Európa Könyvkiadó strana 80 z 143

Ha Hasfelmetsző Jack azt mondaná, azért tette, amit tett, mert megihlette rá az Evangélium, hajlanánk arra a gondolatra, hogy legalábbis szokatlan módon olvasta az Újszövetséget. Azt hiszem, ezt mondanák azon tétel legengedékenyebb védelmezői is, mely szerint az olvasásba minden belefér. Azt mondanánk, Jack a maga módján használta az Evangéliumokat... esetleg azt (vagy ők azt mondanák), hogy tiszteletben kell tartanunk az olvasatát - még ha, mivel misreading -jének ez az eredménye, én jobban szeretném is, ha Jack nem olvasna többet. De nem mondanánk, hogy az iskolás gyerekek Jackről vegyenek példát, tőle tanulják meg, mi mindent lehet kezdeni egy szöveggel. A példa nem pusztán "szellemes" kíván lenni: az állítja, hogy van legalább néhány eset, amikor mindenki elismerné, hogy egy adott értelmezés fenntarthatatlan. Falszifikációs bizonyítéknak ennyi is elegendő. És ha akár csak egy elfogadhatatlan olvasatról beszélhetünk, már meg is születik a probléma, hogy akkor vajon milyen kritérium alapján tehetünk különbséget az olvasatok között. Umberto Eco 1990-es kötetének tanulmányai az értelmezés határairól szólnak, az interpretációs energia szélsőséges pocsékolásának eseteiről és az olvasás gazdaságosságának kritériumáról. Ez a "dekonstrukció" gyakorlatát vitató könyv akár irányváltás is lehetne a Nyitott műhöz képest, ahol Eco úttörő és provokatív módon a befogadást és az értelmezést helyezte kiváltságos pozícióba. Csakhogy a Nyitott mű valójában az értelmezői kezdeményezés és a műhöz való hűség közötti dialektikát hangsúlyozta; ma viszont helyre kell állítani az olvasó szándéka és a mű szándéka közötti feszültséget (miközben a szerző szándéka fantazmagórikus és elérhetetlen marad). A végtelen szemiózis alapelve nem valamiféle örvendetesen ellenőrizhetetlen jelentéssodródást feltételez, hanem egy olyan értelmezői közösség egyezségein alapuló helyzetet, mely tiszteletben tartja egy mű szemantikai koherenciáját. Az, hogy egy szövegnek végtelen számú értelmezése lehet, nem jelenti azt, hogy mindegyik értelmezés "jó" is. És ha eldönthetetlen is, hogy melyek a "jó" értelmezések, az mindenképp megmondható, hogy mi az, ami elfogadhatatlan.

"Sokat töprengek a barátságon mostanában..." - így indul az a levelezés, melyben J. M. Coetzee, A barbárokra várva Nobel-díjas szerzője és Paul Auster, a New York Trilógia írója beszélgetnek, mint férfi a férfival. A barátságról és a baseballról. A kislányok és a regényhősök névadásának buktatóiról. A mobiltelefon regénydramaturgiai és a sportnézés erkölcsi vonzatairól. Az amerikai politika és az izraeli politika bosszantó vonásairól. És persze a szerelemről és a fociról. Meg a fociról és a szerelemről. A két író 2008-ban találkozott először... A kezdetben távolságtartó levélváltás során viszonyuk igazi barátsággá mélyült. Olyan őket olvasni, mintha az ember kihallgatna egy izgalmas értelmiségi párbeszédet, amelyben a felek egymás álláspontját tiszteletben tartva, mégis szenvedélyesen vitáznak az élet és a művészet kérdéseiről... Meg a fociról és a szerelemről.

Földrengés, szex és egy váratlan örökség. Környezetszennyezés, New Age, amatőr rádiózás, na meg magzatvédelem. A szokott módon csavaros cselekmény ezeket a témákat sűríti morajló, a Richter-skálán ábrázolhatóan hatásos eleggyé. Markánsan egyénített, mókás és esendő alakok találkoznak kisülésekben bővelkedő helyzetekben. "Merész szerző, nem fél az óriási kockázattól." (Michael Blumfieléd, The Orlando Sentinel) "Franzen zabolátlan képzeletének és különleges, egyszerre komoly és komikus hangvételének eredményét tartjuk a kezünkben." (Jush Rubins, The New York Times Book Review) "Lírai, drámai, de mindenekelőtt félelmet nem ismerő" (The Philadelphia Inquirer) "Leírásai azon nyomban megelevenednek, és ez rendkívüli adottság." (Michael Upchurch, The Seattle Times)

