Najnovšie - Filozofia strana 11 z 18

Jen egy vidám és egy szomorú fejet mutatott a hallgatóságnak. Először hat másodperc különbséggel váltakoztak, majd öt, négy, három, kettő és egy másodperc alatt szomorodott el vagy derült fel a kép, melyet egyenként fél percig mutatott a videó. Szemnek és elmének nehéz képek voltak, míg a fülnek az volt a legnehezebb, hogy néma csönd volt. Hölgyeim és uraim üdvözlöm Önöket a világomban.

Hlavním tématem monografie je ohledání možností, které přináší Husserlova fenomenologie pro anamnézu podstaty vzdělání v situaci jeho vbudování do manažerských a plánovacích struktur. Pokud si totiž nejsme vědomi rozdílu mezi vzděláním v jeho podstatě a vzděláním jako procesem, máme tu snad tzv. efektivní vzdělávací a školské procesy, ale žádné vzdělání a žádnou školu. Ale právě na objevu podstaty vzdělání jako přivádění člověka k vědomí podstaty je založena Evropa jako specifická půda smyslu a rození smyslu. Žijeme v situaci, kterou bychom mohli charakterizovat jako situaci matematizace a zborcení smyslu, v níž všechny živé a žité pulzy naší existence jsou vřazeny do předem ustavených idealizovaných struktur. Jaká proměna našeho vztahu ke světu a k nám samým ve světě stojí za tímto zborcením? Nehrozí toto zborcení smyslu též zborcením universitas věd a univerzity samotné, proměněné na pouhý manažerský provoz, jak jsme toho nedobrovolnými svědky právě dnes? A je vůbec ještě možné v situaci tohoto zborcení oživit touhu po bytném vědění, o které mluví Platón a Aristotelés, uvědomíme-li si, že v tradici byla touha jakožto platónský erós určena právě jako transcendence smyslu, tedy právě jako jednocení smyslu? Vědy samotné ve snaze o prolongování projektu vědění jako nástroje ovládání přírody člověkem proměňují též člověka na idealizovaný předmět výzkumu a kontroly a ovládání. Ale, jak neustále zdůrazňuje Husserl, člověk není pouze objektem ve světě, nýbrž též subjektem pro svět. Husserlova fenomenologie v jejím zkoumání konstituce smyslu je nesena zmíněnými problémy. A pokud jde o závažné problémy našeho bytí a nebytí, znamená pro naše tady a teď důležitý pokus položit smysluplně otázku po bytných základech našeho lidství.

Jean-Luc Nancy (*1940) patří mezi nejvýznamnější současné francouzské filosofy. Jeho stěžejní titul, vydaný poprvé v 80. letech, se snaží pojmenovat a obhájit původní význam pojmu, z něhož se v moderní společnosti stal jen svazek mezi na sobě nezávislými jedinci. V titulním eseji rozvíjí své úvahy v polemice s Georgem Bataillem a Martinem Heideggerem, v dalších textech se věnuje například konstitutivnímu významu mýtu nebo tomu, co je historie. Společnost pro Nancyho není sociální, ekonomický ani politický koncept, uvažuje o společné povaze bytí tak, jako by existence byla neoddělitelná od jejího podílu na tomto „spolu“. V nejlepších tradicích francouzské filosofie 20. století se Nancy pohybuje na samé hranici toho, co je v postmoderně možné formulovat.

Kniha si klade otázku, čím mohl u nás poněkud pozapomenutý kulturní historik Jacob Burckhardt imponovat mnohem slavnějšímu a známějšímu Friedrichovi Nietzschemu. První oddíl mapuje možnost pojmové a biografické blízkosti. Poté se pokouší prokázat Burckhardtův zásadní vliv na Nietzschovu roztržku s Richardem Wagnerem. Ve druhém oddíle se přechází k metodě Burckhardtovy kulturní historie, která v mnohém předznamenala Nietzschovu genealogii, a ustavila tak východiska pro jeho pojetí morálky. Upřednostněním sebetvorby před poslušností počíná dle Burckhardta italská renesance. Hlavní teze knihy zní: od okamžiku, kdy Nietzsche zahlédl tuto možnost přivtělení renesanční formy ctnosti (bez moralinu) a z ní plynoucí koncept plastické síly, učinil z Burckhardta svého modelového čtenáře, tj. toho, komu adresoval své spisy jako vzoru všech budoucích čtenářů. Jacob Burckhardt tak nabývá epochální důležitosti, neboť ztělesňuje obraz lidství, jejž Nietzsche předpokládal u každého, kdo bere do ruky jeho knihy.

