Najnovšie - Umenie strana 24 z 26

Ucelená a doposud stále jediná vskutku folková monografie, v níž životní a umělecké osudy písničkáře Pavla Žalmana Lohonky v prvních padesáti letech jeho života komentuje na třicet osobností – kamarádi z učení a trampingu, kolegové z hudebních skupin, ale i nejbližší ro¬dinní příslušníci. Součástí knihy jsou i tři rozhovory s hlavním akté¬rem dění a kritická zhodnocení tvorby do roku 1996, dále Žalmano¬va poezie a pohádky, ba dokonce i ukázka z dramatické hry. Čtenář zde dostává i velmi názorný přehled o historii folkového hnutí u nás i ve světě od konce padesátých let po druhou polovinu devadesátých let minulého století. Michal Huvar (1960), český spisovatel a dokumentarista

Lidské dokumenty jsou kultovní, jedinečnou knihou národopisu hanáckého Slovácka. Postihují život obyvatel několika vesnic (Kobylí, Vrbice, Velké Pavlovice, Bořetice, Němčičky, Rakvice, Velké Bílovice, Moravský Žižkov, Čejkovice, Starovičky). Jsou věrným obtiskem žití v nich, pamětí nejen národa, ale doslova celého lidského rodu. Autorka v nich podává nejen dobré stránky lidské existence, ale i její hříchy, náruživosti, všechny rysy duše lidu, a to prostřednictvím terénních zápisů – autentických výpovědí z konce 19. století. Materiály jsou řazeny do celků podle tradičních oblastí lidové kultury, s důrazem na rodinný a společenský život. Jde o ojedinělý národopisný i v pravdě lidský dokument, který je podnes stejně živý, jako byl v době svého prvního vydání v roce 1900. Augusta Šebestová (1852-1933) - národopisná sběratelka a buditelka

Jedným z najzaujímavejších titulov edície Kultúrne Krásy Slovenska sú Hrady – najkrajšie zrúcaniny. Viaceré slovenské hrady sú totiž symbolom nielen jednotlivých regiónov Slovenska, ale patria aj k najkrajším cieľom mnohých turistických výletov a trás. Rozhodli sme sa vybrať 33 najkrajších zrúcanín nielen z vizuálneho hľadiska, ale aj z turistického pohľadu. Keďže publikácií o hradoch je už neúrekom, tak sme sa snažili priblížiť vybrané hrady iným spôsobom ako tie doteraz existujúce. Naša publikácia sa snaží byť tak trochu turistickým sprievodcom o hrade a jej cieľom je poskytnúť čitateľovi komplexnú predstavu o hrade ešte skôr, ako ho navštívi. Texty o hradoch sú popretkávané povesťami, príbehmi a legendami, ktoré sa viažu k hradu, jeho obyvateľom a historickým udalostiam. Nechýbajú dobové ilustrácie, staré pohľadnice, pôdorysy, mapky a samozrejme súčasné fotografie.

Publikácia Svetové kultúrne dedičstvo UNESCO pravdepodobne najreprezentatívnejšie charakterizuje význam a pestrosť historického a kultúrneho prostredia Slovenska. UNESCO je medzinárodná Organizácia Spojených národov pre výchovu, vedu a kultúru. V rámci projektov v oblasti kultúrneho dedičstva vytvára viaceré zoznamy najlepších svetových diel alebo javov. Už v čase zrodu Zoznamu svetového kultúrneho a prírodného dedičstva UNESCO v roku 1993 do neho zaradili tri slovenské kultúrne pamiatky – Banská Štiavnica a technické pamiatky jej okolia, Spišský hrad a pamiatky v okolí a Vlkolínec. Zoznam kultúrneho svetového dedičstva sa v roku 2000 rozšíril o historické jadro mesta Bardejov. V roku 2008 sa v poradí piatym zápisom medzi kultúrno-historické pamiatky stali drevené chrámy v slovenskej časti karpatského oblúka. Najmladším prírastkom v rodine kultúrnych pamiatok UNESCO je mesto Levoča, ktoré rozšírilo lokalitu Spišský hrad a pamiatky v okolí v roku 2009. Publikácia sa snaží byť tak trochu sprievodcom po najkrajších historicko-kultúrnych lokalitách Slovenska. Každá kapitola sa okrem stručného predstavenia zápisu do zoznamu UNESCO začína opisom toho najzaujímavejšieho, čo lokalita ponúka. Po krátkom úvode nasleduje poloha, história a najmä prechádzka, počas ktorej sa čitateľ dozvie veľa zaujímavostí o jednotlivých objektoch nachádzajúcich sa na danom území. Texty sú popretkávané mnohými zaujímavosťami viažucimi sa na jednotlivé objekty. Nechýbajú mapky a, samozrejme, súčasné fotografie.

