Fapadoskonyv.hu strana 60 z 80

Tájakhoz, városokhoz fűződő emlékeit, utazásélményeit gyűjtötte képeskönyvébe Illés Endre. Lőcsétől Bangkokig járva a világot, benyomásait néhány erőteljes, jellegzetes vonással rögzítve alkotta meg tollrajzait, amelyekben a „kőbe és márványba építkező hivatalos történelem” dómjai, várai, kápolnái és palotái előterében tevékenykedő ember hétköznapjai jelentik az igazi csodát, s válnak az írói ábrázolás legfontosabb elemévé, tárgyává. Illés Endre emberszeretete és alkotói pontossága sajátos élménymegközelítéssel tárja fel a környező és a távolabbi tájak, népek ismerősebb és különösebb világát, arculatát. A megfogalmazás módjában és műfajában is sokrétű könyv az Igézet: novellisztikus és esszészerű írások váltakoznak benne pár mondatos „noteszlapokkal”, feljegyzésekkel. Mindezek egységességét Illés Endre szemléletének következetessége biztosítja, a nem hivalkodó, a részleteket önmagukban is fontosnak tartó, azokat felemelő realizmus, az apró életmozzanatok megbecsülésének melegsége.

A XVIII. század második felében járunk. Nem kell sok idő, hogy Anglia újvilágbeli gyarmatai kivívják majd önállóságukat. Egyelőre azonban még csak kevesek álmaiban él az Amerikai Egyesült Államok képe. Ilyen ember a Vörös Kalóz is, aki részben személyes bosszúvágyból, részben a „gyarmatok” mielőbbi önállóságának reményében dézsmálja Amerika partjai mentén az anyaországbeli flottákat. Ilyen kalózútja során találkozik először össze egy fiatalemberrel és annak védencével, két kedves nővel. A kalandos találkozást páratlan izgalmasságú tengeri kalandok követik. Iszonyú vihar, és két hajó rettentő csatája a tengeren… amelyből végül is a jó ügy szolgálói kerülnek ki győztesen. Cooper, akit az ifjúság főképpen klasszikus indiánregényeiből ismer, a Vörös Kalóz történetével bebizonyította, hogy nemcsak a prériken, hanem a tengerek és a kikötők világában is otthonosan mozog.

„Kolumbusz alakját régtől fogva sajátos rejtelmesség, sőt kétértelműség villóddza körül. Minden vitás, a jelleme, a teljesítménye, fejlődésének útja, életének eseményei és születése. Genovai földön hét város küzd a megtiszteltetésért, hogy ott ringott bölcsője, csatlakozott hozzájuk Korzika és Franciaország. Hozzávető bizonyossággal lehet föltételezni, hogy az apja szegény gyapjúszövő volt, de ezt a tényt ő maga igyekezett eltüntetni. Alacsony származása szeplőnek tűnt neki, mert a dicsőség napjaiban nemes őseiről beszél; családomban nem én vagyok az első, aki mint tengernagy jártam a tengereket, állította. Ennek a bebizonyításával adós maradt. Ellenfelei közül néhányan ezért hazugnak mondják őt. Ezeknek kevés a képzelőerejük és silány a képzetük erről a mély, szinte meg se fejthető természetről…"

A hollywoodi színésznőként és forgatókönyvíróként is ismert Jane Allen (1916-1970) regénye a hollywodi Superfilm stúdiójában dolgozó titkárnők, producerek, színészek, színésznők egymáshoz írott leveleinek, feljegyzéseinek és napló bejegyzéseinek montázsa alkotja, melyből a Szerelem című film forgatásának és a elkészültének nehézségei bontakoznak ki. Természetesen mindeközben a nélkülözhetetlen romantikus szerelmi szál sem marad elvarratlan. A mind formailag, mind történetében izgalmas regény első és máig egyetlen magyar nyelvű fordítása Szávai Nándor nevéhez fűzhető, és 1946-ban jelent meg.