London, harmincas évek... Német emigráns értelmiségiek kis kompániája próbálja felnyitni Európa szemét Hitler fenyegetésére. De nem hisznek nekik, sőt mindent megtesznek, hogy elhallgattassák őket. S aztán utánuk nyúl a Gestapo is... Történetük Európa és a világ vakságának története... s egyben szerelmek, csalódások, árulások története. Ruthé, aki hiába látott messze, a szerelemtől nem látta, mi van az orra előtt. Doráé, aki hiába volt bátor, a szerelem elől megfutamodott. És a drámaíró Tolleré, aki hiába szeretett, a sötétben nem tudott szeretni. "Az egyik legizgalmasabb kortárs nőíró." (Rachel Cusk, The Guardian) "A történelmet, akár a reményt, nem megoldani kell, hanem cipelni. Anna Funder regénye alapmű arról, hogyan cipeljük a hátunkon a történelem nehéz köveit." (Colum McCann) Anna Funder 2004-ben, Stasiland című dokumentumregényével robbant be a köztudatba. Várva várt első regénye, az Amivé lettünk az ausztrál könyvszakma szinte minden lehetséges díját megnyerte, többek között a Miles Franklin Irodalmi díjat, a Barbara Jefferis-díjat és az Év Könyve díjat.

Len Deighton a második világháború nyugati hadszínterének egyik legjelentősebb ütközetét dolgozza fel nagy sikerű könyvében. Ez a légi csata, a Battle of Britain katonai jelentőségét és lélektani hatását tekintve is sorsfordító volt a világháború történetében: a németek angliai inváziójának sorsa dőlt el azon, hogy Göring nem tudta kivívni a légi fölényt a La Manche csatorna felett. A németek légi offenzívája másfél hónap alatt kudarcba fulladt, noha mindkét részről komoly emberáldozatokat követelt. Az is kiderül a könyvből, hogy Hitler egész partraszállási terve, a Seelöwe hadművelet rögtönzött, nem komolyan átgondolt kezdeményezés volt. Deighton nem csupán az események krónikáját adja elő népszerű, sok kiadást megért művében, hanem megvizsgálja a légi harcban részt vevő repülőgépek kifejlesztését, elmondja előnyeiket és hátrányaikat is. Beszél az angol és a német elhárítórendszer, a radar kialakításáról, működéséről; felvázolja a két légierő szervezeti felépítését és taktikai elképzeléseit; szemléletesen és sokrétűen mutatja be a szemben álló táborokat. A Vadászrepülők fontos és tanulságos mű a történészek számára, egyben szórakoztató és izgalmas olvasmány is. Mostani kiadása új képekkel, ábrákkal gazdagodott, és tartalmazza azokat a kiegészítéseket is, amelyekkel a szerző később bővítette könyvét. Az átdolgozott és bővített kiadást szerkesztette Tábori Zoltán.

A Metró-regények és a Szürkület szerzője negyedik könyvében fantasztikus képet fest a mai Oroszországról, ahol semmi sem az, aminek látszik. Moszkva épülőben lévő üzleti negyede, a Moszkva-City valójában egy borzalmas vállalkozást álcáz; a választások eredményét egy szuperszámítógép dönti el; és az ország vezetőiről kiderül, hogy... hát ők sem egészen emberek. Az állami tisztviselők asztalán mindenhol ott van egy különleges, címeres telefon, amelynek jóindulatát mindennapos adományokkal kell megnyerni, és az égen hatalmas léggömbök lebegnek, amelyek felfogják a Nyugatról jövő légáramlatokat, és pénz képződik bennük. Glukhovsky fantáziája kimeríthetetlen, ám ezek a novellák minden őrült ötletükkel és sci-fis sztorijukkal együtt bámulatosan éles felbontásban ábrázolják a mai orosz életet; akár egy kis isten háta mögötti faluét, ahol észre sem veszik a pár nap alatt lezajlott nukleáris háborút, akár az ország két vezetőjének bonyolult kapcsolatát; akár egy vidéki orosz kiskirály elképzelését az igazi szabadságról. És az összes elbeszélésnek valamiképpen a Haza a főhőse, az újból csak cinikus hatalom alatt sínylődő Haza, amely valami nagy-nagy változással terhes, és ki tudja, mi bújik ki a hasából - mint ahogy Rogyina, az egyik elbeszélés hősnője is izgatottan várja gyermeke megszületését, miután álmaiban az az ember termékenyítette meg, akinek szerelméről minden második orosz nő álmodik...