Podobne ako Hrady a zámky aj kniha Kaštiele voľne nadväzuje na publikáciu o hradných zrúcaninách. V tejto knihe však zostavovatelia najväčší priestor poskytli stavbám, ktoré sú zväčša pekne zrekonštruované a v ktorých sídlia múzeá najrozličnejšieho charakteru. Vďaka nim návšteva takejto kultúrno-historickej pamiatky dostáva iný rozmer a nadobúda poznávací a náučný charakter. Samozrejme, neobišli ani kaštiele, ktoré sú pekne zrekonštruované a ktoré dnes plnia iné funkcie (sú ubytovacími zariadeniami, domami umelcov či sídlami inštitúcií). Napokon priestor dostali aj kaštiele, ktoré sú významné z historického hľadiska, avšak nie sú v najlepšom stave a čakajú na rekonštrukciu. Každé predstavenie kaštieľa sa začína opisom polohy a prístupových ciest, pokračuje históriou a súčasnosťou a zaujímavosťami nachádzajúcimi sa v bezprostrednom okolí. Nechýbajú staré pohľadnice a charakteristické fotografie.

V poradí druhou publikáciou z edície Kultúrne Krásy Slovenska je titul Najkrajšie mestá. Slovensko je krajinou nádherných miest. Bohatá história zanechala pozoruhodné stopy na ich vzhľade a architektúre. Do publikácie sme zaradili sídla, v ktorých centrách vyhlásili mestské pamiatkové rezervácie (s výnimkou Štiavnických Baní, ktoré sú pamiatkovou rezerváciou). Niektoré sú dokonca súčasťou zoznamu svetového dedičstva UNESCO a predstavujú z tohto hľadiska jedinečné súčasti slovenského i svetového kultúrneho dedičstva. Publikácia sa snaží byť turistickým sprievodcom po najkrajších slovenských mestách a jej cieľom je poskytnúť čitateľovi komplexnú predstavu o meste ešte predtým, ako ho navštívi. Každé predstavenie mesta sa začína opisom jeho histórie a pokračuje prechádzkou po najzaujímavejších miestach. Texty o mestách sú popretkávané rôznymi zaujímavosťami. Nechýbajú historické pohľadnice ani súčasné fotografie.

Pre čitateľov edície Kultúrne Krásy Slovenska je pravdepodobne najatraktívnejšia kniha Hrady a zámky, ktorá voľne nadväzuje na predchádzajúcu publikáciu o hradných zrúcaninách. Termíny „hrad“ a „zámok“ sa považujú za synonymá, a takto možno novú knihu označiť aj ako druhý diel knihy Hrady – najkrajšie zrúcaniny. Výber zámkov vychádzal z predchádzajúcej knihy, v ktorej autori spracovali najkrajšie hradné zrúcaniny. V tejto publikácii sa zamerali na ďalšie stavby, ktoré sú zväčša pekne zrekonštruované a v ktorých sídlia múzeá najrozličnejšieho charakteru. Vďaka nim návšteva takejto kultúrno-historickej pamiatky dostáva iný rozmer a nadobúda poznávací a náučný charakter. Z tohto dôvodu zostavovatelia vybrali najkrajšie hrady a zámky nielen z vizuálneho hľadiska, ale aj z pohľadu existencie muzeálnych expozícií. Vybrané hrady a zámky sa snažili opísať podobným spôsobom ako hradné zrúcaniny. Publikácia sa snaží byť tak trochu turistickým sprievodcom a jej cieľom je poskytnúť čitateľovi komplexnú predstavu ešte skôr, ako sa rozhodne ten – ktorý zámok navštíviť. Texty o hradoch a zámkoch sú popretkávané povesťami, príbehmi a legendami, ktoré sa viažu na zámok, jeho obyvateľov a historické udalosti. Nechýbajú dobové ilustrácie, staré pohľadnice, pôdorysy, mapy a súčasné fotografie.