„Fehérváron már kisiskolás koromban rájöttem a háború alatt, hogy majdnem minden dal, amit a gyakorlatra kivonuló tizenhetes és hatvankilences honvédbakák énekeltek, Fehérvárról szól. Fülelő gyermek, mentem mellettük, menet iránt, így lestem el tőlük és tanultam meg az első világháborús, menetelő katonadalokat tucatszám. A Fehérvári gyerek vagyok, Fehérváron születtem, a fehérvári huszárok, a fehérvári bíró lánya, a fehérvári laktanya és Fő utca vissza-visszatérő szólamok ezekben az országszerte ismertté vált és énekelt népdalokban. Nagy dalforrás volt szülővárosom: napról-napra termette az új katonanótákat.”

A regény cselekménye Mátyás királlyá választását követően és a nápolyi királyi családból származó Aragóniai Beatrixszal kötött házasságáig tartott. Történelmünk lapjairól megelevenednek a cseh hadjárat eseményei, a humanista főpap Vitéz János körüli összeesküvés bonyodalmai, a török ellen vívott harcok diadala. Az eseményeket átszövi Mátyás és a titokzatos boroszlói polgárlány, Borbála romantikus szerelme. Jankovich Ferenc színes képekben vetíti elénk a bonyolult, ellentmondásokkal teli kort, a hétköznapi ember – polgárok, jobbágyok és a királyt körülvevő udvarnokok, a pompás királyi palota lakóinak életét, a XV. század magyar valóságát.

A fáklya – aminek fényénél a gyors és harmonikus fejlődés útjára lépett a XV. század Magyarországa – Mátyás halálával kilobbant. Fekete füstje mögött egy vulkáni világ – a megzabolázott főurak – roppant ereje feszült. Ezeknek az elszabaduló történelmi erőknek kegyetlen tobzódását látjuk megelevenedni Jankovich Ferenc regényében. A trónkövetelők harca, az apja nyomába lépő, de fiatal és tapasztalatlan Corvin János bukása, a kiskirályok nekivadulása, végül a tehetségtelen, gyenge akaratú Ulászló megkoronázása, a boldogtalan Beátrix elüldözése, a központi hatalom szétzüllése a tragikus bukásra ítélt parasztháborúhoz, végül pedig Mohácshoz és a középkori magyar állam megszűnéséhez vezetett..

Mátyás, a magyar Napkirály pályája fénylik fel e regényben delelőjétől napnyugtáig. Ragyogó korszaka ez nem éppen felhőtlen történelmünknek. Mátyás, a messze jövőbe tekintő uralkodó energikusan valósítja meg nagy államkoncepciós terveit, s a nemzet pedig nemcsak kevesei jobbjában, de vezetőrétege nagy részben is együtt lélegzik Európával. Jankovich Ferenc a művészi ábrázolás sokrétűségével állítja elénk az udvari életet, Mátyás ravasz és konok ellenfeleit, az itáliai hétpróbás cselvetőket, a mézes ígéretű szultáni követeket, a kevély német gondolatokat forgató császári udvaroncokat, katonákat.De dühös szerelmi harc dúl szívében is: Borbálához való romantikus vonzódása, szerelme mellett lángra lobban Beátrixért, a kiismerhetetlenségével, hideg szépségével hódító olasz királylányért.Így szövődik egybe a férfi és uralkodó küzdelmes és eszméltető, de végnapjaiban mégis tragikus élete izgalmas regénnyé.

