Content 2 Connect strana 10 z 11

Te voltál minden, édes, miért törődtem én, forrás a szirten, édes, sziget a viz szinén...

Az Isteni színjáték (Divina Commedia), melyhez az utókor illesztette az isteni jelzőt, enciklopedikus jellegű remekmű. A száz énekből álló alkotásban Dante Vergilius társaságában végigjárja és megismeri a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot, s végül üdvözül örök szerelme, Beatrice révén. Útja során, akikkel találkozik – az utókor nagyjaitól kortársaiig –, azokról véleményt formál, ítélkezik, mégpedig a keresztény erkölcstan alapján! Az „emberélet útjának felén” eltévedt költő az utazások közben egyértelmű szigorúsággal ítélkezik. Ez Dante és a katolicizmus szemlélete. A mű monumentalitása egy szemlélet teljes kibontásán és megmutatásán túl a művészi megformálás erejében és szépségében rejlik.

A Quo vadis Nero félelmetes uralkodása idején játszódik. Egy csodálatos szerelem története bontakozik ki a regény lapjain: Vinicus a gazdag patrícius, beleszeret Lygiába, aki királylányból lett római rabnővé. A lány Plautuis házában él. Plautius felesége Pomponia, már keresztény, s keresztény Lygia is. Nero udvarába hívatja a lányt, s Viniciusnak ajándékozza. Lygia szereti Viniciust, mégis megszökik tőle. A férfi úgy érzi, mindenáron vissza kell szereznie Lygiát. De boldog lehet-e egymással ez a két, olyannyira különböző ember a keresztényüldözés korában? Megérthetik-e egymást? Hiszen mindketten mást tartanak fontosnak az életben, a boldogság s a szerelem sem jelenti számukra ugyanazt. Az ő személyükben megtestesülő kettősség jellemzi azt a világot, azt a kort, melyben élnek. Róma Nero eszeveszett dorbézolásaitól hangos, ember ember után esik áldozatul gyilkos tébolyának. Az új eszme hívei katakombákban bújkálnak, cirkuszok porondján halnak mártirhalált, de a kivégzettek helyébe mindegyre újak lépnek, mert megérett az idő a változásra, s a történelem parancsát nem semmisíthetik meg az égő Róma lángjai sem.

„Nekem most roppant sok gondolatom támad, látja, ez épen olyan, mint a mi Oroszországunk. Azok az ördögök, amelyek kijöttek az emberből és bementek a disznókba – az mind csupa kór és miázma, és tisztátalanság, mind csupa ördögök és manók, amelyek sokra gyültek századok alatt a mi nagy beteg Oroszországunkban. Oui, cette Russie, que j’aimais toujours. De egy magasabb eszme és magasabb akarat igéje meg fogja őt illetni, és kimennek belőle mind az ördögök, piszkok, aljasságok, amelyek a felületén összegyültek és magok fogják kérni, hogy a disznóba bemehessenek. Sőt talán már be is mentek.”

William Shakespeare egyik leghíresebb és legtöbbször fel- és átdolgozott műve. A reneszánsz angol irodalom egyik legnagyobb alkotása. Veronában játszódik a két ellenséges család fia és leánya egymásba szeret a régóta tartó viszály ellenére. Szerelmük azonban nem teljesedhet ki a végzetes félreértések, ellenségeskedések és félreértések miatt.

A Beszterce ostroma (1895) Mikszáth egyik legolvasottabb regénye. Nem véletlenül. A groteszk elemeket is hordozó mű középpontjában egy negatív, mai szóhasználattal élve deviáns hőssel az író időszerűségének ékes bizonyítéka. Nedec várának ura, Pongrácz gróf egy magyar Don Quijote. A 19. században élve hadat üzen saját századának. Középkorias gesztusaival tetteivel a nevetségességen túl az olvasó együttérzését s szeretetét is kivívja. Ez nem az „őrülteknek” kijáró elnéző szeretet hanem a nagy álmok képviselője iránti rokonszenv. Pongrácz gróf elmeállapota a 19. század mércéjével mérve orvosi eset. De így is környezete és kora fölé magasodik nemegyszer: a tiszta lovagi eszmények anakronisztikusak ugyan, de sok vonatkozásban értékesebbek a jelennél. Pongrácz gróf a mi századunk különceinek egyik előfutára.

Ez a nagy realista regény és lélektani remekmű tulajdonképp a romantika summája és paródiája is egyben. A falusi doktorné házasságtörésének és öngyilkosságának Normandia két falujában és fővárosában játszódó története más író kezében vulgáris erkölcsdrámává, vagy provinciális vidéki leírássá süllyedt volna, Flaubert-nél azonban egy egész kor, egy egész táj, egy egész élet eleven, igaz és költői tükörképévé emelkedik. Pontos és szabatos leírása a polgárkirályság társadalmának, a francia vidéki élet elmaradottságának, és az ez ellen a maga módján lázadozó, szebbre és többre vágyó asszonynak.

„Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán élete végéig a legkedvesebb könyve maradt, ha nem a legjobb – írja Mikszáth Kálmán Jókai regényeiről, melyek 1854- és 1855-ben jelentek meg először a Pesti Napló tárcarovatában. – A Kárpáthy Zoltán alapját egy való történet képezi, mely néhány évtizeddel előbb általános beszéd tárgya volt az országban. Kékkő vár urának, báró Balassának a története van feldolgozva, természetesen sok költői szabadsággal. A hetvenéves öreg főúr egy fiatal, szegény sorsú leányt vett nőül, kitől Balassa Antal báró született. Az örökösök pörrel támadták meg az öreg báró halála után a kis bárót, furfangos prókátorok még szakértőket is kihallgattattak, hogy a hetvenéves aggastyánnak nem lehetett igazi fia. E történetből és mellékepizódjaiból van szőve a Magyar nábob meséje, mely nagy irodalmi esemény volt, s Jókai életében fontos állomás. Ez a regény az ország elvitázhatatlanul legnagyobb elbeszélőjévé emelte.” „Mikor Jókai regényei legjavát írta, a magyar történelem egyik sivatagos útvonalán, az elnyomatás korában, műveinek nemzeti jelentősége abban állott, hogy vigasztalta a halálos álomba dermedt magyarságot. A nemzetnek akkor még nagyobb szüksége volt olyan írókra, akik visszaadják elveszített önbizalmát, mint a XIX. század elején. Erre a feladatra vállalkozott Jókai, akit mélységesen, szervezetileg adott optimizmusa, mesevilágba vezető fantáziája, magyar típusú, sírva vigadó humora és meleg, emberi szíve gondviselésszerűen predesztinált erre a feladatra… Díszítő fantáziájával, irreális optimizmusával ő teremetette meg a múlt század nagyjainak a legendáját. Széchenyi István, Wesselényi Miklós és a reformkor hősei (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán)… úgy maradnak meg a magyar ifjúság tudatában, abban a ragyogó, de mégis emberi glóriában, ahogy Jókai legendává nemesítette őket. Ez a kép nem egyezik a történelem objektív víziójával, de erre a legendára éppoly szükség van, mint az igazságra. Ha egy író ezt tudja adni, betöltötte legmagasabb hivatását.” Szerb Antal

A nagy angol regényíró saját életének, hányattatott gyermekkorának és ifjúságának élményeit is megörökített Copperfield Dávid történetében. A korán elárvult gyereket komisz mostohaapja a sivár nevelőintézet, majd a londoni gyerekmunka poklába taszítja, de egyenessége, jó esze és meleg szíve révén, no meg egy morcos, de aranyszívű nagynéni jóvoltából David kiemelkedik a nyomor mélyéről, és sikerrel elvégezheti iskoláit. Dickens, mint minden regényében, itt is a korabeli Anglia eleven rajzával és felejthetetlen alakok egész sorával ajándékozza meg az olvasót.

Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem -mai értelemben- első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső világunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadalát parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát tárja elénk.

Hej, volt nagy öröm reggel, amikor jött a király az üveghintaján! Ihol jött elejbe a királykisasszony s vele János vitéz. Mindjárt csaptak olyan lakodalmat, hogy hét országra ment a híre. Egy este, mikor legjobban vigadtak, beállít a palotába az ősz öregember, s kérdi a fényes gála úri népektől: hol van János vitéz?

Mackó bácsi most újra felébredt hosszú, mély téli álmából: ismét előjön a rengeteg erdőből, megint vonatra ül, hajóra száll, járja az országot. Bájos butasága, no meg az arany szíve számos mulatságos kalandba keveri, amelyben bizony imposztor Róka Miska is sokszor ludas.

A századvég-századelő – Jókai mellett – legnépszerűbb, legolvasottabb írója novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő, megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes, szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót joggal megillető népszerűségnek örvendenek.

A szertelen fantáziájú idősebb Dumas a maga nemzedékének legnépszerűbb regényírója volt, kedvenc regénye, a Monte Cristo grófja minden utána következő ifjú nemzedék egyik legkedvesebb olvasmánya lett, a sápadt, elegáns, titokzatos, olykor könyörtelen, olykor jóságos, igazságosztó és majdnem-mindenható, szép és erős Monte Cristo grófja pedig a regényhősök regényhőse. Mintha Dumas maga is izgalommal és szenvedéllyel töltené be lapról lapra romantikára, izgalomra, kalandra vágyó olvasói kedvét, mindig váratlan fordulatokon át a megnyugtató végkifejletig kísérve hőseit – mikor mindenki elnyeri, ami megilleti, s a végzet varázslatos hordozójának, Monte Cristo grófjának is megtörik ereje az emberi hatalom határain.

A kötetben megtalálhatóak a Cselkas, Elzüllöttek, Huszonhat és- egy című novellák.

A nagy katonacsászár Dicoletianus idejében játszódik ez a remekül megírt történelmi regény, Móra egyik legsikeresebb, legnépszerűbb alkotása. Az utolsó keresztényüldözések és a római birodalom dekandeciájának korában vagyunk: tanúi leszünk régi és új harcának, a rabszolgatartó erkölcs és a keresztényi humanizmus összeütközésének. A nagy körkép központi alakja egy fiatal pár, az ő finom eszközökkel elmesélt szerelmi történetük alkotja a mű cselekményének fő vonalát, de körülöttük ott lüktet az egész óriási birodalom élete. A császári palotától a társadalom perifériáján tengődő nincstelenek viskójáig mindenhová betekinthetünk – vezetőnk egy nagy író, aki egyben az ókor tudósa is. A kötet végén valóságos kis lexikon segíti elő a történelmi mitológiai és filológiai utalásokban gazdag mű megértését.