Fapadoskonyv.hu strana 75 z 82

Illés Endre a modern magyar novella egyik kivételes tehetségű és kultúrájú mestere. Művészetének talán legjellemzőbb vonása az a kutató, racionális értelem, mely nem elégszik meg a felszín ismeretével, hanem minden létezőnek a titkát kutatja, igazságát vagy igazságtalanságát. Ez a kutató, boncoló értelem nem csak a pszichológia titkait vizsgálja könyörtelen éleslátással és lemeztelenítő őszinteséggel, hanem azt is, ami túlmutat az egyéni lét pszichológiáján, tehát a társadalmi okokat, a közösségi létben gyökerező magyarázatot. De ennek a kutató szigorúságnak a látszólagos objektivitása mélyén szeretet és humanizmus húzódik meg az oktató, a minden feladatnak nekigyürkőző emberi értelem és morál iránt.

Karinthy ?két fantasztikus regénye, az Utazás Faremidóba és a Capillária nagy világirodalmi hagyományba kapcsolódva, Gulliver utazásainak történetét meséli tovább. Faremidó lakói szervetlen anyagokból tökéletessé összeszerelt géplények, akik a romlandó testű emberiséget a Föld betegségének tartják, s zenei hangok segítségével „beszélve” valósítják meg az ideális társadalmat, a szépség és harmónia birodalmát. Az iróniával, humorral átszőtt, mégis kesernyés „útleírás” szerzője méltó folytatója a swifti életmű szemléletének.Capillária tenger alatti tartományának irányítói az érzelmeiktől vezérelt, önfeledt, csodaszép nők, akik szó szerint kiszipolyozzák és elevenen megeszik az egyetlen csökevényes szervre redukálódott, alsóbb rendű hímeket. A két nem örök harcában – az elbeszélő nem rejti véka alá epés véleményét – sorsszerűen és végzetesen diadalmaskodik a nő. Karinthy mindezt maró szatírával tárja az olvasó elé, miközben az álszent társadalom felfogásával szemben – a férfiak kiszolgáltatottságát írja meg.

LOVIK KÁROLY (1874 – 1915) a századforduló jelentős írója, akit azonban kortársai lóversenyszakértőként tartottak számon, lótenyésztési szakmunkái még angolul is megjelentek. Írt regényeket (nagyszabású történelmi regénye váratlan, rejtélyes halála miatt félbemaradt), de ő inkább novellistának nevezte magát. Az aranypolgár című műve egyetlen vidám regénye, amely a kedves történeten túl megörökíti az 1860-as évek fővárosi életét, sőt az egykori pesti nyelvezetet is.

Harmadik napja voltak úton, de még egyszer sem sikerült a kapitány mellé ülnie. A London-Sydney légi út négy napig tartott és Humprey kisasszonynak már fel kellett adnia a reményt, hogy a kapitány mellé jusson. A fiatal színésznő bosszúságának okát az A. W. A. egy régi kedves szokásában kell keresnünk. Az Associated World Airways Co. utasszállító repülőgépein azt a szokást honosították meg, hogy a reggelinél mindig az került a kapitány melletti főhelyre, aki az esti bálon a háziasszonyi tisztséget viselte. A kapitány joga és feladata volt kiszemelni az utasok közül ezt a négy hölgyet, akik az út négy napján ezt a megtisztelő feladatot kapták. Az Associated légjárói az angol statisztikai hivatal számadatai szerint nyolcezerszer tették meg az utat London és Sydney között. Arról hallgatnak a statisztikusok, de más forrásból meg lehetett állapítani, hogy a légjáró kapitányai oly körültekintéssel, olyan tapintattal választották ki a háziasszonyi tisztségre érdemeseket, hogy a nyolcezer légi út folyamán egyetlen egyszer sem elégedetlenkedett senki azért, amiért őreneki nem jutott hely a kapitány jobbján."

