Fapadoskonyv.hu strana 77 z 82

Egy alföldi faluba megérkezik Budapestről a fiatal tanítónő.Az érkezőt, Flórát, rögtön megrohanják a falubeli pozícionált urak.

"A sziamangok, (Hyolabates syndactilus F. Cuv.) tudvalevően a nagy és hosszúkarú gibbon-családhoz tartoznak. Az antropomorf-majmoknak ez a negyedik s legkisebb alkatú csoportja a gorillák méltósága, a csimpánzok humora és derűs életfelfogása s az orángután mélyreható pesszimizmusa mellett a szürkeséget, kispolgári opportunizmust, gyakran alattomos gyűlöletet képviseli. Ennél a fajtánál találjuk először a hipokrízis és a megalkuvás első jeleit, amit az is bizonyít, hogy az emberszabású majmok között egyedül a gibbon képes társaséletre.Ha még azt a néhány közkeletű igazságot elmondjuk a sziamangokról, hogy: 18 dorsolumbál csigolyájuk, 13 pár bordájuk s – ellentétben a többi gibbonnal – gégezacskójuk van, viszont farkuk és pofazacskójuk nincsen: akkor az olvasó már szinte többet tud róluk, mint Brentford tudott, amikor közéjük került."

??ha feltámadna halottaiból a nagy Széchenyi, s végigjárná ezt az országot! Ha látná a fényes fõvárost, melynek Európa világvárosaitól nem kell szégyenkeznie, a Duna hátán tovasikló gõzhajók raját, a palotasorokat, melyek félszázad alatt mintegy varázsütésre szegélyezték a széles utcákat, a Vaskapu sziklamedrében biztosan közlekedõ hajókat? a gyárak füstölgõ kéményeit: hogy feldobogna a szíve a büszke örömtõl? ? Nem voltam rossz prófétája hazámnak, nem voltam rossz napszámosa a nemzetnek. Teljesedett mindaz, amit elõre hirdettem a kétségbeesés napjában, bár okulnál belõle én édes nemzetem, tanuld meg belõle a munka, a kitartás mindenható erejét! Az ércszobor, mely ott áll a Lánchíd elõtt, néma és komoly# de az a Széchenyi, kinek szelleme lebeg a haza felett, s ott él az elmék és szívek redõiben, olyan beszédes. Lelkesít minden szava, drága oktatás minden igéje. Az éltetõ eszme Széchenyi hazaszeretete, mely henye szó helyett tettben nyilatkozott. ?Csak a gyenge szereti önmagát, az erõs egész nemzeteket hordoz szívében.?

Vitray Tamás: Megért két világháborút, két forradalmat, két ellenforradalmat, – tehát borzasztó nagy válságokat. Hogyan tekint vissza mégis minderre?Dénes Zsófia: Mindig a művészet segített át. Mindig. Nézze, vannak vallásos emberek, azokat a vallás segíti át. Nekem ez nem adatott meg, mert engem voltariánus szülők neveltek. Ellenben a nagy művészet örök szépségében, abban hiszek. És a természet nagy törvényeiben. Az egészen nagy költőket… és az egészen nagy zenét végtelenül szeretem. És az egészen nagy képekkel örökre körülvenném magam…

Dosztojevszkij életmuvének vitathatatlanul legellentmondásosabb s mondhatjuk: legmeghökkentobb darabja az Ördögök. Az Ördögök sajátos módon, de mégis szuggesztív hatású, Monumentális figurái a dosztojevszkiji lélekelemzés szinte páratlan példái, s maga a történet, a politikai bunügy nyomon követése mindvégig lebilincselo olvasmány.

Eötvös József (1813-1871) író, miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság elnöke, Eötvös Loránd fizikus apja.?Mint politikus középhelyet foglal el Széchenyi és Kossuth között. Széchenyinél haladóbb és türelmetlenebb, de nem forradalmár, és ez választja el Kossuthtól. Fél attól, hogy a forradalom megakasztja a fejlodést. Közben ismeri a nép indokolt elégedetlenségét, és részvéte egészével áll a megalázottak mellé. Az elzüllött nemesség Magyarországának halhatatlan képét rajzolja meg vádló hangú nagy regényében, a világsikert arató A falu jegyzojében. (Az elso olyan magyar irodalmi mu, amelyre különbözo nyelvu fordításai alapján külföldi kritikák is elismeroen felfigyelnek.) Majd hamarosan megjelenik Dózsa parasztháborújáról szóló regénye, a Magyarország 1514-ben. Ez amilyen nagy megértéssel mutatja be az elkeseredésükben fegyvert fogó parasztokat, ugyanolyan szorongással figyelmeztet, hogy szörnyu ára lehet egy ilyen megmozdulásnak. Alighanem azt mondhatjuk, hogy politikailag A falu jegyzoje a legjelentékenyebb regénye, a Magyarország 1514-ben a legjobban megírt muve.?Hegedüs Géza

A Lúdas Matyi Fazekas Mihály népmesei szálakkal átszott elbeszélo költeménye. A költo humoros formában mutatja be, hogy a furfangos szegénylegény hogyan jár túl a gazdag uraság eszén, és - akárcsak a mesékben - miként diadalmaskodik az ügyesség és az elszántság a kapzsiság és a butaság felett.

