Európa Könyvkiadó strana 114 z 143

Malevil egy dél-franciaországi várkastély neve, melyet még a XII-XIII. században építettek az angolok egy sziklafal védelmében. E kastély borospincéjében hét ember tartózkodik, amikor atombombát dobnak le a földre, s bolygónkon jóformán minden szénné ég. Az életben maradók megpróbálják megszervezni a maguk új világát, hamarosan kialakul egy kedélyes, emberséges, demokratikus közösség. Már-már túlságosan is meséssé és idillikussá válna minden, ha nem derülne ki, hogy a malevilieken kívül egyéb csoportocskák is életben maradtak. És a különböző gondolkodású emberek felbukkanása elindítja az izgalmas és váratlan fordulatokban, kalandokban bővelkedő utópisztikus történetet.

Charles Dickensnek (1812-1870), a XIX. századi angol széppróza óriásának ez a kései regénye (1859) nyolcvan éve nem jelent meg magyarul, az utóbbi generációk számára tehát jóformán ismeretlen az életműből. "Azok voltak a legszebb idők, és azok voltak a legrútabb idők, az volt a bölcsesség kora, az volt a balgaság kora, azok voltak a hit napjai, azok voltak a hitetlenség napjai, az volt a Fény évadja, az volt a Sötétség évadja, az volt a remény tavasza, az volt a kilátástalanság tele..." Az 1789-es forradalmat közvetlenül megelőző idők Franciaországára utal ez az egyik leghíresebb angol regénykezdet, a címbeli két város pedig: Párizs és London. Két város - és két férfi, akikre lesújtanak a francia forradalom rettenetes eseményei. Londonban az osztálya által elkövetett bűnök elől menekülő, azokat megtagadó fiatal francia arisztokrata, Charles Darnay és a züllött életmódot folytató angol ügyvéd, Sydney Carton ugyanabba a fiatal nőbe szeret bele. Darnaynak akarata ellenére vissza kell térnie Párizsba, és szembe kell néznie a Terror anarchiájával. Carton sorsa végzetesen összefonódik riválisáéval, s a végső próbát neki is Párizsban kell kiállnia. A szerző által "legjobb történetének" nevezett regény erőteljes, eleven portréja a változásnak, a felfordulásnak, amely nemcsak a történelem menetét, hanem az egyének életét is alapjaiban változtatja meg.

Edward Deravenel kiderítette, kik és miért gyilkolták meg apját, öccsét, nagybátyját és unokatestvérét, és bosszút állt. Most már a Deravenel Vállalat feje, gyönyörű felesége van, hat szép gyermeke, kedves és okos szeretője, ő az élet császára. A világháború véget ért, a vállalat virágzik. De azért mégsem tökéletes minden: Elizabeth, a felesége mohó és féltékeny, pletykálásával sok bajt okoz. George, az öccse, a helyére pályázik, és igyekszik annyit ártani a testvérének, amennyit csak tud. Még szerencse, hogy a harmadik fivér, Richard mindenben Edward mellett áll. A színpad kész, jönnek a huszadik század húszas-harmincas évei, és olyan felfordulások következnek a kiterjedt Deravenel család életében, amilyenekre senki sem számít. Edward lányának, Bessnek és Henry Turnernek a házassága végre összebékíti a család két ágát. Fiuk, Harry pedig tiszta nagyapja, újabb szőke óriás, akinek már csak a fiú örökös hiányzik a boldogságához. Mire a könyv végére érünk, a világ a felismerhetetlenségig megváltozik...

