Fapadoskonyv.hu strana 52 z 82

A 47 éves hosök közül a kövér Bouvard "világéletében lovakra vágyott, fogatokra, híres burgundi pincék boraira, kedves, meleg nokre egy ragyogó lakásban". Pécuchet a tökéletes filozófiai tudást áhítozta, a "leghatalmasabb problémát, mely a többit felöleli, egy perc alatt megoldja". Amikor örökség révén birtokukra visszavonulnak, egyiket sem érik el, mert unalmukban minden tudományágba belekontárkodnak és ostobaságukban mindenbol kiábrándulnak.

Gyulai Pál (Kolozsvár, 1826. január 25. ? Budapest, 1909. november 9.) magyar irodalomtörténész, költo, író, prózaíró, egyetemi tanár, mukritikus.

Illés ?Endre Író, műfordító, könyvkiadó igazgató, 1937-ben és 1939-ben Baumgarten-díjas (1937, 1939). József Attila-díjas (1962, 1978), Kossuth-díjas (1963).Budapesten orvostanhallgató, első mestere Korányi Sándor.„Az ő klinikáján írta azokat az anamnéziseket, amelyek egy életre megtanították a fegyelmezettség, pontosság írói erényeire. Írói tehetségére Mikes Lajos figyelt fel, a Pesti Naplóban és az Estben jelentek meg első elbeszélései és tárcái.”Az érett elbeszélő biztonságával elemezi az emberi érzéseket.A Nyugat megbecsült kritikusai és esszéírói közé tartozik. Írásainak alapélménye akárcsak Márai Sándoré:„a hazai fejlődés felemás volta; a gyökértelen, a dzsentrit ideáljának valló városi és vidéki középosztály mentalitását jelenítette meg éleslátással, finom iróniával.”1938-tól a Révai Könyvkiadó irodalmi vezetője, 1950-ben eltávolítják, jóval később annak utódja, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója.„Az irodalomba a Krétarajzok c. esszékötetével tért vissza (Bp., 1957), melyben fölidézte azokat a XX. sz.-i írókat, akik hosszú ideig feledésre voltak kárhoztatva, vagy életművüket csonkán méltatta a kor irodalomtudománya.”

Rotonder őrmester idegesen dobolt az íróasztalon és időnként futó pillantást vetett kedvencére.– Ne vigyorogjon folyton, maga disznó! – szólalt meg végre hirtelen. – Ne vigyorogjon, mert a belébe gázolok! Mondja csak! Mit hallottam magáról megint?– Mit hallott? – kérdezte ijedten Bayanne. -Megöltem valakit anélkül, hogy észrevettem volna?– Hagyja csak! Ezeket a pimasz viccelődéseket már ismerem! Épp ez a baj, hogy nem ölt meg senkit!

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. ? Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus ?Ha hazai kenyeret eszem, régi, elfeledett ízek csiklandják ínyemet. Ennek a kenyérnek nyilván megvan a maga receptje. De a receptet hiába adnám oda egy itteni péknek, az a kenyér, melyet így sütne, nem lenne ugyanaz, mint az , amit otthon ettem, sok- sok éven át. (?) Minden csipp-csupp dologban van valami rejtély. Az értelem, a képlet, a tudomány boszorkánykonyhája céltalanul igyekszik ellesni annak a titkát, amit évszázados, nemzedékekrol-nemzedékekre öröklodo, öntudatlan hagyomány alapozott meg. (?) Vajon miben lakozik ennek az írónak a varázsa, aki utóbbi esztendokben egyike a legolvasottabbaknak, legnépszerubbeknek? Mindenek elott abban, hogy nádi hegedujén kedvesen ás természetesen tud játszani. Ismeri és megbecsüli a zeneszerszámát. Zenésze prózánknak. Ösztönösen tudja, hogy a magyar próza gyökerében és mivoltában népies, s más nem is lehet.? (Kosztolányi Dezso)

A mű egy kocsma előtt nyit, ahol Ravaszdi Kristóf és a csaplárné veszekednek. A veszekedés után Ravaszdi elveszti eszméletét, és a kocsmában hamarosan megáll egy Gróf, aki mélyen megbotránkozik a részeg Ravaszdi láttán. A Gróf úgy dönt egy tréfát fog játszani az eszméletlen emberen. Megparancsolja szolgáinak, hogy vigyék fel Ravaszdit a kastélyába és tegyenek úgy, mintha egy úr lenne, aki súlyosan beteg. A gróf mindenben eligazítja a szolgáit; apródját, Bertát pedig beöltöztetteti a frissen úrrá tett Ravaszdi feleségének. A kastélyban megáll egy színész csoport is, akiket a Gróf megkér, hogy adjanak elő egy darabot.

