Najnovšie - História, vojnová literatúra strana 65 z 82

2018-2019 a magyar emlékezetkultúrában többszörösen kerek évforduló. Száz évvel ezelőtt, 1918 őszén fejeződött be az első világháború, amely addig nem tapasztalt mértékű anyagi és emberi veszteségekkel járt. Az ellenségeskedés megszűnésével párhuzamosan felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, és idegen hadseregek kezdték megszállni a történelmi Magyarország részben nemzetiségek által lakott peremterületeit. Eközben két forradalom söpört végig az országon: először, 1918 októberétől a Károlyi Mihály vezette demokratikus jellegű, majd 1919 márciusától a Kun Béla nevével fémjelzett szovjet típusú. Mindkettő elbukott, és 1919 őszétől a konzervatív-nemzeti beállítottságú Horthy-rendszer kezdett kialakulni. Nagy sikerű életműsorozatának harmadik kötetében Romsics Ignác a 20. századi magyar történelem eme sorsdöntő eseményeivel foglalkozik - a tőle megszokott tárgyilagossággal és kiegyensúlyozottsággal. A könyv néhány tanulmánya még a rendszerváltás előtt, az 1970-es években született, míg a többi - így például a Nagy Háborúval foglalkozó és a Magyarország 1918-1919-ben című írása - az utóbbi években.

Trianon - második Mohács. Így látta a korabeli magyar közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést. E kötet korabeli naplókon, visszaemlékezéseken és más személyes jellegű, többségükben eddig kiadatlan történelmi forrásokon keresztül mutatja be az első világháború befejezését követő impériumváltások hatásait. A történelmi Magyarország legkülönbözőbb pontjairól arisztokraták és kisemberek, nők és férfiak, felnőttek és gyermekek, magyarok és más nemzetiségűek vallanak benyomásaikról, érzéseikről, valamint arról, hogy saját személyes sorsukban milyen változásokat hozott az 1918-1920 közötti időszak. Ugyanazt az eseménysort különböző szempontokból és eltérő élethelyzetekből szemlélve olvasóink előtt izgalmas kép rajzolódik ki a Monarchia felbomlását átélő társadalomról.

Michael Herr az Esquire magazin haditudósítójaként utazott Vietnámba 1967-ben. Egy olyan igaz történettel tért haza, amely testközelből mutatja be a csatatér tébolyát és poklát, és átélhetővé teszi, a háború miért gyakorolt olyan vonzó és pusztító hatást fiatal férfiak egy teljes generációjára. Beszámolóját nem is igazán erőszakossága, mint inkább őszintesége teszi hátborzongatóvá. Az eredetileg 1977-ben megjelent könyv az úgynevezett új újságírás irányzatának úttörő képviselője, és a mai napig a vietnámi háborús tematika egyik legnagyobb klasszikusának tartják. Részben Herr műve ihlette Stanley Kubrick Acéllövedék című filmjét, amelynek a szerző társ-forgatókönyvírója volt.

Lucian Boia az idén évszázados múltra visszatekintő modern román állam megalakulásának körülményeire világít rá úgy, hogy tágabb – európai, sőt világpolitikai –értelmezési mezőben értékeli a kor eseményeit, az azok közötti összefüggéseket. Eddigi munkásságát meghatározó szemléletéhez híven Boia ezúttal is lerántja a történelmi mítoszokról a már rájuk kérgesedett leplet: jelen kötetében a román nemzeti egység több évszázados eszméjét hirdető elméletet és annak holdudvarát dekonstruálja. Ezzel mintegy szembemegy a román történésztársadalom kommunizmusban szocializálódott és pályát teremtő részének többségével, illetve a hivatalos történelemoktatás még ma is uralkodó trendjével. A gyakran publikáló történészprofesszor újabb kötete 2017 decemberében jelent meg a bukaresti Humanitas Kiadó gondozásában, és piacra kerülése után már az első hónapban az egyik legkelendőbb kiadványként tartották számon. The translation was kindly supported by the Fund for Central and Eastern European Book Projects, Amsterdam.

