Európa Könyvkiadó strana 114 z 124

Gyere velem, nézd meg, hogy merre járok, légy a kísérőm, állj mellém, s nézd azt, amit én látok. Amerika, London, Párizs, mondd, hogy nem vagyok normális, hisz te nem azt látod. Mondd azt, hogy nem, India nem olyan, Prága nem olyan, Nápoly és Moszkva nem olyan, azok az emberek, akik előttem vannak, nem olyanok, vagy egy kicsit mégis olyanok. Tényleg, most veszed észre, hogy olyanok. Magadat fedezed fel bennük. Vitatkozol velem és vitában állsz magaddal. Utazol velem és gondolkodsz, ahogy én is utazom és gondolkodom, hogy hol is vagyunk mi, és kik vagyunk mi, és kik azok, akik mások? Gyere velem, hozd magaddal az élményeidet, az emlékeidet, legyen ez egy közös út. Tedd a szemed a szemem mellé, a lábad a lábam mellé, legyél velem fáradt, és legyél velem együtt kíváncsi, hogy nézd, ez itt a világ. Örülj velem elmenni, és örülj visszajönni, dobd be ezt a könyvet a táskádba vagy az életedbe, tartsd magadnál, és ő sem hagy magadra. KÖNYVBEMUTATÓ: - 2016. április 23., szombat 17 óra - XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, szabadtéri színpad (Millenáris: 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.) Könyvbemutató utazás Háy Jánossal és Barna Imrével. A beszélgetést követően a szerző 18 órától az Európa Könyvkiadó B20. standján dedikál.

"A kisregény szerintem nem abban különbözik a nagytól, hogy rövidebb. Filmes hasonlattal előbbi kistotálokkal és közeliekkel operál, utóbbiból nem hiányozhat a nagytotál, a széles látószög, a tabló. Úgy is mondhatnám, hogy a kisregény emberközelibb ábrázolásmódokkal él. Hosszú és kacskaringós életem során hét kisregényt írtam. (Eleddig.) Az Ének évadában megjelent három. Itt a többi négy. Emezekben az alvás közbeni és az éber álmok adják a vezérfonalat. Reális és szürreális vágyálmokkal tetézve. Ne tessék fölébredni. TÖRTÉNETMESÉLÉS az én foglalkozásom, kedves barátom, ez most már bátran kijelenthető. I AM STORY. Nem véletlen, hogy a pályámat novellistaként kezdtem, s hiába kaptak a regényeim fényesebb reflektorfényt (jelzem, azokban is ezt teszem, csak nagyobb nekifutással és léptékkel), máig is az maradtam. Novellista. És, ugye, szépreményű." (a Szerző) "Különös, hogy éppen engem választottak, a lomha értelmiségit, bár néhány éve rendszeresen járok teniszezni, sajnos, kénytelen vagyok belátni, hogy ez az egyetlen esélyem a világhírre, pedig ifjúkoromban nagyképűen hirdettem: mire a negyedik ikszbe lépek, meg fogom kapni az irodalmi Nobel-díjat, most harmincegy múltam, s biztosan tudom, hogy tévedtem, kiben vagy miben keressem a hibát? magamban? származásomban s anyanyelvemben? a díjbizottság irodalmon kívüli szempontjaiban? a világ politikai és gazdasági helyzetében? a szerencse forgandóságában? - utóbbi most mégis nekem kedvezett, én lettem a magyar űrhajósjelölt." "Már tudom: a népcserében veszünk részt, a nagyhatalmak úgy döntöttek, föl kell frissíteni a világ vérkeringését, emiatt a népek helyet cserélnek, mi, magyarok, például mostan átköltözünk Nyugat-Németországba, a nyugatnémetek pedig jönnek Magyarországra. Jobban szerettem volna, ha Franciaország jut nekünk, de hiába, ez lett a sorsolás eredménye, a franciák a bolgárokkal kerültek párba, majd meglátjuk, ki csinált előnyösebb cserét, irigylem a svédeket és a norvégokat, ők tudniillik Floridát kapták, a keletnémetek és az osztrákok pedig Japánt! mázlisták, mennyi sok tengerük lesz, nem beszélve a Felkelő Napról."

