Najnovšie - Umenie strana 24 z 25

Romain Rolland nem szokványos életrajzot írt. Hatalmas szakirodalmi tájékozottsága alapján szinte önéletrajzot, egyfajta Naplót készített a szeniről. Amilyen rövid ez a biográfia, olyan hatásos: egy ember, a zsen áll előttünk, minden küszködésével, szerelmeivel, csalódásaival és nyomorával. Ahogy Rolland bemutatja, úgy kétszeresen igaznak érezzük: Teher alatt nő a pálma. Valóban: Beethovent egész életében csapás csapásra éri: hogy ettől jobbak lettek-e művei? Nem tudjuk. De egy biztos: a rengeteg tragédia, csapás és szerencsétlenség csak megedzette jellemét: lehet, hogy zsenialitása ezek hatására szökkent szárba: legalábbis Romain Rolland ezt sugallja… A kötetet Mikes Lajos értő műfordításában adjuk közre.

„A művészet mivoltáról nem sokat tudhatunk meg, ha nem a művészből indulunk, aki a művészetet alkotja. De maradjunk józanok, ha az értelemmel dolgozunk. A föllengző frázist, amelyre annyian kötelezve érzik magukat, ha a művészetről beszélnek, amely túlkiabálja az értelmet, tartsuk távol. A művészet bizonyára nagy, szent, hatalmas valami; ki nem csodálná? de azért eszünket is szóhoz juttathatjuk…”

A dolgozó test éppen úgy tárulkozott ki előtte, mint korábban a szerelmes test. Az élet új kinyilatkoztatása ez. Ám ez az alkotó annyira a maga dolgai közt él, annyira a saját művei mélységében, hogy kinyilatkoztatásokat nem is képes felfogni másként, mint saját művészete egyszerű eszközeivel. Új élet, ez az ő számára végső fokon: csak új felületek, új mozdulatok. Így vált egyszerűvé körülötte minden. Többé már nem tévedhet. Rodinnak ez a fejlődése útmutatás ebben a tanácstalan korban minden művészetnek. Egyszer majd felismerik, mi tette olyan naggyá ezt a nagy művészt: az, hogy munkás volt, s nem vágyott másra, csak arra, hogy minden erejével behatolhasson szerszáma közönséges és kemény munkájának titkaiba. Ebben volt némi lemondás is az életről, de éppen ezzel a türelemmel nyerte el az életet: mert vésőjéhez odasereglett a világ.

Munkácsy Mihály (1844–1900) a magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere, a realizmus egyik legnagyobb alakja. Művészetének kialakulására a bécsi és a müncheni akadémia után elsősorban Párizs hatott, ahol 1871-ben végleg letelepedett. Munkácsy igazi területe az emberábrázolás volt, s hatalmas méretű kompozícióival meghódította a műértő közönséget.

Zichy Mihály (1827-1906) Zichy Mihály a tekintélyes Zichy család köznemesi ágából származott. A Somogy megyei Zalán született, ahol a történelem különös kegyelméből ma is áll a hangulatos Zichy-kúria, a később hozzá épült műteremmel együtt. A világot járt festő is ide hozta haza Szentpétervárról családját, és legutóbb, a rendszerváltás után ide tért vissza Amerikából dédunokája, Csicsery-Rónay István. Az ő aktivitása napjainkban nagyban hozzájárul a régi bútorokkal, dísztárgyakkal, fegyverekkel, kuriózumokkal, hatalmas könyvtárral és a Magyar Nemzeti Galéria letétjeként nagyméretű képekkel berendezett Zichy Mihály Emlékmúzeum gazdagításához és népszerűsítéséhez.