Az ismert történész, Robert Crowley sodró lendületű mesélőkedvvel tárja elénk, hogyan építette fel 1000 és 1500 között Velence a Földközi-tenger keleti medencéjét magában foglaló birodalmát, melyet aztán apránként elragadott tőle a felemelkedő Oszmán Birodalom. Keresztes lovagok, hajóskapitányok és kereskedők beszámolóiból és korabeli feljegyzésekből rajzolódik ki a nyüzsgő városi élet, az élénk kereskedelmi kapcsolatok, a hajóskapitányok és kalózok világa, nagy tengeri ütközetek az Adriai-tengertől Alexandriáig, Krétától Konstantinápolyig és a Fekete-tengerig húzódó vizeken.

1944. szeptember 17-én Kurt Student tábornok, a náci Németország ejtőernyős erőinek megalapítója repülőgépmotorok egyre erősödő moraját hallotta. Kiment az erkélyére, és Dél-Hollandia lapos tája fölött Dakotákból és vitorlázó repülőgépekből álló hatalmas légi armadát pillantott meg, amely a brit 1. légideszant-hadosztályt és az amerikai 101., illetve 82. légideszant-hadosztályt szállította. Irigykedve nézett fel a valaha látott legnagyobb ejtőernyős erő felvonulására. A Market Garden hadművelet az Alsó-Rajnához vezető hidak elfoglalásával akart véget vetni a háborúnak. Merész elképzelés volt, az amerikaiak egyenesen túl merésznek tartották Montgomery tábornagy számára. A kudarcért azonban borzalmas árat kellett fizetni, elsősorban a hollandoknak, akik mindent kockára tettek, hogy segítsenek. A német megtorlás könyörtelen volt és egészen a háború végéig tartott. A britek rajongása a hősies kudarcért a mítoszok ködébe burkolta Arnhem történetét, nem mintha a Montgomery és „Boy” Browning tábornok által kierőszakolt, kezdettől fogva bukásra ítélt terv egy pillanatig is a győzelem reményével kecsegetett volna. Antony Beevor számos, eddig nem vizsgált és újonnan felfedezett holland, brit, amerikai, lengyel és német levéltári forrás alapján rekonstruálta ennek az epikus összecsapásnak a szörnyű valóságát. Mégis, a szerző utánozhatatlan, magával ragadó stílusában megírt könyve sokkal többről szól, mint egyetlen drámai csatáról: magának a háborúnak a természetére világít rá.

Ernst Gombrich egyike a 20. század nagy tudósainak. Ezenkívül azzal az egyedülálló képességgel rendelkezett, hogy az összefüggéseket nem a tudással bíró, hanem a tudni vágyó szemszögéből szemlélte. Mindössze 25 évesen, 1935-ben, arra vállalkozott, hogy megírja a világ történetét kifejezetten fiatal olvasók számára. Anélkül, hogy valaha is terjengőssé vált volna, izgalmasan és figyelmes pillantását az emberiség fejlődésének bonyolult részleteire irányítva, ábrázolta a történelmet az ősembertől az első világháborúig. Harminc év elteltével ismét felfigyeltek nagyszerű könyvére, és újra kiadták, kibővítve egy a szerző által írt fejezettel, mely az első kiadás óta eltelt idő eseményeit összegzi. Azóta számtalan nyelvre fordították le – így magyarra is. A könyv ez utóbbi változat még tovább bővített, Gombrich által tökéletesített, és leánya posztumusz előszavával ellátott mű.Az emberiség története úgy, ahogy egy nagy tudós beszéli el, olyan lebilincselő, mint egy regény és olyan adatgazdag, mint egy enciklopédia. Ernst H. Gombrich Rövid világtörténelme már rég klasszikussá vált.