"… − Tehát micsoda Ön?− Fakír vagyok.− Tegyük hozzá, ha már a Mester ennyire szegény: az első Magyar Fakír! Azt se hallgassuk el, hogy teljesítménye máris túlszárnyalta a legendás arab és hindu fakírokét! De hát hogyan is történt a nagy megvilágosodás? Meséljük el az elejétől…− Kérem szépen, az úgy volt, hogy felmondták az albérletemet, a lakást pedig, amit ígértek, mégse kaptam meg. Így kerültem a szabad ég alá, ahol azóta is tanyázom. De ez nem olyan nagy ügy, mint gondolná, mert még a nyáron kezdtem, nem ilyen csikorgó hidegben.− Az most mellékes. A fontos az, hogy Önnek ettől fogva nem volt gondja többé lakbérre, villanyra, gázra, fűtésre, telefonra.− Hát arra nem, az tény."

A megye hét járásában ismerték Frol Kandyrint. Még a serdülőkorúak is. Kipcsanka faluban pedig, ahol lakott, még a gyerekek is. Lyszucha, a százéves anyóka, sok ivadékának elfeledte arcát; Frolra mindig ráismert, ha betért hozzájuk. Annyira megragadt az emlékezetében, hogy néha el is morfondírozott róla:- A Szószátyár fejében annyi a szó, mint nyáron bolha az ágyban. És mintha tökmagot köpködne, úgy szórja magából. Minden erőlködés nélkül.A "Kandyrin" vezetéknevet, ahogy a hivatalos írásokban szerepelt, senki sem ismerte. Az uccai gúnynév erősen rátapadt. Gyorsan forgó nyelve miatt valaki elkeresztelte Szószátyárnak. Igy száradt rá bőbeszédűségéről, beszélnitudásáról, szószátyárkodásáról - Szószátyár.A községi írnok, Iván Terentjics, obsitos katona, maga is nagy barátja a szónak, csodálta Szószátyárt:- Az ember nem ökör. Nem bőg, hanem beszélget, hacsak Isten némasággal meg nem verte. A parasztok közt azonban kevés a beszédes. S aki beszédes is, az se mindenről. Van aki a gazdálkodásról, a községi ügyekről, mások a mesék világáról, közmondásokról, katonaéletről, - kinek erről, kinek arról forog jobban a nyelve. De ez - akármilyen kérdést is vess fel, mindenről megmondja a véleményét. És olyan meggyőzően, hogy ha tudod is róla, hogy nincs igaza, inkább magadnak nem hiszel.

Semmelweis Ignác nevét a világon mindenütt ismerik. Magyarországon is, külföldön is kórházakat neveztek el róla. Budapesten szobrot emeltek neki, az emberiség jótevőjének, az anyák megmentőjének nevezik. Írtak róla regényt, készítettek filmet, tanulmányok, cikkek foglalkoztak munkásságával. Az olvasó mégis érdeklődéssel forgatja majd Száva István regényes életrajzát hazánk dicső orvosáról, Semmelweisről. A fordulatokban gazdag, érdekes könyv mindvégig hiteles adatokra épül, s így nemcsak szórakoztató, hanem hasznos olvasmányt is nyújt.

Tatay ?Sándor hetvenöt évvel ezelőtt, 1910-ben született a Bakony szívében, Bakonytamásin, evangélikus papi család hetedik gyermekeként. Itt nevelkedett, itt járt iskolába, de nem maradt hűtlen a szülőföldhöz és környékéhez később sem, tehát kitűnően ismeri falvait és városait, a különlegesen szép hegyvidék természeti szépségeit s nem utolsó sorban az itt élő embereket és közösségeket. Szépírói munkásságának is ihlető forrása a Bakony: több regényének és elbeszéléseinek színhelye. Új könyve tisztelgés a szülőföld előtt, tudós mű és ezer színben pompázó elbeszélésfüzér egyszerre. Képzeletbeli utazásra invitálja olvasóit: Badacsonyból – ahol jelenleg élete jó részét tölti – indulva a szülőfalu, Bakonytamási felé, bejárja a Bakonyt sok falu, nagyközség, műemlék és természeti szépség érintésével. A meglátogatott helységekről szinte mindent elmond: feleleveníti történelmüket, epizódokat a régmúltról, a közelmúltról és a jelenről, nem feledve személyes élményeit sem. Kirándulások, találkozások emlékeit meséli el, mert mindenekfelett az emberekről ír, akik a Bakonyban élnek és munkálkodnak.