Příběh o Faustovi představuje jeden z nejstarších a nejpodstatnějších evropských mýtů, jehož aktuálnost v současné době každým dnem narůstá (což je dobrá zpráva pro mýtus, ale – s přihlédnutím k pointě faustovských příběhů – varovná pro nás). Vladimír Just, který o faustovském mýtu a jeho proměnách už dvě desetiletí přednáší na Filozofické fakultě Univerzity Karlovy v Praze, proto shromáždil a pro knihu upravil studie z let 1994–2013, jimiž se pokusil z rozmanitých stran nahlédnout do jeho podstaty. Soubor studií nás tak provází samotnými útrobami mýtu, vyprávěného z nejrůznějších aspektů, ale s jedním společným jmenovatelem: tím je scéna kontaktu a posléze kontraktu člověka se zlem. Právě tato scéna okamžitého zisku a do nedohledna odložené splatnosti, scéna, bez níž by žádný faustovský příběh nebyl faustovským příběhem, dala celému souboru souhrnný název, kterým autor zřetelně míří k dnešnímu čtení pradávného příběhu: Faust jako stav zadlužení.

I keď to málokto pokladal za možné, prišla doba, v ktorej akoby sa zastavil čas a do popredia sa dostávajú iné priority. Je to boj o prežitie a čas zamyslieť sa. Mnohí sa cítia vo svojom boji osamelí a opustení, potrebujú povzbudiť. Práve týmto čitateľom, ale nielen im, je určená kniha Charlieho Mackesyho. Nájde si cestu priamo do vášho srdca, zaujme vás a ukáže, že napriek všetkému bude svet v poriadku. Je to terapia v knižnej podobe, potvrdenie láskavosti, dobroty a lásky. Osamelý chlapec stretne krtka, ktorý má rád sladkosti. Spolu sa vydajú na dobrodružnú cestu. Čoskoro sa k nim pripojí líška s koníkom. Znie to ako obyčajný detský príbeh, je to však predovšetkým príbeh o priateľstve, o živote a dôležitosti citu, ktorému hovoríme láskavosť. V čase prehnaného konzumu nám Charlie pripomína to najdôležitejšie – potrebu zostať ľudskou bytosťou. Chlapec s krtkom sa pokúšajú nájsť odpovede, líška je skôr mlčanlivá, no aj to má svoju príčinu. Vnímame múdrosť a hĺbku ich otázok a odpovedí, nie sú to však múdrosti z kalendárov a pohľadníc, síce pravdivé, ale trochu povrchné. Príbeh prekvapuje jednoduchosťou a hĺbkou, je to symfónia každodenných, ale o to dôležitejších tém, dôkaz, aké prosté je pustiť sa do niečoho s jasným cieľom. Kniha právom očarila čitateľov v celej Amerike a v Anglicku, nadšene ju prijali aj v Nemecku. Je vhodná pre každú vekovú skupinu od 5 do 105 rokov. Aj ilustrácie rozprávajú silnou rečou, autorovi sa podarilo namiešať magickú kompozíciu ilustrácií a textu. Ilustrácie kreslené tušom pôsobia prirodzene, pravdivo a výrazne. Listovanie v knihe prináša číry pôžitok a radosť. Jednoznačne ju možno opatriť sprofanovanou visačkou „bestseller“.

Rukopis, resp. autorské korektury této vůbec poslední Bondyho prózy (1997), byly po dvacet let považovány za ztracené či zničené, takže teprve poté, co byly v r. 2018 tyto textové podklady náhodně nalezeny a posléze uceleny, bylo možno uvažovat o vydání tohoto díla. Jde o jeden z řady Bondyho „filosofických životopisů“, jimiž jsou evokovány životní osudy význačných starověkých či středověkých myslitelů a jejich názory jsou konfrontovány s dneškem a s autorovými vlastními filosofickými reflexemi. V této próze, již možno považovat v jistém smyslu za Bondyho „poslední slovo“, za jeho myšlenkovou závěť, jde o příběh pololegendárního čínského filosofa Lao-c‘, zakladatele filosofické koncepce taoismu. V příběhu sledujeme odchod „Dlouhého ucha“, jemuž je Lao-c‘ předobrazem, pryč od civilizace, nejprve do polobarbarských pohraničních končin a pak ještě dále až do horské divočiny, kde konečně nachází samotu, klid a smrt. Příběh je zpestřen mnoha staročínskými reáliemi, s nimiž byl autor dobře obeznámen, neboť právě poslední léta svého života se více než kdy předtím zabýval čínskou kulturou, filosofií a zejména taoismem.