Hősöm és kedves barátom, Litteráti László zeneszerző ült a zongoránál és felszisszent. Hirtelen kiesett annak a melódiájából, harmóniájából és ritmusából, amit komponált. Felugrott a zongora mellől és gyilkos dühvel nézte a telefont. A kagylóra haragudott, pedig a telefonnak nem is a kagylója csörögte azt a rikító, hosszan szaggatott és éles Bé-t, amely a „Mici ebédel” című kuplékompozíció Gé-dúr sorát felborította. Felvette a kagylót és beleszólt.

?És kérem, a poéta egyszerEgy lányba szeretett beléje:Mivel szerinte a leánynakVulkán-tuz égett a szemébe.Mivel szerinte a szemébeMájus forró viharja égett: ?S fehér szoknyácskák suttogásaTöltötte bé a messzeséget...?(Karinthy Frigyes: Együgyü mese)

A kötet a következő írásokat tartalmazza: ÍRÓ A TORONYBAN PALÁSTHY TITKA TÖKÁSZ A FŐISPÁN

Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. ? Budapest, 1933. május 12.) író, hírlapíró.

Kik a kannibálok és mi az a kannibalizmus? Természetes jelenségről van szó, vagy civilizációs perverzió egy másik ember gyomrában végezni életünket? Mi lehet az oka ennek a keresztény kultúrában oly borzalmasnak és gusztustalannak tekintett jelenségnek? Egyes népek rendkívüli történeti korokban kényszerűségből (éhínség, háborúk), vagy vallási meggyőződésből, esetleg a táplálkozás egyik megszokott formájaként, avagy puszta élvezetből ették meg embertársaikat? Jóízű-e az emberhús? E kérdések hallatára sokan undorral fordulnak el, míg mások hátborzongatóan izgalmasnak, és az emberi természet egyik rejtélyének tartják a kannibalizmust. Pivárcsi István könyve kísérletet tesz a jelenség sokoldalú körüljárására, a rettenettel szembeni kíváncsiságunk kielégítésre.

Tormay Cécile (Budapest, 1876. október 8. ? Mátraháza, 1937. április 2.) íróno, mufordító. Középnemesi családba született. Tanulmányai magántanulóként végezte. Német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat.  1900?1914 közötti külföldi utazásai nemzetközi ismertségét elosegítették. 1899-ben írta az Apródszerelem, 1905-ben az Apró bunök címu muveit. Elso sikeres regénye az Emberek a kövek közt (1911), melyben a kisemberek életét ábrázolta.  1914-ben írt A Régi ház címu családregényében, a biedermeier kori Pestet jeleníti meg. Ezzel a regényével a Magyar Tudományos Akadémia irodalmi díját nyerte el. 1918. október 31-étol 1919. augusztus 8-áig terjedo idoszakról szól a Bujdosó könyv (1921?22) regénye.  1923-tól haláláig szerkesztette a Napkelet címu folyóiratot. Az 1918?19 évek fordulóján létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevu szervezetet.  1930-ban a Corvin-koszorú tulajdonosa lett.  1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttmuködés Nemzetközi Bizottságába választották.  1936-ban, 1937-ben Nobel-díjra jelölték. Több nyelvre lefordítva világsikert arattak regényei, elbeszélései. További muvei: A virágok városa (1935), Szirének hazája (1935), a Csallóközi hattyú (1933), a A túlsó parton (1934), A fehér barát (1939). Talán nincs még egy olyan alakja a magyar irodalomnak, mint Tormay Cécile, akinek munkásságát ennyire szélsoségesen ítélnék meg: hol a Parnasszus legmagasabb ormán tündöklo írófejedelemno volt, akit Corvin-koszorúval tüntettek ki (1930) és irodalmi Nobel-díjra terjesztettek fel (1937), hol pedig zsidógyulölo, leszbikus nostényördög o, aki irodalmi megbecsülését is csupán irredentizmusának és antiszemitizmusának köszönheti. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter felkérésére ? középkori irodalmi emlékeink közül Szent Gellért életrajzának, Szent István Kisebbik és Nagyobbik Legendájának, Szent Imre herceg Legendájának és Szent István Intelmeinek muvészi fordítását készíti el latin nyelvbol. Halála után a Kofaragó utcát, ahol született átnevezik Tormay Cécile utcának, és egy egész alakos szobrot emelnek a tiszteletére a Károlyi kertben, melyet azután állítólag Faludy György aktív közremuködésével döntenek le talpazatáról 1944-ben. A II. Világháborút követo fél évszázadban pedig még a nevét is sikerült szinte teljesen kitörölni az irodalomtörténetbol, muveinek újbóli kiadását betiltották, sot még a könyvtárak polcairól is levették. Leginkább épp ezen muve, a Bujdosó könyv miatt büntették így. A Bujdosó könyv megírását az elso világháborús katasztrófa, az 1918-1919-es forradalmak, a rettenetes országcsonkítás, az apokaliptikus magyar sorstragédia átélésének élménye váltotta ki. Mint írta: ?Én mások jajszava vagyok.? Vagyis könyvében épp azon idoszak saját élményekbol táplálkozó, szubjektív leírásával, naplószeru feldolgozásával találkozhatunk, melynek megítélése mind a mai napig élénk és érzelmektol sem mentes viták tárgya, melynek tudományos igényu feltárása máig nem történt meg. A tudatos történelemhamisítás okozta torzkép kiigazításához még akkor is elengedhetetlen a Bujdosó könyv ismerete, ha nyilvánvalóan Tormay Cécile szemtanúsága is erosen szubjektív és ennélfogva olykor túlzásoktól sem mentes# még akkor is, ha sokan ma is bezúzásra ítélnék minden egyes példányát.