Ako ďalší titul z edície Prírodné Krásy Slovenska vyšla publikácia Najkrajšie doliny. Určitým spôsobom nadväzuje na úplne prvú publikáciu z tejto edície – knihu Najkrajšie vrchy. Podobne ako vrchy a štíty aj doliny patria k charakteristickým krajinným scenériám Slovenska a k tomu najkrajšiemu, čo slovenská príroda ponúka. Časopis Krásy Slovenska v minulých rokoch uverejnil čitateľský rebríček najkrajších dolín a práve v nadväznosti naň sme sa rozhodli pripraviť a vydať knihu Najkrajšie doliny. Hoci si uvedomujeme, že aj v prípade dolín, ktoré nesú označenie „najkrajšie“, ide o subjektívne názory autorov a vydavateľa, punc objektívnosti konečnej skupine dáva spomínaný rebríček čitateľov časopisu Krásy Slovenska, podľa ktorého sme pri výbere postupovali. Nakoniec sme zvolili 40 dolín, ktoré sme rozdelili do piatich skupín. Pôvodne sme uvažovali aj o skupine dolín z nížinných či zo sopečných oblastí Slovenska, avšak celkový počet by narástol tak, že by sme potrebovali dvojnásobný rozsah strán. A tak sme sa snažili vybrať predovšetkým doliny, ktoré majú pevné miesto v povedomí obyvateľov Slovenska. Predstavili sme ich polohu, vznik a vývoj, ktorý bol v každej skupine odlišný. Okrem podrobnej charakteristiky dolín a ich odnoží sme hľadali a nachádzali aj rôzne zaujímavosti či príbehy, ktoré dotvárajú ich charakter. Veríme, že vás náš výber najkrajších dolín zaujme a obohatí a že nám prepáčite prípadnú absenciu doliny, ktorá nesie prvenstvo vo vašom osobnom rebríčku.

1585-ben hatalmas népünnepély zajlott a Szent Péter-székesegyház előtti főtéren. Monumentális márványobeliszket állítottak föl, csúcsára erősítették a szent kereszt egy darabját, s a pápai énekkar Palestrina egyik himnuszát adta elő, a szerző vezényletével. Róma az ezerötszáznyolcvanas évekre zenei világközponttá fejlődött, s ez Palestrina munkásságának köszönhető elsősorban. Műve hatalmas hagyomány, utolsó láncszeme, összefoglalása a több évszázados egyházzenei örökségnek.Ez a könyv, amely a zenei kalandregénynek egyik legizgalmasabb darabja, Palestrina mozgalmas életének története.

Romain Rolland nem szokványos életrajzot írt. Hatalmas szakirodalmi tájékozottsága alapján szinte önéletrajzot, egyfajta Naplót készített a szeniről. Amilyen rövid ez a biográfia, olyan hatásos: egy ember, a zsen áll előttünk, minden küszködésével, szerelmeivel, csalódásaival és nyomorával. Ahogy Rolland bemutatja, úgy kétszeresen igaznak érezzük: Teher alatt nő a pálma. Valóban: Beethovent egész életében csapás csapásra éri: hogy ettől jobbak lettek-e művei? Nem tudjuk. De egy biztos: a rengeteg tragédia, csapás és szerencsétlenség csak megedzette jellemét: lehet, hogy zsenialitása ezek hatására szökkent szárba: legalábbis Romain Rolland ezt sugallja… A kötetet Mikes Lajos értő műfordításában adjuk közre.

„A művészet mivoltáról nem sokat tudhatunk meg, ha nem a művészből indulunk, aki a művészetet alkotja. De maradjunk józanok, ha az értelemmel dolgozunk. A föllengző frázist, amelyre annyian kötelezve érzik magukat, ha a művészetről beszélnek, amely túlkiabálja az értelmet, tartsuk távol. A művészet bizonyára nagy, szent, hatalmas valami; ki nem csodálná? de azért eszünket is szóhoz juttathatjuk…”

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül.

