Fapadoskonyv.hu strana 59 z 82

Bazarov ?a világirodalom egyik legismertebb regényhőse: annyit szinte mindenki tud róla, hogy „nihilista”, aki nem ismer el semmilyen tekintélyt, és megveti a szerelmet – aztán mégis őrülten, romantikusan szerelmes lesz. Bazarov azt vallja, hogy nekik, az akkori Oroszország bátor, tettre kész fiataljainak mindent le kell rombolniuk, amit az előző nemzedékek építettek és képviseltek, s aztán az új világ felépítése már egy új nemzedék feladata lesz. És abban az új, tiszta világban nem lesz bűn, mert a társadalom nem rontja meg az embert. Vagyis Bazarov alakjában Turgenyev mintha a majdani bolsevik forradalmárok prototípusát festette volna meg – profetikus érzékkel. De a regényt olvasva Bazarov alakja egyre bonyolultabbá válik számunkra: hol megvetjük a szélsőséges eszméi miatt, hol imponál a merészsége, hol együtt érzünk vele, hol már-már zseniálisnak érezzük a gondolkodását. Kiismerhetetlen és mélyen emberi – cinikusnak látszik, de tele van szeretettel. Nem, ő nem lenne bolsevik forradalmár, sokkal inkább az első áldozataik egyike. Vagy hát… ki tudja?

Boér ?Zsófi – akit a Körülményes ifjúság és a Tű a lemezen című regényekből már megismerhettünk és megszerethettünk – népszerű újságíró lett. Egy novelláskötete is megjelent, de közben eltelt kilenc év, s a hirtelen jött írói sikernek nem következett be az elképzelt folytatása; ötletszülte kis írásokra pazarolva tehetségét, máról holnapra él egyre keserűbb közérzettel, egyre bizonytalanabbul. Lázadása csupa dac, csupa esztelenség, csupa pótcselekvés. Ekkor ismerkedik meg Pálos Andris íróval, aki életét igazi tartalommal ajándékozza meg. A történelmi-politikai események azonban kegyetlenül próbára teszik Zsófi hűségét, emberségét. Világra döbbenésében gyanútlan apolitikussága szertefoszlik, választani kell a meghunyászkodó lemondás és a tudatos cselekvés között. Ez az igazi erőpróba Zsófi legnemesebb tulajdonságait hozza felszínre. A párjáért vívott harcban egyre több ember sorsába kapcsolódik az ő sorsa is, s ezek az igazi írói teljesítmény, az első regény évei is lesznek. Pálos Andrist lágerbe hurcolják, Boér Zsófi mégis visszavárja, mert úgy érzi, a benne rejlő erőnek le kell győznie a halált. Az önéletrajzi elemekből felépített regény, az írónő kitűnő arányérzékét, típusteremtő készségét igazolva, a korabeli magyar értelmiség hiteles rajzát adja.

Jármai átvette a levelet és olvasni kezdte."Miniszter úr!Mint olyan magyar, aki kényszerű okokból távol él a szülőhazájától, írom Önnek ezt a levelet, s csupán azért, mert szívem magyarul dobog. Nem nézhetem tétlenül, hogy egyes hazai és külföldi kalandorok miképpen lopják el és csempészik külföldre a pótolhatatlan magyar műkincseket és milliókat érő irodalmi emlékeinket. Tudomásomra jutott, hogy a magyar származású francia kalandor, Otto Dürfilger megbízásából egy Varga Zsolt nevű, többszörösen büntetett előéletű, volt amerikai katona meg akarja szerezni a híres Endrődy-kódexeket.Kérem a Miniszter urat, védje meg ezeket a pótolhatatlan értékeket a kalandoroktól.Bécs, 1962. márciusTisztelettel Egy magyar hazafi"

A századforduló körüli évtizedek legendás hírű írója Ambrus Zoltán. Félelmes színikritikus, népszerű regényíró. Novelláit, tárcáit előszeretettel közölték az újságok. Franciásan könnyed és elegáns íróművészetéről, klasszikus egyszerűségét és világosságot kedvelő művészetszemléletéről nemcsak elvi cikkei, de saját írásai is tanúskodnak. A kötet Ambrus legjobb elbeszéléseit tartalmazza. Az írások szemlélete rokonságot mutat: mindegyikben Ambrus humanizmusa, emberszeretete érvényesül. A válogató igyekezett a leghívebb képet nyújtani Ambrus egész munkásságáról, emberi és művészi értékeiről. A színvonalas és jó olvasmányt nyújtó kötet igazolja, hogy ez a törekvés sikerült. Bizonyítja, hogy Ambrus legjobb művei, immár a magyar irodalom klasszikus értékei közé tartoznak. Különböző témák, más és más történetek.