Írhatnánk, hogy ez könyv a Batthyányak regénye. Azé a családé, amelyik a XVI. századtól a XIX. századig olyan sokszor alakította – vagy szerette volna alakítani – a magyar történelmet. Vagy esetleg csak névvel látta el a semmit, ahogyan azt Shakespeare megfogalmazta? Batthyány Boldizsár, a regény főszereplője szinte az egész család összes jellemvonását magán viseli. No meg a kor, a XVI. század összes búbánatának, bölcsességének és szennyének is – furcsa módon – a közelébe kerül: Franciaországban Medici Katalin környezetében látja a hugenották kiírtását, itt lesz reménytelenül szerelmes Stuart Máriába, és követi ezért nyomon a szerencsétlen királynő életének minden változását. Flamandföldön megismerkedik Brueghellel, képet vásárol tőle, vagyis ott van a történések közepében. Majd hazajön – és itt kezdődik számára a kaland, a törököktől vérző, nagy részében kihalt, Habsburg részében bosszúk és árulások, lázongások és megbicsaklások által megbékélni soha nem tudó Magyarországon.

A szerelemben mindig a no választ ? tartja a közhit. De mi történik akkor, ha egy olyan leányról van szó, akinél ? mint a népdalban ? "minden fa tetején, minden fa levelén" szerelem virágzik? Aki ? mint e pikareszk regény Esztere ? egyszerre bolondítja magába az apatini disznókupecet és a finom költot, a királypárti falusi tanítót és a nyugalmazott hóhért, a tyúkidomító esperes-plébánost és a papucs alatt nyögo vendéglost, a puritán etnográfust és a vérbo ifjú fakereskedot? Ragyogó fiatalságával, boszorkányos vonzásával mindenestre felkavarja, átformálja a harmincas évek dunánúli falujának életét. Frigyeket old és köt, kigyógyítja idegbajából a vendéglosnét, ömbizalmat önt az elárvult hóhérba, megkeveri a paplány és a segédlelkész szerelmét. A csiklandós mesét vidám gúny szövi át, de a nagy szerelmi lángok mögött egy pusztulásra érett világ haláltáncának kontúrjai bontakoznak ki.

Füléhez szorítja a kagylót... Hangot hall, meleg, puha, muzsikás leányhangot, és a szoba egyszerre csupa édesség lesz és derű. Boldogan veszi el a fülétől a kagylót, a magasba emeli, és hagyja, hogy a hang belenyúljon az üres homályba, mint egy eleven, meleg aranyfonál. (részlet)

„Hát így vagyunk. Az a jó, ami rossz. Az az értékes, ami nincs. Érdekes. Mintha megint fogna az agyam. Mintha megint kezdenék megbölcsülni. Jaj, csak el ne múljék ez az állapot! Nézzük csak! A világ szép. Szép, mert vannak benne fák, és a fák szépek. A világ nagy. Nagy, mert a csillagok nagyok, de a csillagok láthatóan kicsik, s a nagy csillagok azért kicsik, mert messze vannak, s ha a világ nem lenne nagy, akkor a csillagok sem lehetnének kicsik. A világ illatos. Illatos, mert vannak benne virágok, és a virágok illatosak, tehát illatos a világ az illatos virágoktól…”(Azután megdöglünk)„Csöngetnem kell, a saját házamba becsöngetni. Hát ez megalázó kérem, minden szempontból megalázó. Főleg ha valaki meglátja, hogy a saját házamba be kell csöngetnem, mint egy… mint egy idegennek… vagy ami még rosszabb, mint egy olyannak, akit kizártak a saját házából… Hát jó. Becsöngetek. (Becsönget.) Semmi. És senki. Ezek nincsenek itthon.Nos, azt nem firtatom, miért nincsenek itthon. Azt meg főleg nem, hogy hol vannak ilyenkor. Felnőtt emberek, lehet dolguk, magánszférájuk, ugye, azután elvannak valahol…”

Barsi ?(Rodriguez) Ödön1904-ben született Budapesten. Édesatyja az első világháborúban halt az orosz harctéren hősi halált. Fia előbb maga is katonának készült, de aztán merész fordulattal a művészi pályára tért át: elvégezte a Színművészeti Akadémiát, ehhez egészen fiatalon megszerezte a rendezői diplomát, s csakhamar ösztöndíjas tagja lett a Nemzeti Színháznak. Alig töltötte be harmincadik évét, egyszerre nyerte meg a Magyar Rádió jubiláris hangjáték-pályázatán az első és a második díjat. Ettől fogva a Rádió egyik legkedveltebb és legismertebb rendezője, akinek hangjátékait mindig páratlan érdeklődéssel kíséri a rádiófelvevők néma, de együttérző és nagyigényű közönsége.Közben pedig sűrűn jelennek meg novellái, cikkei, bírálatai a különböző folyóiratokban, amíg egyszerre, mint a vérbeli spanyol „románce” – a kalandregény – leghivatottabb képviselője toppan a magyar olvasóközönség elé. Már regényalakjai maguk is elárulják a Nagy Kaland megszállottját:Sándor Móric grófról, az „ördöglovasról”,azután Benyovszky Móric grófról, „Madagaszkár királyá”-ról,majd Niccolo Paganiniről, az „ördögtrillás”-ról,s végül Kempelen Farkas „ördöngös sakkautomatájá”-ról ír kalandregényt.Ez a műfaj, amelynek nálunk valaha Jókai Mór volt az elhivatott képviselője, Barsi (Rodriguez) tolla alatt valóságos reneszánszát éli. Pompás magyar dikciójának aranykeretében buja fantáziájú cselekmények tolonganak. A szerző ebben a könyvében utópisztikus hangokat üt meg és éppen olyan lebilincselő meseszövéssel tárja az olvasó elé a Mars-bolygó titokzatos világát, mint amilyen mesteri tollal írta meg eddigi fordulatokban gazdag kalandregényeit.