A dolgozó test éppen úgy tárulkozott ki előtte, mint korábban a szerelmes test. Az élet új kinyilatkoztatása ez. Ám ez az alkotó annyira a maga dolgai közt él, annyira a saját művei mélységében, hogy kinyilatkoztatásokat nem is képes felfogni másként, mint saját művészete egyszerű eszközeivel. Új élet, ez az ő számára végső fokon: csak új felületek, új mozdulatok. Így vált egyszerűvé körülötte minden. Többé már nem tévedhet. Rodinnak ez a fejlődése útmutatás ebben a tanácstalan korban minden művészetnek. Egyszer majd felismerik, mi tette olyan naggyá ezt a nagy művészt: az, hogy munkás volt, s nem vágyott másra, csak arra, hogy minden erejével behatolhasson szerszáma közönséges és kemény munkájának titkaiba. Ebben volt némi lemondás is az életről, de éppen ezzel a türelemmel nyerte el az életet: mert vésőjéhez odasereglett a világ.

Munkácsy Mihály (1844–1900) a magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere, a realizmus egyik legnagyobb alakja. Művészetének kialakulására a bécsi és a müncheni akadémia után elsősorban Párizs hatott, ahol 1871-ben végleg letelepedett. Munkácsy igazi területe az emberábrázolás volt, s hatalmas méretű kompozícióival meghódította a műértő közönséget.

Egry József (1883-1951) A Piktor, így nevezték Badacsonyban Egry Józsefet, akit vagy tábori festőállványával láttak baktatni a szőlők közötti földutakon vagy horgászbotjával, szákjával felszerelkezve bandukolni a "magányát védő", keskeny pallós bejárójú Balaton-parti horgászstéghez. A suhancok és a kisdiákok Piktor bácsinak hívták. Sovány, szikár figurája, erős, ruganyos, férfias járása még hajlottabb korában is megmaradt. Mozgékony, nyugtalan ujjai sokszor babráltak hol cigarettával, hol ceruzával, valamivel. De ezek csak a külső, felületes szemlélő benyomásai a festőről. A róla készült fotók és a róla mintázott szobrok is akkor igazán figyelemre méltók, amikor - közelebb menve hozzájuk - sokhieroglifájú, ráncokkal barázdált arcáról, figyelő, felejthetetlen tekintetéről szólnak. Barátainak a visszaemlékezései is ezt a tekintetet, kutató szemeit idézik, és - ha odáig jutott az ismeretség - erős kézfogását, amely tekintetének figyelméről szólt.

„… ?Végezetül bemutatkozom az olvasóknak: hivatásom építőmérnök, és beállítottságomnál fogva humanista és környezetvédő vagyok. Dr. Mosonyi Emil”A rendszerváltozás eredményeként Mosonyi Emil 1991-től az MTA rendes tagja. 2002-ben Mosonyi Emil életművéért Cannes-ban szakmája „Oscar-díját”, a Nemzetközi Vízügyi Nagydíjat vehette át Perez de Cuellar volt ENSZ-főtitkártól. A Magyar Mérnöki Kamara tiszeletebeli tagságát adományozó oklevelet 2004. május 19-én, a tiszalöki vízlépcső üzembe helyezésének 50. évfordulóján tartott ünnepségen nyújtotta át részére Holló Csaba alelnök. 2006 március 15-én Széchenyi-díjas. A kitüntetés átadásának idején súlyos betegen fekszik egy karlsruhei kórházban felesége éjjel-nappal vele van. A kitüntetéssel járó pénzjutalmat a budapesti, Széher úti Szent Ferenc Kórház javára ajánlotta fel. (Forrás: mernokujsag.hu)Mosonyi Emil vízépítő mérnök nevéhez vízlépcsők és -erőművek sokasága fűződik szerte a világon. Kiemelkedő munkásságát mindenhol elismerik (Magyarországot kivéve?). …hosszú és sikerekben gazdag életében – hosszabbik részét Németországban töltötte – számtalan díjat kapott, sőt kettő róla van elnevezve. Nemzetközi díj az egyik, a vízépítés legjobb szakembereinek adják – az elsőt ő maga kapta –, a másik Mosonyi-díjat Új-Zélandon alapították a legkiválóbb mérnökhallgatóknak. (Forrás: Magyar Hírlap Online, Vélemény és vita, Szále László: Középkereszt)