Az emberélet útjának felén mindannyian elgondolkodunk arról, hogy mivégre hát? Miért élünk s vajon kik voltunk, vagyunk, leszünk? A vers mindig segít megérteni a megválaszolhatatlan kérdésekre adott válaszlehetőségeket, s a költő abban is művész, hogy közérzetjavító szándékokon túl valódi vigaszt nyújtson a hideglelős létezés kínjainak elviseléséhez.Ebben pedig neki sem lehet más társa, mint a szerelem: ezért célja mindenekelőtt azoknak a pillanatoknak a megragadása, amelyekben „ágyadhoz térdepel / a percnyi öröklét”. Ezért szeretné a felhőket a kiszínezni „arcodnak friss egén”. Hiszen nincs más út a kietlenségben, csakis a megértés.Fábián Ádám Zoltán a megértés esélyeit kutatja költeményeiben. Örömszavakat nyújt át nekünk szigorú, ám mégis elegáns és könnyed rendben egymás mögé sorakoztatva őket – hogy könnyebb legyen nekünk is a létezés: ég és föld között. Fűzfa Balázs

Az "Ilyen az élet" Első része a kincs megtalálásáig vezeti az olvasót, amely később nem biztos, hogy valódi kincset jelent majd. A szöveg egy olyan világba repít bennünket, amely sokak életével mutathat párhuzamot.

El innen, testvérgyilkos! És e percztől E szót neved: Kain jelentse majd Jövendő embermilliók előtt, Hogy ősük voltál bár, utáljanak!

…ránézett az előtte terpeszkedő hatalmas faóriásra. Milyen méltóságteljes, és milyen dunyha vastagságú, hófehér palást borítja földig érő ágait. Mint valami sátor, akár meg is éjszakázhat alatta. Elfedi az, megvédi az erdő minden veszélyétől. Közben kitisztult az ég, s csillagok milliárdjai gyújtották meg kis lámpásaikat. A hókristályok csillagszóróként sziporkáztak a nagy fenyő ágain. Aztán a fa csúcsán megjelent a ragyogó hold, és az arany sarló megkoronázta az amúgy is fényárban tündöklő fát. Ez lehet az erdő karácsonyfája – gondolta. Így karácsonyozik az erdő, és én most vendégségben vagyok nála. És még bejglim is van – jutott eszébe. Csak a szerettei hiányoztak. Hogy ők nem lehettek részesei ennek a látványnak, nem gyönyörködhettek vele együtt az óriás karácsonyfa szépségében…

"A megsemmisülés rejtélyes szövege egyszerre filozófiai traktátus, misztikus beavatás és poszthumán próza. A kortárs irodalomban egyre inkább felerősödik ez a nem-antropocentrikus hang, mely nem emberi sorsokat akar elbeszélni, hanem a nyelv és az ember közös hiánytörténetére mutat rá. „Mennyien kapaszkodtak a létbe, mint egy végtelen fa törzsébe” - írja Horváth Márk és Lovász Ádám, hiszen az emberi állapot csak a társadalmi, nyelvi és metafizikai katasztrófa terében értelmezhető. Apokaliptikus (neo)romantika és abszurd költészet. Az utolsó ember kézikönyve a túlélés lehetetlenségéről."Nemes Z. Márió Az Idegenre hárult a sors ajándéka, hogy elsőként az utolsó emberek közu¨l végignézze minden ku¨lsődleges kötelék pusztulását, és bizalmát lelkébe, sőt a lelkén is túlra helyezze, minden emberit maga mögött hagyva. Minden ház gerendái között barátságok és szerelmek jól táplált holttestei indultak oszlásnak, míg csak a csont fehérlett ki a vízből. Mint rég elhagyott kikötők tornyai, olyan hívogatóak voltak ezek a csontok az új kor embere számára.

E verseskötet egy színes, izgalmas, változatos gyűjtemény, amely valójában nem más, mint egy lélek kalandos belső útkeresése. Az utazás hétköznapi helyszíneken zajlik, mégis megannyi érzelem, élmény és izgalmas felfedezés vár arra az olvasóra, aki sze­ret gondolatban elmerülni a lélek tengerében, s partot érni egy rejtélyes szigeten, hogy bejárja a Lélektérképet.Milyen lehet az éjjeli napsütés, milyen csodák rejtőznek sötét erdők, padlások mélyén, milyen szép és dallamos lehet a csend hangja? Hogyan képes a világjáró vándor meg­birkózni az útjába kerülő akadályokkal, és milyen harcok árán vívja ki végül a végső győzelmet? Hogyan lehet képes egy lélektelen buszmegálló könnyeket csalni az em­ber szemébe? Sok-sok érdekes kérdés vár megválaszolásra, ebben az időnként szé­dítő magasságokat és ijesztő mélységeket sem nélkülöző gyűjteményben, melyben megtalálhatóak könnyed, dallamos, már-már mesés versek, de mély lelki tartalma­kat mutató írások is.Tartson velem! Kísérje el útján a világjáró vándort, aki valójában a szobából sem mozdult ki, mégis kalandok ezreit élte át...