„A hermelines hölgy”, melyről a kötet a címét nyerte, csodálatos kis novella. Judith férje, a fiatal orvos, egy eltérvedt golyó áldozata lesz. Hosszú magány után bukkan fel életében George, aki nős ember. Frappáns fordulat, különös véletlen dönti el sorsukat. Még hét másik csattanós történet olvasható a kötetben – izgalom, kaland, romantika, humor. Igazi gyöngyszemek Claire Kenneth tollából.

Ez a maga idején páratlan sikerű könyv vállalkozásnak is páratlan: egy nagy költő, a legműveltebb magyar költők egyike írja meg emlékezéseit olvasmányairól, könyvélményeiről, a világirodalomról. Egy lírikus vallomása ez, de mögötte az irodalom nagy értőjének, sőt tudósának szilárd ítéletei és jellemzései húzódnak meg. S ami még érdekesebb: a költői és ugyanakkor közvetlen előadásmódból az európai irodalom története folyamatos regénnyé áll össze, felejthetetlen figurákkal, izgalmasan összefonódott történésekkel. Babits nagy műve tizennégy év óta most jelenik meg először, és a mi irodalomfelfogásunk azóta természetesen sok tekintetben eltér ettől a lírai vallomástól. De a vallomás forrósága, a közvetlen kapcsolat a világirodalommal, semmit sem avult el azóta, sőt az elmúlt évek sok tekintetben még izgalmasabbá tették.

Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10. ? Budapest, 1918. december 1.) író, költõ.

Kettőezer-kettőszázhuszonkettő november hó másodikán történt, hogy Nikolájevics először hagyta el Durgan tanár házát és egyik kezével sétapálcára, másik kezével Kenedy karjára támaszkodva, néhány lépést tett a parkban. Igaz, csak a legközelebbi padig, ahonnan pompás kilátás nyílt a Michigan-tóra. Délelőtt volt és minden ragyogott a tiszta napfényben, üdén terült el előttük a sötétzöld pázsit, csillogott a fehér kavics a szépen gondozott sétautakon és amerre a szem látott, csupa virág volt minden. Maga a ház rózsákkal volt befutva és a legkülönbözőbb fenyőfajták között pálmák és egyéb déli növények tarkították buján a kertet. Emellett olyan volt az időjárás, mint egy szép májusi napon a Fekete-tenger mellett, ahol a nagyherceg valamikor minden esztendőben megfordult. Mindezt Nikolájevics élvezte ugyan, de csak csendesen, magában. Nem csodálkozott azon, hogy miként lehetséges ez, vagy hogy Chicago vidékének északi fekvése dacára az ember azt hihetné, hogy valami déli éghajlat alatt tartózkodik.

Térben ?és időben ugyan távol esik tőlünk a kötet történeteiből elénk táruló világ, de bármennyire idegennek tűnik is a „walesi bárdok” világa, mégis az európai népek közös hagyományának egyik fontos fejezete.A magyar olvasó fülének pedig különösen nem cseng ismeretlenül a „walesi bárdok” kifejezés, elég, ha Arany János balladájára utalunk. De ki ne ismerné Arthur király nevét, ki ne hallott volna a Kerekasztal lovagjairól, Trisztán és Izolda szerelméről vagy Parszifálról, a Grál-lovagról, hogy Lear királyról, Shakespeare egyik király hőséről ne is beszéljünk.A walesi bárdok történeteit ma a világ Mabinogion néven ismeri. Ezt a prózában írott gyűjteményt korábbi lejegyzések alapján a XIV. században írták, legrégibb időkre visszanyúló történetei a kelta mondakincs számtalan elemét őrizték meg.G. Beke Margit feldolgozása – akárcsak Északi istenek és Északi hősök c. könyvében – olvasmányos, nem állítja olvasóit nehéz feladat elé, mégis éreztetni tudja a régmúlt, az ősi néphit és a meseszerű történetek elemeiből összeötvöződő különös világ levegőjét.A történeti, néprajzi magyarázatokat és jegyzeteket Sz. Molnár Ágnes készítette, s ő válogatta ki a kötet gazdag fotóanyagát is.