Fapadoskonyv.hu strana 73 z 82

Az arany, a vér és a szerelem buja pompájú regénye Pizzaro és a spanyol konkvisztádorok korába viszi el az olvasót. Dél-Amerikában az aranyország hírének varázslata ejti meg egy fiatal spanyol vitéz lelkét. A mohó aranyláz miatt egész Peru vérözönbe fúl, csak a főhős menekül meg: a Napisten egyik szolgáló szűzébe szeret bele. A kalandirodalom egyik legművészibb alkotása a regény.

Ihol az tizedik könyvem akit a zirásajimbul az filyam igazitott röndbe mivelhogy a szömöm nem fogja mán az bötüt.

„Életem folyásáról csak annyit ereszthetek közre, amennyit minden nagy író biografiáiban találunk, tudniillik, hogy születésem után szoptam, ettem, ittam és aludtam addig, mígnem a magyar két haza csodájára szerzőnek felnevekedtem. Azt mindazáltal szükséges megjegyeznem, hogy már bölcsőm óta örömest hallgattam a dajkám kellemes mesézéseit a zöld királyról, annak három leányáról, kik közül mindig a legkisebbet óhajtottam, az aranyvárakról, melyeket ifjúságom bájos esztendeiben magam is számosat építgettem, s a mindent tehető tátosokról, kiket időjártával pénzes emberekben találtam fel…” "Valamint a lúd minden elmenő állatra nyakat nyújtva sziszeg, de tőle egyik sem fél, sem sziszegésére útjából ki nem tér: úgy én is, a meseíró, hiában mesélek, moralizálok, csipkedek elő s hátra, senki sem fél tőlem, s nem is javítok meg, tudom, senkit." (1820) Fáy András

Hogy kicsoda Esti Kornél, az az elso fejezetbol derül ki. Kosztolányi másik énjét fedezhetjük fel benne, aki az író elfojtott vágyait testesíti meg. Barátságuk fiatalkorukra nyúlik vissza, amikor még elválaszthatatlan ellentétei voltak egymásnak. Esti Kornél sajátosan összetett jellem: egyszerre komisz, léha, szeleburdi, züllött és ugyanakkor a legnemesebb emberi érzések is ott rejtoznek benne. Tréfából bárkiben képes kárt tenni, de a szenvedok iránt részvétet táplál, s a bajban mindig segítségükre siet. Kosztolányi azt akarja megmutatni, hogy az élet apró dolgaiban is véghezvihetünk nemes cselekedeteket, s igazából ezek adják az élet értelmét, nem pedig a látszat dolgok, miként azt Esti Kornél énekében mondja: ?Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység?. Tudjuk azt is, hogy csak fiatalkorukban voltak elválaszthatatlanok, majd mintegy tíz évre elfelejtették egymást. Amikor újra találkoztak, Esti Kornél továbbra is a kicsapongó, állandóan úton lévo, szabad agglegény, míg Kosztolányi, a narrátor, addigra már családos ember, aki beleszokott a konszolidált polgári életformába: már nem utazgat, nem rúg ki a hámból, hanem szorgalmasan dolgozik és családjával törodik. Valójában a XIX. és XX. századi írók egyik alapélményét dolgozza fel az író saját jellemének kettészakításában: muvész és polgár ellentétét.

Az időszámításunk előtti V. század Görögországába, Athénba, az ókor világába vezeti ifjú olvasóit Hegedűs Géza. A görög-perzsa háborúk ideje ez: a halhatatlan Marathónnak, Leónidasz spártai király szállóigévé vált hősiességének, Miltiadésznak és Periklésznek, az ókori tudomány virágzásának kora. A regény a kis-ázsiai Milétoszban kezdődik. Két fiú sétahajózni indul, de a tengeren viharba kerül, és elszakad otthonától. Perzsiába jutnak, ahonnan csak esztendők múlva, élményekben gazdagon, kalandok sorozatán át kerülhetnek Görögországba. Csatákban, veszélyben, munkában és szerelemben, kémek üldözése és filozófiai viták, művészi élmények és világjárás közben bontakozik ki az olvasó előtt az emberiség ifjúkora.

„Nem ismerek írót, aki olyan csalhatatlan biztonsággal érzékelte volna a valóságot, mint ő, s ugyanakkor olyan öntudatosan megtagadta volna a valóság törvényeinek érvényét az élet mélyebb térfogata, az emlék, a vágy és a képzelet birodalma fölött. Hősei állandóan úton vannak két életcél, két város, néha csak két vendéglő vagy fogadó között. Ez a kóborlási hajlam életük és regényességük egyetlen, igaz tartalma. Két világ között vonulnak, s szívesen bámulják rokonhajlamú égi társaik, a vadludak vándorútját az őszi égen. Két emlék között vándorolnak, postakocsin, gyalog vagy az álmok ködfogatján.” (Márai Sándor)

