valószínűleg többször fogok tévedni – de szándékosan nem ferdítek el semmit." – Írja Debreczeni József az Arcmás című új könyvének előszavában.
Na stiahnutie
5,61 €
A Pegazus istállói
„A nagy költőóriások közül Juhász Ferenc az egyik utolsó, és szerencsések vagyunk, hogy a magyar irodalom élő lelkiismereteként van ma is közöttünk.” Új kötete 24 új verset tartalmaz, melyekben a türelem, a hűség és szerelem erejével felvértezve mutatja be saját szemével, sokszorosan összetett és mindent egyszerűen átvilágító nyelvével az utazás, a gyökerek, a származás és a család, a gyermekkor, a barátok, a halál és a hit elemi erejét, meghatározó szerepét életében. Bejárta és megismerte a világot, s nem tagadta meg, ahonnan indult.
Na stiahnutie
3,63 €
Egyperces Fisherek
Ki a fene ismeri Fischer Pistát? Kérdi a könyvkiadó vezetője. Megtanulva fischerül, tudom, hogy élete és dokumentumfilmes munkássága betakarja Erdélyt, Romániát, a Szovjetuniót utódállamostól, továbbá Németországot - ezeket a magyar szempontból elég fontos helyeket. Ráadásul Magyarországhoz is féltucatnyi film köti, élt itt kilenc évet - Anglia, India, Amerika, a dél-tengeri szigetvilág csak ráadás. Ahogy a szerencse is. Az enyém is, hogy összeakadtam vele 2009 őszén. Írja a szerzõ legújabb könyvéről.
Na stiahnutie
2,79 €
Titkok könyve
A németországi hegyek között, egy hó által elzárt faluban egy fiatal nő rendkívüli titkot fedez fel, majd eltűnik, mielőtt nyilvánosságra hozhatná. Nem marad utána más, csak egy titokzatos középkori kártyalap, amely évszázadok óta zavarba ejti a tudósokat.Nick Ash New Yorkban az FBI-nak dolgozik. A barátnője, Gillian hat hónappal korábban lelépett, és összetörte a szívét. Most Nick az egyetlen ember, aki megmentheti a lányt – ha még nem túl késő. Órákkal a lány üzenetének kézhezvétele után Nick már úton is van, és mélyen alámerül a múltban, mielőtt az éri utol őt.Nick keresztbe-kasul bejárja Európát, és Gillian nyomát követve egy ötszáz éves kolostorba jut, ámde évszázadokon átnyúló erők szorításában találja magát. Vannak emberek, akik annak szentelték az életüket, hogy megőrizzék a titkot, mindenáron.
Na stiahnutie
4,20 €
dostupné aj ako:
Pedro Calderon de la Barca drámái
Az 1600-ban született Calderón a spanyol aranyszázad („siglo de oro”) és így egyben az európai barokk egyik legjelentősebb alkotója volt. Száznál több drámát és nyolcvan kisebb színpadi művet írt. Ezek közül korábban mindössze hat mű volt lefordítva magyarra. Fábri Péter fordításai Calderón három műfaját is reprezentálják: a VIII. Henrik történelmi dráma; A világ nagy színháza a leghíresebb auto sacramental; A kereszt imádása pedig vallási tárgyú tragédia. A VIII. Henrik-et 1997-ben a Radnóti Színházban, A világ nagy színházát 2004-ben a Millenáris Szabadtéri Színpadon láthatta először a magyar közönség.
Na stiahnutie
2,79 €
Bordély az egész világ
Lajta ?Erika már számos abszurd hangvételű, Örkény István örökségét továbbvivő könyvet publikált. Ezek sorába jól illeszkedik a Bordély az egész világ című elbeszéléskötet, melynek specialitása, hogy az összes elbeszélés hősnője prostituált, vagy legalábbis a kora felfogása szerint szabados szexuális életet élő nő. Felbukkan itt Mária Magdolna, Zola Nanája, Schratt Katalin és Karády Katalin, de természetesen az írói fantázia is működik: teremt emlékezetesnél emlékezetesebb nőalakokat, s kerekít köréjük hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb történeteket.Lajta Erikánál egy örömlány csak a legritkább esetben a társadalomból kiközösített, megvetett pária. Az ő prostituáltjai többnyire szabad szellemű, határozott nők, akik bár külön úton járnak, így vagy úgy, de megtalálják a helyüket, adottságaikból és lehetőségeikből kihozzák a maximumot.