Anthelme Brillat-Savarin (1755-1826) francia mesterszakács, epikureista író. A nagy forradalom kezdetén Belley bírája volt, mint federalista előbb Svájcba, majd Amerikába menekült. 1796-ban tért vissza Franciaországba, s 1800 után a semmítőszék ülnöke lett. Ez a munka a maga a nemében egyetlen a világon, mert ami csak inyencségre vonatkozhatik, az mind benfoglaltatik és minden képzelhető formában. Egy része a műnek valóságos szakácskönyv, az ételek ingredienciájának, elkészítése és feltálalási módjának pontos leírásával más része a helyes életrendre oktat, viszont egy ujabb rész a nevezetesebb ételek történetét mondja el; foglalkozik azután a vendégségek anyagi és szellemi berendezésével, különös súlyt fektetvén arra, hogy a vendégség mindenkor megfelelő szellemi élvezettel is járjon, végre pedig az inyencség apoteózisát tartalmazó költői epilogus zárja be a művet. /Pallas/ „Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy.”

Ki ez a kedves, elragadó Maléna, aki Dél-Amerikából érkezik a harmincas évek zsibongó-kavargó Párizsába? Mire törekszik ez a rokonszenves, szerény miniszteri titkár Jacques, mikor megismerkedik váratlanul a nagy szerelemmel? Vajon Maléna, ez a földön járó tündér, csak azért téved Párizsba, hogy megismertesse az emberekkel a szerelmet és a bátorságot, a szenvedélyt és a gyöngédséget, a hódítást és az önfeláldozást? Maléna és Jacques talán szokatlan, de olyannyira játékos és bensőséges szerelmi históriája egy különös és utánozhatatlan világba röpíti az olvasót. Ebben a regényben, mint minden más Giraudoux-műben, művészi erővel keveredik a költőiség és a varázslat, a vidámság és a szellemesség, a káprázatos valóság és a ködös tündérvilág felejthetetlen hangulata.

A görög Trója-mondakör hosnojérol, Iphigeneiáról szóló tragédiáját Goethe több forrásból, de elsosorban Euripidész muvét alapul véve fogalmazta újra, eloször 1779-ben. Igen hamar be is mutatták Weimarban, ahol is Oresztész szerepét maga a költo alakította. Ezután többször is átdolgozta, végso formáját csak 1786-ban kapta meg, immár római tartózkodása alatt. Ez a változat a korábbi zaklatott szenvedély helyett klasszikus nyugalmat áraszt. A Torquato Tasso szintén Goethe itáliai éveihez kötheto, amennyiben itt érett be a régen dédelgetett téma, végül 1788?89-ben készült el a teljes mu, több részletben ? furcsa módon elobb a negyedik felvonás, utoljára az elso. A költofejedelem személyes sértodöttsége átsüt a saját sorsát Tasso hányattatásaival párhuzamba állító drámai költemény egészén. Míg az Iphigenia Tauriszban igen gyakran játszott, népszeru színdarab, a Tasso szinte eloadhatatlan, csak elvétve találkozhatunk vele színházaink repertoárján.

A ?kötetben olvasható novellák, elbeszélések, történetek mintha felnőttekhez szóló mesék lennének.Kezdetben a hős megpróbáltatásai pozitív irányba váltanak, csoda ugyan nem történik, de az emberiesség mégis sorsfordító erőként képes működni, a lopással gyanúsított cigányasszonyról végül kiderül, hogy becsületes, a vándorcigányról, hogy segítőkészebb a többieknél, a villany kikapcsolására kivezényelt szerelőről, hogy emberséges. Mesei világként érzékeljük az etikai normák pozitív működését ebben a szociális mélyvilágban, pedig csak az történik ezekben a novellákban, aminek a valóságban is történnie kellene. A posztmodern (szöveg)világot megelőző elbeszélői hangot idéző, tömör és csattanós elbeszélések adott szociokulturális miliőjét a folytatásban, miként a könyvben előrehaladunk, a mitikus erők munkálkodásának terepéig vezeti vissza a huszadik századot jelentő jelen és a mitologémák ős-dualisztikus, vagy egyenesen manicheista megnyilatkozásának megjelenítésében. Itt már nem idegenkedik a csodától, Jézus megjelenik a faluban, a névtelen Gonosz törekszik világhatalomra. Itt már nem babonáról, folklórról, szokásrendről beszél az elbeszélő, hanem jóról és rosszról, a világot és a világban élő embereket mozgató princípiumokról. A történetekben nincs leírás, csak monológ, szinte szünetmentes a jelzőtlen mesélés, csak, mint az élőbeszédben az időben kissé előre vagy hátraugró narráció, aminek berekesztése visszafelé is értelmezi az elbeszélést: a fiú, akiből ki akarták űzni a Gonoszt, azután meséli el különös kalandjainak sorát, miután közlekedési balesetben meghalt, teste elégett (És mikor eltelik az ezer esztendő). Ha Jónás Tamás ráhajtott volna, kerek horror-történetet is írhatott volna ebből a meséből, amit Stephen King is megirigyelne. (J. Fekete József)