Ezt válaszolta bölcs, ifjú barátom, a haditudósító, aki a pesti korzón járatos# így válaszolt az ötvenéves, sokat tapasztalt hölgy, aki legjobban ismeri a dámákat és kócsagtollaiknak ere­detét# ugyanezt mondta a szentéletu asszony, akit még tisztelettel megkérdeztem a templom környékén, honnan gyászruhájában, suru, fekete fátyol alatt kilépett. Tán meghalt férje, testvére vagy fia - hisz manapság oly surun halnak a férfiak? Még csak egy távoli atyafia fekszik a galíciai hó alatt, hogy tavaszra megmutassa sarkantyús lábát. Ám az úrno korábban készült el tavaszi ruhájával, mint kellett volna. O szegény, azt hitte, hogy az idén a gyászruha lesz divatos hölgyeinknél. Pedig, lám, a hármasszoknya diadalmaskodik. (részlet)

Maxim Gorkijt a magyar olvasóközönség foleg a regényei alapján ismeri. Ez a könyv most Gorkijt, mint novellaírót mutatja be. A nagy orosz realista író novelláiban is a dolgozó nép bajainak, szenvedéseinek ábrázolója. Gorkij muvészetének tükrében a társadalom elesettjei megelevenednek, élové, hitelessé válnak. Az író a legkülönbözobb területeken ismeros. Éppoly hitelességgel rajzolja meg a nyomortanyák lakóit, a parasztok életét, mint a kóbor cigányok bánatát, vagy az amerikai ?demokrácia? kizsákmányoló, imperialista elnyomását. A novelláskötet megtelik népi motívumokkal, valódi népi meseanyaggal, s ezen keresztül Gorkij magát a nép fiát szólaltatja meg, vele beszélteti el az egész nép tragikus sorsát. Gorkij novelláskötete kimagasló helyet foglal el az író munkái között. Utat mutat a realista novellaírásban és teljesebb képet nyújt Gorkij írói muvészetérol.

A szerzőről szinte semmit sem lehet tudni, életútja ismeretlen. Az 1887-ben megjelent regénye azonban azon magyar utópiák sorába tartozik, melynek legnagyobb és legismertebb alkotása Jókai Mór tollából született A jövő század regénye. A regény egy nemzeti vágyteljesítő álmot igyekszik megteremteni, nagy teret engedve a cselekményességnek és a jövőbeli technika találmányok részletes ismertetésének. Privigyey Pál 2000-ben játszódó regényét méltán tekinthetjük a magyar tudományos-fantasztikus regények úttörőjének

A nagy magyar író posthumus munkája ez a regény. Szabó Dezso a Nemzeti Múzeum könyvtárára hagyta kéziratát azzal a meghagyással, hogy csak halála után publikálható. Az Ének a révben, ez a kíméletlenül ostorozó remekmu, mely pellengérre állítja a mindörökre elmerült korszak szolgai hajlongását a rang felé és kegyetlen terrorját a nincstelenek, a kisemmizettek irányában, valóban csak most jelenhetett meg. Az elsodró ereju, víziós hevületu írás kiegészíti és teljessé teszi Szabó Dezso életmuvét. Szabó Dezso regényét Tolnai Gábor kíséro tanulmánya fejezi be.

Vajda ?János felesége, Bartos Róza élete végén – a húszas években – öntötte végleges formába Emlékiratai-t. Bartos Róza valóságos adatokat, megtörtént eseményeket rögzít izgalmas, érdekes írásában, de a tények közé minduntalan beilleszt olyan mozzanatokat is, amelyek képzeletének szüleményei. Vajda Jánossal kötött sikertelen házassága, majd a botrányos válóperük nyomán kialakult híresztelések miatt Róza könyvével kívánja igazolni önmagát – nemegyszer mások és Vajda életének, jellemének támadásával. Amit Róza saját életéről és a költővel való házasságáról elmond, számtalan ponton korrigálást kíván.Ezt a sok figyelmet, türelmet igénylő munkát végezte el Szemző Piroska. Részletes bevezető tanulmánya és körültekintő jegyzetei mindazt a homályt és kétkedést eloszlatják, amely eddig Bartos Róza írását övezte. Róza írását és párhuzamosan a jegyzeteket olvasva egy szerencsétlen sorsú asszony életútja bontakozik ki előttünk: elhúzódó szakítás, körülményes válóper, s mindez a nyilvánosság előtt. Róza – önigazoló szándékában – Vajda jellemét is a maga igényei szerint kívánja megformálni, s ezért Vajda előéletét is föl akarja tárni. Emlékiratai-nak a Gina-szerelem éppúgy tárgya, mint Vajda mindennapjai, vendéglői látogatásai, vadászati kiruccanásai, a házi torzsalkodások és az idillikus pillanatok.