Egy novelláskötetet tart a kezében a Tisztelt Olvasó. Bár a kötet kifejezés nem pontos, hiszen eme prózai művek tematikailag nem teljesen alkotnak egy egész képet. Vannak azonban összefüggések az írások között, hiszen mindegyik a hétköznapi élet világát ábrázolja az író szemszögéből. Szomorú képekkel, néhol gúnyos humorral, iróniát sem nélkülözve mutatják be az emberi lélek és emberi szellem bárgyúságát.Az író megtalálta a saját hangját, azt a hangot, amivel meg tudja szólítani önnön magát – és a Kedves Olvasót.

Nem mindennapi olvasmány. Témája alapján „vadászkönyv”. Vadászember írta, vadűzésről szól. De ez a megállapítás ennek a könyvnek csak az első, meglehetősen felületes megközelítése. Mert, ahogy az olvasással haladunk előre – a kötet minden szövege izzik a feszültségtől –, egy ugyancsak feszültségektől izzó ember portréja rajzolódik ki, mely mögött – ugyancsak feszültségekkel telítetten –, felsejlik egy széthulló család,egy kihaló falu, egy pusztuló kultúra és egy önmagával viaskodó kor sajátos rajza is. (Békés Sándor)

A Tépődések egy fiú és egy lány története, akik válaszokat keresnek olyan kérdésekre, melyekre talán nem is léteznek helyes válaszok, mégsem lehet megkerülni őket. Kérdésekre, melyeket minden embernek meg kell válaszolnia valahogyan. Az emberi élet legalapvetőbb kérdéseire magáról az életről. Arról, hogy miért lettünk, és hogy mi lesz, ha majd nem leszünk. Eközben a fiúnak és a lánynak saját életük személyes kérdéseiről is számot kell adniuk, melyekre semmivel sem könnyebbek a válaszok. Kérdésekre szerelemről, felelősségvállalásról és halandóságról. Ezekről a kérdésekről szól ez a könyv.

A világ attól szép, hogy mindnyájan minden részletét másképp látjuk. Másként egy gyerek, egy felnőtt, egy orvos vagy egy mérnök. Mind a nagy Egész egy apró Részét emeljük ki, de valami közös: mindnyájan azt keressük, hogyan lehetünk boldogok.Az sem mindegy, hogy szellemünk miként ítéli meg a környezetét. Hisz mást lát a Szív, a Szem, a Lélek és az Agy. Egyenként mind kicsit önfejűek, saját igazukat mindennél előbbre veszik, azonban, ha az embernek sikerül őket összehangolni, akkor egymás hibáit kiegészítve eljuttatnak minket a helyes útra. Ezt a helyes utat keresik úgy szintén a kötetben szereplő versek.