„… ?Végezetül bemutatkozom az olvasóknak: hivatásom építőmérnök, és beállítottságomnál fogva humanista és környezetvédő vagyok. Dr. Mosonyi Emil”A rendszerváltozás eredményeként Mosonyi Emil 1991-től az MTA rendes tagja. 2002-ben Mosonyi Emil életművéért Cannes-ban szakmája „Oscar-díját”, a Nemzetközi Vízügyi Nagydíjat vehette át Perez de Cuellar volt ENSZ-főtitkártól. A Magyar Mérnöki Kamara tiszeletebeli tagságát adományozó oklevelet 2004. május 19-én, a tiszalöki vízlépcső üzembe helyezésének 50. évfordulóján tartott ünnepségen nyújtotta át részére Holló Csaba alelnök. 2006 március 15-én Széchenyi-díjas. A kitüntetés átadásának idején súlyos betegen fekszik egy karlsruhei kórházban felesége éjjel-nappal vele van. A kitüntetéssel járó pénzjutalmat a budapesti, Széher úti Szent Ferenc Kórház javára ajánlotta fel. (Forrás: mernokujsag.hu)Mosonyi Emil vízépítő mérnök nevéhez vízlépcsők és -erőművek sokasága fűződik szerte a világon. Kiemelkedő munkásságát mindenhol elismerik (Magyarországot kivéve?). …hosszú és sikerekben gazdag életében – hosszabbik részét Németországban töltötte – számtalan díjat kapott, sőt kettő róla van elnevezve. Nemzetközi díj az egyik, a vízépítés legjobb szakembereinek adják – az elsőt ő maga kapta –, a másik Mosonyi-díjat Új-Zélandon alapították a legkiválóbb mérnökhallgatóknak. (Forrás: Magyar Hírlap Online, Vélemény és vita, Szále László: Középkereszt)

Egry József (1883-1951) A Piktor, így nevezték Badacsonyban Egry Józsefet, akit vagy tábori festőállványával láttak baktatni a szőlők közötti földutakon vagy horgászbotjával, szákjával felszerelkezve bandukolni a "magányát védő", keskeny pallós bejárójú Balaton-parti horgászstéghez. A suhancok és a kisdiákok Piktor bácsinak hívták. Sovány, szikár figurája, erős, ruganyos, férfias járása még hajlottabb korában is megmaradt. Mozgékony, nyugtalan ujjai sokszor babráltak hol cigarettával, hol ceruzával, valamivel. De ezek csak a külső, felületes szemlélő benyomásai a festőről. A róla készült fotók és a róla mintázott szobrok is akkor igazán figyelemre méltók, amikor - közelebb menve hozzájuk - sokhieroglifájú, ráncokkal barázdált arcáról, figyelő, felejthetetlen tekintetéről szólnak. Barátainak a visszaemlékezései is ezt a tekintetet, kutató szemeit idézik, és - ha odáig jutott az ismeretség - erős kézfogását, amely tekintetének figyelméről szólt.

A Mintarajziskolában igen rövid időt töltött 1900-ban, majd 1902-ben Rómába, 1903-ban Firenzébe ment, ahol beiratkozott az akadémiára. 1906-ban Párizsba utazott. 1908-as észak-itáliai útját követően írók, költők hívták Nagyváradra, kiállításakor megismerkedett Ady Endrével és későbbi barátjával, Juhász Gyulával. 1913-ban Padovában járt, 1914 tavaszától egy évig Velencében élt. Kapcsolata az aktivistákkal 1918 körül csupán életrajzi momentum, művein nem hagyott nyomot. 1922-ben gyűjteményes kiállítása volt, de a világháború feszültségei, félelmei hatására felszínre került elmebaja ekkor már nem engedte a civil életbe való ideiglenes visszatérését sem.

A Kossuth Kiadó és a Magyar Nemzeti Galéria közös, új sorozata a leghíresebb magyar festők munkáit, az alkotások születésének körülményeit mutatja be a képzőművészet iránt érdeklődő olvasóknak.