Egy, a szerelmesétől teherbe esett kurtizán nem kis furfanggal béranyaságot vállal egy félig-meddig impotens kuncsaftjának… A szocializmusban börtönbe zárt utcalányok kegyetlen bosszút állnak: megerőszakolják a börtönőrt… Egy visszeres lotyó némi reklám segítségével „nagy boltot” csinál a szépséghibájából… A prostituáltak érdekvédelmi szervezete folyton-folyvást a minisztérium nyakára jár, hogy jelöljék már ki végre a türelmi zónákat… Szóval, prostituáltak nyüzsögnek, tolongnak, zsibongnak az ókortól egészen napjainkig. Ahogy a cím is mondja: Bordély az egész világ.
Na stiahnutie
2,23 €
Így írtok Ti - Magyar költészet, magyar próza
Karinthy legismertebb, legnépszerűbb műve mindmáig az Így írtok ti. Ez a mű hozta meg számára az ismertséget, ezzel a könyvével aratta első igazi, nagy sikerét. A kávéházi játékokból, nemzedéktársainak kigúnyolásából alakult karikatúrasorozat idővel tudatos enciklopédiává bővült, s nemcsak a magyar szerzők arcképcsarnoka teljesedett ki, hanem világirodalmi és műfaji tematikával is gazdagodott. Máig ható sikerének titka, hogy Karinthy a célba vett írói egyéniség egész karakterét, az alkotói modor és modorosság torzképét rajzolta meg. Kötetünk a Még mindig így írtok ti méltán híres gyűjteményén túl a korabeli lapokban megjelent közlések legjobb gúnyrajzait is tartalmazza.
Na stiahnutie
1,38 €
Legendás komédiások
A szerző előző könyvében, A Nagy nevettetőkben a klasszikus vígjáték- és kabarészerzők anekdotáit gyűjtötte csokorba. Az új kötet az egykori nagy nevettető komédiások életéről és sztorijairól mesél, a szerző jelmondatának megfelelően: halottról jót vagy rosszat, de az igazat! A legtöbbször személyes emlékeken alapuló történetek főszereplői között megtaláljuk Dayka Margitot, Hofi Gézát, Kabos Gyulát, Kabos Lászlót, Latabár Kálmánt, Márkus Lászlót és Salamon Bélát.
Na stiahnutie
4,48 €
Két hajó
A 20. századi magyar irodalom egyik legtermékenyebb és legváltozatosabb műfajaiban alkotó író, Karinthy Frigyes műveit a népszerűség és az olvasói szeretet minden korban arra "ítélte", hogy érdemesebbnél érdemesebb kiadók jelentessék meg. A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Két hajó Karinthy azon antológiái közé tartozik, mellyel bebizonyítja közönségének, hogy humora mellett éppoly nagy erővel bír filozofikus, politikai, sőt: tudományos-fantasztikus gondolatisága. A kötet többszörösen is a kettősség jegyében született. A címszereplő Két hajó-novella az olvasót arra ösztönzi: engedje képzelete hajóját az ellentétek vizeire kormányozni, földi és transzcendentális, álom és valóság, vágyak és az elérhetetlen tajtékaira. A látszólag véletlenszerűen egymást követő novellák az értő szem előtt láncba fonódnak, és ritmikusan ismétlődő képeikkel az utolsó csattanóig izgalomban tartják az olvasót.