A ?Csapdalakó c. novellagyűjtemény többnyire rövid groteszkeket, megdöbbentő, abszurd történeteket tartalmaz. Andrassew nehezen, küszködve ír, mégis könnyen, élvezettel olvashatók írásai. A legelképesztőbb történetet – például, amikor eleven emberekkel bombáznak egy várost – is a leghétköznapibb, a legtermészetesebb módon, egyszerű eszközökkel, minden feltűnőt vagy kirívót mellőző leírással vagy párbeszéddel beszéli el, mintha a dolgok természetes rendjéről szólna.Figurái, hősei köztünk élnek, mégis szeretnénk, ha sohasem találkoznánk velük. Pedig ez elkerülhetetlen, mert mindegyik egy kissé valamennyiünk alteregója.A magyar novellán a modern, az avantgarde törekvései alig változtattak, lényege többnyire ma is az anekdota, mint Mikszáthnál. Andrassew groteszkjei, nonszenszei, amelyek olyan természetesen ábrázolják a képtelent, amely azonban igencsak otthon van e században, új fejezetet nyitnak a magyar kispróza történetében. Egyike ő azoknak az íróknak, akik bizonyítják: irodalmunkban tektonikus mozgások tanúi vagyunk.

Azoknak a férfiaknak életében, akik a politikában, országok sorsa intézésében, a harcmezőn, a költészetben vagy művészetben az idők folyamán kimagaslottak, akiknek neve a történelem lapjain szerepel, bizonyára alig van érdekesebb mozzanat annál, amikor érző szívüket meg nem tagadva, olyan vonzalomnak adtak helyet bensejükben, amely kisebb-nagyobb, de mindenesetre maradandó hatással volt életük pályájára. A híres emberek szívvonzalma mindig érdekes tárgyát képezte a késõbbi idők kutatóinak, akik a rég letűnt idők nevezetes szereplői életfolyásának felderítését tűzték maguknak célul. És ez természetes, mert valóban csonka, fogyatékos lenne a történelmi alakokról bármily kimerítő részletességű rajz is, ha be nem mutatnánk őket arról az oldalukról is, mely leghívebben állítja elénk az embert: a szív megnyilatkozásában. Ez a lelkiállapotuk megmutatja őket nekünk a maguk legteljesebb valóságában, a szív minden kis rejteke feltárul előttünk. Ezért mondja egy francia író, hogy egyetlen bizalmas levélből, amit valaki igaz vonzalma tárgyához írt, jobban megismerhetjük őt, mintha húsz évig vagyunk mellette.

A Szerelmes asszonyok Lawrence magyarul megjelent regényének, a Szivárványnak a folytatása. 1916-ban íródott, de csak 1920-ban jelent meg. A két szorosan összefüggo, de önmagában is befejezett mu képviseli legmagasabb szinten az írónak azt az átmeneti korszakát, melynek során a tizenkilencedik századi epikus hagyományok követojébol a huszadik századi regény egyéni módszeru és mondanivalójú úttöroiévé lett. A Szerelmes asszonyok kamaramu a három nemzedék sorsát végigköveto Szivárványhoz képest, igazából négy foszereploje van csak, és a cselekmény ideje is jóval rövidebb. Az ábrázolás a szereplok belso világára összpontosul, Lawrence romantikus antikapitalista társadalomképe itt sem szukül jelzésekké, de a környezet közvetettebben hatol be a foszereplo-kvartett világába. A regény hosnoi a Brangwen lányok: a Szivárványban is szereplo Ursula és a húga, Gudrun. A regény jórészt kettejük kapcsolatkeresésének története. A két szerelem ? két pólus. Ursula a magáéban megtalálja a teljességet, minden régi kötöttségébol kiszakadva új és boldog életet kezd férjével, Birkinnel. Birkin: maga Lawrence vagy legalábbis nagyon közel áll hozzá. O képviseli leginkább az író világnézetét. Lázas próféta, önmagától éppannyit követel, mint szerelmesétol. Küzdelmesen kibontakozó szerelmük azonban végül sem elégíti ki teljesen, mellette igazi, életre szóló férfibarátsága is vágyik, hogy az emberi természet e másik lehetoségét kiaknázva mélyebben, teljesebben élje át a világot. Ez a ? végeredményben sikertelen ? barátságvágya Geraldra, Gudrun szerelmesére összpontosul. Gerald Crich gazdag bányatulajdonos, nagy becsvággyal veti bele magát az ipari civilizáció tökéletesítésébe, de rájön, hogy amit alkotott, megvalósulván fölöslegessé teszi alkotóját. A szerelemben keres menedéket, de nem sikerül Ursula és Birkin példáját követnie: a lawrence-i szerelem nem lehet kompenzáció ? a misztikus hit, kitartás és ero teremtheti meg csupán.