Vaszary János (1867-1939) Vaszary János 1904 körül készült Önarcképén a művész szuggesztív pillantása ragadja meg a nézőt. "Tiszta, nyílt, de acélos tekintete mintha mindig a lényeget fürkészné a felszín látszat-takarója mögött" - írta róla egy kortársa. A művész kényesen elegáns megjelenése, tartózkodó viselkedése és szárnyalóan nyitott alkotói magatartása, bensőjének forrongó hevülete között feszülő kettősséget pedig így jellemezte egy másik írás: "Arisztokratikusan udvarias. Feszes, kimért, kemény" Olvasáskor lornyont használ. Az öltözködése, étele-itala, életformájának külső maszkja: egy rendes, pontosságra beidegződött, órákkal, percekkel és számjegyekkel számoló nyárspolgáré - noteszében címek vannak és házszámok és összegek, vonatköltség oda-vissza, és feljegyzések szőnyegről, ruhaszövetről. Holott vére minden cseppjében lázadó és lázító, elégületlen és elégületlenségre szító, egy fogságát lehántani akaró előkelő rablélek forradalmár." Lényének sokak által leírt eruptív ereje az utókor számára leginkább expresszív korszakának vastagon felkent olajmasszáiból, izzó színeiből, ecsetkezelésének vágtató lendületéből és művészeti írásainak sokszor szenvedélyes hangjából válik érzékelhetővé. Vaszary János munkássága nehezen besorolható, nem címkézhető. Nem tagozódott be a különféle iskolákba, távol maradt a festői csoportosulásoktól is. Elzárkózott attól, hogy a konzervatív akadémizmus zászlajára tűzze, de a baloldali progresszív avantgárd törekvésektől éppúgy elhatárolódott, mint a jobboldali kultúrpolitikát kiszolgáló neoklasszicista mûvészettől. Tartózkodott a szélsőségektől, a megalkuvástól és a politikai függéstől, egész életében kívülálló maradt.

Csók ?István (1865 -1961) Csók István életútja egy évszázadon ível át, eszmélése a „boldog békeidőkre” esett, majd felnőttként megélt két világháborút és megannyi hatalomváltást. Habitusának eredendő derűjét azonban mindez csak megerősítette, világnézetté csiszolva szerencsés adottságát. Derűje máig hatóan átsugárzik művein, ami kellő magyarázatot ad arra a szeretetre, amellyel mai napig övezi művészetét a közönség. E hosszan tartó népszerűség egyik kulcsa kétségtelenül Csók festészetének világos és közérthető volta. Fénytelített, színpompás képi világának visszatérő hősei imádott felesége és lánya, színtere a békés polgári otthon vagy a nyári Balaton, kedvencei a kora ősz dúsan tarka virágai. Festészetének sokszínű formavilága nem öncélú stílusbűvészet, hanem érzékeny leképezése formakereső korának. Kötött, akadémikus kifejezésmódját hamar felváltja a realizmus tiszta hangzata, hogy azt az ifjúkor melankóliáját érzékenyebben kifejező szimbolizmus kövesse, a századelőn vérbő impresszionistaként kezdi újra, majd rövid időre őt is megérinti a modernizmus felszabadító hatása, végül élete derekán visszatér ahhoz a képi világhoz, mely egyéniségéhez, világnézetéhez leginkább illeszkedik, az impresszionizmushoz. Fordulatos stílusváltásai azonban sosem lépik át a természetközeli ábrázolás határait, képtárgya mindenkor a látott, megélt világ marad. Ideológiailag semleges, lírai látványelvű festészete éppúgy sikeres a századvég kiállítótermeiben, mint a Horthy- vagy a Rákosi-érában.

Benczúr Gyula (1844-1920) Benczúr Gyula festőművészt kortársai ugyanúgy tisztelték és becsülték, mint az évezredes művészeti múltra visszatekintő nyugati világ a maga nagymestereit - egy olyan országban, ahol ötven éve jóformán még művészet sem volt. Ugyanakkor talán senkit sem ért annyi támadás, mint őt, akinek a magyar művészetben elfoglalt helye ma sem egyértelmű.