Közelmúltunk történelmét, sőt a jelenünket sem lehet megérteni, ha nem ismerjük a Kádár nevével fémjelzett évtizedeket. Kádár János harminckét éven át állt az ország élén. Ilyen hosszú ideig csak kevés történelmi személyiség határozhatta meg Magyarország sorsát a modern korban. Kádár alakja talán ezért is foglalkoztatja mind a mai napig a közvéleményt, és ezért tartozhat a legnépszerűbb múlt századi magyar politikusok közé. Vannak, akik rajongtak érte, ám legalább ekkora azok tábora, akik véreskezű diktátornak, hazaárulónak tartják. Majtényi György történész korabeli fotókkal illusztrált kötetében olvasmányos stílusban, ugyanakkor tudományos alapossággal mutatja be a Kádár-kor és a "legvidámabb barakk" valóságát, valamint a Kádárhoz kapcsolódó legendákat és mítoszokat. 

Aki nem tudja, honnan jött, az azt sem tudja, hová megy. A sztyeppei lovasnomád népek családjába tartozó magyarság két évezredes kulturális és etnikai közösségben a lovasnépekkel a sztyeppei civilizáció részese volt; nyelvünk ősi rokonainak közösségeitől távol, évezredeken át a szkítákkal, hunokkal, avarokkal és megannyi más néppel együtt élt a sztyeppén. Olyan organikus kulturális egységben éltek elődeink, hogy a sztyeppei népeket méltán tekinthetjük rokonainknak, hiszen különböző mértékben etnikai, kulturális és történelmi kapcsolatban vagyunk mindegyikükkel. Valaha egy-egy közösségben a legnagyobb büntetések közé tartozott az ún. kiközösítés. Amennyiben pedig magát közösítette ki valaki, azzal az öngyilkosság egy lassúbb, keservesebb formáját választotta. Azonban nem ezt teszi-e a magyarság néhány csoportja akkor, amikor – az őstörténeti „bulvársajtónak” felülve – megpróbálja magát kiközösíteni a reá rajongva néző finnugor rokon népek, nyelvrokonai közül? A közösségvállalás a finnugor népekkel nem jelenti azt, hogy a magyarság ne lehetett volna a sztyeppei lovasnomadizálás kezdeteitől részese a nagy, sztyeppei civilizációnak és etnokulturális folyamatoknak! És nem éppen ezt az „önkiközösítést” végzi-e a magyarság néhány más, az újító tudományosságot nem ismerő, szűk látókörű, több évtizede megcáfolt „eredményeket” szajkózó csoportja, amikor Bálint Csanád, Czeglédy Károly, Erdélyi István, Fodor István, Györffy György, Harmatta János, Rédei Károly, Róna-Tas András, Vásáry István és Veres Péter, illetve oly sok más kutató újabb eredményeit visszhangtalanul hagyva oktrojál a régészeti adatokkal és a történelmi forrásokkal ellentmondó halász-vadász és gyűjtögető életmódot, illetve képtelen élőhelyeket a magyarság számára?! A szerző a tudatlanság mindkét válfajával szembeszáll.