Junior indián, és egy rezervátumban él a családjával. Európai fül számára ez izgalmasan hangozhat, ő azonban sorscsapásnak tartja. Már születésekor sem állt jól a szénája, kész csoda, hogy egyáltalán életben maradt, aztán meg normális gyerek lett belőle - bár úgy fest a helyzet, hogy utóbbit csak ő gondolja így. Egyszer aztán elege lesz a testi-lelki-anyagi nyomorúságból, amit a rezervátumban maga körül lát, és átiratkozik a szomszéd város középiskolájába, ahová csupa fehér gyerek jár. Nem elég, hogy az új közegben rengeteg megpróbáltatás vár rá, és tragédia tragédiát követ az életében, saját népe árulónak bélyegzi, csak mert nem éri be az indiánok nagy többségének kijutó sorssal. Junior azonban kivételes bölcsességgel és humorral néz szembe a nehézségekkel, amelyek leküzdéséhez olyan erőt fedez föl önmagában, amelynek létezését maga sem sejtette. Az indián származású Sherman Alexie (1966) maga is rezervátumban nőtt fel, és törzséből elsőként egyetemi diplomát szerzett. Prózaíróként és költőként számos díjat nyert. Magyarul megjelenő második, önéletrajzi ihletésű regényében - akárcsak az előzőben, a Menekülés-ben - a rezervátumban élő észak-amerikai őslakosok eleve megpecsételődött, kilátástalannak tűnő sorsa a téma. A keserédes humorral átszőtt történet egyaránt szól szeretetről, barátságról, gyűlöletről, megbocsátásról, társadalmi kirekesztésről és beilleszkedésről.

Megindító, tragikus eset: egy jóravaló, okos kisfiút apja részegségében súlyosan bántalmaz, amelynek maradandó következményeit a fiú élethosszan cipeli. Amikor megismerjük, huszonéves, esetlenül nagydarab fickó, horpadásos homlokkal, túlságosan is lomha észjárással. Faragatlan, bivalyerős óriás, ugyanakkor a légynek sem tudna ártani. Nem, ha életének döntéseit maga bírná meghozni, de valahogy mindig kicsúszik a kezéből a gyeplő. Mentora évek óta George, a kisstílű bűnöző, az ő utasításait hajtja végre közös balhéikban. Ám egyszer végre a sarkára áll, elszánja magát, hogy egyedül is boldogulni fog ifj. Clayton "Blaze" Blaisdell. S mi tanúi lehetünk egyszemélyes vállalkozása aprólékos megtervezésének, gondos kivitelezésének és kimenetelének. Blaze élete nagy dobása - egy gyermekrablás, milliós váltságdíjjal. Ahogy szorul körülötte a hurok, és hibát hibára halmoz, azt veszi észre, hogy a fejében időről időre megszólal a már halott George, az utolsó pillanatban mindig elhárítva a közeledő katasztrófát... Stephen King íróasztala mélyéről ásta elő ifjúkori írását, a Blaze eredeti kéziratát. Nem találta rossznak, s némiképp átdolgozva, álnéven, mint Richard Bachman, közrebocsátotta, tisztelgésül Steinbeck: Egerek és emberekje előtt. A párhuzam óhatatlan és sokatmondó: King álnéven is élete egyik legjobb művét írta meg.

"Erős kötet, erős indulás. Érdemes a költő nevét megjegyezni" - írta Kiss Judit Ágnes első verseskötetének bevezetőjében Várady Szabolcs. Tanácsát megfogadni nem volt nehéz (sőt egyenesen könnyű volt: "...mert antik mértékre megy ez is. A verstan adóniszi sornak nevezi: tá ti ti tá tá. Kiss Judit Ágnes"); most, alig három évvel később, egy második verseskötet, egy regény és egy Artisjus-díj után pedig már-már azt kell kérdeznünk: elképzelhető, hogy van még, aki nem ismeri őt? Kiss Judit Ágnes bámulatosan rövid idő alatt nemzedéke egyik vezéregyéniségévé nőtte ki magát, aki követőkkel is büszkélkedhet már. "Irgalmasvérnő"-verseinek tanúsága szerint női költő a javából. De szerepjátékainak fölényes virtuozitása ismeretében tegyük hozzá ehhez: a zsigerekig mélyen, érzéki és angyali, anyás és gyermeki, befogadó és kitárulkozó értelemben átélt nőiség az ő számára azért végső soron csak egy a lehetséges számtalan szerep közül. Új kötete az ősrobbanás vajúdó Alapkérdés-ével kezdődik, és Zaj-jal végződik, melyben "az Istent nem hallani". A kettő között - adóniszi sorokban és makedón ritmusban, magyar népdalban és hexameterben - Bolondistóktól a Xanaxig, gyerekférfiaktól a szőke nőig, A-tól Z-ig "írja magát a nagy / üdvtörténeti lexikon". "Ezek a versek 2006 és 2008 között, egy nehéznek érzett időszakban születtek. Akkori küzdelmeimet látva egy barátom azt mondta: "Az ember dönthet: vagy egész életén át a démonjaival küzd, vagy egész életében az üdvtörténetét írja." Ez a kötet a döntésemről szól." Kiss Judit Ágnes Kiss Judit Ágnes eddig megjelent kötetei: Irgalmasvérnő (versek), 2006 Nincs új üzenet (versek), 2007 A keresztanya (regény), 2008

