Fapadoskonyv.hu strana 78 z 82

,,1968. november 17-én Gombrowiczcsal csaknem végzett egy iszonyatos infarktus. Utána két hónapig mozdulatlanul kellett feküdnie. További két hónap múlva, tehát halála évének márciusában még mindig nem hagyhatta el lakását. Ezt írta Naplójába: ,,Nem haltam meg, de halálos találat ért bennem valamit - mintha fal választaná el tőlem, ami a betegség előtt volt. Új nehézség bukkant fel köztem és a múlt között." Ez nagy élmény lehetett és nagy téma: életen túl lenni és halálon innen. Az a Birodalom, melyet Naplója elején négyszer egymás után az ,,Én" szócskával jelölt, egy fal mögé került. De mielőtt még átáshatta volna magát alatta, vagy roppant erőfeszítéssel átugorhatta volna, leomlott a Fal. ,,Nem, nem Berlinről írok, magamról írok - vallja Berlinben -, nincs is jogom másról írni." A Berlini jegyzetek német előszavában még határozottabban fejti ki ezt a gondolatot: ,,A Berlini jegyzetek tehát Berlinre vonatkozik, de még inkább rám, énrám Berlinben. Jócskán akadnak olyan emberek, akik a rendkívüli önteltség tünetének vélik, ha valaki ilyen mértékben önmagára koncentrál. Én, ellenkezőleg, elismerésre méltó szerénységet és dicséretre méltó visszafogottságot látok ebben. Hiszen ki vagyok én, hogy ítéletet mondjak a világról, a városokról és a nemzetekről? De ha magamról beszélek, akkor magamnál otthon vagyok." Az irodalomban mindig magunkról beszélünk, ítéleteink bennünket minősítenek. Ebben az értelemben szabom át magamra a fentebb idézett gondolatot: ,,Az Időm Gombrowiczcsal tehát Gombrowiczra vonatkozik, de még inkább rám, az én időmre Gombrowiczcsal." Ő szívesen idézte Esküvőjének ezt a sziporkáját: ,,Nem mi mondjuk ki a szavakat, a szavak mondanak ki minket." Bólintok egyetértésem jeléül, aztán megrázom a fejem. Zseniális mondat, de önmagában nem áll meg, mert nem véletlen, és nem is független tőlünk, hogy melyek ezek a szavak."

Esszéi és újságcikkei Grendel Lajos irodalmi munkásságának szerves részét képezik. Írói reflexióknak is nevezhetnénk az e kötetben összegyűjtött írásait, mivel a szubjektív elem meghatározó bennük. Figyelmének középpontjában a szlovákiai magyar sorskérdések, a közép-európai térség „abszurdisztáni” vonásai és természetesen irodalmi kérdések állnak. Polemikus hangú írásaiban is úgy érvel igaza mellett, hogy tiszteli vitapartnereit, nem elítélni, hanem meggyőzni igyekszik őket.

Mikor Zétát, a kis trák kamaszt Konstantinápoly piacán eladják rabszolgának, a világ már a hunok nevétől hangos. Aztán sok viszontagságon megy keresztül, míg végül Priszkosz rétor rabszolgája, tanítványa, barátja lesz. Művelt ifjúvá serdül, s mikor a félelemtől remegő császár küldöttséget meneszt Attilához, Priszkosz kísérőjeként ő is vele megy. Megismeri a hunok országát, elálmélkodik szokásaikon, életükön. Itt, Attila udvarában ejti foglyul a szerelem is. A fiatal rabszolga remény és kétségek között néz fel Emőkére. Ki akar tűnni, fel akar szabadulni, hogy egyenrangú legyen vele, s ezért a hunok oldalán részt vesz a katalaunumi csatában. Nem kíméli magát, de végül is meg kell értenie, hogy a lány Attilát szereti. Nem lehet megérteni az embereket – kesereg. „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”

"Unokaöcsém: csodabogár, ezt azonnal megmondom, kedves barátnőm. A csodabogár, aki csakúgy úszkált egy fekete kabátban és egy mogyorószín nadrágban, furcsának, bohókásnak tetszett mindjárt, fakó szőkén pelyhedző szakállával az álla körül, kutyára emlékeztető bajszával, nagyon is rövid orrával, s hízelgő tekintetű szempárjával, amelynek kék fényében keleties szempilla tükröződött. Hol egyik, hol másik lábán állva s állandóan rángatózva, mintha csak azt várta volna, hogy felmászhasson az asztalra vagy a szekrény tetejére. Legtöbbnyire behajtott karral s lelógó kézzel álldogált, mint valami tréfamester, aki szeretné adni a szépet. Nem járt, hanem röpködött s oly éles csengésű hangon beszélt, hogy Couic, a kiskutya, majdnem megfulladt dühében. - Csukják el ezt az állatot! - kiáltotta Gabriel."