Hauke Haien megrendítően szép, színes, emberi mozzanatokban páratlanul gazdag története a legtökéletesebb mintanovella, amelyen a múlt század klasszikus realista ábrázoló módszerét tanulmányozhatjuk. Az érzékletes megjelenítés, az alakoknak a fontosabb életmozzanatokkal való tömör, közvetett jellemzése, az egységes, részleteiben is finom, de mégsem aprólékos lélekrajz, az egyenes vonalú, határozott szerkesztés, a mesteri poentírozás, a kristálytiszta költői stílus - a lenyűgöző erejű természeti képek a téli morotváról vagy a viharról, a szökőárról, a felejthetetlen jelenetek sora, mint például az elbeszélő lovaglása a gáton, találkozása a kísérteties lovassal, a jégtekeverseny, a báli este, a szolgalegények kalandja a holdfényben életre kelő lócsontvázzal, a gátépítés és még annyi más: mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a sodró lendületű mese folyamán Hauke alakja egyre nagyobbá és tragikusabbá nőjön, amint élet-halál harcát vívja a konok maradisággal. Storm egyes barátai - így Keller is - hibáztatták az írót a babonás elemek túltengéséért. Nem volt igazuk. A természettel, a tengerrel állandó harcban álló fríz parasztok rajzát - akik lelkük mélyén, a keresztyénség s a náluk korán teret hódító reformáció ellenére is, ,,pogányok" maradtak -éppen ezek az elemek teszik teljessé és hitelessé.Szabó Ede 

Ez a regény Berkesi András utolsó írása. Több mint tíz évig dolgozott rajta, próbálta végso formába önteni, ám az anyag valamiért ellenállt, múzsája is cserbenhagyta. Többször félretette az írást, aztán újra és újra elovette, széttépett néhány oldalt, másokat teljesen átírt, majd kedvét vesztve abbahagyta. Néha évekig rá sem nézett. Viszont annál többet beszélt róla, erosködött, hogy hamarosan befejezi, mert ezt a megrendíto történetet feltétlenül meg kell írnia. 1996-ban egészségi állapota megromlott, és akkor, talán félve attól, hogy mégsem lesz képes bevégezni a nagy munkát, újult erovel vetette bele magát a könyv megírásába. És 1997 tavaszán, mindössze fél évvel a halála elott, egy végso nagy erofeszítéssel, betegesen kuszára sikeredett sorokkal befejezte a regényt. Vajon miért ment oly nehezen ennek a könyvnek a megírása Berkesi számára, aki pedig arról volt híres, hogy az irodalomban szokatlan gyorsasággal írta könyveit? A kérdésre nem tudjuk a választ, ennek titkát magával vitte a sírba az utóbbi évtizedek legsikeresebb magyar írója. De ha az olvasó a könyv végére ér lehet, hogy mégis rájön a titokra? Megérdemli-e bármilyen hatalom, hogy olyan tettekre vállalkozzunk érette, amelyeknek eredményeként elveszíthetjük emberségünket, barátaink és környezetünk tiszteletét?

?Az ember igazi valóját a bajban ismerni meg. Nem tudta, hogy hol olvasta, vagy kitol hallotta ezt a megállapítást, de most, hogy eszébe jutott, igaznak találta. Könnyu tisztességesnek, becsületesnek lenni akkor, amikor tisztességünk, becsületünk nincs próbára téve. »Megvetem apámat és mindazokat, akik hozzá hasonló életet élnek. Azt mondtam, hogy különb vagyok, mint ok, és sohasem fogok felzárkózni mögéjük, nem akarok lépést tartani velük. Az o járható útjaik az én számomra járhatatlanok. Elzártam magamtól az embereket, a bajtársakat, mert különbnek tartottam magam. És azok, akiket önmagamnak olyan fölényesen lenéztem, a negyedik napja megszakítás nélkül dolgoznak, vállalják a veszélyt másokért. Ismeretlen emberekért.«?