A Megtanulok latinul nehezen meghatározható mûfajú könyv: egy igen eredeti felfogásban megírt nyelvkönyvnek és egy nagy ívû kultúrtörténeti esszének az ötvözése. Révay József (1881?1970), a római kultúra és a latin nyelv kiváló ismerõje egy igen praktikus alap­helyzetbõl indul ki: maga elé kép­zel egy középkorú férfit, aki hajdanán tanult ugyan latinul, de már mindent elfelejtett, ám úgy érzi, mûveltsége nem lehet teljes némi latintudás nélkül. Az így el­képzelt olvasót a szerzõ ?ba­rátomnak? szólítja, tegezi, s szellemes csevegésbe kezd vele a latin nyelvrõl és az ókori római kultúráról, mintha meghitt társa­ságban lenne. A szerzõ mindenekelõtt sikerél­ményt nyújt olvasójának: a köz­nyelvben általánosan használt nemzetközi szavak és latin eredetû jövevényszavak csokorba gyûjtésé­vel bebizonyítja, hogy valójában már több száz latin szót isme­rünk, anélkül hogy egyáltalán ne­kiláttunk volna a tanulásnak? Egy kis tanulás után pedig örömmel nyugtázhatjuk, hogy pontosan értünk egy csomó latin szállóigét, s teljes sorokat eddig elérhetetlennek hitt latin költõk és írók mûveibõl.

Az Afrikai nap: Afrikáról gyerekeknek. Kicsit többet próbál közölni annál, mint hogy Afrikában meleg van, és ott élnek a zsiráfok. Beszél a maláriáról, a dzsudzsu (wudu) mágiáról, szerelemről, szeretetről, szegénységről - gazdagságról. Rímjeiben többek között megjelenik az afrikai hordozókendő, a yamgyökér, az utak forgalma, a gyakori áramszünetek, vallás, a többnejűség, az erdők irtása, a zene, a tánc, az afrikai életöröm, optimizmus. De tartogat néhány játékos állatos versikét illetve mondókát is. Szeretném, ha ez a könyv ahhoz is hozzájárulna, hogy az én kapucsínó gyerekeim és egyre növekvő számú társaik otthonosabban érezhessék magukat Magyarországon. A kötet az után született, hogy lányunkat 3 hétre kivittük Nigériába a férjem családjához, és decemberben a mínusz tíz fokból egyszerre csak belecsöppentünk a lagosi forróságba, és mindenki minket bámult...

„A csavargó nem volt annyira rossz illatú, mint általában a fajtájabeliek, de sokkal veszedelmesebbnek látszott az elsőrangú revolver miatt, amivel játszott…. Ám az arca dagadt volt, és tele sebekkel. Egyik szemét alig tudta kinyitni, úgy bedagadt attól a hatalmas ökölcsapástól, amit egy kollégája utalványozott ki neki.”Nem volt szép látvány, de ez még nem ok arra, hogy a Vörös Szakáll meg a kis kövér ember, aki olyan gyorsan tud futni, és rettentő ügyesen hajigálja az éles késeket, mindenáron meg akarja ölni.

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (1887-1919) magyar író, orvos, zenekritikus. Kosztolányi Dezso unokatestvére.Bródy Sándor biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással. 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg elso novelláskötete, A varázsló kertje. 1909-ben orvosi diplomát szerzett, majd Budapesten az Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni. Idegorvosi munkásságának kiemelkedo alkotása az Egy elmebeteg no naplója, mely ? saját naplóját leszámítva ? egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás no kórképét írta meg, melyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. Csáth tudatosan rászokott a morfiumra, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi muvein erosen érzodnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. 1911-ben jelent meg a Délutáni álom címu elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.A leszokást elosegítendo falusi orvos lett Földesen, majd Regocén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelotte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Nem sokkal késobb pantopon-túladagolásban meghalt.Munkássága nagy hatást gyakorolt a késobbi írógenerációkra, így több követoje is akadt.(Forrás: Wikipédia)