Karácsony másnapján, István vértanú ünnepén nagy névnapi vigasságra készülnek egy grófi uradalom jószágigazgatójának a házában. Odavárják dr. Pogány Imrét is, a dzsentri-összeköttetéseket kereső, gazdag zsidó földbirtokost, aki lánykérőbe jön: a gazd a szép Annuska lányát szemelte ki magának. Mindenki jókedvű, Annuska házassága a család anyagi biztonsága szempontjából is szerencsésnek ígérkezik. Mint derült égből a villámcsapás, érkezik a hír, hogy a gróf elbocsátotta a jószágigazgatót, egy hét múlva el kell mennie valamilyen jelentéktelen állásba. A birtokot ugyanis bérbe adta egy bécsi borkereskedőnek, mintagazdaságot akar megvalósíttatni. A vacsorát már nem mondhatják le, úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna. A hír persze futótűz ként terjed a vendégek között, hiszen a jószágigazgató elbocsátása miatt az egész asztaltársaság - kisbirtokosok, gazdatisztek, a falusi orvos, csupa középosztálybeli figura - sorsa megpecsételődik. Ennek a regénynek a hőse nem is egy személy, hanem egy társadalmi osztály, a vidéki dzsentri. Az ő mentalitásának, erkölcsének, szokásainak és szociális helyzetének kimerítő ábrázolását kapjuk. A cselekmény az asztalnál ülők társalgásából kerekedik ki, érezhetően nő, gyűlik a feszültség, de mindenki jó képet vág az óhatatlanul bekövetkező katasztrófához, esznek, isznak, táncolnak, mulatnak kivilágos kivirradtig, mert ez az igazi magyar tempó, és a vendéglátás törvénye szent. "Még szól a muzsika, még bor van az asztálon, nem vagyok máriás huncut, hogy ne mulassak, míg mindenki mulát. Majd holnap meglátjuk Elég lesz, ha holnap reggel jön a kátzenjámmer, minek játsszam meg ma a fejfájást, mikor még nem fáj a fejem, csak tudom, hogy holnap úgy fog fájni, mintha fejszével hasogatnák." A kivét eles regénytechnikai bravúrral megírt mű Móricz-sorozatunk kilencedik darabja. Előző kötetek: Rokonok, Légy jó mindhalálig, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Úri muri, Kerek Ferkó, Pillangó, Sárarany Az Isten háta mögött .

Sorozatunk új kötetében Karinthy Frigyes humoros írásainak legjavát közöljük. Grimasz címmel 1914-ben jelent meg az akkor már igencsak közkedvelt író humoreszkgyűjteménye, mely még tovább növelte népszerűségét. A Grimasz (a külvilág hatásaira adott v álasz, torz arcjátékkal) ma is alkalmas, kifejező címe lehet a klasszikus humoreszkek és kabarétréfák válogatásának. A XX. század első éveiben és a tízes évek végéig írja Karinthy azokat a krokikat, nevettető tárcákat, karcolatokat, jeleneteket, amel yekben megörökíti - és meg is teremti - korának jellegzetes típusait a különleges, bohém kávéházi figuráktól az egyszerű, pesti kisember alakjáig, nagyon is ismerős groteszk helyzetekkel. Karinthy humoros írásai túlélték a - régi szép időket -, a min denkori olvasó - miközben mosolyog, nevet, kacagás rázza - magára ismerhet a könyv lapjain életre kelő szereplőkben.