A nagyapja nem sokkal a halála előtt, 1981-ben adott Hertmansnak két teleírt füzetet: a visszaemlékezéseit. A történetek alapján, amiket gyerekkorában hallott, az író gyanította, hogy felkavaró dolgok lehetnek bennük, és évekig nem merte elolvasni. Amikor végül mégis megtette, nem sejtett titkok tárultak fel előtte: egy szinte középkori, nyomorúságos gyerekkor a tizenkilencedik század végi Belgiumban, úgyszólván egy másik bolygón, "falvak és földutak, lovas kocsik és gázlámpák, mosókádak, imaképek és konyhakredencek planétáján, ahol negyvenévesen is már öregek voltak a nők, zárdába dugták a makrancos polgárlányokat, és mindenhatók voltak a plébánosok"; borzalmakkal teli fiatalkor az első világháború vérzivatarában, miután "az 1914-es évben egy Gavrilo Princip nevű kis ágrólszakadt szerb nem is egészen jól irányzott pisztolylövése foszlányokra szaggatta a régi Európa szép illúzióját"; aztán egy meglelt, majd elvesztett nagy szerelem története, s a festészet csöndjében szublimált bánaté, a szívós belenyugvásé. Egy elfeledett háborús hős története, aki hosszúra nyúlt földi léte során örökösen ingadozott "a fáradalmas, teljes élet és a csendes, vigasztalást adó festészet között". A memoárokból, saját gyerekkori emlékeiből és nagyapja festményeinek belső történeteiből Hertmans költői szépségű regényt írt, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb belgiumi és hollandiai könyvsikere lett, több rangos irodalmi díjat is elnyert, és azonnal kortárs klasszikussá vált.

A Pipacsok a tengeren az első szerelem regénye. Eredetileg folytatásokban jelent meg az Újság című lapban Móricz pályájának legelején, kötetként csak harminc évvel később, 1938-ban látott napvilágot. A történet az író szülőföldjen, a Tiszaháton játszódik. Gabi úrfi, a galambosi tiszteletes kiskamasz unokája beleszeret a szép parasztlánykába, Zsuzsikába. Arról ábrándozik, hogy egyszer valami nagy tettel felhívhatja magara a kislány figyelmét. Az alkalom nem késik sokáig: félelmetes erővel kiont a tavaszonként veszedelmesen áradó Tisza, és többek közt Zsuzsika élete is veszélybe kerül.

"Sosem attól vagyunk boldogok vagy boldogtalanok, hogy mi történik, hanem aszerint, hogy milyen folyadék áramlik bennünk..." A. asszony kimeríthetetlen energiával és szeretettel veti bele magát egy fiatal házaspár életébe: bejárónő lesz náluk, szakácsnő, dada, barát. Őrangyal. Határozott és önzetlen jótét lélek, aki nélkül elképzelhetetlen lenne megszervezni a hétköznapokat, kibírni egymás rigolyáit vagy a karácsonyi rokon hadjáratot. Évekig tart ez a neki köszönhető paradicsomi állapot, amikor egy diagnózis még az ő erejét is felőrli. Tüdőrák. A történetet a férj meséli el, aki Galénosz alapján a fekete testnedvek túltengésének tulajdonítja a rákot. Meg a mélabúra való hajlamot, amit saját magán tapasztal. Felesége, Nora színe eszerint az ezüst. Elegyedik a fekete az ezüsttel? Paolo Giordano 1982-ben született Torinóban. Végzettsége szerint elméleti fizikus. A prímszámok magánya című első regénye 2008-ban valósággal berobbant az irodalomba: Olaszországban elnyerte a legrangosabb irodalmi- és a legnagyobb népszerűséget jelző közönségdíjat. Azóta már világsiker. Második kötete, Az emberi test egy "új típusú" háború regénye, hősei az afganisztáni olasz misszió újoncai. Szinte még gyerekek. Az Ezüst és fekete érzékeny, finom kamaradarab, egy fájdalmas élettöredék irodalmi feldolgozása.