Középfölde ősi mítoszaiba és legendáiba mélyedhetnek bele A Gyűrűk Ura és A hobbit rajongói ebben a kötetben, mely visszavarázsol bennünket az első- és másodkorba: megismerjük azokat az eseményeket, melyekre a nagy művekben annyiszor utalnak. Az "Ainulindale" és a "Valaquenta" a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A "Quenta Silmarillion" az első Sötét Úr történetét meséli el a Föld teremtésétől kezdve, s közben megismerjük a szilmarilok sorsát is. A három szilmaril Feanor, a tünde kovács keze munkája, bennük ragyog Valinornak, az istenek hazájának fénye. A szilmarilok birtoklásáért csatázik a Sötét Úr a tündékkel, és harcolnak a tündék egymás között is. Beren és Lúthien regéjéből kiderül, hogyan sikerül a szerelem hatalma által visszaszerezni egyet az ékkövek közül. Végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív ember és tünde a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy pedig a tűzbe. Az "Akallabeth" története már a másodkorban játszódik, amikor Númenor szigete és királysága felvirágzott, majd elbukott. Majd jön a harmadkori történet a Hatalom Gyűrűjéről... A szilmarilok kötetét J. R. R. Tolkien fia, Christopher állította össze édesapja hátrahagyott írásaiból, minden rajongó őszinte örömére. A kötetet Ted Nasmith illusztrációi díszítik. Ez a kiadás gondos ellenőrzésen esett át, és kibővítésre került a rendkívül informatív Névmutatóval is.

Elif Shafak legújabb keleti-nyugati története a fenséges Eufrátesz folyónál kezdődik és végződik, ahol egy kurd faluban élt két ikerlány. Arrafelé "a "becsület" nem csak jelző volt, névként is használták. Az ember adhatta a Becsület nevet a gyermekének, feltéve, hogy fia született. A becsület és a tisztelet a férfiak tulajdonsága volt. Az idős, a középkorú, a fiatal, sőt még a tejszagú csecsemő fiúnak is kijárt a tisztelet. A nőknek viszont nem. Nekik egy másik szó jutott osztályrészül: a "szégyen." Az egyik ikerlányt feleségül vette egy török fiú, és Isztambulba, majd Londonba vitte. Ott reméltek új életet teremteni maguknak és gyerekeiknek, de akármilyen messzire utaztak, nem szabadulhattak a hagyományoktól, hiedelmektől és kötelességektől, amelyeket pedig maguk mögött akartak hagyni - a vérükben vitték magukkal. Ez az oka annak, hogy a Toprak család egyik tagja borzalmas gyilkosságra ragadtatja magát. "Amikor hétéves voltam, egy zöld házban laktunk. Az egyik szomszédunk, egy ügyes szabó gyakran verte a feleségét. Bár esténként hallottuk a kiabálást, az üvöltözést, a szitkozódást, reggelente úgy folytattuk az életünket, mintha mi sem történt volna. Minden szomszéd úgy tett, mintha semmit sem hallott vagy látott volna. Ezt a regényt azoknak ajánlom, akik hallanak és látnak." (A Szerző) Az isztambuli fattyú, a Szerelem és A város tükrei szerzője a legolvasottabb női író Törökországban. Műveit több mint harminc nyelvre lefordították. Isztambulban és Londonban él, férjével két gyermeket nevelnek.

Fülledt nyári szombat délután. Tengerkék ég, égszínkék tenger. Lustán nyújtózik a fövenypart a halkan surrogó, elhaló hullámokba... De ezen a napsütötte francia tengerparton, ezen az egyre keskenyedő földsávon francia és angol katonák tízezrei várják szívszorongva a behajózást, az élet lehetőségét. Előttük a tenger, mögöttük a közeledő német hadsereg, felettük a horogkeresztes bombázók: Dunkerque, 1940 júniusa. Ebből a tehetetlen várakozásból ki akar törni egy francia katona, és két nap alatt megjárja a poklot, megpróbál mindent, csak hogy tovább élhessen... Tiszta szerkezet, sodró lendület, lüktető izgalom, mélységes emberiesség teszi felejthetetlenné a 2004-ben elhunyt Robert Merle Goncourt-díjas regényének megrázóan hiteles mondanivalóját.