Zichy Mihály (1827-1906) Zichy Mihály a tekintélyes Zichy család köznemesi ágából származott. A Somogy megyei Zalán született, ahol a történelem különös kegyelméből ma is áll a hangulatos Zichy-kúria, a később hozzá épült műteremmel együtt. A világot járt festő is ide hozta haza Szentpétervárról családját, és legutóbb, a rendszerváltás után ide tért vissza Amerikából dédunokája, Csicsery-Rónay István. Az ő aktivitása napjainkban nagyban hozzájárul a régi bútorokkal, dísztárgyakkal, fegyverekkel, kuriózumokkal, hatalmas könyvtárral és a Magyar Nemzeti Galéria letétjeként nagyméretű képekkel berendezett Zichy Mihály Emlékmúzeum gazdagításához és népszerűsítéséhez.

Székely Bertalan (1835-1910)Az ezredfordulón, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Székely-kiállítás katalógusának előszavában, Bereczky Loránd főigazgató a következőket írta, rámutatva a művész életművében jelentkező, olykor ellentmondásokat is jelző kettősségre: „Székely Bertalan… száz évvel ezelőtt… egy kulturális korszakváltás művésze volt. Munkásságában és gondolkodásmódjában jelentősége volt a hagyományokhoz való kötődésnek, de komolyan foglalkoztatta és izgatta a kor progresszív művészeti törekvéseinek néhány problémája is.” Székely Bertalan tevékenységének egyik legfőbb célja ugyan a nemzeti irányultságú és érzelmű művészet megteremtése volt, de széles látókörű, intellektuális beállítottságú művész lévén a nemzeti sorskérdéseket is az egyetemes emberi értékek szintjén és formanyelvén tárgyalta. Hagyománytisztelete – főként a történeti tematikában – a romantika kései nemzetközi vonulatához kapcsolta, de mindig nyitott maradt kora új irányzatai felé is. Így a realista, idealizálástól mentes emberábrázolás elemeit fedezhetjük fel arcképfestészetében, késői alkotóperiódusának tájképei pedig már az új természetszemlélet hatása alatt készültek. Érdeklődött az atmoszferikus jelenségek ábrázolási lehetőségei iránt, foglalkoztatták a levegő és a fény teret és színt befolyásoló hatásai, vagyis e művek már a plein air és az impresszionizmus bizonyos jegyeit is felmutatják. Falképfestészetét részben az építészet által megkövetelt régi stílusokhoz, a középkorhoz és a barokkhoz való alkalmazkodás jellemzi, ugyanakkor már megjelennek – a századforduló legjellemzőbb irányzata – a vonal szerepét hangsúlyozó szecesszió külsődleges jegyei és díszítő motívumai is. Kitüntetett figyelemmel fordult a mozgás ábrázolása felé, valósággal elbűvölte a testek ellentétes irányú mozgásában rejlő számtalan variációs lehetőség megjelenítése, amint ezt a megszámlálhatatlan Léda-variáció is bizonyítja. A mozgásábrázolás iránti vonzalma érdeklődését új utak felé is irányította: a vágtázó ló mozgásfázisainak egymás mellé rajzolása, majd perspektivikus elrendezése már egy új művészeti ág, a film megszületését vetíti előre.

A Mintarajziskolában igen rövid időt töltött 1900-ban, majd 1902-ben Rómába, 1903-ban Firenzébe ment, ahol beiratkozott az akadémiára. 1906-ban Párizsba utazott. 1908-as észak-itáliai útját követően írók, költők hívták Nagyváradra, kiállításakor megismerkedett Ady Endrével és későbbi barátjával, Juhász Gyulával. 1913-ban Padovában járt, 1914 tavaszától egy évig Velencében élt. Kapcsolata az aktivistákkal 1918 körül csupán életrajzi momentum, művein nem hagyott nyomot. 1922-ben gyűjteményes kiállítása volt, de a világháború feszültségei, félelmei hatására felszínre került elmebaja ekkor már nem engedte a civil életbe való ideiglenes visszatérését sem.