Közben ?a sípjelre előjött a hadsereg. Tizennyolc marcona harcos, állig rohamsisakban, azon alul pedig majdnem teljesen meztelenül. Mindegyiken egyforma színű ágyékkötő kendő és sarkantyú volt.Tíz perc múlva a király előtt álltak. Őfelsége, Limubu király, nagyon ünnepélyesen fogadta őket. E célból nem a trónuson ült, amelyet egy üres gyümölcsös ládából alakítottak át számára, és egy piros ágyterítővel takartak le, hanem az alsóház elnökének hátán foglalt helyet Az alsóház elnöke négykézláb állt, szintén igen ünnepélyes arcot vágott és pipázott.Limubu király erre az alkalomra a díszegyenruháját öltötte fel. Pompás női alsószoknyát viselt, sőt az egyik lábán bagariacsizma volt. Ezenkívül píros csíkos fehér trikót viselt, és egy összehajtogatott keskeny, lila szőnyeget vetett át a vállán és a derekán. Ünnepélyes megjelenését határozottan emelte, hogy két csuklóján kemény mandzsetta volt. Egyik csuklójára szíjazva a kézelő fölött, nem túl nagy, de hangosan ketyegő vekkert hordott.Mikor meglátta a társaságot, könnyed mozdulattal megemelte a fején lévő, fehér fátyollal ellátott menyasszonyi koszorút és köpött. – Már vártalak benneteket, lordok!"

Prométheusz ?isten, látván az Embert, ezt a minden teremtmények között a legvédtelenebbet, számára a tüzet az égből lelopta, s egyben megtanította őt minden mesterségek ismeretére. S ekként nemcsak a fennmaradását biztosította, de megnyitotta előtte a tökéletesedés felé vezető utat. Zeusz, a féltékeny főisten, Prométheuszt ezért a Kaukázus sziklájához láncoltatta: egy sassal, naponta megújuló, változatos kínzások között, a máját szétmarcangoltatta, mígnem Héráklész, győztes csapatával arra vonulva, lelövi a sast és megszabadítja Prométheuszt. Eddig szól a „mese”. De hogyan élt ezután ez a legjobb isten, az emberiség e legfőbb jótevője? – teszi föl a jogos kérdést az író, játékos iróniával és mégis komolyan. Hogyhogy a mitológia a továbbiakban semmilyen emléket nem őriz róla? Nem emeltek számára templomot, nem állítottak oltárt, emlékéről elnevezett forrás vagy liget nincsen, s még csak egy csillagkép sem viseli nevét? Holott ki mindenki hozzájutott ezekhez a megtisztelő jelképekhez. Mesterházi szellemes oknyomozó története sokszor meghökkent, és mulattatva int arra: az emberiségnek sok talmi és vérgőzös törekvése helyett meg kellene találni és becsülni végre a valódi értékeket.

A ?Szentivánéji álom, Shakespeare korai komédiája feltehetőleg 1594–1596 táján íródott; 1598-ban már ismert színdarabként utal rá a drámaíró egyik kortárs. 1600-ban nyomtatták ki először. Valószínűleg egy főúri esküvő alkalmára készült, s – korabeli szokás szerint – a lakodalmi ünnepség során mutatták be, a darab előadása a mulatság része volt. Témája és cselekménye ehhez az alkalomhoz igazodik: szerelemről és házasságról szól, a szerelem útjában álló akadályok legyőzéséről, a viszálykodó szerelmesek megbékéléséről, a szerelmet korlátozó tilalmak és a beteljesülésre fenekedő veszélyek elhárításáról. De a daraba kerete is első előadásának a körülményeit jeleníti meg, mégpedig játékosan és önirónikusan: miközben Shakespeare társulata eljátssza a Szentivánéji álom című darabot az alkalmul szolgáló főúru esküvőn, a szentivánéji álomban zajló királyi mennyegzőn Theseus, Hippolyta és a többiek mulattatására az athéni mesteremberek alkalmi színésztruppja is színre visz egy színdarabot,a Pyramus és Thisbe című – Vackor, az egiyk műkedvelő szereplő szavával – „igen siralma skomédiát”, amely egyébként szintén a szerelemről és annak veszélyeiről szól.