1837-ben Párizsban két nagy virtuóz, Liszt és Thalberg mindenkit felvillanyozó, nagy visszhangot keltő rivalizálása kapcsán Heinrich Heine Thalberget találta nagyobb művésznek, de hozzátette: "Egy ember létezik csupán, akit magasabbra helyeznék náluk, éspedig Chopin." Európa fővárosában egy lengyel muzsikus a legnagyobb szenzáció! Barbara Smoleńska-Zielińska klasszikusan élvezetes életrajzi kötete közvetlen közelről mutatja be ezt az érzékeny, szellemes, elegáns, zseniális művészt, a párizsi szalonok díszét, aki akár író vagy színész is lehetett volna, olyan sokoldalú tehetséget árult el gyerekkorában. A mű dokumentumokra támaszkodik, bőségesen idéz levelekből, korabeli beszámolókból, kritikákból, s mindvégig finom arányérzékkel tálalja tényanyagát, taglalja Chopin magánéleti, közéleti és művészi sorsát, politikai elkötelezettségét. A dallam poétájaként emlegetett Chopin szinte teljes életművét zongorára írta. Sem előtte, sem utána nem emelkedett olyan magas művészi rangra és színvonalra a zongora, mint az ő "költészetében". Nagy a zenetörténeti jelentősége annak is, hogy Chopin művészete népzenei ihletésű nemzeti jegyeket hordoz, és ez nem csak a mazurkákra, a polonézekre és a zenekari művekre igaz. A lengyel példa hatására jöttek létre a XIX. század második felében és a XX. század elején a cseh, orosz, skandináv, spanyol zenei "nemzeti iskolák", és ez a népzenefelfogás tükröződik Bartók Béla műveiben is. De nem ezért volt 1837-ben Európa fővárosában egy lengyel muzsikus a legnagyobb szenzáció. Hanem azért, amit 1849. november 1-jén, tizenöt nappal Chopin halála után Oskar Kolberg írt róla a Biblioteka Warszawska című lapban: "Nincs szónok, aki nála jobban mozgatta volna meg hallgatói képzeletét, nincs orvos, aki hatásosabban gyógyította volna a szíven ütött sebet, nincs kéz Beethoven halála óta, amely jobban tartotta volna a zene kormánypálcáját, de nincs senki sem, aki szelídebben, hálásabban fogta volna. Akinek törődésre vágyott a szíve, a megmentőjét látta benne; aki vigaszt keresett, enyhítő kenetért fordult hozzá .... Mert a könnyek, melyeket rögvest fakasztott, az öröm könnyeivé változtak." Barbara Smoleńska-Zielińska zenepedagógus és zenetörténész. Tanulmányait a Varsói Egyetemen végezte. A kielcei Jan Kochanowski Egyetemen, a varsói Fryderyk Chopin Zeneművészeti Főiskolán és a varsói Zenepedagógiai Intézetben vezet kurzusokat, a Wychowanie Muzyczne w Szkole (Iskolai Zeneoktatás) című folyóirat munkatársa. A lengyel zenekultúra nagyjairól és a kortárs zene oktatásáról szóló írásai francia, német és angol szaklapokban is rendre megjelennek. Chopin-kötete tananyag. A kötetet a 2010-es Chopin-emlékév tiszteletére, CD-melléklettel jelentetjük meg. Szakmailag ellenőrizte Szilasi Alex.