A Földről, a Holdról, galaktikákról, a térben-időben irdatlan világmindenségről mesél nekünk az "öreg Qfwfq". De Qfwfq autón jár, örül, búsul, szeret, és a verandán üldögél, épp amikor a püffedő, dagadó, puha Hold a szikrázó, csupa üveg, csupa acél Földre pottyan... Calvino művei a mese - a korai filmszkeccsek vagy a klasszikus képregény, a comics - egészséges minimál-szürrealizmusával szólnak az olvasóhoz. A nem létező lovag és a kettészelt őrgróf, a famászó báró és a mesés kedvű Marco Polo - vagy épp a mesét hajkurászó Nyájas Olvasó - után és előtt ennek a novellaciklusnak a hősei többnyire bolygók és egysejtűek, dinoszauruszok és ősmadarak. Körülöttük a múlékony tárgyiasságú modern kor és az időtlen univerzum. Igazságuk valódi igazság. Italo Calvino (1923-1985) a 20. századi olasz irodalom egyik legnagyobb, iskolát teremtő és nemzetközileg is páratlan népszerűségű alkotója volt. Ezeknek a novelláknak egy részét - a Calvino-életművet bemutató Európa-sorozat soron következő kötetének elbeszéléseit - egy valahai kiadás a sci-fi műfajába sorolta. Rég kiderült azonban, hogy a hallatlan fantáziával megírt, galaktikus fényekkel sziporkázó, pattanásig feszített logikájú történetek nem tűrik a besorolást. A Komikozmosz ugyanis remekmű.

Nagy tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott kísérleti történetfilozófiák s köztük a boldogságvágy apró mozdulatai, családi közhelyek időtlen bölcsessége - egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, hacsak egy nem: az Íliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke hét bő esztendejében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve "csak írónak, semmi másnak" vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen. Thomas Mann szavaival: "Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális izomterhelést és felkészültséget, mely a szenvedő Michelangelo világára emlékeztet." Makai Imre több mint fél évszázados, gyönyörű fordítása most újraszerkesztve jelenik meg: kiküszöböltük az óhatatlan szövegromlásokat, pótoltuk a kimaradt mondatokat, bekezdéseket, továbbá az internet adta lehetőségekkel is élve pontosítottunk egyes helyeket, javítottuk és bővítettük a hátsó jegyzetanyagot.

Négy ember egy csúcsétterem vacsoraasztalánál. Egyikük országosan ismert politikus, esélyes miniszterelnök-jelölt. Mire véget ér az este, döntésre kell jutniuk egy közfelháborodást keltő ügyben, amely a fiaikat is közvetlenül érinti. Emberölésről van szó, egy hajléktalan nő erőszakos haláláról. Meddig mennek el a gyerekek, a karrier, a boldog családi élet megmentése érdekében? Messzire. Nagyon messzire. "Eleged van A szürke ötven árnyalatá-ból? Itt van helyette A vacsora - és benne a sokk íze." (The Economist) "A vacsora italokkal és sötét szatírával indul, és alattomosan keríti hatalmába az olvasót. Vérfagyasztó, undok és agyafúrt - képtelenség letenni." (Gillian Flynn, a Holtodiglan szerzője) "A Holtodiglan európai kivitelben." (The Wall Street Journal) Herman Koch (sz. 1953) a nyolcvanas évek közepe óta népszerű író hazájában, hatodik regénye, A vacsora pedig a nemzetközi sikert is meghozta a számára: eddig 25 országban adták ki, Európában több mint 1 millió példány kelt el belőle, és az első holland könyv volt, amely felkerült a New York Times bestsellerlistájára. A regényből az Oscar-díjas Cate Blanchett rendezésében forgatnak filmet.

A Setét Torony sorozatban - melynek második kötetét tartja kezében az olvasó - a thriller koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti - vagy utáni - varázsvilágba, amely idegensége mellett is ismerős - a mesék és mítoszok mellett talán leginkább a nagy amerikai westernekből. A regényfolyam egyes darabjai önállóan is megállják a helyüket, de együtt alkotnak kerek egészet, hoznak létre egy olyan teljes világot, amelyet sokan A Gyűrűk Urá-éhoz hasonlítanak. A harcos-ban megismert Roland sebesülten, betegen, ám rendíthetetlenül halad célja, a titokzatos Setét Torony felé. Kietlen, veszélyekkel terhes vidéken visz az útja. Váratlanul egy ajtóba ütközik, amely az 1980-as évek New Yorkjába nyílik. A harcosnak át kell mennie ebbe a másik világba, hogy elhívja magával segítőtársait, akiket a feketébe öltözött ember tarot-kártyán megjósolt neki. Így fonódik össze Roland, a harcos, Eddie Dean, a drogcsempész, Odetta Holmes, a gyönyörű, okos, ám egy balesetben megnyomorodott fekete lány, valamint Jack Mort, a gyilkos hajlamú könyvelő sorsa. Stephen King nemcsak egy teljes új részt írt a sorozathoz (a négy és felediket, Átfúj a szél a kulcslyukon címmel), hanem a korábbi köteteket is továbbírta, kibővítette.