Nagy ?lelki örömmel hallom, hogy könyvem a családos házak kedves barátja s az iskolai oktatásnak segítőtársa lett: hogy nagyok és kicsinyek gyönyörűséggel és haszonnal olvassák. A magyar népé ezért az érdem elsősorban. Az ő lelkének kincsei ezek a mesék. Én csupán a nép mesemondó fia vagyok” – írta kilencven évvel ezelőtt Benedek Elek, a kisbaconi székely mesemondó, író, a Cimbora gyerekújság szerkesztője. És álma valóra vált. Meséit azóta is szeretik felnőttek és gyerekek, falun és városban, élnek a könyvekben, és még ma is terjednek élőszó útján.

Az arany, a vér és a szerelem buja pompájú regénye Pizzaro és a spanyol konkvisztádorok korába viszi el az olvasót. Dél-Amerikában az aranyország hírének varázslata ejti meg egy fiatal spanyol vitéz lelkét. A mohó aranyláz miatt egész Peru vérözönbe fúl, csak a főhős menekül meg: a Napisten egyik szolgáló szűzébe szeret bele. A kalandirodalom egyik legművészibb alkotása a regény.

Ihol az tizedik könyvem akit a zirásajimbul az filyam igazitott röndbe mivelhogy a szömöm nem fogja mán az bötüt.

„Életem folyásáról csak annyit ereszthetek közre, amennyit minden nagy író biografiáiban találunk, tudniillik, hogy születésem után szoptam, ettem, ittam és aludtam addig, mígnem a magyar két haza csodájára szerzőnek felnevekedtem. Azt mindazáltal szükséges megjegyeznem, hogy már bölcsőm óta örömest hallgattam a dajkám kellemes mesézéseit a zöld királyról, annak három leányáról, kik közül mindig a legkisebbet óhajtottam, az aranyvárakról, melyeket ifjúságom bájos esztendeiben magam is számosat építgettem, s a mindent tehető tátosokról, kiket időjártával pénzes emberekben találtam fel…” "Valamint a lúd minden elmenő állatra nyakat nyújtva sziszeg, de tőle egyik sem fél, sem sziszegésére útjából ki nem tér: úgy én is, a meseíró, hiában mesélek, moralizálok, csipkedek elő s hátra, senki sem fél tőlem, s nem is javítok meg, tudom, senkit." (1820) Fáy András

Hogy kicsoda Esti Kornél, az az elso fejezetbol derül ki. Kosztolányi másik énjét fedezhetjük fel benne, aki az író elfojtott vágyait testesíti meg. Barátságuk fiatalkorukra nyúlik vissza, amikor még elválaszthatatlan ellentétei voltak egymásnak. Esti Kornél sajátosan összetett jellem: egyszerre komisz, léha, szeleburdi, züllött és ugyanakkor a legnemesebb emberi érzések is ott rejtoznek benne. Tréfából bárkiben képes kárt tenni, de a szenvedok iránt részvétet táplál, s a bajban mindig segítségükre siet. Kosztolányi azt akarja megmutatni, hogy az élet apró dolgaiban is véghezvihetünk nemes cselekedeteket, s igazából ezek adják az élet értelmét, nem pedig a látszat dolgok, miként azt Esti Kornél énekében mondja: ?Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység?. Tudjuk azt is, hogy csak fiatalkorukban voltak elválaszthatatlanok, majd mintegy tíz évre elfelejtették egymást. Amikor újra találkoztak, Esti Kornél továbbra is a kicsapongó, állandóan úton lévo, szabad agglegény, míg Kosztolányi, a narrátor, addigra már családos ember, aki beleszokott a konszolidált polgári életformába: már nem utazgat, nem rúg ki a hámból, hanem szorgalmasan dolgozik és családjával törodik. Valójában a XIX. és XX. századi írók egyik alapélményét dolgozza fel az író saját jellemének kettészakításában: muvész és polgár ellentétét.