A Nobel-díjas angol író életművét bemutató sorozatunk új kötete három kisregényt tartalmaz, amelyek először jelennek meg magyarul. A címadó A skorpióisten a fáraók kora előtti Egyiptomban játszódik, és egy fiúról, a halála küszöbén álló isten-uralkod ó vaksággal sújtott fiáról szól, aki nem akar apja örökébe lépni, szembeszáll a hagyományokkal, és egyre csak a Nílus-völgyön túli, ismeretlen világról beszámoló hihetetlen, ám igaz történetekre vágyakozik, melyeket az uralkodó kegyence mesél neki. A Klonk klonk egy még ősibb, matriarchális afrikai társadalmat ábrázol, s egy nyomorék ifjú megpróbáltatásain és az őt kínzók fölött aratott meglepő győzelmén keresztül a férfiasság szokatlan értelmezését adja. A rendkívüli követ helyszíne az ókori Ró ma, ahol egy korát messze meghaladó találmányokkal - nyomtatás, gőzgép, robbanóanyagok - megjelenő görög felforgatja a császári udvar életét. Az emberi gyarlóság elnézően szatirikus ábrázolása, a humoros és filozofikus szemléletmód ötvözése, az eleve n múltidézés és a jellegzetes goldingi irónia élvezetes olvasmánnyá teszik a kötetet.

Egy elárvult bicikli meg egy fél pár tornacipő hever az idősek otthonát övező sövény mellett. Hová tűnt Ty Marsall, a tizenhárom éves kisfiú? Csak nem a rettegett Halász ragadta ei? French Landing nyugalmas kisváros, nemigen kerül a lapok címoldalára. Ám most felütötte fejét a Gonosz, Kisgyermekek tűnnek el, némelyikük rettenetesen megcsonkított holtteste előkerül, de a többinek örökre nyoma vész.

Egy jó barát kattintgat pillanatfelvételeket a neves író hozzátartozóiról az 1960-as évektől az 1990-es évekig varázslatos, ódon fotómasinájával. A szerkezetnek ritka bája már az is, hogy átvészelte a második világháborút, ráadásul többet mutat meg, mint amit közönséges halandó szeme látni képes. Bepillantást nyújt a múltba és a jövőbe, kivetíti a vágyait, fantáziáit azoknak, akik a lencséjébe tekintenek. Jóval később összeül a nagynevű szerző időközben felnőttkorba ért nyolc gyermeke, és egymá st kiegészítve, egymással vitatkozva elevenítik fel a múltat. Azazhogy cseles objektívjén keresztül Günter Grass ábrázolja regényhőssé gyúrt családtagjait: önvallomás helyett gyerekeit beszélteti, belőlük formálja élete fontos szereplői, tanúi, művei krónikáját. Az előző Grass-regény, a nagy port kavaró és nagy sikerű, "Hagymahántás közben" címet viselő visszaemlékezés azzal ért véget, hogy elfogyott a "hagyma". A mese azonban, íme, folytatódik. Ugyanahhoz a tárgyhoz -a szerző életéhez- merőben újszerűen közelít most, egyszerre dokumentumregény és mesekönyv is A doboz. A mesebeli apa regénye; az apáé, aki írói mindenhatósággal tükrözteti magát az utódok szemében.

"Kisiskolásokat kérdezgetni jó. Dolgozatot íratni velük az emberiség nagy kérdéseiről: ezt találta ki a Nápoly környéki gyerekek tanítója. A tanítást már abbahagyta, sikeres író lett, de még mindig faggatózik. Ezúttal az állatokról. Mit tegyünk a kocsikból kidobott kutyákkal? Mit szóljunk a bikaviadalhoz, az állatkínzáshoz, az élveboncoláshoz? És hogy szaporodnak az állatok? És hogy lett, honnan jött az ember? Teremtett lény, vagy majmok leszármazottja? És ha az embernek van, van-e lelke az állatoknak? És ha az oroszlánnak esetleg van, van-e a svábbogárnak? Szabad-e kínozni őket, hergelni, leszúrni a bikát? Bundát csinálni az ártatlan állatok bőréből? Megenni a kisbárányt, vagy inkább csak az angolnát? Akármit érdemes kérdezni. Okosat és ostobát, meghökkentőt és közhelyeset. Mert a gyerekek mindenre tudnak válaszolni. Többnyire valami mulatságosat. A kölykök fejében még vannak feltöretlen mezők. Olyasmit teremnek, amire nem számítunk. Nem azt mondják, amit illik. Ügyetlen mondataikból kifeslik valami igazság. De ezért azt is kezdik megtanulni, mit vár tőlük a felnőtt világ. Szerencsére el-el felejtik. Mert gyerekek is meg felnőttek is, az a legszebb, mikor egyszerre két hang szól belőlük. Egy hamis meg egy hibátlan: gyönyörű diszharmónia!"