Székely Bertalan (1835-1910)Az ezredfordulón, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Székely-kiállítás katalógusának előszavában, Bereczky Loránd főigazgató a következőket írta, rámutatva a művész életművében jelentkező, olykor ellentmondásokat is jelző kettősségre: „Székely Bertalan… száz évvel ezelőtt… egy kulturális korszakváltás művésze volt. Munkásságában és gondolkodásmódjában jelentősége volt a hagyományokhoz való kötődésnek, de komolyan foglalkoztatta és izgatta a kor progresszív művészeti törekvéseinek néhány problémája is.” Székely Bertalan tevékenységének egyik legfőbb célja ugyan a nemzeti irányultságú és érzelmű művészet megteremtése volt, de széles látókörű, intellektuális beállítottságú művész lévén a nemzeti sorskérdéseket is az egyetemes emberi értékek szintjén és formanyelvén tárgyalta. Hagyománytisztelete – főként a történeti tematikában – a romantika kései nemzetközi vonulatához kapcsolta, de mindig nyitott maradt kora új irányzatai felé is. Így a realista, idealizálástól mentes emberábrázolás elemeit fedezhetjük fel arcképfestészetében, késői alkotóperiódusának tájképei pedig már az új természetszemlélet hatása alatt készültek. Érdeklődött az atmoszferikus jelenségek ábrázolási lehetőségei iránt, foglalkoztatták a levegő és a fény teret és színt befolyásoló hatásai, vagyis e művek már a plein air és az impresszionizmus bizonyos jegyeit is felmutatják. Falképfestészetét részben az építészet által megkövetelt régi stílusokhoz, a középkorhoz és a barokkhoz való alkalmazkodás jellemzi, ugyanakkor már megjelennek – a századforduló legjellemzőbb irányzata – a vonal szerepét hangsúlyozó szecesszió külsődleges jegyei és díszítő motívumai is. Kitüntetett figyelemmel fordult a mozgás ábrázolása felé, valósággal elbűvölte a testek ellentétes irányú mozgásában rejlő számtalan variációs lehetőség megjelenítése, amint ezt a megszámlálhatatlan Léda-variáció is bizonyítja. A mozgásábrázolás iránti vonzalma érdeklődését új utak felé is irányította: a vágtázó ló mozgásfázisainak egymás mellé rajzolása, majd perspektivikus elrendezése már egy új művészeti ág, a film megszületését vetíti előre.

Bernáth Aurél (1895-1982) Bernáth Aurél Utak Pannóniából című önéletrajzi kötetében örökítette meg a következő, a nagyközönség képzőművészeti érdeklődését karikírozó s így jócskán túlzó, ám mégsem csekély igazságot tartalmazó gondolatot: Az embereket általában öt esetben érdekli komolyan a festett kép: 1. ha szabadban készül, 2. ha öröklik, 3. ha egy kiállításon felháborodásból beszakítják, 4. ha ellopják, 5. ha pornografikus. Az ismeretlen tréfamester öt pontjába foglaltak alapján Bernáth művészete alig tarthatna számot a nyilvánosság figyelmére, mivel: 1. bár kisebb akvarelleket egész életében szívesen alkotott a szabadban, csupán nagybányai szabadiskolás pályakezdőként festett néhány olajképet jó impresszionista hagyomány szerint, 2. a képek öröklése a magánöröm kategóriájába tartozik, 3. tudomásom szerint Bernáth-művet sem kiállításon, sem egyéb helyen szándékolt inzultus még nem ért, 4. a második világháború idején néhány műve eltûnt a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumból, a Magyar Kereskedelmi Bank őrzésére bízott válogatott kollekcióját pedig a szovjet megszállók tévedésből hadizsákmánynak tekintették, és végül 5. a mesternek egyetlen pornografikus műve sem ismert.