A Simeon családról szóló nagyszabású regényfolyam harmadik kötetében a legkisebb leány, Katalin s a középso fiú, Tamás  történetével ismerkedünk meg, a kötet elso részében Katalin szerelmeinek csírázó-bontakozó rajzát, a másodikban pedig Tamás emberré cseperedését kísérjük végig. Katalin három férfival játszik, kacérkodik egyszerre, míg végül megszökik egy negyedikkel, egy adóügyi jegyzovel, s a csinos, faluszépe lánynak a sorsa a vidéki élet kietlenségében való elmerülés lesz. Tamás, a fogékony-érzékeny lelku, tehetséges, fiatal diák pedig a Horthy-nevelés béklyóiban vergodik, jobbra, nemesebb eszmékre s érzelmekre vágyódó fiatal lelke reménytelenül tipródik a társadalmi hazugságok szövevényében. A Simeonok tervei, elképzelései mind homokra épülnek: sorsukkal az író azt példázza, hogy a Horthy-világban minden nemesebb szándék, vágy és akarat füstbe megy. Tatay Sándor nagyszabású regényciklusának emberteremto ereje, borongó lírája, mértéktartó egyszerusége, tömör és egyszersmind hajlékony stílusa biztosít maradandóságot.

  Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya (1910-tol Mikszáthfalva), 1847. január 16. ? Budapest, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkeszto, országgyulési képviselo, az MTA tagja.   Mikszáth Kálmán ?A toll neki nem az íróeszköz, de egy kedves játékszer, amelybol feketén patakzik a tinta és a poézis, nem is játékszer, hanem egy része a nagy-nagy természetnek, egy termo ág, amelyen mindig mosolyogva ring a gondolat friss gyümölcse. Boldog, boldog, ezerszer boldog muvész. Boldog és azt hiszem, hogy az utolsó boldog író. Nemcsak azért, mert játék neki az írás, de azért is, mert az életet is játéknak tekinti. Reá mosolygott utoljára az adoma tündére.? (Kosztolányi Dezso)

Az indokínai szigeteken játszódó történet főhőse csak rövid kiruccanást akart tenni a bűn világába, de ezután az események irányítása kicsúszott a kezéből… Elszabadulnak a szenvedélyek: törzsi lázongások törnek ki, kegyetlen harc kezdődik a kaucsuklelőhelyekért. Willems – a főhős – a szépséges bennszülött Aissa szenvedélyes szerelme és régi önmagát kereső énje között sodródik egészen tragikus haláláig.

Vajda János (Pest, 1827. május 7. ? 1897. január 17.) magyar költo

„Engedjétek meg barátaim, hogy bemutassam nektek a legjobb aiviktoki vadászunkat, régi pajtásomat, Aleát. Tudom, hogy ti is álmodoztok ilyesmiről titokban, hát úgy nézzetek erre a lányra, hogy nagyvadakra vadászik, mióta fel tudja emelni a puskát.” – Így mutatják be a század elején a Londonba látogató eszkimó lányt. Mert Alea, a regény hőse olyan országban él, ahol a nők a természet erőivel ugyanúgy harcolnak, mint a férfiak. Az eszkimó kislány részt vesz a veszélyes vadászatban, halászatban, mint apja vagy fiútestvére. Csak tízéves, amikor anyját tragikus körülmények közt elveszti, és ez a szomorú esemény még nagyobb önállóságra kényszeríti. Viszontagságos életének megpróbáltatásait, örömeit tárja elénk a regény, amelyben az eszkimó származású írónő állít szüleinek emléket. A gazdag ismeretanyagot tartalmazó könyvet G. Beke Margit fordításában, Fekete Mária illusztrációival ismeri meg a magyar olvasó.