Korunk egyik legjelentősebb írójának régóta várt új regénye nagy ívű, kontinenseken és évtizedeken átnyúló többgenerációs történet. Főszereplője egy Pip Tyler nevű fiatal nő, akinek a valódi neve Purity, azaz Tisztaság. Százharmincezer dolláros diákhitellel a nyakában Oaklandben squattol anarchistákkal, kapcsolata egyetlen családtagjával, az anyjával zűrös, és fogalma sincs róla, ki az apja. Pip megismerkedik egy karizmatikus német hackerrel, a kényes adatokat kiszivárogtató Andreas Wolffal, s ahogy a cselekmény az USA-tól Bolíviáig és a berlini fal leomlása előtti Kelet-Németországig ágazik szét, egyre több rejtélyt fed fel a családjáról. A hét nagy részből álló, rafinált szerkezetű regény végére aztán a nagy kirakós minden darabja a helyére kerül. Sötét titkok, manipulációk, hazugságok, ifjúkori idealizmus, végletes hűség, szülő-gyerek kapcsolat, szerelem és család, a nemek közti harc, a mindenütt jelen lévő, totalitárius internet efféle nagy témákat vizsgál a szerző emlékezetes karaktereket felvonultató, csupaszív, elbűvölően intelligens regényében.

Először jelenik meg magyarul Dickens utolsó befejezett alkotása, tizennegyedik regénye. A Közös barátunk eredetileg 1864-65-ben, folytatásokban látott napvilágot. A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik. A víz, a hömpölygő folyó ilyen módon metaforikus betetőzését jelenti a szerző egész karrierjének, központi szerepet tölt be a kalandos történetben, amelynek öt évvel halála előtt ért végére. Dickens London és a londoniak talán minden addiginál részletesebb rajzát adja itt, szerelem, személyazonosság és vagyon háromszögében, nagyszabású szereplőgárdával vázolja fel kora világát. Érdekes adalék a kéziratról, hogy az 1865 nyarán Franciaországból hazatérő Dickens vonata a staplehursti vasúti híd átépítése közepette kisiklik, az író kupéja a folyómeder fölött állapodik meg, félig a levegőben lógva. Dickens a Közös barátunk éppen esedékes folytatását először a vagonban felejti, aztán visszamászik érte. Végül három hónappal később, szeptember elején zárja le a kéziratot, megemlékezve arról, hogy a viaduktról kitörő vasúti szerelvény örökre elszakíthatta volna olvasóitól. Szerencsére nem így történt, így most mi is kezünkbe vehetjük Dickens lassan százötven éves könyvét, N. Kiss Zsuzsa vadonatúj fordításában.

"A szerelem bátorrá tesz" Három főhős: Kékszem, a legendás bandavezér, akiből, miközben szinte egész életét börtönben tölti, mítosz lesz, példakép, "új Robin Hood"; Tere, a kedvese (vagy mégsem?), aki tűzön-vízen át hűséges hozzá; és Pápaszem, aki csak azért csapódik a bandához, mert szerelmes Terébe, a legszebb lányba, akit valaha látott... 1978-ban kezdődik a történet, amikor Kékszem vezetésével a kamaszokból álló banda egyre veszélyesebb bűncselekményeket követ el, s amikor megjelenik köztük Pápaszem, és olyan akar lenni, mint ők... Egy bankrablás után kint várja őket a rendőrség: valaki nyilván beköpte a bandát! De ki lehetett a besúgó? És Pápaszem visszamehet-e a maga középosztálybeli, nyugodt életébe, ahol majd egyetemre jár, és talán ügyvéd lesz belőle; el tudja-e felejteni a szegény kültelki kamaszokkal átélt lélegzetelállító kalandokat; és el tudja-e felejteni Terét? Javier Cercas ennek az igaz vagy jórészt igaz történetnek, Kékszem legendájának, személyiségének mélyér e próbál hatolni, hosszasan beszélget mindenkivel, aki még él a szereplők közül, és kideríti, hogy a valóság izgalmasabb, mint a mítosz... Csak az a baj vele, hogy megismerhetetlen. Javier Cercas 1962-ben született Ibahernandóban. Több kötete megje lent már (esszék, regények), amikor 2001-ben a Szalamiszi katonák-kal óriási sikert aratott, számos díjat nyert el hazájában, és világszerte az egyik legolvasottabb kortárs spanyol szerző lett. Azóta sorban jelennek meg nagy sikerű, mindig valamilyen valóságos eseményt, alakot, rejtélyt feldolgozó, azoknak a legmélyebb lélektani indítékait boncoló regényei hazájában és számos más országban.