A Krisztus születése körüli századokban a sztyeppei lovasnomád népek körül oszlani kezd a köd, számunkra egyre kézzelfoghatóbb antik források keletkeznek Kínában, majd Ázsia más vidékein, később Indiában és Európában is. A koraközépkorra elérkezünk a sztyeppei magaskultúra, az összetett államalakulatok és birodalomépítés klasszikus korszakához. A hagyományos történetírás azonban túl földhözragadt, sokszor retrospektívnek tűnő zárt nép-fogalma és egysíkú identitás-kategóriái ezekre és az ezt követő évszázadok sztyeppei lovasnomád társadalmára alig illenek. Az identitás kutatása a kortárs történettudomány és történeti antropológia alapkérdései közé tartozik. Hiszen még a ma emberét is joggal foglalkoztatja a kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk kérdése, amelyből a kik vagyunk mi kérdésre adott válaszokat újra és újrafogalmazzuk. A sztyeppei népek „mi” kategóriája, ennek tartalma az alapvető témája a jelen kötetnek is. Melyek voltak a sztyeppei lovas népeket másoktól elválasztó „mi” kategória összetevői, elemei, melyek voltak a társadalmon kívüli és a társadalmon belüli „más” kategóriájának alapjai? Ezeket az elméletinek tűnő kérdéseket a méltán nemzetközi hírű bolgár szerző, az Ohridai Szent Kelemen Egyetem (Szófia) tanára monográfiájában konkrét adatokon és megannyi példán keresztül vizsgálja és elemzi. Kínai és szogd, türk, görög, latin és más források elemzésén keresztül vezet ez a hatalmas szellemi utazás Eurázsia sztyeppéire, vissza a koraközépkorba. A történettudomány, a történeti antropológia, a klasszika filológia módszereit egyaránt felsorakoztató mű merőben újszerűen veszi sorra a Krisztus utáni első évezred második felében – általa a „sztyeppei birodalmak aranykoraként” említett időszakban – a hunok, türkök, ujgurok, kazárok, avarok, bolgárok államalakulatainak, egyes esetekben birodalmainak sorát; főleg a kívülállóktól megkülönböztető identitást vizsgálva, majd a belső identitás-kategóriákat (nők, foglalkozási egységek, vallási csoportok stb.) ismertetve. Azok számára, akik a magyar őstörténet kérdését a mai napig intenzíven kutatják, komoly jelentősége lehet ennek az újszerű megközelítésű és rendkívül adatgazdag műnek.

Ormos Mária széles történelmi keretbe ágyazva vizsgálja a hitleri személyiség kibontakozását és meghatározottságait. Szól Hitler családjáról, ifjúkoráról, részvételéről az első világháborúban, első lépéseiról a politikában és a Mein Kampf megírásáról. Taglalja, hogyan lett Hitlerből vezér és kancellár, hogyan sikerült megnyernie a társadalom támogatását. Bemutatja Hitlert sikerei csúcsán, és az emberi roncsot, miután fordult a kocka.  A magyar közönségnek szüksége van bőségesebb tájékozódásra Hitler eszmerendszerében, alkati sajátosságaiban, életútjában, céljaiban, mivel a marxistának nevezett ismeretterjesztés révén – valójában minden tényszerű alap nélkül – a pojáca-diktátor képe terjedt el leginkább, ami magában rejti a diktátorok és diktátorjelöltek alaptalan és veszedelmes lebecsülését. Ha a diktátorok ilyesfajta bábok lettek volna, aligha lennénk abban a helyzetben, hogy egyáltalán beszélnünk kelljen róluk.

Ormos Mária történész, a pécsi Janus Pannonius Egyetem volt rektora, emeritus professzor, az MTA tagja ebben a könyvében fantasztikus időutazásra hív bennünket a Föld körül az európai időszámítás különböző időpontjaiban. Pontosabban 800 és 1500 között, tehát abban a néhány évszázadban, amely eltelt az európai újrarendeződés kezdeteitől a Föld felfedezéséig. Elindulunk az első ezredforduló tájékán, méghozzá Európából, végtére is ez a hazánk, majd kelet felé haladva pillantást vetünk Ázsiára, Ausztráliára, a Csendes-óceáni-szigetekre, körülnézünk Amerika mindkét részén, és megállapodunk Afrikában. Mire is figyeljünk útközben? A természeti szépségekre? Nos, ezek évezredek óta lényegében változatlanok. A dinasztiákra és a háborúkra? Az erre vonatkozó adatokat megtalálni a kézikönyvekben. Fontosabb megtudnunk, hogy egy adott időben hogyan éltek az emberek. Az első évezredfordulót átölelő néhány évszázad kiválasztása „úti célként” tartalmaz bizonyos előítéletet Európa javára, mivel ebben az időben nagy változás elsősorban ezen a vidéken zajlott le. Ezt a részrehajlást azonban indokolja, hogy az európai átrendeződés alapul szolgált a jóval későbbi változásoknak a világ minden részében. Ez vezetett el ugyanis ahhoz, hogy az európai időszámítás szerint a 15. század végén elkezdődjék a „Föld felfedezése”, a legnagyobb fordulat, amely végbement az emberiség történetében.