Bár olyan világban élünk, amelyben szinte állandósult a válság, mintha mégis elfogadnánk, hogy a kapitalizmus - ez az alaptalan reményekkel kecsegtető, szédítő és szédelgő ideológia - a lehetséges világok legjobbikát jeleníti meg. A nagyobb egyenlőség, a több demokrácia és az erősebb szolidaritás világa ellenben nehézkesnek és unalmasnak, sőt bizonyos szempontból egyenesen veszedelmesnek tűnik: megvalósítása csak szürke, túlszabályozott, falanszterszerű társadalomhoz vezethet. Slavoj Zizek azt fejtegeti e rendkívül időszerű könyvében, hogy mi sem áll távolabb az igazságtól.Ha valóban szeretnénk jobb, igazságosabb, az emberi kreativitás kibontakozását elősegítő és az emberi méltóságot védelmező társadalmat elképzelni, akkor fel kell ismernünk, mondja a filozófus, hogy a kapitalizmus kínálja a legunalmasabb, a legdermesztőbb jövőt: az állandó változás látszatát keltve ugyanis mindig ugyanazt tálalja fel, csak egyre nagyobb mennyiségben; ezzel szemben az igazi egyenlőségért, ha úgy tetszik, a kommunizmusért vívott harc az igazán merész és ígéretes vállalkozás.Míg Fukuyama a történelem végét és a liberális demokrácia teljes diadalát hirdette, míg Samuel P. Huntington szerint elkerülhetetlen a civilizációk összecsapása, és ezért minden erőnkkel védenünk kell saját kultúránkat, míg Thomas Piketty az egyre nagyobb egyenlőtlenség okozta veszélyekre figyelmeztet, és a kapitalista rendszeren belül próbál erre megoldást találni... addig a világhírű szlovén filozófus, a baloldali radikális gondolkodás legbefolyásosabb alakja amellett érvel, hogy mai problémáink csak a kommunizmus perspektívájából értelmezhetők és oldhatók meg. És hogy feltétlenül meg kell próbálnunk felépíteni az igazi egyenlőségen alapuló társadalmat, hacsak nem olyan világban akarunk élni, amelyben zombik és vámpírok uralkodnak.„A Nyugat legveszélyesebb filozófusa” (Adam Kirsch)„A kultúraelmélet Elvis Presleyje.” (Chronicle of Higher Education)„A freudi és a lacani pszichoanalízisre, illetve Hegel és Marx dialektikus gondolkodására támaszkodva Zizek a hétköznapi ideológiák sok esetben üdítően irritáló kritikáját bontja ki. Mai globális kapitalizmusunknak és ideológiai jelenségeinek e szórakoztató és szellemes elemzése intellektuális és ideológiai szövetségese, a francia Alain Badiou megállapításainak gondolatébresztő ismertetésével párosul... A globális tiltakozó mozgalmakban megjelenő kommunista horizontot megőrizni és a politika alapjává megtenni: Zizek felfogása szerint ez napjaink voltaképpeni feladata.” (Janosik Herder)„Kevés gondolkodó illusztrálja jobban a mai kapitalizmus ellentmondásait, mint Slavoj Zizek... Az elképesztő intellektuális túltermelést megvalósító életművében Zizek a jelen rendjének fantazmagorikus kritikáját alkotta meg, olyat, amely állítása szerint - s bizonyos szempontból valóban - gyakorlatilag mindent tagad, ami jelenleg létezik.” (John Gray, New York Review of Books)„A pszichoanalízisnek, sőt általában a kultúraelméletnek az elmúlt évtizedek folyamán színre lépett legfélelmetesebben ragyogó képviselője.” (Terry Eagleton, London Review of Books)„Nincs olyan társadalmi vagy természeti jelenség, amelyre ne terjesztené ki elméleti vizsgálódását.” (Rebecca Mead, New Yorker)„Ha Szlovéniában maradt volna, Szlovénia pedig kommunista ország maradt volna, akkor Zizekből nem lett volna az az ártalmas fickó, akivé vált időközben. Valójában ha nem szólna komolyabb érv amellett, hogy sajnálkozzunk a kelet-európai kommunizmus összeomlásán, Zizek rászabadítása a nyugati tudományos életre alighanem önmagában elégséges volna. Jacques Lacan pszichoanalitikus vízióját mint az új, szocialista filozófia transzcendentális alapját elfogadva Zizeknek sikerül minden elődjét fölülmúlni az izgalom fokozásában.” (Roger Scruton: Fools, Frauds and Firebrands. Thinkers of the New Left)

A ?PUSZTA GAZDAGSÁG gerjesztette modern elgondolások legrosszabbika éppen az, amely szerint az otthonosság unalmas és komor dolog. Egy otthonban (ahogy mondják) csak halott illemszabályok és megszokott sablonok vesznek körül, kívül ellenben kaland és változatosság vár. Valójában ez a vélemény a gazdag emberé. A gazdag ember tudja, hogy saját háza a gazdagság hatalmas és hangtalan kerekein siklik: lendületes és csendes rituálé során a szolgák garmadája mozgatja. Másrészről a kinti utcákon a csavargás romantikájának minden lehetősége nyitva áll előtte. Pénze rengeteg, így megengedheti magának, hogy csavargót játsszon. Miközben a paraszt legszelídebb kalandja is a rendőrőrsön ér véget, nála a legvadabb kaland is étteremben zárul. Ha betör egy ablakot, hát kifizeti, ha pedig elgázol valakit, legfeljebb járadékot ad az illetőnek. Ahogy az elbeszélés milliomosáról mondják: egy egész hotelt képes megvenni, ha egy pohár gint szeretne. Mivel pedig szinte minden fejlett" és haladó" gondolat hangvételét ő, a luxus embere diktálja, már majdnem elfelejtettük, hogy valójában mit is jelent az otthon az emberiség túlnyomó többségét adó milliók számára." Chesterton