Egy kisfiú - unatkozik, és szeretne útra kelni - látogatóba megy az erdőbe a fákhoz. Nekiáll megszelídíteni őket, először is a komoly nézésű öreg tölgyet. A beszédüket is meghallja. És amikor a fiatal fák táncmulatságra hívják, a kisfiú már tudja, ho gy mostantól nincs egyedül. Csodás és költői utazás a fák országába - egy nagy kortárs író meséje. 8 éven felülieknek.

Hóvihar; titokzatos párbaj; három kártyalap, amely gazdagságot hoz és őrületbe kerget; átváltozás, átöltözés, parasztfelkelést vezető haramia és trónbitorló; Kleopátra szeretői; megszöktetett lány; Nagy Péter és Nagy Katalin; udvaroncok, talpnyalók és hű alattvalók; női fürdő Tifliszben és a Sátánt nem tagadó jezídiek szektája; titkos szerelmek és kikényszerített házasságok; láncon tartott medve, tűzvész és a fa odvába dobott gyűrű. Néhány kiragadott kép Puskin prózájából, ebből a "teljes, sokrétű, fényűző, költői világból". A XIX. századi nagy orosz regényirodalom - Gogol, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Turgenyev, Goncsarov történeteinek - forrásvidékéről. Ha valóban igaz Dosztojevszkij elhíresült mondása, hogy "mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő", akkor ez a köpönyeg Puskin szédületesen gazdag írói garderobe-jából való. És hogy onnan való, ezt maga Gogol - és Dosztojevszkij - tudhatta a legjobban. A puskini elbeszélés olyan kezdet az orosz prózairodalomban, amely minden későbbi költői lehetőséget magában foglal. Nem kordokumentum csupán, nem száraz irodalomtörténet.

Krzysztof Varga (1968) Varsóban élő lengyel író, két kisregénye már magyarul is olvasható (Tequila, Fejlődésregény, 2008). Két regény között tett néhány hasznos budapesti kitérőt, ezek eredménye a Turulpörkölt, amely hamarosan több országban is módosíthatja a Magyarországról kialakult képet. A műben van bőven terepszemle, a kis számú turisztikai célponttól távoli helyekről készült beszámoló, nem hiányzik belőle Kazincbarcika és az Ormánság sem. Krzysztof Varga hosszú hónapok alatt tökéletesen ráhangolódott az itteni élet ritmusára, átlátja a mai társadalmi folyamatokat, bizonyos eseményeknek olyan közeli szemtanúja volt, hogy még a könnygázból is jutott neki. Tudja, mi van a kirakatban és mi porosodik a pincében. Az elmélyült turulmadár-számláláshoz persze személyes motiváció is kellett. Enélkül nem tudta volna újra felfedezni azt a világot, amelyet apja, Varga Béla gyerekkorában megismertetett vele, nem tudta volna újra megtanulni azt a nyelvet, amelyben már gyerekkorában is elég jól eligazodott. E személyes érintettség miatt a nézőpont mintha egyszerre lenne külső és belső, mintha a színes látszatvilág mögötti folyamatokat gyakran belülről magyarázná olvasóinak. A jóindulatú kívülálló talán nem is akar a maszk mögé pillantani. Krzysztof Varga ennél sokkal mélyebbre lát: egészen az abszurd magyar történelmi tudat káoszáig.