Josephus Flavius, az ókori világ egyik legnagyobb történetírója szemtanúja volt a 66-70 közötti zsidó háborúnak, melynek végén a Titus vezette római csapatok bevették Jeruzsálemet, felégették a Templomot, és ezzel beteljesült Dániel próféta jövendölése a „város és a szent hely elpusztításáról”. Miért következett be és miért éppen ilyen módon Jeruzsálem megsemmisítése? Miért vonultak vissza a város falai alól először Cestius, majd Vespasianus katonái is? S miért volt ennyire fékezhetetlen Titus „népe”, mely hadvezére akarata ellenére gyújtotta fel a csodálatos templomot? Elkerülhetetlen volt-e a nemzeti katasztrófa, vagy más mozgatórugókat fedezhetünk fel a történelemben? Josephus Flavius műve első sorától az utolsóig érdekfeszítő olvasmány. Azzá teszi tárgyszerű előadásmódja és szerzőjének megrendült számvetése.

Justh ?Zsigmond nagy írói terve, A kiválás genezise című regényfolyam, sajnálatosan félbe maradt. Az elképzelésből néhány kisebb elbeszélés mellett végül három regény készül el (A pénz legendája, Fuimus, Gányó Julcsa). A világ, amelyben a regények cselekményei játszódnak, a polgárosodó Magyarország, de éppen a polgárok csak a keretet adják az életre már képtelen nagybirtokos osztálynak, meg a jövőt rejtő parasztságnak. A kezdő műnek tekinthető A pénz legendája rokonszenves, de már életképtelen, túl művelt, túl érzékeny arisztokratákat ábrázol, társadalmi körképét úgy alakítja, hogy a szereplők egyéni lelki élete kerüljön fókuszba. Justh kitűnő megfigyelőnek bizonyul, szemlélete közel áll Zola biológiai determinizmusához, vagyis hiszi, hogy az öröklődés döntő az egyéniség kialakulásában. A töredékben maradt mű fontos kezdeményezése a magyar irodalomnak, bár közvetlen kortársai túl modernnek ítélték, ma személyében a magyar naturalizmus elindítóját tisztelhetjük, prózáját többek között Bródy Sándor és Móricz Zsigmond írásaival rokoníthatjuk.

"Everything I have so far written, all my literary efforts both in Hungarian and English are no more than preliminary studies to this trilogy," said the author during an interview in 1990, when only the main outlines of the planned novels were fixed in his mind. Eight years later, the work is not only completed, but is also in the hands of those whom the author invites to view the Danube region and their historical identity afresh, and to think of themselves as members of a larger community, a community of the nations living along the river of many names: Donau, Dunaj, Duna, Dunav, Dunarea.

Egy pergő, mindvégig feszültséget árasztó, fordulatos regény arról, miként kell felépíteni egy 500 emeletes Bábel-tornyot New Yorkban. A pénz, intrika és szerelem hol „gátolják”, hol „hajszolják” az emberfeletti munkát. Károly Sándor pedig mesteri kézzel szövi a történetet. Lendülete, mesemondó képessége magával ragadja az olvasót. S közben arról sem feledkezik meg, hogy a technikai részletek leírásával kápráztasson el.