A ?regény középpontjában látszólag egy rövid házasság története áll. 1946-ban Lőtte Józsi vegyészmérnök, régi, illegális kommunista feleségül veszi hajdani szerelmét, Szűcs Dóri grafikust. A két ellenkező természetű ember házassága – bár szeretik egymást – pár év alatt válságba kerül. Dóri egy ideig a maga módján alkalmazkodni próbál férjéhez, 1949-re azonban elbizonytalanodik, s túlbuzgóságában megnyilvánuló félelme egész környezetével, még férjével is szembefordítja.A történet alakjainak alapos megismertetéséhez az író a múlt különböző rétegeit idézi fel, elsősorban Dóri gyermekkorát, a „bűvös kört”: a Szűcs család különös és vonzó légkörét, majd az idősebb Szűcs leánynak, a gyönyörű Vilmának a házasságát, azután a túl érzékeny Dóri életének szeszélyes fordulatait. A múlt szuggesztív erejű megjelenítése érthetővé teszi a házassági válságnak a jellemek különbségéből származó legapróbb tüneteit is, s ugyanakkor rendkívüli mértékben kitágítja a történetet. A házassági válság rajza tehát szinte észrevétlenül a Szűcs család regényévé szélesül, egymásba fonódó vagy egymástól távolodó emberi sorsok gazdag, eleven áradatává, amelynek sodra ellenállhatatlanul magával ragadja az olvasót.

?? Mit akarsz apámtól? ? Nem tartozik rád! ? Goldmayer elovette a heroinos cigarettát. Elhúzta az orra elott. ? Két adag van benne. Nos? Megkapom a kulcsokat? Emoke a cigarettát nézte, szája sarkából alig észrevehetoen nyál szivárgott, nagyokat nyelt. Táskájából elovette a lakáskulcsokat és az asztalra tette, aztán szinte ugyanazzal a mozdulattal a cigarettáért nyúlt. Goldmayer hagyta, hogy a lány elvegye tole a cigarettát. Emoke lázasan kutatott a táskájában az öngyújtója után, de nem találta. A férfi elovette az öngyújtóját, felkattintotta, de nem gyújtotta meg a lány cigarettáját. ? Kérlek, ne kínozz! Nem bírom tovább. ? Bekapcsolom a magnót. Üzenj apádnak, hogy teljesítse a kérésemet, mert különben nem kapsz tolem több drogot, és akkor véged. Világos? A lány bólintott. ? Mindent elmondok, csak adj már tüzet!?

Az ösztönszerű érzésekről volt szó. Milyen különös az, hogy egy arc, egy tekintet vagy néhány elejtett szó erős előítéleteket kelt bennünk, gyűlölethez hasonló idegenkedést vagy megmásít­ha­tatlan rokonérzést, amely hirtelen indulatok idővel mind, mind igen bölcseknek bizonyul­nak. Az ember néha első pillantásra megérzi, kit szeressen és kitől óvakodjék, kivált ha az em­ber nem is ember, hanem csak asszony vagy gyerek. Mert minél kevesebb a világis­meretünk, ez az ösztönből eredő ítélet annál hatalmasabb. Még az állatok sincsenek e nélkül a sajátságos szimat nélkül legalább a kutyák e tekintetben is csudálatos finom szaglásról tesznek bizonyságot.

Ambrus Zoltán a Solus erist 1901-ben írta. Hõse, a fiatal, élvezeteket és szerelmeket gyûjtögetõ tehetséges festõ életének legnagyobb fordulatát élhetjük át a regényben. A naiv, gyermekien tiszta s az örvénylõ mélységeket sejtetõ szerelem történetében. Büszkeség, gõg viaskodik ebben a könyvben a lebírhatatlan érzelmekkel, vágyak az észokokkal, hogy végül a lemondás gyõzhessen. A regény hátterében felvillannak az író zaklatottan bölcselkedõ gondolatai, eszmefuttátasai, melyek a századforduló világát s a vidéki kastélyok életét hozzák közel hozzánk.

Cesare ?Lombroso (1835-1909) tudós elmeorvos. Már korán a pszichiátria tudománya felé fordult. Volt elmegyógyintézetek vezetője, börtönorvos, igazságügyi orvosszakértők, munkája során vizsgálta a bűnözői hajlam kérdését. Lángész és őrültség című könyve óriási feltűnést és jelentős visszhangot keltett az egész világon. Művében sok olyan témát érint, amelyekre talán még ma sem igazán tudjuk a helyes és végleges választ. Lehetséges, hogy azért nem, mert igazán ma sem ismerjük az idegrendszer és az agy működését. Miként lehetséges, hogy a köznapi ember olykor-olykor maga is ráismer a lángész vagy az őrült viselkedésének, reagálásának egy-egy mozzanatára. Mindannyian zsenik és őrültek lennénk egyszerre? Hétköznapi mániáink betegesek-e? A túlérzékeny ember morálja kóros-e? A hipochonder egyúttal elmebeteg is? Akinek szomorú gondolatai vannak és lelkiismeret-furdalások gyötrik, az lelki beteg, vagy egyenesen őrült? Lombroso a zsenik, a nagy emberek példáján mutatja be, hogyan lehet „megvilágosult” állapotban jelentőset alkotni úgy, hogy közben ezek a zsenik mániákusan ragaszkodnak saját mellőzöttségük vagy üldözöttségük tudatához. A közkeletű hiedelemre, hogy a lángész és az őrültség nincs is olyan messzire egymástól, még a modern tudományok eredményeinek tükrében is választ vár az olvasó. S Lombroso e könyve kielégíti érdeklődését.