Milyen érzés, hogy megnyertem az elnökválasztást? Csodálatos. Ezért megérte, hogy annyi nehézséggel kerültem szembe, és bár tudom, hogy még nagyon sok van előttem is, az is mind megéri majd, azért, hogy szolgálhatom az országot, amelyre olyan hihetetlenül büszke vagyok. Hálás vagyok, amiért megkaptam ezt a lehetőséget, és Lincoln elnök "talán"-ja valósággá vált számomra. Az Egyesült Államok megérdemli a lehető legjobb vezetést, és én készen állok rá, hogy mindent beleadjak. Hihetetlen áldás, hogy ebben a rendkívüli országban élhetünk, s nekem gondom lesz rá, hogy ne hagyjon el bennünket a szerencse. Együtt naggyá fogjuk tenni Amerikát." Donald Trump az Egyesült Államok negyvenötödik elnöke. A választási kampány alatt jelent meg a könyve, amelyben összefoglalta politikai nézeteit, elképzeléseit, terveit. Most az egész világ nagy érdeklődéssel várja, hogy mit akar és mit tud megvalósítani belőlük.

A tragikus sorsú trónörökös életével és halálával évszázadokon keresztül formálója volt a magyarok kulturális önképének. Úgy is mint „örök királyfi” a magyar szent királyok közt, úgy is mint a magyar tragikum,: a túlvilágnak élő, szűzi, tiszta keresztény ifjú megtestesítője, a „liliomos herceg”.

A tragikus sorsú trónörökös életével és halálával évszázadokon keresztül formálója volt a magyarok kulturális önképének. Úgy is mint „örök királyfi” a magyar szent királyok közt, úgy is mint a magyar tragikum,: a túlvilágnak élő, szűzi, tiszta keresztény ifjú megtestesítője, a „liliomos herceg”.

Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni, hogy voltaképp mi történt velünk, elérve vagy túllépve a krisztusi kort, mi lett a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. Még nem voltam harminc, amikor nekifogtam. Harminchat éves lettem én, mire megjelent, 1986-ban. Azóta mindig makacsul megakadályoztam, hogy a Félnóta újra kiadódjék (magvasnak vélt okaimról elő- s utószót írtam, akit érdekel, lássa ott). 1986 - vagy inkább '85, akkor kaptam a második korrektúrát - óta nem olvastam. Most igen. Nagyon fölkavart. Ez persze mindegy. El sem tudom képzelni, hogy a harminc alattiak mit szólnak hozzá. Sok benne a számukra ismeretlen kifejezés, a géemkától a Konsumex dolláros boltig. Ám e fogalmak nem lényegesek. A regénynek a hatvanas évek magyar történelme és politikai viszonyai csupán a hátterét adták, semmilyen módon nem a témáját. A Félnóta a barátságról, a szerelemről, az árulásról, a gerincről, a szolidaritásról és hűségről szól. Gondolom én. Másként: az ifjúságról. Az enyémről biztosan. A miénkről.