Nehéz elképzelni, hogy a történelem híres alakjai egykor ugyanolyan gyerekek voltak, mint bárki. Nem fogadtak szót, rugdalóztak a pad alatt, csúfolódtak, verekedtek. Sokukról feljegyezték, mit tanult, milyen játékokkal játszott, mely gyerekbetegségeken esett át. Hánykor kelt iskoláskorában Napóleon, és hány babája volt Viktória királynőnek? Milyen ruhában ment iskolába Lincoln az első tanítási napon, és mivel ríkatta meg kisöccsét Lenin? Mit csinált Hitler a bizonyítványával, miután három tárgyból megbukott? Hány öltéssel varrták össze Kennedy biciklizés közben szerzett sebeit? Kinek az osztályát jutalmazta a tanár whiskyvel vagy bagóval? Kit itattak másnaposság ellen tejben és csokoládéban felvert tojással, és kit tartóztattak le egyetlen éjszaka alatt négyszer? Lehet, hogy a nagy emberek eleve „nagynak” születtek, és gyermekkorukban is kiemelkedő képességekkel bírtak? Vagy neveltetésük, környezetük tette őket naggyá? Miből lesz a cserebogár? Többek között erre a kérdésre keresi a választ ez a kötet.

1979. március 26-án a Fehér Ház kertjében egy nagy, narancssárga-vörös cirkuszsátorféle alatt aláírták Izrael és Egyiptom békeszerződését. Kereszty András, aki éveken át dolgozott tudósítóként a Közel-Keleten, izgalmas riportkönyvében megírta azt, hogy miképpen kezdődött minden. A szemtanú hitelességével, színesen, élvezetes írói eszközökkel számol be az eseményekről bepillantást engedve a tudósítói munka mindennapjaiba is. A könyv a maga idejében (a hetvenes évek Magyarországán) az első hiteles írás volt Izrael és az arab országok viszonyáról. Amolyan „klasszikusnak” számít.

Budapest, 1950 február. Az Államvédelmi hatóság pincéiben a nyomozók nem válogatnak az eszközökben, hogy vallomásra kényszerítsék az őrizeteseket. Ezt teszi Szabados Imre százados is, aki a legdurvább módszerektől sem riad vissza, hogy feljebb kerülhessen a szolgálati ranglétrán. Hűen követi a Párt elvárásait, és ennek megfelelően lát neki egy koncepciós nyomozás lefolytatásának. Közben pesti bérlakások mélyén, cukrászdák homályos sarkában elfugott asztaloknál a diktatúra és az ÁVH fenyegetésével dacolva titkos megbeszélések folynak... Cserhalmi Dániel hiteles, tanulságos és krimiszerűen fordulatos regénye a Rákosi-korszak politikai rendőrségének sötét és még mindig alig ismert világába kalauzolja el az olvasót és emberközelbe hozza a korszak olyan ismert figuráit, mint Péter Gábor, a rettegett hatóság főnöke vagy Rákosi Mátyás, aki maga is hatalmi intrikák áldozatává válhat.

A könyv Tőkés Rudolf Amerikában élő magyar származású történész és politológus gazdag életművéből nyújt válogatást. Magyarország és Közép-Kelet-Európa történelmi, kulturális és politikai problémáiról szóló tanulmányok mellett olvashatunk a rendszerváltásról, az 1990-es évek magyar poltikai és közjogi kérdéseiről, valamint az utóbbi néhány év honi történéseiről szóló tanulmányokat is.