Na stiahnutie
1,38 €
Nagyi ünnepi ételei
„Ezúttal az ünnepi összejövetelek megszervezésében, az ételsorok összeállításában és a fogások elkészítésében szeretnék segíteni a háziasszonyoknak.”
Papp Katalinmesterszakács
A nagy sikerű Nagyi szakácskönyve szerzője ezúttal olyan ételek elkészítéséhez ad hasznos tanácsokat, amelyek változatos ízvilágukkal emelik az ünnep hangulatát, ugyanakkor könnyen beszerezhető összetevőkből, egyszerűen elkészíthetők.Megtanítja a háziasszonyokat a szezonális alapanyagokból összeállított, ízletes ünnepi fogások elkészítésére, és beavatja őket a korszerű és nagyanyáink tapasztalatait ötvöző konyhai mesterfogásokba is.Vendégmarasztaló ételek családi és baráti összejövetelekre, húsvéti és karácsonyi menük, szilveszteri vendégvárók, szellemes fogások Halloweenre, a gyerekzsúrok és kerti partik kedvenc finomságai…
Na stiahnutie
4,48 €
dostupné aj ako:
A mosolygó halott
Mintha csak Agatha Christie világába csöppennénk! A hamisítatlan angol kastély és urai, a hozzá tartozó személyzettel. És a hozzá tartozó rejtélyes gyilkossággal. De miért mosolyog a halott? Mire derülhet fény a varázslatos hangulatú provence-i házban? Meghalt, vagy "csak" eltûnt az "aranyifjú" vitorlásversenyzõ? Három halott - de mi végzett velük? Ugyan kérem! Szó sincs itt gyilkosságokról, mindhárman természetes halállal haltak meg!(?) Békés angol kastély... Ó, a provence-i táj nyugalma... Hová vezet a levendulaösvény...? A Vaddisznó-szikla mélyen hallgat... A halottak nem beszélnek...vagy mégis?
Na stiahnutie
5,61 €
Csak az szabad ki sírni tud
Kiss Tamás 1953. május 25-én született Szombathelyen.Fiatal kora óta ír rendszeresen verseket. Biológus diplomája ellenére költészettel, festészettel és zenével is foglakozik. Gulyás Dénes professzor magántanítványa volt az Iparművészeti Főiskolán. A botanikában, ökológiában Vöröss László Zsigmond, Soó Rezső és Borhidi Attila tanítványa. 1998-ban Joseph Kadar, Párizsban élő festőművésszel megalapítja az „Ethic-Cards” mail-art folyóiratot. Itt jelent meg a „Levelek Krétáról” című etikai esszégyűjteménye. Az Égei-tengeri kultúra és művészet rajongója. Több alkalommal helyszíni kutatásokat is végezve fejlesztette ki az „Afro-Krétai Kerámiát”. Grazban, Stoobban, Városlődön alkotta meg legfontosabb darabjait, melyek számtalan kiállításon, elsősorban Ausztriában, szerepeltek. Budapesten, a Derkovits Galériában, a galéria megszűntéig állandó kiállító volt. 2002-ben Grazban, a „Gruppe RaArt” művészeti-filozófiai csoportot alapítja meg, osztrák, afrikai tagokkal. 2007-ben alakítja meg az „Upanisad (Jazz) Ensemble” együttest, mely alapjaiban a hindu filozófián, és az „etno-jazz” elemeire épül. Koncertjeiken és lemezeiken („Fénybetörés”, „Holdszél”) Pápai Erika és Mécs Károly is állandó szereplők. Számtalan hazai és külföldi tudományos és művészeti társaság tagja. Például: „Emily Bronte Society” – Anglia, Pishwanton Természetvédelmi és Művészeti Projekt – Skócia, Scientific and Medical Network – Anglia, Magyar Szociológiai Társaság és az ESA (European Association of Sociology), és tagja az MTA Köztestületének.Jelenleg Sopronban él, két egyetemista fiú – Barnabás és Ákos – boldog édesapja.
Na stiahnutie
2,23 €



