A szertartás véget ért. Az orgona felzendült és diadalmas és édes indulóba fogott. Az oltár előtt a vőlegény – a fiatal férj – megfordult és lassan a karja alá fűzte a menyasszony – a fiatal asszony – karját. A templom közepén, a vörös szőnyegen, amely az oltártól a kapuig vezetett, széles utca nyílt számukra és ebben az utcában, a vendégek kettős fala között az új pár lassan indult kifelé. A férj – Sir Ronald Chesterfield – egyenesen és szálasan; tiszta metszésű angolszász fejét kissé mereven hordozva széles válla felett, majdnem két méter magasságban. Az új asszony – Genevieve Lamotte – férjének éppen a válláig érve, simulékonyan és könnyedén; ebben a szerepben is természetes és tökéletes gráciával; azzal a félmosolygással szabálytalan szépségű arcán, amelynek a tartózkodása illett a lányság jelvényéhez, a mirtuskoszorúhoz a fején, de amelynek a belső ragyogása már bátran és tartózkodás nélkül közölte mindenkivel az elégedettséget és a boldogságát.

… valahányszor új regényt akarok írni a szegényekről, akiké a mennyeknek országa, mindig találkozom a HÉT POFONNAL, amint különböző díszes álöltözetben jön szembe azután kényszeríti, hogy foglalkozzam vele. Eddig mindig sikerült valami kifogással sikátorokon s átjáróházakon megszöknöm előle.De most itt ül velem szemben s meséli, hogyan villanyozta fel angol, német, amerikai s másnemű olvasóit történetének frappáns fordulataival…

?A direktórium aggódva látta azt a nagy népszerûséget, melynek Napóleon fõleg katonái körében örvend. A polgári társadalom nem volt olyan erõs, legkevésbé pedig konszolidált, hogysem a katonaság hatalmának esetleg fokozódásával szemben a küzdelmet fölvehette volna. Továbbá az olaszországi dicsõséges hadjáratnak s Napóleon fõvezér viselkedésének voltak olyan mozzanatai, melyek a direktórium tagjait komolyan gondolkozóba ejthették. A fiatal hõs többször éreztette a fölötte álló politikai, tehát polgári hatalommal, hogy nyûgösködésnek tartja ellenõrzõ intézkedéseit. Hatalmi féltékenység szállta meg a direktóriumot, veszélyesnek látták Napóleont, s félelmes eszköznek kezében a haderõ felett való rendelkezést. Viszont Napóleon is jól tudta, hogy az olaszországi diadalokkal mintegy ízelítõt adott a közvéleménynek, s ha ennek méltó folytatása nem lesz, a változó viszonyok között szerepét hamar lejátszhatja, mivelhogy az emberek hamar felejtenek. Neki újabb meg újabb diadalokra kell törekednie, hogy neve közszájon forogjon, a közvélemény napirenden tartsa. Franciaország még nem számolt le minden ellenségével, s bármily nagy áldozatokba kerül is, folytatni kell a háborút, illetve meg kell indítani egy másik veszedelmes ellenség, az angol ellen??

Dénes ?Zsófia: "Felkutattam mindent, hogy az Adyra vonatkozó, még nem ismert emlékezésekből megszólaltassam a kor hangját Adyról, a vele egy időben élők tanúságtételét. Valahogy azt éreztem: lecsengetés előtt ezek az utolsó percek. És sok minden járt eközben fejemben. Arra gondoltam, mennyi kutatással, találgatással jár manapság egy-egy múltbeli nagy költőnk – nagy emberünk – belső vagy akár külső élete adatainak, élményeinek felderítése… Lehet róluk eleget följegyezni? Eszembe jutott: nem igaz, hogy ami halandó, annak semmi köze a halhatatlansághoz… Így gyűjtöttem egybe az itt következő emléksorozatot, a fiatal Ady történetét, aki "kárhozottan" kóborol a "váradi éjben" majd a későbbiét is, aki ugyan eltávozott, de vissza-visszatért – utoljára 1918-ban – szeretett városába, Váradra. Az összeillesztett mozaikkövek – ha ezt kerestem, ha nem – szerelmek születésének, fejlődésének, elhalásának képét mutatják a szellemi élettel párhuzamosan; Váradon, Párizsban, Csucsán, mert "Akkor a hársak épp szerettek"