Ez hát a szerelem, gondoltam undorral, már csak ez hiányzott. Újabb hiábavaló szenvedés az eddigiek tetejébe." És ez még nem is volna baj. Hiszen a tizenkilenc éves Fülöp szeret szenvedni. Kétéves volt, mikor a szülei rájöttek, hogy nem hall - azóta megtanulta, hogyan viselje méltósággal a süketségét. Az iskolában elsajátította a jelbeszédet, és ha összpontosít, szájról is olvas. Minden tanára nagy tehetségnek tekinti. Vajon jobban értené kiszámíthatatlanul viselkedő családtagjait, ha hallaná is őket? Öntörvényű, mártír anyját és szilaj, konok apját? Távol lévő és megfejthetetlen szüleivel szemben Fülöp életének egyetlen biztos pontja színésznőnek készülő nővére, Matild. Kettejük sorsa néha különválik, de többnyire együtt alakul mediterrán tengerparti villáktól magyarországi birtokokon és siketinternátusokon át egy ostromlott világvárosig. Mindeközben Fülöp abban reménykedik, hogy embertársaink legtitkosabb gondolatait akkor ismerhetjük meg igazán, ha nem halljuk, mit beszélnek... A Gondolatolvasó a 2011-ben megjelent 1848-as emigránsregény, a Nyughatatlanok folytatása, egy tervezett trilógia második darabja. Számos ott megismert szereplőt viszontláthatunk benne, bár ez a regény az előzményektől függetlenül is kerek és magával ragadó história. Történet az idegenségről, a saját gondolataink börtönében kavargó ellentmondásos érzésekről és a felnőtté válásról. Meg a szerelemről.

Barbara Taylor Bradfordot korát meghazudtoló módon foglalkoztatják mindennapjaink bajai. Legújabb kisregényében egy bántalmazott asszony a főszereplő. Claire a Madison Avenue luxusáruházában, a Gildában dolgozik. Lánya Londonban, a Királyi Akadémián tanul zongorázni. Férje az amerikai elnök különmegbízottja, a Közel-Kelet szakértője, és mellékesen rendszeresen veri a feleségét. Még szerencse, hogy Claire nincs egyedül: három barátnője biztos hátországot jelent a legsötétebb napokon is. De mit tehetnek, ha ő állandóan mentséget keres férje dührohamaira? Ha azt hiszi, ő hajszolja bele a férfit a bántalmazásba? Mivel Claire nem hajlandó szembenézni gondjaival, a három nő végzetes lépésre szánja el magát...

Fogyókúrázni fogok (most már tényleg), hetente háromszor edzőterembe járok, leszokom a dohányzásról, a fényképeket albumba rakom, nem beszélek ki másokat a hátuk mögött, otthon is rendesen felöltözöm, megtanulom beprogramozni a videót, és végre rendes pasit kerítek magamnak. Ismerős? Ha Ön, kedves Olvasó, még sohasem tett ilyen vagy ezekhez hasonló újévi fogadalmakat, akkor Ön egy szent, vagy férfi. Ha viszont érezte már úgy, hogy gyökeresen változtatnia kellene az életén, akkor számos közös vonása lehet e könyv hősnőjével, Bridget Jonesszal, akinek naplójából élete egy évének történetét ismerhetjük meg. Bridget túl van a harmincon, és legnagyobb bánatára még mindig szingli. Egy könyvkiadóban végez amolyan aktatologató munkát, és csak az tartja benne a lelket, hogy az asztalától állandóan láthatja az imádott férfit. Január elején a szülei baráti köre által rendezett újévi vigasság rémségein próbálja túltenni magát: az effajta összejövetelek nem titkolt célja, hogy őt összehozzák a megfelelőnek ítélt fiatalemberrel, és rendszerint katasztrofálisan végződnek. Saját barátai - a harcos feminista Sharon; a kétgyerekes Magda, akit csal a férje; Jude, akinek a barátját mindenki utálja; a meleg Tom - szintén ellátják különféle jó tanácsokkal az élet dolgait illetően, miközben néha maguk is látványosan melléfognak a saját szerelmi és egyéb ügyeikben. De mire újra eljön a szilveszter, mindenki életében sok minden megváltozik. Bridget Jones naplói - és a belőlük készült mozifilmek - hihetetlen sikert arattak szerte a világon, amit nem utolsósorban fergeteges humoruknak köszönhetnek. Minden nő szívből kacaghat - ki azért, mert ő nem ebben a cipőben jár, ki azért, mert nem csak ő jár ebben a cipőben.