A ?20. század egyik legjelenősebb festőjével ismerkedhetünk meg a magyar festészet sorozat 16. kötetében. Kondor Béla 1931-ben született és 1972-ben halt meg. A Képzőművészeti Főiskola festő majd grafika szakán tanult művész rendkívüli sokoldalúságát jelzi, hogy a legkülönbözőbb grafikai technikák alkalmazása mellett festményeket alkotott, verset s prózát írt, a fényképezésben új utakat keresett s orgonálni is kitűnően tudott. Művészete az avantgarde irányzatok helyett a múlt nagy tradícióihoz tudott úgy kapcsolódni, hogy a stiláris, tematikus és ikonográfiai motívumokat szuverén módon olvasztotta sajátos kifejezőrendszerébe. Egyéni mitológiát megteremtő művészetében korunk kihívásaira válaszolva értelmezte újra a szimbólumokat. A repülés, a szárnyalás Kondornál gyakori témájában különös jelképeket teremtett rovarok (Darázskirály, 1963), madarak s repülő szerkezetek (A műtücsök felröppentése, 1960) képében. A klasszikus és keresztény mitológia jelképeit, ambivalens tartalmak forrásává változtatta. Az angyalok, a kerubok, a teremtés és a rombolás géniuszai a kondori ikonográfia legkülönösebb alakjai. Angyalai, szentjei, bibliai hősei a Jó és a Gonosz polaritását az ember megkísértésén keresztül tárják fel. Krisztust ábrázoló képein a keresztrefeszítés korunk számára szóló üzenete foglalkoztatja (Pléhkrisztus, 1964; Krisztus a kereszten, 1971). A földi szférában létező ember arcváltozásait, az emberi színjáték tragikus szerepeit gyakran az isteni-szellemi szféra angyalaival szembesítve tárja elénk többértelmű olvasatok, ambivalens jelentések felvillantásával. Önarckép sorozatához (Valaki önarcképe) az aszimmetriára épülő diszharmónia kinyilvánításán keresztül, az irracionálissal szembenéző magatartás a kulcs.A kötetet 61 kép és 12 oldalnyi elemzés alkotja.

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül.Lotz Károlyt mind a mai napig elsősorban a magyar falképfestészet megteremtőjeként és legismertebb képviselőjeként tartják számon. A XIX. század utolsó négy évtizedében rangos európai nagyvárossá fejlődő Budapest rengeteget köszönhet neki, hiszen alig van ez idő tájt emelt középület és magánpalota, amely ne büszkélkedhetne Lotz egy-egy freskójával. Megszámlálhatatlan mennyiségű falképén többnyire a görög-római vagy a magyar mitológia szereplői, vagy egy-egy művészeti ágat vagy foglalkozást szimbolizáló allegorikus alakok tűnnek fel.Megformálásukban csodálatos könnyedség, báj és elegancia érvényesül, ezáltal lírai, sokszor meseszerű hangulatot keltve a nézőkben. Falképei, a bravúros mesterségbeli tudás révén, jelentősen hozzájárultak a közönség művészeti ismereteinek bővítéséhez, ugyanis a mondanivaló többségének megértése olykor komoly irodalmi és történelmi tájékozottságot kívánt, a stílusbeli sokféleség pedig - kora középkor, reneszánsz, barokk - szükségszerűen felkeltette a régi korok művészete iránti érdeklődést. Nemzeti tematikájú - részben a magyar mitológiát, részben a magyar történelmet feldolgozó - művei pedig szerepet játszottak a hazafias érzések ébrentartásában, mely különösen fontos volt a szabadságharc leverése miatt elkeseredett és félelemben tartott magyarság számára az 1860-as években.Falképfestői munkássága mellett - melynek során több száz tanulmány készült a grafika műfajában - Lotz táblaképfestészete is igen jelentős. Olajfestményeit áttekintve láthatjuk, hogy a festészet szinte minden műfajában dolgozott. Korai életképein és tájképein a pusztai romantika világát idézte fel csikósokkal, betyárokkal és az ott élő emberek mindennapi életéből vett jelenetekkel, egyedülálló tehetséggel adva vissza a táj és az életképek hangulatát. Arcképei mindig elkerülték mind a túlzottan realista, mind a túlzottan idealizált, romantikus látásmódot, mivel modelljeit, híresen szép nőalakjait a saját valóságlátása szerint ábrázolta. Aktjai gyönyörködtetnek, s kihasználva a műfaj változatosságát, hol kacérság, hol távolságtartó hűvösség, hol érzéki szépség sugárzik belőlük.