Az első világháborút követő hónapokban Közép- és Kelet-Európa politikai térképe gyökeresen átalakult. Az átalakulás egyik legfontosabb eleme az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország darabokra hullása-szaggatása volt. A történeti Erdély, valamint a Bánság középső és keleti fele, továbbá az ún. Részek vagy Partium - együttesen 103 ezer négyzetkilométer 5,2 millió lakossal - az új román állam részévé vált. Az 1918 őszétől 1920. június 4-ig tartó folyamatnak több fontos állomása volt. A történelmi háttér felfestése után Romsics Ignác ezeket mutatja be - széles körű hazai és külföldi forrásbázisra támaszkodva. Részletesen foglalkozik az 1918. őszi sikertelen megbékélési kísérletekkel, majd Erdély román megszállásával, valamint az 1918. decemberi 1-jei gyulafehérvári román „nemzetgyűléssel" és ennek következményeivel, továbbá az új helyzetet szentesítő trianoni békeszerződés megalkotásának körülményeivel. A térképekkel gazdagon illusztrált kötet zárófejezete a két világháború közötti és alatti helyzetet, valamint az 1947-es párizsi békeszerződéshez vezető utat ismerteti.

A Franklin és Winston lapjain két olyan politikusegyéniség izgalmas kapcsolata bontakozik ki, akik a második világháborúban győzelemre vitték a szabad világot. Barátságuk sorsdöntő és a maga nemében páratlan volt - a háború idején 113 napot töltöttek együtt, és csaknem kétezer üzenetet váltottak. Nemegyszer titokban találkoztak, egymástól igencsak távol eső helyeken - Washingtonban, Casablancában, Teheránban -, beszélgettek háborúról, politikáról, a politikai döntések nehézségeiről és magánéleti gondjaikról.Történetük egyfajta love story, amelyben az érzelmes Churchill a tartózkodó Rooseveltnek udvarol. A brit kormányfő, aki Hitlerrel jó ideig egymaga szállva szembe, a legsötétebb órában rázta föl nemzetét, soha nem tudta, hányadán áll Roosevelttel - akinek épp ez volt a célja. A titkokat dédelgető amerikai elnök szeretett zavarba hozni másokat - fehér házi munkatársait és a feleségét, Eleanort éppúgy, mint Churchillt.Jon Meacham az izgalmas politikai eszmecserék hátterében meghúzódó személyes drámák megelevenítésével erőteljes portrét rajzolt minden idők egyik legfigyelemreméltóbb barátságáról.

A 2018-as Andrew Carnegie Kiváló Tényirodalom Díj jelöltje. A legendás leleplezőtől, aki annak idején nyilvánosságra hozta a Pentagon-iratokat... Amerika szigorúan titkos, embertelen nukleáris politikája ma is érvényben van. Ám egy magas rangú szemtanú élete kockáztatásával felfedi a titkokat. Eszement terv, amely halálos veszéllyel fenyeget mindannyiunkat, vagy csupán rémkép? Paranoia vagy valós félelem? A korábbi magas rangú nemzetvédelmi elemző, Daniel Ellsberg elsőként ír az 1960-as évek amerikai atomprogramjáról. Ha valaha megvalósulnak az Eisenhower elnök ideje alatt készült totális atomháborús tervek, az az emberiség csaknem teljes kihalásához vezethet. Ellsberg figyelmeztet, hogy a történelem legveszélyesebb fegyverkezése folyik, és a Trump-adminisztráció csak folytatása a teljes megsemmisüléshez vezető útnak. Bizonyítékokhoz hozzáférő magas rangú tisztviselő még soha nem írt ilyen nyíltan a Kennedy-korszakban elfogadott nukleáris stratégiáról. Ellsberg könyve az őrület krónikája, amelyben a szerző a saját részvételét is elismeri. Ez a vészjósló írás ugyanakkor megmutatja azokat a lehetséges lépéseket, amelyekkel leszerelhetjük a készenlétben tartott Végítéletgépet, és elkerülhetjük az atomkatasztrófát. A Dr. Strangelove-sztori valóságos verzióját olvashatjuk. A könyv nem másról szól, mint a világ jövőjéről. A kulcs a mi kezünkben van.