Gyergyai Albert könyvének legnagyobb érdeme talán nem is értesüléseinek alapossága, érzékenységének fínomsága, ítéletének nyugodt megbízhatósága, jól felszerelt stílusának egyenletes ritmusa, ápolt és tiszta levegője, vagy az a bámulatos könnyedség, amellyel súlyos anyagán uralkodik és egyszerre át tudja tekinteni az egészet. A <it+ style="color: rgb(0, 0, 0); font-family: "Times New Roman"; font-size: medium; font-style: normal; font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal; widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px; background-color: rgb(255, 255, 238); text-decoration-thickness: initial; text-decoration-style: initial; text-decoration-color: initial;">Mai francia regény legnagyobb jelentősége a nálunk új irodalomszemlélet, amelyet a szerző nem magyaráz, amellyel nem hivalkodik. Nálunk a kritika, kevés kivételt leszámítva, «cselekmény»-ben és «jellem»-ben gondolkodik, «remekművek»-ben és «fércművek»-ben, az előbbieket ünnepli, az utóbbiakat megbélyegzi, de hogy ezek a remekművek és fércművek hogyan tartoznak össze egymással, miféle környezetben helyezkednek el, azzal igen keveset törődnek. Gyergyai könyvének újszerűsége a szociológiai látás, amely Franciaországban magától érthetődő és amely nem rendeli alá az irodalmat a nyers és közönséges életnek, hanem csak, mint a festő, térben rendezi és csoportosítja tárgyit. Ez a térszemlélet, amely nemcsak azt nézi, egy író milyen nagy, hanem azt is, mekkora helyet tölt be, egy kor irodalmának egészét tekinti, valamennyi bonyolult kölcsönhatásával egyetemben, számba veszi az írói ihlet valamennyi forrását s legelvontabb és legelőkelőbb eszméktől kezdve a leghétköznapibb üzleti számításig, - tudományos és egyben művészi látásmód, összeegyezteti az egyetemi kritika katedrális szigorát az író életábrázolásával, az örökkévalóság komoly szempontjait az olyan ember józan és okos látásmódjával, aki ismeri az irodalmi termelés és fogyasztás irgalmatlan törvényeit. Gyergyai könyvéből Proust és Gide neve mellett Dekobra, Clément Vautel és Claude Anet neve sem hiányzik, nem azért, mert a szerző eleget akar tenni valami elvont pártatlansági eszménynek, vagy mert «teljességre» törekszik, hanem mert, mint a shakespeare-i dráma a burleszket és a pátoszt, úgy követeli meg ez az irodalomábrázolás a maga «népségét és katonaságát», az irodalmi tér betöltését különböző rangú de egyformán törvényszerű írótípusokkal. Ez az irodalomszemlélet nem hirdeti az «élet» primátusát a gondola

A közel hatvanéves Achab kapitány a Pequod nevu hajón indul el útjára, melynek valódi célját a hajó tulajdonosai és a személyzet elott is eltitkolja: meg akarja ölni Moby Dicket, a Japán-tenger híres fehér bálnáját, "aki" elozo útján leszakította a kapitány lábát. Szerzodött kötelességeit elhanyagolva útján mindent alárendel a Moby Dick elleni rögeszmés harcnak. Tisztjei már az út elején fölfedezik a kapitány orült rögeszméjét, Starbuck meg is akarja ölni, mivel azonban a bálnavadászat Moby Dick keresése közben is folyik, mind a tisztek és szigonyosok, mind a hindu legénység elnyomja félelmét, s bár lelkük mélyén tudják, hogy kapitányuk halálba kormányozza hajóját, az utolsó pillanatig teljesítik parancsait. A fehér bálnával vívott harc leírása végül a világirodalom nagy csatajeleneteihez hasonló szenvedélyes vadsággal idézi fel az ámbrás cet alakjában megtestesült pusztító természeti erok hatalmát. A hajó elsüllyed és a szinte hihetetlenül megmenekülo elbeszélo kivételével mindenki a tengerbe vész.

A Tizenkét szék kalandregény, melyben egy bútorgarnitúra egyik darabjába rejtett drágakövek után folyik a hajsza, amit két üzlettárs, Vorobjanov, a ?nemesi marsall? és Osztap Bender, a minden hájjal megkent, nagystílu szélhámos folytat. A székek egy árverésen szanaszét szóródnak a Szovjetunió területén, és a székek keresése szolgál ürügyül a szovjet valóság karikatúraszeru bemutatásásra: bürokraták, kisvárosi összeesküvok, férjfogó özvegy, parazita értelmiségi, hivatlanokok, kispolgárok, társbérletek és egy eldugott kisváros egész sakkozó kollektívája. A szerzok kifogyhatatlan leleménnyel teremtenek harsány nevetésre ingerlo helyzeteket, melyek a korszak szatírájával emelik a regényt. Mindezt a húszas évek Szovjetuniójának odesszai tolvajnyelvén elbeszélve, melybe gyakran keveredik irodalmi pátosz. Ilf és Petrov olyan erovel leplezi le és gúnyolja ki a kor visszásságait, hogy epizódfiguráik többsége nemsokára fogalommá vált (Emberevo Ellocska, a Nagy Kombinátor, Kard és Sas Szövetsége). Nyelvi leleményeik szintén szállóigévé lettek. A szerzokrol: A világirodalomban egy névvé összeforrt, álnéven író szerzopáros, Ilf-Petrov egy szatirikus muvel, a Tizenkét székkel (1928) vált ismertté. A muvet eredetileg trilógiának tervezték, de a második kötet, az Aranyborjú megjelenése után már nem folytatták. Illja Ilf és Jevgenyij Petrov odesszai születésuek, de Moszkvában ismerkedtek meg, ahol munkatársak voltak a Gudok c. lapnál (ott dolgozott többek közt Bulgakov és Olesa is). Szatirikus látásmódjuk és gyulöletük a NEP-korszak visszás jelenségei iránt csakhamar barátokká tette oket. A regényt a szovjet rendszer paródiájaként olvasta a kelet-európai közönség, mi magyarok már 1934-tol# ekkor jelent meg ugyanis eloször Gellért Hugó kituno fordításásban.