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. id. Markó Károly (1791-1860) A XIX. század elsõ felének művészete az előző évszázad végének politikai, ipari és gazdasági fejlődéséből kiindulva visszatért a múlthoz, s az aranykor felidézése lényegében a klasszicizmus kialakulását jelentette. Az antik művészetek iránti, nemzetek feletti érdeklődést követően alakult ki a romantika irányzata, amely elsősorban a belső valóság, az örökké kereső ember mélységeinek feltárását tűzte ki céljául. E két irányzat évtizedei során alakult ki id. Markó Károly művészete, amely műfaji szempontból a tájképfestészet történetének egyik érdekes fejezetét képviseli. A tájképfestészet, amely egyedüli témájának magát a tájat jelöli meg, korábban nem létezett, bár mindenkor alkottak művészek, akiknek egyetemes érvényű munkásságában a tájképfestészet éppen úgy helyet kapott, mint más műfajok.

Vajda ?Lajos (1908-1941) Vajda Lajos művészete nem tartozik a legkönnyebben megközelíthető életművek közé. Olyan utakon járt, ahova „nálunk emberfia nemigen teszi a lábát” – írta róla talán legértőbb kritikusa, Kállai Ernő a harmincas évek végén. Alig adatott számára egy évtizednél több, hogy létrehozza életművét, hisz 1941-ben, mikor meghalt, még nem töltötte be harmincnegyedik évét. Vajda Lajos a szokásos művészpályán, a művészeti közéletben elérhető sikereknél, boldogulásnál fontosabbnak tartotta saját elképzelései következetes megvalósítását. Kivételes rajztudása és színérzéke révén akár a művészeti világ naposabb, elismerést és pénzt hozó oldalán is találhatta volna magát, ám ő többre tartotta ennél a maga elé tűzött művészi problémák megoldását. Már a Képzőművészeti Főiskola „rebellis” hallgatójaként kísérletezni kezdett, s a valóság új összefüggéseinek kutatása során terelődött figyelme a fotó és a film felé. Később a Korniss Dezsővel közösen kidolgozott „szentendrei programban” nem kevesebbre vállalkozott, mint egy, a népi tradíciók talaján álló, a Nyugat és a Kelet közt szintézist teremtő, egyszerre közép-európai és magyar modern művészet megteremtésére.

Barabás Miklós (1810-1898) Barabás Miklós a magyar reformkor jelképpé magasztosult festője. Ő volt az első, aki művészi tevékenységével kivívta a társadalom tiszteletét és elismerését, és ezzel az egész magyar művészetnek nagy szolgálatot tett. Elszegényedett középnemesi székely família sarja, iskoláit a nagyenyedi kollégiumban végezte. A híres intézmény falai között kapott nevelés eredménye volt az a kulturált, elhivatottságot sugárzó magatartása, amely később oly vonzóvá tette személyiségét a magyar szellemi élet vezetői előtt. Nagyszebenben tanult rajzolni, s első mestere Neuhauser Ferenc festő volt. A rajztanulás mellett a Brukenthal-palota képtárában nagymestereket másolt. Tehetsége korán megnyilatkozott, és mikor portrérajzaival megkereste az utazás költségeit - mivel ösztöndíjat szereznie nem sikerült -, elindult Bécsbe, a Képzőművészeti Akadémiára. A császárváros pezsgő művészeti életébe hamar beilleszkedett, és itt ismerkedett meg többek között id. Markó Károllyal, akivel életre szóló barátságot kötött. Az akadémiai órákon elsősorban rajzkészségét fejlesztette, a császári képtárban pedig klasszikus mestereket tanulmányozott, és mind ezeket, mind nagynevű kortársait másolta is. Arcképmegrendelése is adódott, amellyel megélhetésének költségeit pótolta ki.