Sem különös örömmel, sem túlságos büszkeséggel nem tölt el az a tudat, hogy ebben az órában, amikor ezeket a sorokat írom, én vagyok az egyetlen ember, aki a sors csodálatos akarata folytán ismerem dr. Szerdai Miklós barátom érthetetlen regényét. Hogy mi történt ezzel a tehetséges fiatalemberrel, Dr. Venczel professzor titkárával és könyvtárosával, azt e pillanatban nem sejti senki más, csak én, aki kilenc év múltán elolvashattam Szerdai Miklós naplóját, olyan izgalommal és fölzaklatottsággal, amilyenhez hasonlóra nem is emlékszem. Mielőtt ezt a példátlan naplót átadnám a nyilvánosságnak, el kell mondanom az eset előzményeit, valamint körvonalaznom kell azt a barátságot, amely Szerdai Miklóshoz fűzött.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, amelyek nélkül, valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel "termelték" a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Nyerges ?András ebben a regényben korábbi műve, a Szigorúan bizalmas történet hőseinek sorsát írja tovább, ezúttal a hatvanas évek második felének közegében.A színhely a Vidáts utca 13. ahol éppen új lakást kap (titkos megbízatás teljesítése fejében) Magyar Ede, az egykori káderes. Számára az élet megállt az ötvenes évek légkörénél és lózungjainál, mely utóbbiakban ő komolyan hisz, és vakbuzgalommal tartja magát hozzájuk. A házat, melynek közösséggé formálását és felvirágoztatását egyszerre tűzi ki céljául, szétzilálja és tönkreteszi, groteszk kalandok sorába keveredik, és megint keresztezi Nesztorék életét, csak ezúttal már nem az apa, hanem a hatvannyolcas újbaloldali áramlatának vonzásába került ifjabb Nesztor lesz gyanakvásának célpontja. A fiatalember, aki szociológiai tanulmányt ír arról a házról, melyben ő is, Magyar Ede is lakik, utóbbi éberségének köszönhetően még a belügy Gyorskocsi utcai hírhedt épületébe is behívót kap. A regény pesti ház egy ház mikrostruktúráján keresztül a hatvanas évek magyar társadalmának keresztmetszetét adja, politika, szerelem, kulturális élet, a hétköznapok mulatságos furcsaságai szövődnek benne egyetlen, lendületes történetté.

Az 1860-as években, a nagy USA-t átszelő vasútvonal építésekor játszódik. A földüket védő sziú indiánok lemészárolják egy békésen haladó karaván minden utasát. Vérfürdő már a kezdet kezdetén. Allie, a 16 éves fiatal lány azonban csodálatosképpen megmenekül. Hogy mi mindent tartogat még a sors számára? Szerelmet és féltékenységet, rettegést és önfeledt, boldog perceket, nélkülözést és életmentő aranyrögöket.

Négy ?ember menekül ebben az izgalmas szép regényben Európán keresztül, menekülnek talán a szerelem elől, talán önmaguk elől, talán önmaguk felé. Eszter egy francia művész mellett él, itt jön tudatára annak, hogy a férfi mellett elvesztette egész egyéni életét, gondolatait, érzéseit. Ezzel a függéssel akar leszámolni, amikor otthagyja Párizst, és amikor Európa szélére, Sztambulba menekül. Valami hasonló hajtja ide a magyar írót is, aki az Amszterdamból Pestre jött Edit elől menekül, hogy a márványtengeri szigeteken megint önmaga lehessen. És a regény merészen szimmetrikus kristályos kompozíciója ide vezeti a másik két embert is, hogy egy izgalmas éjjel beszélhessenek egymással, mind a négyen és próbálják magyarázni, megfogalmazni négy oldalról ugyanazt. Ezek mögött a magas színvonalú, finomságokban izgalmas dialógusok mögött vonultatja fel az író gyöngyfényű képekben egész Európát, Spanyolországtól Törökországig, Ázsia homoksivatagját, pálmáit és márványpalotáit, a béke boldog világát olyan utazó szemével és olyan író kezével, aki a városokról mindent tud, akinek a táj mindenét odaadja, aki az emberi szívek rejtelmeit jól ismeri.